Prágai Magyar Hirlap, 1937. december (16. évfolyam, 274-297 / 4420-4443. szám)
1937-12-19 / 289. (4435.) szám
6^ 'KRWMtMAfifeAR-HIRLAP m.wwiiMiw-Mn A régi és az uj Barcelona Mi letttmópa egyik és íegeíőbetőbb városából a másf éléves polg alatt ? A PMH párisi munkatársának beszélgetése egy menekült barcelonai gyárossal PARIS. — Másfél esztendeje olvasom nap-na.p (után, mintegy folytontartó lázálomPan, a Barcelonából kelt" rémhíreiket,: tömegmié’szárléeok, orgyilkosságok, árulás, vesztegetés, szervezett rablás, vér és mocsok. — És közben ha egv pillanatra behunyom a szemem, előttem áll az a Barcelona, amit nem szaru jói meseországnak ismerek, j hanem amelyikben éltem és dolgoztam, nem is 1 olyan sok esztendeje. A tündérien megvilágított f pazar Ramblák gőgös palotaeora, gyönyörű, j! ápolt gondozott terek, páratlan elegánciáju ko-| csikorzó, fényes színházak, impozáns középöle-1 tek telve gazdagsággal és műkincsekkel, amit ? egy gőgös, exkluzív, pénztisztelő és hazaszerető - kalínárarisztókrácia halmozott össze a századok folyamán. Valami speciális földközitengeri ' arisztokrata- fajtának ismertem ezeket a. barcelonai katalánokat, akik oly szépen tudtak élni és oly igazi urak voltak, s akikről mégis azt tartótra a spanyol közmondás, hogy „kenyeret termelnek a kősziklából is.” Egy Icafa’án Kossuth Lajos Ebben a városban kivétek volt a szegény emJ bér: itt mindenkinek volt vagyona. Az őseiktől ij örökölt, szorgalmuk és okosságuk ahogy ki tudta | használni városuknak ősidők óta változatlanul | páratlan kedvező földrajzi helyzetét, vagyonossá fj tette mindüket. Talán az északolasz reneszánsz-! városok hétszázéves polrrárarisztokratacsaládai- I hoz hasonlithatnók leginkább a barcelonai ur-| fajtát, mely arisztokratizmusa csúcsain is büszke volt kalmáreredetére' és tartotta kalmárhagyomá- myait. Ezek nem voltak munkásnyuzók és pa- rasztkinozók, ellenük nem törhetett elnyomott éhezők véres lázadása, hisz az ő kereskedő-okosságuk mindéig „élni hagyta” a többieket is. Ölt maguk viszont hallatlanul konzervatívok voltak minden demokratizmusuk mellett és a gőgösségig zárkózottak. Mint ,,idegen”-t nézték le a spanyolt, aki. műveletlenebb. szegényebb és piszkosabb volt mint ők maguk. Ha valami hibájukat tudom: ez a túlontúl na.gyranőtt öntudatuk lehetne az. Meg a na- gyonis kereskedői realista mivoltuk. Teljesen hij- ján voltak ezek a barcelonai polgárok minden romantikának, minden idealizmusnak és minden harci erénynek. Élni szerettek, katonáskodni nem. És ebből nem csináltak titkot. Hogy ők valaha fegyvert fognának „nemzetközi eszményekért”, azt elgondolni ma sem tudom, ...Pedig ismertem a szeparatista mozgalmukat is, mely valójában a gazdagságuk és elkülönülésük védelme volt csupán. Igen jól ismertem az egykori forradalmi vezérüket, Macia ezredest is. Sokszor voltam vendég a Neuiliy-i villájában rövid franciaországi szám- üzöttsége idején. Valami elkésett Kossuth Lajos benyomását keltette bennem ez a férfiasarcu, kitünően szónokió, dereshaju rajongó, ki a spanyolokat módfelett lenézte és egy nacionalista csamat élén a független és gazdag Kata* léniáról ábrándozott a hajdan való Mazzini-Gari- baidl-iskola legszebb hagyományait követve. Nem mondhatnám, hogy