Prágai Magyar Hirlap, 1937. december (16. évfolyam, 274-297 / 4420-4443. szám)

1937-12-02 / 275. (4421.) szám

(4421) szám • CsUtÖríök • 1537 decemberi

Előfizetési ári évente 300. félévre 150. negyed- Szerkesztőség; Prága II., Panská

évre 76, havonta 26 Ké„ külföldre; évente 450, /} SzlöV6Tl$zhÓÍ és rU$ZÍTlSzkÓÍ ITiaSUQrsáj? ttlicel2, IL emelet • Kiadóhivatal:

félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Kfc. • ^ OJ ° Prága II., Panská ulice 12, III. emelet

fl képes melléklettel havonként 2.50 KE-val több. pölítlKOi napilap/Q * * TELEFON: 303*11. • •

Egyes szám ára 1.20 KE, vasárnap 2.- KI. ' A SÜRGÖNYÖM HIRLRP, PRAHH.

A nagy eredmény

London is Páris elismeri Németország gyarmati követeléseit

A londoni konferencia visszhangja - A merő ö t nÉps őzelség is a kikapcsolt Siovjeioroszorszig - Hegeltgedés ez angol is a francia fővárosban Berlin nem ad ellenszolgáltatást a gyarmatok visszaadásáért

PARIS. —« Chautemps miniszterelnök ésj Delbos külügyminiszter kedden este 7 óra] 55 perckor Boulogne-ba érkezett és éjjel fél tizenkettőkor már Párisban volt. A pá- lyaudvaron a brit nagykövet és számos francia hivatalnok fogadta a Londonból visszaérkező államférfiakat. Chautemps és Delfcos este nem nyilatkoztak a sajgónak s csak azt mondották, hogy rendkivül meg vannak elégedve az eredménnyel.

Kedden délután Londonban Chamberlain felolvasta a londoni angol-francia konferencia kommünikéjét. A hivatalos jelentés rendkivül tartalmas és bő és részletesen foglalkozik a tárgyalások menetével. Megállapítja, hogy lord Halifax személyesem tájékoztatta a minisztereket németországi útjáról, A franciák örömmel állapították meg, hogy ez a látogatás hozzájárul a nemzetközi félreértések eltüntetéséhez anélkül, hogy döntéseket hozott volna. Az európai légkör mindenesetre megjavult.

A kommüniké ezután a francia-angol ősz- hangot hangsúlyozza, majd megállapítja, hogy a londoni tárgyalások alatt vizsgálat tárgyává tették az úgynevezett gyarmati kérdést is. Az angol és a francia miniszterek megegyeztek abban, hogy a gyarmati kérdést nem szabad elszigetelve tekinteni, hanem a többi állam bevonásával kell megoldani. Még hosszú és általános vizsgálatokra van szükség, amíg a hatalmak Németország gyarmati kívánságainak tekintetében dönthetnek.

A kommüniké

A kommüniké szerint a francia miniszterek ezután beszámoltak Delbos külügyminiszter tervezett közép- és keleteurópai útjáról. A franciák örömmel állapították meg, hogy a két kormány felfogása teljesen azonos a középeurópai békés viszonyok fenntartásának kérdésében.

A kommüniké szerint ezután a földközitengeri problémáról volt szó s a két nagyhatalom továbbra is azt az elvet vallja, hogy igyekszik a konfliktus nemzetközi kiszélesedését meggátolni. A hatalmak érzik a távolkeleti konfliktus teljes komolyságát és mindent elkövetnek, hogy itt is előmozdítsák a békés kibontakozást

A hatalmak a kommüniké szerint semmiféle

módon nem térnek el attól a felfogástól, amely a nemzetközi együttműködés szükségességére vonatkozik, de azt óhajtják, hogy kormányaik minden olyan állammal együttműködjenek a közös feladat elvégzése érdekében amely államok a nemzetközi megbékülést akarják. Ezt az együttműködést a szabad és a békés tárgyalások módszerével fogják a jövőben előmozdítani,

A Prager Tagblatt értesülése szerint DelboS francia külügyminiszter Prágában a közös angol-francia felfogást fogja képviselni. Közölni fogja a kormánnyal, hogy Franciaország és Anglia vigyázni fog a mai középeurópai helyzet épségére, de azt kívánja Prágától, hogy a legmesszebbmenő óvatossággal és tartózkodással bánjék Németországgal és a csehszlovákiai német kisebbséggel, nehogy akár a legkisebb taktikai hibákat elkövesse és igy nyugtalanítsa Nyu- gatenrópát és Németországot Ez lesz az az üzenet amelyet Delbos Londonból Csehszlo ^’ ába hoz.

A szovjetunió teljes mellőzése

Gyarmatok és Középeurópa

(*) Ki hitte volna, hogy ilyen közel vagyunk Afrikához? Hogy a középeurópai béke sorsa attól függ, vájjon lesz-e megint gyarmati osztozkodás Afrikában vagy sem? Dehát valóban ilyen szorosan összefüggnek-e egymással a problémák s vájjon valóban minden azon mulik-e Középeurópában, hogy milyen bőkezűek lesznek a nagyhatalmak Németországgal szemben a gyarmati kérdés rendezésénél? Nem valószínű, hogy ilyen szimpla kupeckodással akarják megoldani a kérdést. Nem valószínű, hogy Anglia azért fedezte föl Németország középeurópai követeléseinek jogosságát, hogy ezzel elterelje a figyelmet a gyarmati követelésekről s ahelyett, hogy a német gyáriparnak nyitna nyersanyagforrásokat s. piacokat, a német népfölöslegnek meg telepítési alkalmat, autonómiát sürget a szudétanémeteknek ^Csehszlovákiában. Nem lehet úgy föltüntetni a dolgot, mint egyes lapok teszik, hogy Németország gyarmatokat kér Angliától, amire az angolok azt felelik, hogy gyarmatokat ugyan nem adunk, de szerzünk autonómiát Csehszlovákiában a szudétanémeteknek. Nem,.aZ afrikai gyarmatok és a középeurópai német kisebbségek ügye mégsem függ össze igy egymással. Ami persze még nem jelenti azt, hogy egyáltalában ném függ össze.

összefügg nyilván úgy, hogy az angolok egyszersmindenkorra rendet akarnak teremteni Németországgal. Be akarják vonni a nyugati nagyhatalmak konszernjébe, piacokat, nyersanyagforrásokat adnak neki s azt akarják, hogy ennek fejében ne zavarja cirkulusaikat, hogy haladjon egyuton velük s szolgálja ő is a közös európai érdeket. Mert rájöttek, hogy olyan hatalmas európai birodalmat, mint Németország, nem lehet nélkülözni a világgazdaság újjászervezésénél s hogy előbb vagy utóbb menthetetlenül összeomlik az angol—francia—amerikai

gazdasági együttműködés rendszere, ha Németország és Olaszország bele nem kapcsolódik, ha a többé-kevésbé azonos érdekű, azonos kultúrájú s gazdasági struktúrájú országok nem találják meg a bázist, amin békésen dolgozhatnak együtt. Németország is ráeszmélt, hogy nem lehet kizárólag elmés gazdasági kísérletezésekkel s heroikus erőfeszítéssel boldogulni a népek versenyében és hogy valahol be kell kapcsolódni abba a nagy világgazdasági szervezetbe, amelyet — akár tetszik, akár nem — a kapitalista nagyhatalmak tartanak fönn. Az angolok és amerikaiak, s természetesen a franciák is, jól tudják, hogy Németországnak sok tekintetben regenerálnia kell magát, hogy részt- vehessen, becsületes versenyszabályok alapján, a nagyipari hatalmak konszernjében. Tudják azt is, volt alkalmuk józanul ráébredni az igazságra, hogy a ké? gyarmatéhes európai nagyhatalom: Olaszország és Németország, ha nem kapja meg jussát, revol- tálni fog a mai rendszer ellen s az első kedvező alkalmat megragadja, hogy megszerezze magának mindazt, amire szüksége van. Olaszország példája megtanította az angolokat, hogy jobb egyezkedni, mint beletörődni a fegyveres erővel teremtett készhelyzet kényszerébe.

Az angolok s?ánják-b.ánják, hogy annakidején .n?m hallgattak Hoare tanácsára s nem ültek le tárgyalni az olaszokkal, mikor még lehetett. S nem adták oda jószán- tukból, amit az olaszok később úgyis elvettek maguknak erőszakkal. Hogy nem szelídítették meg Olaszországot s nem állították maguk mellé olyan áron, mely nem lehetett túlságosan nagy Angliának, hiszen nem a saját zsebéből fizette volna. A tanulság most hatni kezd s az angolok nem akarják, hogy az olasz eset még egyezer megismétlődjék, hogy a végletekig elkeseredett Németország olyan fait accompli elé állítsa a hatalmakat, amiből talán már nem is lehet még oly súlyos presztízsveszteség árán kiszabadulni, hanem kikerülhetetlenül fegyverhez kell nyúlni. Anglia nem akar állandó háborús veszélyben élni, mert költségesnek, veszélyesnek s értelmetlennek találja ezt az állapotot. Mig az öt nyugati nagyhatalom együttműködéséből nyilvánvaló előnyök származnának az egész világra: elejét lehetne venni annak a gazdasági krízisnek, amelynek előjelei, sajnos, egyre nyugtalanítóbban jelentkeznek s esetleg hosszú, termékeny békekorszakrá lehetne berendezkedni. Ez igazán megéri Angliának, hogy lemondjon olyan gyarmatokról, amelyeknek eddig sem látta sok hasznát s amiknek a bekebelezésénél már a békeszerződések idején szerepet játszott a gondolat, hogy adott pillanatban visszajuttassák Németországnak. Számos jel szól amellett, hogy Anglia komolyan számol ezzel a lépéssel s ennek nem mond ellent néhány angol lapvélemény sem, amely „ami a miénk, azt nem adjuk" nézetet vallja. Churchill ebben a kérdésben megint intranzigens s már megint fejtegetik úgynevezett megbízható szakértők, hogy Anglia számára létérdek Tanganyika birtoka. Az abesszin hadjárat alkalmával is olvastuk a „szakértői" fejtegetéseket s élénken emlékszünk, micsoda legendát szőttek a Tana-tó köré, hányszor bizonyították be, hogyha az olaszok megszállják a Tana-tó környékét, eldördülnek az angol ágyuk. Nos, az olaszok megszállták a Tana-tó vidékét s az angol ágyuk nem dördültek el. A Tana-tóból ered a Kék Nílus, hirdették a szakértők, s aki a Kék Nílus forrásvidékét uralja, kezében tartja az egész egyiptomi és szudáni gyapottermelést. Anglia nem tűrheti, hogy az olaszok kénye-kedvének legyen kiszolgáltatva egyik legfontosabb nyersanyagforrása. Aztán kiderült, hogy a Kék Nílus nem olyan fontos az egyiptomi gyapottermelés Szempontjából s különben is: a Kék Nílus nem is a Tana-tóból ered. E sok elmélettel szemben áll egyetlen hatalmas bizonyosság, hogy Anglia szempontjából, még üzletnek is legjobb — a teljes béke. Béke pedig csak úgy képzelhető el, hogyha Olaszország után most már Németország is elége4ett, vagy — hu ygy tetszik — a „telitett" országok sorába lép. Addig, amíg Németországgal nem sikerült rendet teremteni, mindig kisértenek újabb és újabb olasz követelések is. Ha tehát Anglia a Földközi-tengeren nyugalmat akar, akkor előbb Németországgal kell rendeznie a rendezni- valókat s aztán leülhet tárgyalni az olaszokkal.

Az angolok azonban nem hajlandók most már áldozatokat hozni, csak a teljes béke érdekében. Hogyha az összes veszélypontokat sikerül ezzel a rendezéssel kiküszöbölni, Anglia hajlandó áldozatokat hozni, de csakis generális rendezés érdekében. A generális rendezésnek pedig ki kell terjednie Németország valamennyi követelésére, tehát nemcsak a gyarmati követelésekre, hanem valamennyi Középeurópát érintő kérdésre is.

Arról nincs szó, hogy Anglia Csehszlovákia, Ausztria vagy bármely más hatalom rovására akarja eltéríteni Németországot gyarmati követeléseitől. A probléma tehát nem ez: gyarmatok vagy Középeurópa. Hanem: gyarmatok és Középeurópa. Ezért hangoztatja az- angol félhivatalos sajtó, hogy mindenkinek áldozatot kell hozni. S ebből a szempontból fölmerül most egy másik fontos kérdés is —1 a felelősség kérdése, hogy vájjon azért a sokat reklamált általános európai békéért mindenki meghozza-e az áldozatot, amit a történelmi helyzet, s a népek szolidaritása ráró.

I

ménynek. Különösen a francia lapok taglalják a londoni határozatokat. A Petit Journal szerint Londonban a hatalmak elhatározták, hogy a néA világsajtó természetesen bő kommentárokat fűz a rendkívül fontos londoni megegyezéshez és általában nagy jelentőséget tulajdonit az ese-