Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)

1937-08-24 / 192. (4338.) szám

1937 an gusztus 24, keácL Hirelr — A NYÍREGYHÁZAI GÖRÖGKATO­LIKUS PÜSPÖK NYOLCVAN ÉVES. Nyíregyházáról jelentik: Miklósy István, a hajdudorogi görögszertartásu római katoli­kus egyházmegye főpásztora vasárnap töl­tötte be életének nyolcvanadik esztendejét. —' Miklósy István 1857 augusztus 22-én született a Zemplén-vármegyei Rákóc köz­ségben. Teológiai tanulmányait Budapesten és Ungvárott végezte és mint végzett pap­növendék az ungvári püspöki aulába ke­rült, ahol pappászentelése után is hat évet töltött el. 1894-ben Sátoraljaújhely plébá­nosa, majd főesperes lett. Mikor X. Pius pápa 1912 julius 8-án megalakította a ma- gyarszertartásu hajdudorogi görögkatolikus egyházmegyét, ennek az élére a pápa a királlyal egyetértőleg 1913 április 23-án Miklósy Istvánt állította, óriási szervezői munkát kellett végeznie az uj püspöknek, aki közel negyedszázada áll már a nagy egyházmegye élén. Egyházi téren végzett munkája a magyarság megerősítése is volt és ennek a munkának volt a következmé­nye az a merénylet, amelyet a román Ca- tarau kísérelt meg a püspök ellen 1914 február 23-án. A postacsomagban küldött bomba megölte Jaczkovits Mihály viká­riust, Slepovszky István titkárt és dr. Csatth Sándor egyházmegyei ügyészt. A püspök azonban, aki a csomag felbontása alkalmával egy másik szobában tartózko­dott. sértetlen maradt. Az egyházmegye székhelyét Miklósy püspök még a háború előtt Nyíregyházára helyezte át, ahol pap­nevelő intézetet is alapított. Igen nagy ér­demei vannak a görögkatolikus liturgikus élet fejlesztése és a magyarnyelvű szertar­táskönyvek kiadása terén. — UJ ISKOLAIGAZGATÓ TORNALJÁN. Tornaijáról jelentik: Stefanyák Róbert, az itteni római katolikus iskola igazgatója nyugalomba vonult és helyére egyhangú választással Jendru­szák János volt licei igazgató-tanítót választot­ták meg. Stefanyák Róbertét, aki 35 évig volt a tornaijai katolikus iskola tanítója, augusztus 29-én fogják ünnepélyesen elbucsuztatni. — ELMARAD BUBNICS PÜSPÖK AMERIKAI ÚTJA. Rozsnyóról jelentik: Nemrégiben közöltük, hogy Bubnics Mi­hály rozsnyói püspök Amerikába készül az ősz folyamán. A tervbevett amerikai körút elmarad, mert Bubnics püspök orvosi ta­nácsra lemondott úti tervéről. *- SIR ERIC DRUMMOND — EARL OF PERTH. A külpolitikában sokat emlegetett név Sir Eric Drummond neve. Genfiben volt sokáig a Népszövetség egyik legfontosabb pozíciójában, jelenleg pedig Anglia nagykövete Rómában. Ez a név most eltűnik, mert earl, vagyis gróf lett. A nagykövet mostdhaifivére, Perth grófja meghalt és most ó kapta meg az Earl of Perth címet. Sir Etíc Drummond mostohafivére, Earl of Perth Rouenban halt meg és a nagykövet emiatt félbeszakította londoni tartózkodását, ho­vá fontos megbeszélésre Eden külügyminiszter hívta meg. •— HALÁLOZÁSOK. Csordás Istvánná, szül. Czupok Zsuzsanna 80 éves korában Rimaszom­batban elhunyt. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. Az elhunytban Csordás János ri­maszombati mészáros, valamint Lévai Istvánná édesanyjukat gyászolják. — Gál Jolán nyugal­mazott postatisztviselőnő 59 éves korában Ri­maszombatban meghalt. — Víczián János rima- szombati cipész 67 éves korában e napokban el­hunyt. János, Erzsébet, Ilona, továbbá Bálint Pálné nevű gyermekei és kiterjedt rokonság gyászolja. — Szoták Magda, Szoták Miklós ro- kosovi görőgkatolíkus lelkész tizenötéves leány­kája rövid betegség után elhunyt. Halála széles körökben nagy részvétet keltett. — NYILATKOZAT. Alulírott ezennel ki­jelentem, hogy a „Magyarság“ cimü lap 1937 augusztus elsején megjelent számának a republi­kánus párt pozsonyi magyar helyi szervezeté­nek tisztújító közgyűléséről szóló beszámolójá­ban a jelenlévők között felsorolt Stelczer Lajos nevű egyén nem én vagyok. Stelczer Lajos s. k„ tanár, a pozsonyi Református Intemátus veze­tője. — A HELYETTES INDIAI ALKIRÁLY BU­DAPESTEN. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Pörchoudry Mohamed Zabrullah khán, az indiai alkirály helyettese Budapestre érkezett. Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter vasár­nap ebédet adott az előkelő vendég tiszteletére. Á helyettes alkirály kéjutazást tart Európában. — A BEREGSZÁSZI FŐISKOLÁS-EGYE­SÜLET KÖZGYŰLÉSE. A beregszászi Kár­pátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete (KMASE) augusztus 25-én, szerdán este 8 óra­kor tartja évi tisztújító közgyűlését a beregszászi Kaszinóban, Tárgysorozat: Beszámolók. A régi tisztikar lemondása és az uj megválasztása. Mun­katerv, indítványok. Sanghaj sorsa egyre riasztóbb Jt legérdebesebb világváros a légi háború borzalmaiban 70 ezer európai irányítja a három és fél milliós város sorsát ■■ Pompás európai negyedek és agyonzsufoit kínai városrész ■■ «• A legfantasz­tikusabb embergyülekezet városa ■■ ■ ■ Az emberrablás hazája ■■ ■ ■ Veszélyben a világ ötödik legnagyobb kikötővárosa PARIS. — (MTP). Sanghajban újból megindult az európai városrészek bombá­zása és az idegenek riadt menekülése vál­tozatlanul tart. Egyes hírek szerint kolera- járvány is felütötte fejét a nagy világváros­ban, amelynél érdekesebbet és változato­sabbat alig lehet találni a földön. Ki tudja, milyen sors vár erre a városra a most in­duló kinai-japán háború során, ki tudja, nem semmisitik-e meg a háború borzalmai teljesen az érdekes kínai negyedeket, de talán a virágzó modem városrészeket is, amelyeket a nagyhatalmak tartanak birto­kukban. Sanghaj, éppen úgy, mint 1932- ben, a konfliktus középpontjába került és ezért érdemes rövid keresztmetszetben fog­lalkozni a várossal. A három és félmiíiiés város Sanghaj a Huangpu folyó torkolata előtt fekszik, közel ahhoz a helyhez, ahol a fo­lyó beleőmlik a hatalmas Jangcsekiangba. A fantasztikusan érdekes városban több mint három és félmillió ember él. A lakosság 98 százaléka kínai és japán, két százalé­ka pedig európai és amerikai. Ez utób­biak azonban az egész városterület jó háromnegyed részét bírják, mig a több- millió kínai összezsufoltan él a szűk vá­rosrészek uccáiban. További százezrek természetesen az euró­pai felügyelet alatt álló városrészekben él­nek és e városrészeket széles sugárutak, gyönyörű terek és modern hatalmas felhő­karcolók jellemzik. Alig 60—70.000 idegen lakik az aránylag nagy területen, saját nemzetközi városvezetőségük van, a fran­cia koncessziós terület pedig saját önkor­mányzattal rendelkezik. És ez a maroknyi külföldi irányítja a há­rom és félmilliós városban az egész ke­reskedelmet, az ipart és egyúttal kezében tartja egész Kina nagy részének keres­kedelmi forgalmát is. Az angol érdekeltség kilenctized része Sanghajban van összpontosítva és hogy milyen jelentős hatalom ez, megtudjuk ab­) Ilii ....... Ellopták a gyújtógyertya nélküli, uj angol motor-találmány leg­fontosabb alkatrészeit LONDON. — Az itteni hatóságok nagyjelentősé­gű, titokzatos lopás ügyében nyomoznak. Régóta hire jár, hogy egy angol gyárban uj szerkezetű motorral kísérleteznek, amely gyújtógyertya nélkül működik. A találmány azért igen nagy fontosságú, mert alkal­mazása lehetetlenné teszi a motornálködés megszakí­tását az állítólagos német eljárás által, amely a mág­mmmmmmsmmBmmmmmmsmammmmm neses gyújtást teszi lehetetlenné széles körzetben. A Noel Pemberton Diliing gyárban Ner tritonban épen kipróbálás alatt volt az újfajta motor és eközben el­tűntek legfontosabb alkatrészei. Kétségtelen, hogy nem közönséges lopásról van szó és a hatóságok a legnagyobb körültekintéssel nyomoznak a rendkívül ügyes tettesek után. A rendőrség munkája az eddigi hírek szerint óriási nehézségekbe ütközik. Három halálos lövés a gajári kocsmában A legényvtrtaskodás szörnyű vége POZSONY. — A Malacka közelében lévő Gajár községben hármas gyilkossággal végző­dött egy korcsma! verekedés. A Kocuch-fivérek és Herben-fivérek régóta hadilábon álltak a Purczel-fivérekkel és folyton halállal fenyeget­ték az utóbbiakat. Nemrégiben levelet írtak Kocuchék a Purczel-fivéreknek, hogy „ütött a haláluk órája, ha velük találkoznak“. A végzetes találkozás szombaton este történt meg az Urbán- féle vendéglőben, de éppen ellenkező eredménnyel végződött, mint ahogy azt Kocuchék megjósolták. Mikor a haragosok összetalálkoztak, Kocuch Antal rögtön előrántotta élesrefeni kését és neki- támadt Purczel Jánosnak. Ez villámgyorsan félreugrott, előkapta hátsó zsebéből a revolvert és egy­másután elsütötte. Mind a három lövés falait és mind a három halálos volt. Hreben János és Ferenc holtan rogytak össze, Kocuch Antal pedig oly súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházbaszállitása közben halt meg. A Purczel-fivéreket letartóztatták és erős csend­őrfedezettel szállították be Pozsonyba, mert a felbőszült lakosság maga akart ítélkezni felet­tük­Kettős autógázoíás a Margitszigeten BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Hétfőn délután két órakar a Margit-szigeten lévő tejcsarnok közelében autó­szerencsétlenség történt. Egy autótaxi egy autó­buszt. akart, kikerülni, e közben elütötte az ut-on áthaladó Reichsfeld Bernit 45 éves pincért. A szerencsétlenség pillanatában egy másik gépkocsi haladt arrafelé. A kocsi sofőrje azonnal fékezett, amikor figyelmes lett a szerencsétlenségre, de mi­vel a kocsi nagy sebességgel haladt, nem tudott idejére megáll au i. Hogy a nagyobb szerencsét­lenséget kikerülje, a kocsit a járdára vezette, ott azonban elütötte Hauser Józsefnét, a tejcsar­nok egvik alkalmazottját. Re ich síeld Bernát csak könnyebben sérült meg, de Hauser Józsefné ál­lapota életveszélyes. Prostatatultengcsnél és hólyagtágulásnál, amikor igen fontos, hogy a betegnek eről­ködés nélkül mindennap könnyű bélürülése legyen, akkor reggelenként éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz a lehető legjobb szolgálatot te­szi. Az orvosok is ajánlják. ** — EJTŐERNYÖUGRÁS A SZTRATOSZFÉRÁ­BÓL. A sztratossféra-repülés elterjedése után most megtörtént az első ejtőernyő-ugrás a sztratoszfé­rából. Mint Moszkvából jelentik, az ejtőernyő- sport egyik oktatója, Kaitanow pilóta julius 28-án 9800 méter magasságból ugrott le ejtőernyővé . 27 perc alatt ért a földre Kaitanow. aki a nagy magasságból a sztratoszféra-repülők által hasz­nált oxigénfejlesztő készülékkel ereszkedett, am és az o-ngén álarcot csak mintegy 4000 méter magasságban vetette le. Kaitanow elmondotté, hogy útközben az ejtőernyő mozgása igen kel * - nietíen volt., különösen a nagy magasságban < ? őt az ugrás alaposan kifárasztotta ból, bogy egész Kínában mintegy 200 mii- j lió fontot fektettek be az angolok ipari vál- ■ lalkozásokba. A város legérdekesebb főút­vonala az úgynevezett Bund, amely a Huangpu folyó mentén húzódik végig. Itt vannak az üzletházak, a legmagasabb felhő­karcolók, a bankok, szállodapaloták, követ­ségek. Ez az ut legalább olyan érdekes, mint a Michigan avenue Csikágóban. Alig száz év alatt... Az itt összpontosuló gazdagság nem ré­gibb, mint százéves. 1843-ig Sanghaj kusza vidéki város volt. Ekkor jelentek meg elő­ször az angolok, hét évvel későbben a fran­ciák, a hatvanas években az amerikaiak. A nyolcvanas években már hatalmas üzlethá­zak emelkedtek és Sanghaj az ország legnagyobb kikötőjévé vált, annak ellenére, hogy 25 tengeri mérföldnyire fekszik a nyilt óceántól. Sanghaj ma az ötödik helyen van a világ kikötői sorában nagyságra nézve. A szá­zadforduló idején szivárogtak be a városba a japánok, lassan kifejlődött a japán kapitalizmus is és egyre-másra hatalmas japán vállalatok lé­tesültek Sanghajban. Egyetemeket alapítot­tak a városban, könyvtárak, tudományos intézetek, csillagvizsgálók létesültek. Nem egészen száz év alatt az egykori vidéki vá­rosból elsőrendű világváros lett. Fantasztikus kikötőváros Mindenesetre különös jellegű világváros. Az amerikai nagyvárosok olyanok, mint az olvasztótégelyek, amelyekben csakhamar amerikai állampolgárokká válnak a legkü­lönbözőbb fajtájú bevándorlók. Sanghaj azonban magán viseli az egyes fajok külön­bözőségét, éppen ezért hallatlanul tarka. Az óriási zűrzavarban minden fajta szigo­rúan különváltan él. az egész város élete olyan, mint válto­zatos színek és nemzetek országos vá­sára. A legritkább esetek közé tartozik, hogy európai férfi bennszülött nőt vesz feleségül Sanghajban, de talán egyáltalán nincs pél­da arra. hogy európai nő bennszülött férfi­hez ment volna feleségül. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy az üzleti életben és j a szórakozásokban megtalálják egymást a \ különböző nemzetek fiai. A sanghaji mulatók élete felülmúlja min­den más kikötőváros szórakozásait. Nincs regényíró, aki érzékeltetni tudná a különleges és változatos színeket és képe­ket, amelyeket Sanghaj éjszakai élete nyújt. Az emberrablás például korántsem ameri­kai találmány, hanem Sanghajból szárma­zik. A hatalmas kikötővárosban még ma is jóval felülmúlja az emberrabló bandák szá­ma az amerikai hasonló foglalkozású szer­vezetek számát. Mintaszerű közigazgatás Ettől függetlenül azonban Sanghaj az utóbbi évtizedekben mintaszerű közigazga­tással rendelkezik és ezt nemcsupán az európaiaknak köszönheti. A kínaiak e te­kintetben oly tehetségeseknek és megbízha­tóknak bizonyultak, hogy egyre több kínai kerül be az európai koncessziós terület vá­rosi tanácsaiba is és a kínai rendőrség is megérdemel minden dicséretet. A nemzet­közi koncessziós területnek természetesen saját rendőrsége van. Ezidőszerint e rend­őrség kerek hatezer emberből áll, akik bő­ségesen el vannak látva gépfegyverekkel, fegyverekkel és revolverekkel. A rendőr­ség teljesen ura a helyzetnek és megőrzi a közbiztonságot a béke idejében, de termé­szetesen nem volna képes ellentállni eset­leges japán katonai támadásnak. 1932-ben a japánok csak a kínai külvárosokat bom­bázták, de ezúttal már az európai negye­dekben is gyilkos bombák zúdultak alá. Is­ten tudja, mit hoz még a jövő ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom