Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)
1937-08-24 / 192. (4338.) szám
1937 augusztus 24, kedd. t>ra:<iaiA\\o^arhirlai> 3 Az északspanyolországi oiienziva Franco Santander előtt A Temps a spanyol helyzetről - - - A francia hadihajók parancsot kaptak a francia kereskedelmi hajók védelmére PÁRIS. — Ä Temps vezércikkében foglalkozik a spanyolországi Helyzettel. A lap szerint Franco tábornok még nem jutott el addig, hogy döntően legyőzhesse a valenciai kormányt és a háború jövője még bizonytalan. Kétségtelen azonban, hogy a nemzeti csapatok valamennyi fronton magukhoz ragadták a kezdeményezést. Ebből a szempontból jellemzők a santanderi hadműveletek. Santander védőinek helyzete egyre kriükusabbá válik és védekezésük gyengül. Ilyen körülmények között várni kell, hogy a nemzetiek a közeljövőben elfoglalják Santandert s ezzel Spanyolország északi partvidékét csaknem teljesen hatalmukba kerítik. Santander eleste természetesen még nem jelenti a polgárháború befejezését. Csak ha Franco Madridot is elfoglalja és haderejét összpontosítani tudja egyrészt a Valencia, másrészt a Katalónia elleni hadműveletekre, akkor válik a valenciai kormány helyzete kritikussá. A kormány egyelőre erélyesen védekezik és átszervezi hadseregét, ami azt mutatja, hogy ellentálló ereje még nem tört meg és még mindig hatalmas katonai erőkkel rendelkezik. „Azonnal leni!1 PARIS — A francia tengerészetügyi minisztérium parancsot adott valamennyi francia hadihajónak és repülőgépnek, hogy azonnal védelmére siessen a Földközi tengeren megtámadott francia kereskedelmi hajóknak és támadja meg a támadó hajókat, akármilyen nemzetiségűek is. A támadó hadihajókat figyelmeztetik, hogy a francia hadihajók és repülőgépek átveszik a francia kereskedelmi hajók védelmét és tüzelni fognak a támadóra, ha folytatja akcióját. .4 távoíheleii háború borzalmai Xátszázötven halott egy sanghaji angol üzletházban A japánok 50.000 katona! szállítottak partra Sanghajban - - Kalgan elesett? — Angol-amerikai beavatkozás - LONDON. — Sanghajban a háború változatlan hevességgel tovább tombol. A japánok mindent elkövetnek, hogy a váratlanul erős kínai ellentállást letörjék. A tokioi birodalmi gyűlésen a kormány egyre nagyobb katonai hiteleket kér és a képviselők egyre nagyobb hiteleket szavaznak meg. Sanghajban a kínaiak ágyúinak füzében a japánok napokig nem tudtak csapatokat partraszállitani, míg vasárnap és hétfőn végre több ezer katonát hajóztak ki. A kínaiak szerint a japán haderő 20.000, a japánok szerint 50.000 emberrel növekedett meg. Mivel a kínaiak körülbelül 50.000 katonával rendelkeznek Sanghajban s a japánok eddig csak 10.000- rel rendelkeztek, most az erők körülbelül ki vannak egyenlítve. Északkinában körülbelül 150.000 japán katona áll és naponta 8000 japánt hoznak a repülőgépek, hajók és teherautók Tiencsin vidékére Sanghajtól délre megérkezett az egyik japán repülőgépanyahaj ó 106 repülőgéppel a fedélzetén. A vasárnapi harcok alkalmával egy gránát becsapódott egy sanghaji angol cég hétemeletes házába és 250 embert megölt. A robbanás ereje elpusztította az épületet. A ház környéke borzalmas képet nyújtott a szerencsétlenség után. Mindenfelé hatalmas vértócsák álltak és a szétszaggatott embertestek részei temetetlenül hevertek az uccákon. Egy másik gránát áttörte az amerikai tengerészeti raktár öt emeletét, de sze- Ü rencsére nem robbant fel. Milliárdos károk A japánok a háborút most két fronton viselik. Mig a sanghaji hadműveletek tovább folynak, a japán csapatok északnyugaton Mongoliába is betörtek és állítólag elfoglalták Kalgánt. Ezzel a japánok a szovjetorosz védelem alatt álló mongol tanácsköztársaság határáig jutottak. A zsidóság közvetlenül akar tárgyalni a Palesztinái arabokkal ZÜRICH. — A cionista világkongresszus után a Jewish Agency is befejzte tanácskozásait az elmúlt éjszaka. A záróhatározatban a tanács elfogadta a cionista világkongresszus politikai célkitűzéseit. A tanács megbizta a végrehajtöbizottságot azzal, hogy igyekezzék barátságos megállapodást létrehozni a palesztinai arabokkal és