Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)

1937-08-22 / 191. (4337.) szám

1937 augusztus 22, vasárnap. 7 ^RXGAl/AAG^ARHTRLai» MIMIM mm min inni imhiii i mii A tigriscsikos kutya Irta: Hunyady Sándor Jenő ideális fiatalember volt. Huszonnyolc­éves, világosbarna, középtermetű. Mosolygó szájában egy pedáns platinafog ragyogott. Tu­dott táncolni, teniszezni és korcsolyázni. Nyárra volt bat fehérnadrágja, börberije és nyersselyem ancugja, télre frakkja, szmokingja és biberrel bélelt bundája, amelyet még az édesatyja ha­gyott rá örökségképpen. Ez az édesatya gyógy­szerész volt és két, emeletes bérházat, huszon­öt hold szőlőt gyűjtött össze életében. Az örök- jogú patikát az atya halála után Jenő vezette, de a vagyon az édesanyjáé volt. Otthon lakott a családi házban, a gróf Széchenyi-uccán, de teljesen különálló traktusbann, amelyek ajta­jához külön ut vezetett a rózsafákkal beültetett kerten át, — Felnőtt férfi vagy már, úgy rendezd be az életedet, ahogy akarod. Senkinek semmi köze, hogy mikor jősz haza, mikor mégy el és kik jár­nak hozzád!! Legyen a tied a két kerti szoba! — mondta az édesanya, amikor Jenő betöltötte a huszonötöt. Ez volt az elv. A valóságban azonban semmi sem érvényesült ebből a szabadságból. A kapura éleshangu csengő volt felszerelve, amely auto­matikusan megszólalt, ha az ajtót nyitották. A ,,külön traktus“ esetleges látogatóinak végig kellett haladni a fő szárny kertre néző ablakai előtt. Jenő mamája pedig szenvedélyes leselkedő természet volt, aminthogy szenvedélyes leselke­dő természet volt Margit néni is, az özvegy al- polgármesterné, a fiatalember nagynénje, aki szintén ott lakott a családi házban. Pletykás és leskelődő volt a szakácsné, a szobalány, sőt pletykás és kiváncsi ember volt még a mindenes szolga is, aki a pincében tanyázott, pontosan Jenő szobái alatt. Nem lehet mondani, hogy ez a lakás ,.sturm­frei“ lett volna a családját tapintatosan respek­táló fiatalember számára. De ez nem volt kivé­tel. A harmincezer lélekszám körüli városnak jóformán minden polgári rendű nője és férfija ilyen lelkes gondossággal ellenőrzött házban la­kott így aztán sokszor megtörtént, télen bál után, nyáron kerti vacsorák után, hogy a bortól és tánctól felhevült fiatalember éjjel, lefekvéskor, térde közé fogva a paplant, fejét a párnába fúr­va, bosszús sóhajra fakadt: — A jég verje el ezt a várost! — Odaadnám a fél patikát, ha minden évben Pesten tölthet­nék két hónapot! Behunyta a szemét és Idára gondolt. Balzsam mérnök nejébe, akibe halálosan szerelmes volt. Ida asszony fekete, sasorru, sovány, regényeket olvasó, költői ruhákba öltözött, erős parfőm- illatot terjesztő, harmincéves asszony volt és a város idősebb korosztályba tartozó intelligenciá­jának véleménye szerint karikás, sötét szemével feltűnően emlékeztetett Ásta Nielsenre. A mér- nökné ugyancsak halálosan viszontszerette Je­nőt. De nem juthattak el még csak egy csókig sem, a városka gyilkosán kiváncsi, mindenhová befuró, csufondáros pillantása miatt. Kénytelenek voltak megmaradni az égi sze­relem területén. A titkos összenéréseknél, rejtett értelmű mondatoknál és belterjes kézcsókoknál. Néha találkoztak sétaközben „véletlenül“. Egy­máshoz csatlakoztak. De ezek a séták sem tarthattak tovább negyedóránál. Hosszabb an- dalgást már feltétlenül „megbeszéltek“ volna az ismerősök. Egy ilyen sétánál azt proponálta Jenő: — Nézze, Ida! Átmehetnénk a hid on, a töl­gyesbe! Két perc! Ott nincs soha egy lélek! — és szeme szomjasan tapadt az asszony nyakára, a füle mögötti kis árnyékra, ahol a legjobban szerette volna megcsókolni. — Meg van őrülve?! — suttogott a mérnökné, — Megfojtana az uram, hogyha megtudná! Aztán mégis elolvadt benne az ellenkezés, mint a forró lábasban a vaj. Befordultak a séta- térszerii, kis erdő felé, ahol Jenő szerint „soha nem szokott lenni senki“. Nem is voltak sokan csak a helybeli gimnázium fizikatanára, egy pú­pos ember, aki angolul tanult, fel-alá sétálva a fasorban. A tanár rögtön meglátta őket és har­sányan köszönt: „Kézit csókolom! Szervusz Je­nő!" Zsebretette szótárát és füzeteit. „Nem za­varok?!** — kérdezte nyájasan és odaragadt hozzájuk harmadiknak. „Fullad'ál volna meg a születésed napján!“ — gondolta Jenő és a mérnöknére nézett, akinek szeme körül még sötétebbek lettek az Ásta Niel- sen-szerü karikák. Nyilván ő is kívánt magában valamit a púposnak. Amikor ez a jelenet az eszébe jutott Jenőnek, olyant fordult dühében, hogy belevágta fejét az ágy fájába. Felült, kigombolta a hálóinge nya­kát, meggyujtotta éjjeliszekrényén a villanyt és Tóth Béla „Anekdótakincs“-ét kapásból kinyit­va ötszázadszor elolvasta a csőri csukáról szóló adomát. Majd újra sötétet csinált és kissé le­csillapodva, befejezte a mérnöknére vonatkozó gondolatsort. Csak azért, hogy az álom előtti állapot mélyebb és tisztább regiszterébe jutva másik nagy szerelméről kezdjen merengeni. E másik szerelem tárgya Katica volt, Hintz fog­orvos leánya. Szinte természetes, hogy a mér- ■nökné fekete, morfium-méreg jellegű szépségé­nek ellentétekép Katica szőke volt. Az a bizo­nyos édes, platinaszőke típus, amelyiknek a bő­re sötétebb lesz a hajánál, amikor nyáron a strandon lesül. Jenő megőrült e színösszetételért, oly gusztusosnak találta. És azt képzelte, ha egyszer beleharaphatna valahol a gömbölyded és feszes Katicába, meleg tej fröccsenne szét mohó foga alatt. Ami azt illeti, Katicát meg is csókolhatta vol­Don Piero Colonna, Róma kormányzója. Végre egy herceg, aki kicsit hasonlít is mesebeli kollégájára! ... Colonna herceg észreveszi meglepődöttségemet. Mit tehetek, bevallom neki is, hogy kicsit másképp kép­zeltem el Róma kormányzóját és különösen másképp a kormányzó dolgozószobáját. Pasztellszínű selyemtapétával bevont kis szoba, kristályvázákban virágok, modern, kecses bútorok. A hatalmas, masszív író­asztal és az atlétatermetü herceg egyfor­mán éles ellentétet képeznek a könnyed eleganciát, francia .,charme“-ot kisugárzó környezettel. Don Piero pár pillanatig el­gondolkodva nézi a nyitott ablakon keresz­tül a közeli ,,Foro Romano“ impozáns rom­jait. — Hol láttam én már ezt a profilt? Igen: a Capitóliumi múzeumokban, a fiatal római patríciusokat, atlétákat ábrázoló szobrokat. Ugyanaz a magas büszke hom­lok, merész sasorr, finoman metszett száj és ugyanaz az energikus áll. ( — Eccelenza, — kezdem az interjút —- milyenek a bécsi benyomásai? (Colonna herceg ugyanis mostanában adta vissza Bécs polgármesterének hivatalos látogatását és körülbelül egy hetet töltött az osztrák fő­városban.) — Nagyon kellemesen éreztem magam Becsben, spontánul kedves vendégszeretet­tel vettek körül. De hiába, a háboruelőtti, ellenállhatatlanul vidám Bécs emléke még mindig kisért... ( — Volt a bécsi útnak az udvariassági látogatáson kívül valami más célja is?) — Ó, igen. Rómában most nagyarányú változtatásokat, uj uccák megnyitását, ré­gieknek a megszélesitését, a villamos- és autobuszközlekedés gyökeres átszervezését és egy vagy két nagy uj vásárcsarnok épí­tését tervezzük. Becsben ezeket a problé­mákat érintő helyszíni tanulmányoknak szenteltem minden szabad percemet. Külö­nösen az uj osztrák autóutak keltették fel az érdeklődésemet és a csodálatomat. Elsőrendű a magyar idegen- forgalmi propaganda (— Budapestet miért nem látogatja meg? Úgy tudom, ez Középeurópának egyetlen városa, ahol még nem volt.) — Kedvenc tervem a magyar fővárosba ellátogatni. Kiváncsi vagyok rá, mindenki csodákat mesél a szépségéről. Azonkívül szívesen bepillantanék a magyar idegenfor­galmi hivatal kulisszatitkaiba, mert az ered­mények után ítélve elsőrendüek lehetnek a propagandamódszerei. na nyugodtan. De akkor el is vehette volna mingyárt a vidéki kisváros íratlan törvényeinek parancsa folytán. A fogorvos családja reszketve várta már az eseményt. Maga Katica is kapott a mamájától egy kis gyöngéd felhatalmazást, hogy a fiatal gyógyszerésszel szemben meg­engedhet bizonyos kokettériát. A hajlam meg­volt, az anyagiak körül sem lett volna baj. De é mátkaság előtti állapot mégsem akart kellő­képpen megsürüsödni, mert Jenő cselekvőked­vének hegyét mindig letörte az a háttérben lap­pangó érzés, hogy akkor mindennek vége van Idával. Sajátságos dolog, hogy a helyezetet, amely a benne szereplő egyének legbensőbb érzéséből •fejlődött, teljes világossággal látta és fogalmaz­ta meg házi használatra a városka jótársasága. Pedig Jenő diszkrét volt és Ida is vigyázott a viselkedésére. Dehát ugylátszik, hogy az ötven­ezer lakoson aluli városok társadalma élesebben tudja megfigyelni a lelki dolgokat, mint Proust, így aztán a szobalányok is tudták, hogy: „a gyógyszerész régen elvette volna már a fog­(— Budapesti látogatására egyszóval be­látható időn belül sor kerül?) — Legközelebbi külföldi utam, több mint valószínű, Pestre fog vezetni. Esetleg rövid időn belül sor kerül rá. A magyar főváros különben, bevallom, kis rejtett irigységgel fölt el: egy-két meleg gyógyforrást szivesen ellopnék Budapesttől. Róma alatt — húsz méter mélységben — jóformán mindenütt csupa hideg, hasznavehetetlen forrás bu- zog. ( — Holy folynak ebben a pillanatban a legérdekesebb római archeológiái ásatá­sok?) — Most csak egy, igazán értékes ered­ményekkel kecsegtető ásatás van folyamat­ban: a Palazzo Almagia alatt. Ugyanis csökkenteniink kellett az ásatásokat: nem bonthatjuk le a modern Rómát — az antik Róma kedvéért! Hiszen jóformán minden uj épület alapjainak az ásásánál a régi Róma házainak, palotáinak maradványaira buk­kanunk, Mussolini jóváhagyta az 1941-es világkiállítás terveit (—• Milyen stádiumban vannak az 1941-es római világkiállítás előkészületei? —' Az előtanulmányok alapján készített terveket a Duce gondos áttanulmányozás után — teljes egészükben jóváhagyta. Az előkészítő munkálatokat még ebben az év­ben megkezdjük. Elsők között fog szerepel­ni a Tiberis két hídjának teljes átalakítása és három uj hid építése. (—' Hány nemzet fog résztvenni a kiállí­táson?) — Pontos számot még nem tudok mon­dani, de Európa nemzetei kevés kivétellel mind képviselve lesznek és az amerikai ál­lamok jórésze is bejelentette már részvéte­lét; Afrika és Ázsia — elsősorban a gyar­matbirodalmakon keresztül — szintén hoz­zájárul majd a kiállításhoz. Reméljük, hogy az 1941-es világkiállítás uj barátokat is fog majd nekünk szerezni; előbbreviszi a nem­zetközi megismerkedés, megértés, egyszó­val a béke gondolatát. Most önkéntelenül a Duce szavait ismételtem — fejezi be mo­solyogva az interjút Colonna herceg. — Annak a Valakinek a szavait, — teszi hoz­zá kis vártáivá —, akinek Róma fejlesztése körül elévülhetetlen érdemei vannak, aki fáradhatatlan, féltő és szerető gonddal néz át minden, Róma továbbfejlesztésére, szé­pítésére irányuló tervet, akinek tanácsai és támogatása nélkülözhetetlenné vált szá­munkra. SEBESTYÉN MÁRIA, orvosék leányát, ha nem lenne itt a mérnökné. az ő Ásta Nielsen-szemével!“ A helyzet érett. Jenő egyre jobban vágyott felolvadni abban a kékszemü. szagositott glice­rinben, amely Katicát jelentette és ezzel pár­huzamosan mindjobban szeretett volna megégni a bűnös lángban is. amely a mérnökné izzóan sovány egyénisége fölött imbolygóit, mint a li- dérctüz. Olyan részeg és feszült állapotban volt már állandóan, mint Rómeó, Isten csudája, hogy meg tudta csinálni valahogy a recepteket. Egy júniusi délelőtt a mérnökné bement a pa­tikába. hogy tiz gramm Californian poppyt vá­sároljon. Ez volt a kedvenc parfőmje. amely háromliteres, óriási, üvegdugós flakonban állott a gyógyszertár belső pultján. Jenő kiszolgálta legdrágább vevőjét, aztán hajadonfőit, csak úgy lezseren, kikisérte a bolt elé. — Mingyárt visszajövök! — vetette oda a két segédnek, akiknek az arca merev maradt, de a gyomruk helyén egyforma melegséggel moso- lyodtak el mind a ketten. Az asszony ezúttal száraz volt, józan és rö­vid, mint a nők általában, ha döntő elhatározás­ra jutottak. — A férjem ma reggel elutazott és csak hol­napután jön haza Miskolcról, ahol huszonötéves érettségi találkozója van. A cseléd orbáncot ka­pott, bevittük a járványkórházba. A kislányom és a dada már a Balatonnál van nagymamánál. Egyesegyedül a kertészék vannak a házban, akik éjjel úgy alusznak, hogy soha nem lehet felverni őket. Akar ma, éjfél után feljönni hozzám? Együtt tölthetnénk négyszemközt egy-két órát. Jenő csaknem elájult, a térde reszketni kez­dett. — Ne vágjon ilyen arcot! — szólt rá szigo­rúan a nő. — Valaki idenézhet és észreveheti, hony fontos dologról beszélünk. — Bocsánat, nem tudtam uralkodni maga­mon! — védekezett a fiatalember. — Elég baj! — korholta a mérnökné. — Mert ehhez a dologhoz sok elővigyázat kell. Gondolhatja, hogy mit reszkírozok! Mindent! Többet, mint a halál! Ez nem volt egészen igaz. A dolog olyan óvatosan volt kitervelve, hogy nem maradt benne több rizikó, mint egy bécsi repülőutban. Dehát az is elég bátorság egy vidéki polgár­asszonytól. ha be mer ülni a bécsi repülőgépbe. — És hogy jutok be magához?! — kérdezte a fiatalember. Lelki szeme előtt megjelent a mér­nök háza, amely a város kertnegyedében, a dombnak futó, Laczkovics herceg-uccában ál­lott, másfélholdas, óriási telek közepén. szép virágágyak és gondosan ápolt gyümölcsfák kö­zött. — Vegye el tőlem ezt a csomagot' — mondta az asszony és könnyű mozdulattal átnyújtott egy selyempapirba pakolt, apró skatulyát. — Milyen nehéz! — csodálkozott Jenő, meg­emelve tenyerén a dobozt. — Ne játszadozzon vele! Hanem tegye zseb­re! — intette a mérnökné. — A kulcsok vannak benne. A sárgaréz, a kert kapujának a kulcsa. Balról jobbra forog. A vas, a ház kapujáé, vi­gyázzon. ezt egészen a nyakáig be kell dugni a zárba. A nikkel a hall ajtajáé. Azt ugyan én nyitva fogom tartani. De hátha a kertész be­zárja. Óvatosságból, itt van az is. — Ida! — suttogta*rekedtesen a fiú. A nő tárgyilagos hűvösséggel folytatta: — Volt már nálunk. Ismeri a lakást. A kap­csoló a hall ajtajától balra van, de ha lehet, ne gyújtson villanyt. Az én hálómban égni fog a lámpa, az üvegajtón át kivilágít a nappaliba. Csak a lépcsőre vigyázzon. Tudja, hol van a lépcső?... — és a legapróbb részletig elmagya­rázott mindent. Délután aludni próbált, hogy friss legyen éj­jel. De nem tudott. Muszáj volt elmennie a ká­véházba, biliiárdozni. Este kilenckor, vacsora után, azzal csókolt kezet a mamájának, hogy „korai lefekvést csi­nál“. Visszavonult külön lakosztályába. Für­dőit. Pedikürözött, manikűrözött. Hyperollal gargalizált és utána pörkölt kávét rágott az üde lehellet kedvűért. Megmosta a haját előbb pixa- vonnal, aztán ibolya samponnal. Végül gondo­san kimosva kivtil és belül, mint egy kanalas orvosságnak való üveg a patikában, éjjel fél- egykor, hogy a kapura szerelt csengőt meg ne bolygassa, átmászott a saját udvaruk kerítésén. Gyönyörű éjszaka volt. Az égen fehér teli­hold. Mély csönd. Sötét ablakok. Az ilyen kis­városban tizenegy után még a Pletyka is lefek­szik aludni. Jenő nem találkozott teremtett lélekkel a Laczkovics herceg-uccai villa sodronyos kapu­jáig. A rézkulcsot belenyomta a zárba. Meg­forgatta. Könnyen járt. A kapu kinyílt. Előtte volt az ezüst és fekete, holdsütötte kert. A virágágyak és gyümölcsfák mögött pe­dig az egyemeletes, kis villa, amelynek egyik ablakában rózsaszínű fény derengett. Jenő tud­ta, hogy mit jelent e fény? Az éjjeli lámpa ró­Az 1941 évi római világkiállítás előbbreviszi a nemzetközi megértést és a béke ügyét szolgálja — mondja Colonna herceg, Róma kormányzója, aki néhány gyógyforrást szeretne „ellopni“ Budapestről

Next

/
Oldalképek
Tartalom