Prágai Magyar Hirlap, 1937. december (16. évfolyam, 274-297 / 4420-4443. szám)
1937-12-29 / 295. (4441.) szám
^ra^Mag^hirlab Folyóiratokban olvassuk: Liszt Ferenc származása I zik be a sort. — Megmaradt a földmüvesosztály kezén lévő föld, a fojtogatás dacára ellenálló kis__ __ _____________________o___ ipar s ma még az ipari munkásság, másoldalon a me gmaradt birtokosoknak, szabadfoglalkozásuak- nak és a kisebbségi szerevezetekben elhelyezkedetteknek vékony rétege. Kisebbségi sorsban nem fejlődhetik ki olyan mérvű osztálytagozódás, mint önálló állami létben és az eddigi elválasztó falakat gyorsan mossa az idő. sából Voinovich Géza szerkesztésében megjelenő Budapesti Szemlé-ben Csekey István hosszabb tanulmányát olvassuk Liszt Ferenc származásáról és hazafiságáról. Csekey a Liszt-család eredetét feltáró újabb kutatásokkal foglalkozik. Ezek megcáfolják azt a téves hitet, hogy Liszt régi magyar nemesi családból származott. Az okirati nyomozás kétségtelenül megálíapitotta, hogy a magyar nemesi Liszt-nevek erdélyi szász, vagyis német eredetűek. De Liszt Ferenc nem volt nemesi származású: jobbágy szülők ivadéka yolt a halhatatlan magyar zeneköltő. A nyugat- magyarországi Rajkán és Oroszvárt még ma is élnek a mi Lisztünk családjával rokon „Listek" és leányágí Ieszármazók. Az ottani kutatásoknak meg is lett a visszhangja, mert az öreg nénikék jelentkeztek a plébánosnál — az örökségért__ Mi után egészen egyszerű, szegény és jelentéktelen jobbágycsaláddal állunk szemben, a régebbi Időre vonatkozólag az anyakönyvi bejegyzéseken kivül egyéb oklevélre nem is lehet számítani. Nyugatmagyarországi „Deutsch-llngar" családból származott tehát Liszt Ferenc, akinek már atyjában jelentkeznek azok az érzelmek, amelyek a magyarsághoz láncolják. De ma nem forog fenn semmi kétség a tudományban afelől, hogy a nemzetiségre nem a faj és nem a nyelv, hanem egyedül a belső érzület a döntő. A történelmi és hagyományos sorsközösség tudata teszi ki valakinek a nemzetiségi érzését. R'aabe, Liszt nagy német életrajzírója is ezeket mondta: „Talán a kutatások kimutatják a Liszt-család német eredetét, de ez Liszt Ferenc magyarságának értékéből nem von le semmit, mert ő mindig magyarul érzett és magyarnak vallotta magát." És Liszt maga is a korabeli romantikus nemzet-eszmény hatása alatt így rajongott magyarságáért: „Ez Magyarország ... Ez az én hazám! Én is ehhez az ősi, erős fajhoz tartozom, én is fia vagyok ennek az őserőtől duzzadó, zabolátlan nemzetnek, amely biztosan még jobb sorsra van kiszemelve." Később aztán mint a tőle megalapított zeneakadémia elnöke hosszabb időt töltött a magyarok közt is. De Weimarból is igy irt: „Meg kell nekem engedni, hogy — nem tekintve a magyar nyelvben való sajnálatos járatlanságomat — születésemtől a síromig, szivemben és lelkemben magyar maradjak és ennek folytán a magyar zene kultúráját komolyan ápolni kívánjam." A Magyar Szemle külpolitikai rovata Szekfü Gyula, a Magyar Szemle szerkesztője méltatja folyóiratában Ottük Györgyöt, aki több mint tiz éven keresztül — a mi irodalmunkban annyira szokatlan következetességgel — irta a Magyar Szemle külpolitikai rovatát. Az óriási jelentőséggel bíró külpolitikai tájékoztatás nehéz feladatát látta el páratlan hozzáértéssel Ottlik György, aki most más működési kört vesz át s a rovat vezetését másnak adja át, szintén szakembernek. — Szekfü Gyula ebből az alkalomból foglalkozik a Magyar Szemle meginduló sával. mikor 1927-ben a kezdemény céljai köz szerepelt a magyar olvasóközönség külpolitikai informálása is. — A középosztály felvilágosítására szorítkoztunk, •— írja Szekfü Gyula, — hogy a nemzeti élet legkülönbözőbb terein felmerülő problémák ismertetésével foglalkozzunk, hogy azok lényege megvilágosodjék s az olvasó a kérdések rengetegében eligazodjék. Elég egy pillantást vetni napjaink szellemi arcára s azonnal megállapíthatjuk, hogy ez a feladat is igen nehéz. Hiszen éppen a paraszti és munkás-társadalom fölött álló értelmiségünk szellemi élete mutat fel mély ellenmondásokat, kiegyenlithe- tetlen. anarchikus feszültségeket, reális érzék helyett illuziós és igyermekes elképzeléseket. egységes nemzeti szemléletmód helyett eltévelyedések labirintját, jóvátehetetlennek látszó káoszt. S a nemzti élet egyik legfontosabb területén, a külpolitikai életben a Magyar Szemle nemzetfelvilágosító feladatát — hála Ottlik Györgynek — teljes sikerrel töltötte be. A Magyar Szemle külpolitikai rovata Magyarország külpolitikai helyzetének s vele az európai diplomácia történetének .magyar szemmel megirt. megszakítatlan története. Ottlik György megtanította a közönséget a külső helyzetek helyes értékelésére, megmutatta, hogy nincsenek váratlan katasztrófák és hirtelen jórafordulások A sok szóhoz és köntörfalazáshoz szokott magyar olvasó ezeken a szövegeken ismerhette meg a szavakkal takarékos, de az értelmet soha fel nem áldozó, tárgyilagos stílust: mindez nagyobb hatást tud gyakorolni, mint a retorika vagy propaganda. De Ottlik György olvasói mégsem áldozatai meddő szkepszisnek, mert ő a krízishez közeledő Európának vergődéseit számba véve sem mond le arról, hogy az értelem és emberiség még nem pusztult el s végül is győzni fog. Fiatal magyar írókról A Budapesten megjelenő katolikus Korunk Szavában a „Fiatal magyar írók" rovatában Go- golák Lajos értekezik Ortutay Gyuláról, a jeles fiatal etnológusról, kinek nemrég jelent meg ..Parasztságunk élete" cimü szép könyve. —■ Nem is olyan régen a „népiesség" keresett politikai és szellemi divat volt, de ma már szinte történelem. Nemrég még divat volt a „népiesség" $ aggályosán néztük lassan, de biztosan felénk hömpölygő áradatát, melytől féltettük kultúránk európai és emberi értékeit s ez a félelem nem volt alaptalan. Ma a helyzet megfordult: a „népiességből" a magyar emberi igazságnak és jövőnek próbája lett. — írja Gogolák Lajos, — mert a reánk fenekedö törekvések ellen a magyar nép és a magyar emberek igazáért csak ez nyújthat védekezést. Igen. Hányái és hibái e mozgalomnak ma is nagyok, de bíznunk kell benne, hogy egyetemes határokig tágulhat és felválthatja majd a magyar történeti törvényszerűségek képviseletét s az európai magyar gondolatot. Ortutay Gyula könyvének hűvössége a népi szenvedélyek idején kissé megdöbbenti De a szenvedélyek áradatától való távolsága teszi alkalmassá reá, hogy messzebbre táguljon szemhatára. Szenvtelensége és hidegsége nem a népvezéré és a lázadó magatartása, de a tudósé. De e hideg póz hasznos, mert egyedül alkalmas reá, hogy teljes méreteiben átfogja, megrögzítse a mai népies indulatokat. írása nem agi- tációs írás s nem a nagy olvasótábor felé kiált, de az intellektuális érdeklődést szolgálja, mely városi köreinkben is felébredt a nép ügyei iránti A müveit és a tán kissé sznob nagyvárosi ember érdeklődéséhez szól ez a könyv, hiszen tudjuk, a „népiesség" nem egyszer mily rajongások tárgya városi műveltjeink s főleg müveit fiataljaink között, s kik nemrég még régi francia chansonokat, középkori angol költőket olvastak rajongón, most Kovács Imre és Veres Péter könyvein tanulják meg, igen helyesen, a nép és föld sorskérdéseit. — Ortutay Gyulának hajlama. hogy mindig a müveit városiakhoz szóljon a falu dolgairól s e hajlam igen hasznos lehet, ha a városi ember érdeklődésének vezetője komoly és megbízható tárqyismeret. Ezt a tárgy- ismeretet kell dicsérni Ortutay Gyula írásában. Bővén beszél a parasztság belső osztályeUenté- teiröl, melyek akadályozzák, hogy a felsőbb nyomás ellen nagyobb erővel védekezhessék. Kiemeli, hogy mig a felsőbb paraszt felfelé törekszik s átveszi a nagyváros selejtes kultúráját, a népi hagyonmányt ma már csak a szegény- parasztság érzi, mely egyedül maradt hü a régi meséhez és dalhoz, melynek mélyén mindenütt ott van a sóváreás a magasságok felé. A népi dolgokban tájékozatlan nagyközönség sokat okulhat Ortutay előadásából s bizonnyal okulhatnak belőle maguk a népies fiatalok is, lüknek Ortutay készséges teoretikusa. 1938 december 29, szerda-, (December.) BORSODY ISTVÁN. Az erdélyi magyar társadalom A Kolozsvárt megjelenő Hitel közli Albrecht Dezsőnek a Vásárhelyi Találkozón előadott értekezését az erdélyi magyar társadalom átalakulásáról. Ennek tengelyében két nagy átalakulás — metamorphozis — figyelhető. Az első Erdély önállóságának megszüntetésével következett be, a másodikat most éljük. — Egykori iratokból, naplókból láthatjuk, hogy az első metamorphozis milyen gyors, szinte rohanó volt, egy félévszázad alatt megváltozott Erdély társadalmának képe. A XVIII. század vége felé az egykor egységes erdélyi társadalom a rendi tagozódás szerint oszlott meg. Kialakult a főúri osztály, a nagybirtok s ezt követve elmosódott a fejedelmi Erdély magatartásbeli formája: a patriarchalitás is. Nyugaton a XVIII. század vége és a XIX. század eleje a polgárság térfoglalásának ideje. Er-, délyben a polgárság csak jóval később, a XIX. század vége felé kezd kialakulni, de ez már nem a polgárság természetes fejlődésének az útja: az 1867 után megnyíló állami állásokat s a kapitalizmus beköszöntésével szaporodó kereskedelmihivatalnoki pályákat özönlik el s párhuzamosan nő a magyarságtól idegen, annak eszméit befogadni nem tudó, főképp kereskedő és lateiner polgárság száma is. Az inkább nemzetiségi vidékeken felállított ipartelepek és bányák viszont az agrárválság által nyújtott földműves lakosság nagy tömegeit vonzzák magukhoz. 1910-ben az erdélyi magyarság az összlakossághoz viszonyítva a következő tagozódást mutatta: mig az összlakosságnak csak 34.3 százalékát tette ki, addig a bányászatnál 41.2, a véderőnél 48, az iparban 52.55, a nyugdíjas, tőkepénzes csoportban 55.6, a közszolgálatban és szabadfoglalkozásban 59.4. a kereskedelem, hitelélet keretében 59.8, a közlekedésnél 74.2 százalékkal, tehát jóval arány- számán felül volt képviselve, mig az őstermelők csoportjában arányszámán alul, csak 26 százalékkal szerepelt. — A második „Metamorphosis Transylvaniae" ebben a félig kialakult állapotban találta a magyarságot. A második eltörli mindazt, amit az első megteremtett. Az első rae- temorphozis révén kialakult a főúri osztály, grófi és bárói elmeket adományozott, a második eltörölte ezeket. Az első folyamányaképpen kialakult a nagybirtok, a második első dolga kisajátítani azokat. A középosztály állami hivatalokba tódult, az uj államhatalom szélnek engedte őket- Más úgynevezett .varányositási" mozgalmak végRendet kell teremteni végre Szlovenszkén az országutak és falvak közlekedési viszonyaiban A veszélyes kocsisok, biciklisták, libák s vasúti sorompók 1 Nőm fegyvert s nem vitézt éntókeíkik itten, hanem kocsisokat s részeg legényeiket, kódorgó Hibáikat s keringő sofőröket. Erről a témáiról keveset írnak., pedig van olyan, fontos, mint maga a járható országút, néha olyan fontos, mint maga az élet, — mert emberéletről van esetleg szó. A szlovensizkói országutak közlekedési rendjéről, jobban mondva rendetlenségéről kívánok szólani s tudom, hogy ez a pár sor száz és száz országúti ember