kérje fel az angol kormányt, hogy evégből hívja egybe a palesztinai arabok és zsidók konferenciáját. Dr. Weizmann zárószavaiban kiemelte, hogy a kongresszus sokkal egységesebbé tette a világ zsidóságának felfogását, mint azelőtt volt. Sanghaj nemzetközi negyedében napok óta egész házsorok égnek és a kár felbecsülhetetlen. Különösen az angol kereskedők veszítettek rengeteget Az angolok veszteségét hatmillió font- sterlingre, azaz 800 millió koronára becsülik. Minél nagyobb kárt szenvednek a nagyhatalmak, annál aktívabbá válik diplomáciájuk. Az angol miniszterelnök megszakítja szabadságát és a kö zeli napokban Londonba jön, hogy a távolkelet helyzetről informálódjék. A londoni amerikai nagykövetet sürgősen Washingtonba rendelték, mert Roosevelt elnök tanácskozni akar vele a Távolketelen foganatosítandó közös angol-amerikai akcióról. A kínai beavatkozásnál valószínűleg Roosevelt veszi át a vezető szerepet, mint évtizedekkel ezelőtt Theodor Roosevelt, akinek segítségével annakidején befejezték az oroszjapán háborút szombaton és vasárnap jelen volt a salzburgi ünnepi játékokon s hétfőn feleségével gépkocsin Bécsbe utazott, ahonnan e hét közepén visszatér Budapestre. Lapjelentések szerint Darányi szombati látogatása a Sankt Gilgenben nyaraló Schuschnigg kancellár nál csupán baráti látogatás volt. Schuschnigg kancellár különben St Gilgenben Darányi miniszterelnök és felesége tiszteletére villásreggelit adott, amelyen többek között dr. Neumayer pénzügyminiszter is részt Szakember kerül a földművelésügyi tárca élére BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Hóman Bálint magyar kultuszminiszter szabadságáról már visszatért Budapestre, Kánya Kálmán külügyminiszter pedig kedden érkezik vissza a magyar fővárosba. Az „Esti Kurir" jelentése szerint Röder honvédelmi miniszter, helyettes miniszter- elnök telefonon felhívta Darányi Kálmán miniszterelnököt, mielőtt Salzburgból Bécsbe utazott volna. Darányi a honvédelmi miniszternek tett kijelentése szerint szerdán érkezik vissza Budapestre. A lap értesülése szerint a magyar miniszterelnök szabadsága ideje alatt fontos elhatározásokra jutott. így hazaérkezte után érdekes események várhatók a magyar bel politikai életben. Többek között a földművelésügyi tárcára a miniszterei nők nem pártembert, de szakembert sze melt ki. A felsőházi törvényjavaslatot Lázár igazságügyminiszter november közepén a képviselőház elé terjeszti. A választójogi javaslatot egy hónappal később terjesztik elő. A várható személyi változás a lap szerint nem jelenti a kormány politikai irányelvének megváltozását. Darányi kormánya ugyanazt a politikai irányt kívánja követni, mint eddig. 50 millió font az uj angol hadihajók építésére Négy óriáscirkálót épít Anglia LONDON. — Az angol kormány az uj flot- taprogram keresztülvitelére 50 millió fontsterlinget, azaz 8 milliárd koronát irányoz elő. A kormány ősszel kérni fogja a parlamenttől az uj óriási hitelnek megszavazását. A flottaprogram szerint Angliában négy óriáscirkálót építenek, amelyek mindegyike 7 és félmillió fontba kerül, továbbá hat tengeralattjárót, egyenként 300.000 font értékben és 18 torpedóüldözőt, amelyek mindegyike ugyancsak 300.000 fontba kerül. Ezenkívül a brit hadiflotta 200 uj repülőgépet és számos segélyhajót kap. Horthy kormányzó a teljes gyógyulás utján BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Horthy Miklós kormánvzó egészségi állapotáról kiadott orvosi jelentés szerint vasárnap óta a hőmérséklete nem haladta meg a 37.3 fokot. Az éjszakát a kormányzó nyugodtan töltötte és hétfőn reggel hőmérséklete 36.4 fok volt. A kormányzó majdnem teljesen meggyógyult s közérzete kifogástalan. Hírek Mussolini utazásáról LONDON. — A Sunday Express értesülése szerint nem lehetetlen, hogy Neville Chamberlain angol miniszterelnök az ősz folyamán meglátogatja Mussolinit. Más lapok viszont azt tudják, hogy7 Mussolini repül Londonba és ott folytatja az angol-olasz béketárgyalásokat. Ezt az utat szeptember közepére tervezik. A Sunday Express hírét természetesen a legnagyobb fenntartással kell közölni, ámbár nem lehetetlen, hogy az ősz folyamán tényleg sor kerül Chamberlain és Ciano gróf tárgyalásaira. Eltemették Pékár Gyulát BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztőségünk íelefonjelentése.) Ma délután négy órakor temették el Pékár Gyulát, a kiváló magyar irót és politikust. A temetési menet az Iparművészeti Muzeum előcsarnokából indult a Kerepesi-teme- tő felé. A gyászszertartást Raffay Sándor evangélikus püspök végezte, a gyászbeszédet pedig Császár Elemér egyetemi tanár mondotta a Petőfi Társaság nevében. Pékár Gyula földi maradványait a főváros által felajánlott díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra. A kemecsei választáson a kormánypárt győzött BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefon- lentése.) A kemecsei kerületben a vasárnapi képviselőválasztáson Thuránszky Pál kormány- párti győzött nagy fölénnyel. Thuránszky Pál 4116 szavazatot kapott, Lippert László, a független kisgazdapárt jelöltje pedig ezer egynéhány szavazatot kapott. Kivégzések Leníngrádban MOSZKVA. — Vasárnap Leníngrádban kivégeztek nyolc egyént, akit szabotázzsal és ellenforradalommal vádoltak. A kivégzettek neveit nem közölték. Az elitéltek különböző ellenforradalmi összeesküvésekhez tartoztak. Állítólag a fegyver- és lőszergyárakban szabotálták a munkát s ezenkívül különböző terrorcselekedetet követtek el. MOSZKVA. — Levanevszki északsarki pilóta katasztrófával végződött repülőutja is letartóztatásokhoz vezetett. Több szovjetorosz repülőgép-konstruktőrt, szerelőt és számos munkást letartóztattak, mert a Levanevszki számára szolgáló gép későbben készült el, mint ahogyan eredetileg tervezték. Levanevszki ezért kényszerülve volt kedvezőtlen időjárási viszonyok mellett startolni. A letartóztatottakat szabotálással vádolják. Magyarország állami bevételei emelkedésének forrása BUDAPEST. — A most lezárt 1936—37. pénzügyi év állami bevételeinek összege a kölcsönök és előlegek kezelése nélkül 871.6 millió pengőre rúgott és 68.4 millió pengővel haladta meg az előző pénzügyi év bevételeinek összegét, tehát az állam bevételei kereken 8 százalékkal emelkedtek. A különböző bevételi ágazatok közül a só- jövedékhez 26.1 millió folyt be, alig 70.000 pengővel kevesebb, mint az előző esztendőben. Aránylag a legnagyobb volt a bevétel emelkedése a Sacharin és az osztálysorsjáték bevételeinél, amelyek a múltévá 2.1 millió pengős bevételnek 30 százalékával emelkedtek több mint 2.9 millió pengőre. A következő legrugalmasabb tételnek a forgalmiadók bizonyultak, amelyek 139.6 milliós bevétele 17 százalékkal, több mint 20 millió pengővel haladta meg a-z előző év bevételének összegét. Az egyenesadókból ebben a költségvetési évben 250 millió pengő folyt be, ami 21 millió pengős, 9 százalékos növekedést jelent, egy esztendő alatt. A fogyasztási adók bevétele _ is a tavalyi 92.8 millióról az idén 101.7 millióra emelkedett. Az illetékbevételek növekedése ^ 7 százalékot tesz. Ezekből az állam ebben a költségvetési évben 107 millió vett be a tavalyi 100 millióval szemben. A vámjövedéknél ő százalékos emelkedés van. ezeknek az eredménye 45.4 millióra, rúgott, a tavalyi 42.1 millióval szemben. A dohány jövedék bevételeinek emelkedése mindössze 2 százalékot tesz; itt 113.7 millió a. bevétel, csaknem 2 millióval több, mint a- múlt esztendőben. Az állami üzemeknél is a költségvetési év lényegesen kedvezőbbnek bizonyult az előző esztendőnél, ameny- nyiben a bevételek 45 millió pengővel haladták mee a múltévi eredményt, Darányi miniszterelnök Salzburgból Bécsbe utazott BÉCS. — Jelentettük, hogy Darányi Kál-f mán magyar miniszterelnök szombaton fele-l ségével Salzburgba utazott s ott dr. Rehrl? tartományi főnök vendége volt. A tartomá-jj nyi főnök Darányi miniszterelnök és fele- s sége tiszteletére diszebédet adott. A disz- ebéden részt vett Schmidt Guido külügjd államtitkár és felesége, valamint több osztrák I előkelőség is. Dr. Rehrl rendkívül szives | szavakkal üdvözölte a magyar miniszterelnököt, s Darányi Kálmán hasonló hangnem- : ben válaszolt. A paaqyar miniszterelnök