Prágai Magyar Hirlap, 1937. szeptember (16. évfolyam, 199-223 / 4345-4369. szám)
1937-09-05 / 203. (4349.) szám
1937 szeptember 5, vasárnap. 17 A magyar cigányzenészek ötszázéves jubileuma A cigányzene a nemzeti lélek erősitője a sirvavigadás korában A magyar tánc és tánczene reneszánsza a múlt század derekán ■ A cigányzene elpolgárosul XIII. BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk jelentése.) A magyar szabadságharc levere- tése után, az önkényuralom szörnyű napjaiban a magyar dal, a cigány hegedűje volt a nemzeti lélek egyik legfontosabb vigasztalója. A cigány nemcsak az öröm, jólét, hanem a fájdalom s a megpróbáltatás keserű napjaiban is hű társnak bizonyult. A cigány ebben az időben érte el legnagyobb divatját. A sirvavigadás korszaka ekkor született meg. Zárt társaságokban a tilalmas nóták járták: a Rákóczi-induló s amint a költészetben az allegóriához menekült az érzelmeit szabadon el nem mondható költő, úgy a nótaszövegben is megnyilvánult ez az alle- gorizáló hajlam. Rebellis dallamokra — mint például a „Kossuth Lajos azt üzente“ dallamára ártatlan szövegeket énekeltek. A rebellis gömöri urak... Amikor 1857-ben a fiatal császár kőrútján Gömörországba érkezett s kíséretével Rimaszombatban szállott meg, hazarendelték az akkoriban Tátrafüreden muzsikáló gömörharkácsi Dombi Marcit, Gömörme' gye volt konvenciós cigányprímását s a „Fekete Sas“-ban rendezett udvari ebé deknél ő játszott. A rendezők azonban elfelejtettek előre megállapított programot kérni Dombitól, s igy történt meg, hogy a tisztes, fehérszakállu Marci bácsi Borzó Miskának „Losonc romlása“ cimü hires darabját kezdte játszani. Az ott levő urak rémülten integettek, de az uralkodónak annyira tetszett a nagyhatású darab, hogy végigengedte játszani. A Bezirkschef idegeit ugyancsak próbára tették akkoriban a rebellis gömöri urak. Esténként vígan játszatták Dombi bandájával a Kossuth-nótát s énekelték hozzá az akkor divatos szöveget: „Fribeisz István nagy naptára . ..“ (Rajkai Fribeisz István fürge kis színházi ügynök volt, kinek néhány darabját elő is adták.) Egy ilyen reggelig tartó hazafias neki- busulás után Szentmiklóssy Kálmán szem- szurói birtokos fogadásból odaállt a szembejövő uralkodó elébe s hangosan „Adjon Isten pálinkás jóreggel“-t kívánt. A Bezirksvorstand halálra rémült, de a császár mosolyogva intett: hagyják a borközi állapotban levő urat. Sőt egy kicsit meg is billentette a sapkáját.,. Megszületik a csárdás• Az abszolutizmus korának nemzeti szelleme hozta a bálterembe az uj magyar táncot: a csárdást is, amelyet ne tartson senki ősrégi nemzeti táncnak, vagy a puszták korcsmájából a bálterem parkettjára került népi sajtátosságnak. A harmincas években a valcer-hullám öntötté el a magyar báltermeket. A Hét Elektorok díszes termétől a Paradicsomig a fogadók, bálházak és kávéházak táncmüsorán a bécsi zwei Schritt- valcer szerepelt. Mint ahogy ma divatban van népszerű dallamokat jazzositani, úgy akkoriban az ismert és népszerű melódiákat ,,dreiviertel taktusu“ valcerekké húzták szét a közönség kegyét hajhászó zeneszerzők. így csináltak a Rákóczi-indulóból is bécsi valcerist. De már a negyvenes -évek nemzeti felbuzdulása a magyar táncot is jogaihoz juttatja. A ,,Regélő“ 1843. évfolyama leírja a Károlyi gróf békési főispáni beiktatóján tartott ,,nemzeti dáridót“, amelyen a vármegyebeli fiatalság magyar táncaiban volt mit gyönyörködnie az idegen vendégeknek, akiknek bámulatát még azzal fokozták, „hogy ha majd a Wenckheim Laci báró jön. akkor fognak ám táncot látni!“ És jött... Egy-két ugrással a terem közepén termett s a közönség körülötte — mint mikor a vízbe dobott kő habgyürüt formál — aként alakult karikává. Minden szem a Laci báróra tapadt, amint „táncában daliás délcegséggel virtuskodott.“ Az ébredező nemzeti szellem azután bevitte a magyar táncot és zenét a legfelső körökbe is. A pozsonyi diéták alkalmával tartott egyik udvari bálra Deák Ferenc és Seny József jurátusok is hivatalosak voltak s ez utóbbi kun-toborzójával nagy tetszést aratott az udvari dámák előtt. 1840 január 9-én a Nemzeti Kaszinó a hazájába visszatért Liszt Ferenc tiszteletére tartott úgynevezett „biborka -estélyt, amit azért neveztek úgy, mert a háziasszonyi tisztet betöltő mágnásasszonyok biborka (immortelle) virágot tartottak a kezükben. A pazar lakoma után a nemzeti viseletbe öltözött fiatalság magyar táncokat lejtett, ami fölött — az egykorú tudósitó szerint — Liszt ur nagy elragadtatásának adott kifejezést s örvendeni látszott, hogy az ő megjelenése uj epochát támasztott a magyar táncok fölelevenitésében, mert a Nemzeti Casino megalapítása óta ma járták el ott legelőször a magyar táncot“. 1841-ben nyert szalonjogot a népies páros tánct amit csárdás névre kereszteltek. Báró Wenckheim Béla mutatta be a Nemzeti Kaszinó bálján. A csárdás aztán megindult hóditó útjára s annyira tetszett, hogy Losoncon az uribálon estétől reggelig csak csárdást jártak, még pedig az egyetlen „Kukoricahajtás“ cimü nótára. A magyar tánc úgyszólván ikertestvérévé vált a cigánymuzsikának, amely nélkül el sem képzelhető. Ezen nőtt naggyá, ezen fejlődött daliássá s ez teremtette meg a ma gyárnak sirva-vigadását. A nemzeti gyász napjaiban a magyar Terpszichore is gyászt öltött s csak a hatvanas években pengtek újból a sarkantyúk. Párvy Sándor egri jogász száz kés hegyéből veret magának acélsarkantyut, melynek remek pengése hét vármegyében visszhang zott. A csárdás is az első, 1860-i jogászbálon támad föl s ez vezeti be a mulatságot. Azóta válik tradícióvá, hogy a jogászbált a „Nem ütik a jogászt agyon“-csárdás vezeti be. A társadalom magyar képe Talán ennyira magyar képe soha nem volt a társadalomnak, mint a hatvanas években. A nemzeti elnyomás reakciójaképen jelentkezik a külsőségekben is ez a föllob- banás. Nemcsak az úri osztály, hanem a nép is külsejében nemzeti jelleget mutatott. Mindenki magyar ruhát öltött. Nemzeti táncot járt s ennek divatot csinált külföldön is. Bécsi s prágai dámák Zrínyi Uona-bársony- mentéket csináltattak a pesti Monaszterlinél III. Napoleon felesége innen rendelt magyar gomba-kalapot. Zágráb és Fiume uc- cáin sarkantyú pengett s persze, hogy divatos volt a magyar cigány is mindenütt. A hatvanas évek hires pesti nótahelyei á vendéglők. A Komlóban Patikárus Ferkó, a Zrinyi-kávéházban, amely a Muzeum-köruí elején volt, fölváltva Patikárus Ferkó és Rácz Pali, a Hét választófejedelemben Balázs Kálmán muzsikált. Szabadabb szellem kapott lábra s a jobb cigánybandák egyre- másra Pestre költöztek föl. A magyar társadalom képe átalakulóban van s ezzel a fejlődéssel egy vonalban megváltozik a muzsikáló cigány társadalmi helyzete is. A dzsentri kiváltságos vagyoni helyzete megszűnik. Tisza Kálmán idején a vidéki nemesség a hivatalokba menekül, az udvari cigány divatja idejét múlta. A cigány városi elemmé lesz s a fokozódó polgárosodással a polgárságot szolgálja ki. Az udvarból indult ki útja a 16. század reneszánsz-divatjában; a főúri kastélyba vezetett a regős-rend szétmállásával; a nép muzsikusa lön a kuruc korban, amikor az előkelőségek a külföldi barokk-muzsikát vezetik be udvarukba. Majd fénykorát éli a 18. századon át a 19. század derekáig, amikor a magyar földbirtokos-osztály muzsikusa. Azután a polgársághoz simul s ez a kor jelenti a cigánymuzsika dekadenciáját. Mert mindig kénytelen kiszolgálni annak az osztálynak ízlését és igényeit, amelyikből él, s igy alkalmazkodik a polgárságnak a külföldhöz alkalmazkodó zenei igényeihez. így jut el a jazzig a cigány is. Örvendetes azonban, hogy a népies magyar zene újabb megerősödése s a rádió, a film propagandája a magyar cigányzene reneszánszát is meghozta. Ötszáz év fejlődésén s jellemző, érdekes epizódján vezettük végig tizenhárom cikkünkben az olvasót. Ez a munkánk a krónikus munkája volt, aki a nemzeti kultúra szempontjából is jelentős adatokat rögzít. E cikksorozat keretén kívül, de annak befe- jezéseképen szólani fogunk még a múlt század néhány kiemelkedő cigány-nagyságáról ... A éöazfi/eudé# Irta: László Aladár Az idei nyár egyik eseménye: tönkrement a hires kávéház. Az emberék nem értik az esetet. — De hiszen mindig zsúfolva volt... — mondja az egyik. — Téli estéken nem lehetett asztalt kapni — jegyzi meg a másik. A harmadik pedig szakszerűen magyarázza: — Pedig nemcsak olyan egyszerű feketéző vendégek voltak... Mindenki ott vacsorázott ... Az illető nem tudja, hogy ez nem jelent sem- nyt, mert azok voltak az igazi boldog idők, amikor a kávéházakban még nem lehetett vacsorázni, a régi világban, amikor még kurták kávéházra: „Színházi vacsora". Ez pedig nem jelentett párolt marhafartöt, kis menüt, hanem csak egyszerű imbiszt. Az összes törzskávéház nélkül maradt törzsvendégek közül legjobban Tapper doktor rázta a fejét: — Nem értem, hogy ment tönkre... Hiszen én is mindennap ott vacsoráztam ... Nem akartam Tapper doktort törzsvendég! mivoltában megsérteni, s igy nem mondtam neki: Talán éppen azért ment tönkre a kávéház. Mert Tapper doktor a legutálatosabb törzsvendég, akit csak valaha hordott a föld. Tulajdonos- és pincérgyilkos, aki soha sincs megelégedve, aki örökké javitó-adagofcat kér, aki a karls- badi vacsorához lecsót követel... Tapper dök- tor jelenléte egymagában elég ahhoz, hogy egy jobb sorsra érdemes kávéház tönkremenjen. Egy szép májusi este a szomszédos asztalnál ült Tapper doktor é's igy végigélvezhettem egész vacsoráját, annak egész szertartását: a rendeléstől a vitákon keresztül az elfogyasztá- sig. Most pedig, amikor a rég! pesti kávéház redőnyeit lehúzta, feljegyzem ezt az esetet a ser- dültebb kávésok okulására. Tapper doktor először egy óráig tanulmányozta az étlapott, mialatt a pincér már reszkető térdekkel állt előtte. —Legjobb volna valami hideget enni — töprengett a törzsvendégek gyöngye, mialatt a meleg ételek neveit olvasta. — Nem, mégis meleg ételt eszem ... Erre a hideg ételek rovatát kezdte olvasni. A pincér, szegény, hogy segítsen, bámulatra- méltó udvariassággal megkérdezte: — Talán egy szép serpenyős rostélyost? — Megbolondult? — ordított Tapper doktor. A gyomorsavamra serpenyős rostélyost? — Akikor talán bécsi szeletet? — Nem valami könnyüt, — Rántott csirkét? — Valami könnyebbet... A pincér minden kötelező tisztelete mellett legjobban ágytollat szeretett volna ajánlani, de ezt is lenyelte, mert Tapper doktor étkezésben nem ismer tréfát,.. A törzsvendég végül kikötött a borjúlábnál. — Hozzon borjúlábat — mondja, majd rögtön az induló pincér után kiáltott. — Hé! Álljon meg. Mégis inkább menüt eszem... Mi van a menüben? A pincér elsorolta, hogy mi van a menüben. — Milyen levest mondott? — kérdezte doktor Tapper. — Májgaluska vagy raguleves ... A törzsvendég belenézett az étlapba: — Látom, hogy rákleves is van ... — De nem menüben ... — Ide sem lehet járni... Hozzon ragulevest. Várjon. Hozzon ragulevest, de májgaluska legyen benne... A pincér hozta a levest, Tapper doktor kí- szürcsölte, mialatt egy kissé nehezményezte, hogy kevés májgaluska van a ragulevesben. — Előétel: gomba tojással vagy orosz hus- saláta. — Hal nincs? — kérdezte Tapper doktor. — Van. De nem menüben. A törzsvendégek királya nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy ő előételnek tököt enne tartárral. — De kérem — igyekezett jobb belátásra birni a pincér —, azt nem lehet kérem.,* Tapper doktor erre felpattant: — Maga ne magyarázzon, hogy mit lehet és mit nem ... Küldje ide a tulajdonost __ Előkeritették a tulajdonost, aki lelkére beszélt a törzsvendégnek: — Sajnos, nem lehet, miután a menü kettő ötven, a tok pedig egymaga három busz. .. Tapper doktor ugyan felajánlotta, hogyha tokot kap, akkor hajlandó tíz fillért ráfizetni a menüre, de igy se ment a dolog. Végül a következőképpen oldotta meg a gordiusi csomót: — Jó, arra nem kell előétel... Az előételt cseréljék ki feketekávéra... Most pedig hozzanak egy erdélyi fatányérost.., A pincér erre fogcsikorgatva megjegyezte, hogy az étlap bal felső sarkában olvasható, hogy milyen húsételek vannak a menüben ... Tapper doktor erre áttanulmányozta a bal felső sarkot. — Borj-uvesés tökkáposztával, sertéskaraj párolt káposztával, őzcomb áfonyával, császárfartő ecetes tormával... Ez az egész? Hozzon akkor őzcombot, de tegyenek hozzá egy csepp borjuvesést... Áfonya helyett egy kis tökkáposztát kérek ... Sokat adjanak... Mondja, hogy nekem lesz ... A szomszéd ászaitól megfigyeltem, hogy Tapper doktor háromszori visszaküldés, többrendbeli javitoadag kiszolgáltatása után végre elfogyasztotta a húsételt. — Italt tetszik? — kérdezte a pincér, aki másfél óra óta csak Tapper doktorral foglalkozott. — Kis bort, kis vizet... Hé... Nekem jár a menüben tészta és sajt. A kis bort, kis vizet adják a sajt helyett... Tészta helyett kérek epret porcukorral... Egy pohár koantrót öntsenek erre az eperre ... — Ezt is menüben? — kérdezte megrökönyödve a főpincér. — Nem, majd külön fogok fizetni egy gyüszü- nyi koantróért... Rablók! Az ember bőrét is lehúzzák... Tegnap láttam Tapper doktort. A törzsvendégek gyöngye ott ment el a régi kávéház előtt. Amint láttam, neki még megvan a bőre, amit lehúztak... Ezzel szélben a kávéház redőnyeit valóban — lehúzták...
