Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)

1937-08-08 / 179. (4325.) szám

4

^rxgaiAWAarhirlap

1937 augusztus 8, vasárnap«

Százezer külföldit vár Budapest az Eucharisztikus Világkongresszusra

A magyar vendégszeretet csodákat fog művelni ■ Hét napra már negyvenöt pengőért kapnak teljes panziót a zarándokok ■ Mindenkivel anyanyelvén fognak a rendezők beszélni

Dr. HAIGZL Kálmán müvei

Érsekújvár múltjából .... Ke 35.— A garamszentbenedeki

apátság története .... „ 25.—

A Kistapolcsányiak...............

. 25.—

a Prágai Magyar Hírlap kiadóhivatala utján megrendelhetők. Portó Ke 3.—> utánvétnél Ke 5.—.

BUDAPEST. - A XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus előkészületi munkáiban jelentős esemény, hogy a budapesti szálloda- és panziótulajdonosok értekezletükön elhatározták, hogy 1938 május 23 és junius 1 között a szállodai szobák felett a rendelkezési jogot a Központi Előkészítő Bizottságnak adják át.

A kongresszus idején tehát szállodai vagy panziói elhelyezéshez csak azok a csoportok vagy egyéni utasok juthatnak, akik az Előkészítő Bizottsághoz fordulnak és az utalványt tőle megkapták. Szükséges lesz természetesen ezenkívül, hogy a legmodernebb budapesti internátu- sokat és iskolákat is hotelszerüen rendezzék be s e két kategóriában már eddig is mintegy 10.000 ágy áll az Előkészítő Bizottság rendelkezésére. De Budapest társadalma is nagy készséggel siet a rendezőség segítségére. Á magyar vendégszeretet most abban nyilatkozik meg, hogy a müveit osztályok családjai ezrével ajánlják fel lakásaikat a külföldiek elhelyezésére. A felajánlók ■között nem egy olyan van, aki kényelmesebb elhelyezést tud biztosítani a legkitűnőbb hotelnél is.

Eddig 20.000 magánlakást ajánlottak fel! s a felajánlók között a legjobb magyar nevek szerepelnek,

akik az Eucharisztikus Világkongresszus külföldi vendégeinek kedvéért vállalták magukra, hogy személyzettel együtt átadják a lakásukat. Mivel a magyar társadalom müveit rétegeinek tagjai a magyaron kivül két-három külföldi nyelvet is beszélnek, a magánvendégszeretetet élvező kül-J földi résztvevők elhelyezésükkel a legteljesebb mértékben meg lesznek elégedve.

A budapesti Előkészítő Főbizottság

100.000 külföldi vendéget vár az Eucharisztikus Kongresszusra s ezek közül 'mintegy 30.000 lesz a magasabb és 70.000 a szerényebb igényű zarándok. Az utóbbiak számára a székesfőváros és a magyar királyi kormány segítségével hatalmas zarándokszállásokat rendeznek be. Az irányárakat, az elszállásolás és az élelmezés költségeit illetően már most szétküldik a világ minden részébe, hogy a kon-I gresszusi részvétel költségeit ki lehessen számítani. ■

Hét napig tartó látogatásnál a teljes pan-1 zió 80-tól 288 pengőig, magánlakásokban! 75-tőf 152 pengőig, intézeti elhelyezésnél | 64-től 86 pengőig, mig egyszerű zárán-1

dokszálláson 45 pengő lesz körülbelül.

Az Előkészítő Bizottság mindenhol nettó- árakat számit, tehát azt az összeget, amelybe az elhelyezés magának a bizottságnak is belekerül. Az egyes országok helyi bizottságaihoz, valamint az utazási irodákhoz most szétküldésre kerülő részletes tudnivalók között különösen figyelemreméltó az Előkészítő Bizottságnak az a nyomatékkaj hangsúlyozott kívánsága, hogy

a külföldiek legalább hat napot töltsenek Budapesten, tehát május 23-án érkezzenek és lehetőleg csak május 31-én távozzanak Budapestről, minthogy a közbeeső időben az összes közlekedési eszközöket, valamint a MÁV mozdony- és kocsiparkját a belföldi százezrek szállítása fogja igénybe venni.

Ezenkívül azt is kéri a rendezőség, hogy a

külföldi vendégek necsa'k hotelszobákat, hanem megfelelő arányban magánlakásokat és intézeti szállásokat is igényeljenek, mert csak igy lesz mód mindenkit egyformán kielégíteni. Különös gondot fordítanak majd arra, hogy ugyanazon nemzet zarándokai lehetőleg egy körzetben legyenek elhelyezve s az érintkezést egymással fenntarthassák. E célból

minden nemzetiségű zarándokcsoport számára az ülető nyelvet jól beszélő bizottságokat is szerveznek.

Ezek a külföldieket minden ügyes-bajos dolgaikban ki fogják segíteni.

Az Előkészítő Bizottság munkájának gondossága garancia arra, hogy a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus minden technikai kérdését a résztvevők teljes megelégedésére fogják megoldani.

Irta: Daekó István

A szabadtéri színjátszás napjainkban folyó újjászületésében a szűkös és szegényes szlovenszkói magyar kultúráiét egyelőre aligha veheti ki a részét. Madáchunk igéinek tágas diadala, amely a szegedi dómtérről indulva betölti az égbolt távlatait és maga után vonultatja a magyar színjátszás más hangjait is, a mi számunkra legfeljebb buzditó és lelkesítő példa, amely felé még sok kisebb állomáson keresztül kell igyekeznünk.

A szabadtér gadzdag környezete, a természetes tágasság, korlátlanság, az áramló szabad levegő miliője, a mennyboltig terjedő beszegetlen terület a színi játék uj lehetőségeit nyújtják. A színjátszó és játékkedvelő embert ezek a távlatok a klasszikus szabadszinpadtól és a vallásos színjátékoktól kezdve a reneszánsz látványos felvonulásaiig és a népi játékhagyományok szivárványos megnyilatkozásaiig mindig foglalkoztatták és vonzották. A négy fal közé bezárt szellem, mai túlterhelt és tulsüritett életünkben is utat keresett a szabad lélegzéshez, a több és tisztább levegőhöz, a természetnyujtotta erősebb akusztikához. Ezt az utat, ugylátszik, a szabadban tartott színjátszásban egyrészt meg is találta.

A mostani nyáron Szegeden már egyenesen szabadtéri előadásra irt színjátékot is bemutattak, Berczeli A. Károly misztériumát, a „Fekete Máriá‘‘-t. Ilyképpen természetes gondolatnak tűnik fel, hogy a színjátszás ősi elemeinek újraalkalmazásával az uj szabadszinpad meghozhatja a felfrissült színpadi életébrézoiást is.

I

A földi sors nagyméretű drámai bemutatása lehet ez az uj színpadi műfaj. A játszók és nézők közös részvételével, szorosabb kapcsolatával, a közvetlen eres hatással, az élet valóságaiba átfolyó játék nagyobb- szerüségével odasegitheti a művészetet régi álma megvalósításához: hogy ugyanis az embert valóban javíthassa, a társadalmat arányosabb életre nevelhesse s

Í

hogy közvetlenül és általánosabban hathasson,

A művészi formájú igaz gondolatok szétáradására a szabad térben, bensőnkben, mennyire szükségünk ; volna nékünk is! A szellem kenyere ez, amellyel életerőt szerezhet s jövőt táplálhat a maga számára. — Ilyenkor nyáron töményitve folyik a meleg, gyógyító ózon a szlovenszkói erdőkben. A hegyi patakok kres- csendóbban csörrentik elő a folyékony tisztaságot és a test nem léphet úgy, hogy mindenütt ne gyógyulást és ujjáválást találjon. Azonban meg kell keresnünk a bizakodás útját arra is, hogy a magyar lelkűiét és szellem számára is van ózon, hegyi patak és gyógyulás.

Ha a tágabb tér levegőjének ilyen megrebbenését,

I jeltadó megcsörrenését tapasztaljuk valahol, hirt kell adnunk arról. Erre megnyitó példát Eperjes és Sáros magyarsága nyújtott nemrég, egy júliusi napsütéses vasárnapon. Előttünk, — a jövő felé törő erőgyűjtés üdítő nyári hangulatában, — ennek a példának olyan

(

jelentősege van, mint amikor a szegedi szabadtéri előadásokat néhány lelkes fiatalember (egytől-egyig szellemi rokonaink), szerény eszközökkel, de átgondolt

í

kulturális munkarendszerbe állitva, sok akadály dacára, szegényen és lelkesen, pár évvel ezelőtt, az „Ember tragédiájáéval, megkezdte.

Hasonlatosan vonult ki az eperjesi magyarok zöme az említett vasárnap a Villec-hcgyre, Petőfi, Tompa és Kercnyi „költői versenye“ színhelyére, az „erdei lak“ emlékoszlopához. Többszáz főből álló sokaság állta körül az emlékoszlopot a szabad térben, a zengő hegyi napsütésben. Máriássy Béla a három magyar költő eperjesi találkozásáról beszélt. Szepesházy Klári elszavalta a szlovenszkói költő, Sebesi Ernő „Emlékezés az erdei lakra“ cimü versét. Kunszt Józsa Tompa Mihály versét, Martényi Árpád Petőfi Sándor költeményét szavalta el az erdei lakról. Az eperjesi „Daltestvérek“ Fábry Viktor vezetésével több Pctőfi-dalt adtak elő. A tisztáson, a végtelenül tágas és zöld színpadon — Ítéletünk szerint — a szabadtéri kultúráiét első, felpezsdítő jelenete játszódott le Szlovénokon, Az első felvonás kezdő képe volt ez, amely mélyen meghat mindnyájunkat, akik magyar kultúránk nyilt- levegőjü, kifejlődött, kerek előadásai után vágyakozunk és törekszünk.

Az első kép megható és buzditó, a helyes ösztönnel megtalált nagy életformák szerénységével megkapó. Bizonyosan vannak események és dolgok, amelyek ezen a júliusi vasárnapon és azóta is nagyobb arányokkal, zaklatóbban foglalkoztatják a mai riadt embert. Chamberlain Európa sorsáról levelez, az Ibériai félszigeten egyéves modern európai háború folyik és a sárga Kelet fellobbanó lángjai megvilágítják a fehér ember sápadt arcát is. Ennek dacára az „erdei lak“ példája, az emberi szellem dimenzióiban, szinten nagy esemény. Akad és van, mert van, négyszáz ember, boldogságunkra és büszkeségünkre kis országunkból négyszáz magyar, akik a világ sajgó gondjai és a maguk túlterhelt hetes és éves fáradságai után, a testi erőt, erőszaktevést hangsúlyozó, azt ápoló és sokszorosító korban ki tudnak zarándokolni három régi költő három versének elfeledt emlékéhez és ettől az emléktől kapnak felüdülést. Nincs túlzás abban, ha lelkesítőnek és gyönyörűségesen vigasztalónak találjuk ezt a példát.

Követésére és továbbfejlesztésére van szükségünk. Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Kármán József, Tompa Mihály, Balassa Bálint, Gyöngyössy István, Szenei Molnár Albert, Pákh Albert, Reviczky József, Pósa Lajos és sok, ebből az áldott földből nőtt társunk várja a hasonló nyári kirándulókat. Fürdőruhás testi mivoltunk zarándokhelyei nagyon is háttérbe szorították az „erdei lak“-ot és társait. A meleg napsütés és a szabad levegő elől elzárt, hónapokra bcnaftalinozott szellemi munka, fejlődés és előrejutás, a nyáron szünetelő kulturélet annyi, mint szórakoztató téli fényűzés. Nemzetiségi sorsunknak nincsenek évszakos aktualitásai, csak meg nem szűnő erejű és megoldandó létkérdései, amelyek között előljár szellemi javaink ápolása és fejlesztése. Való igaz, hogy a forma egyenlő a dolgok lényegével s az eperjesi kulturzarándokok olyan nyári formát találtak a szellemi élet egy fontos szakaszán, amelyet, ha igazán tudunk élni, egyszer még majd úgy emlegetünk, miként az első Madách- előadást a szegedi szabadtérben.

Az álbeteg

Irta; Harsány! Zsolt

Mivel a meghívás háromnegyed kilencre szólt. Eliz kilenc előtt öt percre rendelte a kocsiját. Gondosan öltözködött. Mikor a tükörbe nézve gondosan megvonta szemöldöke vonalát, az a határozatlan reménység blzsergette, amely mostanság mindig kellemesen idegessé szokta tenni, ha társaságba készült. Harmincéves volt. özvegy, csinos, jómódú és társtalan. Másíél évvel ezelőtt Ausztriában megismerkedett egy mérnökkel, aki nagyon megtetszett neki. Az tüzzel-vassal kezdett udvarolni, de hamarosan kitűnt, hogy házasember. Eliz gyorsan és óvatosan visszavonult. A mérnök még irt neki egyszer-kétszer és irodája címét megadva, válaszért könyörgött. De ő a leveleket válasz nélkül hagyta. Azóta nein akadt társtalan életében semmi nevezetes. Pedig a lelke most már annyira megtelt gyúlékony anyagokkal, hogy már csak nagyon kicsiny szikrára volt szükség. El is határozta, hogy engedni fog eddigi válogatós finnyásságából. S ha társaságba hívták, mindig igy ment le a lépcsőn, bundájába burkolódzva, nyugtalan és várakozó mosollyal: talán ma este fog találkozni a Regénnyel.

Korán érkezett, alig volt még ott egy-kettő a meghívottak között.

— Gyere, segíts ültetni — súgta oda a háziasszony.

Bementek az ebédlőbe és szemlét tartottak a névkártyák felett.

— Ki ez a Cserna?

— Nagyon érdekes ember — felelte a háziasszony — ért szántam szomszédodnak. Orvos. Az uram azt mondja, hogy óriási pályafutás előtt áll. Rockefeller- ösztöndijjal járt Amerikában, tudományos kutatásokat folytat valami hormonokról vagy mormonokról, én nem értek hozzá. Nagyon csinos ember, de borzasztó esetlen. Társaságban meg sem tud mukkanni. Majd biztasd egy kicsit

I Nemsokára jött az esetlen ember. Szép szál legény 5 volt, magas, karcsú, ápolt külsejű. Eliznek azonnal meleg zsibbadás futotta el a szivét: ez az. Ilyen emberről ábrándozott. Akinek a megjelenése is megvan, de azonkívül belülről is valaki.

Asztalnál nehezen indult a társalgás. Az orvos udvarias volt, de szórakozott. Eliz kénytelen volt erősebb eszközökhöz nyúlni.

— Mondja. Mint tudóstól akarok magától valamit kérdezni. Igaz, hogy a szem színe összefüggésben van bizonyos lelki tulajdonságokkal? Újságban olvastam erről és engem érdekel.

Az orvos felelt valamit, de a beszédtárgy következtében Eliz szemébe kellett néznie. S attól a sugárzó bátoritástól, amit meglátott benne, azonnal olyan piros lett, mint a pipacs. Most már könnyebben ment a beszélgetés. Vacsora után a feketénél is összeültek. Az orvos Amerikáról beszélt. Érdekesen, folyékonyan, közvetlenül. Eliz ujjongott magában. Ez az. Csinos, okos, kedves ember. Adná a jó Isten, hogy ez a találkozás a Regényt jelentse.

De el sem tudott búcsúzni tőle, mert mikor leültek kártyázni és éppen az orvoson volt a terités sora, a telefonhoz hívták. Csak üzenetet küldött vissza, hogy lóhalálában beteghez kellett sietnie. Eliz lesújtó kedvetlenséget érzett. Már terveket szőtt, hogy együtt megy el az orvossal és valahogy, kellő urinői formában, módját ejti, hogy megbeszéljék a következendő- ket. telefonfelhivást, uzsonnát a Zserbóban. satöbbi. Ahogyan már az ilyen dolgok indulni szoktak.

Másnap el nem mozdult a telefon mellől, hátha az orvos felhívja. És mint ilyenkor történni szokott, ezúttal igen sokan hívták fel. Csak éppen az orvos nem. Vagy ha hivta is, ő mással beszélt. így telt el az egész délelőtt. És az ebéd utáni óra is, a telefonok szabályos órája is. Az orvos nem jelentkezett.

Félnégykor Eliz kikereste az orvos nevét a telefonkönyvben. Feltárcsázta a számot. A jelentkező női hangtól megkérdezte, hogy az orvos ur mikor rendel. Aztán felöltözött. Nem is egyszer, háromszor. A fehérneműjét háromszor változtatta meg. Előállittatta kocsi- j

ját és elment az orvoshoz.

Négy beteget kellett kivárnia az előszobában. Dobogó szívvel, lámpalázasan turkált a képes folyóiratok között. Végre bejutott.

— Ugye, nagyot néz, hogy ilyen hamar viszontlát? Képzelje, beteg vagyok. És milyen szerencse, hogy tegnap este megismertem. Ma már mint régi ismerős jöhetek ilyen kitűnő belgyógyászhoz.

— Nagyon kedves. Mi a panasz?

— Valami határozatlan fájdalmakat érzek.

— Hol?

— Itt — felelte Eliz bizonytalanul és a derekára mutatott.

— Hát majd megnézzük. Tessék levetkőzni.

Eliz izgatottan rakta le a ruháját. Fehérneműje illatos pompájával akart hatni. De az orvos rá sem nézett. Hátat fordítva kezet mosott. És a mosdótól hátra sem nézve szólt rá, hogy feküdjék le. S mikor odajött hozzá, a félmeztelen asszony látványa számára nem volt egyetlen pillantása sem. Nem fiatalember volt. Orvos volt.

— Hát lássuk csak.

Elkezdte gyakorlott kézmozdulatokkal a vizsgálatot. Tapogatott, nyomkodott, faggatott. Eliz folyékonyan hazudta a tüneteket. Csak félig kellett hazudnia, mert két ízben, négy hónapja és egy éve, voltak valami fájdalmai, de csillapítót vett és nem törődött a dologgal. Gyomorrontásnak vette az egészet. S most egy mondat közepén hirtelen éleset és fájdalmasat sikoltott. Rémitő fájdalom hasított bele az orvos ujjai alatt.

— Mi ez, mondja? ■— kérezte megdöbbenve az orvost.

— Tessék felöltözni — felelte az —, még nem vagyok biztos a diagnózisban, de azt hiszem, a műtétet aligha lehet elkerülni. Van sebész ismerőse? Konzultálni szeretnék.

Eliz hebegve válaszolt. Remegő kézzel szedte magára a holmiját. Az orvos sebésznek telefonált. Megbeszélték a találkát Eliz lakásán másfél óra múlva. Eliz szédülten, sápadtan ment haza és rögtön Je- feküdt. Még aznap este szanatóriumba ment. Másnap

I

deiben megoperálták. Ki kellett venni az epehólyagot és még egy daganatot is. ötnegyed óráig tartott, sok bonyodalommal. Számos lenövést találtak.

! Beletelt egy hét, mire Eliz, a kábítószerek mámorából magához térve, tudomásul tudta venni, hogy a legutolsó pillanatban operálták. Minden halasztás életveszélyes lett volna. Mivel a műtétet követő napon tulerősen köhögött, a varrott seb egyrésze felszakadt. Ez kitolta a gyógyulási időt.

Cserna doktor már nem volt sehol. Egy másik belgyógyász jött helyette, akikre Cserna rábízta a betegeit. Mert Cserna elutazott Amerikába. Váratlanul kihívták valami tudományos megbízatás dolgában.

Három hónapig tartott Eliz, teljes gyógyulása. Első nap, mikor visszatért a lakásába, barátnője híve1 fel. —■ Vagy már annyira, hogy eljöhetsz hozzám teára? —• Hogyne, köszönöm. Mikor?

— Holnap. Érdekes meglepetés vár. Most nem mondok többet.

Eliz tudta, hogy ez az érdekes meglepetés nem lehet más, mint Cserna. Alig aludt valamit aznap éjjel. Három hónapig folyton ez az ember járt a felében. Mit csinál odakint és vájjon mikor jön vissza? Most, úgy látszik, visszajött.

Másnap délután félhatkor becsengetett barátnőjéhez. A nappaliban csakugyan ott volt Cserna. És egy ismeretlen, vöröshaju, feltűnően szép fiatal hölgy. Angolul beszéltek.

— Engedje meg, hogy megismertessem a feleségemmel.

Eliz elsáppadt. De Összeszedte minden erejét.

— Ó, gratulálok. Nem is tudtam, hogy megházasodott. Sőt azt sem tudtam, hogy vőlegény.

— Vőlegény nem is voltam. Ezelőtt három hónappal nem is ismertem a feleségemet. Most ismerkedtünk össze odakint. Mig maga, szegény, azon a nagy bajon ment keresztül. De most már teljesen rendben van, ugye?

Eliz fáradtan mosolygott.

—- Igen, köszönöm, most már teljesen rendben vagyok.