Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)

1937-10-20 / 240. (4386.) szám

1937 október 20, szerda. 'PRXGAI-MaCíVARHIRIíAP Magyarország és Európa A magyar külügyminiszter a spanyol kérdésről, a Berlin-Róma tengelyről és a népszövetség reformjáról A legteljesebb békepoütika mellett - A római jegyző­könyv nem szorul átalakításra - Egyensúlyt Genfben! BUDAPEST. —' (Szerkesztőségünk tele­fonjelentése.) A Varsóban megjelenő Ku­rier Warszáwski legutóbbi számában közli annak az interjúnak szövegét, amelyet a lap Budapesten járt munkatársa, Fajans Román a magyar külügyminisztertől az időszerű nemzetközi kérdésekről kapott. A PMH tegnapi számában közöltük a magyar kül­ügyminiszternek a középeurópai közeledési tárgyalásokról adott nyilatkozatát. A Kurier Warszawski-ban megjelent interjú további részében Kánya Kálmán magyar külügymi­A negyvenedik életévtől kezdődőleg a test mag- néziumtartalma lassan csökken és ezzel a szerve­zet életképessége és tevékenysége; egyidejűleg pedig növekszik a rákos megbetegedések száma. Ennélfogva szükségéé, Ihogy a magnézium veszte­séget állandóan pótoljuk. Legalkalmasabb erre a Öaratica-gyógyvíz, mert könnyen emészthető és magnézium tartalma rendkívül nagy. (Naponta há­romszor 3—3 evőkanállal.) 2313 niszter a spanyol helyzetről, a roma—'berlini tengelyről és a népszövetségről nyilatkozik. — A spanyol kérdésben Magyarország földrajzi fekvésénél fogva közvetlenül érde­kelve nincsen — mondotta Kánya Kálmán külügyminiszter —, de erősen érdekelt ab­ban, hogy a béke Európában föltétlenül megóvassék. Ebből a szempontból foglal ál­lást a kérdés részleteiről és állapítja meg sa­ját magatartását a jövőben is. — A roma—berlini tengely két államá­hoz: a német birodalomhoz és Olaszország­hoz Magyarországot szoros baráti kapcso­latok fűzik. Erre való tekintettel mi termé­szetesen örömmel üdvözöljük az olasz és német nemzetnek egymás iránt való barát­ságát. E barátságnak a közelmúltban az olasz kormányelnöknek, Mussolininek Hit­ler birodalmi kancellárnál tett látogatása al­kalmából való manifesztálása kapcsán a ma­gyar közvélemény őszinte örömmel vett tu­domást arról, hogy a két kormányfő nyilat­kozataiban milyen erőteljesen jutott kifeje­zésre a béke ügyének szolgálata, amelyre egyébként a magyar külpolitika céljai is irá­nyítva vannak. A népszövetség kedvelőben mér'ege — Magyarország mindig őszinte megértéssel viseltetett a népszövetségnek ama magasabb- rendii missziója iránt, amely abban áll, hogy a népszövetségi alapokmánynak megfelelően ápol­ja és fejlessze a nemzetközi igazságszolgáltatás­nak magasztos eszméjét és hogy a háborús kon­fliktusoknak megelőzésével, az igazságosság uralmára alapított rendszerével tartsa fenn a nemzetek között való békét és barátságot. Ép­pen ezért Magyarországon sajnálattal látják, hogy a népszövetség politikai mérlege az utol­só években súlyos passzívumot mutat fel és hogy szemben a technikai területen kifejtett tevé­kenységével a politikai szempontból elért ered­mények felettébb elégtelenek. A népszövetség ugylátszik maga is tudatára ébredt válsága ko­molyságának s ezért tűzte napirendre az alap­okmány reformjának kérdését. Ennek a reform­nak szerencsés keresztülvitele jogosulttá teheti a reményt, hogy a jövőben a népszövetség job­ban fogja tudni betölteni nemes hivatását. Ili szertnzet — Magyar részről a népszövetségi paktum­reform központi problémájának azt tekintik, hogy a paktum preventív és repressziv rendel­kezései között méltányos egyensúly valósittas- sék meg, mert meg vagyunk győződve arról, hogy tisztán kényszerítő intézkedésekkel a nép­szövetség sohasem lesz képes arra, hogy bizto­sítsa a nemzetek között való békét. A nemzetek közötti őszinte és tartós együttműködésnek szer­vezett közösségben való megvalósításához a népszövetség mai szervezeténél tökéletesebb szervezetre van szükség. Olyan rendszert kell találni, amely lehetővé teszi, hogy a nemzet­közi közösség mindenkori szükségleteit és a kö­zösség mindenegyes tagjának törekvéseit egy­mással összeegyeztetve s nagyobb mértékben lehessen tekintetbe venni. — A római protokollumok revíziójáról be­szélni nem lehet, mert a római jegyzőkönyvek­ben provideált általános politikai és gazdasági együttműködés ma is változatlanul