Prágai Magyar Hirlap, 1937. szeptember (16. évfolyam, 199-223 / 4345-4369. szám)
1937-09-15 / 211. (4357.) szám
A rovatért LirKŐ GÉZA felel PRAGA. — (Pragoradio.) Az értéktőzsdén íz üzleti forgalom ma teljesen szünetelt. Fél- izenkettőíkor, a szokásos megnyitás idejében a őzsdetererabe lépett Pokorny vezérigazgató, a őzsdelkamara elnöke a tőzsdetanács összes tagadlak kíséretében. Pokorny sári csöndben mon- lotta el következő gyászbeszédéti — Meghalt T. G. Masaryk, a csehszlovák Legendás alakja azonban nekünk résztvevőknek, és a jövő nemzedék hálás sziveiben élni fog. T. G. Masaryk felszabadító elnök emlékezete legyen örök. A fcőzsdeközönség megindul tan, állva hallgatta végig a gyászbeszédet és gyászának háromperces csönd tartásával adott kifejezést. A tőzsdekamara elnöke ezután közölte, hogy a kamara elhatározta, hogy a gyász külső jeléül ma nem tartanak tőzsdenapot és amennyiben Masaryk elnök temetése tőzsdenapra esik, úgy a tőzsde azon a napon is szünetelni fog. A bankszövetség gyásza PRÁGA. — A csehszlovák bankok szövetsége a Zemská Bankában ma délben 12 óraikor gyászülést tartott, amelyen Svoboda vezérigazgató Masaryk elnök fölött gyászbeszédet tartott. Augusztusban csökkent a sertés és a zsír behozatala j PRÁGA. — Az augusztusi állatbehozafal ada- r; ait ma hozták nyilvánosságra. A határszéli áí- atorvosok följegyzése szerint Csehszlovákia augusztusban 25.554 darab sertést hozot be a múlt ív azonos hónapjában behozott 31.700 darabbal .zeniben. Romániából 13.941 (14 588), Jugoszlá- 'iából 7313 (13.169), Magyarországból 4293(3641). i .en^elországból pedig 7 (245) darab sertést íoztak be. A szalonna- és a szirbehozata] a múlt i ivi augusztusi 17.069 mázsáról 13.243 mázsára iH-iSökkent. Magyarországról 6087 (3939), Ho’lan- Uáhól 2507 (2982), Jugoszláviából 2386 (7482), íz Egyesült Államokból 1087 (1383), Romániából >24 (594), Lengyelországból 157 (0) q zsír és szaru onna került behozatalra. Lovat 16 (2), juhot >15 (1442), élőbaromfit 1692 (493) darabot hoztak >e főképpen Romániából. A levágott baromfibe- íozatal 325 q-t tett ki, főleg Romániából és Jugoszláviából. A hentesárukéhoz tál 73 '77) q-t, a íyersbőrbehozatal pedig 31.549 (29.024) mázsát 1 ett ki. I gyümölcspiac helyzete PRÁGA. — Tekintettel a kereslet csökkenésére, almát jelenleg csak Romániából és Jugoszláviából hoznak be. A jugoszláv szőlő és a jugoszláv és román szilva behozatala tart. A Metropress jelentése szerint a köztársaság keleti részein az almatermés nagymennyiségű, az alma »zonban férges és nem alkalmas hosszabb ideig /aló raktározásra. A piac ellátása ezidő szerint lagyobb a kelleténél. A spanyolországi gyümölcs lehozatal, tekintettel a tengeren való szállítás /eszedelmeire és a francia vasutak vagonhiányá- ’a, bizonytalan, sőt igen valószínű, hogy a kará- rsony előtti piacra a spanyol narancs és mandarin nem igen jut el. Javult az államvasutak szállítási forgalma PRÁGA. — Az államvasutak szállítási for- jaima májusban is kedvező volt. Májusban ősziesen 25.1 millió személyt szállítottak, azaz 7.4 millióval 'többet, mint a multév azonos hónapjában. Az áruszállítási forgalom 5 millió tonnát ett ki, azaz 1.1 millióval többet, mint 1936 má- usában. A szállított teberám súlya 4.4 millió onna volt. A vendéglősök, szállodások és kávésok követelései POZSONY. — A vendéglősök, szállodások is kávésok ipartársulatainak országos szövetsége Pozsonyban tegnap rendes közgyűlést táróit. Bernovsky kormánytanácsos visszautasi- j :otta a vendéglősök ama állításait, hogy a szlo- /enszkói országos hivatal szigorú vizsgálat nélkül ad ki vendéglőengedélyit. A vendéglősök követeléseiről dr. Stoják titkár beszélt s megjegyezte, hogy a munkaviszonyoknak kollektiv szerződés keretében való rendezése a vendéglős- pár megkárosítását jelentené, mert az egyes vál~ -alatok viszonyait nem lehet kollektív szerződésbe tömöríteni, amelynek egyik legfontosabb követelménye a százaiékrendszer, ami az árakhoz /aló kötelező hozzászámitást jelenti. Rezoluciót ögadtak el, amelyben utalnak arra, hogy a szlogen szikói vendéglősipar nem rentábilis. A vendéglősök ezért kérik', hogy a vendéglőkoncesz- sziókat vizsgálják felül. A rezolucióban az országos hivatalt a büntetőügyi fellebbezések gyors dintézésére kérik. Végül kérik, hogy a rendőri is egyéb illetékeket szállítsák le és szüntessék neg a korcsmái hitelről szóló 1883. évi törvény irvényét, amelynek értelmében a vendéglősök Szlovenszkón szeszesitalokat csak 16 korona ere- éig hitelezhetnek. A szövetség tiltakozik a polgári törvénykönyv ama szakasza ellen, amely •szerint a hitelbe nyújtott szeszesitalok ára nem enne perelhető. Jelentősen javult az augusztusi külforgalont PRÁGA. — Az állami statisztikai hivatal jele-: ’ ~e szerint Csehszlovákia augusztusi külfor- gzlrm jelentősen javult. A forgalom 2 milliárd 76 millió koronát tett ki, amelyből a behozatalra 931, a kivitelre pedig 1.145 millió korona esik. Az augusztushavi aktívum tehát 214 millió korona. A január—augusztusi külforgalom volumeaje 14 miliárd 569 millió koronát tesz ki, amelyből a behozatalra 7.069.5, a kivitelre pedig 7.499.5 millió esik, az aktívum tehát 430 millió korona. Szlovenszkőn rosszabbodni fog a foglalkoztatottság? POZSONY. — A GyOSz központi bizottsága Pozsonyban ülést tartott, amelyen az ipar időszerű kérdéseivel foglalkoztak. Dr. Zafko Péter vezértitkár beszédében kijelentette, hogy a nyári hónapokon a foglalkoztatottság majdnem elérte az 1930. évi színvonalat. A javulás a beruházásoknak tudható be. Beszéde szerint a kis szlovenszkói ipar annak ellenére, hogy most kielégítően van foglalkoztatva, a szlovenszkói munkásoknak csak töredékét képes fölvenni. Ezért félős, hogy Szlovenszkőn a foglalkoztatottság ismét rosszabbodni fog. Gasparec titkár a csehszlovák- magyar utólagos kontingens-egyezményről, valamint az 5%-os szlovenszkói kedvezményről és szállítási ügyekről referált (—) Zadina miniszter nem hajlandó főieméiül a margarinkontingenst. Jelentettük, hogy a mizsirpiacon hiány van. A kereskedelmi gré- rdumok egyesülete és számos más cseh és német rereskedelmi szervezet megbízottai interveniállak a földművelésügyi miniszternél a margarin- ;ontingens fölemelése érdekében. Zadina miniszter a margarin gyártási kontingens fölemelé- ;ére irányuló kérést teljesítését kereken vissza - itasitotta. (—) Szétesik az élesztőkartell. Az évek hosz- szu során át létező éiésztőkairtedl érvényét az 1937. évre már csak nagy nehézségekkel sikerült meghosszabbítani. A meghosszabbításkor negyedéves felmondási határidőt kötöttek ki. A kartellmek három nagy cég a tagja, míg az autsi- derek száma jóval nagyobb. A kölcsönös áraliá- kináliat lehetetlen helyzetet teremtett. A nagy autsiderek közül egy beszüntette üzemét, egy másik meg kényszergyességben van. Az élesztő- gyárak kapacitásuknak csak 40 százalékos kihasználásával dolgoznak. Minthogy a kartell nagy tagja, a Schönprieseni sem tartotta be az egyezményt, a libán! élesztőgyér, amely a Nes- tomitzi Finomító konszernjéhez tartozik, a tagságot október 1-re fölmondta. Az ügyben még tárgyalni fognak., (—) Megjelent a pogácsák és a dara eladási ára. A hivatalos lap szerdai száma közli a földművelésügyi minisztérium hirdetményét, amely- lyel 1937 szeptember 16-tól 1936 március 31-ig megállapítja a pogácsák és néhány belföldi darafajta eladási árát és föltételeit. (—) Burgonyakeményitő - fölszabadítás. Az ipar- és kereskedelemügyi minisztérium a hivatalos lap szerdai számában megjelent hirdetményével szeptember hónapra a belföldi szükséglet céljaira további 2 százalékos burgonyakeményitőt és dextrint szabadított fel. A kormány elejétől kezdve az alapmennyiség 37 százalékát szabadították fel. (—) Keményitőcukor-fölszabaditás. Az ipar- és kereskedelemügyi minisztérium ma megjelent hirdetményével szeptember 15-től 30-ig 5 százalék keményitőcukrot szabadított fel a belföldi szükséglet céljaira. A kampány elejétől kezdve 85 százalékot szabadítottak föl. (—) Kihirdették a belföldi kukorica fölvásárlási és eladási árát. A Csehszlovák Gabona- tánsaság a hivatalos lap vasárnapi számában hirdette ki az érvényes kukorica fölvásárlási és eladási árakat. (—) Az Ausztriával és Franciaországgal lebonyolítandó kereskedelmi tárgyalások előtt Mint ismeretes, a csehszlovák-osztrák kereskedelmi tárgyalások megkezdésiét október elejére 'tűzték ki. A kereskedelmi delegációk más irányú elfoglaltsága dacára szó van arról, hogy a bizottságok még szeptember végén összeülnek. Amennyiben ez nem sikerül, úgy a tárgyalásokat október végére halasztják. Szeptember végén kell megkezdődni a csehszlovák-francia kereskedelmi tárgyalásoknak is. Drágasági segély a pozsonyi fémiparban POZSONY. — A pozsonyi fémiparban R múlt héten egyezményt kötöttek, amely szerint a munkásoknak drágasági segélyt fognak kifizetni, amely a férfiaknál 100—200, a nőknél 50 —140, a tanoncoknál 30—40 koronát fog kitenni. Ezenkívül a kitanult és egyévi gyakorlattal biró ipari munkások órabérét 16 fillérrel emelik fel. Az egyezmény a pozsonyi Kábelgyárra is vonatkozik. A középsziovenszkói gyáripar helyzete PRIVIGYE. - (Saját tudósítónktól.) Középszlovenszkón az év első felében a gazdasági életben javulás volt észlelhető. Az építőipar foglalkoztatása különösen az állami beruházási munkálatoknak tudható be. A foglalkoztatottság hosszabb időre biztosítottnak látszik. A Vöröskő—Margitfalva, valamint a Besztercebánya—Divék közötti vasútvonalak reményt nyújtanak arra, hogy igen fontos középsziovenszkói vidékek nyílnak meg a gazdasági élet számára. A vidék iparosítása már meg is kezdődött. A Besztercebánya— Divék közti uj vasútvonal fölépítése valószínűleg a jövő évben fog befejezést nyerni. Az Aranyosmarót—Üzbég közötti vasútvonal építése befejezéséhez közeledik. Privigye és Handlova között az uj országút első szakasza az idén elkészül. A zólyombrézói állami vasgyárban a konjunktúra idejében 5—6000 munkás dolgozott. A gyár helyzete a múlt évben megváltozott s némileg több munkást alkalmaznak, mint tavaly. Ä gyárnak állítólag sikerült nagyobb megrendeléseket kapni s igy valószinü, hogy az üzemet ki fogják bővíteni. A középsziovenszkói faüzemekben jelenleg körülbelül 5000 munkás dolgozik. Némi javulás észlelhető az üvegiparban is. Az ujantalvölgyi üveggyár nemrégiben újabb kemencét állított munkába. A gyár villamoségőket készít s napi teljesítménye 150.000 darab. Jelenleg 650 munkás dolgozik. A zsolnai és a rózsahegyi cellulózegyárak foglalkoztatottsága javult s a gyárak üzemét — mint ismeretes — ki akarják bővíteni. A rózsahegyi papírgyár üzemét csomagolópapír gyártására is kiszélesítette. A cement- és téglagyárak foglalkoztatottsága aránylag kielégítő. A bőrgyárak helyzetében jelentősebb javulás nem észlelhető. (—) A repce 193S. évi vetésterülete. A müzsirlpar az idén 1300 vagon repcét volt köteles átvenni, jövőre 1500 vagont vesz át. A jövőévi repceárak megállapítására vonatkozó tárgyalások, mint ismeretes, a nyári szünet előtt nem vezettek eredményre. A tárgyalásokat a paritásos bizottság októberben folytatni fogja a kereskedelemügyi minisztériumban. A földművelésügyi minisztérium azonban már hozzájárulását adta ahhoz, hogy a repce vetésterülete 1938-ban SOOO hektárt tegyen ki az idei 7300 hektárral szemben. (—) Aláírták a csehszlovák-magyar állategészségügyi egyezményt. Megírta a PMH, hogy a csehszlovák-tmagyair kereskedelempolitikai re- jviziós tárgyalások során megtárgyalták az állategészségügyi egyezmény részleteit is. A vitás pontokat sikerült kiküszöbölni, az állategészségügyi egyezményt megkötötték s azt Prágában szombaton délután ratifikálták. (—) A hagymakivitek A zöldség- és korai burgonyatermelők szövetségének elnöki ülésén a vetni való kórai burgonya jövő évi bebiztosításának kérdését tárgyalták meg és állást foglaltak a hollandiai behozatal ügyében. Megállapították, hogy az idei hagymatermés ugyan kevesebb lesz a tavalyinál, azonban ennek ellenére 300 vagont sürgősen exportálni kell a belföldi piac könnyítése érdekében. A káposztatermés az idén a jelek szerint a tavalyinak csak a fele lesz. A szövetség a földművelésügyi és kereskedelemügyi minisztériummal tárgyalásokat fog folytatni a hagymakivitel tármogatásáról, valamint az egyiptomi hagyma behozatalának szabályozásáról (—) A magas benzinárak kiszorítják Csehszlovákiából a külföldi repülővonalakat. A kamarai központ ismét interveniált az illetékes helyeken a repülőilletékek leszállítása iránt. A központ főképpen azt kéri, hogy tegyék olcsóbbá a benzint a repülőgépek számára, mert a magas benzinárak miatt a nemzetközi repülővonalak Csehszlovákiát megkerülik. Utalnak arra a tényre, hogy a holland repülőtársaság a magas benzinár miatt pozsonyi állomását Budapestre tette át. (—) A margarinkontingens fölszabadításáról. A népjólétügyi minisztérium indítványára tárgyalások folynak a miniszterelnökség és az érdekelt minisztériumok között, hogy a 8 százalékos mar- garinkontingens-tartalékot, amelyet novemberben kellene fölszabadítani a karácsonyi időszakra, már a harmadik negyedévben szabadítsák föl, úgyhogy a 23 százalékos negyedévi hányad 31 százalékra emelkedne. Amennyiben ez bekövetkezne, úgy az érdekeltek kérni fogják, hogy a negyedik negyedévi kontingenst emeljék föl. háziasszonyok öröme a főzőrecept-gyüj'temény, amit a NAGYASSZONY havi folyóirat praktikus kártyákon ad előfizetőinek Kérjen mutatványszámot a PMH kiadóhivatalánál (—) A szlovenszkói és kárpátaljai malmok buzaellátása. Feierabend, a Gabonatársaság elnöke, visszatért Belgrádiból, ahol tárgyalásokat folytatott a „Prisad“ kiviteli társasággal, A Metropress jelentése szerint a közeljövőben nem várható, hogy Jugoszlávia buzakinál-attal álljon elő, holott ismeretes, hogy Csehszlovákiának 10.000 vagon juboguza átvételére van kötelezettsége. Ezért a jelentés szerint a Gabonatársaság a keletszlovenszkói és kárpátaljai malmoknak búzával való ellátását átmenetileg fogja megoldani olyan módon, hogy nagyobb különbség ne álljon elő a szállítás és a magasabb paritásos árak miatt, amennyiben a búzát a köztársaság nyugati részeiből szállítanák. (—) Mátyusföldön fölbecsülheteíüen károkat okozott az eső a szőlőben, burgonyában és dohányban. Tudósítónk jeleníti: Mátyusföldön az idén mintegy 60 százalékkal több szőlőtermésre számítottak, mint a tavaly. A gyakori esőzés a szőlőben 20—30 százalékos károkat okozott. Nagy kárt okozott az eső a burgonyában is, mert a burgonya rothadásnak indult. A nedves időjárás a már letört dohánylevelek penészedését idézte elő s így a kár meglehetősen nagy. (—) Föllendült a méhészet Szlovenszkőn. Tudósítónk jelenti: Statisztikai adatok szerint a szlovenszkói méhészegyesületek száma 28 egyesülettel 680 taggal szaporodott. Szlovenszkőn ezek szerint 240 egyesület és 10.680 tag van. Kárpátalján pedig 37 egyesület 1691 taggal. (—) Országos méhészeti kiállítás és gyűlés Tiszaujlakon. Tudósítónk jelenti: Az országos méhészegyesület a kárpátaljai méhés-zegyletek részvételével Tiszaujlakon a Korona-szállóban tartotta meg ezérvi közgyűlését. A gyűlést méhészeti kiállitásisal kapcsolták össze. A gyűlésen ismertnevü méhészek adtak elő, igy id. Zapf László gimnáziumi tanár, Kalász Andor, Bere- hánics és Klestil Endre, stb. Az előadások tárgyát a méhészet aktuális problémái képezték. A gyűlésen foglalkoztak a méhészetnek minél szélesebb rétegekben való elterjesztésével és az állami támogatás Ideszközlésének kérdésével. A megnyitó és a záróbeszédet Klestil Endre országos egyesületi elnök és Kalász Andor országos titkár mondotta. B Gyászülést tartottak a prágai értéktőzsdén köztársaság első elnöke, a felszabadító elnök, a nagy gondolkodó, a jog, az igazság és a méltányosság tántoríthatatlan harcosa. A csehszlovák nemzet és az egész állam népének lelkét őszinte gyász üli meg. Az egész világ mély tisztelettel hajlik meg a nagy halott előtt. A nagy felszabadító elnök földi maradványait abba a földbe fogják helyezni, amelyet felszabadított.