Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)

1937-10-13 / 234. (4380.) szám

1937 október 13, szerda. ^RXGAI-/V\AG^ARHtRLAI> 9 A rovatért LüKŐ GÉZA felel Zűrzavaros fek@f@ napja volt a prágai értéktőzsdének Óriási kínálat * Az értékpapírokat nem jegyezték PRÁGA. —’ (Pragoradio). A prágai tőzs- dének kedden ismét fekete napja volt. A nyugati tőzsdék tegnapi lanyhasága, külö­nösen pedig a Wallstreet újabb árzuhaná­sai már a tőzsde előtti értékpiacon érzé­keny eséseket idéztek elő. így a Skodát, amely tegnap még 1539-en állt, 1470-nel emlegették, a tőzsde utáni taxálása pedig 1515 koronát tett ki. A hivatalos forgalom megkezdésekor rendkívüli kínálat mutatkozott a csaknem teljesen elmaradt kereslettel szemben, úgy hogy a vezető értékeknél mínusz-jegyzést kellett eszközölni. Negyed egyig csak ke­vés részvény tudott jegyzést elérni és a leg­keresettebb papíroknál az árfolyamjegyzés teljesen lehetetlen volt, mert különbéi az értékek a hivatalosan engedélyezett árfo­lyamcsökkenés alá süllyedtek volna. A bankok képviselői tanácskozáora ültek össze, úgyszintén a íőzsdeelnökség is azon­nali értekezletet hivott egybe. Végül is el­tekintettek az árfolyammegállapiíásoktól és úgy döntöttek, hogy az engedélyezett hatá­rokon belül kizárólag árura fognak jegyzé­seket eszközölni. Ilyen körülmények között csak a legrit­kább esetekben értek el az egyes papírok jegyzéseket. A tőzsdéidé) egész folyamán rendellenes volt a forgalom. A tőzsde az iránytalanság és a zűrzavaros árfolyamfej­lődés jegyében állt és mindehhez hozzájá­rult, hogy árveréseket is eszközöltek. A hivatalos forgalom zárlatakor a tőzsde elnöke és a tőzsdebiztos a sajtó képviselői­nek szobájába érkezett és fölkérte az újság­írókat, hogy tekintsenek el a tőzsdénkivüli I árfolyamok közlésétől, hogy ezzel az amugy- j is nyugtalan helyzetet némileg kíméljék. A magánforgalomban emlegetett árfolyamok teljesen szabályellenesek. Közölték továbbá, hogy a kormánybiztos az illetékes kormányköröket azonnal tájé­koztatta a tőzsde mai helyzetéről és tárgya­lásokat kezdenek a hangulat megnyugtatá- í sát célzó akció keresztülvitelére. Megállapi- j totíák, hogy a tőzsde nyugtalanságára sem- ; mi komoly alap nem volt, mert a newyorki tőzsde eseményei nem érinthetik a csehszlo- j vak viszonyokat és nem jogosítanak tőzsde- j pánikra. SendttvIRH srzahsaás a lengeni fiS^scSCn LONDON. — A hétfői londoni tőzsde­nap egyike volt a legfeketébb napoknak a londoni tőzsde történetében. Óriási veszte- ■ ségeket szenvedtek egyes értékek és az pari értékek esési indexe egyetlen napon 3 százalékot tett ki. A „Financial Times” | azt irja, hogy kimondott „suttogó kampány” van munkában, amely a legelismertebb cé­gek fizetőképességét is kikezdte. Angol köz- gazdasági körök a jövő heti csütörtöki tőzs­denapot a legnagyobb aggodalommal vár­ják. Az árfolyamesések a tegnapi napon i csaknem kivétel nélkül az összes szilárdan kamatozó értékeket érték. Noha Anglia vas­termelése rekordmagasságot ért el, a vas­értékek mégis jelentősen zuhantak. Még a frank megszilárdulása sem hatott megnyug­tatóig. A hétfői árfolyameséseket a szak­körök teljesen váratlannak minősitik. A fogyasztási szövetkezeik a jővöévi müzslrkontingens azonnal megállapítását követelik Memorandumban tiltakozik a müzsiripar a tervezett újabb megadóztatás ellen PRÁGA. — A fogyasztási szövetkezetek azzal a követeléssel fordultak a kormányhoz, hogy az 1938. évi müzsirkontingenst a törvény értelmében már most állapítsák meg. Egyben azt követelik, hogy az összkontingenst 10.000 vagonban szab­ják meg. Jelentettük, hogy az agrárpárti körök a müzsir­ipar újabb megadóztatását, kérték a kormánytól és hogy az illetékes1 minisztériumban erre vonat­kozólag határozott Ígéretet is kaptak. Értesülé­sünk szerint a müzsiripar képviselői közös ülésen foglalkoztak a tervbevett uja-bb adóztatással és memorandumot nyújtottak át a kormánynak, amelyben ennek az iparágnak válságos helyze­tére hivják föl az illetékesek figyelmét. Az em­lékirat szerint az újabb megadóztatás su’vos kö­vetkezményekkel fog járni, mert a müzsiripar képtelen a készülő újabb megterhelést viselni. A fakivitel nagy részét a csehszlovák vasút mellőzésével bonyolítják le Az elhibázott tarifapolitika következményei PRÁGA. — Minthogy a csehszlovákiai faipar követelései a vasúti tarifák leszállí­tása érdekében eddig nem vezettek ered­ményre és a vasutügyi minisztérium tovább­ra sem hajlandó a fakivitel érdekében tarifa- politikáját megváltoztatni, a favállalatok a kivitel nagyrészét a belföldi vasút lehető mellőzésével bonyolítják le. Az utóbbi idő­ben Németországban a magánkompenzációs kereskedelemben nagyobb kötéseket eszkö­zöltek vágott gömb- és fenyőfában. Ezek a szállítmányok Kárpátaljáról csaknem kizá­rólag Lengyelországon keresztül jutnak el Németországba. A csehországi fatermelők pedig egyáltalán nem veszik igénybe a vas­utat, mert a vízi szállítás az Elbán sokkal olcsóbbnak és egyszerűbbnek bizonyult. ;., Glasiomág meggaSősiUs a üidasági iaelllüst ■ Teljes faggetlenstés a liis.fs dlel • RÓMA. — A fasiszta birodalom gőzerővel elin- Mul az önellátás útiján, hogy gazdasági tekimtet- í.ben lehetőleg teljesen függetlenítse magát a kül­földtől. Az uj politika mindenképpen lényegesen | befolyásolja Olaszország helyzetét a világban. 'Mussolini a közelimulitban bejelentette, hogy Olaszország most már tervszerűen nekilát az ön- |ellátás megvalósításának és a Dúcétól ■ kapott ^■megbízatás alapján most már Olaszország gaz­dasági szervezetei sorra kidolgozzák a területük- |re ecő részletterveket. I A vegyüpari korporáció kőolaj, aszfalt, sztu- jrok, barnaszén és szeszesanyagok felhasználásé­ival akarja megvetni az olasz vegyiipar öndlá- J tás alapját. Meg akarják teremteni az önellátást a gyógyszeriparban, a festékiparban, a szerves és szerveden savakat termelő iparban. Olaszorszá­got szuperfoszfát és Mór terén függetlenítik a külföldtől. A gyanta felihasználásával akarják pótolni az Olaszországban hiányzó fémeket. Az olasz vegiyüpar teljes öneáliátását a korporáció lehetségesnek tartja. (—) Az államvasutak tanácsa Pozsonyban tar­tott értekezletén beszámoltak a pozsonyi vasut- igazgatóság körzetében emelkedő forgalomról. Az ekek nyolc hónapban ebben a körzetben a tavalyi eredményekhez képest a teheráruforga- lomban 13%, a személyforgalomban 10%, a gyorsáruforgalomban 12%, a külföldre irányuló teherforgalomban 37% volt az emelkedés. Sze­mélyzetben nagy hiány mutatkozott! i A viz, a gáz és a villamosság korporációja |vascsövek helyett a jövőben cementcsöveiket tart | alkalmazandónak. A világitógáz-termelésnél a s jövőben nagyobb teret szánnak a belföldi barna- | sz énnek. A fémipari és gépipari korporáció nagyobb te­ltet akar szorítani a belföldi nyersanyagoknak. ’Meg lehet oldani az olasz hajózási ipar fcérdé- *seit is,, hogy Olaszország áruszállításaiból telje- lsen kiszoirí'tihas'sáik a külföldi hajózási vállalato­kat. A bányászati korporációk a belföldi érclelőhe­lyek fokozott kihaisználásának problémája kap­csán megállapították, hogy a vastartalmú ércek és a szén terén az önellátás magas fokát-lehetne megvalósítani. A különböző korporációk által elfogadott ha­tározatokat moot a korporációk központi bizott­sága elé terjesztik, amely az egyes javaslatokat összehangolja s egységes és Olaszország egész gazdasági életét felölelő önellátási tervben fog­lalja össze. (—) Uj gabonaraktár Verbón. Pöstyénből je­lentik: A verbói ZEVOS gabonarészvénytársa­ság 300 vagon búza befogadására 400.000 koro­na költséggel uj gabonaraktárt építtetett, ame­lyet még október hónapban átadnak rendelteté­sének. (—) Emelkedik a posta bevétele. A posta be­vételei 1937 első felében az előző év ugyanazon szakával szemben jelentősen növekedett. Ez év első hat hónapjában 416.9 millió korona, azaz 2.63 százalékkal több volt a posta bevétele, mint tavaly az első hat hónapban. A táviróforgalom 19.7 millióra rúgott és 18.77 százalékkal'emelke­dett, a rádió 57.1 millió koronát, azaz 12.83 szá­zalékkal többet vett be, a telefon pedig 103.9 milliós forgalommal 9.04 százalékkal több a ta­valyinál. (—) Magyar burgonyát kér Erdély nemesitési célokra. Bukarestből jelentik, hogy a romániai burgonya rendkívül rosszul telel át és a mennyi­ségben is sok a kívánnivaló. Az erdélyrészl gaz­dasági intézet ezért kérelmet intézett a földmű­velésügyi minisztériumhoz, amelyben 40.000 kg. úgynevezett Gül Baba-burgonya vámmentes be­hozatalának engedélyezését kérte Magyarország­ról. Erdélyi mezőgazdasági körök ettől az akció­tól az ottani burgonya megnemesedését várják. (—) Szeptember második felében is emelke­dett a szénfogyasztás. Szeptember 16-tól 30-ig terjedő időben a kőszéntelepekre 35.145 vagont (tavaly ugyanebben az időben 25.452) irányított az állam vasút. Ebből koksz részére 6715 (3955) vagon ment. A barnaszéntelepekre 34.817 (34.813) vagont rendeltek. Ezúttal ugyanannyi vagont szállított a vasút, amennyit a bányák igényeltek. (—) Akció az értéknélkiili minták vámkeze­lési illletékének leszállításáért. A kereskedelmi kamarák azzal a kéréssel fordultak a postaügyi és pénzügyminisztériumokhoz, hogy az értéknél­küli minták vámkezeléséért szedett 2 koronás il­letéket szállítsák le 1 koronára. A jelenlegi ille­ték sok cég számára rendkívüli megterhelést je­lent, a vámkezelés viszont elenyészően kevés munkát ad a vámhivataloknak. (—) Kevesebb autót vásárolnak, mint tavaly. Csehszlovákiában júliusban összesen 1045 uj mo­toros jármüvet adtak el (tavaly 1330). Ebből személyautó volt 863 (1112), teherautó 91 (83), autóbusz 9 (5) és külföldi gyártmányú kocsi 82 (1307). (—) Növekszik a munkanélküliek száma Fran­ciaországban. Párisi jelentés szerint Franciaor­szágban a munkanélküliek száma, amely a múlt héten 305.340 volt, ezen a héten 307.500-ra emel­kedett. Párisban magában 84.665 a munkanél­küliek száma. A gabonafelvásárlás adatai szeptemberben PRÁGA. — A Gabonatársaság szeptember 15-Ig az idei termésű gabonából összesen 60.766 vagont vásárolt föl a tavalyi szeptember havi 49.083 va­gonnal ezemiben. Ebből nyilvánvaló, hogy a Ga­bonatársaság készletei a tavalyi 31.333 vagonról ezévben eddig már 35.377 vagonra emelkedtek. Mig azonban a rozs és az árpa felvásárolt meny- nyisége 50 százalékkal emelkedett, addig a búza- felvásárlás a rossz termés következtében apadt. A mailt év szeptember 15-ig ugyanis 27.670 vagon búzát vásárolt a Gabonatársaság, ezévben azon­ban csupán 27.623 vagont vett át a termelőktől. Rexordszn vonalon a világ búzatermése PRÁGA. — A Financial News megállapítja, hogy a világ ezévi búzatermése minden eddigi terméseredményt felül fog múlni. A legutóbbi becslések ugyanis a várható hozamot kereken 628 millió quarter-ra teszik, ami (1 quarter = körülbelül 2.5 q) 1572 millió métermázsának fe­lelne meg, az előző évi 561 millió és az 1931— 1932. évi 608 millió quarterre rugó „rekord”- hozamhoz képest. A becslés pontossága attól függ, hogy a fenti összegbe beszálitott orosz- országi termés 150 millió quarternyi magánbecs­léseken alapuló tétele mennyiben közelíti majd meg a valóságot. Megjegyzendő ugyanis, hogy a hivatalos és félhivatalos orosz becslések 175— 180 millió quarternyi hozammal számolnak, ami túlzottnak látszik. Maga Európa (Oroszország nélkül) 8 millió quarterrel magasabb hozamra számíthat az idén, mint a múlt évben, főleg Olaszország, valamint a közelkeleti országok kedvező eredményei folytán. Amennyiben a 150 millió quarternyi Oroszországra vonatkozó becs­lés elfogadhatónak bizonyul, az elmúlt évvel szemben összesen 38 millió quarternyi emelke­dés fog mutatkozni. A fontosabb exportáló or­szágok közül egyedül Kanadában várható gyen­gébb termés, mint a múlt évi volt, ezt azonban nagy mértékben pótolni fogja az Egyesült Álla­mok igen kedvező termése. Az ázsiai földrész eredménye változatlannak ígérkezik, mig Afriká­ban és Ausztráliában valószínűleg némileg ma­gasabb hozammal lehet számolni. (—) Indiába irányuló postacsomagok címzése. A postaigazgatóság figyelmezteti a közönséget, hogy az Indiába feladott csomagokra minden esetben megadandó és a csomagra rávezetendő a tartalom, súly és érték. Ennek az előírásnak be nem tartását büntetik és pedig a címzett kö­teles a csomag átvételénél a pénzbüntetést le­róni. Amennyiben azután a címzett nem fogadná el a küldeményt, a feladót jelentékeny károso­dás érné.

Next

/
Oldalképek
Tartalom