Prágai Magyar Hirlap, 1937. szeptember (16. évfolyam, 199-223 / 4345-4369. szám)
1937-09-26 / 221. (4367.) szám
— 409 — Öriásország határán, ott, ahol a Sehol- sincs folyó találkozik a Rég-envolt tengerrel, van egy hatalmas, sűrű erdő. De abban az erdőben hiába keresnél fekete rigót, füttyös sármányt, vagy éppen cinkét, mert nem lakja azt egyetlen énekesmadár sem. Azok már rég elmenekültek a. csúfság elől. Mert azt az erdőt Tolvaj-erdőnek nevezik világszerte. Ugyan miért kaphatta ez a szép erdő azt a csúf nevet, mit gondoltok, gyerekek?! Hát bizony azért, mert egyesegye- dül szarkák lakták, akikről talán ti is tudjátok, hogy nem vetik meg a spép csillogó holmit. Ami csak elmozdítható volt, messze vidéken, mindent öszseloptak ezek a tolvaj madarak, nem csoda hát, ha üldözték is őket a környéken mindenütt. Kalló Jóska a szegény favágó fia volt. Naphosszat járta apjával az erdőt, segíted neki gallyat szedni, rőzsét cipelni. Jóska- elment egyszer szark-afészket keresni, legjobb barátjával, a szelidlelkü Galamb Petivel. Nagy volt a szegénység Kallóék vi- tyiliójában, jólesett a száraz kenyér mellé egy-két szarkatojás. Bizony, csupa folt volt szegény Jó3ka gyerek egyetlen nadrágja, szegény édesanyja, haj de sokat öltügetett rajta, mikor nap-nap után elszakadt a sok fáramászásban. Sokszor ki is kapót otthon emiatt. Dehogy is g'onidolta volna, hogy a fészekkeresés hozza meg a szerencséjét a szegény favágó családnak! Most is Ügyesen felmászott egy hatalmas tölgyfára. Olyan magas volt a fa, hogy a teteje már alig látszott. Ugyancsak igyekeznie kellett Jóskának, nehogy erejéből még idő élőt kifogyjon. Nadrágján is egy- re-másra szakadtak fel a foltok. Már-már elérte a fészket, amikor megérkezett Szar- káné őnagysága. Éppen jókor, hogy megakadályozza házi tűzhelyének szétdulását. Ijedten repdesett körbe-körbe, majd könyörgésre fogta a dolgot. Galamb Peti, Jóska barátja, nagyon megsajnálta a kétségbeesett Szarka mamát és addig-addig kérte Jóskát, hogy ne bántsa a kékeken csillogó kis tojásokat, amig az bele is egyezett és üres kézzel, de szakadt nadrággal, lemászott a fáról. Szarkáné madárszemét elöntötte a könny. — Ezért boldoggá teszlek benneteket egész életekre — szólt —.gyertek c-sak utánam. Nemsokára odaértek a kétszázéves öreg bükkfához. Ott megállt Szarka mama és igv szólt: — Talán tudjátok, hogy amit mi, a szar- kanemzetóég apraja-nagyja elhoxdtunk, azt soha többé megtalálni nem lehetett. De azt nem tudjátok, hogy miért! Tolvaj-erdő kincseskamrájába, ennek a vén fának a hatalmas odvába hordunk össze valameny- nyien a kincseket, aranyat, ezüstöt, drágaságot. Hálából, mert nem pusztítottátok el az otthonomat, ezt a rengeteg kincset én most mind nektek adom. A két gyereknek csak úgy káprázott a szeme a nagy fényességtől, ahogy a fekete üregbe belenéztek. Csillogó drágakövek, tompafényü aranyak, vakitóan ragyogó kin. esek hevertek nagy összevisszaságban. Csak belemarkolt mind a két gyerek és rohantak lélekszakadva hazáig. A nagy libegőstől alig tudták elmondani, mi történt velük a Tolvaj-erdőben. Noseza, lett nagy sürgés-forgás Kallóék rozoga házában, meg a fehérre meszelt Galamb-portán. Három napig mindkét család apraja-nagyja mást se csinált, csak hordta a töméntelen kincset-, ki a fején, ki a hátán cipelte verejtékezve. Ök lettek a leggazdagabb emberek a szarkák jóvoltából messze földön. De hálásak is voltak a szarkáknak, iskolát csináltak nekik, ahol a kis szarka-gyerekeket megtanították arra, hogy lopni nem szabad; kórházat, ahol a betegek és öregek menedéket találtak és madáretetőket helyeztek el mindenfelé, hogy télen se szenvedjenek szükséget semmiben. Hogy azután megjavult-e a szarkanemzetség, azt bizony nem tudom, de mostanában már nem hallani annyi rosszat róluk, ugy-e, gyerekek!? Szarkáné pletykálta el nekem tegnap ezt a régi történetet, igaz-e, nem-e, azt már csak Szarkaországban tudnák megmondani. Kérdezzétek meg, gyerekek, ha arra jártok, jól? Itthon vagyok Irta: SZIPINA MIHÁLY, 13 éves, Tardoskedd Az öreg nap bearanyozta a tájat. Minden tündökölve látszott. Teli tüdővel szívtam az ózondus hegyi levegőt. Az egyik kopár sziklán megállapodtam és szemeim az alant elterülő tájon legeltettem. A fák öleléséből kibontakozott egy kis falu, fehérre meszelt házaival és karcsú templomtornyával. Köröskörül hegyek, völgyek váltakoztak, ahogy azt már a jó Isten elrendelte. Itthon vagyok, kiáltottam boldogan, s ezt a hangot visszhangozták a hegyfalak. Két kezembe öleltem e tájat. Itthon vagyok, mondottam boldogan.
