Prágai Magyar Hirlap, 1937. november (16. évfolyam, 250-273 / 4396-4419. szám)

1937-11-11 / 257. (4403.) szám

1937 november 11, csütörtök. 9 A rovatért LüKŐ GÉZA felel Hz államvédelmi illeték a Jövedelem 1’5—5 százalékát teszi ki PRÁGA. — Kalfus pénzügyminiszter ma dél­előtt fogadta a lapok közgazdasági rovatveze­tőit és tájékoztatást nyújtott arról, hogy mi mó­don számítják előteremteni azt az 1500 millió koronás összeget, amelyet a normális adókölt­ségvetés keretein belül nem lehet biztosítani. A miniszter vázolta, hogy eredetileg szó volt állandó vagyonadó beve­zetéséről, amint az más államokban, — mint például Németországban is megvan — azon­ban, amikor a kérdést áttanulmányozták, az illetékesek arra a meggyőződésre jutottak, hogy az állandó vagyonadó bevezetése Cseh­szlovákiában nem lehetséges az adminisztrá­ció továbbkomplikálásának veszélye nélkül. Ezért vezették be az uj adókat és pedig az államvédelmi illetéket, a rendkívüli nyere­ségadót és emelték fel a többi adónemeket. Atlamvéde’mi illeték Az államvédelmi illeték külön adót képez. Ennek alapját a jövedelmi adó képezi, tehát a jövedelmi adót ezzel emelik. Ennél azt a szempontot tartották figyelemben, hogy a fix- fizetéses adófizetőket kevésbé terheljék meg, mint a fundált jövedelemmel rendelkezőket. Nagyobb jövedelem mellett a szolgálati és a fundált jövedelmeket hasonló mértékben fog­ják megadóztatni, a fundált jövedelmeknél azonban a magasabb fokozatokban az adóz­tatás is magasabb. A 23.565 koronás évi jövedelemmel ren­delkező fixfizeíéseseknél az államvédelmi adó az eddigi jövedelmi adó hatvan százalékát fogja kitenni. 23.565 koronától 60.000 koronáig pedig az adóköteles jövedelem 1.5 százalékát, 60.000—100.000 koronáig a jövedelem 2,5, 100.000—200.000-ig a jövedelem 4 százalékát, 200.000 koronán felül pedig az adóköteles jövedelem 5 százalékát. Más bevételi forrásokból származó jövedelem­nél az államvédelmi illeték 30.000 koronáig a jö­vedelmi adó 80% át, magasabb bevételnél pe­dig az adóköteles jövedelem 4 százalékát fogja kitenni. A jogi személyek, amelyek kereseti adó aló es­nek, államvédelmi illeték címén a külön kere­seti adó 40 százalékát, legalább azonban a beru­házási tőke 1.5 ezrelékét fizetik. Az államvédel­mi illetékalapba beszámitandók a holdingból, valamint a házosztály-, házbér- és földadó ob­jektumoktól származó bevételek. Rendkívüli nyereségadó Rendkívüli nyereségadó kötelezettség alá azok a vállalatok esnek, amelyeknek nyeresége meg­haladja az évi 50.000 koronát. Az általános kereseti adó alá eső vállalatoknál ez az adónem 100.000 koronás nyereségnél 2.5, 140.000 koronáig 4, 500.000 koronáig 6, 500.000 koronán felül pedig 8 százalékát fogja kitenni a tiszta bevételnek a kereseti adó levonása után. A rendkívüli nyereségadó nem esik önkormány­zati pótlékok alá. Azoknak a vállalatoknak rendkívüli nyereség­adója, amelyek külön kereseti adó alá esnek, a részvénytársaságoknál a nyereség 10 száza­lékát teszi ki. Azoknál a vállalatoknál, ame­lyeknél az adóztatás 9 százaléknál kevesebb, a nyereség 6 százalékát, ama vállalatoknál pe- dik, amelyeknek adója átalányositva van, az átalány 100 százalékát teszi ki. A rendkívüli nyereségadó szintén levonási tételt képez. Augusztusban csökkent az étetblztosltisok száma és a biztosítási összeg PRÁGA. — Az augusztus hónapi élet­biztosítási statisztikai adatokból megállapít­ható, hogy augusztusban Csehszlovákiában 10.463 életbiztositást kötöttek 116.2 millió korona összegre a múltévi 12.144 biztosítás­sal szemben, amely 128.01 milliós összeget reprezentált. Tehát az emlitett hónapban úgy a biztositások száma, mint a biztosított összeg lényegesen csökkent. Az év 8 hónap­jában 92.962 életbiztositást kötöttek 1039.4 millió koronára, holott a múlt év azonos szakában á Phönix nélkül 100.392 életbiz­tositást kötöttek 1153.4 millió koronára. Augusztus hónapban 1940 (2223) életbiz­tosításra 6.16 (6.13) millió koronás köl­csönt nyújtottak, az év 8 hónapjában pedig 17.062 (20.430) kötvényre 51.56 (67.36) millió koronás kölcsönt folyósítottak. Au­gusztusban 1321 (1542) kötvényt vásárol­tak vissza 3.33 (5.8) millió korona érték­ben, az év nyolc hónapjában pedig 11.793 (14.401) biztosítást 42.7 (54.2) millió ko­ronás értékben* Az egyes ninlszféripmok beruházási összegeiből Sztoven- szkéra és Kárpátalléra csak jelen­téktelen hányad esik PRÁGA. — A népjóléfcügyi minisztérium ok- j tóber hónap folyamán hozzájárulás és kamat­mentes kölcsön címén 95.1 millió koronás költ-1 seggel folyó beruházási munkálatokra 4,01 mii-! lió koronát folyósított. Ebből Csehországra 2.21, Morvaországra és Sziléziára 1,3, Szlovenszkóra mindössze 0.35, Kárpátaljára pedig csupán 0,17 millió korona jut — A postaügyi minisztérium telek-kommunikációs munkálatokra az év TIT, negyedében 30.1 millió koronát költött, — A földművelésügyi minisztérium szeptember hó­napban 17,33 millió költségvetéssel folyó víz- gazdasági talaj javítási munkálatot adott ki. Eb­ből Csehországra 8.17, Morvaországra és Szilé­ziára 3.72, Szlovenszkóra 5.03, Kárpátaljára pe­dig 0.24 millió korona esik, A három jelentésből megállapítható, hogy az egyes minisztériumok beruházási összegeiből Szlovenszkóra és Kár­pátaljára csak elenyészően csekély hányad esik, holott köztudomású, hogy éppen a két keleti or­szágrészben a legrosszabbak a gazdasági viszo­nyok s a lakosság éppen ott volna ráutalva na- gyobbarányu közmunkák végeztetésére. Októberben csökkent a cukor­termelés és a cukorfogyasztás PRÁGA, — Október hónapban a csehszlo­vákiai cukorgyárak 22,631.953 q répát dolgoz­tak fel a tavalyi 23,889.650 q-val szemben, te­hát a feldolgozott mennyiség 5.26 százalékkal csökkent. Az októberi cukorfogyasztás nyers­cukor értékben 299.956 q-t tett ki a tavalyi 323 ezer 114 q-val szemben, tehát a fogyasztás 7.17 százalékkal kisebb a tavalyinál. Az októberi ki­vitel 44,29 százalékkal kisebb a tavalyinál. (—) Uj kontingensegyezmény Csehszlovákia és Olaszország között. Csehszlovákia és Olasz­ország között kereskedelmi pótegyezmény jött létre, amely mindkét félnek 15, illetve 26 millió lírás behozatali szuperkontingenst tesz lehetővé. Ebből 15 milliót a kliringáruszámlán keresztül, 11 milliót pedig a külön fináncszámlán fognak : kiegyenlíteni, amelyen Olaszországnak a Cseh­szlovák Nemzeti Banknál jelentős aktívuma van. ( —) A pénzügyi tanács közgyűlése. A pénzügyi tanács az 1933—36. évekre vo­natkozóan november 20-án tartja meg köz­gyűlését Prágában a Nemzeti Bank helyi­ségében. Ezen jelentést tesznek a tanács 1933-tól 1936. évig terjedő időszakra vo­natkozó működéséről. A tanács elnöke a Nemzeti Bank kormányzója. (—) A Gabonatársaság közgyűlése. (CTK.) A Csehszlovák G abonatársaság harmadik rendes közgyűlését november 12-én, pénteken délelőtt 11 órakor tartja meg a prágai terménytőzsde pa­lotájában. (—) Tavasszal megrendezik a 15. szálloda- és vendéglőipari kiállítást. (PVV.) A március 13-tól 20% megtartandó prágai tavaszi vásár kereté­ben megrendezik a 15. szálloda- és vendégiőipari ! kiállítást. (—) Csehszlovákia a második a jugoszláviai szilva átvételében. Belgrádi jelentés ezer int Ju­goszláviából az idén 3398 tonna friss szilva ke- j rült kivitelre, amelyből Ausztria 2422 tonnát, Csehszlovákia pedig 918 tonnát vett át. A szán­tott szilvakivitel október 23-ig 1236' tonnát tett ki, amelyből 1012 tonna került Csehszlovákiába. Az idén kivitt 50 vagon almából Csehszlovákia 38 vagont vett fel. (—) Bankfúzió Kárpátalján. A csapi takarék I és hitelintézet mint szövetkezet november 25-én tartja rendes közgyűlését. Ezen kimondják a Podkarpatská Bankával való fúziót. Ez a bankfú­zió ahhoz a banktömörültési programhoz tartozik, amelyet a Légióbank dolgozott ki áz érdekköré­be tartozó Podkarpatská Banka számára. (—) Tengerikiállitás Kassán. A szlovenszkói mezőgazdasági tanács kelet szlovenszkói kiren­deltsége Kassán november 17-től kezdődően ten- gerikiállitást rendez. (—) Szlovenszkói famunkások bérmozgalma, A szlovenszkói állami erdőségekben alkalmazott munkások november 10-én értekezletet tartottak Zsolnán az állami erdőigazgatóságoknak, vala­mint a munkásszervezetek képviselőinek részvé­telével. A munkások 30—40 százalékos béreme­lést követelnek. (—) A keletszlovenszkói faipar megélénkü­lése. Keletszlovenszkón, különösen Zemplén északi részében a faiparban igen jelentős élénkü- . lés észlelhető. A szlovenszkói fa iránt a külföldi , kereslet jelentős. Keletszlovenszkón állítólag né­hány uj faipari üzem létesül. (—) Szlovenszkó és a tarifális kedvezmé­nyek. Mint ismeretes, a vasutügyi minisztérium revízió alá vette a szlovenszkói iparnak nyúj­tott különféle tarifális kedvezményeket. A mi­nisztérium több ilyen kedvezményt meg akar szüntetni, néhányat pedig csökkenteni akar. Kívánatos lenne, hogy a minisztérium e munká­latok során ne járjon el szűkkeblűén és minden kérés és intervenció nélkül hagyja meg a szlo­venszkói közgazdaságnak azokat a kedvezmé­nyeket, amelyek Szlovenszkót megilletik. (—) Üzembeszüntetés a fűrésziparban. A Bratman-cég a Rahó melletti gyetyánligeti fűrész­üzemén a munkát beszüntette. (—) Nehézségek a kárpátaljai fa elszállításá­nál. A Tisza alacsony vízállása súlyosan meg­bénítja a kárpátaljai fa elszállítását. Az állami er­dőségek bogdáni igazgatósága a napokban meg­kísérelte néhány tutaj elszállíttatását, a tutajok azonban az alacsony vízállás következtében zá­tonyra futottak. Az alacsony vízállás miatt tehát a fasz állítás nem megy, ellenben annál jobban vi­rágzik a marhacsempészés Románia és Csehszlo­vákia között. * (—) Cukorrépatultermelés a Vágvölgyében. Tudó­sítónk jelenti: A Vágvölgyében az idei cukorrépater­més olyan nagy, hogy a gazdák nem tudják, mit kezd­jenek a többlettel. A nagybirtokosok eleinte azon voltak, hogy a többletet a kisgazdáknak adják át takarmány ellenében 10 koronás árban. A kínálat azonban olyan rohamosan emelkedett, hogy ma már legjobb esetben 7 Ki érhető el. A gazdák ezért el­határozták, hogy az eladást beszüntetik s ahol még valami tőke áll rendelkezésre, az állatállományt fog­ják szaporítani. (—) A pozsonyi kereskedelmi és iparkamara teljes ülése. A pozsonyi kereskedelmi és iparkamara novem­ber 12-én 9.30 órakor teljes ülést tart, ezen megfog­ják tárgyalni az 5%-os szlovenszkói kedvezmény meghosszabbításának kérdését az 1938. évi állami költségvetéshez kiadandó fedezeti javaslatokat, a gazdasági konzulensekre vonatkozó javaslatot és töb­bek között az 1938. évi kamarai költségvetést Is. (—) Kényszeregyességek. A besztercebányai kerü­leti biróság a következő kényszeregyességi eljárásokat indította: Ney Oszkár losond kereskedő ellen Kv. 250/37. szám alatt és Zachar Rudolf breznóbányai szűcs ellen Kv. 25P37. szám alatt. A követelések be­jelentésének határideje mindkét ügyben december 4. (—) Mezőgazdasági kényszeregyességek. A huszti kerületi biróság körzetében 3 mezőgazdasági kény­szeregyességi eljárás indult. (—) Beszüntetett csőd. A huszti kerületi biróság Lebovlcs Pinkász szeklencei vegyeskereskedő és ven­déglős K. 38/33. számú csődeljárását beszüntette. A szárazság a keletszlovenszkói járásokban tönkretette az őszi vetéseket KASSA. — A kassai megyei gazdasági és erdészeti egyesület választmánya a napokban ülést tartott. Ezen megállapították, hogy a nagykaposi, király- helmedj nagymihályi, szobránci és tőketerebesi járá­sokban a hosszan tartó száraz időjárás következtében az őszt gabonatermésben óriási károk észlelhetők. Minthogy e járások mezőgazdái nem rendelkeznek további őszi vetőmaggal, kénytelenek lesznek az el­pusztult őszi vetéseket tavasszal pótolni. E járások gazdái kéréssel fordulnak a földművelésügyi minisz­tériumhoz nagyobbarányu tavaszi vetőmagakció le­bonyolítása iránt. Tekintettel arra, hogy az emlitett járások gazdái anyagilag teljesen ki vannak merülve, kérni fogják, hogy a tavasszal számukra nyújtandó vetőmag megfizetésére kétévi haladékot nyújtsanak. Magyarországon és Jugoszláviában kell beszerezni a kárpátaljai inségkukorica egyrészét UNGVÁR. — A kárpátaljai országos hivatal köz­zétette az inségtengeri szállításra vonatkozó pályázati felhívást. A szállítási határidő 1938 január 1-től de­cember 31-ig terjed. A minisztertanácsnak még 1936 julius 9-én kelt határozata értelmében úgy 1937-ben, mint 1938-ban összesen 4000 vagon külföldi tengeri 1 kerülhet behozatalra, vagyis összesen 400.000 mé­termázsa. Azok a cégek, amelyek az egész mennyiség szállítására pályáznak, kaució fejében 1 millió koro­nát tesznek le. Kisebb mennyiség esetén a kaució megfelelően alacsonyabb. A feltételek között szere­pel az is, hogy a szállítócégek állandó 200 vagonos készletet kötelesek tartani. A pályázatok november 30-ig nyújtandók be. Mint ismeretes, a múlt esztendő­ben a súlyos panaszok következtében megváltoztatták az eddigi rendszert és nem közvetlenül adtak meg­bízást az egyes cégeknek, hanem nyilvános pályáza­tot írtak ki. Azonban meg kell állapítani, hogy az uj rendszer sem hozott javulást, úgyhogy ezen a téren ismét súlyos panaszok hangzottak el, de az országos hivatal nem tudta a nehézségeket kiküszöbölni. így az 1937-re engedélyezett egész 4000 vagon mennyi­séget Romániából kellett volna behozni, Románia azonban, mint ismeretes, már hónapokkal ezelőtt be­szüntette a tengerikivitelt. A belföldi tengeri szállítá­sát ugyan kilátásba helyezték, de az ígért mennyi­ségnék csak kisrészét szállították le és ez a mennyi­ség is silány minőségű volt. Az érdekelt körök most azt a javaslatot tették, hogy mivel a romániai tengeri behozatala az idén is problematikus, a megengedett behozatali mennyiséget necsak Romániában szerez­zék be, jhanem Magyarországon és Jugoszláviában is. k m i eíc < ---­Na gy a buzahiány Kelstszloven- szkón és Kárpátalján KASSA. — A keletszlovenszkói és a kár­pátaljai gabonaraktárak üresek. 1936. évi készlet nincs s az idei termés nagyon rossz volt s az iglói, kassai, nagysárosi, tőkete­rebesi, nagymihályi, parnói, bodrogszerda- helyi, ungvári, beregszászi, munkácsi és bustyaházai kereskedelmi malmok búza- hiányban szenvednek. A Gabonatársaság úgy határozott, hogy Romániából hoz be búzát, mert az a malmoknak kevesebbe ke­rül, mintha az ország nyugati részéből szál­lítanák keletre. A buzahiányt maga a Ga- bonatársaság okozta. A múlt év őszén ezer vagon elsőrangú búzát exportáltak Kelet- szlovenszkóról Olaszországba, bár a mal­mok már ekkor kétségbevonták ennek a ki­viteli politikának helyességét. A Gabona- társaság azonban a figyelmeztetéssel nem törődött s a búzát exportálta. A következ­mény itt van! Romániából összesen 3000 vagon búzát fognak behozni s az első szál­lítmány már megérkezett Királyházán ke­resztül. A több mint 30 millió koronás álla­mi költséggel felépített modern raktárak egyelőre konganak az ürességtől. (—) Devizapiac. A mai devizapiacon egyemet- irányzat mellett Amszterdam 2.50, Brüsszel 0.125, Kaunas 2, Montreal 0.04, Newyork 0.03, koroná­val javult, Athén, Isztambul 0.01, Oslo, Zürich 0.25, London, Páris 0.05, Stockholm, Varsó 0.50 koronával gyöngült. (—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon a pengő 1, a dollár 0.05 koronával gyöngült, a márka 5, a dinár 0.26, a lira 0.50, a Belga 1, a font 0.50 koronával javult. Értéktőzsde Prága szilárd PRÁGA. (Pragoradio.) A költségvetés szám­adatainak nyilvánosságrahozása nemcsak a kö­zönség kíváncsiságát elégítette ki, de enyhítette a tőzsde feszültségét is. Az értékpiacon a hangu­lat javult. A besszspekuládó fedezett és egyéb­ként is vásárlások voltak észlelhetők. Később az árfolyamail-akulás kissé megingott, nem sikerült minden értékben megtartani a napi legmagasabb árfolyamot, ennek ellenére a tőzsde szilárd irány­zattal bizakodó hangulatban ért véget. Nyertek: Alpine 9, Amylon, Brünni Gépek,. Koburg, Hein- richsthah, Orion 10, Hoxyát Cukor, Inwald 2* Háziasszonyok öröme a főzőrecept-gyüjtemény, amit a S NAGYASSZONY havi folyóirat praktikus kártyákon ad előfizetőinek | Kérjen mutatványszámot a PMH kiadóhivatalánál

Next

/
Oldalképek
Tartalom