Prágai Magyar Hirlap, 1937. december (16. évfolyam, 274-297 / 4420-4443. szám)

1937-12-23 / 292. (4438.) szám

10 ^r*<^-Mag^ar-hirla? 1937 december 23, csütörtök* Az ajrSroárt szövetkezeteinek ierieszkedése veszélyezteti Sz'o- venszkón a magánkereskedelmei POZSONY. — A kereskedelmi grémiumok szö­vetsége országos választmányának Pozsonyban legutóbb megtartott ülésén letárgyalták a. kassai adóigazgatóság ama intézkedését, amely szerint a denaturált szesz árusítását kivették a magán­kereskedelem kezéből és egy cég kezében össz­pontosították. Jelentették, (hogy a denaturált szesz árusítását egész Szloveoszkón (hasonló ala­pokra szándékoznak fektetni. Ezután a kereske­dők központi tanácsának átszervezése szerepelt napirenden. A bizottság elhatározta, hogy támo­gatja a textilkereskedők ama követelését, hogy a készleteket ne adóztassák meg 3 százalékkal. Határozatot hoztak, hogy az ipartársulatok és a grémiumok részére közös közlönyt fognak kiadni. Az agrárpárt szövetkezeti terjeszkedési mozgal­mának kérdését is letárgyalták és leszögezték, hogy az agrárpárt szövetkezeti terjeszkedése ve­szélyezteti a kereskedelem egzisztenciáját A szö­vetség az agrárszövetkezetek létesítése ellen til­takozni fog. Az ülésen kérték, hogy az idegenfor­galmi törvényjavaslat keretén belül tétessék le­hetővé, hogy Szlovenszkóo az üzleteket vasárnap is nyitva tarthassák 2—3 ó"án keresztül. Uj ke­reskedelmi grémiumot Bánban és Malackán 'léte­sítettek. Januárban Nasytaipolcsányban létesite- nek uj grémiumot 750 kereskedő számára. Ezáltal a szlovenszkői grémiumok száma 17-re emelke­dik. További grémiumokat Selmecbányán és Ga- íántán fognak létesíteni. A be fö’di buzskész’e! e’lenére RcnCifébó! köze! 81 ezer mázsát hoztak be novemberbe PRAGA* — Az állami statisztikai hivatal je­lentése szerint novemberben 81.261 mázsa búzát hoztak be a tavalyi 296 mázsával szemben. Eb­ből a mennyiségből Romániából 80.946 mázsa került behozatalra. A rozsbehozatal november­ben a tavalyi 533 mázsával szemben 191.263 mázsát tesz ki. Az idei kampányban eddig ösz- szesen 350.465 mázsa rozs került behozatalra. Ez alkalommal nem árt ismételten megjegyezni, hogy amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a rozs­ellátás körül zavarok vannak, a Gabonatársa- -ság körömszakadtig védekezett ama sajtóhírek­kel szemben, miszerint az idén rozsbehozatal vá­lik szükségessé. A rozsbehozatali eredmény azon­ban minden számítást felülmúl. Kukoricát Jugo­szláviából 10.535, Romániából 9183, Magyar- országról 8082 mázsát hoztak be. A január- novemberi időszakban a buzabehozatal 183.591 mázsát tett ki a tavalyi 3747 mázsával szemben A rozsbehozatal pedig 353.877 mázsa volt a múlt év azonos szakában kimutatott 6292 má­zsával szemben. A kukoricabehozatal 642.058, a malomi termékek behozatala pedig 19.631 má­zsát tett ki. Ami a kivitelt illeti, novemberben alig került sor gabonakivitelre. A malomi ter­mékek közül csupán nagyobb mennyiségű búza takarmányliszt került kivitelre. A január—no vemberi időszakban a buzakivitel 2,195.096, < rozskivitel 1335 mázsát, míg a malomi termékek kivitele 600.317 mázsát tett ki. 9 JeprtétiBSBbb Karácsonyi ajándék legdrágább {tincsünk a ggermek számára Most jeleni meg! A Magyar Tanító írók tagjai közreműködése és szerkesztésében Dr. Pin.