Prágai Magyar Hirlap, 1938. január (17. évfolyam, 1-24 / 4444-4467. szám)

1938-01-19 / 14. (4457.) szám

ii ......................................inwiiiTriir^”"^-­1938 janu ár 19, szerda. (A VEZÉRCIKK FOLYTATÁSA) hogy kiegyezzék a blokkon kívül álló szom­szédaival is. Különösen igy kell tenni, ha Németország megerősödik, Franciaország pedig meggyengül, ami 1933 után bekövet­kezett. Az 1919-es rendszer Németország gyengeségére van alapozva s megdől, amint a birodalom felemelkedik s egymaga erősebbé válik, mint közvetlen szomszédai. Amióta pedig az európai kontinens máso­dik legerősebb állama is hozzácsatlakozott, mig a szovjetet leköti a japán világhatalmas- ság, egyenesen a józan ész kívánja a Ber­linnel való kiegyezést. Sztojadinovics berlini látogatása több lett, mint gondoltuk. Melegségben, szívé­lyességben felülmúlta az azóta megbukott Delbos belgrádi napjait s csaknem ugyan­olyan jellegű, mint a duce berlini tartóz­kodása volt. A közös kommüniké két szo­rosan egymás mellé tartozó állam szava, a pohárköszöntők ,,sorsközösségről“, a ,.ba­rátság kimélyitéséről", ,,tántorithatatlan ki­tartásról" beszélnek. Nincs az a kisantant- konferencia, amely után melegebbhangu kommünikéket adnak ki. Ezek után azon sem csodálkoznánk, ha Jugoszlávia és Né­metország hamarosan olyan szerződést köt­ne, mint Lengyelország és Németország 1934-ben. Egy pillantás a gazdasági ada­tokra meggyőzhet, hogy Belgrád Berlinre és Rómára építette fel közgazdaságát s ez olyan kötelék, amit nehéz elszakítani. Te­rületi aspirációk nem fenyegetik Jugoszlá­viát olasz vagy német részről, az itáliai szlovén kisebbség sorsán lényegesen eny­hített Mussolini, a jugoszláv, német és olasz nép szellemi magatartásában sok kö­zös vonás van s mindhárman egyformán veszélyesnek érzik a szovjethatalmat és a parlamenti anarchiát, — miért ne békülné- nek ki a jugoszlávok a németekkel? Végtelenül jellemző, hogy éppen Sztójadino- vics berlini látogatásának napjaiba esett az uj franda válság, amely ismét csak a francia poli­tika gyengeségéről és a népszövetség szánalmas- ságáról tett tanúságot. Lám, Beck lengyel kül­ügyminiszter útban volt Genfbe, de a tanács üléseit a francia válság következtében elhalasz­tották. Ebből kettő látszik. Először az. mily ne­hézkes és gyenge apparátus Géni (Beck éppen elutazása előtt ítélte el oly kemény szavakkal a genfi institudót, hogy Mussolini vagy Hitler se tehette volna máskép), másodszor, mennyire Frandaország uralkodik a népszövetségben, mert ha a franciák valahogy gátolva vannak az eljövetelben, az egész tárgyalást lefújják, mintha Paris nélkül az európai hatalmaknak nem volna meg a joguk, hogy tanácskozzanak és megegyezzenek. Az ember azt gondolná, ha Berlin és Róma nélkül ülésezhet Géni, Pá- ris nélkül is megteheti, — de nem: ha Páris nincs jelen, hiányzik a gazda, a „séf", s az egész­nek nincs értelme. Beck bizonyára sokat gon­dolkozott Géni nyomorúságán ezekben a na­pokban, — s mit tehetett egyebet, ha már Ber­linben volt? Bekapcsolódott a német-jugoszláv tárgyalásokba, s megerősítette ottani kötöttsé­geit. így csúszik ki egymásután esély és lehető­ség a párisi kézből, igy sodorja a fejlődés szinte akaratlanul az erőteljes német partokra a zá­tonyra futott párisi politika hajótöröttéit, s ne csodálkozzék Franciaország, ha hívei egyre- másra távolodnak tőle. Berlinben építenek: szö­vetségeket kötnek, barátokat keresnek, politikát szilárdítanak, Párisban rombolnak: frankot csusszantanak, kormányokat buktatnak, Gén­iét hozzák lehetetlen helyzetbe, határozni nem tudnak. Krízis krízist ér s a „krízis" szó csak­nem előkelőbb helyen szerepel már a francia nemzet szótárában, mint a „gloire" szó, annyiraj általános és mindenütt jelenlevő. Ma frank-krí­zis van, holnap bérkrizis, azután munkáskrízis, gazdasági krízis, pártkrizis, kormánykrízis, krí­zis a szakszervezetekben, krízis a szocialista pártban, krízis a népfrontban, krízis a termelés­ben, krízis a világkiállításon, krízis Marokkó­ban. S annál siralmasabb ez az állapot, mert a krízis nem indokolt, hiszen Franciaország erős és gazdag állam, népe tehetséges és egészséges. Csupán a politikai vezetés rossz, s a pártboncok viszálykodása okoz hónapokig tartó tehetetlen­ségeket és bizonytalanságokat. S amig Páris­ban egy-egy ilyen tehetetlenségi időszak tart. mint most, az ország valamennyi szerve meg­bénul, Genf csődöt mond, s a nemzetközi poli­tikáiban más érdek nyomul elő. Ilyen körülmé­nyek között logikusnak látszik, hogy a „sztoja- dinovicsizmus" terjed, a franda presztízs pedig gyengüL PRÁGA. — Mára várták az ujesztendő belpolitikai életének hivatalos nyitányát, az első minisztertanácsot. Napirendjére azok­nak a javaslatoknak a jóváhagyása volt Ki­tűzve, amelyek a nemzetgyűlés legközelebbi munkaanyagát alkották volna, igy a politikai természetű javaslatok közül a pártföloszla- tási javaslat. A várva-várt minisztertanács azonban meglepetésszerüleg — elmaradt. A minisztertanács helyett egyedül a politikai miniszterek, a pártok kormánybeli bizalmi­jai tartottak értekezletet. Emiatt a nemzet­gyűlés a jövő héten csak rendkívül sovány programmal rendelkezik. Mint jelentettük, a képviselőházra csak az 1936-os költségve­tési túllépések utólagos jóváhagyásáról szóló javaslat vár. Ez körülbelül háromnapi ülé­sezést jelent. Kormányrekonstruktió? A minisztertanács elmaradását Prágában sokféleképen kommentálják. Valószínű, hogy a politikai miniszterek bizottsága min­denekelőtt az újév óta tartó sajtócsaták ügyét beszélte meg. Az érdeklődés előteré­ben természetesen Dérer igazságügyminisz­ter sajtóügye áll. A miniszter ellen, miint tegnap jelentettük, a szlovák néppárt valamennyi vezető tényezője be­csülets'értiési port indított st igy mintegy százon felüli följelentés fut be a bíróságokhoz az igazságügyminisztex ellen. Ez az ügy rendkívül visszás helyzetet teremtett a koalícióban, mert mialatt a szocialisták és a cseh néppárt hevesen Déremek szekundál, ugyanakkor a csehszlovák agrárpárt rokanszen- ve teljesen Hlinkáék oldalán van. Vagyis az a furcsa helyzet állt elő, hogy a katolikus cseh néppárt közelebbi szövetségesének érzi a szociál­Makláry református püspök a katolikus-protestáns összefogásért „Vállvetett küzdelemmel oltsuk el a gyűlölködés tüzelt" DEBRECEN. — Gróf Zichy Gyula kalo- csai érsek újévkor fölhívást intézett a pro­testáns egyházakhoz és közös összefogásra hivta föl őket a szélsőségek ellen. Makláry Károly református püspök most hosszabb cikkben válaszolt erre a fölhívásra a Pro­testáns Lap legutóbbi számában. A reformá­tus püspök azt írja, hogy a reformátusok is úgy