Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)
1937-08-01 / 173. (4319.) szám
A kassai magyarság A XIV század elején már magyar polgárai voltak Kassának Kosa—Kassa— Kosice ■ A magyarság évszázados harca a létért ■ A történelmi igazság is síkra száll a kassai magyarság jogaiért II. Négyszáz éves jubiláris ünnepséget ül a kassai magyarság, azonban a magyarság gyoxcerei sokkal régebbiek a nemes városban. Abaujtornavármegyét már a tizennegyedik században megtölti az északnak húzódó magyarság, amely itt közelíti meg legjobban az egykori Magyarország északi határát, hiszen a tizennegyedik században Sáros derekán is csak magyar telepeket találunk. Hogy a sárosi magyarság félsziget alakjában nyult-e ki az abaujiból, vagy a Kassa feletti erdőség, amely déli Sárost is ellepte, szigetté alakitotta-e, azt még nem tudjuk. A honfoglaló magyarság talált itt szláv őslakosságot, mint azt a helynevek: Garadna, Torna s a többiek mutatják, de Abaujtorná- nak a középkor végén felbukkanó szlovák lakossága nem ennek az ősszláv elemnek ivadéka, amely teljesen felszívódott a magyarságba. Ezen az összefüggő magyar telepterületen a királynő birtokain a 13. szá- z~ 1 derekán jelennek meg a német hospe- sek. A három Németi, Gönc, amely a Kuncz névből ered, továbbá Perény, Ruszka, Vizsoly, Cece és Dobsa a királynő német falvai és német még Miszlóka, Sepsi és Tel- kíbánya. Ezek a német falvak is egyre- n:ásra olvadnak be a magyar tengerbe, mint ahogy ez a beregi és ugocsai német falvakkal történt. Közülök egyedül Miszlóka, régi nevén Deutschendorf tartja németségét és lakosságának jó része még a múlt Külföldiek özőnlése A város hire s neve, az egyre fokozódó polgári jólét messzi földről vonzza az idegi neket. A kora középkortól a 17. századig si ü a külföldiek beözönlése. Németek, lengyelek, beköltözők, sőt csehek is jöttek s Így lesz a város egy kis kozmopolita közti z. ággá, amely a humanizmus hatására civitas-nak, republica-nak nevezi magát s consuloknak hívja tanácsosait. A folytonos külföldi bevándorlás alakítja ki a város túlnyomó német jellegét, a német nyelv a közélet nyelve, a hivatalos nyelv a kor szokása szerint latin és német. A sokfajta nemzetiségű polgár között azonban szép számmal vannak magyarok is, még pedig a java polgárok sorából. A legelőkelőbb céhben, a ötvösökében magyar volt a 14. század elején Lasla Aurifaber, s ugyancsak magyar volt a pénzverő-háznak a- n próbamestere, akit Andrisnak neveznek a följegyzések és 1410—1444 között működött. A magyarság száma már a 15. században tekintélyes volt. Nemcsak a közvetlen környékről, hanem Magyarország legtávolabbi részeiről is sokan vándorolnak Kassára és szupplikálnak a polgárjogért, amit a város polgári foglalkozásuaknak — súlyos feltételek között ugyan — de minden alkalommal meg is ad. Az első autentikus okmánybeli adat, amely Kassán működött magyar származású iparosról fenmaradt, az 1463 évből való, ekkor adják meg a polgárjogot Matthias Aurifaber Zegedinek és követi őt Michael Aurifaber de Jászó, Jászai Ötvös Mihály. A 15. század végén Kassa félszáz ötvöse közül négyről hitelesen kimutatható, hogy magyar nemzetiségű, de legalább az ötödé a céhnek magyar és igy van ez a többi céhben is. A magyarok gyülekezete már igen tekintélyes. Az első magyar prédikátor Kassa legrégibb számadási könyvében már megtaláljuk Paulus Ungarus magyar prédikátor nevét az 1482 év adatai között, bizonyságául annak, hogy már magyar pré- d-.kátort kell alkalmazni. A 16. század elején Kassa magyarságának sorában már igen tekintélyes polgárok vannak. Amikor Szerémi György, János király képviselője, Kassán időzik, hogy a várost a magyar király pártjára hajlítsa, a tanács ellene fordul. Súlyos helyzetben van és élete sincs biztonságban. Ahogy krónikájában irja, egy ízben reggelire hívja meg a város aispenzá- jj tora, számtartója, aki ,,erat Hungarus” s fi- fgyelmezteti a veszedelemre. A város fogtisztje tehát magyar volt. Tudjuk, hogy Dévai Biró Mátyás, aki nem tudott németül, 1530-ban Kassa prédikátora volt, tehát a magyar gyülekezetnek hirdette Isten igéjét. Az egykorú forrásokból száz és száz ilyen adatot hordtam össze, amelyek mind amellett bizonykodnak, hogy Kassán már a 14. század derekától, tehát a várossá alakulás első pillanatától, otthonos volt a magyar elem és nagy szerepet játszott a város életében. A Zápolyák 16 esztendeje Van-e tehát létjogosultsága a kassai magyarság négy C-t jelentő mostani lélekün- nepének? Van! Mert valóban az a politikai esemény, hogy az addigi Ferdinandus pártján lévő várost a kirá lyi védősereg magyar alkapitányai János kezére juttatták, előidézte a város roha mos megmagyarosodását. 1536-tól 1552 ig volt Kassa a Zápolyák kezén s ez a tizenhat esztendő elegendő volt arra, hogy a magyar elemet évszázadokra megerő sitse benne. A János király bosszújától tartó német polgárok egy része vagy önszántából költözött el, vagy pedig kényszeritették a kiköltö zésre. Megfizették házát, ingóságait. Az el költözőitek helyébe debreceni, váradi kereskedők/ szikszói polgárok s a török elől költözők jöttek, akiket akkoriban futott embereknek neveztek. Czeczey maga köré gyűjtötte a legjobb vitézeket és mindnyájának polgárjogot adott. A nemeseket rábírta, hogy Kassán házat vegyenek és házat építsenek s az év egy részét a városban töltsék. Kassa főbírói székébe magyar em bér került, Lippay János volt Kassa első magyar nyelvű bírája. A kiváló férfiaknak díszes sora következett utána a bírói székben. Sajnos, Kassának erről a legmagyarabb korszakáról kevés az írásos dokumentumunk, mert 1556-ban bor zalmas tűzvész pusztította el a várost, amely a jegyző házában keletkezett és épen ennek a két évtizednek irattárát semmisítette meg. De a kortársak feljegyzéseiből, főleg Ferdinandus bizalmi emberének, Wernhernek Bécsbe küldött jelentéséből tudjuk, hogy „Kassán immár alig lakott más, mint magyar.” A német utcanevek magyar nevet kapnak, a városi tanács, a száz tagú választott község magyarul tanácskozik, az iskolában magyarul folyik a tanítás és magyarnyelvű iskoladrámák gyönyörködtetik a hallgatóságot. 1552-ben Kassa városát át kellett adni Ferdinand embereinek. Czeczey szivét megtörte a csapás. Már nem is tudta úrnőjét, SEBESI ERNŐ: GALÉRIA IRODALOMTÖRTÉNET SZONETTEKBEN REVICZKY GYULA Játszópajtása csókol, ő köhécsel, A betegség hü vendége, gyakorta. Szemében láz világit örök méccsel És terhes örökségét méltón hordta. A fény s a derű messze elkerülte És távol álltak tőle üres pózok. Az életnek e büszke sebesültje A végzetével dehogy is birkózott. Csak egyre görbéd büszke, vézna háta, Oly tisztán látta: már semmit se veszt ő, Szárnyai nőttek — s Kassán volt szerkesztő. S a Tengert s olasz egét akkor látta, Hogy lehullóba zökkent szárnya röpte És tüdejével undorát kikögte. ♦« VAJDA JÁNOS A Virrasztókkal együtt ő is vágyta: Tán őrá is nevet a jószerencsie, Hogy kínok ellen bús magányát mentse, Ha fetrengeni kell majd egy hideg ágyba. De őt a Reménytelenség kikezdte, Mély sóhaja vad keservét söpörte S míg fényt hazudott Néki olcsó körte, Gina volt Néki üdvösséges veszte. Sok törpe kortárs dicsőségben fürdött, S oroszlánsörényén sötétlő fürtök Vad haragja megbékélt galambőszbe. Vérébe ágyazta a dúlt szerelmet E „Montblanc-ember”, kinek csak fagy termett, — S nem adta meg magát, bár le volt győzve. Izabella királynőt követni, ott halt meg kedves városában. L ,,Az nagy monostorban őtet eltemették* ] Csoda sokaságok ötét elkísérték, j Nagy sírva halálát oly igen kesergék, \ Ott sok jámbor vitéz bujdosásba esék, J Az első sérelmek A mü azonban, amit alkotott, túlélte őL A német polgárok jó része ugyan visszatért Kassára, de a polgárjogot szerzett magyarságot kiirtani már nem lehetett. A király 1552 április 4.-én kiváltságlevelet ad a Kassán újonnan megtelepedett magyar polgároknak, amelyben megállapítja, hogy az uj, magyar lakósok derék polgárai voltak Kassának, közülök azok, akiket tisztségre választottak meg, a város érdekében dolgoztak és igy a jövőben ugyanazon jogokkal és kiváltságokkal élhetnek, mint a város német polgárai. Az első években megnyilatkozik valami reakció és a magyarság 1554-ben panaszlevéllel kénytelen a tanácshoz fordulni, amelyben sérelmeit elősorolja. Megtudjuk ebből a panasziratból, hogy Kassára olyan plébánost hoztak, aki alig tud magyarul és a hívek nem értik, az iskola élére német mestert tettek, aki a magyar tanulókat kiverte az iskolából. A királyi alkapitány, Szegedi György Ná- dasdy Tamáshoz fordul orvoslásért. Megírja, hogy Kassán négyszer annyian vannak a magyarok, mint a németek és mégis elnyomják őket. Királyi biztosok jönnek ki és hovatovább megszűnik a torzsalkodás, újból helyreáll a megbontott egység régi és uj polgárok között. A szlovák elem A szlovák elem lassú beköltözése is megállapítható a 16. század derekán. A Szepesség és Sáros északi vidékeiről ereszkednek alá, de még csak kis számban vannak, hiszen a város környezete még teljesen magyar és a német falvak is ekkor, a kalvi- nizmus hatására alakulnak át teljesen magyarrá. A 16. század derekán a későbbi Kovács-uccát „tót uccának” nevezik, ami azt mutatja, hogy a szlovák lakosság ezen a soron élt, de hogy az 1500 főnyi város lakosságának csak jelentéktelen hányadát alkotta, azt éppen az mutatja, hogy külön névvel jelölték meg azt az uccát, amelyben laktak. Az okmányok, igy Ferdinánd király említett kiváltságlevele is csupán cives hungaricae et germanicae nationis-ról beszél. A 16. század derekáig még annyian sincsenek, hogy a lelkiszükségleteik ellátására külön szlováknyelvü prédikátort alkalmazzon a város. 1552-ig a város számadókönyveiben nincs olyan tétel, ami azt mutatja, hogy nem is volt szükség rá, de 1556-ból már ismerjük a szlovák prédikátor nevét. 1560-ban rendezi a tanács a katekizmus oktatásának és az istentiszteletek helyének az ügyét: a német és szlovák istentisztelet helyéül a nagytemplomot rendeli, mig a magyar gyülekezet helyéül a sirkert ossa- riumául szolgáló Mihály-kápolnát jelöli meg. Ez az állapot a 17. század elejéig maradt fenn, amikor a német és magyar hívők a nagy templomban gyűltek össze, mig a szlovákok temploma a Mihály-kápolna lett, amelyet ettől az időtől ;,,\vyndische Kirche”-nek neveztek. Rohamos magyarosodás A 16. század derekától a város megma- gyarosodása rohamosan haladt. A céhek egy-kettőre magyar többségűek lettek. Az ötvöscéh, amely egy századdal azelőtt túlnyomó többségben német volt, a 16. század végére már csaknem egészében ■magyar. 1584-ben uj pecsétnyomót készített a céh. A pecsétre Szent Edigiusnak, az ötvösök védszentjének helyébe magyar öltözetű, magyar ábrázatu mester kerül. Hosz- szuszáru csizmája van és jó magyaros bajusza. Hogy a bajusz mennyire a magyar nemzeti jelleghez tartozott, érdekesen mutatják a magyar gályarabok panaszai, akik „Nerone Neroniores”-nek mondják kínzóikat azért, mert nemzetük gyalázatára (pro; dedecore gentis nostrae) a természet e di« szétől (ornumentum naturae) megfosztották őket. Ugyancsak gyorsan magyarosodnak meg a többi céhek is. A szijjártó céh már 1561-ben lefordittatja német szabály^ század elején is német, mig aztán teljesen el nem szlávosodik. A német falvak sorában azonban nem találjuk Kassát, amelynek helyén pedig már a 11. század folyamán kétségtelenül telep volt. A város neve A név eredete a Kosa személynév, ebből képződött a szlovák Kosice név, mint ahogy Lévából Levicét alakított a szlovák képzés. Már jóval a 13. század előtt állania kellett Kosa telepének, különben a magyar nyelvhasználatban már mint Kosafalva fordulna elő, mint a többi magyar telepnél láthatjuk, melyek a 13. század elejétől kezdve személytől kapták neI vüket. Azon az Istenáldotta ponton, ahol a Her- anád a hegyek világából a síkságra lép és a 1 folyó sziklaszája örök, elválaszthatatlan I csókkal tapad a sik földhöz, már megszállottak az első magyar letelepülők. Ez az ős- | Kassa mezőgazdasági jellegű település volt, ] nem város, csupán falu. Hovatovább meg- : töltődött németekkel, sik földhöz szokott ] szászokkal, akik a Szepesség magaslati éghajlatát nem tudták megszokni. A német városi elem volt, iparral foglalkozott és 1307-ben már céhe van a szűcsöknek. Az Anjouk korában Kassa bekapcsolódik a nemzetközi kereskedelembe, amelynek fő [Útvonalai innen indulnak ki s a 14. század derekán már a királyi városok privilégiumaival éli lüktető kereskedelmi és ipari éle- I tét.
