Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)

1937-10-19 / 239. (4385.) szám

1937 október 19, kedd. 'PRA:GAlMAGtARHlRLAP Fiissy és Turchányi lelkes visszhangu heszámolói LÉVA. — Az egyesült párt Mohi községben a közelmúlt napokban nagysikerű népgyülést tar­tott. A nyelvhatár szélén fekvő szinmagyar köz­ségnek valóságos örömünnepe volt a gyűlés nap­ja. A község határában a fiatalság magyarruhás bandériuma és kerékpáros csoportja fogadta az autón érkező Füssy Kálmán és dr. Turchányi Imre szenátorokat, Antal Gyula országos párt- vezetőségi tagot és Hámornyik János körzeti párt- titkárt. Az ifjúság vezetője lelkes szavakkal üd­vözölte a vendégeket, akiket diszmenetben ki­sértek a szövetkezet előtt felállított diadalkapu­hoz. Itt úgyszólván az egész falu lakossága szűn­ni nem akaró éljenzéssel fogadta a törvényhozó­kat. A község lakossága nevében Soós Endre református lelkész, Tóth János helyi elnök pedig a pártszervezet nevében mondott keresetlen, szív­ből jövő üdvözlő szavakat. Szoby Kálmán a fiatalság nevében köszöntötte a vendégeket. Az üdvözlésekre dr. Turchányi Imre szenátor vála­szolt. A nagyszabású népgyülésen Tóth János helyi elnök megnyitó beszéde után Füssy Kálmán sze­nátor tartotta meg törvényhozói beszámolóját. Mindig az a legfőbb cél lebegett — úgymond — az ő és törvényhozó társai szeme előtt, hogy a nemzetközi szerződésekben és az alkotmánytör­vényben biztosított jogait az ittélő magyarság csorbítatlanul megkapja. A mezőgazdasággal fog­lalkozó magyarok gazdasági és megélhetési ér­dekeiért s kulturális színvonalának emeléséért tántorithatatlanul küzdöttek mindenkor. Nem elég az azonban, hogy a vezetők küzdenek a jo­gokért, hanem éppúgy szükséges az is, hogy a magyar nép hűségesen ragaszkodjon anyanyel­véhez, ősei hitéhez, a kenyeret adó szülőföldhöz és nemzeti kultúrájához. Különösen az édesanyák figyelmét hívja fel arra, hogy gyermekeiket csakis magyar tannyelvű iskolába járassák. A nagyhatású beszéd után dr. Turchányi Imre szenátor lépett a szónoki emelvényre. Nagysza­bású beszédében mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy volt testvérpártjaink azért egyesültek, mert ezzel is dokumentálni akarták azt, hogy a nem­zeti létkérdésekben tökéletesen egységes a cseh­szlovákiai magyarság. Jellemezte a pártprogram három vezérlő gondolatát, a keresztény, a nem­zeti és a szociális eszmét. Válaszolt továbbá ar­ra a kérdésre, hogy miért küzdünk Szlovenszkó autonómiájáért. Végül utalt arra, hogy a közjogi kérdéseknek mily nagy jelentőségük van a mi politikai harcunkban is, hiszen ezeknek megnyug­tató megoldása nélkül gazdasági kérdéseink sem nyerhetnek kielégítő megoldást. Ugyancsak lelkes visszhangja volt Antal Gyula országos pártvezetőségi tag lendületes beszédé­nek, amelyben többek között a Slovenská Ligá­nak a magyar többségű községekben kifejtett is­kolaépítő tevékenységével foglalkozott s a ma­gyar szülők lelkiismeretéhez szólva hirdette azt, hogy magyar gyermek magyar iskolába való. Részletesen foglalkozott az aktuális gazdasági kérdésekkel is. Hámornyik János titkár talpra­esett felszólalással fejezte be a szónoklatok sorát. Tóth Giziké, Nagy Ilonka, Czudor Dinka, Czu- dor Vilmuska és Hajpál Jolánka ügyes verses köszöntők kíséretében virágcsokrokat nyújtot­tak át a népgyülés szónokainak. Ugyanaznap délutánján hasonlóan lelkes lefo­lyású pártgyülés volt Csiffáron. Itt a törvény­hozókat Matuska Lajos üdvözölte. Bósy Lajos helyielnök megnyitó beszédében hangoztatta, hogy a magyar földművesek és munkások egyen­lő szeretettel ragaszkodnak az egyesült párthoz és vezéreihez. A szónokok itt is ugyanazok vol­tak, mint Mohiban. Csuka Jolánka, Bóssy Maris­ka, Kiss Paulina és Huszárik Ilonka virágcsokrok­kal ajándékozták meg a község vendégeit. Csak katolikus orvos lehet s lengyel orvoss^veiséi tagja POSEN. — A lengyel orvosok rendkívüli összejövetelükön határozatot hoztak, amelynek értelmében a jövőben a lengyel orvosok szö­vetségének tagja csak olyan orvos lehet, aki született katolikus. Más orvosok csak akkor le­hetnek a szövetség tagjai, ha erre a vezetőség külön engedélyt ad. Mindennap elcsapnak egy népbiztost MOSZKVA. — A szovjet végrehajtóbizott­sága Weisert, a belkereskedelem népbiztosát el­csap ta és helyébe Szmimovot nevezte ki. — GAMELIN BUDAPESTEN. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Gamelin fran­cia vezérkari főnök Budapestre érkezett és a Gellért-szállóban szállt meg. Gamelin két napot töltött Budapesten és hétfőn kíséretével együtt tovább utazott Párisba. Gamelin budapesti tar­tózkodása teljesen magánjellegű volt. — Aurelio Riccelo altábornagy, olasz légügyi főparancsnok néhánynapos budapesti tartózkodása után hétfőn reggel elutazott a magyar fővárosból. — Mafalda * olasz királyleány, Assia herceg felesége, Prin- zessin von Hesse néven inkognitóban Budapestre érkezett. | Kelet fellángol Palesztina miatt A Jeruzsálem! fUutufti Mussolinihoz menekül Az angolok a pánarab mozgalom kitöréséül félnek — Csatározások Palesztina és Szíria határán « LONDON. — A palesztinai helyzet napról-napra veszedelmesebbé válik. Vasárnap óta szünetel a telefonösszeköttetés Jeruzsálem és Északpalesztina kö­zött. Palesztina és Szíria határán szombaton este a határőrök és kétszáz felfegyverzett sziriai arab között szabályos ütközet folyt le. A határt átlépő sziriaiakat az angolok nagy veszteséggel visszaverték. Az ország minden részéről jelentések érkeznek a terrorcselekedz- tekről. Nesonea zsidó telepén egy zsidó kolonistát megöltek. Jeruzsálemben az arabok öt zsidót meg­késeltek. Kalandia repülőterének épületeit a felkelők fele- 'iák. Amikor a rendőrség a repülőtér legény­sége segítségére akart menni, az uccákon barriká­dókat talált és a barrikádok mögül puskalövésekkel fogadták. Vasárnap egy arab cég fatelepe leégett és az arabok azt állítják, hogy a tüzet zsidók gyújtották föl bosszúból. Francia hirek szerint a sziriai arabok között is nagy izgalom uralkodik. A^ hatóságok attól tartanak, ^hogy a sziriai arabok a palesztinai arabok segítségére siet­nek és a nyugtalanság átcsap a francia domínium területére is. Franciaország sürgősen fel fogja szólíta­ni a Damatszkuszba menekült fomuftit, hogy hagyja el Szíriát. A duce az arabok patrőnusa LONDON. — A jeruzsálemi főmufti elmeneküléséi illetékes angol gyarmati körök rendkívül nyugtalanító eseménynek tartják, mert nem lehetetlen, hogy a tó­mű í ti a panarab mozgalom élére áll és a külföldről megszervezi az angolellenes mozgalmat. A palesztinai ügyekben jólértesült Daily Héráid szerint a főműi ti meg akarja látogatni Mussolinit, mert meg akarja nyerni az olaszokat pánarab mozgalomnak. Az an­gol külügyi hivatal úgy tudja, hogy az arab titkos ágensek máris elárasztották Közelkeletet és valameny- nyien rokonszenveznek az olaszokkal, mint az egyip­tomi nacionalista pártok is. Kellemetlenül hatott a je­meni uralkodó nyílt levele Mussolinihoz, amelyben az arab s fejedelem megköszöni az olaszok támogatását és segítséget kér tőle. A palesztinai kormány felkéri a libanoni és a sziriai kormányt, hogy a főmuftit uta­sítsa ki országuk területéről. A News Chronicle ró­mai értesülése szerint a főmufti menekülését Olasz­országban nagy örömmel vették tudomásul. A sajtó arról, hegy Mussolini befolyása egyre jobban erősödik a mohamedán világban s az arabok az olaszoktól várják Kiszabadulásukat az angol hatalom alól. Az arab mozgalom mindenesetre hozzájárul Nagybritán- nia íöldközitengeri nehézségeihez. Mennyi önkéntes küzd Valencia és Franca oldalán ? A benemavatkozási konferencia keddi munkája e bit « A spanyol nemzetiek Viiiaviciksánál LONDON. — A benemavatkozási bizottság keddi ülése előtt, amikor a hatalmak között meg­kezdődik az érdemleges vita a spanyolországi önkéntesek visszahívásának különböző tervei­ről, a világsajtó különböző kommentárral látja el a bizottság szombati ülésének eredményét. Az angol sajtó általában optimista. Természetesen nem tartják valószínűnek, hogy a bizottság az olasz javaslatot* változtatás nélkül elfogadja. A Daily Telegraph a szombati ülést jó nyitánynak nevezi, de idézi a szakértők vasárnapi tárgya­lásait, amelyek az ellenőrzési tervek tekinteté­ben még nem tudtak megegyezni, A News Chro­nicle élesen szembefordul azzal az olasz kíván­sággal, hogy a spanyol küzdőfelek mindkét ol­dalán egyforma számú önkéntest liivjanak visz­sza. A lap szerint Valencia oldalán mindössze 15.000 önkéntes küzd, mert a többi elesett, Franco oldalán ellenben 110.000 (100.000 olasz és 10.000 német). Ha az olasz javaslatnak meg­felelően mindkét részről 10.000 önkéntest von­nának vissza, akkor Francánál még mindig 100 ezer maradna, a kormány oldalán csak 5000. A News Ghronicle és a munkáspárti Daily Héráid az olasz javaslatot elfogadhatatlannak jelenti ki és pesszimisztikusan ítéli meg a benemavatkozá- si bizottság keddi munkáját. 40 kilométerré Giiopfól SALAMANCA. — A nemzeti rádió jelentése szerint Franco-osztagck vasárnap folytatták Asturiában előnyomulásukat és a tengerparton Eckhardt Tibor szerint Magyarországnak nem szabad katonai egyezményt kitni A politikai gyűlések vasárnapja Magyarországon MAKÓ. —• Eckhardt Tibor, a független kisgazdapárt vezére vasárnap a párt makói szervezetének nagygyűlésén beszélt. Eck­hardt Tibor többek között a következőket mondotta. — Világnézeti harcokból elege volt Magyarországnak egyszer, ezért meg va­gyok győződve, hogy minden magyar egyetért velem abban, hogy idegen cé­lokért nem megyünk háborúba. Ezért nem szabad Magyarországnak kato­nai egyezményt kötnie. Szerencse, hogy a magyar kormánynak is ez az álláspontja. A nyilaskeresztesek egyébként meg akarták zavarni a független kisgazdapárt gyűlését. Nyilaskeresztes nemzeti szinü lobogót len­gettek a gyűlésen, amelyre az volt írva — utalva Eckhardt legutóbbi monarchista meg­nyilatkozására —: „Éljen a kormányzó". A tömeg megbotránkozva fogadta, hogy a kormányzó nevét agitációs célokra hasz­nálják föl. Szociáldemokrata vélemény a körmendi gyűlésről SZEGED. — Payer Károly a szegedi szociáldemokraták vasárnapi gyűlésén be­szédet mondott. Válaszolt a polgári ellenzék /szereinek körmendi megnyilatkozásaira is. — Bármilyen kérdésről legyen is szó — mondotta —■, tehát akár a királykérdésről is, nem a külső forma, de a belső tartalom a fontos. Ha a diktatúra és az alkotmányos szabadság között kell választani, nem fo­gunk habozni, hogy az utóbbi mellett dönt­sünk. Csak ne kivánják azt a nemzettől, hogy idegen zsoldba álljon, mert erre már egyszer ráfizetett. Széchenyi György a fai- elméíetes politika ellen MISKOLC — Széchenyi György gróf kép­viselő vasárnap Tokajban beszámolót tartott és azt fejtegette, hogy a világnézeti kérdéseket tisz­tázni kell és véget kell vetni a jobb- és baloldal kultuszának. Hangsúlyozta, hogy a fajiság alap­ján állva nem lehet nyugalom és rend egy or­szágban sem. Bejelentette, hogy Lüw Ottó le­véltáros közölte a német hatóságokkal, hogy Rosenbergről, a fajiság német apostoláról meg­állapította, hogy félig szláv, félig zsidó keve­rék és német vér egy csöpp sincs benne. Lüw Ottó ezt a megálapitását hajlandó a német bí­róság előtt is beigazolni. — Ezért kell a fajiságot hangsúlyozni? — fe­jezte be beszédét Széchenyi György. Szélsőjobboldali egységfront Ra'niss Ferenccel BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefon­jelentése.) Szombaton este a budai Vigadóban elfoglalták Colunga községet, valamint a gijonl vasútvonalat. Magánjelentések szerint a nemze­tiek mindössze 18 kilométer távolságban vannak Villaviciosától és alig 40 kilométerre Gijontől. Az a terep, ahol most előnyomulnak, sokkal kedvezőbb, mint az eddigi volt és a kormány- csapatoknak nem volt idejük kellőképpen meg­erősíteni. 45.900 olasz önkéntes van Spanyolországban RÓMA. — Hivatalos jelentés szerint Spanyol- országban körülbelül 40,000 olasz önkéntes van. A jelentés ugyanakkor megjegyzi, hogy erre a hivatalos megállapításra azért volt szükség, mert a külföldön túlzó számokat hangoztattak és 100 ezer olasz önkéntesről beszéltek. hét jobboldali pártalakulat fogott Össze „jobb­oldali front" néven. A jobboldali front vezéréül Rajniss Ferencet választották meg. Az össze­jövetelen először Salló János szólalt fel. Hang­súlyozta, hogy a nemzeti front magyar szocialis­ta mozgalom,' nem azonos egy külföldi mozga­lommal sem és gyökeresen magyar. A nemzeti front a közösség elve alapján áll és a dolgozó­kat és a magyar munkásokat akarja védeni. Be­jelentette, hogy mozgalmat indítanak arra, hogy a hadi üzemeket állami kezelésbe vegyék át. LItána Rajniss Ferenc szólalt fel és éles zsidó- ellenes beszédet mondott. — Körmenden — mondotta — erőszakosan felvetették a királykérdést. A magyar nép azon­ban nem hajlandó többé kaszinópolitikát csinálni. Mi a nagy aránytalanságok ellen küzdünk első­sorban. Hiszen Budapest értelmiségének több mint ötven százaléka zsidó és a magyar kultúra teljesen el van zsidósodva. Bennünk nagy nem­zeti célok feszülnek. — Nekünk semmi szükségünk nincsen erre az elzsidósodott kultúrára, ezért uj magyar kultú­rát kell teremtenünk. Katonai Magyarországot akarunk, — fejezte be beszédét Rajniss Ferenc, — de a szónak abban az értelmében, hogy az or­szág katonai szellemű, fegyelmezett, kötelesség- tudó legyen. A Magyar Hétfő értesülése szerint a szélső jobboldal pártjai küldöttséget menesz­tettek Albrecht főherceghez, hogy az egyesült szélső jobboldali pártok fővezéri tisztségét föl­ajánlják neki. A főherceg azonban még arra sem volt hajlandó, hogy a szélső jobboldali vezéreket fogadja és megüzente nekik, hogy nem vállalja a felajánlott tisztséget. — ELGÁZOLTA A SZEKÉR. Rimaszombat­ból jelentik: Verkin János feledi gazda kocsija három nap előtt éjszaka a feledi kisállomás előtti fordulóban elütötte Bencze Pál 71 éves nyugal­mazott vasutast, aki a kocsi kerekei alá került és súlyos lábtörést szenvedett. Az elgázolt idős férfit azonnal beszállították a rimaszombati köz­kórházba s a balesetet f>kozó kocsi tulajdonosa ellen súlyos testi sértés cimén megindították az eljárást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom