Prágai Magyar Hirlap, 1938. január (17. évfolyam, 1-24 / 4444-4467. szám)
1938-01-01 / 1. (4444.) szám
1938 január 1, szombat. *PIW<ÍM-MAGtem-HIRLa» 17 Mennyire vagyunk a televízióval? A mesék csodái sorra valóra válnak nyugtalan korunkban. Ki mert volna 50 évvel ezelőtt arra gondolni, hogy nemsokára éppen olyan megszokott hétköznapi dolog lesz az óceánrepülés, mint az, hogy szobámból bármely pillanatban beszélhetek Tokióval, Sidneyvel, az óceán közepén úszó hajóval, vagy akár a magasban szárnyaló repülőgéppel? Ki hitte volna, hogy az északi sarkon állandó meteorológiai állomást és repülőteret rendezhetnek be. Kinek a fantáziája lett volna olyan merész, hogy előre látta volna a rádió csodáit? Vagy akár csak a hangos mozit? A két utóbbi találmány összekapcsolása természetes vágya volt már évek óta a feltalálóknak. Már a múlt század vége felé kezdtek foglalkozni a képek továbbításának kérdésével, de a kép táviratozás kielégítő megoldása csak nemrégiben elkerült, úgyszólván egyidőben a drótnélküli távolbalátás látszólag sokkal nehezebb problémájának gyakorlatilag használható megoldásával, Anglia vezet Európa a távolbalátás terén alaposan megelőzte műszakilag egyébként haladottabb ve- télytársát, az újvilágot. Ma legfejlettebb a távolbalátás ügye Angliában, ahol már 13 és fél hónapja naponta rendszeres távolbalátó műsort, képet és hangot ad a British Broadcasíing Corporation külön c célra épült képátviteli állomásáról, A távolbalátást élvező előfizetők száma azonban még ma is csekély, aminek oka^a felvevő készülékek egyelőre még Angliában is magas ára.. (Eddig csak 7000 vevőberendezést adtak el a gyárosok. Ma még a legolcsóbb gép nem kerül kevesebbe 38 guineánál, tehát 6—7 ezer koronánál.) Anglia után Németország következik, ahol 1928-ban vették fel a drótnélküli képátvitel kérdését a birodalmi posta hírszolgálati feladatai közé. 1929-ben megkezdődtek Witzlebenben az első próbák. 1930-ban Königswusterhausenban folytatódtak a kísérleti adások. A képeket ekkor még csak 30 sorra bontották fel. A kővetkező évben Döberitzben folytatták a kísérletezést. A képeket most már 48 sorra bontották, ami által azok nem voltak olyan elmosódottak. 1933Iban a birodalmi központi postahivatal 180 soros [adóállomást helyezett üzembe, két évvel később pedig megnyitották a bcrlin-witzlebeni nagyteljesítményű leadót, szintén 180 sorral, hétméteres hullámhosszal. 1936-ban került sor Lipcse és Berlin közt az első távolbalátó telefonvonal megnyitására. Ebben az évben az olimpiai játékokról is képeket közvetítettek. 1937-ben tértek át a németek a 441 soros uj szabványos leadásra és erre a célra a Deuísch- lamd-házban uj felvevő helyiségeket építettek. Az angol távolbalátó üzemmel ellentétben azonban Németországban még nem adnak műsort a nagyközönség számára és nem is hoznak forgalomba felvevőkészülékeket. Franciaországban szintén serényen folynak a kísérletek. A 180 soros rendszerről itt is áttértek a 441 sorra és az Eiffel-torony tetején rendeznek be uj adóállomást. Amerikában viszont csak 1938 tavaszára várják, hogy a kísérletek olyan szakaszba jutnak, hogy meg lehet kezdeni a vevőkészülékek árusítását. Itt elsősorban a Columbia társaság buzgólkodik a kérdés megoldásán és a newyorkj Clirysler-épület 73, és 74. emeletén rendez be