Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)
1937-10-26 / 245. (4391.) szám
s ■agBBSHEaíKMMMMnM Párkányi TE - Egyetértés- Dunaváros 1:0 (1:0) KOMÁROM. — Kevésszámú néző előtt játszották le ezt a fontos, a déli kerület első helyéért folyó mérkőzést. A játék kiábrándító sportot nyújtott, végi"- nivótlan volt. A párkányi együttes teljes mértékben rászolgált a győzelemre, minden csapatrészében jobb volt és több gólhelyzetet is hoztak össze. Az Egyet ért és-Dnnaváros keserves csalódást okozott híveinek, végig kapkodva játszott és teljesítménye mélyen a szokott színvonal alatt állott. Lelkesedés tekintetében sem értek fel a komáromiak a vendégcsapathoz. A mérkőzés egyetlen gólját Deutsch szerezte az első félidő 20-ik percében. A győztes csapat legjobbjai: Dvorsehák, Joihanyák és Deutsch, míg az EDS0-ből helyenként Dobié elégített ki. A mérkőzés legkellemesebb eseménye Varga (Vágsellye) mintaszerű játékvezetése, akinek nagy érdeme van abban, hogy a játék nem durvult el. (w) IPOLYSÁGON a megismételt IFC—Lévai TE mérkőzést az IFC 3:1 (0:1) arányban nyerte meg. KOMÁROMBAN a Dunaváros az Egyetértés Xl-et 2:1 (0:1), a Rapid pedig a KMTE-t 1:0 (0:0) arányban gvőzte le a II. osztályban. ÉRSEKÉJVÁROTT az ÉSE XI. győzött a Tar- dcskedd ellen 5:0 (3:0) arányban. Élőmérkőzésen az ÉSE divizióscsapata a pozsonyi Testvériséget barátságos mérkőzésen 9:1 (4:1) arányban győzte le. A tartalékolt Bratislava kikapott Zsolnán ZSOLNA. 1400 néző előtt a Zsolnai SK a válogatottjai nélkül szereplő SK Bratislavát barátságos mérkőzésen 3:1 (2:1) arányban legyőzte. Az első percben már Rysavy gólja táncolt a tartalékkapus hálójában, amit Jakube kiegyenlített. Azután Vymlátil vezetéshez juttatta a ZsiSK-ot és a második félidőben ugyancsak ő fejelte a győzelmet jelentő gólt. Króner rózsahegyi biró csak nehezen tudta a. durváskodásokat elnyomni. A pozsonyi csapatban Jurcsák, Jakube és Chodák, a honi együttesben pedig Sztárek, Vymlátil, Riedl és Golszky tűnt ki. — Előmérkőzésen a ZsSK ifj. csapata győzött a Závodjei SK ellen 5:0 (4:6) arányban. A Hungária legyőzte az Újpestet BUDAPEST. (Szerkesztőségünk telefonj-elentése.) Az újpesti stadionban 12.000 néző előtt a Hungária 3:i (2:0) arányban legyőzte az Újpestet és ezzel — a Ferencváros távollétében — 14 ponttal az élre került. 2. Ferencváros 13, 3. Phöbus 12, 4. Újpest 11 ponttal. — A Hungária góljait Sas, Titkos és Dudás (11-esből), az Újpestét pedig Kocsis lőtte. — Kispesten a honi együttes Nemes góljával 1:0 (0:0) arányban legyőzte az Elektromost és igy 10 ponttal az ötödik helyre került a Nemzeti 9 és az Elektromos, valamint a Törekvés 7—7 .pontja előtt. II. LIGA: Salgótarjáni BTC—Váci S'E 10:1, Szolnoki MÁV—VÁC 5:1, Váci Remény—Tokod! ÜSC 2:0, Csepel—Simontornyai BTC 2:1, Haladás, Szombathely—Diósgyőri VTK 4:0. A Középsurőoai Kuia-konferencia RÓMA. — A Ferencváros—Lazio-döntő kapcsán Fischer Mór elnöklete mellett tartotta a KK- bizottság záróülését. Elhatározták, hogy a jövő évben Ausztria, Csehszlovákia, Magyar- ország és Olaszország 3—3, Jugoszlávia és Románia 1—1 résztvevővel szerepel a versenyben. A 15-ík résztvevőt Jugoszlávia és Románia maga között dönti el selejtező keretében, mig a 16-ik egyesület az alapitó államok bajnokságai negyedik helyezettjeinek selejtezőjéből kefül majd ki. A végleges döntést ebben a kérdésben a jövőévi januári belgrádi alakuló-ülésen mondják ki. — A KK első fordulóját junius 26-tól július 3-áig bonyolítják le, mig a döntőmérkőzést október végéig kell lejátszani. Svájc kilépését a bizottság tudomásul vette. Csehszlovákiát a tanácskozásokon dr. Pelikán CsAF-elnök képviselte. Cseh- és morvaországi eredmények CSEHSZLOVÁK ÁLLAMLIGA M.-OSTRAU. Slezská Ostrava—Viktória Pilsen 4:3 (2:2). 10.000 néző. Rendkívül durva mérkőzés Dörfler biró gyönge vezetése mellett. CSEH-NÉMET DIVÍZIÓ Teplitzer FK—VfB Teplitz 3:2. DSK Gablonz— DFC, Prága 4:1, Warnsdoríer FK—DFK Komotau 7:1, DSV Trautenau—BSK Gablonz 3:0, DSB Schreckenstein—Karlsbader FK 3:2. — Vezet a TFK 18 ponttal a Trautenau 14 pontja előtt. Morva-sziléziai csoport: DFC Lglau—DSK Tetőben 2:1, DSV Troppaai—DSV Oderberg 2:2, SV Jágerndorf—DSV Brünn 10:0. MORVA^SZILÉZIAI divízió SK Bafa Zlin—Rolny Prossnitz 1:0, Hanácká Slavia—Královo Pole 4:1. — Vezet az SK Bafa 16 ponttal a Hanácká Slavia és az Olmütz 11—11 pontja előtt. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK KRALUPY. Slavia, Prága—SK 8:1 (1:1). KOPISTY. Viktória Zsizskov—SK 4:1 (1:0). KOLtN. AFK.—Hvezda Kosire 4:2 (2:1), BRÜNN. Zsidenice—Mór. Slavia 16:0. ÚSZÁS )( A Komjádi-kupában rangadó mérkőzés volt Budapesten a MAC és az MTK között. Győzött a MAG 3:1 arárivban. — Egy-áb eredmények: MAFO —BSK 6:4, UTE—VÁC 9:6. A Kassai AC a keleti, Trencsén a nyugati divízió őszi győztese A Kassai AC legyőzte az Iglói AC-oí • A Munkácsi SE és a Beregszászi FTC kikapott • ■ Fülek vésziéit Trencsénben PRÁGA. ■— A szlovenszkói és a kárpátaljai divíziókban eldőlt az őszi elsőség kérdése. Keleten a Kassai AC már jogerősen az első, mig Szloven- szkón a — Füleki TC trencséni veresége folytán — a Trencséni TS lett az őszi győztes. A keleti utolsó fordulóról a következő jelentéseink szólnak s Kassai AC-Iglói AC 3:2 (2:1) KASSA. — 1000 néző. Biró: Doubrava. A kassai csapat izgalmas küzdelemben megérdemelten győzött. Az első percekben mindkét csapat idegesen játszott. Később a KAC felülkerekedett és Kertész a 23-ik, valamint Vitéz a 37-ik percben gólt rúgott. A 41-ik percben Drab hibájából Fábián szépített az első félidő eredményén. Szünet után Kertész fejesgóllal emelte az eredményt. Ezután Igló több veszélyes támadást vezetett, amelyből Kyrol a nap legszebb gólját lőtte. A mérkőzés vége rendkívül izgalmas lett, de a KAC-nak sikerült a 3:2-ös eredményt megőrizni. — A győztes együttesben a védelem, Le- beuszky, Takács, Pásztor, Vitéz; Iglónál Ganov- szky, Zsaludek, Fábián, Kyrol és Maidarassy vált ki. Kassai CsSK - Munkácsi SE 6:2 (1:1) MUNKÁCS. (Tudósitónk távirati jelentése.) 2000 néző előtt a kassai csapat nagyarányú, az ellenfél játékát nem egészen kifejező győzelmet aratott Oláh II., Fazekas (2), Láncos, Jerga és Hriczkó góljaival. Az MSE részéről Csapó és Paskulyák volt eredményes. Biró: Vojtassák. CsSK Ungvár—Beregszászi FTC 3:2 (3:1) BEREGSZÁSZ. — 600 néző. Vezette: Csernoliorezky. Gólok: Vazoviics, Neumann és Skaroup- ka, illetve Ortutay és Váratdy. Trencséni TS-Füleki TC 2:0 (2:0) TRENCSÉN. (Tudóéitónk távirati jelentése.) 2000 néző előtt a helyi csapat szép játékkal megérdemelten győzött a nyugati divízió derby-jellegü mérkőzésén. A Füleki TC a második félidőiben sokat támadott, azonban a trencséni védelem jól tartotta magát. Gólok: Betika és Stranyovsky. Biró: Novák, Pozsony. A szlovenszkói és kárpátaljai divízió tabellái: NYUGAT: 1. Trencséni TS 9 6 2 1 21:9 14 2. Füleki TC 8 4’ 2 2 16:12 10 3. Tapolosányi SK 8 4 2 2 19:14 10 4. Zsolnai SK 9 4 14 18:14 9 5. Losonci AFC 8 4 13 16:14 9 6. Rapid 8 3 14 19:15 7 7. Komáromi FC 8 3 14 15:15 7 8. Érsekujvári SE 8 3 14 12:14 7 9. Vas, Pozsony 8 2 3 3 14:24 7 10. Ruttkai FC 10 3 1 6 13:04 7 11. Zólyomi TK 8 2 15 11:19 5 KELET: 1. Kassai AC 7 6 1 — 23:5 13 2. Rusj 7 5 — 2 30:15 10 3. CsSK Kassa 7 5 — 2 29:17 10 4. Iglói AC 7 3 — 4 20:00 6 5. CsSK Ungvár 6 3 — 3 11:16 6 6. Munkácsi SE 7 1 2 .4 16:20 4 7. BiFTC 7 2 — 5 13:24 4 8. Ungvári AC 6 — 1 5 7:32 1 A Rapid győzött, a Ligeti kikapott a nyugati kerületben POZSONY. — A nyugati kerületi bajnokságban ismét a Rapid került előtérbe, amely győzött a Főrévi TC ellen, mig a Ligeti egygólos vereséget szenvedett. Az eredmények: Virágvölgy—Ligeti 1:0 (1:0.) Makkabea-pálva, 300 néző. Biró: Bergniann. — A Ligeti a nyugati kerület legezeezélyeeebb csapata. A Szencen elszenvedett vereség után pompás játékkal nyerte a Rapid elleni derbit, most pedig- az aránylag gyengén, de lelkesen játszó Virágvölgvtől szenvedett vereséget. A győztes gólt Oszlánszky lőtte az első félidő 15. percében. Szünet előtt a biró durva játékért kiállította Vinkovicsot (Ligeti), majd Griegert. A második félidőben fölényben volt a Ligeti, de csatárai nem bírtak a lelkes virág-völgyi védelemmel. Közvetlenül a mérkőzés vége előtt Boros (Ligeti) kapus durvaságáért 11-est ítélt a biró, de Schlögl fölélőtte. PTE—MTE 5:0 (1:0.) 200 néző. Biró: Jákob, — A PTE nagy lelkesedéssel játszott és megérdemelte a nagyarányú győzelmet. Különösen a második félidőben lendült nagy formába a gvőz- tesek csatársora. A gólokat Baráth II., Fürszíen- zeller, Bódis és Kifusz (2) lőtték. Nagyon jól játszott Simboch a jobbszélen. Az MTE nagyon gyenge teljesítményt nyújtott. A mérkőzés a rendes játékidő letelte előtt ért véget, mert Koséit, az MTE játékosa a 78. percben bántalmazta a kifogástalanul működő játékvezetőt, alti erre lefújta a mérkőzést. Rapid—Főrévi TC 4:1 (1:1.) PTE-pálya, 300 néző. Biró: Briill. — Az első feliidőben kemény ellenállást tanúsított a főrévi csapat, sőt ekkor a vezetést is megérdemelte volna,. Szünet után a Rapid csatársora magára talált és sorozatos támadásokkal veszélyeztette a főréviek kapuját. A gólokat Pretsch (2) és Balogh (2) lőtték. Á fői-éviek becsületgólját Lechner szerezte. Szenei SK—Donaustadt 3:2 (1:1.) PTE-.pálya, biró: Fekete. A szenciek győzelme meglepő, de megérdemelt. Csatársoruk sokkal kiegyensúlyozottabb játékot mutatott. A vezetést a váraljai csapat szerezte meg Reinthal révén, de Tham csakhamar egyenlített és szünet után ugyancsak ő és Melis II. szerezték a gólokat. Utána Nagel szabadrúgásból szépített az eredményen. DIÓSZEG. DSE—Admira 4:0 (2:0.) Nemvárt nagy győzelem. Durva küzdelem. Biró: Förster. II. OSZTÁLY: Deutscher SK—Union 7:1 (2:1.) — Dornkappel —Nagymagyar 7:1 (4:1.) — BTC—Meteor 12:1 (5:0.) — BÉLÉ—Törekvés 1:1 (0:0.) Vezet a DSK a bajnokságban.. • Szlovenszkói eredmények ÉSZAKI ZSUPA KASSA. - CsSK II.—Kisszebeni Slavia 4:0 (1:0). Biró: Lapcsik. Gólok: Pokorny (2), Bolvanszky és Virág. — Sparta—Téhányi SK 2:1 (0:0). Makkabi -Téglagyári SC 2:1 (1:0). KöZÉPZSUPA Sparta, Vágbeszterce—Ruittkai FC 3:0 (2:0.) Barátságos. Bajnoki mérkőzések: Besztercebányai SK— tSTS Csaca 2:1. — RSK Utekács—Slovan Rimaszombat 5:0. — Alsófcubin—Szucsány 5:0. — Tu- rócszentmárton—Selmecbánya 4:0. — Korpona— Breznóbánya 4:2. i ÉSZAKI KERÜLET KASSA. - Törekvés—KAC XI. 3:2 (2:0). Biró: Heidecker Zoltán. Erős küzdelem. A győztes csapat góljait Florek, Vitkovszky, Zarecky, a KAC Xl-ét (1:0). — Sparta Pozsony—Konkordia 3:1 (0:1). Pataky és Stern rúgta. KSC—Szepsi SC 3:2 (1:0). Bíró: Palkó. A KSC megérdemelten győzött a lelkes szepsiek fölött. A KSC góljait Kaincz III. és Kaincz I., Bacsó, illetve Somogyi és Kácser rúgta. NYUGATI ZSUPA NAGYSZOMBAT. SK Trnava-Nyitrai AC 0:0. ÉRSEKÚJVÁR. - Holicsi SK 6:0 (0:0). RÉCSE. - Bratislava II.-SK Récse 5:3 (2:3). II, OSZTÁLY: Makkabea—Pusztafődémes 2:0 KárpátaTjai eredmények UNGVÁR. - Az UTKSC—Kaposi TK mérkőzésre a kaposi csapat nem jelent meg és igy a pontokat az ungváriak kapják. VÁRPALÁNKA. — Spartakus—Csapi SE 1:1 (0:0). Vezette: Győrffy Dezső. Egyenlő erejű ellenfelek. Csap szerezte meg a vezetést Gulyás révén, amit Hauss egyenlített ki a honi csapat számára. MUNKÁCS. - MSE II.-UAC II. 2:1 (1:1). Biró: Rubin. Góllövök: Jendrek, Dankulinec és Schőn- fcld. KIRÁLYHELMEC, - UMTE-KSC 1:1 (1:1). Vezette: Fülöp. Gólok: Cseffo, illetve Benes 11-esből. TÉLISPORT )( A szlovenszkói jégkorong-divízió ülése. Zsolnai tudósítónk jelenti: Vasárnap délután Zsolnán ülésezett a szlovenszkói jégkoroug-divizió játékbizottsága, amelyen .resztvettek a Zsolnai SK, a Besztercebányai SK és az eperjesi Slavia képviselői, a többi egyesület — a pozsonyi VS-en kívül — kimentette magát. Elhatározták, hogy a két csoportgyőztes: a pozsonyi főiskolások és az eperjesi Slavia ez év december 22-ig kötelesek a döntőt lejátszani, éspedig ott, ahol előbb lesz megfelelő jég. így bizonyára a Tátrában kerül majd sor a bajnoki cim eldöntésére. Tekintettel arra, hogy a tavalyi zsúp abajn oka ágok nem lettek befejezve, a régi egyesületek újból játszanak a divízióban. Amennyiben a szovenszkói bajnok bekerülne a ligába, úgy helyét az oeztályozó mérkőzések győztese foglalná el. )( A prágai LTC jégkorongcsapata Berlinben szombaton a Zehlendorfer Wespent 4:1, vasárnap pedig a S'chlittechub-Clubot 1:0 arányban legyőzte. — Szombaton Pergl (2), Cisar és Buckna, vasárnap pedig Buckna ütötte az LTC góljait, amely hármas győzelemmel végezte berlini útját. SPORTHÍREK >( Németország és Ausztria kézilabda válogatott csapatai Halléban találkoztak. Győztek a németek 17:5 Liyban. 1937 október 26, kedd. Az újpesti vívók sikere Pozsonyban POZSONY. — A Zitonia nemzetközi vivóverse- nyét vasárnap este befejezték. A serleget, mint előrelátható volt, az Újpest csapata nyerte, amennyiben mind a három fegyvernemben ?z első helyen végzete A magyarok sikerét betetőzte Elek Ilona olimpiai bajnoknő fölényes győzelme a női tőrvívásban. A verseny részletes eredményei: A szombaton befejezett párbajtőrverseny utolsó mérkőzésén az Újpest csapata a bécsi együttest is legyőzte’, úgyhogy Pozsony ée Bées előtt az első helyen végzett. A kardcsapatversenyek a következő eredményeket ‘ hozták: Újpest—Pozsony 13:3, Bécs— Grác 11:5, Bécs—Grác 9:7, Bécs—Pozsony 9:7, Újpest—'Grác 16:0, Újpest—^Pozsony 13:3. Helyezés: 1. Újpest, 2. Bécs, 3. Pozsony, 4. Grác. A női tőrvívás egyéni versenye a következő eredménnyel végződött: 1. Elek Csibi 10 győzelemmel, 2. Eckl (Bécs) 8 gy., 3. Lehner (Bécs) 8 gy., 4. Gpperiheim (Bécs)' 7 gy., 5. Bartmann (Bécs) 6 gy., 6.—8. Baar, Tichy (Zitonia) és Stoss (Bécs) 4 gy., 9. Kalny 3 gy., 10. Kocsy 1 gy., 11. Forgách 0 gy., (valamennyi Zitonia.) Külfö!di eredmények )( ANGLIA. Angolország—Írország válogatott mérkőzése Belfastban 40.000 néző előtt az angolok 5:1 (2:0) arányú fölényes győzelmével végződött. Mills (Chelsea) 3, Hall (Tottenham) és Brook (Manchester City) 1—1 gólt rúgtak. Írország részéről Stevenson (Everton) volt eredményes, Az angol liga I. osztályában a válogatott Mills nélkül szereplő Chelsea került az élre, .miután a Brentfordot 2:1 arányban legyőzte. A Charlton Athletic a Bolton Wanderers-szel 1:1 arányú eldöntetlenre játszott, az Arsenal a Stoke City ellen hasonló eredményt ért el. így a második helyre a Wolwérti amp tón Wanderers jutott a Brentford előtt. — A II. ligában még mindig a Coventry City áll az élen veretlenül. Nyomában a Sheffield United és az Aston Villa van 1—1 pont különbséggel. — Skóciában a változatosság kedvéért a Motherwell került az élre, mert a Rangere a Hamiltonnal 2:2 eldöntetlenre játszott. A Celtic a St. Johnstone ellen 6:0 arányú bombagyőzelmet aratott. ){ BÉCS. I. liga: Libertás—Villamosmüvek 3:1, S'Cbwarz-Rot—Hermami 2:2, Postások—Hadsereg 3:0, Vorwárts 06—ASC Sdhwechat 1:1, Hakoah— Weisse XI. 2:2, Austro-Fiat—Helíort 3:2, Vacuum —Red Star 1:1, Brigittenauer AC—Delka 0:4. — Barátságos mérkőzések: Admira—FAC 4:3, Simmering—Ostbalhn 3:1, WSC—GB Altona 4:1. )( NÉMETORSZÁG. Bajnokság: Brandenburgéi SC—Berliner SV 2:2, Dresdener SC—Gute Muts 5:0, BC Hertiha—Túra Lipcse 3:0, München 1860— Sp.Vgg. Fürth 1:1, IFC Nürnberg—AC Augsburg 0:0. )( JUGOSZLÁVIA. A bajnok Gradjanskl újabb vereséget szenvedett, úgyhogy az élre a Belgrádi SK került. Az eredmények: BSK—Gradjanski 3:1, BASK—Coneordia 6:0, Jugoslavija—Lublana 3:0, HASK, Zágráb—Slavija Szerajevo 2:0, Hajdúk— Jedinstvo 2:0. X BELGIUM. Beerschot AC—White Star 6:0, Union St. Gillis—Antiwerp FC 1:1, Daring Briisz- szel—TSV Lyra 3:0, Standard Lüttich—Liéreche SK 8*2 X FRANCIAORSZÁG. Az FC Sochaux Faczfnek góljával az FC Antibest 1:0 arányban legyőzte és igy ismét az élre került, mert a Séte 1:1 arányú eldöntetlenre játszott a Racing Rcxubaix-szel. — Kalocsay csapata, az Olympique Lilié a Racing Strasbourggal u|ból gól nélkül mérkőzött. Az Olympique Marseille az Exc elsiet Roubaix ellen ért el 1:1 arányú eldöntetlent. — AS Cannes—FC Metz 4:0, FC Rouén—Racing Páris 3:1. )( SVÁJC. Nemzeti liga; Lugano—Biel 2:0, Lau- sanne—Young Fellows 3:3, Nordstern Basel— Young Boys 5:1, Luzern—Bern 5:2, Grasshoppers —Basel 4:2, Ser vette—Crenchen 2:2. )( OLASZORSZÁG. A Juventus továbbra is az élen maradt 11 ponttal a Róma, Ambrosiana és a Torino 10—10 pontja előtt, A bajnok Bologna győzött Rómában. Az eredmények: Milánó—Li- vorno 2:1, Ambrosiana—FC Nápoly 2:1, Torino— Sampierdarena 3:0, Genova—Trieszt 2:2, Bologna !—AS Róma 2:0, Fiorentina—Juventus 1:1, Ata- lanta—Luochese 1:1, félbemaradt. ATLÉTIKA )( A budapesti BEAC versenyén Farkas a gerellyel 62.06 métert, Németh pedig a súllyal 14.28 métert ért el. A távolugrásban Gyuricz (BSzKÁRT) győzött kerek 7 méterrel. )( A Siklub BB. Pozsony mezei futóversenyt rendezett 5.5 km-es távon. Győzött a prágai Gálfi (Sparta) 16:46.8 mp-es idővel Szalay (PTE) 17:15.7 és Herczeg (SK Bratislava) előtt. )( Csehszlovákia ifjúsági válogatottja Prágában Ausztria ifjúsági csapatát 61:54 ponttal győzte le. X Csehszlovákia 3 km.-es mezei akadályversenyét Bródban Husek (Prága) nyerte 10:24.4 perc alatt Sclhiwarz előtt. BIRKÓZÁS )( Pozsony város görög-római stílus birkozóbajnokságait vasárnap bonyolították «e. Az össz- pontozásban a VAS birkózói győztek 22 ponttal a PTE (15) és az Ursus előtt, Pozsony város uj bajnokai a következők: Baotam: Kiss (VAS), pe- heiy: Szatinszky (PTE), könnyű: Nagy (VAS), váltósuly: Szabó: (Ursus), középsuly: Palovszkv (VAS), félneh'éz: Selinger (PTE), nehéz: Struad (VAS.) BOX X Nagyszombatban az AC Jánosik ökölvívó csapata a BC Hodonint 10:6 arányban győzte le. Blesák Hl., Baranovics és Doncsó (J) és Kolár (H) kiütéses győzelmet értek eL LÓVERSENY X „Csendör“ nevű ló nyerte meg Kuchlében a Popler kapitány emlékversenyt. Lovasa dr. Fer- jencsik pardubitzi törzskapitány-orvós volt. A győztes ló Rosenberg Szidónia tulajdona.