Prágai Magyar Hirlap, 1937. november (16. évfolyam, 250-273 / 4396-4419. szám)
1937-11-12 / 258. (4404.) szám
^RWOT-MAfitARHlRLMí 1937 novmber 12, péntek. Sándor Imre: Mely színi jelentés A büszke vár A Szoroskő tetején ragyogóan süt a nap, a barna színek, amelyeket a Természet kreált az őszi divat számára, itt Gömörben pazarabbak, megejtőbbek, illatosabbak, mint másutt. Úgy látszik, a mindennapos ködfürdő megteszi a magáét. Ha letekintünk a rozsnyói völgybe, mintha tejtenger húzódna alattunk a végtelenségbe. Kéjes félelmet okoz a gondolat: e tengerben fogunk alámerülni, lesz-e benne talaj, lesz-e benne ut. A sofőr lelkes dicsérete megnyugtat bennünket. Ezek a sofőrök, akik napjában kétszer teszik meg az utat Kassa és Rozsnyó között, I tanult és lelkes propagátorai a természeti szépségeinek: müértő szavakkal hívják föl g az utasok figyelmét az őszi táj megkapó já-1 tékáira, mintha műkincsek fizetett őrzői és;; mutogatói volnának. A műkincsekhez csak délután jutottunk f el — közben megjártuk Rozsnyót —, a mü-£ kincseket kétkoronás belépőjegy ellenében I mutogatta a valóban ezért fizetett fiatal csi-l nos asszony a büszke várban, Krasznahor- ka várában. A csodálatos őszi délutánon szédítő, minden ellenállást kezdettől meghiúsító hatása van mindannak, amit az ember Krasznahorka várában lát. Azok is, akik már hatodszor jönnek velünk, hogy végignézzék Bebek lovag díszes bronz- ágyuit a vár bejáratában, a várkápolnát a szentképekkel és Serédy Zsuzsanna márványnak látszó múmiájával, a felső szobákban a múzeummá rendezett lakószobákat, amelyek bútoraikkal, pompás festményeikkel, a szekrényekben őrzött ruhákkal, csecsebecsékkel mind egy nő emlékének hódolnak, — úgy esnek rabul e valóságból fátyolozott romantikának, mintha legelőször járnának itt ebben az őszi kábulatban. A szűk ablakokon kitekintve a kecskepásztort látjuk, aki a rozsdás domboldalon, a leghatásosabb háttérben legelteti nyáját és azokat a dalokat játssza ősi rekvizitumán, amelyeket talán Bebek vezér hallott a pásztorok ősapjától, ha kihajolt az ablakon. Hiába láttuk már Krasznahorka kincseit, hiába hallottuk, olvastuk a vár utolsó asszonyának történetét, ez a színjáték, ami tájkép, regény és dráma egyben, a természet és művészet csodálatos összeolvadásában ejti meg a vándort. Századok emlékei fölött diadalmaskodik az utolsó úrnő, aki talán a legkevesebbet időzött a várban, de életének hétköznapjai halála után lefoglalják a szobákat. A gyönyörű Hablawetz Franciska, a cseh származású énekesnő, akinek érett korából való finom arcképe nem is annyira légies romantikát, mint inkább egészséges örömet áraszt, halála után birtokba vette az Andrássyak büszke várát, ahová életében nem akarták beereszteni. A lezárt családi kripta, amelybe a látogatók csak a vasrácson keresztül pillanthatnak, be, már befogadta volna halála után, de a szerelmes és bosszúálló férj ekkor hadat üzent a családi kriptának, a családi kripta szellemének és olyan kriptát épített asszonyának, amelynek nincs párja a világon. Csak úgy mellékesen: beleölte egész készpénzvagyonát. Talán arra is gondolt, hogy a család kevesebbet örökölhessen? Gróf Andrássy Dénes maga ügyelt föl az építkezésre, amelyhez összehordták a világ legdrágább márványait, legcsodálatosabb ékköveit, legnemesebb művészetét. Ismételjük el? A szerelmes férj, akit harminchatévi boldog házasság után hagyott itt hitvese, tiz hold szántóföldet vásárolt meg a parasztoktól, hogy a mauzóleum, felesége síremléke, ne is kerüljön az Andrássyak földjére. Dús park borítja ma az egykori szántóföldeket, előterében kimagaslik a csodálatos, nemes építmény, úgyhogy az országút utasai is jól láthassák. Szemben vele, az országút másik oldalán van az egyszerű kis ,,őrház“, amelynek egyetlen szobájában húzódott meg a családja ellen lázadó főur, mikor meghalt feleségének szellemével akart időzni. Egyszerű asszony vezet körül bennünket, aki apjától örökölte a hivatalt. Állami állás, a mauzóleum az államé, mert Andrássy Dénes annakidején a budapesti Szépművészeti Múzeumra bízta az emlékművet. Negyvenezer koronát adott a karbantartás költségeire, ez a pénz Budapestéi maradt és igy most az egykoronás belépti dijakból fedezik a karbantartást. Hűséggel, szeretettel és bő- beszédüen mutogatja az asszony a különleges látnivalókat, a drágakövekkel berakott márványfalakat, a velencei aranymozaikból készült menyezetet, az achátkőablakokat. Elvezet bennünket, a meghalt asszony kedvenc kutyájának síremlékéhez, amelyet Kisfaludy Stróbl Alajos készített, megmutatja a kutya drágakőből készült szemeit, lefordítja a németnyelvű föliratot: „Hűséget hűségért". Aprólékosan magyarázza el a mauzóleum külső falán lévő föliratokat, amelyek latin bölcseségekbe tömörítik a felesége emlékéért tékozló gróf lázadását. ,,Non videri, séd esse“, —■ olvassa az aszS2ony. — „Nem látszani, de lenni." Velünk együtt csehszlovák társaság nézi végig az emlékművet. Az asszony két nyelven magyaráz, a másik társaság tagjai is megilletődve figyelnek. A messziről jövőket láthatóan megfogja a különc főur építette csodálatos emlékmű, a művészet és gazdagság káprázatos tékozlása. „Csak a három építőmesternek kétmillió koronát fizetett ki a gróf, aki maga festőművész volt, de hogy mennyit adott ki azonkívül, azt senki sem tudja." így a bőszavu cicerone, de most csak pillanatig gondolunk a temérdek pénzre. A szerelem, a hűség, az emberség, az emberi nemesség különös tüntetése, dokumentuma, maradandó márványa nyomaszt bennünket, arra kell gondolnunk, hogy a kincsek eme művészi halmaza valami tisz- tultabb nemesség nevében, latin föliratokban akarta megmondani véleményét a gőgös családnak, amely elzárta kapuit a polgári származású asszony előtt. Ez a véleménynyilvánítás a maga méltóságában az országút utasai előtt történik, a vándor a Bernolák Antal, a szlovák nyelv atyja őszinte barátja volt a magyarságnak Érdekes adat a szlovák irodaümi nyelv megalapítójának magyar orientációjáról PRÁGA. — Az 1937-es év nevezetes történelmi esztendő a szlovák nyelv és irodalom szempontjából: ez a szlovák irodalmi nyelv megszületésének 150-ik évfordulója. 1787-ben kezdette el nyelvpallérozási munkáját Bernolák Antal, akinek életművét most olyan megható bensőséggel ünnepelték a szlovákok Érsekujvárott, ahol plébánosként működött, továbbá Nagyszombatban és Cseklészen, amelyek életének szintén fontos állomásai voltak. Igaz, hogy Bernolák a szlovák nyelv és irodalom atyja, de azért a magyarok is kegyelettel emlékezhetnek meg működéséről, mert művelődéstörténeti jelentőségű munkásságának legfőbb motívumai közt ott találhatjuk a magyarság iránti őszinte szere- tetét. Szótáraival komolyan szellemi hidat igyekezett építeni a magyarság és a szlovákság közé. Erre vonatkozólag érdekes és megcáfolhatatlan bizonyítékot szolgáltat maga Bernolák egyik munkájában, a szlovák—cseh— latin-német—magyar szótárának magyar nyelven irt bevezetésében. Azt hisszük, hogy a jubiláris Bernolák-év kapcsán érdemes erről az oldalról is bemutatni a szlovák nyelv atyját. A Repertórium Lexici Slavico-Bohemico- Latino-Germanico-Ungarici cimü munka (megjelent Budán, a magyar egyetem nyomdájában 1827-ben) egyike Bernolák leghatalmasabb alkotásainak. A mü „Előjáró beszédjében elmondja, hogy.Pannónia termékeny földjét különbféle módon sanyargatja és sokfelé szaggatja a sok nyelv. Azoknak, akik itt barátságos életet és annak vigasságait óhajtják, gazdaságukat kereskedéssel előmozdítani kívánják, egyházi vagy világi köz- és magánhivatalokra emeltetni és azokban tökéletesen eljárni akarnak, ezeknek „a tudományos deák nyelven kívül a bevett anyai, de vagy leginkább a magyar, tót, cseh és német nyelveknek ismé- rete is nem kis bút és aggódást szerez". A nyelvek különbsége, mint Sz. Ágoston mondja, az embert az embertől idegeníti — írja Bernolák — „és a nyelveknek egyetlenegy különbsége miatt az emberek öszve ba- rátkoztatására a természetnek olly nagy hasonlatossága semmit sem használhat, oly annyira, hogy