érzik, hogy most ebben a különösképen nehéz helyzetben semmire sem lehet nagyobb szükség, mint a testvéri összefogásra minden, a nemze­tét és keresztény egyházát egyformán szeretni kész magyar ember között. Az egyes egyházak vezetőit a legnagyobb aggodalommal töltik el a német hatás alatt szervezkedő magyarországi nemzeti szocia­lista mozgalomnak vallásellenes törekvései. A forradalom — Írja a továbbiakban Makláry püspök — akár vörös, akár zöld rongyokba öltözve jelentkezzék is, min­dig pusztítást jelent. A keresztény egyházaknak sürgős és ha­laszthatatlan feladatai vannak, hacsak ner^ akarják, hogy esetleg más színben és más ürügy alatt, de lé­nyegében azonos módon niegismétlődjék az 1919. évi bolsevista uralom egyház­üldözése. A harc elől kftérni nem lehet. Szerte az or­szágban elhagyatott falvakban s az Alföld földnélküli szegényei között uj Koppányok és Vatfoák gyújtogatják félelmetes gyaptü- zeiket. Ezért inja a református püspök <— fogjunk össze mi, a katolikus és pro­testáns egyházak vezetői, hogy vállvetett küzdelemmel oltsuk e! a gyű­lölködés tüzet és egymás kezét megfogva, dolgozzunk a keresztény nemzeti Magyarország megerő­södésén. Sfefánik és Ralin szobra PRÁGA. — Annak idején törvényt hoztak ar­ról, hogy Stefánik és RaSin volt minisztereknek áüamköltségcn szobrot emelnek Prágában. Most a jubileumi évben esedékessé vált e szobrok föl­állítása. A szoborbizottság Malypetr házelnök vezetésével úgy döntött, hogy a kettős emlékmű fölállítását el kell halasztani. A halasztás oka az. hogy a bizottság illendőnek találja, hogy előbb az alapitó elnök szobrának elhelyezéséről történ­jen döntés. A prágai Masaryk-szobor tervpályá­zatát már kiirták s ez március 7-én jár le. Csak' ennek eredménye alapján fognak dönteni a Ste­fánik- és Rasin-szobor elhelyezéséről, de minden­esetre úgy, hogy a két szobor alapkövének leté­tele legkésőbb október 28-lg megtörténhessék. — FEY VOLT ALKANCELLÁR PRÁGÁ­BAN. Fey őrnagy, volt osztrák miniszter hét­főn Prágába érkezett és az Alcron-szállóban szállt meg. A volt atkancellár állítólag több na­pig marad a csehszlovák fővárosban. VIZŰM (magyar, román és lengyel) be­szerezhető gyorsan és megbízhatóan a Prágai Magyar Hírlap pozsonyi kiadóhi­vatala (Bratislava, Lazaret-ucca 45. Tel. 41-70) utján. Egyéb vizűm a prágai ki­adó utján (Praha II* Panská uL 12. III.) I. Délvidéki sváb volt. Furcsa kis örömökkel hivta a múltat. Például a borbélymühely réz­tányérjáról s ragyogásáról, vagy az olcsó illat­szerekről, a brillantint tartalmazó törhetetlen té­gelyről olyanokat mondott, mintha mindezért érdemes volna visszamenni a szülőházába. Egyéb történetei is voltak. A kuglipálya, a hajdani nagy eset, amikor versenyen ledöntötte a kilenc bá­but: a ferbliparti, amelyben csak azért nem reme­kelt, mert sógorát nem akarta kellemetlen hely­zetbe hozni; a nyulvadászat, amelyen bal szájá­ba lőttek s ma sem érti, hogy az urak mint té­veszthették őt össze a nyúllak Mondom, ilyen | emlékei voltak s nem tudta megérteni, hogy csa-1 ládja — két fia és három leánya s veje és menye! — miért nem hatódik meg a múlt szépségeitől. Néha mintha unták volna; ásítottak is. Hová jutj a mai kor, ha a fiatalság nem becsüli meg az öregek örömeit! Persze, ezek az amerikai fiata­lok magyarul s németül alig tudnak s amikor ő azt énekli (magában), hogy „Ein‘ feste Burg ist unser Gott" s Istennel igy áll szóba, valósággal bocsánatot kér a Mindenhatótól, amiért gyer­mekeit éj rokonságát erre az énekre nem tudta megtanítani. Egy alkalommal papja azt kérdezte tőle, hogy ki irta ennek a híres éneknek szöve­gét? — Előbb kérdezze meg fiaimtól, lelkész ur — mondta. Azok bizony nem tudták. — Lányaimtól. Azok sem tudták. —- Vömtől. Menyemtől. Egyik sem tudott a lelkész érdeklődésére vá­laszolni. S miután Johann Burger özvegyember volt, tehát nem ajánlhatta a lelkésznek, hogy a tárgyra vonatkozó kérdést feleségéhez intézze. — Hans Sachs irta, a Meistersinger — mondta büszkén. -— Még azt is tudom, hogy Richard Wagner egyik müvében felhasználta a nürnbergi testvért. — Miért testvér? — kérdezte a lelkész. — ö is cipész volt, én is az vagyok. De lássa, lelkész ur, nem tudnak ezek a gyerekek semmit — mondta dohogó hangon, A gyerekek s a rokonok szerették az öreg Bur- gert s leckéztetéseiért nem haragudtak rá. Főként azt becsülték meg benne, hogy hetven esztendős kora ellenére nem szűnt meg cipőket talpalni s nem kellett róla gondoskodni. Munkakerülő veje is azért dicsérte meg apósát, mert dolgozott. Az öreg cipész ragaszkodott ahhoz, hogy kü­lön szobája legyen, noha családjával lakott. A szoba falán pásztorjáték-képek voltak s vallási tárgyuak, ezeket mind naptárból vágta ki s sza­bad idejében a keretet maga faragta. Az egyik kép Ferenc Józsefet ábrázolta tiroü vadászruhá­ban, a másikat, amely a halott Ferenc Józsefről készült, hol a falon hagyta, hol pedig levette. Ellenben Rockefeller képét mindig a falon tűrte. Ha azt kérdezték tőle, hogy miért, az volt a fe­lelete, hogy ez az egyetlen múmiája a huszadik századnak valamire inti. A „valamit" nem árulta el azonnal, némi nógatásra végül megmondta, hogy csakis kufárléleknek lehet ilyen lehetetlen arca s azért örül annak, hogy suszter maradt világéletében s nem vágyódott különb dicsőségre. — Ha gyára lenne, akkor már mindegyik lá­nyát férjhez adta volna — ugratta munkakerülő veje. Az öreg Burger uralkodni tudott magán. Még haszontalan veje sem hozta ki sodrából. Mosolyogva ennyit mondott: — Ha gyáram lenne, nem te volnál a vöm. S miután igy leintette, folytatta a cipőrepará- lást. Műhelyében, szobája mellett, régimódra dol­gozott, apjára emlékezve, aki szintén cipész volt. Jórészt gyárilag készített cipőket hoztak hozzá javítás végett, a cipőket szakértelemmel meg­szagolta, a bőrt megvizsgálta, elragadtatás nél­kül, mert a gyári munka külső tökéletessége nem tudta meghatni. Néhanapján behoztak neki olyan cipőt, amely a szülőhazában készült, elhasznált cipő volt, Burger elmélázott formáján, ismételten megtapogatta bőrét, mielőtt a munkába belefo­gott volna s magában érzelgős német és magyar dalokat zümmögött s szeme könnyes lett, mert nem lett volna délvidéki sváb a könnyek gazdag­sága nélkül. Ha három korsó sört megivott (pedig csikágói sör volt s nem olyan erős s Ízes, mint az importált), akkor basszus hangja kedélyessé­gével az operabuffók hangulatát árasztotta. Újab­ban ez a kedély ugyan csökkent benne, de nem annyira, hogy harmadik unokája születése alkal­mával ne próbálta volna lehozni a csillagokat a vig mennyország faláról. Vejének hálás is volt azért, amiért ezzel az örömmel meglepte. Elvégre másvalaki is lehetett volna az öcskös születéséért felelős, de ismerte lánya erényes természetét, úgyhogy hajlandó volt elfogadni azt a feltevést, hogy ennek a gyermek­nek is William Ogdan nevű veje az apja. Az Ogdan-családot eredetileg Ogdanovicnak hívták s amennyire meg lehetett állapítani, még a nagy­apja vándorolt ki Amerikába. Apját Ogdanov-. nak hívták, ő pedig Ogdan lett. Nincs kizárva, hogy ez a gyerek — az első fiunoka a család­ban — Og néven szerepel majd Uncle Sam sok­féle nevet eltűrő országában. Mikor a vén Bru- gerrel közölték, hogy az unoka fiú, (ez délután félkettőkor történt), a cipészmühelyt bezárta, szobájába ment, vasárnapi ruháját vette magára s anélkül, hogy bejelentette volna útja célját, el­távozott a házból. Egy közeli korcsmába tért, amelynek tulajdonosa ugyancsak délvidéki, de magyar. Világos Demeter, a korcsmáros ameri­kai vendéglője falán is megkövetelte Rákóczi Fe­renc képét. Mányoki Adám híres portréjának le­nyomatát. S Kossuth Lajosét is és Szent Lászlóét és Boldog Margitét s Rózsa Sándorét, amint á szegedi Csillag-börtönbe viszik. Világos Demeter a hatvanadik esztendőnél tartott, harcsabajusza volt, meglepően magas homloka, mely különösen azért látszott tulnagynak, mert pont a fej köze­pén kopaszodott, aranyfogak ragyogtak ki húsos száján; jóízűen tudott nevetni. Olyasféle ember benyomást keltette, mint akinek erejével nem birna másvalaki, valamikor parasztlegény volt, majd hentes lett s ha a szarvaik közé ütött a tag­lóval, ahogy ő mondogatta, az állat maga örült erejének. Amerikában egyideig gyárba járt, majd korcsmáros lett Ugyancsak özvegyember volt s szokatlan hűségét a sváb cipésszel szemben az­zal fejezte ki, hogy akkor is rendbe hozatta veié cipőjét, amikor nem kellett. — Pajtás, — mondogatta, — ha nincs is baja ennek a cipőnek, te kifundálsz valamit. Úgyis volt, az öreg Bruger akkor is hibát talált a cipőn, ha egy egész cipőgyár nem talált volna benne kifogásolnivalót. Kerek, redői ellenére is telt arca vidám mosollyal szemlelte Világos De­metert, amikor a „bar" mellől előlépett s kezét nyújtotta. A cipész keze apró volt, majdnem olyan finom és gyöngéd, mint egy művészé. Vi­lágos Demeteré cserepezctt s olyan hatalmas, 2 Elmaradt a minisztertanács! Helyette a kormány politikai bizottsága ülésezett demokrata pártot, mint katolikus néppárt-testvé­rét, az agrárpárt pedig ebben a kérdésben köze­lebb ál az ellenzéki Hlintka-párthoz, mint koalí­ciós szocialista szövetségeséhez. Emiatt a koalí­cióban nagy elkedvétlenediés észlelhető. A poli­tikai miniszterek bizottságának további föladatai közé tartozik a kormányrekonstrukció előkészí­tése is. A mártani, élére állított helyzetben a konnányrekonstrukció egyre szükségesebbé vá­lik. A legiföltünőbb és a helyzet tisztázatlanságá­ra legjellemzőbb az, hogy a máskor oly beszédes miniszterelnök újév óta teljesen hallgat. Munkában a közös albizottság A nemzetgyűlés két házának közös alkot­mányjogi albizottsága kedden folytatta a polgári törvénykönyv megvitatását és elju­tott a törvényjavaslat 677-ik paragrafusáig. Szerdán és csütörtökön folytatják a vitát, ugyanakkor a polgári perrend törvényter­vezetét is megvitatják. A vén cipész (Elbeszélés) Irta: Reményi József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom