Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)
1937-08-22 / 191. (4337.) szám
KIS MAGYAROK ÍRÁSAI Aa dve&zett. teve. Angolból fordította: URBAN SÁNDOR, 11 éves, Menybe, Egy dervis egyedül vándorolt a sivatagiban, amikor két kereskedővel találkozott. — Ti elveszítettetek egy tevét — mondta a két kereskedőnek. — Valóban, úgy van — felelték azok. — Nem volt vak a jobb szemére és nem sántított a hátulsó lábára? :— kérdezte a dervis. — De igen — mondták a kereskedők. — És nem volt kiesve az első foga? — De, csakugyan úgy volt — válaszolták a kereskedők. — És nem volt megrakva mézzel az egyik oldalán és kukoricával a másikon? — Teljesen úgy volt — mondták felvidulva — és ha oly pontosan láttad, hozzá is tudsz vezetni. — Barátaim — szólt a dervis — én sohase láttam a ti tevéteket és nem 5s hallottam róla, kivéve most titőletek. — Csinos mese, igazán — kiáltották a kereskedők. — Neked látni kellett- a tevét! És hol vannak az ékszerek, amik szintén a csomagban voltak? — Én sohase láttam a ti tevéteket ée ékszereiteket — ismételte a dervis. Ekkor megragadták és vitték a bíróhoz, hogy ítélkezzen felette. De a legnagyobb vallatásra se tudtak ellene mondani semmit. Semmi sem bizonyította az ő bűnösségét. — ő egy varázsló — jelentették ki a kereskedők. Ekkor a dervis igy szólt: — Én látom, hogy ti csodálkoztok és gondoljátok, hogy félrevezetlek benneteket Lehet, hogy én okot adtam erre. Sokáig éltem magam a sivatagban és megtanultam látni és gondolkozni. Én tudom, hogy egy, a gazdájától eltévedt teve haladt előttem, mert láttam a nyomait, de emberi nyomoknak hire se volt mellette. Én tudom, hogy a teve vak volt az egyik szemére, mert az útnak csak az egyik oldaláról legelte le a füvet, és én tudom, hogy sánta volt az állat, mert a fájós lábával másmilyen nyomot hagyott a homokban. És azt is megjegyeztem , hogy az állat elvesztette egyik fogát, mert minden harapásnál egy kis csomócska fü a középen érintetlen maradt és azt is tudom, mi volt a csomagban a hátán, mert a szorgalmas hangyák elárulták, hogy kukorica volt az egyik oldaláp, a zümmögő méhek pedig azt} hogy méz volt a másik oldalán. Gyurka kocsis és az ördögök Szerdahelyi József neves magyar szin- müvész nagy mester volt jó tréfák kiesze- lésében. Hires is volt a következő: Még a budapesti Nemzeti Színház megalapítása előtt néhány évvel, mint a színházi közönség kedvence Kassán töltötte a telet s farsangkor, midőn a bálozások javában folytak, az az ötlete támadt, nem ártana a Vigadó-bálban egy kis zajt csapni valami feltűnő megjelenéssel. Közölte ezt két színész barátjával, s megállapodtak, hogy tökéletesen hasonló ördögöknek fognak öltözködni. Az ördög- bőrök ott lógtak a színház ruhatárában; de kocsit hol vegyenek, mely őket a Vigadóba vigye? Ezen a kis bökkenőn is segített Szerdahelyi. Közölte tervét egy előkelő kassai polgárral, aki azonnal felajánlotta csukott hin- tóját, hogy majd elküldi az ördög urakat a Vigadóba, A kocsis pontosan előállott, ahová parancsolták neki s ugyan csóválta a fejét, amikor parádés hintójába három ördög be» surrant; úgy hajtott, mintha lovaiba bújtak volna a fekete utasok. A rövid utón az agyafúrt Szerdahelyi azt gondolta, hogy jó volna a kocsist megtréfálni s tüstént készek voltak a következd tréfára: Amint a kocsi megállott, kiszállottak, majd a másik oldalon ismét bemásztak suttyomban, amiből az lett, hogy a kocsis hajmeresztve látta, hogy nem három ördög száll ki, amennyit felszedett, hanem hat, hét, nyolc és nem akarnak elfogyni. Ktt- zéjük csapott tehát a lovaknak és vágtatott hazafelé. Rémületét még növelte az is, hogy a benrekedt ördög dörömbölt és ordított, hogy ne vigye őt vissza. Hazaérkezvén, Gyurka kocsis menten tőt* mondta a szolgálatot — hogy » nem szegődött ördögök fuvarosának.
