Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)

1937-10-10 / 232. (4378.) szám

4

1937 október 10, vasárnap.

PALI BÁCSI

Elbeszélés Irta: Reményi József

Az ucca sarkán állt. A ház előtt kis kert volt, ibenne rózsafák. Azonnal nemi vehettem észre, hogy a férfi pinpos, mert derekára szijazott csomag volt a hátán, amely a valóságnál nagyobbnak látszott. Valaki hozzászegődött; mintha a szavakkal vesződött volna, hogy kifejezhesse magát, mert túlságosan ágált, s az illető nevetve fa- képnél hagyta. Nem tudom, hogy szemem miért esett erre az apró emberre; talán azért, mert tétlenkedtem. Egyszerre útnak indult, néhány gyerkőc követte s a következő pillanatban óriási ordi- tozást hallottam. A púpos férfi háta égett; a közeli gazolinállomásról vederben vizet hoztak s a szerencsétlent leöntötték. A gyerkőcök elszaladtak. Kiderült, hogy a kisember gyufákkal kereskedett, hátipodgyásza tele volt velük, a .gyerekek tudták ezt s a podgyászt felgyújtották. Mire a tűz a szíjhoz ért volna, a tüzet sikerült eloltani. A kiváncsiak lassan szétszéledtek; egyvalaki igy szólt:

— Pali bácsi, ebből az a tanulság, hogy ne gyufával keresse meg a kenyerét.

Úgy látszik, a környéken ismerték ezt az embert, én pedig ismeretlen voltam ezen a vidéken. Miután a gyufák elégtek, akkor vettem észre, hogy púpos. Busán állt, zsebretett kézzel, inge lyukas volt, arca gnómszerü. Talán dilinós, talán csak ez a gyerkőc-vicc varázsolta ilyenné.

— Mit bámul? — förmedt rám s tanakodtam, hogy eláruljam-e magyar nyelvismeretemet.

— Van mit nézni — feleltem magyar nyelven.

—- Ha soká néz, belépődijat kérek — fakadt ki,

de most már nevetett, sárga fogai ragyogtak, s miután beszélt, tehát kezét ki kellett vennie zsebéből s ágált.

Vörös haja volt 6 vörös bajusza.-r Szeretnék magával megismerkedni, Pali bácsi — mondtam.

—, Garas Pál a teljes nevem — mondta s kezet nyújtott. — Hát az urnák?

Megmondtam.

— Ráér?

— Rá.

t— Vagy nagyon gazdag, vagy pedig nagyon szegény.

—. Ráérek.

— Nem az én dolgom, hogy milyen a gazdaság: helyzete. Beszélgetni akar velem? Hogy beszéljek: mint költő, vagy csak úgy a magam módján?

— Természetesen.

— Nem is természetellenesen — vágott vissza. Köziben lekaparta magáról a szijat, zsebredugta s hallgatott. Várta, hogy én mondjak valamit, ami felkelthetné figyelmét. Hátát is fogdosta; a leöntött háta a napon gyorsan megszáradt.

— Van-e családja? — kérdeztem.

— Az urnák van-e?

— Nincs.

— Nékem van. Az asszonyon kívül három lányról gondoskodom.

— Hová való hazulról?

8 — Tokajvidéki vagyok. Hát az ur?

Megmondtam.

— Mivel foglalkozik?

Azt is megmondtam.

Egyelőre nem volt több közölnivalónk. A nap kegyetlenül sütött; az augusztusi délutánban az amerikai város magyar negyedében, a főuecán, kevés ember .járt-kelt. Pali bácsi megjegyezte:

— Milyen halott ez az ucca. De mihelyst valami bolondság történik velem, minden házból és üzletből kirohannak az emberek.

— Miért hívják Pali bácsinak?

— Már odahaza a faluban igy hívtak. Mindig öreg arcom volt és gyerekes termetem. A nagyok kicsinek néztek, a kicsinyek nagynak. Azért lettem Pali bácsi, mert nagy mesélő vagyok. Egyszer szamáron baktattam itt az uccán, a gyerekek követtek s elmondtam nekik, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus is ült szamáron Nevettek. Még Krisztust is kinevetnék ezek a mihasznák.

— Nem nevették ki. Inkább magával nevettek.

— Az ur nem volt itt, honnan tudja? Járóföldre nem talál itt olyan embert, aki hisz a mesében. Tehát igazam van. Kinevettek, nemhogy velem nevettek volna. Szivarozik az ur?

— Igen.

— Miért nem kínál meg?

Két szivart is nyomtam a markába. Vörös bajusza mintha mosolygott volna s vörös haja haho- tázott.

— Tud-e angolul? — kérdeztem.

— No már ilyet! Hogyne tudnék! Üzletember vagyok, ha amolyan ügynökféle is, de gazdám amerikai, s kedvemért nem tanul meg magyarul.

Persze kiderült, hogy angol nyelvismerete pár magyarosan kiejtett angol szóból állott.

A szivart boldogan szitta.

— Az ur iszik? — kérdezte.

— Iszom, ha van mit.

— Sört például?

— Sört is.

— Akkor minek lógunk itt az uccán?

Betértünk a legközelebbi vendégbőbe. A hűvös

helyiség üres volt; a korcsmáros kedélyesen üdvözölte Pali bácsit.

— Hitel nincs — mondta, — de egy pohár sört megihat.

— Ennek az urnaJk vendége vagyok — mondta — s annyit iszom, amennyi neki jólesik.

— Amennyi magának jólesik, Pali bácsi — javítottam ki a válaszát.

— Be derék ember az ur! Csak nem akar tőlem valamit? Mert igy ingyen . . . jótékonykodni . . . Mit akar tőlem, mondja meg, hadd ismerjük meg egymást igazán.

— Meg akarom ismerni, Pali bácsi.

— Már ismer.

— Jobban.

— Miért?

— Mert érdekel.

— Ami azt illeti, érdekes ember vagyok. Huszonöt esztendeje, hogy itt kódorgók Amerikában s odahaza a tanítónk is azt mondta, hogy érdekes a természetem. Igaz, hogy a tanító ezt a bátyám lakodalmán bökte ki, s akkor alaposan be volt rúgva. De igazat mondott.

— Igazat.

Söröztünk.

— Akarja tudni az ur, hogy mi mindenhez

értek?

— Halljuk.

— A hóviharban olyat kiáltok, hogy meg lehet hallani hangomat. Olyan arcot tudok vágni, hogy nincs az a komédiás, aki lepipálhatna. Annyi rigmust tudok, hogy a fejével játszik az, akinek ilyen az emlékezőtehetsége, s az' én fejem még mindig ép. Ha púpos vagyok is, úgy nyergeiéin meg a lovat, hogy csikaja is hálásan néz rám. És sok egyebet. De egyet nem tudok.

—■ Mit?

— Nem tudok megvagyonosoidni. És mondjam meg, hogy miért?

— Mondja meg.

— Mert szivem van.

Mellére tette tenyerét, arra a részre, amely eltakarja a szivet, s kék szemével szelíden rámnézett, mint a fűzfapoéta, aki abból tengődik, hogy szive van, tehát nehezen tud megélni.

— Ez ok, jó ok — mondtam.

— Örülök, hogy az ur egyetért velem.

Parolázott, mintha most kötött volna velem barátságot.

— Megéheztem — mondta.

— Egyék.

Virslit rendelt és sóskiflit. Az utóbbi száraz volt; bátran, szinte hősiesen ropogtatta.

— Az ur nem eszik?

— Neun.

— Látom, hogy nem eszik, de miért nem?

— Három órával azelőtt ebédeltem.

— Szóval jóllakott.

— Az volnék.

— Akkor persze nem kell ennie.

Me^törölte bajuszát, már a harmadik korsó sört rendelte, s bizarr arckifejezésével megéreztette, hogy agyveleje dolgozik.

— Van-e az urnák kutyája?

— Van.

— Sajónak hívják, vagy angol nevet adott neki?

— Sárinak.

— Szuka?

— Az.

— ízlése válogatja. Én még a nőben m szeretem

a nőstényt, mert veszekedihetnékje van. Feleségemmel mindennap összeveszek, 8 mégis azt akarja, hogy nyájas legyek.

— A lányokkal hogy van?

— Néha rájuk nézek, néha rám néznek.

— Úgy értem: saját lányaival?

— Iskolába járnak s velem csak akkor állnak szóba, ha pénz kell.

Megvakarta fejét, majd a hátát— De jó, hogy leöntöttek vizzel, még eléghettem volna.

— Mekkora a kára?

— Három dollár.

— Három dollár ára gyufát cipelt a hátán?

— Annyit.

— Ki téríti meg?

— A jó Isten megtérítené, ha ismerné az amerikai pénzt.

Pali bácsi felállt, mert ki kelleti mennie. Mikor állt, mintha fölhúzottnak látszó két válla közé belecsúszott volna a feje,

— Ki kell menni — mentegetődzött — a eör..«

Mig kinn volt, a korcsmáros hozzám fordult.

— Az ur idegen errefelé, pedig magyar.

— Angolnyelvü vidéken lakom,

— Pafi bácsival hol találkozott?

— Az uccán.

— Koszos kis emberke — mondta a zsíros korcsmáros fölénnyel. — Falu bolondja.

Pali bácsi visszajött s leült a helyére.

—- Addig maradok, amíg az urnák tetszik.

Valamit duruzsolt.

— Dalolgat?

•— Próbálok.

— Hangosabban.

— Azt már nem. Most készül a nóta, s magam sem tudom, hogy jó-e. Ellenben mondok valamit.

— Nos?

— Nehéz fehércseléd nélkül nótát csinálni. Meg hold nélkül, meg pitvar nélkül, meg virágoskert nélkül.

— A ház előtt, ahol állt, kert volt s benne rózsafa.

— Már hervadtak a rózsák.

— Nyár van.

— Az életemben is ég a nyár. De nem térek én ki az ur kérdése elől.

— Nem kérdeztem semmit.

— Akart kérdezni, s nekem olyan az eszem, hogy a ki nem ejtett kérdést is meghallom.

— Mit akartam kérdezni?

Hogy mikor nő be a fejem lágya?

— Ezt?

— Azt bizony.

— Dehogy.

— Hiába tagadja az ur. Itt az egész vidéken

azt szeretnék tőlem kérdezni, hogy mikor nő meg az eszem. Félfüllel hallottam, amikor a korcsmáros azt mondta az urnák, hogy én vagyok a falu bolondja. Micsoda falu lenne ez, ha amerikai vá- ros is a kerete, ha nem lenne magamfajta kócos embere? Hát megmondom. Meg én. Nem akarok megváltozni.

— Pedig nem ártana — szólt közbe a korcsmi- roe,

— Azt bízza rám, hogy nekem mi árt, s mi nem árt. Ha a maga fejét bekötik, mert fejfájásról panaszkodik, akkor a rongy, amit a homlokára raknak, azon csodálkozik, hogy amit takar, azt fejnek nevezik. De az én fejem fájás nélkül is tudja, hogy mit rejteget.

— Csak járjon a szája, Pali bácsi.

— Jár is, mert van miért.

Vigyorgott. Hozzám fordult:

— Tudni akarja az ur, hogy miért nem szabad megváltoznom?

— De hát . . »

— Ne makogjon, kérem alássan. Nem tartozik az itteni nyájhoz, hát minek fél a juhásztól, akinek itt korcsmáros a neve?

Szemöldökét összehúzta. Vörös haj, vörös bajusz, kék szem, összehúzott szemöldök, púpos hát, apré termet ... ez volt Pali bácsi külseje. De most már éreztem, hogy Pali bácsi több mindennél.

— Ha nem mondja meg, hogy miért nem akar megváltozni, felrobban — mondtam.

— Még egy korsó sörre igényt tartok.

— Rendben van.

— Negyedik.

— Az én vendégem.

Mikor a korcsmáros a negyedik korsó sört letette az asztalra, Pali bácsi kezébe vette, felemelte jobbjával, balkezével a peremét letörölte, s ki- itta a sört. Mialatt ivott, az erek kidagadtak halántékán.

— Csak az tud igy inni, aki nem a maga pénzét költi — intette le a korcsmáros.

— Nem ártana, ha sajátmagát korholná — vágott vissza Pali bácsi.

Felkeltem,

— Muszáj mennem.

— Látom.

— Maga még itt marad?

— Nincs egy garasom sem, amúgy meg nem Iát szívesen a korcsmáros.

Miután a számlát kiegyenlítettem, Pali bácei as ajtóhoz sietett e maga nyitotta ki. Udvariasan meghajolt s igy szólt:

— Ezt a küszöböt sem lépi át mindennap úriember.

Mosolyogtam. Kinn az uocán Pali bácsi megjegyezte:

— Hiába mosolygott az ur, mégis igazat mondtam. Most pedig áldja meg az Isten.

Kezet fogott velem, kezemet ügyetlenül megszorította. Szemembe nézett:

— Megmondjam, hogy miért nem akarok megváltozni?

— Mondja meg.

— Mert akkor olyan .józannak kellene lennem, mint a többinek. Minek vegyek olyan terhet a nyakamra, aminek semmi értelme sincs?...

Kezét kiemelte kezemből, majommozdulattal ugrálva távozott tőlem. Hátrafordult, aztán elloholt, a legközelebbi uccasarkon megállt, újra megfordult s végül eltűnt Kerítés mellett álltam, mögötte dudva, néhány fáradt virág; a tornácon egy asszony gyermekét szoptatta. Angolul dúdolt bölcsődalt, mig a házból magyar szavak: törtek ki.

(Clevelandi, Qhio.)

Mécs László:

&KI kií> hatott a hódon

A kertből jöttem, az ölemben nagy nyaláb virágot hozva s igy nem látva, hogy a láb körül a földön járt kanárim, nem szaladt el bízva bennem- Rátapostam. Perc alatt

kimúlt Megölte őt a nagy, vak bizalom, hogy én, ki mézes kendermaggal hizlalom, füttyszómra a vállamra száll nekem fülem cibálni, — én őt meg nem ölhetem!

Kezemben tartom s állok furcsa-félszegen, mint az, kit fejbevágtak. Fejem leszegem, a sok virág kihullt kezemből, szerteszét hever. Csend van. Hallom szivem riadt neszét.

A percek múlnak. Tartom kis barátomat, kinek szemére hullt az örök alkonyat.

Csak tartom s nem tudom, hogy mit kezdjek vele.

Ha ember volna, imát küldenék az ég fele.

De igy csak tartom, tartom furcsán és sután s merengek elszállt füttyös élete után.

Hét évig élt e kis szobában énvelem, miként a Csend szive, aranyló érzelem.

Látott imásan, vigan, busán, betegen s ilyenkor éjjel is szólt, hogy víggá tegyen.

Midőn meg ő volt hallgatag: Solweig dalát fütyültem én, beugrott s kottájára rátalált*

A percek múlnak. Mért e méla hangulat??

Vadász vagyok, sok száz foglyot, fácánt, nyulat megöltem s nem fájt; — most c kis halál-fagyon elcsúsztam. Megütődtem. Restellem nagyon.

És restellem, hogy az ebédem soha még nem hagytam abba, ha a titkos messzeség felől arról közölt rémhírt a rádió, hogy földrengés volt s ember halt meg millió!!

ó ember én: örök, nagy élet jegyese, kit büvöl-bájol sok való közel-mese: barátság, bor, szépség, madár — s a Hős-utv,.. mérföldet lépő csizmám gyakran eldugom!

Lám, most Is gyarló ember-módra tipegek, egy szivnyi hulla körül! Óriás hegyek, nagy eszme-csúcsok nézik, hogy egy rózsát' alatt madársirt ás egy égbe törtető ember, minthogyha szivét ölte volna meg!

a—ü——^—«a——a—

óriási választök! Legolcsóbb árak!

Pausz T., Kosice

Üveg — porcellán — villany csillárok! Modern képkeretezés, üvegezés

HIIII!llliillllll!llllllll!lilllHII!lllllllllllllilllllllliniUllllllllllllllllllllll!íl!lllllllllltlllllllllll!IIIIIIIIÍIIIIIMIIillll>HI!HllllllllltllllHIIHIIUIIIlUI

Telefon 2423 Alapítva 1833