szocialista volt; inkább ..népbarát”, amilyenek a demokrácia lovagkorában voltak a honfiak a múlt század negyvenes éveiben. Ez a polgárság a pazar világvárosban és ez a Kossuthot játszó nemeslelkü ezredes mint szabadsághős a hegyek között, valahogy kitünően összetalálkoztak... I Ezek után meg tetszenek érteni, hogy az egymást sportszerűen és kölcsönösen gyilkoló és fosztogató anarchistáknak és komnjuoistáknak az a vérben és mocsokban fürdő Barcelonája, melyről a londoni és párisi nagysajtó kiküldött nézd- meg-jei annyi lázas őrületet tudósítanak másfél esztendő óta, az én számomra lassacskán valami kacsalábon forgó ismeretlen boszorkányvárrá változott, melynek az igazi bus-vér Barcelonához semmi köze sincs. Még csak határos sem lehet vele. Rég lemondtam arról, hogy megértsem emberi aggyal ezeket a dolgokat... Miiyen a „munkásuralom" Barcelonában ? —- Pedig, — mondja katalán barátom, Martinoz Tor, barcelonai nagyiparos, kinek most sikerült Párisba futnia — pedig mindent könnyen megérthet, ha elgondolja, hogy ezekhez az eseményekhez a barcelónoknak tényleg nincsen semmi közük és semmi részük se benne. Az uraknak nincs, de a munkásoknak sem. Elhiheti. — A többség. Na igen. Sőt többet mondok: a teljes egyhangú ellenzékmeutes egyöntetüsiég — a mai Barce’ónában ez sem jelent semmiteem. Egy példa. Jó egy esztendeje a CNT (az anarsho- kommunista barcelonai szakszervezeti tanács) arra az ötletre jutott, hogy legfőbb ideje kollekti- vizálni az összes közlekedési vállalatokat. Hanem az ő saját alkotmányuk értelmében kollek- tivizálni csak akkor lőhet valamely vállalatot, ha a vállalat munkásai azt megszavazzák. A közlekedési társaságok alkalmazottai és munkásai azonban korántsem voltak mind tagjai a CNT-J mek. Volt köztük akárhány bennszülött barceló- nai, és elgondolhatja, hogy azok — (atavisztikus magántulajdontisztelők) — még- ha szocialisták is voltak, nem óhajtottak semmit sem kollektivi- zálni. A ONT-nek pedig esze ágába sem jutott, hogy túllépje a magahozfca törvényt. Dehogy is! Egyszerűen legyilkolták minden villamos- és omnibuszalkalmazottat, aki nem volt a CNT tagja. A maradék aztán koilektivizált. Egyhaaigu határozattal. —■ „Előbb mondtam, hogy volt ott akárhány bennszülött barcelonai... Ezzel kapcsolatban engedjen meg egy kérdést, Mig Ön Barcelonában lakott: látott-e legalább egy katalán villamos- kalauzt? Ugy-e, hogy sóba egyet sem. Kivételnek sem. Regge-ltőhestig éhbérért jegyeket lyukgatni, ez az elképzelhető legunalmasabb tevékenység. A ■barcelonai, akinek feltétlenül esze is van, meg pénze is van, ilyenre semmi körülmények között sem vállalkozik. Mintabogy a katalán nem megy el bányamunkásnak sem, mert az a munka nehéz, kínos, piszkos — derogál neki. Arra jó Barcelonában a spanyol... Ő az izommunkás... és most kiderült, hogy ő a harcos is. A spanyol beözönlés Mi túlságosan urak voltunk mindnyájan. Ez volt a bajunk. Barcelona lett lassacskán a leFarkas István: FÉNYKÉPEK Talán csak azért Írom meg ezt a mindennapos esetet, mert jól esik másokat dicsérnem s mindig örülök, amikor a magam fajtáját tisztaságban, szeretetben láthatom. Azon kell kezdenem, hogy az egyik vasárna- pon Udvard és Nagysalló községbe voltam négy edmagammal