örömestebb vagyon az ember tulajdon ebével, mint sem idegen nyelvű emberrel". Ily okokból határozta el magát Bernolák a szótárirásra. Indokait maga sorolja föl, adjuk át a szót neki magának. — Mire nézve az volt sokaknak, kik még Pannóniának hasznaira ügyelnek, buzgó, és igen dicséretes kívánságok — írja az előjáró beszédben —, hogy olly sok tudós és minden Tudományokban járatos férfijak között találkozna egy valaki, ki a Magyar Országban leggyakorlatosabb nyelveknek könnyebb megtanulása végett kedvét és gondoskodását ugyan azok Szótárjának öszve szerkesztésére fordítaná: és illy módon Pannóniának olly különbféle nyelvű lakos- sait ebből a nagy egyenetlenségből az emberi természetbe oltott egymással való ba- rátkozásra hozná az öszve veszett nemzetek, és népek között békességet szerző követ módgyára. De ezen buzgó és igazságos óhajtások sikertelenek lettek: és illy tisztességes és feí- séges hivatal külömbféle okokból mind eddig elhúzódván, egyedül nékem hagyatta- tott. A ki e hazai nyelveknek tanulásában magát elő adó nehézséget tulajdon kárommal tapasztalván, hogy azoknak, a kik valaha a Haza, és Anyaszentegyház ékességei és támaszai lehetnek mind egészségeket, mind pedig nyugodalmokat megkéméllyem: a többieket nagyobb számmal mind eddig történt, ezen nyelvek tudományában lég alább annyira elvezessem, a mennyire a felvett élet módgya, a társaságnak és polgárságnak törvénnyé kivánnya: ezt a Magyar Országban lég gyakorlatosabb Tót, Cseh, Deák, Német, és Magyar nyelveknek közönséges Szótárját fáradhatatlan gonddal, hihetetlen munkával, győzhetetlen békessé- ges tűréssel, uj és különös renddel szerkesztettem öszve: midőn a szavaknak külömb' féle értelmeit külömb számok alatt kitettem, azokat válogatott kifejezésekkel (a hol szükség vala) meg világosítottam, végre a nyelvnek ékesebb és tulajdon szóllásait, a közmondásokat, és az egy értelmű szavakat tulajdon helyeken feljegyeztem. A mellyek mind valamint a nyelveknek tökélletes megtanulására szükségessek: úgy az eddig ismeretes Szótár írók által nagyobb részről elhagyattattak, senkitől valóban egésszen és tökélletesen elő nem adattak. Hogy pedig nem Magyar, sem Deák vagy Német, hanem Tót nyelvvel kezdettem munkámat e következendő okoktól inditattam: Először, hogy Magyar, Deák és Német nyelvel kezdett, és külömbféle magyarázatokkal írott számos Szótárok vannak, Tót pedig egy sints, noha ez végtől fogva sokaktól buzgón ohajtatott és kivántatott. Másodszor, hogy az 1792-dik esztendő- béli Ország gyűlésének hetedik tzikellye szerént a magyar nyelv ezen Országban a köz hivataloknak elnyerésére mint föképen való nyelv parantsoltatott, és ugyan azért ezt Magyar Országban lakozó más nemzeteknek tanulni szükséges. Mivel tehát igen könnyen megtanulhat kiki magyarul, ha született nyelvének szavai, és kifejezései magyar nyelven tétettnek ki: mivel ismét Pannóniában a Magyarok után legtöbben vannak a Tótok: ezen Szótáromnak öszve szerkesztésében nem akarva is a nagyobb részt kellett tekintetbe vennem: hogy igy azon jó téteménynek, mellyet a Magyar nyelv gyarapítására is ezen munkámmal té- szek, bövséges gyümöltsét többen érezzék. Ha Pannóniának minden Tót lakossai előtt isméretes lészen a Magyar nyelv, rövid idő alatt az egész országban minden felöl magyar szó fog hangzani. Harmadszor, hogy az emlétett más nyelvek már ki vannak pallérozva, Ős mind a közönséges, mind pedig az idegen szavaktól kitisztítva: a Tót pedig egész 1787 esztennap minden órájában betérhet oda és láthatja: „Nem látszani, de lenni". A tájjal, természettel és a lélek nemes érzelmeivel összehangolt remekmű bizonyára mégis csak úgy hat az idegenre, mint egy letűnt korszak urainak különc kedvtelése. A gróf, aki tüntetni akart családja ellen, a mai vándor számára éppen legkiáltóbb példaképe fajtájának: olyat alkotott, amilyet a maga legkiteljesültebb idejében alkothatott. Az idegen vándor nem fogadja el, de megcsodálja. Nem fogadja el, de megérti. A szerelem és hűség imponál, még ha sok millióba kerülő remekművet is alkot. A mai „szociális" viláqban másra kellenek a milliók. A korszak pedig elmúlik, a márványmau- zoleum megmarad. Jöhet kor, amely nemcsak csodálja és megérti, de el is fogadja. Elfogadjuk Athén remekműveit is, amelyeket Perikies építtetett. Pedig Perikiest még életében megbuktatták költekezései miatt. Az önző utókor azzal törődik, ami megmarad. deig minden pallérozás nélkül hagyattatott, és még mai nap sintsenek abból se a paraszt, se a régi Cseh, és föképen Lengyel szóllás módgyai egészszen kigyökerezve. Azért annak az emlétett esztendőben elkezdett, és lassan lassan több munkátskákkal folytatott pallérozását úgy végre akartam hajtani: hogy az ő tekélletessége a mostani legpallé- rozoftabb nyelvekkel bátran vetekedhessen. Ebből az idézetből láthatjuk, hogy Berno- lákban a magyarság őszigte barátját tisztelhetjük. Társadalmi Élet ■ # A kassai katolikus egyházközség, mint minden évben, ezidén is nagy karácsonyi vásárt rendez a, szegények felsegélyezésére a Katolikus Legényegylet nagytermében. A vásár november 16-tól november 21-ig tart. A népszerű rendezés attrakciói az idén: babavásár, bazár, ké-zírnunka- kiállitás, zene, tánc. A vásár helyisége az említett napokon délután 4 órától este 10 óráig, a két utolsó napon 12 óráig van nyitva. Felnőttek 2 korona, gyermekek 1 korona belépődíjat fizetnek, állandó jegy 5 korona. # Á rimaszombati Iparoskor november 14-én, vasárnap délután 3 órakor jubiláns ünnepélyt rendez 25 éve működő tagjai: Benyó Ferenc, Hlo- zek János, Rajner Andor, Sarinay István és Vondra János iparosok, valamint a 10 éves ipar- társulati elnökségét jubiláló Valaszkay Rezső tiszteletére. Az ünnepélyt társasvacsora követi. A pozsonyi Polgári Kaszinó Egyesület otthonában (Hosszu-u. 2.) november 13-án, szombaton este órai kezdettel dr Plesa István orvos, v. egyet, tanársegéd tart előadást magyar nyelven „A modern orvostudomány problémái” címmel. Az előadás tárgyánál fogva fiatal leányoknak nem való. Tagok által bevezetett vendégeket szívesen lát a Kaszinó vezetősége. Az előadást közös vacsora követi (ihölgyekkel), melyre 12-éig lelhet jelentkezni a Kaszinóban (esetleg telefonon: 17-45.) # A nagydiószegi fogyasztási szövetkezet november 14-én, vasárnap avatja fel ünnepélyes keretek közt újonnan épült kulturházát. Az építés több mint félmillió koronába került. # A rimaszombati áll. elemi fiúiskola szülői bizottsága a tantestülettel karöltve vasárnap, november 14-én délután fél 5 órai kezdetitől a Polgári Kör színháztermében, műsoros teadélutánt rendez a szegénysorén gyermekek karácsonyi felsegélyezésére. Ai elhamvasztás előtt mégegyszer föíbonsolták Rutha holttestét REICHENBERG. — A tragikusvégü Rutha Henrik holttestét szerdán délután átszállították a reichenbergi krematóriumba. A gyászpompába öltöztetett szertartási csarnokba csak a legközelebbi hozzátartozókat bocsátották be. A gyász- szertartásra a szudétanémet párt reichenbergi csoportja adott ki belépőjegyeket. A megjelent vendégek közt ott voltak a szudétanémet párt képviselői és szenátorai, a német tornászszövetség küldöttsége és a prágai német diákság képviselői. Henlein Konrád a reichenbergi gyász- szertartáson nem vett részt. A koporsó fölött Rotter, reichenbergi evangélikus lelkész és dr. Sebekowsky mondott gyászbeszédet. A gyász- szertartás a legnagyobb csendben és egyszerűségben ment végbe. Reichenbergből érkezett jelentés szerint Rutha holttestét szerdán még nem hamvasztották el, mert a hatóság előzőleg kikötötte, hogy még egy hivatalos boncolást kell eszközölni, noha a halál okát már kétségtelenül megállapították. A rendőrségi egészségügyi jegyzőkönyvet többek közt a prágai német egyetem törvényszéki orvostani intézetének képviselője is aláírta és a többi orvossal egyértelműen arra a meggyőződésre jutott, hogy Rutha öngyilkosságot követett el. Az újabb boncolás alkalmával semminemű uj jelenséget nem tapasztalt és ezért a holttest elham-* vesztésének mér ^emroi sem éli útjában.
