Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)
1937-08-24 / 192. (4338.) szám
1937 augusztus 24, kedd* ^ A Kassai SC nagy győzelmet aratott a k. Törekvés fölött KSC-Törekvés 5:2 (0:1) KASSA. (Tudósítónk távirati jelentése.) A magyar bajnoki idény kassai helyi-derbymérkőzése nagy meglepetésre a KSC fölényes győzelmével végződött. Az első félidőben a Törekvés nagy lendülettel támadott és Kovács révén vezetést is szerzett. Szünet után Grün már kettőre szaporította a Törekvés góljait, de a KSC nem roppant össze. Hevesen támadott és sikerült is kiegyenlítenie Ivankó és Pajtás öngólja révén. Egyenlítés után a KSC nagyszerűen belejött a játékba és Kaincz, Pásztor, illetve Ivankó góljaival fölényesen biztosította a győzelmét. Biró: Katona, 700 néző. ★ Baraki SC—KAC 11 4:3 (1:1). Magyar bajnoki mérkőzés. Bíró: Benes. A BSC jobb csatársora révén győzött. A KAC-ból két játékost kiállított a bíró. Kassai AC—Rozsnyói SC 5:2 (3:2). Barátságos mérkőzés. Biró: Spóner. A KAC fölényeskedve játszott. A RSC már 2:0-ra vezetett, amikor a KAC komolyabban vette a mérkőzést és a Drotár testvérek, Vitéz, Csorba és Tóth góljaival győztek. Az RSC védelme derekasan játszott. Nyugati kerületi bajnoki eredmények FÖRÉVI TC—MTE 3:1 (2:1). PTE-pálya, 400 néző. Biró: Berta. Az MTE bemutatkozása az első osztályban nem sikerült. A főréviek kondícióban, gyorsaságban és játéktudásban is felülmúlták a pozsonyiakat, aJhol főleg a csatársor szorult megerősítésre. A győztesek mindhárom gólját, a nagy formában lévő Lechner lőtte, mig az MTE részéről Forró volt eredményes. A győzteseknél Leohneren kívül Gradiwohl kapus és Schmidt tetszett, mig az MTE-nél Csiba, An- dódi és Schindler érdemel dicséretet. DONAUSTADT—RAPID 2:2 (2:1). PTE-pálya, 400 néző. Biró: Wittmann. A nyugati kerület első „derby-mérkőzése“ inkább küzdelmet hozott, mint szép játékot. A Donaustadt volt a többet támadó fél, mert a Rapid a játékidő felét tiz emberrel játszotta. A váraljai csapat azonban nem tudta a kínálkozó gólhelyzeteket kihasználni és igy a -hajrában kénytelen volt egy pontot átengedni a Rapidnak. A mérkőzés a Rapid támadásaival indult és Podluiczky a 16-ik -percben megszerezte a vezetést. öt -perccel később Pfeiffer egy kapuelőtti kavarodásból egyenlített, miközben Valentin (Rapid) megsérült és kiállt. A 87-ik percben Reintha-1 ■megszerezte a Donaustadtnak a vezetést. Szünet után a Rapid csapata ismét kiegészült és több támadás után Balogh II. remek góllal egyenlített. A Donaustadtnál a védelem és Zankl középfedezet, a Rapidnál a Balogh testvérek é6 Ábrahám ka.pu8 tetszett. II. OSZTÁLY: Union—Meteor 7:0 (5:0). A Meteor csak hét emberrel állt ki » miután még egy játékos megsérült, a szabályok értelmében hat játékossal nem folytathatta a mérkőzést, mely igy idő előtt félbeszakadt a második félidő 15-ik percében. Püspöki TK—BULE 3:2 (1:2). Patonyszél—Testvériség 3:2 (3:0). Vas 11—BTC 2:0 (1:0). Domkappel—Törekvés 5:0 (3:0). Szlovenszkói eredmények ÉRSEKÚJVÁR. ÉSE 11—Galántai SE 1:1 (0:1.) I. osztályú bajnoki mérkőzés. A déli kerület volt