leadóállomást Serényen épülnek a leadóállomások Philadelphiában, Csikágóban és Amerika más nagy városaiban is. ' -j Az etehlromos szem Mi a képrádió? Bár a mai vevőkészülékek alig nagyobbak egy super-rádiógépnél, mégis sokkalta bonyolultabb berendezésre van szükség ahhoz, hogy otthonunkban a homályos üveglapra varázsolod] anak a tőlünk sok kilométer távolságban történő események, amelyeket ugyanakkor fülünkkel is érzékelhetünk. Az üveglapon egymástuán változnak a képek, másodpercénként 25—50 képet vetít elénk, akárcsak a mozigép a vászonra, amiáital szemünk folyamatosnak fogja fel a képet. A bámulatos eredményt a fény liánt érzékeny berendezés, az úgynevezett fotocella tette lehetségessé. Ha á fotocella katódját fény éri, anódáram fejlődik, amelynek erőssége á megvilágítás erősségével arányos. Ez az. elektromos szem. Persze ezzel még nem tudjuk az egész képet felfogni, ( hanem egyszerre csak egy-egy pontját. Hogy a kép világosabb és sötétebb foltjait átvihessük, fel kell bontanunk a képet. Ez többféle módon történhet meg. Az egyik megoldás szerint a kép előtt a Nipkow-féle tárcsát forgatjuk. Ezen a tárcsán spirális alakban elhelyezett lyukak, a tárcsa előtt pedig fotocella van. Amikor a tárcsa végigszalad a kép előtt, mindig más és más lyukon át éri fény a kép különböző részeiről a fotocellát. Ezt nevezik , u’ . ; a kép letapogatásának. j • Úgy is elképzelhetjük a dolgot, hogy a képet hosszában rendkívül vékony, vízszintes csikókra vágjuk és ezeket a csikókat sorban egymáshoz ragasztjuk, úgy, hogy hosszú szalagot kapunk. A szalag olyan vékony, hogy a kép világossági fokozatai csak a szalag hosszában érvényesülnek, s a fotocella 1/J5 másodperc alatt áramingadozásokká alakítja át azokat. Az áram- ingadozásokat a leadóállomás kisugározza. Világos, hogy a felvett kép élessége annál nagyobb, mennél keskenyebbek az említett szalagok, amelyekre a képet felbontottuk, azaz minél többsoros az adás. A valóságban persze nem vagdaljuk szét a képet, hanem egy fénysugárral „tapogatjuk le" soronként villámgyorsan. A felvevőkészülékben úgynevezett Braun-féle Az ujtátrafüredi dr. Szontagh-Palace- szanatórium volt főszakácsának, jelenleg a budapesti margitszigeti Palota-szálló főszakácsának CSÁKY SÁNDORNAK A XX. SZÁZAD SZAHÁCSntftSZETE cimü, III. javított és megnagyitott kiadású, 900 oldal terjedelmű könyve 98 Ki árban három havi részletfizetésre is kapható. Megrendelhető: a Prágai Magyar Hírlap kiadóhivatala utján, Prága II., Panská-u. 12. sz. csövet alkalmazunk, amely az elektrónsugarat ugyanolyan gyorsan és mindig ugyanolyan helyzetben vetíti egy ernyőre, mint ahogyan az adóállomástól kapja. Az elektrónsugarat úgy vezéreljük, hogy erőssége minden pillanatban megfeleljen az adóállomás által éppen letapogatott pontnak, A Braun-cső ernyőjén az elektrónsugár erőssége szerint erősebb vagy gyengébb fény keletkezik, így épül fel pontonként a távolba továbbított kép. Minthogy az egész ernyőn 1/2r másodperc alatt végigsuhan a fénysugár, a szemnek az a benyomása, mintha az ernyőt állandóan egész felületén megvilágitanók. 100 kilométeres körzeten belül A londoni Alexandra Palotából továbbított leadások igen kiválóak mind a képek világossága, mind élessége tekintetében. Nemcsak a műtermekben folyó játékot tudják közvetíteni, hanem a leadóállomás körül 32 kilométrnyi kerületben történő eseményeket is. A vétel körzete mintegy 100 kilométer'. A külső közvetítéseknél mozgó felvevő-állomást használnak, amely két különleges gépkocsiból áll. Ezek mindegyike olyan nagy, mnitegy hatalmas autóbusz. Az egyikben a kép- és hangfelvevő van, a másikban pedig a rövidhullámú léadóállomás, amely a felvételt továbbítja a nagy leadóhöz. A két gépkocsin 10 mérnök működik. v . ' ' ' A közvetítések Időpontja: mindennap 1 í—12, 15—16 és 21—22 óráig. Májusban sikerült közvetítést adtak az uj’ angol király koronázása róT, júliusban a Davis-serlegért folyó nemzetközi teniszverseny vimbledoni döntőjéről, szeptemberben pedig az első labdarugó mérkőzést közvetítették. A társaság jelszava: high fidelity, azaz á természetes kép lehető legjobb megközelitésea ami igen nagy mértékben sikerült is. Világszerte lázasan folyik a munka a képrádiS bevezetésére. 1938 a távolbalátás éve lesz. Most már abban az irányban folynak a kísérletek, hogy a természet képeit teljes gazdag szinpompá- jukban tudják elénk Varázsolni a fényképszerű fekete-fehér kép helyett. A londoni főhadiszállás szerint nemsokára ez is meglesz. A távolbalátás ma már megoldott probléma. De persze —* csak milliomosoknak! Dr. HABAN JENŐ (Budapest). ! A nógrádi kis faluban irtat. H. Mezőssy Mária Úgy dalolják, hogy: „Á nógrádi kis falukban, víg élet van a fonóban, cicáznak — Mig a lányók fonogatnak, a legények dévajkodnak, pipáznak. Fonóiény ha csókot kíván, nagy titkosan leejti ám oreóját — Barna legény fel is veszi, hamarosan követeli a csókját.” Szombat , este van. Ünnep előestéje, látogassunk el biróuraméklhoz. Ilyenkor „étetés .után” Összejönnek kicsit „eparádézuyi”, persze csak úgy munka közben. Dohányt simítanak, kukoricát morzsolnak. Az asszonynép fonogat. Hosszú kecskelábakon keresztbefektetett széles deszkán simitgatják, osztályozzák, csomózzák a dohányt. Finom erős illata összekeveredik a kenderkóc szagával. A masinán nagy fazékban, kukorica fői. Édes illatú gőze párával tölti meg a „pitart.” A „körülócán” az asztal mellett ülnek az öregek. A petriolajos lámpa fényt vet ráncos arcukra. Szemeik olyanok, akár a kialvóban levő mécses. El-el mosolyodnak a fiatalok „abajgá- sán.” A pitar közepén nagy halom, „csives kukorica” sárgállik, mint meleg fénykéve. Most hozták le a padlásról. A kisbiró is eljött morzsolgatni. Szakajtó van a térde között s muzsikálva peregnek bele a lemorzsolt kukoricaszemek. Egyik szakajtó telik a másik után. Az állóka már üres. A kisgyerek egészséges ezuszogással alszik a kemencesutban. A „cioel- ka” dörömböl mellette. A tornyos nyoszolyán gerendáig sorakoznak a vánkosok és hímzett, fejeletek. Előtte a karoslócán üldögélnek az asz- szonyok. Zs-uzsó nene is itt van. Zsuzsó nene nyakig-láb, száraz öregasszony. Azt _ mondják róla a faluban, hogy olyan a nyelve,, mint a szé- csényi harangé, egyet húznak rajta s egy félóráig, jár. Hosszú „peoecillus” képű. A hidvégén lakik. Megkérdezem: — Hogy van Zsuzsó nene, maga is eljött fonók álni? Zsuzsó nene igy felel: — Nem fonók ál ok én má lelkem, mer a reuma, ez a nehessiges nyavalya bántja a karom, lábam. De azért elkuttyogtam főtt kukoricát szemelgetnyi. Meg igen szeretem az éneklést baagátnyi. S ez a menyecske itt-e, úgy hijják Csűrös Kati, eédes Istenkém de gyönyörőven énekel. Haagassa csak meg maga is lelkem, mellattya akar tőbe ftizhetnyi a hangját. —■ No majd meghallgatom — mondtam, mire Zsuzsó ■ nene bizonyítgatta, hogy még olyant •oha se hallottam.- Itt ül a bitó uram is. Veres cseréppipából szipákol. Megkérdezem őt. is: — Jó bodorintás esik-e az uj dohányból, bíró uram? Kurtán felel, csak annyit, hogy: — Jaó am! — Mondjátok, hogy brró uram a legnagyobb gazda a faluban — vinném előbbre a beszélgetést. — Nono, bajszon hát — mondja s a pipaszárral a mellette ülő atyafi felé bökd ős — de azért a baktemek van letjobban észvel kibélelve a feje. .. hárítja át a dicséretet, amit a bakter is azon nyomban tovább ad a kurátornak s felvilágosit, hogy: — A kurátor azért fikeiósabb ember naolam, mert ü memmeri mondanyi mindenkinek, ami a |szivét nyomja. Különösen ha egy lityit bevett a pályinkábó, abbó a jó ,ybundásnentorogj”-bó. — Hiszen jól van az — mondom én — úgy is kell az ember mondja meg mindég, ami a szivén fekszik. — Ugyám, oszt betörik a fejit érte — felel a kurátor. — Hát betörik, kinek miért — hunyorgat hozzá a bakter — a fiatalnak a lyányért, az öregebb,! inek-meg a szóért... — egyik szemével a kisbiróra kacsint, a másikkal meg a kurátorra, jeléül annak, hogy mindkettőnek betörték már a szóbanforgó okokért a fejét. A szép fonólányok itt ülnek a kemencepatkán sorba. A hétköznapló félig feszes ujja csak ugv reped gömbölyű karjukon, ahogy kuncogva, sugdos ódva pergetik az orsót. A legények kisszéken ülnek előttük, vagy az ajtófélfának támaszkodva lesik, hogy mikor gurul el az orsó, mikor lehet már osókolózni. Még korán van, csendben vannak. De kint az ablak előtt annál jobban abajognak a kintrekedtek. Kicsi a hely, nem férhet be mindenki. A kintrekedtek bosszúsak. Rémisztgetik a mesélő lányokat. Huhognak, mint a bagoly. „Bobos” képében rémitgetnek. Valaki kopog az ajtón s könyörög: — Erissz be, Mari! Mari, a biró lánya, ledobja az orsót * az ajtóhoz ugrik: — Mit bomlik maó az az Estvány, a rosszne- hessig gyött rá — kinyitja az ajtót és nagyot, sikolt: — Hiii, micsoda förtelmes jelenőig, hát nem tök-lárvát öltött, a fejire, hogy Tnegriihasszony. — Szörnyüködve visszaül és tovább fon. A többiek nevetnek nagy ijedtségén. Zsuzsó nene rendelkezik: — Kallantyózzátok be a pitart, mert nem nyughatnak. János, te vagy a legénybiró, kurgasd szét őket. János, szép derék legény, kiszól az ajtón: — No oszolj kössig, nincs vendéssig — és becsapja az ajtót. Kintről méltatlankodó hangok 1 hallatszanak, bent nevetnek. Szívből mulatnak. Valami peres ügyről tárgyalnak az emberek. A biró azt a megjegyzést teszi: — A jedző, az hama kibabrál az embervei, különösen ez a mienk. Ez, ahun csak lehet, harap eggyet rajtunk. Oszt mindig neki van igaza. — Na, hiszen ügyvédek dolga a per, nem megy az egészen úgy — mondom én, mert úgy sejtem, hogy több rosszat tulajdonítanak ők annak a „nembuidomimilyen” jegyzőnek, mint amennyi egyáltalán hatáskörébe tartozik — de leintenek s azt mondják, csak emlékezzek rá, hogy „mocskos vége lesz annak a pernek.” Zsuzsó nene is közbeszól: —• Azám, medhát a tintát az ördög tanáta ki... A törvinyt meg a fiskálisok figurázzák, méghozzá úgy, hogy az olajosistenhyila jobban eetéved rajta, mint a vitézkötésen, majd a házam ment rá nekem is a perre... — és mesélni kezdte nagy sóhajtozva a peres ügyet. Ugylátszik, a fiatalok szokszor hallhatták már, mert rászóltak: — Ne sóhajtozzon, Zsuzsó neném, inkábbat elénekeljük a vadgalamibos nótát, annagyon szeép. Kati neném azt a várasba tanutta, mikaó bent szaógát. Kati nem is kéreti magát, hozzá van szokva az énekeltetésbez s magas szopránján, csakugyan úgy viszi a nótát, hogy akár „tűbe füzhetnyi” a hangját: Minek turbékoltok búgó vadgalambok. Szerelemre engem minek tanitgattok. Van az én szivemben dal-szerelem, bánat, több, mint a nagyerdő minden galambjának. De ha már úgy vágytok a tanítóságra, szánjatok, szánjatok rózsám ablakára. Hej arra ráférne, ha oda szállnátok s e világ gégéig mindég tanítnátok... A gyönyörű Hubay-dalt már nem csak egyedül fejezi be Csűrös Kati, magas szopránja mellett felsorakozonalc a hangok, az altok, a baritonok s szívből zeng a kórus. Mikor elhallgatnak, a kisbiró búnak felejtkezik s Mari incselkedik vele: — Te is inekelj má bé. némmeg, hogy nizi azt a kukoricát... tán megártott a nóta? Közé- esik a szemed, hogy látsz azutengat! Megeszik a gyisznók a szemed is.,. hiii az arsóm... Kirúgja maga aló a kieszéket a kisbiró felkapja az orsót. — No csufolkodó, most idl avval az arsóval, de csókkal is... — avval nyakonkapja Marit e úgy összecsókolja, hogy lélegzeni so ér rá. Mindnyájan jót mulatnak rajta. Csűrös Kati már táncolni is szeretne; , — Vége legyen a fonásnak, itt van már a táncolásnak ideje. Táncoljon most aki legény, mert külömbeu bár mily kemény. Ki vele... — énekli, de Mari még a kisbirót akarja énekeltetni s az rá is kezdi kellemes baritonján: , Szécsény mellett van egy falu Herenesény ' ! ’ Jaj Istenem mért nincs nekem a lányok közt szerencsém volt egy csinos rózsám, hűtlen lett hozzám hej ha tudnám, hogy merre van ezer mérföld de messze van. Mégis visszahoznám; Esik eső, záporeső, csurom viz lett a subám, Megfogadtam soha többet nem járok a lyány utárt Mert a lyány csalfa, csak a legényt csalja Nekem int a kendőjével Énrám kacsintgat szemével, mást ölel a karja. Bánatosan végzi a nótát, de hirtelen elkezd bokázni, derékon kapja Marit s rakják a táncot: Bécsi kendő lobogóé, selyem szoknya suhogós, hadd suhogjon, lobogjon, csak a szive énérettem dobogjon. Túli piros, hupi kék, rajtad rózsám minden szép, jaj de szép ... | Ha vón tündérpalotám ezüsttel vert szép szobám •benne arany nyoszolyám abba is csak tefelőled álmodnám de miég szebbet álmodom két karóidba galambom, rubintom ... — örvénylik a tánc, pirulnak az orcák, kurjantás, kacagás veri fel a pitart, mig egyszer csak kintről kopogás hallatszik, utána ba- golyhuhogás, monoton, félelmes jajgatás. A táncolok megállnak, a nóta elnémul s Mari megszólal: — Hallgassunk el, emmá a jajgató lélek, akinek nincs nyugovása, elgyütt az ablak alá. — Csendben hallgatják a jajgatást s av óra tizenkettőt ver. — Szaóka akadjon a torkáéba, aki még eggyet szaó — mondja Zsuzsó néne s ugyanakkor a. biró szétteríti az indulót: — No, oszolj kössig, nincs vendissig s egy „jójcakáttal“ elbúcsúznak. Megyünk haza, én is velük botorkálok a sötétben. A legények halkan dalolják: Tizenkettőt üt az óra, hazatérünk nyugovóra kettesben ... Legény a lányt betakarja, átölelve csókolgatja csendesen... csendesen «*« 1938 a távolbalátás évt Us&!
