Prágai Magyar Hirlap, 1938. január (17. évfolyam, 1-24 / 4444-4467. szám)

1938-01-28 / 22. (4465.) szám

1938 január 28, péntek. m<®i%cfc\RHlRLSP 3 A távolkeleti helyzet HO vekszik a kinal ellenállás Nagy harcok a „nagy csatorna** mentén - Orosz-japán postaháboru - Amerika nem akar Japán-ellenes bojkottot SANGHAJ. — A külföldi újságírók je­lentése szerint az úgynevezett Nagy Csator­nánál, a Jangcse folyótól körülbelül 100 ki­lométerre a kínaiak ellenállása megerősö­dött. Ezen a vidéken egy hét óta elkesere­dett harcok folynak a japánok és a kínaiak között s a japán hadvezetőség is kénytelen volt elismerni, hogy a japán csapatok nem jutnak előre. A kínai központi kormány a Szuijuanban lévő irreguláris kínai csapatok általános offenziváját rendelte el. Ezzel a kínaiak bizonyára azt akarják elérni, hogy a japánok erről a frontról ne vonhassanak el csapatokat és ne vessék katonáikat a ve­szélyeztetett Jangcse vidékére. BERLIN. — A „Berliner Tageblatt" mai száma gróf Bethlen István nyilatkozatát közli Magyarország kül— és belpolitikájáról és az aktuális európai problémákról. A volt miniszterelnök nyilatkozatában kitért a zsi­dókérdésre is s igen érdekesek a megállapi- tásai. A zsidókérdésről — Jelentékeny gazdasági és társadalmi probléma ez, — mondotta gróf Bethlen Ist­ván, — ami egész Közép- és Déleurópa politikai életét mozgatja, nálunk azonban a legnagyobb körültekintéssel oldandó meg a zsidókérdés. Kétségtelen, hogy van ilyen Magyarországon, mert nálunk az ipar, a kereskedelem és a bankok nagyrésze nin­csen keresztények kezében. Másrészt azon­ban a magyar ember a világháború kitöré­séig nagyon kevéssé érdeklődött a gazda­sági életnek ezen ágai iránt. Évek során, miközben a magyar ifjúság átterelődik a gazdasági ágazatokra és el­sajátítja a képességeket, egyre több és több lesz azoknak a száma, akik vállal­koznak arra, hogy fokozatosan megtölt­sék keresztény elemekkel a gazdaságot, természetesen a magángazdaság alapján. Mi tehát ezt a kérdést a magunk módján, a saját törvényeink keretében, evolúciós formában kívánjuk megoldani. Mindezek­nek a szociális kérdéseknek a rendezése közben Magyarország, amely átszenvedte a kommunista erőszak uralmát, rémségeit és borzalmait, kénytelen lesz a magántulajdon alapvető elvéhez, mint az európai társadal­mi rend talapzatához ragaszkodni és soha­sem lesz szabad azt megrendítenie. Orosz­ország közelsége és az a tudat, hogy Ma­gyarország Középeurópa védőgátja a bol- sevizmus ellen, megtilt számára ebben a vo­natkozásban minden megalkuvást. A továbbiak során a legitimizmusról szó­lott és kijelentette, hogy a királykérdés ma nem aktuális. A kisebbségek tekintetében hangsúlyozta, hogy mindig és örökké köve­telni kell a magyar kisebbségek életjogait. A magyar külpolitikát illetőleg Bethlen igy nyilatkozott: Magyarország ét a népfront­törekvések —' A magyar külpolitika, akármennyire igyekszik is minden állammal, amely erre hajlandó, jó viszonyban lenni, a berlin—'ró­mai vonalon nyugszik. A római jegyzőköny­veket aláiró hatalmak budapesti tanácsko­zása a legvilágosabban kiemelte az észak— déli tengelynek, az antikommunista szövet­ségnek és Franco Spanyolországának euró­pai értékét. Ezzel azután Magyarország minden félreértést kizáró Egy elfogott postarepülőgép MOSZKVA. — A Tass-ügynökség je­lentése szerint a japánok visszatartottak egy postarepülőgépet, amely véletlenül mandzsu területre tévedt el s ott leszállt. A japánok a szovjetdiplomácia közbelépésére sem bocsá­tották szabadon a postarepülőgép pilótáját és nem adták át a postaküldeményeket. Megtorlásképen a szovjetposta elhatározta, hogy január 27-től kezdve semmiféle postai küldeményt nem továbbit Japánba. A zárlat a tranzitólevelekre is vonatkozik, azaz Nyu­módon elutasította magától mind belföl­dön, mind külpolitikai viszonylatban a népfrontszerü törekvéseket. Végezetül főleg román vonatkozásban a nemzetek egymásrautaltságáról ezeket mondotta a volt magyar miniszterelnök a Berliner Tageblatt munkatársának: Kőzépeurópai megbékélés — Románia azóta, hogy Goga lépett kor­mányra, erősebben foglalkoztatja az általános érdeklődést. így csak természetes volt, hogy a budapesti konferencia ehhez is hozzászólott. Aki tisztán látja a helyzetet, nem hagyhatja fi­gyelmen kívül, hogy a kőzépeurópai politika egyik döntő kulcs- pontja a magyar-román viszony. A mi számunkra a Romániában élő magyar nem­zettársak sorsa első helyen áll. Ha Goga hajlan­VARSÓ. — Az eddigi előkészületekből nyilvánvaló, hogy Horthy Miklósnak, Ma­gyarország kormányzójának Lengyelország­ban olyan fényes fogadtatásban lesz része, amely szinte párját ritkítja az államfői fo­gadtatások történetében. A látogatás leg­nagyobb eseménye az lesz, hogy Varsóban uccát neveznek el Horthyról és Petőfi Sán­dorról. A Báthory István lengyel-magyar egyesület e napokban ülést tartott és ezen elhatározta, hogy amint Budapesten uccát BÉCS. — Ausztriában letartóztattak egy Tava nevű nemzeti szocialistát, akiről kitűnt, hogy az ausztriai illegális nemzeti szocialista szervezetek egyik vezetője volt, Tavs letartóz­tatásával kapcsolatban Leopold századost is ki­hallgatták és a Teinfaltstrasse 4. szám alatt levő irodát hivatalosan bezáratták és lepecsételték. A rendőrség megállapította, hogy ebben a hivatal­gateurópából Japánba többé semmiféle pos­taküldemény nem mehet Oroszországon át, hanem csak tengeri utón. Green a bojkott ellen NEWYORK. — A New York Times miami jelentése szerint az amerikai munkás­szervezet végrehajtóbizottsága helyteleníti a japánellenes bojkottot és nem fogadja el a nemzetközi munkásszervezet erre vonatkozó javaslatát. Green, az amerikai munkásszer­vezetek elnöke kijelentette, hogy az ameri­kai munkásság is japánellenes, de semmiféle olyan rendszabályt nem fogadhat el, amely Amerikát háborúba keverheti. dó lesz a román kisebbségi politikában komoly fordulatot előidézni, akkor bizonyára sok min­denről lehet velünk beszélni. — Nagy általánosságban azonban közeledni látszik az az óra, amikor arra a rendfenntartó, megujhodó erőre támaszkodva, amely az észak­déli tengelyből indul ki, végrevalahára hozzá­láthatunk ahhoz, hogy egészséges gazdasági éle­tet teremthessünk Középeurópában. Németország és Olaszország, Lengyelország és az Istenben boldogult Tardieu-terv öt álla­ma, továbbá Bulgária egyszer mégis egymásra fognak találni, hogy szorosabb gazdasági kö­zösséget alkossanak és mi szeretnők remélni, hogy Svájcot is meg lehet nyerni ennek az ál­lamszövetségnek. A budapesti konferencia a helyzetet egy kevés­sé isimét meglazította. A legközelebbi állomás a jelenkor két vezető férfiának római találkozója lesz. neveztek el Püsudszkiról és Miczkiewicz Ádámról, a nagy lengyel költőről1, javasolni fogják, hogy Varsóban nevezzenek el uccát Horthy Miklósról és Bem tábornok kedves tisztjéről, a magyar szabadságharc nagy költőjéről, Petőfi Sándorról. Az egyesület javaslata a varsói városházán nagy megér­tésre talált és a közeljövőben kiválasztják az alkalmas útvonalakat, amelyeket a ma­gyar kormányzóról és Petőfiről fognak el­nevezni. bán héttagú szervezet működött és intézte a bé­csi cs az ausztriai nemzeti szocialista propagan­dát. A párthelyiségben lévő személyéket mind kihallgatták. Ugyanakkor házkutatást tartottak a hivatalnokok lakásain. Néhány helyen terhelő anyagot találtak, mig más egyéneket bizonyíté­kok híján szabadonbocsátottak. Skubl biztonság- ügyi államtitkárt állandóan tájékoztatják a vizs­gálat folyásáról. Késztesse tevékenységre renyhe beleit I Évekkel fiatalabbnak fogja magát érezni! Bele kilenc méternél hosszabb. Ha ez naponta nem tisztul ki, összegyűlnek a felesleges anyagok* amelyek a vérkeringést megmérgezik. Ennek kö­vetkeztében kellemetlenül érzi magát, gyakran fej­fájást és más fájdalmakat kap és fennáll az a ve­szély. hogy komoly megbetegedések származhatnak. Állapota nem javul, ha erőszakosan ható has­hajtószereket vesz be. Vegyen minden reggel „egy kis adag” Kruschen-sót, amely lassan rendbe hoz­za és rendszeres működésre készteti beleit. Már az el6Ő üveg felénél fogja tapasztalni, hogy mennyire más ember lett; szemei fényesek, arc­bőre tisztább, járása ruganyos lesz, 10 évvel fia­talabbnak fogja magát érezni és eléri végül a kiváló Kruschen-érzést. Verdier bíboros a francia katolikusok politikájáról PARIS. — Verdier bíboros, párisi érsek szerdán a francia és a külföldi újságírók vendége volt és nyilatkozott a francia ka­tolicizmus álláspontjáról. A bíboros élesen szembehelyezkedett a faji, az osztály és a szociális gyűlölködés elveivel es a világ legnagyobb veszedelmének tartotta azokat, Verdier utalt a pápával folytatott beszélget tésére s kijelentette, hogy a katolikusok haj­landók kezet nyújtani a szélső baloldalnak is, ha a szélső baloldal elfogadja a katoli­kus szempontokat. Franciaország jelenlegi válságát úgy kell tekinteni, mint a küzdel­met az uj szociális rend felé. Az uj francia kormányzás a szabadság kormánya akar lenni s e munkájánál a katolicizmus is tá­mogatni fogja. Nem lehetetlen, hogy Fran­ciaország éppen most e belső harccal éri el igazi nagyságát. A bíboros mosolyogva mu­tatott ruhájára és utalt arra, hogy „tetőtől- talpig vörös" s igy jár a munkáskülvárosok­ba, hogy érintkezzék a néppel. Az értelem, az erő és a fegyelmezettség csodálatos for­rásait találta meg a francia népben s biztos abban, hogy Franciaország nagy munkát végez az emberi szabadságjogok érdekében, Magyarországon nem kötik képesítéshez a keres­ltedéi foglalkozást BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefon* jelentése.) A budapesti kereskedelmi és iparka­mara rendkívüli közgyűlés keretében foglalkozott a kereskedői foglalkozásnak képesítéshez való kötése ügyével. Éber Antal elnök ismertette a határozati javaslatot, amely szerint a kamara a kereskedői foglalkozásnak kiépítéséhez való kö­tését elvi és gyakorlati okoknál fogva minden formájában ellenzi és azt kéri a kereskedelmi és iparügyi minisztertől, hogy bármely ilyen irányú kezdeményezést mellőzzön. A közgyűlésen szá­mos fölszólalás hangzott el, majd a kamara tit­kos szavazással döntött a javaslatról. A szava­zás során 101 szavazatot adtak le. Ebből 78 sza­vazat esett a kereskedelem képesítéshez való kö­tése ellen, mig a képesítés mellett 23-an adták le szavazataikat. A közgyűlés határozata értel­mében a kisebbségi véleményt nem terjesztik fel a kormányhoz. A teplitz-schönaui eset a mentelmi bizottságban PRÁGA, — A mentelmi bizottság alválaszt- mánya ma délelőtt tartott ülésén folytatólag fog­lalkozott a szudétanémet párti képviselőiknek a teplitz-eohönaui államrendőrség ellen benyújtott panaszával. Az albizottság ülésén az elnökön s előadón kívül mindössze két kormánypárti kép­viselő vett részt, mig az ellenzéki pártok részéről négy tag volt jelen. Valamennyi jelenlevő felszó­lalt. Dr. Holota János képviselő ama nézetének adott kifejezést, hogy a beszerzett jegyzőkönyv­anyag nem alkalmas arra, hogy a hallgató tár­gyilagos képet alkothasson magának a történtek­ről: a rendőrség javára szóló jegyzőkönyvek mellett sehol egyetlen oly tanúkihallgatási jegy­zőkönyv sincs, amely a szudétanémet képviselők által benevezett tanuk szavait adná vissza. — Dr. Nenwirth szudétanémet szerint leghelyesebb vol­na, ha a bizottság kiszállana a helyszínre. Dr. Neuman, az ügy előadója néhány szóval lezárta az általános vitát. A részletes vitát a legközelebb tartandó ülésen kezdik meg. — Úgy értesülünk, hogy dr. Neuman bizottsági előadó a szudétanémet képviselők panaszbeadványa kapcsán oly ha­tározati javaslatot kíván megszövegezni, ame­lyet a szudétanémet képviselők is elfogadhat­nának. A déli órákban a teljes mentelmi bizottság is tar­tott ülést 8 azon számos kiadatási kérelmet in­tézett el. v Bethlen István érdekes nyilatkozata a zsidókérdésről, a kőzépeurópai békéről és Magyarország külpolitikájáról A Berliner Tageblatt közli a veit magyar miniszterelnök nyilatkozatát Uccát neveznek el Varsóban Horthy Miklósról és Petőfi Sándorról ——————MB—BauIH I i II111 IliiII1M—IIIITIMBBili! Nagyarányú nemzeti szocialista szervezkedést lepleztek le Ausztriában Hét letartóztatás ■ Tavs bűntársai

Next

/
Oldalképek
Tartalom