Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)
1937-10-10 / 232. (4378.) szám
^rx<mMag^arhirlsp 1937 október 10, vasárnap* Ősz Európában Irta: Borsody István Párisba csúnyán köszöntött be az ősz: megeredt az eső. Hébe-hóba pillanatokra kisütött ugyan a nap is, de csak azért, hogy utána még kegyetlenebből és kitartóbban jöjjön a zápor, a szitáló eső, a zivatar, s az esők még néhány műfaja, mert a párisi eső nem közönséges: sőt, leleményes, ötletes és változatos, — minden elismerést érdemel, csak éppen eső és kétségbeejtő, ha az ember búcsúzik éppen Paristól s még egyszer tisztán, színesen, világosan szeretné látni a várost: köd és esőfüggöny nélkül. Az idegent idén Párisban az őszi esnő kívül még egy kis kellemetlenség érte. Ugyanis a rue Pressbourgon elkövetett pokolgépes anarchista merénylet után a franciák egyöntetű haraggal követelték az idegenek megrendszabályozását, mert senki sem kételkedett abban, hogy a merénylők csak idegenek lehettek — francia ember ilyesmit mégsem tehet. .. így indult el a sajtchadjárat az „idegenek" ellen. Amugysem kell nagyon biztatni a franciákat, hogy gyűlöljék a kívülről jövőt, most teljes torokkal szórták a szitkokat. Az ember nem érezte magát találva a gyanúsításokkal. De ha már úgyis mennie kellett, könnyen lehetett szépíteni a helyzeten, mondván, itt most ,,üldözik“ az idegent, legjobb lesz elhagyni Párist és hazautazni... Csak néhány órát kell utazni és Strassbourg- ban már beköszöntenek a ,,középeurópai“ gondolatok. Itt juthat először eszünkbe, hogy „kisebbségek" is vannak. S -mikor emlékezni kezdünk sajátmagunk középeurópai „kisebbségi" élményére, összehasonlítást is teszünk a strass- bourgi állomás képével. Aránylag nem is olyan erős itt a németek arányszáma —, ahhoz képest, hogy milyen színtiszta magyar vidékeink vannak nekünk otthon Szlovensz'kón. S mégis legalább annyi németül beszélő vasutast hallunk Strassbourgban, mint franciát. S ami nagyon tetszik, hogy minden további nélkül németül beszélnek szolgálatban is; nem törik az államnyelvet, mint nálunk azokon a délszloven- szkói állomásokon, ahol a szlovák állomásfelira- tök mögött magyar falvak és városkák élnek. Itt Strassbourgban, a vegyes vidéken szinte több a német „jelleg", mint nálunk gyakran az erősebb magyar vidéken a magyar jelleg. Ezek az elzászi németek, kiket az állomáson látunk, akik most érkeznek népviseletben és falusi zenekarral a párisi világkiállításról, akár azok, akik felszállnak, vagy a hordárok és a vasúti tisztviselők, mind annyira bátran németek, hogy nem is lehet elképzelni róluk a „kisebbségi" ember szomorúnak ismert típusát. Semmi félelem, tartózkodás nincsen bennük. Bátran kell élni — a kisebbségi sorban pedig kétszeresen bátran. Ezután átrohan velünk a vonat Németországon. Ez már Közép-Európa: tájban, színekben, vonalakban; és valamikor még beszéltek is nálunk keresztény-germán kulturközösségről, — most persze ez nem aktuális, mert a kultúra helyett ideológiáról van szó. Egyelőre csodálkozunk a rengeteg Mussolini- képen. Mintha távollétünk alatt a „római légiók" átlépték volna az Alpokat és elárasztották volna képeikkel a „teuton" vidékeket... Múló di- j vat ez bizonyára. Legközelebb, ha erre utazunk, biztos, minden rendben lesz és a képeslapok címlapján újra Hitler alakja lesz, mig Mussolini képe visszavonul Alpokon túli hazájába, az Ill-ustrazione Italiana első lapjára. Feltételezzük közben, mert nem láttuk, hogy a kölcsönös udvariasság szabályai szerint ez a változás párhuzamosan játszódik le az olasz képeslapokban is. Még meg kell jegyezni Németországról, ahogy igy átutazunk rajta, hogy a vonatablakból nem látható: vájjon a hitlerizmus jót tesz-e, vagy rosszat a német népnek. Mert hát nyáron a hatvanhatszázalékos átutazási kedvezmény kedvéért sokan utaztak a párisi kiállításra Németországon keresztül, s „hálából" sokan Írták meg, amit a vonatablakból láttak. Magától értetődik persze, hogy egyesek azt Írták, milyen elragadó (igy a robogó vonatból is) ez a Németország, mások pedig úgy érezték, hogy börtönillat árad belőle — egészen az átutazó vasúti fülkéig . .. — Pedig a vonatból néhány zászlón, uniformison kívül csak hegyeket, réteket és városokat lehet látni, néhány beszálló utas hangja ■ hallható — éjszaka még kisebbek az élmények -— úgyhogy nagyon elhamarkodottnak látszik ennek alapján úgy a pálcatörés, mint a magasztalás. De igen jellemző ugyanakkor ez a módszer: hogy tudniillik mennyire a valósághoz híven számolunk be manapság a világról és eseményeiről .. . Az európai utazáshoz hozzátartozik többféle, sokféle némettel találkozni, mert hát belőlük van a legtöbb Európában. Most az osztrákok jönnek sorra. Évek óta olvassuk, hogy a kis Ausztria bajban van s eleget láttuk a kikopott császárváros lesoványodott arcát, s mégis áhányszor osztrák emberrel találkozunk, mindig fel kell kiáltani: Bécs van még! A kedélyes, kedves, kellemes Bécs. — Igaz, szentimentalizmusból nem lehet megélni és ami szép Bécsben vagy Ausztriában — az elég szentimentális, de éppen azért tetszik ma, mikor oly kevés báj maradt a világban. Az osztrák lányok és fiuk,’ akik beszállnak a vonatba: játékosnak, pajkosnak tűnnek fel, naivak és kedélyesek, mintha több „gyermekes" vonás is lenne bennük, mint a nyugaton elhagyott uti- társaikban. A Duna-völgyében vagyunk. Ez lenne e vidéknek boldogabb vonása? S most hazafelé, a hegyek alá kanyarodunk. Otthonunkról már régen tudjuk, hogy különös homályba tud burkolózni és olyan események színhelye, hogy misztikus megérzés nélkül már meg sem érthető. Most is az első hir, ami véletlenül hozzám ér, a legtitokzatosabb modern lélektani regény távlatait nyitja meg a lélekben. Azt hallom, hogy egy régi magyar gimnáziumi könyvtár elárvult könyveit a templom kórusán helyezik el. Nem lehet ezt a hirt anélkül végighallgatni, hogy ne keljen szárnyra a képzelet és ne lássuk az egész hurcolkodási jelenetet — lehetőleg estefelei homályos, őszi, korai szürkületben, mert ez a szin a legfájdalmasabb otthoni kisvárosainkban. A párisi eső közben már rég feledésbe merült. Ragyogó napsugár fogad. S mikor befutunk a budapesti Keleti-pályaudvarra, elhatározzuk, hogy idegenek leszünk és gondolkodunk rajta, miért szeretnek az idegenek annyira Budapestre járni. ’ Igazat kell adni a külföldnek: Budapest gyönyörű, akkor is, ha Parisból érkezünk.-A Duna — hiába... Biztos ez vonz, ez tetszik annyira! Ez a második magyar tenger a Balaton után, mert nagyobb viz már. nem is mossa a magyar földet, de úgy is él a magyarok képzeletében, mint maga az Óceán. Többet jelent, mint egy szárazföldi folyó. A Duna szimbólum, s azt hiszem, mindenki érzi, hogy a Duna a magyarok számára nem is folyik a Fekete erdőtől a Fekete-tengerig, hanem csak egy helyen igazi Duna: Budapesten. A „többi" Duna más lapra tartozik. Ezt a kis földrajzi tévelygést meg kell bocsátani a magyaroknak. S a külföldi, aki Pesten járt, biztosan nemcsak megbocsájt, de maga is társul a lelkesedéshez és ezentúl Pesttel köti össze a Duna fogalmát, mert, hiába, seholse szebb ez a nagy folyó, mint a Gellért-hegy lábánál. S ami tovább tetszik Budapesten, az mind a Duna körül forog: panoráma a Halászbástyáról, a Margitsziget — és még a legújabb változások is mind a Duna körül játszódnak le: az uj Horthy Miklós-hid, a kiszélesített Margit-hid, az uj uszoda a szigeten, az uj sétány, a modern pesti városnegyed a Margitszigettel szemben, mindez a Dunát csinosítja, vagy a Duna tesz mindent szebbé... S ha eső elől menekültünk Párisból, jobb helyre nem érkezhettünk. Mert, ahogy mondják, régen volt ilyen szép a pesti ősz. Lehet, hogy ez csak pillantnyi önző elragadtatás, mert a pesti ősz évről-évre szép. De azért minden ősszel elmondják róla a bókot, hogy „régen volt ilyen szép .. Farkas István: Oh, kedves atyámfiai, akik azt gondoljátok, hogy az emberek szivéből kifogyott a részvét és a szeretet, bizony nagyot csalódtatok. Mert akármilyen évszak és akármilyen furcsa világ is köszönísön reánk, még mindig vannak magyarok, akik szivükkel élnek és lelkűk vászna ma is patyolat. Egyszerű kis történet az egész, amilyen sok-sok megtörténik a Garam völgyében, talán a Vág mellett is, meg az Ipoly mellett, ahol megszokott kép a gyermektelen család, a kihalt porta, a gyepesedő udvar és az egyedül tipegő anyóka, aki férjét és fiát emlézi csendes alkonyaikor. De ez a történet mégis más, mert egy jószándéku, munkás magyar népnevelőt sújtott a sors örökké kiszámíthatatlan keze, aki egész életét falujának áldozza, mert éppen egyetlen gyermekének akart színesebb, szebb jövőt teremteni. Kanyar István, a Somogyból hozzánk származott derék magyar tanító kilenc éve Tesmag község szellemi és anyagi vezére, akinek a gyermekeken kívül mindig gondja van a legényegyletre (Az Ipolyvölgy első legényegylete és olvasókörei), a tűzoltóságra, szövetkezetre, néha a légvédelemre, de mindenkor a szlovákul nem tudó derék palócok megsegítésére. Olyan, mint valami élő lelkiismeret, aki apának és tanítónak született. S most képzeljék el, hogy ennek a derék embernek volt egy nyolcéves kisleá- nya, a kis Gabika, aki egész nap iskolát játszott, s apja mintájára a nála kisebb gyermekeket tanította. A tanítói lakás udvara mindig tele volt kisleányokkal, s tiz-husz különféle baba beszélgetett hangtalanul az apróságokkal. Esténként pedig édesanyja vette az ölébe, mesélt neki egy egészen más világról, sok-sok képeskönyvéről, amikel ruég leánykorából is megőrzött, s amikoi hrdkan duruzsolt a tűz a kis kályhában, akkor leült vele a zongora mellé és a kis apróságot zenére tanította. Gabika még csak nemrégen is temetést játszott. Érző kis szive fölkereste az elesett bogárkát, madárkát, keresztet csinált neki és szépen eltemette. A kis tesmagi gyerekek segédkeztek a temetéseken, s utána Isten tudja, miről s miket beszéltek. Egyszerre csak aztán a kisleány elhagyta játékait, lázas fejét az édesanyja ölébe hajtotta, s másnap már ágyhoz kötötte a gyilkos kór, mely olyan váratlanul fosztja meg az embereket sokszor minden reménységüktől. A többi aztán borzalmas film gyorsaságával pergett, mert a kisleánynak hashár- tyagyulladása volt, gyilkoló, alattomos betegség, amely ellen nincsen orvosság, s az emberi tudomány véges hatalma megáll, hogy elgondolkodjék. Képzeljétek el, hogy mit érzett az édesanya, aki a kisleányával együtt a fehérre meszelt kórházi szobában virrasztott. És ha Isten megpróbálja a teremtés koronáit, vájjon nem azt az édesanyát próbálta meg, aki végighallgatta a kisded ártatlan imádságát, mely modern édesanyából is könnypatakot fakaszt: — Édes Jézuskám, én Kanyar Gabika vagyok, sohase bántottalak Téged, gyógyíts meg, ne engedj meghalnom! Nálunk éppen akkor tett le az Isten egy feketehaju, kékszemü kisleányt, s higyjétek el, együtt sírtam az édesapával. Aztán elvitték Lévára, ott sem tudtak rajta segíteni, mint ahogy az isteni rendelés ellen földi ember nem tud védekezni, s kétnapos rettentő haláltusa után az erős, egészséges, csupa élet kisleány elment az angyalok közé. Most aztán nézzétek, hogy az emberi részvét milyen formában nyilvánult meg, mert a tesmagiak, akik téli gondok előtt állnak, s ahol most minden darab kenyeret külön számolni kell, negyvenen, ötvenen mentek a messzi Lévára a kisleány temetésére. Tizenöt fehérruhás kisleány, a kicsike barátnői, csupa virággal, fehér ruhában mentek elbúcsúzni Gabikától. De ott volt az ácsmester és a szövetkezeti üzletvezető, a községi pénztáros és a jó szomszéd, férfiak és asszonyok, s a legényegylet nyolc tagja kerékpáron tette meg a nagy utat, hogy a kisleány sírjára koszorút tehessen. A lévai temetőben idegenek is sírtak, s fe- hérhaju édesanyám, aki egyszerre siratta a kisleánnyal férjét, meghalt unokáját és messze idegenben élő nagyobb fiát, egyre csak azt hajtogatta: — Oh, ezek a derék falusiak! A derék falusiak egyszerű szivük melegével állták körül a sirt, letérdeltek és imádkoztak, s talán megérezték, hogy annak az összetört apának tartoztak ezzel, akinek nemcsak egyetlen leánya volt, mert övé volt egy egész falu. Én ott voltam, testvéreim, s velem együtt még sokan voltak ott. Láttam a hozzám legközelebb álló, régi barátot, amint összetör- ten is uj reménység fakadt a szivében. S ha Isten sok gondja között még lenéz a tesmagi tanitólakásra, bizonyára meghozza az uj gyermekekkel a maradandóbb vigaszt. Én, az egyszerű barát, aki az egész magyarságot kedves családomnak érzem, igy imádkoztam: — Istenem, adj neki is három szép, egészséges gyermeket, hadd örüljön nekik, hadd érezze az élet célját és értelmét. Barátomért és testvéremért imádkozom, legyen neki is sok boldog gondja, hadd nézegesse még el a szakadozó ruhácskákat, a javításra váró kiscipőket, örüljön a fogyó kenyérnek és az üres tányéroknak, örüljön az ég legszebb ajándékának, a gyönyörűséges karácsonyestéknek! A tiszta, öreg temető fái fölött csodálatosan szép őszi napsugár ragyogott. A tesmagiak egy karéjban állva szivüket adták a fölülről jött melegbe. Én nagyon meleg cirógatást éreztem, az Isten titkon megsi- mogatott... Sálszíts népe az egyesült párt zászlaja alatt KASSA. — Gálszécs a múltban is egyik erőssége volt Keletszlovenszkón a kexesztényszocia- lista mozgalomnak is most is egyik fontos végvára az egyesült pártnak. Magyarok és szlovákok egy lélekkel sorakoztak föl a kibontott zászló alá az uj pártszervezet keretében, amely e napokban tartotta alakuló közgyűlését. A közgyűlésen a kassai kerületi központot Grusetzky Ferenc főtitkár, Fejes János és Reiter József mérnök, 'központi titkár képviselte. A városi lakosság szine- java előtt Szopkó Imre járási titkár, Grusetzky Ferenc főtitkár és Fejes János titkár ismertették az egyesült párt -célkitűzéseit. A beszédek után a jelölő bizottság indítványára egyhangúlag a következő tisztikart választották meg. Elnök dr. Palásthy Béla, társelnök dr. Molnár János, alel- nökök Jencsik János református lelkész, Princz Antal és Orosz Jenő, jegyző Kemény Sándor, titkár Devera János, pénztáros Sztaurovszkv József, ellenőrök Ivanyisin György és Horváth Ferenc, választmányi tagok: Rydarovsziki Lajos római katolikus plébános, dr. Hercz Miksa, Hor- nyák László, Orosz György, dr. Spiegel Lipót, Haraszthy József, Vámos Mihály, Juhász János, Koritkó András, Krausz Emil, Nálepovics József, Szopkó József, Princz Géza, Béda Lajos, Kopcsó Pák Brinkó József és Novák Béla. Az uij vezetőség nevében dr, Palásthy Béla szívből jövő magyar és szlovák beszédben köszönte -meg a bizalmat. A gálsízécsi keresztény munkásszakszervezetek kiépítése is rövidesen várható. 6 FÉNYKÉPEK Akit a falu szeret
