Prágai Magyar Hirlap, 1938. január (17. évfolyam, 1-24 / 4444-4467. szám)

1938-01-30 / 24. (4467.) szám

6 ^mgm-A\mAar-hirlap JP.M ff!! 'SB& „A közeledésnek nem a tanok, hanem a lélek és a szív terén kell kiindulnia1' Pfeiffer Miklós kanonok érdekes nyilatkozata a katoli­cizmus és a protestantizmus közeledésének kérdéséről KASSA. — Sokat olvasni manapság a legkülönbözőbb irányú lapokban a katoli­kusok és a protestánsok közötti közeledés kérdéséről. Felkerestem dr. Pfeiffer Mik­lós kanonokot, a magyar katolikus főisko­lások tudós lelkipásztorát, hogy tőle — e kérdésre vonatkozólag — lapunk számára nyilatkozatot kapjak. Pfeiffer kanonok azzal kezdte, hogy ma tényleg erről a kérdésről sok cikk jelenik meg. Sok szó esik róla a komoly szakkö­rökben is és az európai kultúrának óriási szolgálatára lenne e közeledés. Azonban il­lúzió lenne ennek nehézségeit szem elől té­veszteni. De ezirányban minden tőlünk tel­hetőt megtenni: magától értetődő köteles­ség. — A katolikus-protestáns különbségeket — mondotta dr. Pfeiffer Miklós — történel­mi visszapillantás nélkül nem érthetjük meg. Ezért menjünk vissza a múltba. Csak szié- nai szent Katalin leveleit kell olvasni, ame­lyeket e nagy közéleti szereppel biró nő kora egyházi és világi vezető férf:'ainak irt és látnunk kell, hogy már az ő korában, te­hát a tizenötödik század második felében | súlyos válságban volt a középkori társada­lom és annak társadalmi meg szellemi pil­lérei veszélyes repedezések jeleit mutatták. Ennek közvetlen főoka azon különbség, mely a középkori gondolat nagystílű elgon­dolása és gyarló végrehajtása között mind­inkább előtűnt. Főleg a vezető körök, akár egyháziak, akár világiak, maradtak messze hivatásuk mögött. Mind hangosabbá vált a jelszó „reformatio in capite et in membris“, megjavítás, megújhodás főben és tagokban, vezetőkben és széles rétegekben. — A reformtervek és egyházi reformgyü­lekezetek (zsinatok) követték egymást, de nagyon elégtelen eredménnyel. Nem egy •hasonló irányú előhírnök után léptek fel a tizenhatodik század folyamán azon férfiak, akik a megoldást az addigi európai keresz­ténység központjával, a római pápával való szakításban látták. Ezen lépésükkel kapcso­latban a katolikus tanok és életformák egy te.emes részét is elutasították. így az európai kereszténységben két nagy irány differenciálódott: — állapította meg a kanonok —- a katolikus és a protestáns. Én a kérdéshez természetesen mint katoli­kus teológus szólok hozzá. — A katolicizmus és protestantizmus kö­zötti különbséget én főleg a következők­ben látom: A protestáns rendszerben az egyes hivő a Szentirásból teljesen egyénileg önmaga meríti valláserkölcsi értékeit. Ezzel szemben a katolicizmus a valláserkölcsi ta­nok hirdetését és hiteles magyarázatát egy, e célra rendelt egyházi vezető-és tanítótes­tülettől, a pápa vezetésével a püspököktől és papoktól várja. Ennek feladata a hívők­nek a Szentirást hitelesen magyarázni. A katolikus tan ezen egyházi tanító és vezető testület létezését Krisztus rendelésére ve­zeti vissza. Tehát sok közös tan és közös erkölcsi életforma mellett is látjuk, hogy a két vallási rendszer között igen mély­reható különbség van. Flogy magunkat ,,mai“ nyelven fejezzük ki, a protestáns elgondolásban az egyéni, az individuális rendszer, a katolikusban pedig a vezetett közösség módszere van az előtér­ben. —• A katolicizmussal való gyökeres sza­kítás, a vele való tudatos szembehelyezke- dés mindenesetre már a 16. század folya­mán hozzájárult ahhoz, hogy azok, akik to­vábbra is a katolicizmushoz ragaszkodtak, szellemi létfenntartási 'feladataik tudatára ébredtek. Ami előző korok reformzsinatjá- jainak nem sikerült, az a protestantizmus megindulása után a trienti zsinatnak (1545 .—1563) lényegében sikerült. Katolikus aJa- pon az egyházi fegyelmet és a vallási éle­tet reorganizálta. Sőt csakhamar, az ellen- reformáció korában, ellentámadásba ment át és arra törekedett, hogy elveszett állá­sait visszaszerezze és uj területeket hódít­son. Utóbbira a tengeri világhajózás mind­inkább bő alkalmat is nyújtott. — A katolicizmus és a protestantizmus n ;gy és elkeseredett harcának kora érdekes és tanulságos. > Mindkét részen a mély meggyőződés, elvhüség és legteljesebb egyéni jóhisze­műség és áldozatkészség bámulatos pél­dáit látjuk. Mindkét részről látunk férfiakat és nőket, akik saját hitrendszerükből óriási valláser­kölcsi értékeket termelnek ki maguk és kör­nyezetük számára. Az ügybuzgóság mind­két részen a tudománynak hatalmas len­dületet adott, iskolák, nevelőintézetek, könyvnyomdák, könyvtárak stb. létesítésére késztetett. Mindkét részről beleszólt termé­szetesen az emberi gyarlóság is legkülönfé­lébb formájában. Ezek közül az a mód, ahogy valláserkölcsi értékeket a fizikai erő és erőszak eszközeivel óhajtottak nem egy­szer terjeszteni, számunkra talán a legide- genszerübb: a legkevésbé rokonszenves. — Azóta sok idő múlt el. A védelmi és hóditó harc nem egy keserű emléke még ott él mindkét tábor lelkében. Érvényesíti még hatását mindkét tábor kölcsönös magatar­tásában. Történelmi és lélektani járatlanság lenne ezt meg nem érteni. Azonban azóta sok változott. A pozíciók mindkét részről lényegükben kikristályosodtak. Tömeges és váratlan elhóditásra vagy visszahóditásra egyik részen sincs ma közvetlen kilátás. Mindkét vallási és egyházi rendszernek megvan ma a sok évszázados hagyománya és a meggyökeresedett módszere, meilyel saját hívőire hatni iparkodik. Sokban, főleg módszerben, bizonyos kö­zeledés i.s észrevehető. A katolicizmusban a népi nyelvnek, népi éneknek előtérbe kerülése, a világi hivők erősebb és közvetlenebb kapcsolása az egy­házi életbe (ez a Katolikus Akció), inten­zivebb propaganda a Szentirás olvasására: ez néhány azon életmegnyilvánulási forma közül, melyben a protestantizmusnak min­den bizonnyal hatása volt a katolicizmusra. Másrészt úgy vélem, hogy nem tévedek, ha a protestanitzmus működési formáiban is látok oly megnyilvánulásokat, melyek a ka­tolicizmus befolyására vezethetők vissza. Ilyeneknek látom nem egy helyen a protes­tánsoknál az istentisztelet közösségi és szertartási részének — a liturgiának — az erősödését. Ilyennek látom az egyházi ve­zetőségnek —' a hiearchiának — protestáns részről való bizonyos kiépítését. Ilyennek látom a diakonisszák intézményét, mely lé­nyegében a katolikus szerzetesi intézmény­re emlékeztet. Azonban vannak a közeledésnek talán mélyebben járó jelenségei is. Mint már említettem, a protestantizmusban erősen kidomborodik az individualizmus. Tehát az egyén sajátosan egyéni vallásos élete: a közvetlen kapcsolat az egyén és az Isten között. A katolicizmusban is mindin­kább előtérbe lép az egyéni elmélyülés és a vallásnak, mint egyéni élménynek, az át­élése. Igaz, hogy itt nem szabad felejte­nünk, hogy ez a katolicizmusban tulajdon­képpen nem újdonság, hanem visszatérés a középkor virágzásai korának finom, kato­likus lelki elmélyüléséhez, misztikájához. Másrészt a protestantizmusban is mindin­kább látunk olyanokat, akik az individua­lizmusban a vallási és egyházi élet teljes szétforgácsolásának és atomizálásának ve­szélyét látják és ezzel szemben bizonyos központi vezetés gondolatához is — ha nem tévedek — némileg közelednek. — De van a közeledésnek más, külső késztető oka is! Aki lelkileg is a mai kor­ban él, az tisztában van azzal, hogy ma a szellemi küzdelem elsősorban nem akörül forog: elismerjek-e egy egyházi ta­nító tekintélyt vagy nem? Elismerjem-e ezt vagy azt a teológiai tant vagy egy­házi berendezkedést? Ma az egészről van szó...! Ma arról van szó: elismerünk-e egy, a mindenséget teremtő és gondvise­lő Istent, vagy pedig a mindenséget csak vak erőtényezők eredményének tekint­jük-e? Ma arról van szó, az anyagon vagy anyag- szerű életrezgésen kivül elismerjük-e az emberi szellemet? Arról van szó, vájjon a biológiai törvények mellett elismerünk-e más erkölcsi törvényeket is? Ma arról van szó, elismerjük-e az általános emberszere- fetet, vagy pedig elvben is érdekcsoportok, fajok és nemzetek egymás elleni harcát te­kintjük-e a helyesnek, a normálisnak, sőt — kívánatosnak? A mai kor fejlődési irá­nya közösségi. Az egész közösség egyfor­ma gondolkodására törekszik. Akik a kö­zösségeket vezetik, mindinkább világnéze­tileg is egyöntetűvé kivánják a közösséget tenni. A más véleményt —■ nem tűrik. Ha tehát ily vezetők oly világnézeti álláspont­ra helyezkednek, amely a katolikus és a protestáns közös világnézeti értékekkel el­lentétben van, akkor óriási szellemi harcok előtt állünk. Ezek­ben katolikusok és protestánsok ugyan­Hárommillió pengő adomány a magyar népegészségügy célfaira BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Ismeretes, hogy a magyar kormány nagy akciót indított a magyarországi népegészségügy fejlesztése érdekében. Imrédy Béla, a Magyar Nemzeti Bank elnöke most a kormány rendelkezésére bocsátott 3 millió pen­gőt, amelyet az ország nagy vállalatai, bankjai cs a Nemzeti Bank adományoztak a magyar nép- egészségügy céljaira. Az összeg hovaforditása és fölhasználása céljából bizottság alakult Ke­resztes Fischer Ferenc, a pénzintézeti központ elnökének vezetésével. Az összeget csecsemő-, gyermek- és anyavédő intézményekre, kút- és útviszonyok javítására és a falusi orvosi szolgá­lat javítására fogják fordítani. Királyi eljegyzés Tiranában Albánia fővárosa nagy előkészületeket teszZogu király és Apponyi Geraldina grófnő esküvőjére BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefonjelen­tése.) Az Újság jelentése szerint Zogu király és Apponyi Geraldina grófnő eljegyzését ma tartják meg. A királynak az a kívánsága, hogy az esküvőt Is ha­marosan megtartsák. Az esküvő megtartásának idő­pontját azonban hátráltatja az, hogy idő kell az ural- kodóházak és a külföldi államok képviselőinek ünne­pélyes meghívására és a királyi lakodalom előkészíté­sére. Zogu király esküvőjét az ország nagy ünnepség­gel kívánja megülni. Már a nyár folyamán órás! méretű építkezéseket kezdtek meg az albán főváros­ban és most ezeket fokozott erővel folytatják, hogy a város méltó keretül szolgáljon a világ minden rét zé- böl érkező előkelőségek jelenlétében rendezendő ün­nepélyes esküvőnek. Zogu király — mint már jelentettük — nemrégi­ben Ismerkedett meg a fiatal magyar grófnővel Olasz­országban egy ottani főur kastélyában. A szép gró'- kisasszony már az első pillanatban nagy hatással vö t a királyra és attól kezdve gyakrabban találkoztak. A király rövidesen közölte a grófnő családiával, hogy hitvesévé kivánja tenni a grófkisasszonyt. A múlt hét folyamán külön követ utján kérte meg a grófnő kezét. TIRANA. — Zogu király tervbevett házassága miatt módosítani kellett az albán uralkodóház törvé­nyeit. A király sürgősen előterjesztette térvét bizal­mas híveinek, Albánia vezető egyéniségeinek, akik valamennyien örömmel üdvözölték az uralkodó el­határozását és segítségére voltak a jogi problémák megoldásában. Amikor mindez, megvolt, határozták el az eljegyzés megtartását. azon védelmi, harci frontba kényszerül­nek. Ezzel a katolicizmus és protestantizmus kö­zötti különbségre vonatkozó eszmecserék és szellemi küzdelmek természetszerűen — a háttérbe szorulnak. — Van még egy gondolat, amely a ka­tolikus és a protestáns lelket a kölcsönös közeledésre készteti. Ez a nemzeti gondolat! A nemzeti közös­ség gondolata azon tudat, hogy egy nem­zet minden gyermekének közös feladatai vannak, valláskülönbségre való tekintet nélkül. Különösen az ifjúságnál erőteljes ez a gon­dolat. Saját főiskolás lelkipásztori tapasz­talataimból tudom, hogy a fiatal intelligen­ciát lehetetlen a vallásos és egyházi élet­nek megnyerni, ha egész világosan és ha­tározottan meg nem mutatjuk neki, hogy ugyanakkor van mód a valláskülönbség nélküli közös, nemzeti feladatok oda­adó végrehajtására is. — Mik a lehetőségek és mik a kilátások? <— Hitrendszereknek tanbeli, hogy úgy mondjam, ötvenszázalékos vagy más szá- zalékarányu kiegyezése — lehetetlenség! Évszázados módszerek megváltoztatása is nehéz. Nehéz még akkor is, ha nem lé­nyegbevágó dolgokról van szó. A közeledésnek nem a tanok, hanem a lélek és szív terén kell kiindulnia. Először is, ismerjük fel a másik vallási tá­bor hívőjében az egyéni jóakaratot és egyé­ni értékeket. Keressük a velük való talál­kozást. Eszmecseréinkben ne arra helyezzük a fősulyt, ami elválaszt, hanem arra, ami — közös! Mutassuk ki a másik vallási tábor hívőivel szemben őszinte megbecsülésünket és sze- retetünket. A közös, nagy világnézeti ve­szélyek és a közös, nagy nemzeti feladatok tudata mindezt elő fogja segíteni. Sohasem beszéljünk a másikról bántó formában (ez természetesen nemcsak katolikusok és pro­testánsok között kell hogy érvényesüljön, hanem minden világnézeti és eszmei harc­ban is.) Az én módszerem az, — mondotta dr. Pfeiffer Miklós érdekes nyilatkozata végén, — hogy valahányszor katolikus és protestáns kérdésről irok, mielőtt cikkemet közzétenném. elviszem valamelyik protes­táns barátomhoz és megkérem, nézze át. nem hozok-e benne olyat, ami a protestáns lélekre netalán — bántó lehetne ... Ezzel egy katolikus tanomat vagy annak védel­mét sem kell feladnom, vagy csak gyengí­tenem is és ugyanakkor elejét veszem azon felesleges és káros elkedvetlenedésnek, sőt elkeseredésnek, melyet a talán nem is szán-, cékolt kifejezésbeli figyelmetlenségek vagy élességek okozhatnak. Törekedjünk annyi emberismeretre, em- berszeretetre és nagyvonalúságra, hogy meggyőződésünk védelmét és kifejtését úgy eszközöljük, hogy azok másokban lelkifájdalmat n e okozzanak. Minél nagyobb a világban a káosz és vad harci készség, annál inkább törekedjünk erre. A többit —• mint hivő ember nem mondhatok mást — bízzuk az isteni Gond­viselésre. Szolgálatot vélünk tenni az egyetemes kereszténység ügyének, midőn a mai, mind­inkább elvaduló időkben dr. 1 ieiffer Mik­lós kanonoknak ezen emelkcdet szellemű, irányimutató gondolatait leközöljük. RADVANYI MAGDA. 1938 január 30, vasárnap*^

Next

/
Oldalképek
Tartalom