Prágai Magyar Hirlap, 1937. december (16. évfolyam, 274-297 / 4420-4443. szám)

1937-12-12 / 283. (4429.) szám

1937 december 12, vasárnap

'to^gs-Mag^ar-hikw®

17

Magy ar fiatalok szava:

A kassai találkozó elé

Irta: Ónody Zoltán, a prágai MÁK elnöke

A Hivatalos hirdetés szerint a Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok Szövetsége december 16., 17. és 18-án tartja Kassán szokásos, évi kongresszusát

Tavaly ilyenkor lázban égve készültünk, a három egyetemi város közt sürü levélváltás volt, terveztünk, számoltunk, számítottunk, az újságokban cikkek jélentek meg, melyeknek írói a CsMASz kongresszusával foglalkoztak — és most — csönd van. Nem a vihart megelőző, lélegzetet nehezítő csönd, hanem egyszerűen — csönd. A csöndnek nem vagyok barátja, különösen ifjúsági berkekben nem.

Nem tartozik ide az okok kutatása, azonban tény, hogy a CsMASz 1932-től (Komárom) 1936-ig (Pozsony) nem ülésezett, ami nagy szakadást eredményezett a három egyetemi város magyar főiskolás ifjúsága között. Amikor most egy éve a prágai MÁK kezdeményezésére mégiscsak sikerült a! CsMASz-kongresszust Pozsonyban össze-1 hozni, a tagegyesületek delegátusai a bemutatkozás formaságai után is ismeretlenek, „nem tudni, milyen szándékuak” maradtak egymás előtt. Egy nyakkendő színe, bizonyos csoportokkal való beszélgetés elegendő volt, hogy a jelenlévők egymást kölcsönösen ide vagy oda elskatulyázzák.

Talán igy volt ez rendjén és most már nem is csodálkozom ezen, mert föltételezem, hogy minden fiatalos elragadtatáson, esetleges személyi ellentéteken túl, ezeket a fiukat a keresztény nemzeti jelleg minden körülmények közötti megvédése vezette.

Tudom, hogy Pozsonyban mind egyet akartunk. Csak módszereinkben különböztünk és éppen a módszerek különbsége adott okot félreértésre és eredményezte, hogy a prágai MÁK, az egyetemi városok legnagyobb főiskolás egyesülete a CsMASz-ve- zetőségben való helyfoglalástól távoltartotta magát.

Amint már említettem, a CsMASz négy évig halott volt, s annak, közben végzett vezetőit irodákból, orvosi rendelőkből, az ,,élet”-ből kellett visszahívni a tavalyi kongresszus idejére. Eljöttek és segítettek életre- kelteni a szövetséget. Ezután a jelenlegi vezetőség vette kezébe a CsMASz ügyeinek intézését. A CsMASz működésén egészen a vihnyei munkatáborig érezhető volt az éppen fölébresztett ember csak egyik szemét kinyitott álmossága.

nél, fogadkozásoknál. Mert eddig csak ennyi tett. Merjük ezt bevallani őszintén és szé gyenkezés nélkül.

Véleményem szerint az egyetemi ével alatt eltervezett munkaprogramnak a prakti kus megvalósítása a végzett diplomások föl adata! De mi nálunk a helyzet? Ifjúság alat kizárólag az egyetemi ifjúságot értik, aki ; tervek gyakorlati alkalmazásához, amíg fő iskolás, nem tud nekilátni, mikor meg vég zett, már nem akar befolyni a „főiskolások nak való” munkába.

Fölösleges külön kihangsúlyoznom, hog^ milyen egészségtelen ez a mentalitás és elég ha megemlítem, hogy például Magyarorszác közvéleményét jelenleg nem a főiskolás meg mozdulások foglalkoztatják és hogy a vásár helyi összefogást sem az egyetemi ifjusác készítette elő és rendezte meg. Jellemző tü net még nálunk, a főiskolás ifjúságnál, d< talán a diplomás intellekueleknél még na gyobb mértékben a hatalmas kezdősebes séggel való nekiindulás és a tulkorai letörés Innen van a sok Ígéret, terv és a kevés ered mény. Azt hiszem, igazam van.

Van egy másik baj is. Főiskolás ifjúságunk egyesületi élete vezetőinek nincs kontinuitása, a tagok, a vezetők évről-évre cserélődnek, váltják egymást. Minden újonnan megválasztott vezetőség nagy programot ad és szentül meg van győződve, hogy majd ő ... Természetesen, hogy „ő” sem, éppúgy, mint az előbbiek. Kevés kivétellel minden ifjúsági vezető csalódik és majdnem minden ifjúsági vezetőben csalódnak.

A nagykeretü programadás jószándéku, becsületes és kisebbségféltésből ered, a baj azonban ott van, hogy fiatalos lelkesedésünkben hajlandók vagyunk túllőni a célon, hajlandók vagyunk fölcsapni kisebbségi társadalmunkat átalakító reformereknek, kriti- kátlan 'kritikusoknak. Természetes, hogy nem tudunk elérni semmit és mi az eredmény? A letörés, magunkbahullás, félre- állás.

Nincs ez így rendjén!

Diplomások szövetsége

Az egyetemi városok egyesületei, a MAK- ok tiz-tizenkét éve léteznek. Tudjuk jól, hogy nemcsak ifjúsági egyesületben, de minden más társas alakulatban nem mindig a legkvalitásosabb, a legarravalób.b ül a vezetői székben; de tételezzük föl mégis, hogy 70—80 százalékban olyan emberek vezetnek, akik rendelkeznek valami szótbiztositó, véleményalakitó adottsággal. Nos, kérdezem és joggal, hol vannak a MAK-ok tizen- kétéves fennállása óta felszínre jutott vezetői — egy-kettő kivételével? Letörtek, elkallódtak vagy elfelejtették, hogy egyetemi éveik alatt terveik, elképzeléseik voltak, amik nem sikerültek? Nem sikerülhettek, éppen azért, mert főiskolások voltak. Nagyon itt van az ideje hozzákezdeni a praktikus megoldások munkálataihoz. Az ifjúsági közvélemény hajdani formálóinak meg kellene alakitaniok a „diplomások szövetségét”, amiben helyt kapna minden ideológiai csoporthoz tartozó kisebbségi magyar érték. Vannak problémáink, és meg vagyok győződve, hogy ezek kényszerítő hatása egy frontba tudja állítani a legkülönbözőbb ideológiákat valló harmincasokat. Senki sem állíthatja, hogy nem, mert ilyen arányú kezdeményezés nálunk még nem volt. Egy kritériuma van a kiválasztásnak, hogy az illetők tudjanak lenni bármilyen színeződés ellenére is: magyarok.

Ha a harmincasoknak sikerülne ezt a szövetséget megteremteniük, sok érték mentőd- nék meg az elkallódástól az építő munka számára, nem csak egyéni, ne általános kisebbségi szempontból is, és ez a fontos és a ma még az egyetemek padjaiban ülőknek sem kellene annyiszor csalódniok, lemondva fél- reállniok.

A főiskolás ifjúság utat akar a társadalom felé —■ legközelebb a harmincasokhoz áll, és ezeken keresztül látja ezt az utat biztosítottnak,

A kassai találkozó elé nagy várakozással tekintek. Itt kell a főiskolásság kisebbség- szociológiai föladatainak és munkabírásának érvényesen tisztázódni. Szeretném, ha minél többen eljönnétek,

Ti is, „diplomások”!

Bratislaval Szölöniüvesek Borpinceegyesülets r, f. Borosók:

Bratislava, Ferenciek tere 7. Lőrinckapu 19 Prága, Járna 6

Elsőrendű minőségi borok kimérése. Meleg konyha.

Magyar társadalom— magyar parasztság

Irta: Hajpál Gyula

I szervezése elsőrendű föladat és a nemzetet gaz- | daságilag homogén, szerves egységnek tekinti. A ^tervgazdálkodás szinte gépies egységében minden | egyén és minden társadalmi osztály egyaránt ! fontos és a társadalom csupán munkája alapján j értékeli és jutalmazza az egyént.

A nemzeti egyetemesség elve a szellemi életben is érvényre tör. Nem a nemzet aránylag kis százalékát kitevő intelligencia a művészet és tudomány alanya és tárgya, hanem az egész nemzet egy szerves egységben, amely egységben az intelligencia fölkészültségénél fogva vezető szerepet j játszik.

Az avult téves társadalmi osztályszemlélet káros hatásait ma is sok helyütt érezzük még s népünk fejlődésére sokszor gátlólasr hat, mert bizalmatlanság magvait veti el a széles néprétegek és a müveitek között. Különösen a parasztság részéről nyilvánul ez a bizalmatlanság sokszor olyan mértékben, hogy a jóakaratu munkát is megnehezíti, néha lehetetlenné is teszi. Legfontosabb föladat intelligenciánkat ráébreszteni fontos nemzeti hivatására, amely föladatául tűzi ki az egységes nemzettest céljainak mindenkori szem előtt való tartását. Ez azt jelenti, hogy a parasztságban, szélesebb értelemben a népben ne lássa a maga egyéni érvényesükének lehetőségét, hanem saját magát a népérdekek önzetlen szolgájának tekintse. Csak ilyen teljes bizalmi légkörben lehetséges a parasztság gazdasági és kulturális megszervezése az osztálymentes nemzeti eszme jegyében.

Nehéz és fontos feladat vár ebben a munkában a paraszti sorsból elindult müveit magyar fiatal ságra, különösen a főiskolát végzett okleveles fia

I

talokra, ök tudják egyedül áthidalni azt a szaka dékot, amely a parasztság és a müveit vezető ré tegek között még tátong, ök oldhatják föl a kö ■izöny jégkérgét, amely a paraszti lelket dacos zár § kózotiságba burkolja. Nekik kell átalakítani a pa raszti sorsból már régebben kiszakadt intelligen cia társadalomszemléletét, az ő kötelességük meg győzni a müveit osztályt arról, hogy ő ugyan min den téren a nemzet élcsapata, de csak akkor mél tó erre a szerepre, ha a paraszt és munkásnép haladását szívügyének tekinti. Minden paraszti származású intelligens embernek társadalmi helyaarvHin

zetéből adott természetes szociális kötelessége ez. A középosztálynak tudatosan vissza kell térnie a néphez, mert különben légüres térben mozog.

Nehéz a föladat, amely a muskátlis ablaka kis falusi házakból elindult magyar diplomás fiata. lókra vár. Kemény munkát kell végezniük, magúban a középosztályban, mert nagyon mélyen gyökerező társadalmi előítéletekkel kell harcol- niok. Hasonlóan nehéz munkát kell végezniök a faluban is, mert a magyar falusi kisemberben még mindig sok a bizalmatlanság a müveit rétegek iránt általában, oly nehezen hisz az „urak” jóakaratában, hogy hérosz! bátorság, kitartás és a nép őszinte szeretete szükséges ahoz, hogy a dacos büszke paraszt jóakaratu vezetőiét láthassa bennük. Ha a falu nem érzi, hogy müveit fiai tel* jes sorsközösséget vállalnak véle, hogy szívügyüknek tekintik a falu ügyét, akkor az ő szavuk is pusztába kiáltó szó lesz.

A paraszti származású intelligencia munkája va* lóban nem könnyű föladat. A nem paraszti származású müveit osztálynak csak annyit vetnek a szemére, hogy nem törődik eleget a népnél, a paraszti sorsból elindult müveit fiataloknál ezen felül még azt is mondják, — és sokszor mondhatják, — hogy szégyenük a származásukat, hogy amint kikerülnek a faluból, csak a saját eg'éni érdekükkel törődnek és megtagadnak minden sorsközösséget a népnél, mivel ke’Iemetlen ern’ék számokra, hogy szegény falusi házban ringatták bölcsőjüket.

Súlyos jellembeli fogyatékosság és az itten! törvény arcnlcsapása volt, ha valaki a múlttá vált időkben szégyelte paraszti származását. Tsmerva azonban az emberi természet gyöngéit, erre mentséget találhatunk és részben meg is lehet azt bocsátani. Ezek az idők azonban rég eltűntek a történelem süllyesztőiében. A széles földműves paraszti rétegek lassan, de biztosan elfoglalták az élet minden terén az őket megillető helyet. Ma paraszti sorshói származni nem szégyen, hanem munkavállalás egv szé’es munkamezőn, mert várbeli és sorsközösséget jelent a nemzet gerincét képező népréteggel, melynek anvagi, szellemi és erkölcsi fejlődésével él, vagy bukik a nemzet. Ha valaki ma szégveli paraszti származását és nem érez egy kis büszkeséget, hogv ennek a legtisztább forrásnak ő is egy pici kristálycseppje, az jel- lemgyenge, mert nem bir kievickélni beteges társadalmi előítéleteiből. Mindenesetre sajnálatra méltó, mert szégyenteljes d^zer tőrje, szökevénye a népért dolgozó munkafrontnak.

Amig mi, paraszti származású magyar inteltek* tuellek legszélesebb paraszttömegeket maradéktalanul meg nem győzzük, hogy gazdasági és kulturális elhaladásukat a nemzet legislegeLő föladatának és szívügyünknek tekintjük, és mindennapi példánkkal nem bizonyítjuk be, hogy oklevelünket nem névjegynek használjuk az úrhatnám- ság szalonjai felé, hanem tudásunkkal a nép életcéljait kívánjuk szolgálni, addig népünk lelke kemény zárkózottságában marad. Első föladatunk; átformálni a müveit középosztály társadalmi szemléletét az osztálycsökevények végleges kigyomlálásával. Azokat, akik származásukat szé- gvelik, nyilvánosn a pellengérre keli állítani. A második föladat: megnyerni népünk teljes bizalmát. A földtől első nemzedékként elszakadt diplomás magvar fiatalok elsődleges kötelessége ez, mert ők jelentik a közvetlen kapcsot a középosztály és a nép között. Amig mi nem állunk minden tudásunkkal és egész lélekkel a föld népének szolgálatában, amig mi nem szolgáltatjuk a legjobb, legmeggyőzőbb példát: addig ne várjuk, hogy

mások jobban végezzék ezt helyettünk. Csak ha vállaljuk és maradéktalanul végezzük ezt a munkát, egyedül akkor válhatunk népünk tiszta szivii és tiszta kezű vezetőivé.

Teíek A. Sándor:

KAJÁN VERS

Poharamat a Halálra: Éljen!

Lassan vége lesz a bálnak s kihuny Csillag és villany az öreg éjben ♦ . ♦

S olyan sötét lesz, akárcsak falun,

Ahol a bakter elfelejtette Meggyujtani a petróleumlámpát,,. Kenyerünket az idő elette S mi megittuk a legény-must javát S már alig húzza köszvénycs lábát Valamennyitek .., jól vigyázzatok: Hazafelé egy gödörbe estek,,,

S bizony nem sikolt utánatok „jaj“ Tovább forog a Föld, ha nem lesztek S a csillagrendben se lesz semmi baj,

A ma még miénk öreg cimborák Azért igyátok maradék borát Bármilyen lőre: most mégis élet!

Te meg nyekeregj ősz kehes cigány S kurjantsunk csak úgy becsület végett. Feledjük, hogy a Végzet nagy zsivány S minden jót ellop, amig álmodunk Szeretőt, ágyat és minden szentet. Bizony, maholnap kivás a fogunk És el kell menni... és ha menni kell, Vágjuk földhöz az üres poharat:

Éljen a Halál!

Pityeregjen, ki hátúira marad,

A társadalom fejlődése szerves folyamat, melynek eszmei végcélja a társadalmi igazság gyakorlatilag lehetséges maradéktalan megvalósítása. Az erős társadalmi feszültség sokszor forradalomban (revolució) robban ki, amely a fejlődést (evőin- ció) vonalát eltéríti eredeti irányától és egészen uj irányvonalakat szab annak.

Az előző köreik társadalmi világszemlélete és az ebből kialakult társadalmi előítéletek sokszor nagyban akadályozzák az egészséges továbbfejlődést. Korunkban is még mindig nagyon érezhető a múlt század helytelen emberértékelése, amely a szellemi munkást a testi munkát végzi néprétegek rovására túlbecsülte. E munkaértékelésnek az lett a következménye, hogy a nsmzel alig 5—10 százalékát kitevő müveit osztály — az úgynevezett intelligencia — az élet minden terén elzárkózott a széles néptömegektől. Minden érintkezésben a magasabban álló ember fölényes vagy esetleg vállveregető gesztusával bánt a néppel, ami természetes ellenhatásként kiváltotta a nép elzárkozódását és bizalmatlanná tette természetes vezetőivel szemben.

Társadalmi világszemléletünkben olyan mélyer vannak ezen téves és káros társadalomszemlélel gyökerei, hogy helyébe a szélesebb látókörű to tális nemzetszemléletet még mingig nem tud juh magunkban érvényre juttatni. Az egységes é$ oszthatatlan nemzettest eszménye annyira elül régi fölfogásunktól, hogy érzelmileg máig sem tudtuk azt applikálni, holott elismerjük, hogy t nemzet a társadalmi munkamegosztás elvén föl l épült szerves egység és nem egvmás fölé és alá \ rendelt társadalmi osztályok konglomerátuma jj Azok a népek, amelyek gyökerestül kiirtottál I életszemléletükből a heterogén társadalom gondolatát és a totális nemzeti eszme alapján homo- gén egységbe szervezték nemzeti társadalmunkat szemléletesen bizonyítják, hogy ez a fejlődés a nemzeti életben szép eredményeket érhet el. Ma a társadalomtudomány nagyon ellentétes és sokszor zavaros elméletek útvesztőjében keresi a megoldásokat. VJ'ágnézetek irányítják a politikai é'etet, sőt még a tudományban és művésze- teliben is éreztetik hatásukat a világnézeti bar cok: azonban valamennyi elmélet egységesen meg " egyezik abban, hogy a nemzet gazdasági meg

A CsMASz tulajdonképen a vihnyei szellemi munkahét megrendezésével töltötte be! igazi hivatását, ahol is —- minden probléma ! megtárgyalása és megismerése után — meg-j ismertette, összehozta egymással Prága,! Brünn, Pozsony főiskolás ifjúságát. Talán innen magyarázható a csönd, talán az ifjúság a Vihnyén megteremtett közös nevezőt és egymásismerést elegendő garanciának tartja arra nézve, hogy a kassai találkozón nem lesznek félreértések.

Problémáink

A kisebbségi mágyar főiskolás ifjúság! megszületésével egyidejűleg keletkeztek and nak azóta változatlan problémái is. Problé-[ máink gazdaságiak és kulturálisak. Mindkettő terén tett megoldási kísérletek még sok kívánnivalót hagynak maguk után. (Hogy például az állami szubvenciót tizenkilenc- éves kisebbségi életünk ideje alatt csak ígéretek formájában sikerült megkapnunk, ezzel nem mondok újságot.)

Minden kulturális elképzelés, ténykedés csak úgy valósítható meg, ha megfelelő anyagi alap áll rendelkezésre és ez érvényes kis és nagy, személyi és általános vonatkozásokban egyaránt. A magyar főiskolás ifjúságnál elegendő anyagi alapról beszélni túlságos optimizmus lenne, rövidlátással súlyosbítva. Természetesen ez az állapot a mi ifjúságunk konkurrenciaképességének csökkenését vonja maga után.

Nincs merszem azt állítani, hogy a főiskolás ifjúság kizárólag gazdasági elégtelenség miatt nem tud messzebre jutni az Ígéretek-