fennáll. Ter­mészetes, hogy azok a kereskedelempolitikai megállapodások, amelyeket Magyarország és Olaszország egymással kötött, időnként a két ország szükségleteinek és a változott viszonyok­nak megfelelően módosulást szenvedhetnek, amely módosítások keresztülvitelére egyéb­ként kezdettől fogva provideálva is volt az idő­ről-időre összeülő magyar-olasz bizottság in­tézményében. ÓVJUK EGÉSZSÉGÜNKET! A VESE, hugyszervek, epe s kivált­képen hólyagbajoknál és mindennemű rheumatikus bántalmaknál kiváló gyógyhatású a CIGELKMFOLLO alkalikus, lithiumos gyógyvíz. Vértisz- titó, savóidó. Kitűnő borviz. „CIGELM" forrásvállalat, BARDEJOV Minisztertanács Rámában ás Párisban Az olasz kormány tízszázalékos adót ve'.ett ki a részvénytársaságokra körülmények között a legerélyesebben fenntart­juk. Bornemisza Géza a szant- istváni hagyományokról Bornemisza Géza ipar- és kereskedelemügyi miniszter vasárnap Kaposvárott a somogymegyei eucharisztikus nagygyűlésen beszédet mondott. Nemcsak arra kell törekednünk, — mondotta a magyar miniszter, — hogy a világ minden tájáról Magyarországra sereglő katolikusok megismer­jék a magyarság hitéletének és kulturális életének magas színvonalát, hanem elsősorban arra, hogy a kongresszus folyamán eljöjjön az országban a belső megújhodás, amely visszavezeti a nemzetet a szentistváni hagyományokhoz, a keresztény er­kölcs uralmához. Lezuhant egy amerikai oiásrepiilőgép? Bizonytalanság 19 utas sorsa felől. RÓMA. — Mussolini elnöklete alatt mi­nisztertanácsot tartott a kormány és számos közigazgatási rendelkezés mellett elhatároz­ta, hogy egyszeri tízszázalékos tőkekamatot ró a részvénytársaságokra. Ez ugylátszik az ellenintézkedése a lira- kiegyenlités alkalmával behozott ingatlan­különadónak. Mint ismeretes, ennek a kü­lönadónak az volt a célja, hogy az abesszin hadjárat költségeit fedezze és a többi nyu­gati nagyhatalmak fegyverkezési terveivel párhuzamos olasz fegyverkezésnek megte­remtse pénzügyi alapjait. Ugyanekkor úgy­nevezett pénzügytechnikai módon a forgal­mi adót két és fél százalékról három szá­zalékra emelik fel. A minisztertanács ezenkívül még elhatá­rozta, hogy három állami telepitőíársasá- jj got fog létesiteni Olasz-Északafrika ré­szére. A három társaság főleg az újonnan meghó­dított tartományok gyarmatosításával fog foglalkozni. Ezzel kapcsolatban a szigorúan katonai alapon megszervezett úgynevezett önkéntes milíciát is fölállítják Etiópiában. A milíciának —■ mint ismeretes —• minden munkás és telepes tagja. Minden közigazga-j tási körzetben van egy légió és minden légió rendelkezik egy légelháritó osztaggal. Erit- reában és a Szomáliföldön pedig parti tüzér­séggel. A minisztertanács legközelebbi ülé­sét csütörtökön tartja. „Magyarország Európában vezetőhelyen áll a közrend és közbiztonság tekintetében“ Széli Józsit belügyminiszter a „szélső­ségekéről és a hatóságok intézkedéseiről A magyar kormány Asm áll semmiféle be­folyás alatt • Túlzó hírek ■ A sok „píőféia" BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk tele­fonjelentése.) A Pesti Hírlap munkatársa felkereste Széli József belügyminisztert és nyilatkozatot kért tőle az izgatásokról és túlzó kilengésekről elterjedt legújabb hírek­re vonatkozólag s egyben a magyar kor­mánynak ezekkel szemben való magatartá­sáról. A magyar belügyminiszter a hírlapíró kérdésére a következő nyilatkozatot tette: — Meg kell állapítanom, hogy nincsen tudomásom arról, hogy a gyűléseken meg nem engedett kijelentések megtorlatlanul maradnának. Belügyminiszterségem kezdete óta többizben intézkedtem a zugsajtó és a röpiratok kérdésében és minden egyes föl­merült esetben megtettem a szükséges intéz­kedést. Az újságíró megemlítette, hogy olyan hirek is elterjedtek, amelyek szerint a belügymi­nisztert kérdésében felülről befolyásolják és akadályozzák. A belügyminiszter ezt határozottan meg­cáfolta. Ez téves és helytelen, — mondotta Széli József. — Minden alkotmányos ténye­ző egyértelműen törekszik a közrend és köz­biztonság fönntartására. A leghatározottab­ban kijelentem, hogy soha semmilyen illeté­kes tényező programom végrehajtása tekin­tetében semmiféle utasítást nem adott. Ezzel ellentétes hirek dajkamesék, mert ilyen eset- 1 ben én rögtön letenném hivatalomat. Törvé­nyes kötelességeim és jogaim gyakorlásának meggátlásába soha bele nem egyeznék. Az I általánosságban panaszkodókat azonban fi­5ALT LAKÉ CATY. — Az United Air Li­nek egyik óriásszem élyszálli tógépe, amelyen 16 utas és 3 főnyi személyzet volt, nem érkezett meg rendeltetési helyére. Minthogy érkezése már tulon-tul esedékes volt, több repülőgépet küld­tek ki keresésére. Az egyik repülőgép meg is találta a hatalmas személyszállítót az utahi hegység egyik szakadékéban, 25 küométernyire a Nagy-sóstótól. A nagy magasságból nem si­került megállapítani, hogy a gép összetört-e vagy épségben maradt. Az a körülmény azon­ban, hogy hozzáférhetetlen sziklaterepen fek­szik, a legsúlyosabb aggodalomra jogosít. Ötévi legyház katonai omlásért POZvSONY. — (Szerkesztőségünk tele­fonjelentése.) Hivatalosan jelentik: A po­zsonyi kerületi bíróság katonai árulásokkal foglalkozó tanácsa tegnap Wurm Rezső vádlottat a rendtörvény 6. paragrafusába ütköző katonai árulás büntette miatt ötévi fegyházra és háromévi hivatalvesztésre, Rotter Ernő vádlottat a rendtörvény 12. pa­ragrafusába ütköző köteles följelentés elmu­lasztása bűntettéért héthavi börtönbüntetés­sel sújtotta. Fiieléieiaüst bövefe'itek a frarcia állami alkalmazottak gyelmeztetem, hogy én nem diktátor, hanem alkotmányos miniszter vagyok, aki csak al­kotmányos módszerekkel vagyok hajlandó eljárni. Senkit sem üldözök véleménye vagy meggyőződése hangoztatásáért, amig az az alkotmányosságba nem ütközik, mert Ma­gyarországon gondolat-, szólás- és sajtósza­badság van. Arról felelek, hogy amig bel­ügyminiszter vagyok, Magyarországon sem­miféle fölforgató irányzat nem érvényesül­het. Ismerem mindkét oldali túlzóknak zagy- vaságait és megnyugtatok mindenkit, hogy az a kéz, amely az illető urakat gallérjuknál fogva hűvösre teszi, készenlétben áll. Min­den állampolgárnak joga van a közrend, a személyi és vagyoni biztonság fönntartását igényelni. Nincs értelme az idegességnek, vagy hisztériának s a rendzavarás veszélyé­től való félelemnek, mert ilyen nincsen. Ha már a mai korban élünk, legyen hozzá ide­günk is, de tartsuk szem előtt, hogy Ma­gyarország Európában vezető helyen áll a közrend és közbiztonság tekintetében. Ne feledjük el, hogy a gyülekezési és egyesü­leti jogra vonatkozó szabályok Magyarországon még régi keletűek, azóta megváltozott a világ, változtak az emberiség életfeltételei, sőt a világ­nézeti irányok is. Régen egy évszázad alatt sem született annyi ködösfejü, zagyva álpróféta, mint most egy év alatt. Természetes, hogy ezeknek fékentartására a régi békeidők rendszabályai nem elég hatásosak. Ha a viszonyok arra kényszerí­tenek, hogy ezen a téren további jogszabályokat kezdeményezzünk, akkor ettől sem riadunk visz- sza, mert a közrendet és a közbiztonságot minden PARIS. — Ma délelőtt Lebrun köztársasági elnök elnöklete alatt minisztertanács volt, ame­lyen a nemzetközi helyzet és a londoni benem- avaíkozási bizottság néhány fontos problémáját vitatták meg, azonkívül szcbakerül'teik a most le­zajlott kerületi választások eredményei, tekintet­tel arra, hogy a választások a radikális párt po­zícióját újból megerősítették. A minisztertanács megállapította, hogy válto­zatlanul kitart azok melleit az alapelvek mel­lett, amelyeket a rambouillet-i minisztertaná­cson, a választások előtt leszögezett. Ezek az alapelvek: föltétien kitartás az eddigi népfrontpolitika mellett, a népfrontpártok össze­tartása, de ugyanekkor az úgynevezett szociális reformok terén beiktatott szünet meghosszabbítá­sa. Ezután pénzügyi kérdésekkel foglalkozott a minisztertanács és főleg az állami alkalmazottak követeléseit tanulmányozta. Az állami alkalma­zottak szakszervezete ugyanis tekintettel az álta­lános drágulásra, a rendes járulékok felemelését követeli a kormánytól. Az állami alkalmazottak 150 frankos havi pótlékot kérnek. * 1 Szabadlábra helyezték a sztrophói Népbank-ügy két letartóztatottját KASSA. — (Szerkesztőségünk telefonje­lentése.) Közöltük, hogy a sztropkói Nép­bankban történt visszaélések miatt letartóz­tatták Amsei Sámuel igazgatót és az igaz­gatóság néhány tagját. Az igazgatósásági tagok közül Freiter Sámuel vendéglőst és Süsskind Jakab magánzót most a vizsgálat befejezése után szabadlábra helyezték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom