Prágai Magyar Hirlap, 1937. szeptember (16. évfolyam, 199-223 / 4345-4369. szám)
1937-09-19 / 215. (4361.) szám
— 398 Hetek etdöb&i tódéul Kerekerdő'bén történt, hogy a hőseincé- rek vezére, Rengőbajszu, összehívta egy napon népét na-gy tanácskozásra. Jöttek is szép számmal. Egy régen kivágott tölgy szeles tönkjén foglaltak 'helyet és nyüzsögtek, amint ez rovaroknál szokás. Néhányan a szomszédos sarjbajtásokra telepedtek, abban a hiszemben, hogy onnan jobb kilátásuk esik, a többi ide-oda mászkált tereferélt. A közeli fáról mókus fütyült le a tisztelt társaságra: — Hölgyeim és uraim, nincs szükségük ügyes rendezőre? Félvéka dióért olyan parádét csinálok önöknek, hogy sose felejtik el! — Ugyan, te saelebnrdi! Tudod is, mi a rend! — felelték neki. Dolmányos varjú repült által felettük. — Kár, kár! Kár, kár! — kiáltotta. — Nó, ha kár, akkor menjünk odébb egy házzal — mondta a mókus és másik fára dobta át magát. Ékkor már jött is Rengőbajszu. Jobbról is, balról ie, két futrinka cipelte rettenetes bajszát. Hü, micsoda bajusz volt ez! Nemcsak a Kerek erdőben, de messzi vidéken hire volt és minden iskolásfiu azon törte magát hogy Rengőbajszut a. spirituszos üvegébe kerülhesse. A cincérek hódolattal bámultak rá és azt suttogták maguk között, hogy valami titokzatos kenőccsel kezeli az öreg, némelyek pedig még azt is tudták, hogy a kenőcsben a csigaháj a legfontosabb elem. Próbálták is ellesni a receptjét,: de eddig, senkiinek se sikerült. Rengőbajszu nagy méltósággal foglalta el helyét a pódiumot, bevezetésül megsodortatta a bajszát a futrinkákkal, mert maf a nem volt rá képes, aztán krákogott vagy ettőt és igy szólt: — Kérem a gyászolókat, hogy az első sorokban foglaljanak helyet! Most tűnt. csak ki, hogy mennyi a gyászoló! Nők, férfiak, lányok, fiuk fekete kar- szalaggal jártak és teli voltak keserves panaszokkal. Mert nehéz idők jártak a cin- oérek népére: a gimnázium negyedik bé osztálya kiránduláson volt tegnapelőtt és rávetette magát a cincérek népére. Persze, előzetes hadüzenet nélkül. így aztán minden fiünak legalább egy jutott a spirituszos üvegébe. Apákat,. anyákat, gyerekeket sirattak most a megmaradtak és azért gyűltek össze, hogy megbeszéljék, mint lehetne az eféle támadások elől sikeresen védekezni. Rengőbajszu. aara kérte a. gyülekezetét, hogy elsősorban azok álljanak elő. akiknek különleges panaszuk, vagy elfogadható ötletük van. — Kérem — jelentkezett egy faragócin- c-ér —, azt ajánlom, furjuik járatainkat mélyebbre a fa törzsekben. — Ha nem volnék olyan álmos, most, nagyot nevetnék! — szólalt meg a szomszédja. — Micsoda beszéd az, hogy íurjuk mélyebbre. Nem tudja kegyed, hogy fekete harkály is van a világon. Az úgy kipiszkálja kegyedet a legmélyebb járatból is, hogy sose pödri ki többé a bajuszát! A faragócincért meglepte ez a támadás. — Kérem, — én csak a gyerekek előli védelemre gondoltam — hebegte. — A gyerekek legföljebb egyszer jönnek ki évente, a fekete harkály meg állandóan utánunk jár. — Na és a tövisszúró gébicset se felejtsük el — szólt közbe hátulról valaki. — Éppen tegnap az unokaöcsémet húzta karóba... Képzelhetik, hogy most milyen jól érzem magam! — Egyre többen zümmögtek és cincog- tak. A mókus megint ott ugrált a. fölöttük terebélyesedő lombok között és véletlenül közéjük söpört a farkával egy aranyporos nyárfacin cért. — Pardon, ha zavarok — mondta, udvariasan a nyárfacincér. — De nem jószán- t ómból potyogtam ide. Még nem aludtam ki magam... ugyanis, én éjjeli cinoér vagyok — és nagyot ásitott. Erre Rengőbajszu is ás i to zni kezdett, s az ásít ás átragadt a többire is. Hü, de unalmas társaság volt, ez! •— Hát senkinek sincs indítványa? — emberelte meg magát végre Rengőbajszu. — Kérem — szólalt egyvékony hangocska —, nem messzire pompás ölfát tudok. Nagyszerű kávéiház az! Két tücsök hegedül ott naphosszat, kitünően elszórakoznánk. A gyászfátyolosak nagyon haragosak lettek erre az indítványra. — Hát nincs önnek lelke? Nem gondol már azokra, akik Sipirituszos üvegbe kerültek? A kérdezett a bajszához kapott s igy szólt szomszédijához: — Nézze, kedves naccsád — bocsánat, a nevem Pöndöri, — úgyis olyan szomorú az életünk. Egész nap, egész éjjel csak ijj- dögélünk a sötét járatokban és néha-néha, amikor kisüt a nap. kirepülünk egv- pár percre. . Ugv gondolom, ha most Odern ennénk és megkérnők a tücsköket,, talán valami szép, szomorú nótát húzhatnának a é