helyeslésével találkozik: rendet kell teremteni végre a szekerek, kocsisok, libák, részeg biciklisták és sebesen keringő vezetők közötti Az országutat sokszor s számosán elpamaszoltuk már. Üres ének lesz nemsokára az országutak rossz állapotáról dalolni, úgysem hallgatnak ránk az uíimérnökök, nem építenek oilyan utat, amely javítás nélkül legalább két évig kitart s nem reméljük, hogy valaha a Csallóközben, vagy a Mátyusföldön járható utak lesznek a kisebb falvak között. Amiről azonban ezúttal szólni kell, annak orvoslása nem kerü'l pénzbe, legfeljebb egy kis eréiybe s következetességbe. Aki néhány kilométert megtett honi ország- utainkon, akár mint gyalogos, akár mint kerékpáros vagy sofőr, az megdöbbenve tapasztalja, hogy mennyire bizonytalan az országút közlekedési rendje, mennyire nem tudnak szabályosan járni-kelni különösen a falusi emberek. Isteni csoda mégis, hogy a balesetek százaléka nem oly magasl A baloldalon való hajtást legfeljebb az autósem- ber veszi magám nézve kötelezőnek. A paraszt- szekér ott s arra jár, amerre kedve tartja, — s csodálatosan, rendszeriint jobboldalion tartja kedve s ez különösen szűk utakon jelent veszélyt. Dudaszóra nem hallgat, fülei, minden zaj eHlen védve vannak s az utolsó pillanatban rángatja félre lovait, vagy taszítja odább ökreit, amelyek aztán imbolyogva állanak léire az útból, de nem anélkül, hogy a kocsis hangosan, vagy félhangosan ne káromkodnék. A szénás- szekér tetején békében alvó gazdáról ne is beszéljünk: külön fejezet ő az országúti karambolok történetében. A széles szekér elálja az utat, rudja jobbra-balra lóg, a gazda horkol s a szé- násszekér nyikorog . . . Vannak, akik az utolsó pillanatban rántják jobboldalról baloldalra a lovat s keiresztbeálflnak az útion. Éjjel kivilógitat- lanul, a rejtelmes és jótékony sötétből mered fel hirtelen egy titokzatos szekér . . . De nem jobb az ökörcsorda, a tehéncsorda, vagy a disznónyáj sem. Ezek közé belekeveredni legalább Js azzal jár, hogy a hegyes szarvak veszélyének tieszi ki magát az ember. S mit szóljunk a megikötetlen, ficánkoló csikóról, amely szeszélyes cikk-caklkok- ban ugrál anyja körül, s rendszerint nekiugrik a jármüveknek. A csikó orvul előkerül s kereszt- beáll aiz országúton, vagy kergetösdáit játszik, amíg valami jármű el nem ütiL Hogy ezelkután mit tesz a mérges kocsis, — az már a törvény elé tartozik. Ezzel persze nem merül ki a lista. Az autósember legveszélyesebb ellenfele, — mert most általában az autó:embe.r szempontjából tekintjük az országúti dolgokat, — a kerékpár. A vonatban kényelmesen ringó utasember nem [is tudja, hogy ez a két kerék, ez a könnyed kis szerkezet milyen komoly veszedelmet cipel, ha kormányát ügyetlenül kezelik. Néhány év óta nagyon elterjedt közlekedési eszköz mifelénk a bicikli. A falusi legény régen leszállt a lóról s a mesekönyvek romantikáját felváltotta a hatszáz koronás, részletfizetéses kerékpár. Ezzel a kerékpárral bűvészmutatványokat végeznek, külö- \ nősen vasárnap s különösen berúgott fejjel. Mintha a kerékpár kormánya szándékosan nem engedelmeskednék a rajta üllőnek: veszedelmes nyolcasokban kanyarog a kerék s ha csak egy ember ülne rajta, még hagyján. de rendszerint ketten feszengenék rajta: egy leány s egy szerelmes legény. Vagy pedig két részeg legény. — Avagy egy apa, élő-hátul egy- egy fiúval. A lehetőségek nagyok és a veszedelmek ezzel arányosan emelkednek. Az ut mindkét szélét egyszerre szeretné igénybe venni a biciklista s mivel ez fizikailag sem lehetséges, úgy segít magán, hogy Imbolyogva rohan jobbra-balra. Nagy igyekezetében néha befordul az árokba s ez a jobbik eset mert a kocsi elé is zuhanhat. Különösen, mondtuk, vasárnap s különösen, ha ketten vannak rajta s vagy az édes bor, vagy a még édesebb szerelem vakítja el látásukat Ha a biciklik többen vannak, akkor nem egymásután mennek, hanem egymás mellett, teljes szélességében elfoglalván az utat. A faluhosszat összekapaszkodó leányok néprajzilag s a magyar dal történetében ugyan kiemelkedő szerepet visznek, de az a tény, hogy forgalmas községek közepén dudaszóra hatan tizfelé akarnak futni, ide-odarohannak s egytpás karját el nem engednék: tízszeres veszélyt jelent, aminthogy ennek a nemnek idősebb korosztálya, az ut közepén elmélyedve ballagó süket anyóka sem öröme az autósnak. A gondokba merült részeg ember, különösen sötétben s különösen uccasarkon: egyenesen csendőrkézre való. Szóljunk arról a rengeteg libáról, baromfiról, amely a falunak minden uccáját csapatostul elfoglalja? A törvény értelmében őrizetlen, csatangoló baromfit elgázolni kártérítés nélkül lehet s ezzel a szabadsággal néhány autós él is. A huszas csoportokban gágogó, magot kereső baromfiak, fehér libák s tipegő kacsák könnyű halálukat lelik a kerekek alatt s a háziasszony nem akarja belátni, hogy mindezt a sok libaveszedelmet elkerülhetné, ha nem engedné ki baromfijait legelni' az ucca közepére ... Vannak falvak, ahol ^ a legények autőüveg-betöréssel foglalkoznak s a gyerekek sár csomókat dobnak neki min-T den járműnek, legyen az kocsi, kerékpár, vagy autó. Ezt következetesen. egész szezonon keresztülviszik . anélkül, hogy valaki orvosolni tudná ezt a köny- nyed gengszterizmust... Hatóságok! Nem akarunk ismétlésbe esni s nem panaszoljuk föl ezúttal a kegyetlen utakat, a csúszós falusi uccákat, a váratlan árkokat s a rejtelmes gödröket, de felpanaszoljuk azt, hogy a szlovenszkói vasúti útkereszteződések legalább hetven százalékában nincsen sorompó s e vétkes mulasztás miatt napról-napra olvashatunk különféle szerencsétlenségekről. Avagy ki látja meg a közeledő vonatot, amelyet fák, domboldalak, vagy sűrű éjjeli ködök takarnak el? S vájjon azt hiszi-e az utak Felügyelősége, hogy az utjelzések tökéletesek? Számos, fontos utkereszíezésnél nincsen sem jel, sem irányitótábla s a gyorsan szaladó járművezető csak a harmadik faluban tudja meg. hogy rossz helyen jár. S az sem helyes, hogy a mutató táblákat az ut- keresztezés után jóval helyezik el. Különösen kellemetlen, hogy falvakban, szeszélyes kanyarodókban nincsen megfelelő ut- jelzés: a falusi ember szívesen mutat rossz irányt, igy éreztetvén pillanatnyi felsőbbségét.,, A rossz utakról ezúttal mélyen hallgatunk. Minek panaszkodni, ha úgysem közeledik az orvoslás. De nem hallgathatunk a részeg kocsisokról, a közlekedési antitalentumokiól, a szeszélyes kerékpározókról, a sikoltozó utszéli gyermekekről, a veszélyes libákról, a rossz utjelzésről, a ficánkoló csikóról, a vasúti sínekről s a jelzetlen utakról — s végül a veszedelmesen rohanó autókról sem, — nem hallgathatunk az ezernyi veszélyről, amelyet az országút ebben a rohanó korban mindenki számára tartogat .S nyomatékosan kívánjuk, ezer s ezer embe- Met, vagyonbiztonság nevében: alkossák meg végre az országúti rend szabályait, járjanak, külföldi mintára, dvilruhás forgalmi csendőrök, szoktassák rendre az országutak vándorait, tanítsák közlekedni a gyermekeket az iskolákban s a falusi kultűregyestietekben, mert a rendetlenség egyre nagyobb s lassanként ádáz, szívós küzdelem fog kifejlődni az országutakon, kocsisok, sofőrök, biciklisták s tehénpásztorok között! Ezt pedig a hatóság ne akarja. Ezer s ezer ember nevében beszéltünk. Akadjon valaki, aki ezeket. — amelyek szintén életérdeket képviselnek Szlovenszkón, — szóváteszi. , r SZOMBATHY .VIKTOR, j
