Prágai Magyar Hirlap, 1938. január (17. évfolyam, 1-24 / 4444-4467. szám)
1938-01-15 / 11. (4454.) szám
8 1938 január 15, szombat. _7 Sz mHÁzKör^vKabTaRA. Londonban készül a szines televízió, amelytől azt várják, hogy végez a mozikkal Ötezer korona a legolcsóbb készülék ■ Balterína a világűrben Társadalmi Élet 4?= A somorjal Protestáns Nőegylet most ünnepelte fennállásának negyedszázados jubileumát. Ez alkalommal az egylet buszon öt éven á/t agilisán működő e'lnöknője, dr. Rock Ernőmé nyug. polgári iskolai tanárnő tartott megható beszédet. Beszédéiben megemlékezett az alapításban résztvevő, közben elhunyt dT. Halmi Béla lelkészről. Utána Bozó Jenőné ismertette az egylet huszonötéves történetét, majd jólsikerült teaestély zár- ita be a szép ünnepséget. # Az udvardi magyar kulturegyesület műkedvelői december 25-től kezdve minden vasárnap nagy érdeklődés mellett adták elő U. Szabó János „Betlehem angyala" cimü misztériumát. A főszerepekben Mackó Mária, Német Károly, Fodor Ferenc kitűnő alakítást nyújtottak, de ■nagy hatást értek el a többiek is, igy Szlávik Ferenc bájos kisfiú szerepében, továbbá Mossó- czy Péter, Dinnyés Incik'e, Benkó István, Gállá Menyhért, Vadkerty Etelka és Nagy Ferenc. zselizi SzMKE január 9-én a földművesek részére két előadást tartott. Az előadók Pásztor Kálmán és Skulbra Pál voltak, akik az állatbetegségekkel ismertették meg hallgatóikat. Január 22-én és 23-án a helyi csoport Farkas István kowferálása mellett két egyfelvonásos rövid színdarabot ad elő a SzMKE kmlturháza javára. Minden zselizi és környékbeli magyar tartsa kötelességének, hogy a nemes célra áldozzon. 4b A nagykaposi Római Katolikus Ifjúsági Egyesület táncmulatsággal egybekötött ezini- előadást rendezett. Az egyesület műkedvelő gár- gája a legjobb tudással és alakítással adta elő Tóth Ede „Tolonc” cimü darabját. Az előadás úgy erkölcsileg, mint anyagilag fényesen sikerült és a nagyszámú közönség az összes szereplőket melegen ünnepelte. A színdarab betanítását és rendezését dr. Füzv Albin, Baosár István és Jakub- csik Lajos végezték. # Áz Érsekújvár! Izraelita Jótékony Nőegylet január 22-én tartja az Oroszlán-szálló nagytermében műsoros estjét. Kezdete fél kilenc órakor. A műsoron „Hallhatatlan szerelmek’' címmel érdekes világirodalmi montázs fogja szórakoztatni a közönséget. Felülfizetéseket a szegények segélyezésére köszönettel fogadnak. — NAGYSZOMBAT LAKOSSÁGA NEM SZAPORODIK, Nagyszombatból jelenítik: A hivatalos statisztikai kimutatás szerint Nagyszombat városában az elmúlt esztendőben 514 gyermek született, ebből 57 házasságon kívül. A halálozások száma túlhaladta a születéseket, mert az elmúlt évben 555 személy halt meg. — KI AKARTA IRTANI CSALÁDJÁT. Komáromból jelentik: Messa Vilmos, 40 éves komáromi jövedéki ellenőr hosszabb idő óta haragban élt feleségével. Messa iszákos volt és berúgott állapotban már többizben kijelentette, hogy végezni fog családjával. E napokban megrettent felesége a rendőrséghez volt már kénytelen fordulni segítségért. Ez annyira feldühösítette Messát, hogy miután a korcsmában alaposan felöntött a garatra, hazatért, betörte az aj- ót s egy nagy darab kitört üveglappal rátáméit feleségére. Messa az üvegdarabbal vagdosta családtagjait, akik kétségbeesetten védekeztek. A nagy zajra előkerültek a szomszédok, akik rendőrt és orvost hívtak. Messa feleségét súlyos sérülésekkel szállították kórházba, mig a férfit a komáromi ügyészség fogházába kisérték be. xx Autósok! Minden autó- és motorjármü tulajdonosa figyelmébe ajánljuk, hogy személy- és teherjármüveit a takarékos „BENZOL-keverék" üzemanyagra ingyen átálittathatja. A Rütger Gyula betéti társaság vizsgáló állomása január 17-itől 19-ig Trencséniben fog működni. — FEGYHAZRA ÍTÉLTÉK A ROSENHEIMl SZATFRT, Pozsonyi szerkesztős égünk jelenti: Mi csőrnek János 58 éves gyümölcskereskedő, a Roseuheim-kolónia Rózsavölgy-aiocájáíban. Nagy feltűnést keltett nemrég, hogy Micsunek Janóé ellen bűnügyi feljelentést tették . a rosenheimi szülők, hogy üzletébe csalja a fiatal, fejletlen leányokat, akiknek védtelen helyzetével visszaél. Két esetben rá is bizonyították a rosenheimi szatirra, hogy egy 10 éves és egy 1.1 éves fejletlen leánygyermeket üzletébe csalt és ellenük erkölcstelen merényletet követett el. A kisleányoknak cukrot és gyümölcsöt adott jutalmul. Megindult az eljárás Micsunek János ellen és a pozsonyi kerületi bíróság Pa.vliotti-tanáesa tegnap zárt, tárgyalás után kétévi [egyházra és ötévi polgári jogvesztésre ítélte. Az elítélt, aki szabadlábon védekezett, fellebbezett, de felebbe- //■ri t, jelentett be dr. Bohács állam ügyész is súlyosai tW végett. PRÁGA. — A világ uj csodája, a televízió most végleg megérkezett Londonba. Hatvan év óta foglalkozik a tudomány a távolbalátás kérdésével. Amerika egyelőre csak kísérletezik és titokban félti virágzó filmiparát a versenytárstól. Ezzel szemben Anglia már kidolgozta a gyakorlati megvalósítást és lefektette egy hatalmas iparág lehetőségeit. Londonban egy év óta — mint a PMH már megirta — rendszeres televíziós leadásokat rendeznek és hordozható leadókészülékek segítségével ma már úgyszólván minden eseményt le tudnak London területén adni. A legelső ilyen esemény a koronázás volt. Az elmúlt két hónap alatt megtízszereződött a vevőkészülékek száma. Londonban ma 9000 készülék van használatban, mig egy évvel ezelőtt mindössze hat lelkes amatőr készüléke „fogta” az első leadásokat. Eszerint a televízió nemsokára elemében lesz és üzletileg is olyan nagy jelentőségre fog emelkedni, mint tiz év előtt a rádió. Még mindég drága a legolcsóbb készülék A leadás hatóköre az egész országra kiterjed. Két gátló körülmény akadályozza, hogy a televízió a rádióhoz hasonló rohamos gyorsasággal hódítsa meg a közönséget: a televízió még nem nemzetközi, az egyes országok közötti leadás egyelőre gyakorlatilag lehetetlen, másodsorban a legolcsóbb televiziós készülék drágább a legdrágább rádiónál. A legolcsóbb készülék 5000 koronába kerül és ez az összeg Angliában is pénz. Legalább negyedmillió embernek volna módjában készüléket venni Londonban, de ezek még vonakodnak, mert a mai készülékek még nem egészen tökéletesek. A technikai szakértők ugyan azt állítják, hogy a mai készülékeken még évekig nem lehet javítani s ha lehetne is, a maiakat nehéz lesz egyhamar túlszárnyalni. Ma Angliában nyolc cég állít elő televiziós készülékeket, tehát a verseny óriási. Hasonlítanak a régidivatu „álló gramofonhoz”, a kép a készülék tetején, rendszerint a közepén jelenik meg egy tejüveghez hasonló homályos fölületen. Rendszerint tükörbe vetiti a vevő fölületet, hogy a leadó programot ülve is látni lehessen. Készül a szines televízió Angliában a televizó állami monopólium. Ami a mozikat illeti, ezek egyelőre csak a hivatalos leadó műsort veszik. Egyelőre tizenöt londoni mozi iktatta hiradó programjába a televiziós leadásokat, bár még vitás, hogy szabad-e a televiziós vételt pénzért mutatni. A televízió kérdése a legközelebbi jövőben előreláthatólag nagy csatákra fog alkalmat adni. Baird, egy nagy londoni vállalkozó ettől az elgondolástól függetlenül a szines televízió gyakorlati megvalósításán dolgozik. Szerinte ezt okvetlenül meg kell oldani, mielőtt a televízió más problémáit is sikerülne tökéletesíteni. A nagy föltaláló három évvel az első televiziós bemutatás után bemutatta első szinteleviziós eredményeit. A figurák homályosak voltak, de a szineket már tisztán ki lehetett venni. A Baird-cég egyelőre kékkel, zölddel, vörössel dolgozik és kijelentése szerint technikai megoldása hasonlít a háromsziil- nyomásu nyomdatechnikához* Vége a moziknak? Az egyik televiziós kísérletnél egy londoni színházból leadott néhány Shakespeare- jelenetet, majd balletszámokat. A színpadi leadások annyira tökéletesek voltak, hogy a programot két napra rá azonnal megismételték. Ennél érdekesebb az a helyszíni köz- vetitéssorozat, amely a londoni filmstúdiókba vitte el a nézőt. Döbbenetesen jó volt, élethü és éles ez a leadás és most már a leg- kételkedőbb optimisták is belátják, hogy a televízióban a mozi óriási versenytársa született meg. A vevőfölület házi használatra annyira megfelelő, hogy ha a stúdiók a mostani rövid filmek helyett teljes filmdarabokat adnának, pár év alatt kiürülnének a mozik. A mozivászon csak az első sorokból nagy, a távolból az sem látszik sokkal nagyobbnak, mint a televiziós készülék vevőtükre. Egyelőre a mozi ereje az, hogy a televiziós készülékek még igen drágák és a mozi atmoszférikus varázsa, másszóval a filmszínház mozihangulata erősen hat. Azonban a közönség lassan beleszokik az uj technikai csoda előnyeibe és hátrányaiba és otthon fog mozizni, nem pedig a mozikban. Ne felejtsük el, hogy a rádió a kezdőévek komor jóslataival ellentétben, nem veszélyeztette az újságírás testi épségét és erre utalnak azok, akik a mozi jövőjében biznak. Az bizonyos, hogy a londoni filmvilág meg van rémülve és fél a televízió rohamos fejlődésétől. Az amerikaiak már konferenciákat hívtak össze és a sztárok szerződéseibe azt is beiktatták, hogy tilos számukra a televiziós kamara előtti megjelenés. Amerikában a televízió nem monopólium, ha tehát egy hirtelen létrejött konszern filmeket kezdene csinálni és leadni, a moziipar tönkremenne. Ezért érthető, hogy Hollywood valószinüleg a televiziós monopóliumot meg fogja vásárolni. Ballerma a világűrben Egy ballerina, aki egy világhírű londoni ballet tagja, nagy sikert aratott a televiziós leadásnál. Mikor a stúdióban először szerepelt, meg volt lepve, hogy ez pontosan olyan, mint egy hangosfilmstudió, még a fölvevőkészülékek is hasonlóak. A különbség csak az, hogy ez a szereplés még ide- gesitőbb. Nem lehet „újra fölvenni” s a fölvételek közül a legjobbat kiválasztani. Vágni szintén nem lehet, mert az operatőrök abban a pillanatban látják a képet, amikor a közönség. A szereplő ember nem látja a közönséget, ellenben nem szabad a „keretből” kilépnie, mert akkor megtörténik, hogy a közönség a táncosnőből csak az egyik lábát látja. így történik, hogy a bellerina tulajdonképen a világűrben szerepel. (*) Fischer Károly és Darkó István szerzői estje Kassán. Közöltük, hogy Fi- scher Károly, a keletszlovenszkói magyar színtársulat volt kitűnő karmestere és Darkó István, az ismert iró közös szerzői estet tartanak. A kulturestén, amelyet január 25-én este fél kilenc órakor rendeznek a kassai Schalkház-szálló nagytermében, Darkó István saját müveiből olvas fel, Fisoher Károlynak szlovenszkói magyar költők verseire szerzett dalait Libay Ica, a ragyogó tehetségű kassai énekesnő, hegedű- szerzeményeit pedig Loósz József, a kiváló kassai hegedűművész fogja interpretálni. A zongorakiséret ellátására dr. Herz Ottó zongoraművészt, a legkiválóbb magyar kí- sérőmüvészt sikerült megnyerni. A nagyon nívósnak ígérkező est iránt igen nagy az érdeklődés. (*) A Hotel Kikelet prágai bemutatója. Január 18-án, 19-én és 20-án 6 és negyed 9 órai kezdettel mutatja be a prágai Uránia mozgó- szinlháza a Hotel Kikelet cimü magyar filmet, amely Magyarországon rendkívüli sikert aratott. Ebben a vígjátékban, amelyben Budapest legjobb színészed lépnek fel, egymást kergetik az ötletek és a fordulatok, rendkívül mulattató és szellemes film. A főszerepekben dr. Palló, Péger Antal, Uray Tivadar, Kabos, Tőklés Anna, Turay Ida vannak foglalkoztatva. A prágai bemutatót óriási érdeklődés előzd meg és bizonyos, hogy ennek a magyar filmnek is ugyanolyan hatalmas sikere lesz, mint az eddigi prágai magyar filmbemutatóknak. (*) Lehár Ferenc ünneplése Becsben, Becsből jelentik: Lehár Ferencet ünnepli február 15-én az állami operaházban a Magyar-Osztrák Társaság, amelynek felkérésiére a „Mosoly országa” főszerepét Richárd Tauiber énekli, mig a női főszereplő Maria Reining lesz, a bécsi operaház nemrég befutott sztárja. Az ünnepi előadást Lehár Ferenc vezényli. A pozsonyi SzMKE január 16-án, vasárnap este 6 órakor a régi városháza előadóhelyiségében Az élet meghosszabbítása címen Szepessy-Seidl Sándor és dr. Mader Mihály lindewiesei orvos egészségügyi ve- titettképes előadást rendez. — Az ingyenes ismeretterjesztő előadásra szeretettel1 várja a magyar testvéreket a SzMKE pozsonyi szervezete. (*) A prágai Uránia uj vezetői. A prágai „Uránia népmüvelődési egyesület” választmánya tegnapi ülésén elhatározta, hogy Scholz Alfréd igazgatót választja meg ügyevezető előljárósági tagnak és dr. Emil Franzelt az egyesület vezetőjének. A prágai Uránia a csehszlovákiai németség kul- turéletének egyik legfontosabb tényezője. Az uj igazgató, dr. Franzel jónevü iró, amellett rengeteget foglalkozott a népmü- velődés emelésével. Soholz Alfréd a prágai VII. kerületi német polgári iskola igazgatója, kiváló modern pedagógus. Karin Mi- chaelis, a világhírű dán írónő Scholz pedagógiáját honosította meg több dán iskolában nagy sikerrel. (*) Gófh Sándor megvált a Nemzeti Színháztól. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Góth Sándor, a kiváló magyar színművész megvált a budapesti Nemzeti Színháztól és megállapodott Bárdos Artúrral, a Müvészszimház és a Belvárosi Színház igazgatójával arra vonatkozólag,, hogy a két színház helyettes igazgatója és egyetlen főrendezője lesz. Góth Sándor kiválása a Nemzeti Színházból és szerződése Bárdos Artúrral teljesen békés utón történt a kultuszminisztérium beleegyezésével. (*) Szonja Hennie most tartja esküvőjét. Newyorkból jelentik: Szonja Hennie és Tyrone Power, a „Tünemény” főszereplői, akik Orbók Attila híres vigjátékát oly nagy sikerrel vitték, legközelebb tartják esküvőjüket Newyorkban. Szonja Hennie New- yorkban most óriási sikerrel szerepel mint egy nagy jégbalett primadonnája. (*) Josefine Baker drámában. A párisi Ambassadeur-szinház igazgatósága Josefine Bakernek drámai szerepet ajánlott fel egy fiatal francia szerző izgalmas darabjában. A darab egy előkelő gyarmati tisztviselőről szól, aki szines nőt vesz feleségül. Josefine Baker még nem döntött arról, hogy elfogadja-e a szerepet, amely életének első drámai szerepe lenne. A (toasokifi utcaik tHÜseta: ALFA: Az édes anyaföld. (P. Muri.) ÁTLÓN: Asszonyszerelem, asszonybánat. LUX: A hamis macska. (Bell. film.) METR-OPOL: Harmonika. (Beli. film.) TÁTRA: Viktória királynő. (A. Wolhllbrück.) URÁNIA: Fehér kór. (Csapek drámája.) VIGADÓ: Fehér kór. (Belf. film.) A KELETSZLOVENSZKÓI ÉS KÁRPÁTALJAI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA MUNKÁCSON: Szombat délután: A szflz és a gödölye. Szombat este: Nincs szebb, mint a szerelem. Vasárnap délután: Romantikus asszony. Vasárnap este: Nincs szebb, mint a szerelem. Hétfő: Szakíts helyettem. Operett. Kedd: Szakíts helyettem. AZ UNGVÁRI MOZIK HETI MŰSORA: PASSAGE MOZI Ja®. 16—18: A szerelem futárja. Jam. 19—30: A szent hazugság. Ja®. 21—33: Broadway Melodie 1938. RÁDIÓ MOZI Jan. 16—16: Az oroszlánszeliditfi. Jan. 17—19: Párisi kalandok. Jan. 30—23: Három tojás pohárban, Háziasszonyok öröme a főzőrecept-gyiijtemény, amit a NAGYASSZONY havi folyóirat praktikus kártyákon ad előfizetőinek Kérjen mutatványszámot a PMH kiadóhivatalánál Nem akarok megőszülni III Joifinirátor Csalhatatlan szer az egészséges, természetes hajszín visszanyerésére és az őszülés ellen való védekezésre. — Ezen hires, rég bevált hajviz nem festőszer és nem tartalmaz semmiféle festőanyagot. A haj ma- gábaszivja ezen hajvizet és igy kellő táplálékot nyer, minél fogva az őszülő hajszálak rövid idő múlva egészséges, természetes szint és megfelelő sűrűséget nyernek. Erősiti a hajat és megakadályozza az őszülést a legmagasabb korig. Ára Ké 10.—. Kapható: „V0AOSRÁK“ gyógyszertárban, BRATISLAVA, Mihály ucca 24. szám.