ér Jenő budapesti tank. főig. előszavával ÉLETKÉPEK Igaz történetek a magyar ifjúság számára A gazdag tartalomból: Anyánk I" csÓKja — Az imádság ereje — A szorgalom jutalma — Ne ci- vakodjatok — Ne bántsd a madarat — Békesség — Kerüld OSC a rossz társaságot — Édes- § £ £f anyám két keze — Jószivü gyermekek — A becsület ut- ja — Kutya-hála — A hűséges rigó — Édes apa almafája — Zümmögnek a méhek — Hit, 2 SJ S remény, szeretet — A virágárus öcs®, leányka — Pipacs kisasszony STtSs* — Gyurika meggyógyul — jjj-JS Anyának — A kis állatorvos— c**a^ Ki süt néktek — Mondd anyácskám — és még rengeteg , • sok szép történet. — L*-*-*. Megrendelhető a PMH kiadóhivatala utján Portó 3.— Ké; utánvétnél 5.— Ké (—) Megjavítják a francia-magyar kereske­delmi kapcsolatokat. Páriából jelentik: A napok­ban Parisban, lefolytatott magyar-francia tár­gyalások a két ország között jelenleg révénybén lévő árucsereforgalmi rendszer megjavítását eredményezték. A létrejött megállapodás 1938 január 1-vel lép életbe és mind a magyar-francia kereskedelmi forgalom növelésére, mind a hát­ralékos kereskedelmi tartozások törlesztésére kedvező hatással lesz. A tárgyalásokat magyar részről Nickl Alfréd meghatalmazott miniszter, francia részről pedig Hervé Alphand kereske­delemügyi minisztériumi osztályfőnök vezette. (—) Devizapiac. A mai prágai devizapiacon Alexandria 0.10, Amszterdam 1, Athén, Isz­tambul, Newyork 0.01, Zürich, Stockholm 0.75, Kcpenhága, Tallín 0.50, London 0.05, Oslo, Danzig Ó.25, Párís 0.025, Varsó 0.125 koroná­val javult. (—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon a zloty 1, a dinár 0.68 koronával javult. Az ezüstmárka 10 koronával gyöngült. Értéktőzsde Prága egyenetlen PRÁGA. — (Pragoradio.) Az értéktőzsde ár­folyamszinvonala nyitáskor megingott' és külö­nösen az utóbbi napokban favorizált értékekben realizáltak. Az emelt árfolyama z in vonal a kará­csonyi szünet előtt realizálásra csábított s ez nyomást gyakorolt a piacra. Minthogy azonban a részvénypiac alsó' alapja ellenálló volt, a realizá­ció nem vont maga után nagyobb mértékű árfo- lyamlemorzsolódást. -A piac a tőzsdeidő későbbi folyamán ismét kedvezően alakult. Egész sereg érték korrigálta nyitási árfolyamveszteségét, sőt több érték a tegnapi' színvonal fölé emelkedett. Zárlatkor az értéktőzsde egyenetlen volt. Nyerteik: Heinricksthali, • Koüwi Kávé, Ollescfbaui 1, Brüxi Szén, Alpine, Daix-Bodenbachi, Hengerművek 2, Egyesült Gyapjú 4, Hernych 3, Brosclhe lót), Rotbkoeteletz. Medicá 8, Cseh Kereskedelmi 35, Cseh Cukor 18, Tmwald 6. Kolini Szesz 50, Köniars- höfi Cement, Orion 15, Sehoeller 46, Nuslei Sör 50, Nestomitzi 20. Északi Vasút 50, Északcseh Sr,én 5, Aueeigi Finomító 17, Nyniga.tc.seh Kaolin 65 koronát. Ezzel szemben Amylon, Horvát, Cu­kor, Schönprieseni, Karborundium, Melidhar, Sphinx 2, Rothaiu .3, Kábel 13, Bánya és Kohó, Ceeh-Morva, uj bonok 15, Prága-Dnixi törzs, Poldi 8, Prágai Vas, Apollo, Seflier 5, Ringhoffer 9, Nyugatcseh Szén 1 és Skoda 2 koronával gyön­gült. A beruházási értékek piacán a helyzet változatlan. Egzóbakuliszban az értékek nagyré­szét csupán taxálták. Bolgár Cukor, Stölzie 1, Dráva 3, Cupria 8, Dynamit 20, Kyjov 5, Ros- sitzi 2A0, Szlovensr'kói Papírgyár 15 koronával javult. A magyar CC-járadék 1-50, a frankra szóló Skoda-kötelezvény 12-50 koronával gyöngült. A bankrészvények piacán öeská Banka 2.50 koro­nával megszilárdult. A magánlombardtételek. vál- tózatíáüók. A napos pénzbén kötöttek Üzletet. BUDAPEST BARÁTSÁGOS BUDAPEST. —• A tegnapi kedvező han­gulat ma nyitáskor is megnyilvánult. A kül­földi jó hírek hatása alatt a spekuláció vá­sárlásokat eszközölt és az értékek magasabb árfolyamon cseréltek gazdát. Az érdeklődés középpontjában Magyar Általános Szén. Rima és Salgó állott. A tőzsdeidő későbbi folyamán az üzleti forgalom nyugodttá vált és néhány érték árfolyama némileg lanyhult. A tőzsde állandósult irányzattal zárt. A be­ruházási értékek piaca jól tartott. BÉCS BARÁTSÁGOS VOLT BÉCS. —’ A mai tőzsdén folytatódott a javulás. A Kreditanstalt elsőbbségi részvé­nyeiben élénk üzlet volt. A többi értékekben az üzleti forgalom nyugodtabb volt. Kulisz- ban a legtöbb érték javult, különösen Duna- Száva elsőbbségi. Korlátban a közlekedési, a fém- és bányaipari értékek voltak szilár­dabbak. Az elvétve előforduló árfolyam- csökkenéseknek jelentősége nincs. A beru­házási értékek piaca nyugodt volt. BERLIN SZILÁRD BERLIN. <— Az értéktőzsde ma nyitástól zárlatig szilárdult. A közönség köréből ki­sebb vételi megbízások érkeztek s ezek a szilárd irányzatot támogatták. A tőzsdeidő későbbi folyamán a javulás fokozódott. A járadékok piaca változatlan. A pénzpiacon a prolongációs pénzt 2.88—3.12, a bianco napipénzt 2.75-— 3 százalékkal jegyezték. ÁRUTŐZSDE f- Cukorpiac. A mai prágai cukorpiacon nyu­godt irányzat mellett a következő árat jegyez­ték: Nyerscukor Aussig lok.o azonnali szállításra 74.50—75 korona.-f- Húspiac. A mai prágai húspiacon közepes forgalom mellett a következő árakat érték el: birka 7—8.50, kivételesen 9, vidéken vágott belföldi borjú 7—8.50, Prágában vágott 7.50— 9.50, vidéken vágott belföldi sertés 8—8.50, Prágában vágott 8.50—9.20, bakonysertés 7:80 9, szalonna 9.50—10.20 korona.-(- Marhahúsának. Prágában ma a következő marhahusárakat érték el: ökör eleje 7.50—11.25, hátulja 9—13, bika 7—7.30, tehén eleje 6—8, háulja 7—9, növendékmarha 7—7.50 kórona. Mennyit kapunk Mennyit fizetünk a valutákért! . Prága, december 22. 00 pengőért 551.50 ISI pengőért 554.50 00 schllllngért 528.50 100 schUUngért 631.50 00 lengy. zlotyért 509.50 100 lengy. zlotyért 512,50 00 román lejért 16.35 100 román lejért 16.65 OO mémet márkáén 628.— 100 mémet márkáér 632.— 00 ezlistmárkáért 675.— 100 ezilstniárkáért 635.— 00 dinárért 61 30 100 dinárért 62.70 00 olasz Uráért 116.40 100 olasz líráért 117.60 00 svájci frankért 656.50 100 svájci frankért 659.50 00 franc, frankért 96.20 100 franc, frankért 96.80 00 Belgáért 482.50 10# Belgáért 484.50 00 holl. forintért 1577.- 100 holl. forintért 1583.— 1 angol fontért 141.50 I angol fontért 142.50 1 amer. dollárért 28.37 1 amer. dollárért 28.57 } prágai értéktőzsdén előfordul* kötések december 22 december 21 4.5% A k?bresátásti B 97.40 —97.40 — 4.5% B kib<,cBÍtásu „ 97 40 —97 40 —.— 3.75% unif. kölco. töri. 85 65 —85.65 3% unifikált járadék . 7110 —7110 — .— 3% nem törleszt. . . 65 90 —65.90 — 3.5% IV nemtörl. kői. 60.25 —60.25 — 3-5% nemtftrl. pót jár. 62.— —62.— —. — 3% tndiknlesön kárt. 1935-1994 . ; . . 68.05 —58.05 3% hadikölcsőn kárt, 1935-2024 ... 66.55 — 66.55 Építkezési sorsjegy *0 1922-1946 ... 816.- —816.­Építkezési sorsj. rész 1922-1946 . . 163.20 163.20 6%-os morva orsz. köL 85 — — 6%-os cseh ielzá’ogb.-----­4%-os KsOd 1889 . 72 75 —.=■ 72 25 CsehszJ Nemz Bank 4725 — —. — — Nofdbáha .... 6250 — —6200 — — Nordbahn Bonnok . e 2170.— —.— 2170.— — Cseh Cukoripar . . . 735 - 740 — 738.— —.— Schöller ... 2335.-2380 - 2305- 2385 ­Horvát Cukor . . „ 166 —------- 168 — — Au ssiger Finomító. „ 1210.-1915- 1205 - 1225 ­Kn'íik ..... o ■‘ 1655 - 1660 - 1655 - -.­Prágai Malmok . . . 1120.— —1120 — — Kolini Műtrágya . , 335.- 320 - 335 ­Kolini Kávé . . . . 179 - 176 - 172 - 175.­Kolini Szesz .... 2450 — —2400 — — Teiipar ..................... ........—----------— Au ssigi Vegyi . . ; 1040. —1045 — 1045 — — .— Budweisi Sör . . —. — —.— —— — Königshofer Cement . 1535.— 1545.— 1525.-1530 — Cseh-Morva Kolben-D. 3080.-3090.- 3090 -3105 - Brünni Gépes . 0 « uj kihocs. dk . . 261 - 262 - 261 - 262 ­Ringboffer . ■ . . D 910.— 905.— 912 — 914 ­Nyugatcseh Szén . . 530.— —525 — 531 — Alpine . . . . . « 282.— —.— 277 — 280 — Berg és Hütten . . . 3285.-33C0 - 8290.-3315 ­Poldi .■...* 6 1340.-1335.- 1335 -1343 ­Prágai Vas ... * 1735 - 1735 -1740.­Skoda .. .. 8 B 1462.-1465.- 1467 - —.­Pozsonyi Kábel . • • 1175.— —1188 — —.— Inwald ...... 160 - 164 - 155 - 158.­Olleschaui Papír « • 580.— 584 — 675 — 583. — A prágai tőzsde deviza!egyzései: ma tegnap Hív péni Ara pénz Ara disk.X Alexandria 146— 146 60n 145.90 146.50n Amsterdam 1583.50 1588.50 1582 50 1587.50 2 Athén . . 25.86 26.16a 25.85 26.15n 6 Belgrad . . 65.675 65.925n 65.675 65.92Sn 5 Berlin. . . 1146 25 1149.75 1146.25 1149.75 4 Brüsael . „ 484 575 485.175 483.575 485 175 2 Budapest . 841.70 844.70n 841.70 844.70n 4 Bueri. Aires 839.50 844.50n 839 50 844.50n Bukarest . 20.99 21.10n 20.90 21 lOn 4^L Danzig , . 539 50 542.£0n 639.25 542.25u 4 Heísingfors 62 80 63.20 62 80 63.20 4 Istanbul . . 22.79 22.89n 22 78 22.88n Kopenhagen 635.— 638.— 634 50 637.50 4 Kowno . . 483.— 485.— 483— 485.— 514 Lissabon . 129.10 129.90n 129.10 129 90 London . . 142 25 142 85 142.20 142.80 2 Madrid , . —.— —.— —.—-------5 Ma iland . „ 150.21 150.81n 150.21 150.81 4% Montreal „ 28.43 2B.55n 28.43 28.55n New York . 28.46 28.56 28.45 28.55 1 Oslo . . . 714.50 717.50 714.25 717.25 4 Paris . 0.. 96.675 97.075 96.65 97.05 8 Riga ... 565.50 568.50u 565.50 568 50a 5% jí Rio de Jan. 161— 163.—n 161.— 163.— Sofia . . . 34.31 34.41n S4.31 S4.41n 6 l Stockholm . 733 25 785 25 732 60 735.50 2% 5 Tallinn . . 784— 7S4.-n 783.50 787 50n 4% I Warecbau . 539 50 541.50 539.375 541 375 5 Wien . . . 528.75 531.25n 528.75 631.25n 3% Zürich .. 658 875 660 875 658.125 660125 1% A budapesti értéktőzsde árfolyama decemiber 22 december 21 Magyar Nemzet! Bank . . . 185 — 185 — Bauxit ..................... 249.— 249.— Ma gyar általános Kőszén • • 457 50 458.— Salgó ....... o ( 48 — 47.80 Urikány , 62 50 62.— Magyar Fegyver ..... 79.— 79.75 Ganz-Danubius ...... 81.40 81.— Láng......................................... 60 - 49.90 Va góngyár > ...... t — Rima......................... 108.70 108.50 Of a faipar ....... * 28.50 28.50 Nova 23.95 23.— Állunvaent ........ —.— 24.— Tröszt ........................... 92.— 91.25 Ma gyar Cukor ....*• 169.50 169.— Izzólámpa —.— 215.— Részvénysör ......** 191 — —.— Hungária műtrágya............. 61.50 62.75 Szikra ......... —.— —.— Féltén ......... —.— . — Gumml 97.— 96 — Felelős szerkesztő: Forgách Géza Kéziratokat nem Arzflnk meg és nem adunk vissza Képeket csak megállapodás szerint díjazunk. Hiríaphélyeg használata a prágai postaigazgató ság 56 660 VII—1934 nz. rend engedélyezve. I — Ellenőrző postahivatal: Praha 25. — ^ MEGJELENT: a nemzetközi regénypélyózat né­metnyelvű díjnyertes regénye- amellyel a vllógsajtó foglalkozott: NEUBAUER PAl: („H HIÁNYZÓ FEIEZET") Több mint 1000 német kézirat közül ez a regény lett eísö. Pá­ratlanul érdeideszltö cselekménye Mar:o Poio korában a világ­háborúban es 1923 bán London bán. Parisban, a belga löwenben, amely a lángok martaléka lett és Indiában játszik. Romantika, fan­tázia és riport évszázadokon és kontinenseken át ez a könyv. — Fgy előkelő angol leány és egy fiatal indus Gandhi kedvenc ta nitvénya Izzó szerelmi regényének központjában áll Marco Polo titka: „A HIÁNYZÓ FEJEZET” Hatalmas művészi és etikai tel Jesitmény ez az 5C0 oida'as regény, amely több nyeven jelenik meg. Fflsve 42 -. Ifőlve 57 - Ki A NÉMET KIADÁS megrendelhető a PMH kiadóhivatala után Portó 3‘-. utánvétnél 5'- Ké. HALADJUNK A VILÁGDIVATTAL! Miért keresi a jobb közönség állandóan a világvárosokat és a viláírfüniőket? Azért, hogy jobb ízlést, jobb modort, Jobb megjelenést tanuljon. Ezért kell a finom, mérték szerinti szabó Ságnak is olyan szabászt alkalmazni, aki ezen tulajdonságoknak birtokában van. mert csak ilyen szabóság képes a fenti ízlé­seket kielégíteni. Ezért alkalmaz a Férfi éj Nő; Szabók Szövetkezete, LOSONC, Vasut-ucca £. szám alatt olyan szabászt, aki a fenti kivánalmaknak megfelel, mert ruhái a jó Ízlést, modort és megje enést tükrözik vissza, valamint az egyéni izlée kielégítése mellett, világi divat szerint jelenhet meg bárhol ARAI MÉGIS MEGLEPŐEN OLCSÓK, mert a legújabb divat szerinti, modern sza bással. a szabadon választott, nagy raktáf hói készült ruha, pontos időre szállítva, két­szeri próbával: munka-. Iskolai ruha — — 280 K5, jobb uccai ruha — — — — 320 Ké, estélyi ruha — — — — 470 Ké, felöltő - — — — — — 360 Ké, télikabát - — — ~ — 550 Ké. Egy próbával 10%-kal olcsóbb — Próba nélkül, lerakatainkon munkásruhák már 65 Ké-ért kaphatók. - Ne mulassza el közeé- géhen lerakatunkat megtekinteni bevásár lása előtt. — Vidéki rendeléseket soronkivül intézünk el és kívánatra díjmentesen ki­utazunk. — 10% felárral háznál próbálunk Hogyan őrizheti meg szépségét és fiatalságát ? Miképpen szabadulhat meg koz­metikai hibáitól? MOST JELENT MEG! A rendellenes szőrszálak megelőzése és eltávolítása. Irta: dr. Grünbaum Ernő, orvoskozmetikus. A rendkívül fontos és tanu'ságos mü tar­talomjegyzékéből: Mi a szőrtultengée és mit tegyünk ellene? — A rendellenes szőrszálak deprimáló hatása. — Miért oly gyakori a szőrö8ödés napjainkban? — Mi a szőrtul- fcengés oka? — Védekezés és tennivalók a szőrösödéi kezdetén. — Az ideiglenes és a végleges szörtelenités módjai. — A he­lyes kezelésnek nincs káros következmé­nye. — Az otthoni manipulációk és helyte­len kisérletezések szomorú eredményei, stb. stb. — Ára csak Ké 10.—. Beszerezhető a PMH kiadóhivatala utján- Portó 3.—, utánvétnél 5.— Ké. Kiadja: Prágai $|agyar Hírlap Lapk adóvállalat Szövetkezet kor. fel. — Nyoma ott a Mercy H. fia nyomdájában, Prágában,—Nyomásért felelős: Em, Krátky.

Next

/
Oldalképek
Tartalom