bajnokának és kupagyőztes GSE-nek érsekujvári •icreplését nagy érdeklődéssel várták. Az ÉSE fiataljai nagyszerűen megállották helyüket. Az első félidőben állatidban fölényben voltak. Mégis Daliának szerzett ekkor vezetést a GSE-nek. Szünet után a galántaiak felülkerekedtek, az ÉSE 11 fogyatékos kondíciója kiütközött, az utolsó negyedórában azonban Prohászkának mégis sikerült belőni a kiegyenlítő gólt. A közönség lelkesen ünnepelte az ÉSE 11 fiataljait. DUNASZERDAHELY. DTE—Guta 4:2 (2:1.) Bajnoki. EPERJES. ÖsSK Kassa—E. Törekvés 0:0. NAGYSURÁNY. Surányi SK—Makkabea Pozsony 4:1 (2:0.) VÁGSZERED. Cseklészi AC—Szeredi SK 4:0 (2:0.) BESZTERCEBÁNYA. Besztercebányai SK—Rózsahegyi SK 6:1 (8:0.) Cseh- és morvaországi eredmények KÖZÉPCSEH DIVÍZIÓ! SK Liberi—Bohemians 5:2, Cechie Karlin—Sparta KoSife 5:2, Slavoj VIII.—Union Ziikov 4:1, AFK Kolin-Viktoria Nusle 2:0, Meteor HD.- SK Nusle 0:0, SK Kralupy—Nuselsky SK 2:1, Hvézda Koälre—Stará Boleslav 3:1. NÉMET DIVÍZIÓ: Teplitzer FK-DSV Traute- nau 2:1, SV Bodenbach—Karlsbader FK 4:2, VFB Teplitz—BSK Gablonz 1:1, Sportbrüder Schrecken-, stein-—DSV Saaz 5:4, DSK Gablonz—Eichenberger FK 5:5, Warnsdorfer FK—DFC Prága 1:1 (0:0). CSEH VIDÉKI DIVÍZIÓ: Mladoboleslavsky SK- Cerveny Kostelec 4:1, Dvűr Králové—-AFK Chrudim 6:9. Cesky Lev Benin—Petiin PIzeft 3:3, Ceské Budé- jovice—Horovice 4:0. Kopisty—Doudlevce 3:1, Hvézda Trnovany—Stadion Ceské Budéjovice 5:1. Slavia Karlovy Vary—Bilina 3:1, AFK Pardubice—Polaban Nymburk 3:2, Explosia Semtín—Tfebechovlce 7:2, Astonvilla Mladá Boleslav—Hradec Králové 1:0. MORVA-SZILÉZIAI DIVÍZIÓ: Polónla Karvin- RATA Zlin 1:6. -— Ostravská Slavia—SK Rolny Prossnitz 1:3. — Arsenal Husovice—Hanácka Slavia 3:1, SK Královo Pole — Slovan M. Ostrava 7:1, SK Pferov—Mór. Slavia 3:1. Zabovfesky— Moravia 2:0. Slavia Michalkovice —SK Olomouc 4:4. Fantasztikus eredmények a főiskolás atléták párisi viadalán Az amerikai diákok remekül szerepeltek ■ ■ A néger Ben Johnson 10*2 mp világrekord alatt futotta a 100 métert ■ A pontversenyben Magyarország második, Csehszlovákia a hetedik helyen fekszik PARIS. — A főiskolai világbajnokságok ünnepélyes megnyitása után a Colombes-stadion- ban kis olimpiával felérő pompás atlétikai viadallal vette kezdetét az öt világrész diákságának küzdelme. Az atlétikai verseny hősei az ameri- ki főiskolások voltak, akik közül Ben Johnson megjavította a 100 méteres síkfutás világrekordját A magyarok egy második és két harmadik helyezést szereztek, de nem tudták otthoni formájukat elérni. A részletes eredmények: 100 m.: 1. Ben Johnson USA 10.2, 2. Pennington angol 10.4. — 200 m.: 1. Ben Johnson USA 20.8, 2. Pennington angol 21.5. — 400 m.: 1. Beicher USA 47.4, 2. Bertcfci USA 49.5. — 800 m.: 1. Robinson USA 1:51.4, 2. Goix francia 1:52,7. — 1500 m,: 1. Messner francia 3:59.2. — 5000 m.: 1. Ward angol 14:42, 2. Askola finn 14:45. — 110 m. gát: 1. Finlay angol 14.2, Európa rekord, 2. Patrick USA 14.3. — 400 m. gát: 1. Patterson USA 52.2, 2. Kovács magyar 53.4. — Magas: 1. C. Johnson USA 190, 2. Ka- lima finn 175. — Távol: 1. Mailéi olasz 741, 2. Toomsalu észt 728. — Rúd: 1. Varoff USA 390, 2. Ramadier francia 380. — Súly: í. Krieek &a£ 15.20, 2. Aliié USA 15.30. — Diszkosz 1. Carpenter USA 47.57, 2. Noel francia 47.09, 3. Jó- zsa magyar 45.11. — Gerely: 1. Niikkanen firm 71.22, 2. Issaak (észt) 65.75, 3. Várszegi magyar 64.10. — A fogyó stafétát az USA nyerte 3:32.6 p. alatt. " Magyarország futballcsapata legyőzte a németeket A főiskolai világbajnokság futballtomátján szombaton Olaszország Észtország fölött 6:3 (3:2) arányban és Magyarország Németország fölött 1:0 (1:0) arányban győzött. Albert lőtte a győztes gólt. A PONTVERSENYBEN az evezés és vivás után Németország vezet 173 ponttal. Második Magyarország és Lengyelország 22—22 ponttal. 4. Franciaország 19 p., 5. Belgium 14 p„ 6. Anglia 2 p., 2. Csehszlovákia 1 ponttal. A hölgytőrvivásban a német Wächter győzött. A szlovenszkói Májunké Erika hatodik lett. Németország atlétái hat fronton győztek A német atlétika fényesen kiállotta a hatalmas erőpróbát ■■ ■■ Kikapott Csehszlovákia, Lengyelország, Ausztria, Belgium, Dánia és Svájc BERLIN. —- Németország atlétái szombaton és vasárnap hat nemzet ellen vették fel a küzdelmet és mind a hat nemzetekközti válogatott mérkőzést biztosan megnyerték. Ez a hatalmas siker csak azzal magyarázható, hogy a llélek- számira és területre hatalmas Németországban rendkivülí szorgalommial népszerűsítették az atlétikát és a decentralizáció is valóban sikerült. Akár Drezdában, akár Kölnben, vagy Hamburgiban, mindenütt nagy választék áll már a válogatók rendelkezésére és a szánvonal is olyan, hogy Európa néhány elitnemzetÉn kívül mindenkivel egyidöben bátran felvehetik a versenyt. Németország—Csehszlovákia 129:79 DREZDA, — Csehszlovákia atlétái, noha derekasan küzdöttek és három számban győzelmet is arattak, mégis nagyarányú vereséget szenvedtek a főlteg szászországi atlétákból álló német csapattól: « 100 m.: Kreher N 10.9, 2. dr. Voigt CS 10.9. — 200 m.: Kreher 21.9, 2. dr. Voigt 22.3. — 400 m«: Kliupsch N 49, 2. Rösslier N 50.2. — 800 m.: Hatrbig N 1:55, 2. Otahal CS 1:55.8. — 1500 m.: Hősek CS 4:01.5, 2. Beoker N 9:02.8. — 5000 m.: Felliersmiann N 15:33.6, 2. Pawdáck N 15:43.2. — 10.000 m.: Gebhardt N 31:35.7, 2. Husek CS 32:28.2. — 110 m. gát: Glaw N 15.1, 2. Grosse N 15.5. — 400 m, gát: Glaw 55.1, 2. Otahal CS 57.2. — Magas: Galanda CS 185, Häusler N 185. — Távol: Assmus N 712, Brandstad tér N 697. — Rúd: Krause N 350, 2. Patoc- ka CS 320. — Hármas: Staib N 14.10, 2. Kömének CS 13.45. — Súly: Konrad N 15.40, 2. Douda CS 15.37. — Diszkosz: Freund CS 44.05, 2. Janssen N 43.52. — Gerely dr. Weimsann N 60.79, 2. Keipke N 57.90. — Kalapács: Hein N 55.47, 2. Lehmann N 48.77, 3. Knotek 46.40, Knotek megint csődöt mondott. — 4X100 m. staféta: Németország 43.1, 2. CSR 43.2. — 4X400 m. staféta: Németország 3:22.5, 2. CSR 3:27.2. Németország—Lengyelország 96:72 VARSÓ. — A németek legjobb csapatukkal a legerősebb ellenfélnek számitó lengyelek ellen álltak ki és sikerült is nekik a kétnapos versenyen 25.000 néző előtt győzni. Legjobb eredmények: 100 m: Gillmeis- ter N 10.6. — 400 m: Goncowski L 48.3 lengy. rekord. 