hivatalos. Hófuvásos, csúnya novemberi vasárnap volt, amikor a hetedik napot még az is kénytelen legalább pihenéssel megszentelni, akinek egyébként vasárnap is sok a dolga. Délben indultam otthonról, négyszemélyes, apró autón, hogy útközben itt is, ott is fölszedjem dalos testvéreimet s félháromra megérkezhessünk Udvarára, ahol bizonyára vártak már ránk azok a derék magyarok, akiket Diny- nyés Károly igazgató, kedves barátom nevel a sok derék tanítóval a kultúra szeretetére. Pász- tón halljuk a hirt, hogy a lekéri kompon nem lehet már átjutni, sőt a délelőtt folyamán már a garamszentgyörgyi hidnál sem jutott át emberfia, legföljebb Garamkövesdnek mehetünk még s Párkányon át juthatunk Udvarára, Nekivágtunk a nagy sárnak s átvergődtünk Kis- keszibe azon az utón, ahol még tiszta időben is félnek gépkocsival járni. Az Isten azonban velünk volt s a félméteres sárból csodával határosán mégis kikerültünk. Most már vidáman robogtunk Szalka felé, félkettő, háromnegyedkor Párkánynál leszünk s ha egy kicsit várnak is ránk, de háromra egész biztosan ott leszünk az udvardi kulturházban. Előttünk ment ki Szálkáról az állami autóbusz, annak a nyomában haladtunk, Juhász Béla barátom, a költő ujjongva mutatott szülőfalujára, Bajta felé, egyre vidámabban kanyarogtunk a nyáron olyan szép szerpentinen, kiszaladtunk Garamkövesdről s úgy néztük áhítattal a mindenütt felénk foduló esztergomi bazilikát. Ember tervez, Isten végez. A vasúti töltés előtt csónakos ember int felénk és megálljt parancsol. — Innen ma már senki nem megy által — mondja, ahogy ijedten kiszálltunk, — az ár egy óra alatt húsz centiméterrel növekedett, odaát, a Darázs-hidnál egyméteres az országúton a viz. Háromnegyed kettő. Félháromkor Udvardon, este Nagysallóban várnak. A Darázs hidjánál azonban egyméteres a viz, azt csak csónakon lehet megközelíteni. A gépkocsi vezetője — derék, fekete magyar fiú, akinek ügyessége aznap már megjelent előttünk, — szomorúan néz, ha húsz centiméteres viz lenne, azon meggondolás nélkül átvinne, de innen is látjuk, ahogy hömpölyög az ár, a hullámok megsárgulnak és habos tarajokat vernek. Pár percig gondolkozunk, majd kiadjuk az uj jelszót: — Csónakon megyünk be Párkányba! Onnan tovább, drága az idői A révész máris felénk fordítja a nagy csónakot, tizenhatéves fia kezébe fogja az evezőket s megyünk fűzfák és elsüllyedt bokrok között a Garam kiöntésén, a Duna idemosolygó vizénél Párkányba. Havas eső vág a szemünkbe, autónk szép csendesen visszafordul a nyaktörő, de ennél mégis sokkal biztonságosabb útnak s mi szinte álomba merülve halljuk a beszédes révész hangját: — Emitt lehet nyolcméteres a viz, mert máskor is háromméteres szokott lenni. De azért ne féljenek az urak, öreg halász vagyok én már, nem történik semmi bajunk. Itt a nádak kimagasló szárát súroljuk, odább határkőbe ütközik a csónak s Párkány mindig közelebb kerül, a bazilika a magasból vigyáz reánk s ime, ahogy jó félóra múlva partot érne már a lábunk, fenséges, komor zengéssel szólalnak meg az esztergomi harangok. Három* óra, amikor Párkányban autó után nézhetünk, — Udvard felé csak kerülővel lehet jutni — hangzik a válasz, — de ha sietünk, félötre odaérünk. Ott maradunk Párkányban, két órát nem vár a falusi közönség. A postahivatalban nincs szolgálat, kénytelenek vagyunk levélben kimenteni magunkat. Talán nem fognak haragudni, talán épp oly szeretettel gondolhak majd ránk, mintha elértünk volna közéjük. Ahogy a vendéglőben melegszünk, érzem* hogy a térdem még mindig fázik, a karomban hasogat, a dunai szél kifújta belőlünk a kedvet is és sokáig tart, mig utunkra vissza merünk emlékezni s ismételgetjük az öreg halász szavait: — Itt nyolcméteres is lehet, de azért ne féljenek az urak! ... Félnyolckor vonattal érünk Nagysallóba. A nyakig sáros utón ballagunk befelé, más irányból vártak, senki sem gondolja, hogy a sarat föl sem vesszük már, a háromkilométeres ut gyerekjáték, ma átjutottunk az elemek harcterén, a bazilika harangja fogadott s mi szivünkkel, nyelvünkkel siettünk magyar testvéreink közé. Nagysalló megérdemelte a sietést és a fáradságot Egy-kétszáz magyar ember szivének tükrébe nézni, lelkének melegében fürödni fölért a legnagyobb gyönyörűséggel. A negyvenkilences harcosok utódai még szeretik a magyar dalt és a magyar szót s milyen öröm volt hallanom az egyszerű embereknek nem is szájból, hanem igazán szívből fakadó dicséretét-— TJó dologra vállalkoztam, — gondoltam, — amikor ezt a kis csoportot, fajtájának igazi tanítóit kalauzolni kezdtem. Lám, Juhász Béla máris úgy szaval, hogy akár világvárosi dobogóra is ki lehetne állítani s a többiek is úgy dalolnak, hogy a dalba beleöntik egész lelkűket. Szívesen adunk és adtunk mindent, mint ahogy a régi mé1937 december 19, vasárnap. folyt évtizedek alatt a kiéhezett, nyomorban le-' züllött spanyol proletariátus számára az Ígéret földje. Egyedül 1920 és 1930 között pontosan 528.000 teruel-i meg murciái vándorolt be Barceló- nába. Gondolja el: rövid tíz év alatt egy nem is nagy városban több mint félmillió idegen ..Lumpen- prolet”, aki természetesen teljesjogu polgár, mU helyt megérkezett, mert hiszen Katalónia, sajnos, nem tudta függetlenségét kivívni: Barcelona köz* jogilag spanyol város volt, semmi egyéb! — Nos, ez az ötezázhiusTonnyoloezer, meg azok a többi százezrek, akik régebben vagy későbben, érkeztek, ezek beleásták magukat a barcelonai körzetbe. — Ök végeztek minden aljmunkát, amire rendes katalán nem vállalkozott. Ezek után egész más legények voltak, mint a mieink: éhesek, nagy szájnak, bátrak s főleg kegyetlenek. A mieink elzárkóztak, szokásuk szerint, és átengedték nekik a teret. — Az anarchista katalán FAI tagjai közül pontosan 80 százalék volt — murciai bevándorolt! A CNI-tagok közül vérbeli katalán volt — 18 százalék! Viszont az úgynevezett „antifasiszta” tömeggyilkolás 25.000 ártatlan megöltjéből „véletlenül” 19.500 volt. bennszülött barcelonai!.., Ebből a három számból mindent megérthet... Emlékezzen csak vissza: az első véres munkáslázadás Barcelonában még Az ama idején, 1933-ban, a bányákban tört ki, ahol csaknem minden munkás murciai... — A mieink? Azok elbújtak, félrehuzódtak... Akinek pénze volt, elmenekült. Ez pénzkérdés volt kérem. (Én is jöhettem volna: családi körülmények tartóztatták). Az uralomra kapaszkodott idegenek megtettek rendőrfőiparancsnoknak egy Aurelio Fernaodez nevű alakot — (az ég tudja, honnan jött az is: ma börtönben ü.1). — Különlegesen finom ember volt. Úgy látszik eredménynyel látta az operában a „Tosca”-t, mert előszeretettel Scarpiát játszott. Kivégzések előestéjén rendszeresen berendelte magának a halálraítélt foglyok női hozzátartozóit: fiatal húgokat, feleségeket, menyasz- szonyokat A hajnali kivégzéseket ezek a pásztorórák természetesen nem gátolták meg soha. — Hanem más dolgokban szótartó volt. Az ő rendőrpa- ranosnoksága alatt mindéin barcelonai nagybirtokos, gyáros, kapitalista rendes útlevéllel jelentkezhetett a francia határon. Kizárólag a szegény ■kfeipapok, kézművesek estek a terror áldozatául, akik nem tudták a Fernandez ur magas tarifáját megfizetni... — Most azután egészen hozzánk költöztek a vörös spanyolok. Megtettek bennünket spanyol fővárosnak, BENEDEK KÁROLY. zeskalács-sziven ott volt a felirat: „Szív adja a szívnek szívesen". Hát még kedves barátomat* dr. Kopek Imre állatorvost hallgatni, amint Droppa Ernőnével, a gyógyszerész feleségével a falusi nép műveléséről beszélnek! Az egyik csupa jóság, a másik csupa lelkesedés. Az egyik asszonyságában konzervatív, a másik férfiségében csupa haladás. S mind a ketten ugyanazt akarják, fölemelni a falut. Kisded csapatommal csak ültünk és hallgattunk. A SzMKE ügyvezetője, a katolikus igazgató, Kömley László, a református igazgató is velünk együtt hallgattak s öröm ült az arcún- kon, amikor láttuk, hogy minden második intelligens magyar ember velünk együtt tanítója a magárahagyott népének. — Oh, ilyen ut! Ilyen istenkisértő úti — mondogatta Kopek Imre barátom. Mi meg csak mosolyogtunk. Ezért érdemes volt idejönnünk, ezért érdemes ünnepnapjainkat föláldoznunk... Ezért, ezekért a drága, minden rendben és minden rangban becsületes, izig-vérig tiszta magyar emberekért.. * A SzMKE előadási füzetei A Szlovenszkói Magyar Kultur Egyesület központja a téli kulturévadban minden hónapban értékes és érdekes előadási, felolvasás: anyaggal látja el tagszervezeteit s hallgatóközönségét. A legutóbb kibocsátott előadási anyag rendkívül tartalmas és változatos, alkalmas arra, hogy összegyűjtve értékes, összefüggő egészet, könyvet alkossanak. Minden kulturmun- kásnak megbecsülhetetlen. A legutóbbi füzet nyolc előadást tartalmaz s a magyar irodalom- történet kezdő évszázadát, a magyar őstörténetet, a falusi ember egészségügyét, illetékadőzá- sát, a babonát, az állampolgári nevelés alapelemeit, a fölndmüvelés, talajmegmunkálás abc- jét tartalmazza címszavaiban. Népszerűén s mégis tudományos alapon tárgyalja a kérdéseket: felolvasni vagy élőszóval előadni kell ezeket az előadásokat, amelyeket a SzMKE intézőbizottsága válogatott össze nagy gonddal, szakértelemmel s amelyeket szakemberekkel Íratott meg, hogy a magyar falu és város hasznára legyenek. Színvonalasak, nevelő hatásúak ezek az előadások s a hozzjáuk csatolt körlevelek a ku!- turmunka gyakorlati kérdéseit tárgyalják meg a falusi vezetőkkel, értékes tanácsokat adva nekik a téli ciklusok idején. Hézagot pótolnak ezek az előadások: a falusi kulturegyesületek vezetői örömmel látják ezeket a vezérfonalakat, amelyek munkáját megkönnyítik, nevelnek s amellett szórakoztatnak is. BekosaSniStt a Egy modern METEOR és MÓRA árökégő kályha nagyszerű szolgálatot fog Önnek tenni. Memm f MatéetSai
