Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)
1937-10-20 / 240. (4386.) szám
10 1937 október 20, szerdaGyümölcsfák, disz bokrok, díszfák nagy mennyiségben, elsőrendű minőségben jutányos áron kaphatók a közismert Voderady (Vedrőd) lírád almi kertészetben poéta Voderady, zupa Brati&lava Árjegyzék kdránatra ingyen Alapittatott 1845-bér Najman miniszter rád/óelőadása az idegenforgalomról PRÁGA. — Najman kereskedelemügyi miniszter vasárnap rádióelőadás keretében foglalkozott az idegenforgalom kérdésével. Hangsúlyozta, hogy a kereskedelemügyi minisztériumnak sikerült elérnie az idegenforgalom föllendité- sét és az év első kilenc hónapjában Csehszlovákiát összesen 1,691.500 idegen kereste fel a múlt év azonos szakában kimutatott 1,438.400 idegennel szemben, tehát az emelkedés a múlt évvel szemben 12 százalék, 1935-tel szemben pedig több mint 27 százalék. A miniszter szerint ezzel szemben a külföldre utazó Csehszlovákiák száma csak lényegtelenül emelkedett, tehát az aktiv idegenforgalom lényegesen javult, mig a passzív idegenforgalom pedig nem rosszabbodott rendszeresen. A miniszter ama reményének adott kifejezést, hogy az idegenforgalmi mérleg a tavalyi passzívummal szemben az idén jelentős aktívummal fog zárulni s hangsúlyozta, hogy az állam által az idegenforgalomra invesztált tőke meghozta eredményét. (—•) Kitűnő vaskonjunktura Magyarországon. Budapestről jelentik: A napokban jenlent meg az iparügyi minisztérium kimutatása a vaötermelés- iről. Ebből kiderül, hogy Magyarország vaskohói az 1937. év első nyolc hónapjában 2.3 millió mázsa vasércet termeltek, azaz 230.963 mázsával többet a tavalyinál. A vaskohók eladásai megközelítik a 2.5 millió mázsát, vag'yis az idén az eladás 471.095 mázsával több. A vasércbehozatal és ezzel a feldolgozó ipar foglalkoztatása is rendkívül kedvezően alakult. Magyarország az év első nyolc hónapjában 3.6 millió mázsa külföldi vasércet importált. Nagyszerű konjunktúrát élveznek a bauxitbányák. Az eladás — jórészt külföldre — az év első nyolc hónapjában 2.6 millió mázsára növekedett, ami rekordot jelent. Az 1937. évi bauxittermelés 634.036, a bauxiteladás 648.490 mázsával nagyobb a tavalyinál. (—) Magyarországon bojkott alá veszik a nem szakképzett iparosokat. Kaposvári jelentés szerint Bornemissza Géza miniszter vasárnap részt- vett Kaposvárott az iparosok gyűlésén. Ott bejelentette, hogy maga áll annak a társadalmi mozgalomnak az élére, amely a közeljövőben bojkott alá veszi a nem szakképzett iparosokat. Az ipari eladósodottság kérdésével kapcsolatban a miniszter kijelentette, hogy a kormány nem szándékszik az iparosadósságokat a gazdaadósságokhoz hasonlóan rendezni. (—) Megnagyobbítják a Ford-üzemeket. New- yorkból jelentik: A General Motors szeptemberben 88.564 személy- és teherkocsit adott el Amerikában privát embereknek, 58.181 darabot amerikai közvetitő kereskedelemnek és 82.317 darabot külföldi közvetítőknek. Fordék uj programjukban bejelentik gyártelepeik megnagyobbitását 40 millió dollár költséggel. (—) Passzív a bolgár külforgalom. Szófiából jelentik: Bulgária külkereskedelme az év első kilenc hónapjában 325.5 millió leva passzívummal zárult, a múlt év hasonló időszakának 29.1 millió leva aktívumával szemben. (—) Közel 20 százalékkal csökkent Jugoszlávia búzatermése. Belgrádból jelentik: A jugoszláv földművelésügyi minisztérium jelentése szerint az idei búzatermés 23,474.393 métermázsát tett ki, ami a múlt évi eredménnyel szentben 19.7 százalékos visszaesést mutat. Kiviteli célokra mintegy 25.000 vagon búza áll rendelkezésre, amiből 10.000 vagonnal már elszállítottak. Tengeriből rekord- termés van, 53,329.608 mm, 2.9 százalékkal több, mint tavaly volt. (—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacom a német márka 15, a pengő 4, a lej 0.05 koronával gyöngült. (—) Egyenetlen a devizapiac. A mai prágai devizapiacon egyenetlen jellegű eltolódások következtek be, amely mellett Helsinki 0.02'A, Paris 0.25 koronával javult, Brüsszel 0.25, Szófia 0.03 koronával gyöngült. ÉRTÉKTŐZSDE Nyitottabb a prágai tőzsde, de az árak lemorzsolódása folytatódott PRÁGA. — (Prago rádió.) Más helyen számolunk be a tőzsdekamara üléséről, amelyen a tőzsdebiztos megnyugtatásra szánt nyilatkozatot tett. A nyilatkozat folytán a tőzsde légköre lényegesen megnyugodott. Az üzleti forgalom kezdettől fogva igen szűk keretek között bonyolódott le és a spekulációs papírokban állandóan áru volt a piacon. A megnyugvás azonban azt eredményezte, hogy az üzlet mégis megindiult és azokkal a papírokkal, amelyekben előzőleg csák áru volt, valóban kereskedtek és a papírokat jegyezték is. Az árfolyamok gyöngültek. Vesztettek: Alpine 25, Bánya és Kohó 210, Brünni Gépek 20, Brünni Sör 55, Brosche 30, Rothkosteletz 10, Cseh Kereskedelmi 75, Cseh Cukor 50, Bud- weisi Sör 90, Cseh-Morva 130, Hellmann 16, Horvát Cukor 20, Inwald 11, Heinrichsthali 15, Kábel 55, Karborundum 15, Kolini Kávé 10, Ko- lini Szesz 90, Kolini Vegyi 45, Königshofi Cement 70, Schönprieseni 30, Kfizik 15, Rézmüvek 40, Olleschaui 10, Orion 65, Podcl 10, Poldi, Prágai Vas 50, Rakó 40, Ringhoffer 10; Sphinx 5, Északi Vasút 150, Schoeíier 70, Csehszlovák Solo 30, Aussigi Vegyi 5, Nyugatcseli Kaolin I 125, Nyugatcseh Szén 40 és Skoda 65 koronát. A beruházási értékek piacán a fejlődés nyugodt volt és az értékek ánfolyaimaiiapja állandósult. Egzotakuliszban aiz osztrák C. C. járadék 10, a magyar 7, a frankra szóló Skoda-kötélexvémy 42.50 koronával gyöngült. Az államvédelmi kölcsön mindkét kategóriája szilárd volt. A bankrészvények piacán a helyzet gyöngébb volt, Eivno, Ceská Banka 10. Union- és Eskomptbamk 2 koronát veszített. A magánlombardtételék változatlanok. BUDAPEST LANYHA BUDAPEST. — A mai budapesti értéktőzsde tekintettel a newyorki tőzsdeesésre és a prágai tőzsde lanyhaságára, lanyha irányzattal nyitott. A kontremin működésbe lépett s minthogy kereslet nem volt, az első árfolyamkötések rendkívül alacsony alapon történtek. A tőzsdeidő későbbi folyamán a helyzet némileg megnyugodott. A lemorzsolódási folyamat azonban a kényszereladások következtében folyatatódott. Zárlatkor a forgalom igen szűk volt, az irányzat lanyha volt és néhány érték jelentős árfolyamveszteséget szenvedett. A beruházási értékek piaca szintén lanyha volt és az 1915. évi budapesti kölcsön 6.50 pengővel gyöngült. BECS LANYHA BECS. — A bécsi tőzsdén a csehszlovák értékek jelentősen gyöngültek és a magyar papírok is nagyobb veszteségeket szenvedtek. Az osztrák értékek közül néhány fémipari és papíripari érték gyöngült jelentősebben. Kuliszban az összes értékek a tegnapi árfolyamszinvonal alatt mozogtak. A zárlat a nyitással szemben jobb volt. Alpine, Rima, Waagner, Siemens, Salgó és Trbovlje azonban nagyobb veszteséggel hagyta el a piacot. A beruházási értékek piaca érdektelen és lanyha irányzatú volt. BERLIN GYÖNGE BERLIN. — Az értéktőzsde mai forgalmát lanyha irányzattal bonyolította le. Farben 159.75- re gyöngült, Stahlvereiriban 1157/s-dal kötöttek üzletet. A többi bányaértékek a tőzsdeidő folyamán Vi %-kal gyöngültek. Az összes piacokon kínálat volt. A spekuláció áruval rendelkezett. A tőzsde nagy figyelmet szentel a newyorki tőzsde fejlődésének s a helyzetet úgy Ítéli meg, hogy az ottani árfolyamesések inkább politikai, mint gazdasági jellegűek, minthogy az Egyesült Államokban nem számítanak konjunktúra-fordulattal. A járadékok piacán az utóbbi napokban nagy pakettek cseréltek gazdát. A pénzpiac folyamatos. Az első árfolyamjegyzések után az árfolyamok további A%~ig gyöngültek. A tőzsde zárlatkor gyönge volt. Árutőzsde Üzletfelén a prágai terménytőzsde PRÁGA. — (Pragorádió.) A mai prágai terménytőzsdén annak ellenére, hogy jó látogatottságnak örvendett, üzlettelnség uralkodott. A gabonapiac rendes menetű. A kukoricapiacon az, üzlet szűk keretek között mozog. Ma a következő árakat jegyezték: Kukorica szabadkereskedelmi forgalomban: délszláv 82—83, román 81—82, besszarábiai 84— 85, délszláv cinquantino 96—97, román cinquan- tino 93—96, szokv. kukorica 129—130, szlov. 126— 127, buzakorpa 90—92, rozskorpa 88—89, nagysz. sárgaborsó 150—156, nagysz. zöldborsó 210—250, kisszemü 170—190, nagysz. morva lencse 380— 430, közepes 350—383, kissz. 310—330, belf. fehérbab —.—, belföldi bab —.—, lóbab —.—,! peluska 135—145, cseh nyári bükköny 120—130,; cseh és téli bükköny 15Ő—170. cseh repcemag! 225, cseh mustármag 200—250, kék mák 580—600,1 ezüstszürke 585—610, belföldi lenmag 180—200,! ipari lenmag 225—275, kendermag 190—210, cseh kömény 500—525, holland kömény 500—575, vörös lóhere natúr 575—700, fehér lóhere S 900—1150, svéd lóhere 950—1200, cseh lu- jj cérna —.—, cseh lucerna plombáivá —.—, fehér lóhere 775—1000, 1937. évi termésű cseh laza, savanyu széna 36—39, édes széna 40—43, préselt savanyu széna 38—41, préselt édes széna 42—45, rozscsépszalma 31—33, préselt takarmányszalma (árpa- és rozsszalma) 27—29, laza takarmányszalma 26—28, egyéb szalma préselve 26—28, lazán 25—27, búzadara 289— 290, speciális buza-sütőliszt 326—351, búzaliszt 0HH 269—270, búzaliszt 0. 254—255, búzaliszt 1. 239—240, búzaliszt 4. 184—185, rozsliszt 0/1. 204— 205, 70%-os rozsliszt 194—195, 8. sz. búza takarmányliszt 104—106, IV. számú rozs-takarmányliszt 96—98, dara 195—203, burma-rizs 210—220, moul- man-rizs 260—270, uj burgonya —.—, fehér- bélü 16—19, legf. burgonyakeményitő 230—235, boszniai aszalt szilva 70,75. 455, dtto 80 85. 425, dtto 00400. 390, dtto 110/120. 365, amerikai sertészsír 1210—1230, holland 1110—1130, holland Hornén —, dán 1110—1130, délszláv 1120—1130, román 1090—1120, magyar 1120—1130, vaj Á kg-os csomagolásban 18.50—19.50, 5 kg-os csomagolásban 17.50—18.50, 25—50 kg-os hordókban 18.50—19.50, cseh és morva főzővaj 15—16, szlovenszkói főzővaj 14—15, cseh és morva tojás 38—39, szlovenszkói tojás 35—37 korona. + Cukorpiac. A mai. prágai cukorpiacon nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyezték: Nyersemkor Amséig loko azonnali szállításra 77—77.50, októberi szállításra 77—77.50 korona. + Briinni állatvásár. A hétfői brünni állatvásárra Morvaországból 11 ökröt, 79 bikát, 48 tehenet, 61 borjút, Szlo’venszkóiról 27 ökröt, 11 bikát és 10 borjut hajtottak fel. Árak 100 kg élősúlyban: 1- ökör 63í>—670, TI. ökör 895—600, fiatalabb bika 800—500, idősebb 460—475, tehén 415—490, gyöngébb’ minőségű 275—400, borjú 420—690 korona. Mennyit kapunk Mennyit fizetünk a valutádért? Prága, október 19. 100 pengéért 553.50 100 pengéért 556.50 100 schillingért 526.50 100 schillingért 529.50 100 teng?, zír.írért 515.50 100 leng? zlotyért 518.50 100 romín leiért 16.35 100 romín leiért 16.65 100 német márkáért 623.— 100 német márkáért 627.— 100 ezfistmírkáért 695.— 100 ezüstmárkáért 705.— 100 dinárért 60.30 100 dinárért 60.70 100 olasz líráért 117.40 100 olasz Uráért 118.60 100 svájci frankért 654.50 100 sváicl frankért 657.50 100 franc, frankért 96.70 100 franc, frankért 97.30 100 Belgáért 479.- 100 Belgáért 481.100 holl. forintért 1575 - 100 hol. forintért 1581.1 angol fontért 140.75 1 angol fontért 141.75 1 amer dollárért 28.50 1 amer dollárért 28.70 a prágai értékiézstfén előfordul? kötések október 10 október 18 4.5% A kibocsátású 97.40 —97.40 — 4.5% B kibocsátása 97 40 —97.40 — .— 8.75% unif. köles. tőrL 85 65 —85.65 — 8% anifikáli iáradók 71.10 —7110 — 3% nem törleszt. . , 65 90 —65.90 — .— 3.5% IV. nemtör!, köl. 60.25 —.— 60.25 — 8.5% nemtöri pótjár. 62.— —62.— — .— 8% hadikölcsön kárt, 1935-1994 .... 58.05 58.05 8% Hadikölcsön kárt. 1935-2024 .... 56.55 56.55 — Epitk^zési sorsjegy xli 1922-1946 .... 802.50 802.50 Építkezési sorsj. rész 1922-1946 . • . 159.- 159.•5%-os morva orsz. köL 85 — —85 75 — 6%-os cseh lelzálogb. — 4%-os KsOd 1889 . . 72 - —— .Csehszl. Nemz. Bank 4700.— —. — 4600 — — Nordbahn . . . « 5850.— —.— 6000 — — Nordbahn Bonnok . . 2300.— —2300.— — Cseh Cukoripar . » • 700.— —750.— — Schöller .......................... 2150.- 2220 Ho rvát Cukor . « « 130.— —150 — —.— Aussiger Finomító . 5 1140.— —1120 —1110.— | Krüik . .... a 1550 -1565 - 1580 Prágai Malmok . 4 . 1055.— —1055.— — Kolini Műtrágya . * 260.— —305 — — .— Kolini Kávé .... 150 — 165.— 180 — 175 — Kolini Szesz . . , 2010 — —.— 2100 — — .— Tejipar . . í . . . — Aussigi Vegyi » . s 905.— 935.— 940 — — .— Budweisi Sör .... 2085 —2080 — — Königshofer Cement . 1860.— —.— 1430.— — Cseh-Morva Kolben-D. 2690.— —2820.— — Briinni Gének uj kibocs. SÍK „ „ 200 — 215.— 235.— — Ringhoffer ..... 700.- 740.- 750 Nvugatcseh Szén • . 460.— —500 — —.— Alpine ..... 221.— —.— 246.— — .— Berg és Hütten . « . 2700.— —.— 2910.— — .— Poldi .......................... 1070.- —1120 - -.Pr ágai Vas .... 1620 — —.— 1670 — — .— Skoda.......................... 1280.- 1345.- -.Po zsonyi Kábel . . . 1010.-1025.— 1080 — — Inwald ...» i . 110 — —.— 121— — Olleschaui Papír ■ . 540.— —.— 550 — — a prágai tőzsde devizafegyzéseí: ma tegnap Hiv. pénz ára pénz ára disk.% Alexandria 145.45 146 05n 145 45 Amsterdam 1578 50 1583.50 1578 50 Athén . . 25.73 26.03n 25.73 Belgrad . . 65.675 65.925n 65.675 Berlin. . . 1145.75 1149.25 1145.75 Brüssel . . 481 20 482.80 481.45 Budapest . 841.70 844.70n 841.70 Buen. Aires 861.50 866.50 861 50 Bukarest . 20.90 21.10n 20^90 Danzig . . 540.— 543.-n 540 Helsingfors 62 45 62.85 62 425 ístanbul . . 22.68 22.78n 22.68 Kopenhagen 632.— 635.— 632 — Kowno . . 483.— 485.—n 483 — Lissabon . 128.55 129.35 128.55 London . . 141.50 142 50 141.50 Madrid . . —.— __. __, Ma iland . . 150.70 151.30 15070 Montreal . 28.54 28.66a 28.54 New York . 28.55 28.65 28 55 Oslo . . . 710,50 713.50 710.50 Paris . . . 96.675 97.075 96.425 Riga . . . 563.— 566.-n 563.— Rio de Jan. 188— 190.—n 188.— Sofia . . . 34.40 34.50n 34 43 Stockholm . 729.25 732 25 729 25 Tall in . . „ 781.— 785.—n 78L— Warschau . 539.50 541.50 539.50 Wien . . . 528.75 531.25n 528.75 Zürich . . _ 657.50 659.50 657.50 146.05n 1583.50 2 R 26.03n 6 g 65.925n 5 9 1149.25 4 i 1 483.05 2 B 844.70H 4 I 865.50n 21 lOn 4% ía 543.-n 4 || 62.825 4 | 22.78n 635.- 4 ; 1 485.— 5% lg 129.35n 4y, lg 142.10 2 | 151.30 41/, 1 28.66n I 28.65 1 S 713.50 4 í 96 825 3% 566—n 51/, 190.—n | 34.53n 6 g 732.25 21/, 785.-n 4Vj 541.50 5 531.25n 3y, 659.50 1 % A budapesti értéktőzsde árfolyamai október 19 október 18 Magyai Nemzeti Bank . . 176.25 178.'— Bauxit ............................... 222.- 229.Ma gyar általános Kószán • • 440.— 449.50 ialgó 46 40 48.— t'Tikány » * 63 25 65.— Magyar Fegyver » » • » > 82.75 86.— Ganz Danubius ••••»• 29.80 30.60 Láng * • > — Vagóngyár .•««>•(» —.— — Rima . . i a « i i i I • 111.— 114.50 Ofa faipar ,«••••> 32.— — .— Nova . . „■•••!■• 16.90 —.— állam vasút 26.— —.— tröszt . • t i i • ■ ■ > 88 25 91.50 Magyai Cukor 165.50 168.— Izzólámpa .•••«■*• 215.— —.— RészvénysOr —.— —.— Hungária műtrágya . • , • » 61.75 62.50 Szikra <••••*«■! ——.— Féltén •tvtvvsin —.— —. — Gumml . , !*•••• 99.— 102.— Felelős szerkesztő: Forgách Géza Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Képeket csak megállapodás szerint díjazunk. Hirlapbélyeg használata a prágai postaigazgatóság 56.660/VII—1934. sz. rend. engedélyezve. Megőrzik ifjúságát! Megóvják egészségét! az itt felsorolt könyvek: Dr. Káldor Miklós szanat. főorvos müvei Hogyan kerülhetjük el a korai öregedést? . ... KI 18«- Az ötven éves ember. A kritikus kor betegségei . . Ki 36"« Az öregkor betegségei ... KI 18*Dr. Bucsányi Gyula eü. tan. főorvos müvei Természetes gyógymód és táplálkozás.......................KI 28Ny erskoszt. A nyers diéta mint természetes gyógytényező . . KI 18— N3pfürdözés és a napfény gyógyhatása.......................KI 18Az érelmeszesedés természetes megelőzése, kezelése és gyógyítása .....................................KI 12— Mi t kell a sportolónak saját testéiről tudnia? Dr. Kellner D. főorvos ... KI 24— Az emberi test háztartása Dr. Róth Miklós eü. főtan. főorvos...............................................KI 4'SO Élettartam és öregedés Dr. Szabó István . . . .KI 36— A nők korai öregedése Dr. Lóránd A....................... KI 4— Me grendelhető a PMH kiadóhivatalánál, portó Ke 3’—, utánvétnél Ke 5-—. KI 36* SZENT GEUIRT gyógyfürdő és szálló BUDIPEST Nyárt és téli kúrákra kiválóan alkalmas tökéletes berendezésű rheuma gyógyfürdő C-os kénes hőforrások. Istsapkurdi, lektro-fény-mechano therdpia Hölég és njrzgy ügykezelés. Nap fürdők. Elsőrangú szálló a fürdőivel közvetlen kapcsolatban. A legmodernebb kényelmü berendezések. Gyönyörű társas helyiségek. Télikert. Park. Egyágyas szobák 6-14 pengőig, kétágyas I4r24 pengőig. Mérsékelt áru napi pensio. Hullámfürdő HALADJUNK a mmmmim' Miért keresi a jobb közönség állandóan a világvárosokat és a viiágfürdoket? Azért, hogy jobb ízlést, jobb modort, jobb megjelenést tanuljon. Ezért kell a finom, mérték szerinti szabó Ságnak is olyan szabászt alkalmazni, aki ezen tulajdonságoknak birtokában van, mert csak ilyen szabóság képes a fenti ízléseket kielégíteni. Ezért alkalmaz a Férfi ét Női Szabók Szövetkezete, LOSONC, YasuS-ucca 8. szám alatt olyan szabászt, aki a fenti kivánalmaknak megfelel, mert ruhái a jó ízlést, modort és megjelenést tükrözik vissza, valamint az egyéni izlés kielégítése mellett, világi divat szerint jelenhet meg bárhol ÁRAI MÉGIS MEGLEPŐEN OLCSÓK, mert a legújabb divat szerinti, modern szabással, a szabadon választott, nagy raktárból készült ruha, pontos időre szállítva, kétszeri próbával: munka-, iskolai ruha — — 280 K6, jobb uccai ruha — — — — 320 Ke, estélyi ruha — — — — 470 Ké, felöltő — — — — — — 360 K5, télikabát — — — — — 550 Ke. Egy próbával 10%-kal olcsóbb. — Próba uelkül, lerakatainkon munkásruhák már 65 Kc-ért kaphatók. — Ne mulassza el községében lerakatunkat megtekinteni bevásárlása előtt. — Vidéki rendeléseket soronkivül intézünk el és kívánatra díjmentesen kiutazunk. — 10% felárral háznál próbálunk. Érsekújvár város műszaki ügyosztálya. Tárgy: A város szabályozására ideális pályázat kiírása. Beadási határidő megbosszabbitása, Érsekújvár város képviselőtestülete 1037 október 15-én tartott ülésében 512. közgy., 22.243/1937. adm. számú határozatával megváltoztatta a város ideális szabályozási terveinek beadására megállapított határidőt és azt meghosszabbította 1937 november 30-ik napjának déli 18 órájáig. Érsekújvár, 1037 október 16-án. Kiadja % Prágai Magyar Hírlap LüpkiaddvóHalat Szövetkezei kori. fel. — Nyomatott a Mercy B. fia nyomdájában, Prágában. — Nyomásért felelős: Em Krátky.