Prágai Magyar Hirlap, 1937. szeptember (16. évfolyam, 199-223 / 4345-4369. szám)
1937-09-05 / 203. (4349.) szám
— 382 — Uocty&fyá kUulty Irta: ÁKOSFYNÉ EÖTVÖS IRÉN | A Cukorhegyen innen s a Kásahegyen túl, volt egyszer egy csodálatos ország. Abban az országban mást sem tettek áldott nap, csak folyton-folyvást aludtak az emberek, akár a tej a virágos csuporban. Aludt ott minden teremtett lélek: a juhász, a kanász, a kéménykotró a lisztes molnár, a kövér biró meg a sovány szabólegény. A király az ágyán, a juhász a subáján, a tarka macska meg a búbos tetején horkolt, de olyan édes- deden, mintha cifra bölcsőben rengették volna őket Ha fel is serkentek egy minutára, csak addig voltak ébren, amig bekapkodták sebtiben az ételt, aztán tüstént magukra húzták a dunyhát s meg se moccantak árpatakarásig. No, a szomszéd király megunta leikéből a dolgot. Előhivatott egy pörgebajuszu vitézt s a markába nyomta mázsás buzogányát. — Eredj, szolgám, szaporán s döngesd meg kapuját Hortyogó királynak. Mondd meg néki, azt izenem, hogy nékem már elég volt a szörnyű muzsikából. Ha fel nem ébred tüstént, akkor bizony rontom-bontom, az országát széjjelrontom. Ment a vitéz, nyargalt, meg sem állt a tornyos palotáig s dzim-bumm!, ahogy csak két karjából tellett, úgy verte, döngette a cifra aranykaput a tollas buzogánnyal. Azt ugyan verhette. Fülebotját se mozgatta odabent a kastélybeli népség. A király meg éppenséggel meg se rebbent tőle. Egy álló hétig szakadatlanul püfölte az ajtót, mig végre nagynehezen felserkent a strázsa. —• Ördög vigye az irhádat, mért ébreszted fel a házat? rivallt rá mérgesen. De a vitéz rá se hederitett, csak talpalt befelé a király szobájába. Úgy aludt az, mint a bunda, odabent az aranyos nyoszolyán. Nosza, odaugrott hirtelen a vitéz s jó nagyot rikkantott felséges fülébe: — Ébredjen fel, szette-vette, mert a gazdám ázt izente! Felpillantott álmosan a király s azt mondta rá: „Ühüm“. Azzal befordult a fal felé őkelme s még hétszerte jobban hortyogott, mint máskor. Majd megölte a méreg a szomszéd királyt otthon, mikor meghallotta. Megfuvatta tüstént aranytrombitáját s elöparancsolta tenger katonáját. — Tyü, ilyen baj sohse vöt, ébresszük fel Hortyogót! -— adta ki a szigorú parancsot s jómaga is kirántotta drágaköves kardját. Már éppen indulóban voltak a rettentő sereggel, mikor elibe toppant egy cifrasubás ember. — Egy lépést se tegyél, felséges királyom, a hortyogók baját magam is ellátom. — Azzal addig sugottbugott a király fülébe, amig visszaparancsolta a tömérdek katonát. Nosza vett a piacon egy toronymagas gyertyát, a vállára lódította s nagyhegyesen útnak indult véle. Éjszakára oda is ért a hortyogók várához. Fogta a nagy szörnyű magas gyertyát, oda- szurta a palota elébe s gyorsan meggyujtotta. Hát, Uram-Teremtőm, támadt olyan világosság tőle, minta meggyulladt volna a világ négy sarka. Égett-lobogott nagy sercegve a viasz. Hej, Kajafás, Hekuba — támadt erre galiba, mert felserkent rá az öreg Hortyogó azon mi- nutában. De fel ám a kanász is, a juhász is, meg a pocakos biró is; még a tarka macska is leugrottá búbos kemencéről s fújni kezdték nagymérgesen a gyertyát. De meg se libbent a huncut, bárhogy erőlködtek. S csodák-csodája, a nagy fujkálástól úgy ki- röppent szemükből az álom, hogy nem henyéltek többet, hanem munkájához látott mindenik szaporán. JÁTÉK FEKETE EMBER. A játékosok közül sorsolás utján kiválasztunk egyet, szemét bekötjük: ő a fekete ember. A játékosok egyhangú kiáltására eldobja a labdát, hogy vakon is eltaláljon valakit az ülök közül. A játékosok elugorhatnak. Akit a labda talál, az le«z a kővetkező fekete ember. KI AZ ERŐSEBB? Két fiú feláll egymással szemben, nyújtott karral és nyitott tenyérrel. A kezdő tapsol és hirtelen meglöki tenyérrel társa kinyújtott tenyerét, lehetőleg úgy, hogy kimozdítsa őt a helyéből. Amig ez sikerül, addig mindig ö lök, ha társa nem billen ki, akkor rákerül a taszítás sora. Nem durva, csak erőt és ügyességet kivánó játék.
