Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)
1937-10-16 / 237. (4383.) szám
1937 október 16, szombat. — MEGLOPTAK EGY POZSONYI FŐORVOST. Pozsonyi 6zerkesztős-égttak jelenti telefonon: Dr. Szarnák Nándor, az cvangélíkiue kórház főorvosa följelentést tett a rendőrségen, kegy két nappal ezelőtt az evangélikus kórház előszobájában a fogasra tett kabátjából valaki ellopta bőr tár eá j át," be nme 100 korona készpénzt és különböző igazolványokat. A rendőrség a tolvajt keresi. xx Á divat ragályos! Ha a Bafa-cég őszi cipőkollekcióját nézegetjük, meg kell állapítanunk, hegy az amerikai gabardin-cipődívat Európára átragadt. A gabardin-cipők ideális Őszi toalett-kiegészítőnek bizonyultak és napról-napra nagyobb közkedveltségnek örvendenek. — HALÁLOZÁSOK, Pozsonyból jelentik: Pozsonyban ma elhunyt Schlesinger Bernát, az ortodox zsidó hitközség templomi elöljárója 97 éves korában. Meghalt még Sikmund Gusztáv 40 éves állami hivatalnok és Brauriné szül. Schreiner Mária 76 éves magánzónő. — MUNKÁSBALESETEK. Nyitráról jelentik: Ghimes határában súlyos baleset érte a vasútépítésnél alkalmazott Fodor Károly és Rauko Lajos munkásokat. Mindketten az anyagot szállító vasúti kocsi ütközője közé kerültek. Súlyos sérülésekkel szállították be őket az aranyos- maróti kórházba. — Vághosszufaluról jelentik: A dögösi uradalom egyik szárítójának építésénél az állvány leszakadt és Csizmadia István 32 éves 'ácssegéd a magasból oly szerencsétlenül zuhant le, hogy lábtörést és súlyos belső sérüléseket szenvedett. Azonnal kórházba szállították. Két másik munkás könnyebben sebesült meg. — GYÚJTOGATOTT, HOGY BÖRTÖNBEN ÜLHESSEN,., Nyitráról jelentik: Bla5ek József cipészsegéd a morvaországi Prerovban volt alkalmazva, de néhány nappal ezelőtt elbocsátották állásából. Szlovenszkó felé vette útját. A lerongyolódott és napok óta éhesen ténfergő ember a Nyitra melletti Nagyrippény községbe érkezett és gazdáknál alamizsnáért könyörgött, de sehol sem kapott semmit. Ekkor elhatározta, hogy valami bűncselekményt követ el, hogy a börtönbe juthasson. Fölgyujtotta Becksted gazda szalmakazlát, amely percek alatt leégett. Ezután begyalogolt Nyitrára, jelentkezett a csendőrségen s kérte letartóztatását. A rendőrségi nyilvántartóban megállapították, hogy Blazek már huszonhat esetben volt büntetve. Beszállították a kerületi bíróság fogházába. xx A hölgyeknek meg van az az előnyük — hogy az őszi ruhatárukat harmonikusan kiegészíthetik cipővel is. Az idei divat újdonsága a gabardin-cipő, amely minden divatszinben kapható. A Bafa-cég őszi divat- kollekciójában nagy választékban látható a gabardin- modell. Kapható a legutolsó divat szerint a Bafa-cég elárusító hefyein. — TETTENÉRT TOLVAJ. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Delikát Pál 30 esztendős szeredi cukrászsegéd, aki már különféle bűncselekmények miatt többször volt büntetve, most ismét csendőrkézre került. A cukrászsegéd legutóbb úgy tartatta fenn magát, hogy a galántal állomás másodosztályú éttermében többször megdézsmálta a vendéglős kézipénztárát. A vendéglő főpincére többször észrevette, hogy a kézipénztárból kisebb-nagyobb összeg hiányzik, de a tolvajt nem tudta lefülelni. A napokban feltűnt neki Delikát Pál, aki feketekávét rendelt s miután a főpincér a konyhából meghozta a kért kávét, a kasszából újból hiányzott kisebb összeg. Tegnap Delikát újból megjelent az étteremben s ismét feketekávét rendelt. A pincér úgy tett, mintha kimenne a konyhába, de ehelyett lesbe állt. Észrevette, hogy Delikát biztonságban érezvén magát odalopakodik a pénztárhoz és belenyúl. A pincér ebben a pillanatban előugrott és a tolvajt tetten érte. Azonnal átadta a csendőrségnek. Kihallgatása során bevallotta, hogy mintegy 100 koronát és 180 pengőt lopott el. Ezzel szemben a vendéglős azt állítja, Jrogy kára 5000 korona. — BECSÜLETES TOLVAJ. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Néhány nappal ezelőtt jelentette a PMH, hogy Konstantinovics Konstantin bolgár kertész feljelentést tett a rendőrségen, hogy lakásáréi valaki 10.000 bolgár lévát ellopott. A kertész ma megjelent a rendőrségen ée visszavonta a feljelentését. Elmondta, hogy a 10.000 lévát ma reggel lakásának levél- szekrényében borítékban megtalálta. A tolvaj ngylátezik nem tudta értékesíteni a bolgár valutát s ezért inkább visszahozta. xx The big success. Az 1937. évi őszi cipődivat nagy sikere az újonnan felfedezett gabardin-cipö- anyag, amely nemcsak jól áll, hanem praktikus, szellői és könnyű, azonkívül könnyen tisztítható, olcsó és könnyen festhető. A Bafa-cégnél a gabardin-cipők minden divatszinben kaphatók. Tekintse meg bármely Bafa-elárusitó helyén az őszi divatkollekciót. — TÚL VÍGAN MULATOTT ... Privigyé- ről jelentik: Egy trencséni mulatóban minap egy ismeretlen férfi jelent meg, aki különböző drága ételeket és italokat rendelt. A vígan szórakozó ismeretlen a cigányt is magához rendelte s a mulatóhely egyik alkalmazottnőjének arany karperecét ajándékozott. Fizetés után pedig bőven osztogatta a borravalókat, sőt a cigánynak egy értékes aranygyűrűt is ajándékozott. A pazarló viselkedés feltűnt az embereknek, felhívták a csendőrség figyelmét, amely rövid nyomozás után megállapította, hogy az ismeretlen férfi Áb- rahám József volt postatisztviselővel azonos, akit állásából kicsapongásai miatt elbocsátottak és több betörés is terheli lelkiismeretét. Ábrahámot a csendőrség letartóztatta s beszállította a trencséni kerületi birósáq fogházába. — ROSSZ HÁZASÉLET - ÖNGYILKOSSÁG. Nagyszőllőüről jelentik: Kokol- nik György nagyszőllősi asztalosmester rossz viszonyban élt feleségével. Kokolnik a rossz viszony fölötti elkeseredésében most fölakasztotta magát. Mire rátaláltak, már nem volt benne élet. Feleségén kívül nyolc árvát hagyott mag^ után. Hetvenezer gumigömb kalandos útja a Csendes óceánon Felszedik a világ összes tengeralatti kábelvonalait s uj országutakat építenek a hajóknak a vizeken HAMBURG. — Néhány héttel ezelőtt egész sereg tengerészkapitány jelent meg a hamburgi Seewart# hivatali helyiségében. Mindnyáján hatalmas rajzokat cipeltek és beszámoltak arról, hogy az óceán legkülönbözőbb pontjain parafadugókkal találkoztak. A találkozás helyét felrajzolták térképeikre. A dugók jelentőségéről csak a hivatalban értesültek, mert hajóik csupán rövid markonigrammot kaptak olyértelmÜ szöveggel, hogy a dugókat a tengerből kifogni nem szabad s helyzetüket a térképeken rögzíteni kell. A Seewarte hidrográfiai Intézetében derült ki, hogy a Mexikó-öbölben, Írország nyugati és Izland keleti partjain, valamint az Azori-szigeteken összesen tizenötezer, hetven centiméter átmérőjű, pirosra festett parafadugót bocsátottak vízbe, hogy azokat az áramlások szétvihessék s így a dugók utjának megfelelően az áramlások állítólag megváltozott irányát felmérhessék. Majdnem ugyanez történt a Csendes-óceán Vizein [ is, de nem dugók, hanem erős, komprimált levegővel telefujt gumigömbök igénybevételével. A Midway- j szigeteken külön gumihólyaggyárat állítottak föl ta- ívely novemberben és most júliusban hetvenezer láb* Idát engedtek szabadon a szigeték legnyugatibb nyúlványáról. A sejtés, ami megmozgatta a tengeralatti állomásokat, valóra vált: nemcsak emberek vettek föl uj szokásokat, hanem a tengerek is! Az Atlanti-, meg a Csendes óceánon az áramlások megváltoztatták helyzetüket, a Golf kissé eltolódott eredeti irányából, 8 a Padfik legnagyobb áramlása: a Polinéziából jövő Equatorial- áram teljes négyszáz mérfölddel keletnek húzódott el, ami természetesen nagy befolyással van a hajózásra és a térképek gyökeres revízióját tökéletesen megindokolja. Érdekes, hogy a közel hetvenezer gumigömb közül majdnem negyven százalék az Ausztrália és Ujguinea közti Torres-szorosban gyülekezett, öt százalék Japán felé vette útját, húsz százalék egyhelyben maradt az óceán kellős közepén, a Gilbert- és Palmyra-szigetek közt, ahol az eddig fölmért legnagyobb mélységek vannak. 13.066 méter mély itt a tenger, jóval mélyebb, mint amilyen magasságokat a földkerekség hegycsúcsai összevéve is felmutathatnak. Csupán két szeszélyes labda kódorgóit el messze délnek. Egyiket Uj- zélandnál fogták ki, a másikat az Antipod-szigetek- nél, ahol már a Déli-sarkvidék bálnavadászai dolgoznak. Hawai közelében egy halászfiajó személyezete szemtanúja volt annak, hogy egy fürészhal hogyan „torpedózott" meg egy gumilabdát. Nehirohant, de nem birt vele, egész nap bajlódott a labdával s végül csalódottan távozott. A gumigömbök utjának megfelelően d&Uünty'záU figueíem l Az orvos Is raneleli! A NIKOFIX leköti a nikotint és a dohány égé sénél keletkező, az emberi szervezetre ártalmas kátrányos, gyantás anyagokat, anélkül, hog] a dohány kellemes zamatjából valamit is veszítene A NIKOFIX megszünteti a torok karcolását, ; nikotinmérgezéssel járó fejfájást, rosszullétet hányingert, az erős dohányzással járó szájbüzt : a fogak sárgulását. NIKOFIX betét elegendc 15—20 cigarettára. A nikotinnal telitett (megfe ketedettt) betét frissel cserélendő ki. NIKOFIX szipka ára tizenegy betéttel Kcs 10.—, NIKOFDi betét ára Kcs —-.50. Törvényesen védve. Gyártja Vörös Rák - gyógyszertár Bratislava, Miháfykapu 24. A bükéi közbirtokosok ügye a bíróságoktól a parlamentig — BETÖRÉS ÉS KÜRTIN. Komáromból Jelentik: Ismeretien tettesek ihamis kulccsal betörtek Glezner Dániel kürti kereskedő üzletébe éjnek idején és cipőbőrt, talipat, gumicsizmákat, vásznat e biciklig'umit vittek el háromezer korona értékben. A betörés oly csöndben történt, hogy a szomszédok nem vettek észre semmit. A csend őrségnek az a gyanúja, hogy olyanok követték el a betörést, akiknek az ellopott holmikra maguknak is szükségük van. A nyomozás folyik. — BALESETEK POZSONYBAN. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Fikar Szta- nisZlav alagutsori asztalos ma kerékpárján Ligetfaluból Pozsonyba jött. A Duna hidjánál megcsúszott a kerékpárja s Fikar az úttestre bukott. A szerencsétlen ember a vállát ficami- totta ki. Beszállították a kórházba. — Franek Józsefné, a Carlton-szálló igazgatójának felesége ma délelőtt a szálloda lépcsőházában megcsúszott és elesett. A balkarját kificamította. Mentők szállították be az ortopéd-klinikára. — AMELYIK KUTYA UGAT AZ NEM HARAP? Kassai szerkesztőségünk telefonon jelenti: Az itteni bíróság érdekes ügyben tíiél| kezeit. Cseley Béla oseieji lakos néhány hó- | nappal ezelőtt kerékpáron haladt Vojtkó András malma előtt. A malomiból kirohant egy kutya és rátámadt a kerékpárosra. Miközben a férfi rúgásokkal védekezett a kutya elen, elveszítette egyensúlyát és a földre zuhant. Az eséstől a láI ba eltörött és hónapokig feküdt a kórházban. Cseley Béla emiatt 6000 korona kártérítést és az ügyvédi költségek megtérítését követelte a molnártól. A bíróság előtt Vojtko azzal védekezett, hogy kénytelen kutyát tartani. Azok rátám adnak ugyan a kerékpárosokra, de csak ugatják őket és nem bántanak senkit. A bíróság salamoni ítéletet hozott. Cseley Béla részére 3000 korona kártérítést ítélt meg, vagyis a kért összeg felét, elleniben az ügyvédi költségeket nem ítélte meg. — NÉGY HÓNAP MAGZATELHAJTÁSÉRT. Rimaszombatból jelentik: Pohno Margit rozsnyói lakos négyrendbeli angyalcsinálással vádolva állott tegnap a rimaszombati kerületi bíróság Vágássy-tanácsa előtt. A bizonyi- tékok súlya alatt a vádlott beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését és a bíróság j! ezért négyhónapi fogházra ítélte. Pohnoné bele- j nyugodott az ítéletbe s igy az jogerőre emelke- Idett. most óriási munkára készülnek a világnak e célból egyesült kereskedelmi haj ózó vállalatai és a tengeri hatóságok. Három helyén az óceánnak, mégpedig a már említett Torres-szorcwban, továbbá a Pcumotu-azigetek két csatornájában és UJzéland két szigete között uj országutakat építenek a hajók számára. Mindhárom hely közismert tengerésztemető volt eddig. Itt pusztultak el tömegesen a hajók, mert az átjárók tele vannak zátonyokkal, más, kerülő utat pedig nem Is lehetett választani. Most, több mint egymillió kiló dinamittal megrakodva kilenc robbantóhajő indult ezekre a helyekre. Egyszerűen eltávolítják a zátonyokat, ré6t vágnak a szorosokba és széles kaput tárnak a forgalomnak. Mindez természetesen az áramlások helyének megváltozásával vált lehetővé. Mert amig a Torres- szorosban a keletről nyugat felé tartó áramlás órán- kint tiz-tizenkét mérföldnyi sebességgel haladt: nem lehetett volna ott semmit sem tenni. Jelenleg azonban az áramlás a Carpentaria-öbölbe húz és ott meg is semmisül 6 állandó, óriási viharokat okoz, de a Tor- rés fölszabadult, s a számítások szerint legalább hárommillió tonna súlyú vizalatd sziklát fognak eltávolítani néhány lakatlan sziget feláldozásával onnan. Az óceánokon végzett „közmunkák" egy másik érdekessége, hogy a most következő négy esztendő leforgása alatt valamennyi kábelvonalat fólgombolyitanak. Nincs többé szükség ezekre a végtelen guinikigyókra, melyek ezer és ezer kilométer hosszúságban összekötötték a tengerek partjait. Helyettük nagyteljesítményű rádióállomások kerülnek forgalomba. A singa- pore—hongkongi kábel fölszedését már még is kezdték, utána következik a San Francisko—Midvay— Yap—Hongkong közötti vonal és 1939-ben a new- york—skóciai kábel fölgombolyitása. Mire elkészülnek ezekkel a gigantikus munkákkal, lehet, bekövetkezik a tengerek alkonya és talán már hajókra sem lesz szükség, hiszen a repülőgépek máris a legádázabb harcot vívják velük és föltétlenül diadalmaskodni fognak. Jó, ha mindezekről az állapotokról tudomást szerez a vén Európa népe, különösen a szárazföldi országok polgársága, mert különben néhány év múlva úgy járhat, mint az egyszeri ember Newyorkban, aki hozzászokott a lóvasutboz és még 1932-ben is ilyet keresett az említett világvárosban, Bolondnak hitték és elmegyógyintézetbe csukták. A tizenötezer parafadugó és hetvenezer gumigömb mindenesetre uj érát nyit a tengerek világában, melyet most már teljesen hatalmába kerít a világ természetes ura: az ember. BEREGSZÁSZ. — A bükéi közbirtok osság j ügye — amelyről részletesen beszámoltunk — a bíróságon és a közigazgatási hatóságokon kívül a parlamentet is foglalkoztatni fógja. A közblrtokossági jogosítványok többségével rendelkező Adler Ferenc — mint ismeretes, — a közbirtokosság egymillió korona értékű erdejét előbb a sógora, majd az általa alapított és vezetett „Agrár” kereskedelmi részvénytársaság, kassai cég kezére játszotta, s azután a közbirtokosság nevében a kassai cég kérelmére a közbirtokosság nevében elengedte a vételár felét. Amikor pedig az ungvári országos hivatal, a szabálytalanságokról értesülve, megtiltotta a fa kitermelését, az „Agrár” nevében 756 ezer korona eredéig beperelte a közbirtokosságot. Adler a tulajdonképpen önmaga által önmaga ellen Indított perben a tárgyalásén csak az „Agrár” kén viseletéről gondoskodott, mig a vezetése alatt álló közbirtokosság képviseletében sem személyesen nem jelent meg, sem jogi képviselőt nem küldött. A bíróság természetesen .mulasztási Ítéletet hozott. A dolgok ilyen állása mellett avatkozott azután újra az ügybe az ungvári országos hivatal és kormánybiztost állítva a közbirtokosság élére, elrendelte a mulasztási Ítélet megtámadását, ami most van folyamatban. A perre Adler ék perrel válaszoltak. Százezer korona erejéig pert indítottak a közbirtokosok ellen késedelmi kamatok miatt. A bükéi közbirtokosok ugyanis 280 hold legelőt vásároltak Adjátok tői az ominózus erdőeladásból remélt vételárból. Minthogy pedig pénzt nem kanták, a legelőért fizetni nem tudtak, s Így aztán könnyű volt Adleréknek a késedelmi kamatokért pert indítani a közbirtokosok ellen. Adlerék manipulációi miatt egy parlamenti interpellációt már beadtak, de mert az ügyben kielégítő intézkedés még nem történt, a kérdést újból a parlament elé viszik. A bükéi polgári pereknek alighanem bűnügyi mellékhajtásai is lesznek, mert a kisemmizett közhírt okosok panaszukkal az ügyészséghez készülnek fordulni. — ELÍTÉLT ORWADÁSZ. Rimaszombatból jelentik: Id. Smid János ochtinai lakost a Maldeghen-uradalom egyik kerülője orwadá- szaton érte a múlt hetekben. A kerülő láttára Smidt futásnak eredt, úgyhogy az uradalom alkalmazottja nem tudta őt elfogni, azonban felismerte és feljelentést tett ellene, amelynek során most a rimaszombati kerületi bíróság, lopás kísérletének minősítve az orvvadászkodást, kéthavi fogházra és 100 korona pénzbírságra ítélte. — SIKKASZTÁSÉRT ELÍTÉLT FABIZOMÁNYOS. Rimaszombatból jelentik: Rlechner József feledi fakereskedő egy breznóbányai fatermelő cégtől bizományba vett át nagyobb fatételt heti elszámolásra, amelynek során 7000 korona differenciája támadt. Emiatt a fatermelő cég sikkasztásért feljelentette. A most megtartott főtárgyaláson a bizományos azzal védekezett, hogy a céggel létesített uj szerződése alapján joga volt a befolyt vételárból levonni aj 7000 koronát, ezen állítását azonban bizonyita- j ni nem tudta és a bíróság a sikkasztást megállapítva háromhavi fogházra elitélte. Blechner fellebbezést jelentett be. — OKIRATHAMISITÁSÉRT NÉGY HÓNAP. Ungvárról jelentik: Betlen István kolozsvári illetőségű lakos, magánzó csütörtökön állott az ungvári kerületi bíróság büntető tanácsa előtt. Az ügyészség azzal vádolta, hogy egy párisi hitelezőjének sajátkezűiig irt nevével ellátott papírra „elismervényt" irt arról, hogy hitelezője a tartozást tőle felvette. A vádirat szerint a kérdéses papíron előbb más szöveg volt, de ezt a vádlott vegyi utón eltüntette, csupán az aláírást hagyta meg, igy szerkesztette meg az elismervényt. A tárgyaláson a vádlott beismerte, hogy az elismervényt ő irta, de tagadta, hogy a papíron előbb más szöveg lett volna. A bíróság két tanú és az Írásszakértő meghallgatása után bűnösnek mondta ki a vádlottét és négy havi fogházra, valamint hatszáz korona pénzbüntetésre Ítélte. Az Ítéletbe a négy havi vizsgálati fogságot beszámították. A vádlott az Ítéletben megnyugodott, mig az ügyész felebbezést jelentett be. — ÖNGYILKOS ELMEBAJOS. Privigyéről jelentik: Stepának József 39 éves óturai nyugalmazott tisztviselő hosszabb ideje súlyos elmebajban szenvedett. Utóbbi időben többször hangoztatta ismerősei előtt, hogy megválik az élettől. A jl szerencsétlen ember most a vonat alá vetette ma-1 gát és szörnyethalt, I — ELGÁZOLT EGY JUHNYÁJAT AZ EXPRESSZ VONAT* Törökszentmiklósról jelentik; Különös szerencsétlenség miatt késett tegnap a keleti expresszvonat. Törökszentmiklós határában az Arad felé haladó nemzetközi expresszvonat belefutott a pályatesten legelő juhnyájba. A vonat 47 juhot halálra gázolt s maga a mozdony is megrongálódott. A vonat nyolc percnyi veszteglés után tovább folytatta útját. xx Minden nő legnagyobb vágya szebbnek lenni, mint a barátnőjel Legjobban tudja érvényre juttatni ízlését a nő az évszakok változásával. Az uj őszi kosztümben csodálkozó tekintetekkel találkozunk. Az uj őszi divat ez alkalommal egyéni Ízlést juttat érvényre. Ezt támogatja a Bata-cég őszi női cipőkollekciója, melyben minden nő megtalálhatja azt a cipőt, mely ruházatához legharmonikusabban illik és eredetien hat Ne felejtse el, hogy az őszi cipődivat anyaga a GABARDIN. — ELÍTÉLT ÁLGYÁROS. Rimaszobatból jelentik: Az elmúlt évben Zemanek Antal brünni ügynök mint egy zománcgyár tulajdonosa látogatta sorba a gömöri edénykereskedőket, majd utazóként alkalmazta „gyára" részére Kollár József ügynököt, akivel kettesben egész sereg rendelést gyűjtöttek a gömörmegyei kereskedőknél. Addig minden rendben volt, amig csak az áru szállítására sor nem került, mert akkor a megrendelők meglepetéssel látták, hogy a gyáros és utazója egyszerűen becsapta őket, amennyiben elsőosztályu áru helyett selejtes portékát küldött nekik utánvét mellett és pedig dupla mennyiségben. A feljelentés megtételekor az is kiderült, hogy a „gyáros ur"-nak a holdban van a gvár- telepe és még a saját utazóját is becsapta. Csalásért hathónapi börtönre ítélték. Kollár Józsefet viszont felmentették, mert beigazolást nyert, hogy ő is áldozata a csaló álgyárosnak. — RABLÓTÁMADÁS 15 KORONÁÉRT. Privigyéről jelentik: Vakmerő éjszakai rablótámadás áldozata lett Majtán József zlatniki gazda. A gazda késő este indult el a trencsénbáni vásárról néhány koronával zsebében. Útközben két ismeretlen emberrel találkozott, akik állítólag eltévedtek az erdőben és Majtántél kértek útbaigazítást. A gazda együtt haladt a két ismeretlennel s amikor az erdő sűrűjébe értek, az egyik férfi revolvert rántott s a megrémült Majtán rak szegezte. Közben a másik útonálló kikutatta Majtán zsebeit és elvette 15 koronáját, amit a vásáron szerzett. Az utonállók ezután gyorsan eltűntek, a kifosztott gazda pedig kétségbeesetten rohant a csendőTségre, ahol jelentést tett a rabló- támadásról. 6 _____________