Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)

1937-10-07 / 229. (4375.) szám

^Í^GSlAWtAUHIRliAR

1937 október 7, csütörtök.

A szülők népszavazással döntik el a ruszin iskolák tannyelvét

PRÁGA. — A Lidové Noviny jelentése szerint az iskolaügyi minisztérium az elmúlt évben több orosz elemi iskolai tankönyvet hagyott jóvá. Ezzel egyen- jogúvá tette a nagyorosz nyelvet a ruszin (kisoroszi nyelvvel a kárpátaljai iskolákban. Eredetileg a tanítóknak kellett dönteniük arról, hogy a ruszin iskolákban a kettő közül melyiket vezessék be tanítási nyelvnek. Ez azonban a ruszin tanítók nagy részének elfogultsága következtében sok zür-zavarra és torzsai| kodásra vezetett. Ezért az iskolaügyi minisztérium most rendeletet adott ki s annak értelmében

u kárpátaljai ruszin iskolák tanítási nyelvéről a jövőben a növendékek szülei vagy a szülői társulatok szavazás utján fognak dönteni.

Az ungvári- iskolaügyi reíerátus a közeli napokban adja ki a rendelet részletes végrehajtására vonatkozó utasításokat. A ruszin szülök eszerint népszavazással döntik el minden egyes iskola tannyelvét.

Szerelmi háromszög a tavon

Jogerősen fölmentették a nemzetgyalázássa! védőit erdélyi katolikus plébánost

MAROSVÁSÁRHELY. — Brandner Sándor ke- Telöszentpáli katolikus plébános ellen az állam- ügyészség még három esztendővel ezelőtt azt a vádat emelte, hogy szentbeezédéhen nemzetgya- lázást követett el és a plébániatemplom oltárát virágokkal úgy díszítette fel, hogy a virágokat a magyar nemzeti színeknek megfelelően csoportosította. A törvényszék elsőizben fölmentette a plébánost, majd fellebbezés folytán a táblához került az ügy s a tábla újabb tárgyalásra utasította a törvényszéket. A törvényszék másodszor is fölmentette a plébánost a vád alól. Az állam- ügyész most sem nyugodott meg az ítéletben, hanem felfolyamodott. Három év elteltével a tábla újból foglalkozott az üggyel és a sokat meghurcolt plébánost most jogerősen fölmentette az ellene emelt vádak alól.

Hároméves gyermekét a Moldvába dobta

PRÁGA. — Az itteni esküdtszék most tárgyalja Albert Vesely 43 éves prágai munkanélküli szabó- segéd gyilkossági bünperét. Junius 12-én hajnali három órakor Knize József nevű munkás találkozott Veselyvel a Trója közelében és szemtanúja volt, amikor Vesely hároméves kisleányát, Verát beledobta a Moldvába. Amikor a gyilkos látta, hogy tanúja volt valaki tettének, beugrott a vízbe, kihúzta a gyermeket és ezzel olyan látszatot akart adni a dolognak, mint hogyha szerencsétlenség történt volna. Tovább sietett, de másodszor is beledobta a Moldvába a szerencsétlen gyermeket, aki azonban nem esett a vízbe, Jmnem a köves parton elterült és meghalt. Veselyt a járókelők elfogták, átadták a rendőrségnek és a bíróság elé került. A vizsgálat megállapította, hogy Vesely' súlyos alkoholista és a kritikus napon is annyira ; be volt szeszelve, hogy nem tudta, mit cselekszik. , Ennek ellenére a bírósági Szakértő véleménye szerint, noha krónikus alkoholista és gyenge akaratú, mégis ( felelős tetteiért. — ítélet estére várható.

— „DAILY TELEGRAPH AND MORNING POST”. Londonból Írják: A két nagy angol konzervatív lap, a- Daily Telegraph és a Morning Fost egybeolvadása, mint azt tervbevették, valóban megtörtént. Az uj, egybeolvadt ' lap Daily Te- legraph and Morning Post címmel jelenik meg. A pénteki szám viselte először ezt az uj címet. Az uj lap a Daily Telegraph formáját tartotta meg. A pénteki szám vezércikke hangsúlyozza, hogy a Daily Telegraph and Morning Post a régi hagyományok hive, a demokrácia és az akokmány osság alapján áll. ,

Nem fürdőpletykákat akarok itt leadni. Sokkal szívesebben foglalkoztam madár-megfigyelésekkel, a nagy viz mellett. Már aztán, hogy ezek a megfigyelések sajnosán sokban hasonlítottak az emberi társadalom képéhez, ezen már az öreg Aesopus sem csodálkozott, mikor halhatatlan meséit irta.

Szelíd, napsütött nádas szélén heverésztem a gyepen. A tó vize sima volt, mint egy érc-tükör. Nem nagyon messze benn, vizityukocska evezgetett, halászott. A párja éppen a nádasból bukkant ki s megindult feléje. De mielőtt oda érhetett volna, egészen más irányból, alacsony repüléssel, lefüggő lábait a vizen huzva, két verdeső szárnyával furcsa Morse- jeleket csapva a víztükörre, leszállt a tyukocska mellé egy idegen udvarló, ezüst-tarajos hullámot hasítva a nagy iramodásbán. A szende kis nő pedig láthatóan elfogadta a széptevést, nem távozott, nem hadakozott. Az udvarló nagy körökben úszkált körülötte.

Hanem — miniatűr torpedóüldöző módjára surrant n-ár arrafelé a bősz férj! Fehér farktollaival harciasán verte a gyors taktust minden evező-mozdulatához, feje úgy billegett előre-hátra, mint a varrógép, s amint beérte hűtlenségre hajlamos nejét s az udvarlót, a kis „nej“ szendén félrevonult s átengedte a terepet a férfiaknak. A torpedó-üldöző pedig teljes gőzzel nekivágott az ellenfélnek. Habzott, hullámzott, csobbant a viz, az udvarló sem hagyta magát, egy-egy összecsapás után eltávolodtak egymástól, majd uj iramot véve összecsaptak, csőrrel vágták, szárnyaikkal pofozták egymást s közben a légmulatságosabb

rikoltásokat és pirregéseket hallatták — jó lett volna viaszlemezre felvenni! Végül az erkölcs győzedelmeskedett, a férj oly alaposan kupán vágta az udvarlót, hogy az gyorsított menetben távozott a (ó belseje felé. A férj pedig visszaevezett szende nejéhez s együtt bevonultak a nádasba, otthonukba. Hogy ott a férj nem adott-e kioktatást nejének arról, hogy az udvarlót nem illik olyan szívesen fogadni, mint ő tette — ezt már nem vallotta ki a mélységesen hallgató, legfeljebb susogó nádas.

De rövid idő múlva a csábitó — aki úgy látszik kiheverte már a fejbekoppintást — újabb Morzejelekkel és vizbelógatott lábbal vakmerőén és egyenesen visszaröpült a tettheíyre, sőt pontosan a nádas elé, ahol a férj és feleség tanyáztak. Be is úszott a nádasba. De alig érhetett a lakás küszöbéig — illetve a vizityukék külső nádszáláig — máris éktelen pirre- gés, rikoltás, vizcsobogás hallatszott arrólfe’ől — a nádasban ez egyszer életre-halálra ment! A férjet felbőszítette ekkora szemtelenség, most már teljes erővel feküdt bele a harcba' és pár pillanaton belül a tolakodó harmadik szerteröppenő tollai hátrahagyásával, alaposan megbuboíva és mindörökre kedvét vesztve bucsu-Morsékat irt a vizre szárnyai hegyével.

A győztes férj pedig valóságos diszmenetben vonult el többször itt otthonuk előtt, hogy a gyönge asszony is lássa, kivel van dolga s ezentúl szerencséjének tartsa, hogy ilyen legény a férje!

Mindenesetre —■ a nagy hadakozásban sok mindent elmulasztottak. így éppen lecsapott a vizre egy

elegáns, fehér-szürke halász-csér s ügyesen kikapott opnan egy szép kövér halacskát s jóétvággyal elnyelte. Milyen jó ebéd lett volna ebből vizityukéknál?

Ja, de ha az otthon becsületét kell megvédeni? Az mégis csak mindennél előbbrevaló!

NYIRESI-TICHY KÁLMÁN.

£ réméit Majoriatok

BUKAREST. — A román hadgyakorlatok hptfőn reggel hat órakor kezdődnek meg Nagyszeben környékén. A csapatok máris megkezdték felvonulásukat a gyakorlat színhelyére.

Húsz koronáért

nyolchónapi börtön

KASSA, — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Ma ért véget a kassai esktidtbiróság őszi ciklusa. Utolsónak

Milosár János és Török János garanyi munkások felett ítélkezett az eskiidíbiróság, akik ez év május 1-én a nagytoronyai országúton kirabolták Pavlik János gazdát.

A vádlottak látták, hogy Pavlik János részeg, ezért bevonszolták a közeli erdőbe, a földre te- perték és bicskát szegezve mellének, kihúzták zsebéből húsz koronáját.

Ez volt a gazda minden pénze. A rablás után elszöktek, de a csendőrség rövidesen kézrekeri- tette őket. Az esküdtszék! tárgyaláson Pavlik János megváltoztatta a vizsgálóbíró előtt tett vallomását, igy az esküdtek csak lopásban találták bűnösnek a vádlottakat. Az esküdtek verdiktje alapján a bíróság

Milosár Jánost nyolchónapi börtönre, Török Jánost pedig hathónapi börtönre Ítélte.

A vakbélgyulladás veszélye elleni védekezés egyik hatásos módszere abban áll, hogy az' ember a beleit hetenként legalább egyszer a természetes „Ferenc József ke- serüvizzel — reggel éhgyomorra egy pohárral — alaposan kitisztítja. Kérdezze meg orvosát. s

— AZ ELSŐÉVES EGYETEMI HALLGATÓK FIGYELMÉBE. Azok a prágai elsőéves egyetemi hallgatók, akiknek a beiratkozásokkal kapcsolatban bármilyen felvilágosításra, tanácsra van szükségük, keressék fel bizalommal a prágai MÁK helyiségét (II., Vencel-tér 72), ahol naponta 8-tól 10-ig mindennemű felvilágosítást megkapnak.

A LELKIISMERET

Novella

Éreztem rajta, hogy valamit közölni szeretne, de nem tudja magát rá elszánni. Mintha az, amit mondani akarna, életének régen titkolt dolga lenne. Bűn, amit nem félt elkövetni, de aminek rettenetesen fél az emlékétől. Mint a gyilkos, aki a virrasztó lelkiismeret éjszakai óráiban viszontlátja a megölt ember szellemét.- Vagy ki tudja, hátha épp erről van szó?

A rekamién hevert. Szemét fekete szemüveg takarta s elvékonyodott karjai csene- vészen nyúltak ki a kabátból. Mellén össze- kuícsolódtak ujjai, mint a halottaké. Valamikor atléta volt, remek testű és halálfélelmet nem ismerő ember, most rom, árnyéka régebbi önmagának, pedig még ötvenéves se.

— Látod a szememet? — kérdezte nehéz lélegzettel.

Nem láttam, hogyan is láthattam volna, amikor fekete üveg rejtette el. Nem is a feleletre várt, csak beszélni akart, a kérdés arra kellett, hogy bevezesse azt, amit mondani akar, szónoki fogás, ami a hatást kelti fel és fokozza. Feszült figyelemmel vártam a folytatást, azt hittem, hogy most el fogja mondani azt a titkot, ami már régen kiki- vánkozik belőle. De csalódtam. Amit mondott, az érdekes volt, de nem az, amit vártam. Nem a titok.

— Igen, a szemem. Félig vak vagyok. Rossz a szivem, az izmaim elpetyhüd.tek, a gyomrom beteg. Most ráadásul félig meg is vakultam. Egy nő miatt. Mert jegyezd meg öcskös, hogy minden igazi rossz az életnek arról a napsütésesnek látszó oldaláról érkezik a férfihoz, ahol a nők menetelnek pár- milliárd esztendő óta.

—• És minden jó is — feleltem halkan.

Legyintett, az ajkai szélén keserű mosoly jelent meg, mely szinte besötétitette keskeny, sápadt arcát.

— Csak hallgasd meg, ami az én szememmel történt s abból talán mindent megérthetsz. Ez volt az én utolsó találkozásom a nővel. Féleszfendeje. fiúikor Velencébe

Irla: Szitnyai Zoltán

utaztam az éjszakai gyorssal. Jól emlékszem. egyedül ültem a fülkében és néztem a sötétedő tájat. Aztán egyszerre átpillan- tottam a szenibenlevő ülésre, hát ott egy nő ül egymaga. Kedvesen, barátkozóan 'mosolygott, mintha már régen várta volna, hogy vegyek tudomást róla. Szőke volt, nagy koszorúba csavart haj borította a fejét. ahogy az én időmben viselték a nők és néhány hullámos fürt hajolt a homlokába. Csodálatosan, szelíd mosolya volt, kék szeme. Megdermedtem, azt hittem, hogy mindjárt végem van. Egy nő, aki már rég nem él. Mintha csak az támadt volna fel. Nézd ezt az arcot. Szóról-szóra ilyen volt.

A szive felől egy régi fényképet rántott elő és felém tartotta. A fakuló kópiáról is ki lehetett venni egy fiatal női arc rendkívüli szépségét, hü csillogásu tekintetét, szelíd és vonzó báját. Az a régi nőtipus, amelyik még nem ismerte a sexepilt és a szivét sugározta ahelyett.

Barátom ismét elrejtette a képet a szive fölé és tovább beszélt:

— Anni! —• suttogtam ekkor feléje és levegőért kapkodtam fuldokolva.

Ő meg a fejét csóválta szelíden.

— Nem vagyok Anni, nyilván összetéveszt valakivel!

— Valóban a hasonlatosság szinte ijesztő.

— Talán valaki, akit nagyon szeretett?

— Igen.

— Ó, ez rám nézve igazán nagyon hízelgő.

És rendkívül kedvesen elkezdett beszélgetni. Letagadta önmagát, de én már tudom, hogy ő volt, aki elkoptatta az idegeimet, aki tönkretette a szivemet, elrabolta éjszakáim nyugalmát, egyik világrészből a másikba kergetett és soha sehol sem engedett megpihenni, ő volt, az Anni, azon az éjszakán, amikor a Karsztokon át robogott velünk a vonat az éjszakában. Aztán nem is tudom hogyan, mély álom nehezedett rám. Tri észt felé ébredeztem. Egymagám

voltam ismét a fülkében. A nyitott ablakon csillogó hópelyhek szállingóztak be kóvályogva és vastag rétegben lepték el a ruhámat és az-arcomat is. Alig tudtam felnyitni félig is a szememet. Tapogatódzva kerestem utitársnőmet, de az már nem volt sehol. — Nem, uram. ilyen külsejű hölgy nem is utazott a vonaton — állította a kalauz, akinél tudakozódtam felőle. Akkor bizonysággá vált bennem, hogy Anni volt. Ő altatott el, ö nyitotta rám az ablakot, hogy ellepjenek cs arcomat fagyasszák a Karszt hószilánkjai. így tett félig vakká, miután apránként megfosztott a hallásomtól, nyomorékká kínozta a szivemet, rosszul működő pumpává a tüdőmet, vénasszonyossá az izmaimat. Teljesen koldussá akar tenni. Már tulajdonképepn az is vagyok. Ez az ő bosz- szuja.

Darabig maga elé nézett, aztán a pápaszem két feketén csillogó kerek üveglapját felém fordította:

— Öcskös. tanuld meg. hogy a nők mindent megbocsátanak a férfinak, csak azt nem, ha az lelkűktől fosztja meg őket. Az ilyen embert még a sírból is felkeresik a bosszújukkal.

Érdekes volt a történet, de a lényege mégis homályban maradt és a barátom többé meg sem fejthette, mert nem sokkal beszélgetésünk után holtan találták szállodai szobájában. Minden jel szerint öngyilkosság történt. A revolver mellette hevert a földön s a golyó egy női fényképen keresztül, pontosan a szivét járta át. Aztán évek múlva Ottó egy régi haragosának mondtam el ezt a történetet. Azt meglepte, szinte felizgatta elbeszélésem.

— Különös, — monda izgatottan — nekem kezdettől fogva az volt a gyanúm, hogy Ottó nem lett öngyilkos. Ehhez ő gyáva volt, sokkal makacsabbul ragaszkodott az élethez, semhogy meg tudta volna tenni. Ottót megölték.

—1 LIgyan ki ölte volna jneg szegényt? Hiszen már pénze sem volt, koldusszegényen halt meg.

— Anni! Igen, Anni ölte meg,

— Megőrültél? Az a nő, akiről Ottó hitte azt, hogy visszajár hozzá a sírból kisérteni?

— Igen, ö maga. Hallgass ide. most elmondok valamit és mindent meg fogsz érteni. Az az Anni valamikor engem szere-, tett, titkos menyasszonyom volt. Aztán megjelent Ottó és elvette tőlem. Anni imádta őt, még nem is láttam ilyen szerelmet, mint az Annié. Aztán történt valami.., Tudnod kell azonban, hogy Anni arca .Csupa lányos derű és angyali szelídség volt. Hát ez a derű és szelídség tűnt el az arcáról. Keserű lett, csaknem komor. Később tudtam meg, hogy Ottó kokainista volt és Annit is azzá tette. Aztán Anni eltűnt. Hónapok múltak el és nem volt látható abbán a városban, ahol Ottó lakott. Mig bekövetkezett a legszörnyübb. Anni, a legbájosabb, legangyalibb lénye a világnak öngyilkos lett. Lakásán megtalálták Ottóhoz intézett és felbontatlanul visszaküldött leveleit. Panasszal teli levelek voltak ezek Ottó ellen, aki megunta és elkergette magától. Kétség- beesett könyörgéssel kérte tőle az életet, mert ha nem élhet Ottóval, egyáltalán nem tud élni. Aztán egy távirat egyetlen mondata: — Megölöm magam! S a felelet pársoros levél, hogy ez ellen semmi kifogása sincsen s hogy emiatt ne verje magát felesleges költségekbe, mellékelve küld egy jól és biztosan működő revolvert. Azt, amelyikkel Anni az öngyilkosságot elkövette. Én akkor felelősségre vontam és meg akartam ölni Ottót. Végül amerikai párbajban állapodtunk meg. Aki a fekete golyót húzza, az egy éven belül végez magával. Ottó húzta a fekete golyót. Húsz éve már. Gyáva volt meghalni. Mig most Anni védett vele örökre.

— És te ezt komolyan hiszed?

Barátom a szive felől egy női a 'ct

húzott elő és elém tartotta.

— Ő az? Akiről Ottó is beszélt?

— Valóban a kép ugyanaz, de mégis az eset #..

— Hát nem érted? Még mindig nem?... Pedig Ottó épp elég világosan megmagyarázta. A nők mindent megbocsátanak, csak azt nem. ha a lelkűktől rabolja meg őket valaki. És Ottó Annival ezt tette. Az ilyen embert a sírból is felkeresik bosszújukkal.... Aztán, hogy maga a fegyver az ő kezében sült el? ... Hisz ez már mindegy ... ő csak az Ítéletet hajtotta végre, amit Annv hozott.

— Igen, így már értem én is ... Ez más

szóval az önbüntető lelkiismereti,

4