4x100: Németország 42.. — Kalapács: Blask N 53.62. — Hármas: Luckhaus L 14.83. — 110 gát: Beschetznik N 15. — 1500 m: Schaumburg N 3:53.2. — Távol: Long N 743. — Súly: Woellke 15.69. Németország-Ausztria 118:77 NÜRNBERG. — A nürnbergi stadionban 7.000 főnyi néző előtt győztek a németek az utóbbi időben jelentősen feljavult osztrákok ellen. A legjobb eredmények: 200 m: Bochmeyer N 21.8. — 400 m: Robeson N 48.9. - 10.000 m: Muschik O 31:52.2. - 110 m gát: Wagner N 14.7. Németország—Svájc 90:68 KARLSRUHE. — Nyolcezer néző előtt folyt le a mérkőzés, amelyet azonban a rossz idő károsan befolyásolt. A jobb eredmények: 100 m: Hänni S 10.6. — 200 m: Hänni S 21.5. — Diszkosz: Schröder N 50.25. — Gerely: Stöck 62.81. — 4x100 m: Németország 42. Németország—Belgium 112:74 WUPPERTAL. — A Wuppertalban rendezett nemzetközi találkozón mérsékeltebb eredmények voltak, mint a többi nagy versenyen, de a németek igy is biztosan győztek a belgák fölött. A belga Mostert két számban győzött, egyben második lett. A Dánia elleni mérkőzést a németek, mint azt már vasárnapi számunkban jelentettük Kopenhágában 104:67 arányban nyerték meg. Kárpátaljai eredmények UNGVÁR: Csapi SE—UAC II. 1:1 (1:0). Magyar bajnoki. Rubin jól bíráskodott.. — UTKSC— UKMSC 3:1 (1:1). Magyar bajnoki. Janusovszky jól biráskodott. — Ifjúsági eredmények: UMTE— UAC 1:0 (0:0). — CsSK—UTKSC 0:0. NAGYKAPOS: KTK—MSE II. 10:0 (4:0). Magján bajnoki. Óriási fölény. VÁRPALÁNKA: Spartacus—UMTE 3:1 (2:1). Magyar bajnoki. Győrffy D. jól biráskodott. Durva játék. BEREGSZÁSZ: BFTC—Munkácsi Slavia 2:1 (1:1). Barátságos. Külföldi eredmények BÉCS: Rapid—Ligeti (Pozsony) 9:1. — Osztrák államliga: Postsport—Klagenfurter AC 5:2. — Amatőrbajnokság: Salzburger AC—Innsbrucker AC 4:1. BUKAREST: Austria—Vénus 2:1. Admira—Ripensia 5:3. FRANCIAORSZÁG: Ligabajnokság: FC Sete— Racing Paris 2:2, Racing Roubaix—FC Rouen 0:3, Red Star Paris v. Excelsior Roubaix 2:2, FC Lens— Olympique Marseille 4:3, AS Cannes—Racing Strasbourg 2:3, CS Metz—Olimpique Lille 1:0, US Valenciennes—FC Sochaux 0:0, Fivois Lille—FC Antibes '3:1. SVÁJC: FC Luzern-Wacker München 2:2, FC Aarau—SC Freiburg 7:0. GFC Basel—Young Boys Bern 4:2. FC St. Fallen v. Grashoppers 3 0, FC Schaffhausen V. Wacker München 0:10. ATLÉTIKA )( Zsuffka 406 cm-re javította a magyar rudugró- rekordot Istambulban. A törökországi portyán lévő magyar atléták szombaton Istambulban szép sikereket értek el. Zsuffka 406 em-ie javította Bácsalmáséi 404 cm-es rudugró-rekordját. Gyenes 10.4-et futott 100 m-en, mögötte Nagy 10.6-tal volt második. A távolugráet Somló nyerte 700 cm-rel. Sulydobásban Csányi 14.44 m, Szabó E. a 110 gáton 15.5 mp. eredménnyel győzött. A 800 m-t Gombos 2-perces, a 3000 métert Németh 9:04.5 p. idővel nyerte. A SOO—400—200—100 méteres fogyó stafétát a MAC 3:27.3 p. idővel nyerte. AUTÓ )( Németek nyerték a svájci autónagydijat. Százezer néző előtt zajlott le vasárnap Bem mellett a svájci nagvdijért kiirt autóverseny. A 364 km. távon rendezett versenyt Caracciola nyerte (Mercedes-Benz) 2:17.39.3 órás idővel 159.160 m. óraátlaggal. 2. Lang (Mercedes-Benz), 3. Brauchitsch (Mercedes-Benz), 4. Stuck (Auto- Union), 6. Kautz (Auto-Union), 7. Nuvolari (Auto- Union.) A magyar Hartmann (Maserati) tizedik lett. KERÉKPÁR )( A kopenhágai kerékpár világbajnoki versenyen az amatőr-repülők egy kilométeres versenyében a hollandi Van de Yijver győzött a francia Georget és a hollandus Óoms előtt. Szabó magyar rekorddal győzött a finn Höckert ellen BUDAPEST. — Az UTE szombaton a BSzKRT- pályán rendezte atlétikai versenyét és ennek legérdekesebb száma a 2 angol ménföldes síkfutás volt, amelyben Höckert finn olimpiai bajnok és világrekorder a kitűnő formában lévő Szabó Miklóssal találkozott. A nagyszerű magyar versenyző pompás küzdelemben országos magyar rekordidővel győzött Höckert felett. A célegyenesbe mindkét versenyző egyszerre fordult, azonban a végküzdelemben a magyar versenyző könnyedén húzott el Höckerttől, akit körülbelül 10 méterrel vert meg. 2 angol mérföldes síkfutás: 1. Szabó Miklós MAC 9:10.8 p., magyar rekord! (az eddigi rekordot Németh FTC tartotta 9:33.6 p.-es idővel, de ■Szabónak volt már egy eddig még nem hitelesített rekordja: 9:14 p.), 2. Höckert (finn) 9:12.4 pn 3. Szilágyi UTE 9:32.4 p. Kiemelkedőbb eredmények: 800 m: 1. Harsány! BBTE 1:54.4 p., 2. Ozegléuy^ BBTE 1:55.2 p., 3. Prohászka MTK 1:66.6 p. 1500 m: 1. Hires UTE 4:04 p., 2. Kósa UTE 4:03.2 p., 3. Vörös MAC 4:03.6 p. Diszkoszdobás: 1. Kiulitzd BBTE 46 m 52 cm, 2. Rejzki BiSzKRT 44 m 08 cm, 3. Remecz MRTSE 43 m 60 cm. Meghívásos sulydobás: 1. dr. Darányi MAC 15 m 03 cm, 2. Horváth MAC 14 m 27 cm, 3. Varró Váci Reménység 13 m 64 cm. A prágai Hagibor nyerte az országos vizipólóbajnokságot BAR KOCHBA—CPK PRÁGA 4:1 (1:1). A Bar Kochbának — mint ismeretes — legalább 5:0 arányban kellett volna győznie, vagy minden kapott gólért még kettőt adnia, hogy a bajnokságot megnyerje. A feladat nem látszott lehetetlennek, de a pozsonyiak számításait már az első perében keresztülhúzta az a körülmény, hogy a biró 2 méteres miatt kiállította dr. Steinert 8 igy a CPK Cervenka révén megszerezte a vezetést. A játék többi részében a Bar Kocihba- már hiába igyekezett gólarányt javítani. A ÖPK nagyon jól védekezett s igy dr. Steiner (8) és Reiner góljai megszerez^ ték ugyan a győzelmet, de a bajnokságot nem. A bajnokság végleges állása: 1. Hagibor Prága 2. Bar Kockba Pozsony 3. Sparta Prága 4. ÖPK Prága 3 2 0 1 8:5 3 2 0 1 9:7 8 1 1 1 9:7 3 0 1 2 8:10 4 4 8 1 Csehszlovákia 3:1-re vezet a tenisz KK-ban a magyarok ellen PÖSTYÉN. -— Szombaton a beállott esőzés miatt elmaradtak a mérkőzések. Vasárnap előbb a Cejnar-Caska kettős legyőzte a magyar Szi- geti-Dallos párt 6:3, 6:2, 6:2 arányban. Majd pedig a magyar Bánó győzött a csehszlovák Pa- covsky fölött 7:9, 6:3, 4:6, 6:4, 6:2 arányban, így a mérkőzés állása jelenleg 3:1 Csehszlovákia javára, TENISZ )( Az USA—Anglia hölgyteniszmérkőzés, amelyet a Wightmann-serlegért Neiwyorkban játszottak le 6:1 arányban az amerikai hölgyek nyerték meg.