Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)
1937-08-19 / 188. (4334.) szám
A hit cselekedetek nélkül ■etikait!“ Irta: Köntsek György Nem vagyok hive annak, hogy az egyes felekezetek vagy egyházak belső ügyei a szenzációéhes olvasóközönség részére készülő s a legtöbbször Jézus Krisztus tanításaival és parancsolataival szembehelyezkedő hírek halmazát tartalmazó politikai napisajtóban lássanak napvilágot. A magyar evangélikus lelkészjelöltek fölszentelésének az ügyével azonban elveim ellenére is a politikai napisajtóhoz vagyok kénytelen fordulni, mert —■ sajnos — nem rendelkezünk magyar evangélikus egyházpolitikai sajtóval, mert nem tartom egészen célirányosnak, de fölhasználni sem óhajtok magyar hitbuzgal- mi lapot a kérdés firtatására. Hogy pedig egyáltalában a lelkészjelöltjeink fölszentelésének a kérdésével foglalkozni kívánok és ■ ezt a mi egyedüli fegyverünk: a nagynyilvánosság elé terjeszteni óhajtom, arra engem a Szlovenszkói Magyar Evangélikus Szövetség hivatalos, belső és inkább hitbuzgal- mi lapjának, az „Evangélikus Lap“-nak augusztus 1-i számában megjelent következő híradása kényszerit: „Junius 27-én volt Pozsonyban a kápláni vizsgát megállott 24 segédlelkész fölszentelése. Közülük 20 szlovák, 2 magyar és 2 német nemzetiségű volt. A szlovák és a magyar jelölteket Gobrda Vladimir püspök szentelte föl, ki a magyarokhoz magyar be szédet intézett és magyarul áldotta meg őket. A fölszentelésnél az egyik fungens lie. Fi- zély Ödön, a theol. fakultás magyar előadója volt, ki az esküformát olvasta föl a magyar fiuknak s megáldotta őket. A két ma gyár segédlelkész Ivanics Béla és Kimer Lajos. A német jelölteket Scherer János főesperes szentelte föl a pozsonyi nagytemplomban.“ Ez a híradás a szlovenszkói s ezek között fs különösen a pozsonyi magyar evangélikusokra olyannyira igen rossz hatással volt s oly különféle érzelmeket váltott ki, hogy efölött többé napirendre térni nem lehet, ha már az arra hivatott, az Evangélikus Szövetség belső, hivatalos lapja megelégedett a ténykörülménynek csupán csak száraz le- közlésével. Aki ezen híradást elolvassa, első és természetes kérdése, hogy miért történik a magyar fiuk fölszentelése a szlováknyelvü istentiszteleten a magyar hívek kizárásával, amikor a német fiuk németnyelvű istentiszteleten a német egyháztagok és hívek jelenlétében szenteltetnek föl s hogy miért nem történik a magyar fiuk fölszentelése is az ő anyanyelvükön tartott istentiszteleten a magyar hívek jelenlétében s végül mindezért az egyházi alkotmány szellemével ellenkező cselekedetért kit terhel a felelősség. Az impérium változás óta állandóan a szlováknyelvü istentiszteleten, szlovák nyelven, tehát a magyar anyanyelv mellőzésével, a magyar hívek kizárásával történik a magyar anyanyelvű, magyar nemzetiségű, magyar lelkészeknek készülő lelkészjelöltek fölszentelése. A német lelkészjelölteké ellenben mindig a német hivek jelenlétében, német nyelven történt a németnyelvű istentiszteleten. Ezen, az egyház szempontjából is lélekemelő ünnepségekről egyedül a magyar hivek voltak kirekesztve s egyedül a magyar lelkészjelölteknek jutott osztályrészül az az egyáltalában nem dicséretreméltó esemény, hogy az ő fölszentelésük nem az anyanyelvükön történt. Ez a fájdalmunk tehát nem mai keletű, ha- *ncm éppen úgy régen orvoslásra váró sérelmünk, mint ' hogy csak a legfontosabbak közül ragadjak ki — a magyar püspöki kerület, a magyar esperességek, a nyelvhatáron és a vegyesen lakott helyeken, ahol magyar iskola hiányában a magyar gyermekek a Slovenská Liga iskoláiba járni kényszerülnek. ezeknek az anyanyelvükön való hitoktatás kérdése. Azáltal, hogy a magyar lelkészjelöltek fölszentelése ezúttal elsőizben történt legalább részben magyar nyelven, bár a szlovák istentiszteleten, nemcsak, hogy nem jelenti a sérelem orvoslását, hanem ez csak még jobban kiemeli azt a tényt, hogy evangélikus egyházunk vezetőit nacionalizmus füti és hevíti s hogy nyájuknak a magyar nemzeti kisebbséghez tartozó tagjait nem tekintik, az egyetemes egyház egyenjogú, hanem csak másodrangu tagjainak, mert többszöri kérésünk és zörgetésünk ellenére is nem akarják módját ejteni annak, hogy mi, magyar evangélikusok is részesei legyünk a lelkészjelöltek fölszentelésével kapcsolatos lélekemelő istentiszteletnek, egyházi ünnepségnek. Hogy a magyar fiuk ezúttal elsőizben legalább részben magyar nyelven is avattattak a szlovák istentiszteleten, annak is előzményei vannak, melyet, mint a kérdéssel összefüggőt, a teljes és jogos, sőt kiérdemelt kritika gyakorlása szempontjából a nagynyilvánosság elé terjeszteni kénytelen vagyok. A lelkészavatás sérelmes kérdésével 1935 januárjában fordultam elsőizben a szlovenszkói egyetemes egyházunk nyugati püspökéhez, dr. Osusky Istvánhoz, akitől akkor Balogh Gyula magyar lelkészjelölt magyarnyelvű fölszentelését a magyar istentiszteletünk keretei közé iktatni kértem. A szóbelileg előterjesztett kívánságot mint közóhajt nevezett püspökünk akkor jogosnak találta, csupán abbeli óhajának adott kifejezést, hogy a kérdéssel az egyetemes püspök is hivatalosan foglalkozhassék, azt irásbelileg is terjesszem elő. Az 1935 január 9-én kelt ebbeli hivatalos beadványomban a közóhajt nem csupán Balogh Gyula esetére vonatkoztattam, hanem egyszersmindenkorra kértem, hogy a jövőben mindenkor a magyar lelkészjelöltek fölszentelése a magyar istentisztelet keretei közé legyen iktatva s annak nyelve magyar legyen. A beadványnak meg volt az eredménye, dr. Osusky püspök a magyar istentiszteleten, magyar nyelven szentelte föl Balogh Gyulát s ez a magyar hivek emlékezetében mint felejthetetlen, magasztos esemény él ma is és csak annál inkább ragaszkodik a lelkészavatással kapcsolatos, jogos s Isten és ember előtt kijáró kívánságának teljesítéséhez. Legközelebb 1936 junius végén kerültek magyar fiuk fölszentelésre. Talán nem tettem volna személyesen lépéseket a magyarnyelvű fölszentelés érdekében abban a biztos hitben és reményben, hogy egyházunk főpásztorai a már korábban előterjesztett beadványom értelmében önmaguktól is a magyar fiuk fölszentelését magyar^istentisz- teletünk keretei közé iktatják. Hogy pedig ebben a kérdésben mégis személyesen fölkerestem dr. Osusky püspököt, arra az impulzust nekem Moravek Samu, mint fölszentelés előtt álló lelkészjelölt adta meg, aki még a vizsgák előtt keresett föl s arra kért, hogy a magyar istentiszteleten való fölszen- teltetés érdekében majd csak azután tegyem meg a lépéseket, amikor szerencsésen átestek a vizsgákon, ugyanis még a vizsgák előtt megkérdezték őket, hogy ki milyen avatást kíván s ők a vizsgák kimenetelét még ettől is féltve, egyöntetűen a szlováknyelvü avatást kérték. Mellesleg jegyzem meg, hogy jellemző a mai egyházi állapotokra is, hogy gyermekeinknek a vizsga kimenetelét még ettől is félteniök kell, s hogy a nemzeti színvalláshoz szükséges kisebbségi öntudat fogékony sziveikből eltűnt. 1936 junius 24-én dr. Osuskytól a magyar avatásra vonatkozólag azt a meglepő választ kaptam, hogy csak julius 1. után van módjában azt teljesíteni, mert a hosszadalmas és nehéz szertartást egy nap alatt kétszer nem hajlandó elvégezni s a többi napokon már elfoglaltsága miatt nem teljesítheti. Megjegyzem, hogy ha valakinek, úgy éppen neki kellett a legjobban tudnia azt, hogy a fiuknak julius 1-én már el kellett foglalniok a kijelölt helyet, mert különben elvesztették volna az arra a hónapra kijáró kongruát s megjegyzem, hogy junius 29-én dr. Osusky a brádlói Stefanik-emlékmü előtt a történelmi országokból az éppen akkor idesereglett szokoloknak politikai beszédet mondott. Miután minden kérésem, könyör* gésem és rábeszélésem kárbaveszett, utolsó lépésként nyomban ajánlott levélben fordultam még dr. Osuskyhoz abban a reményben, hogy talán igy mégis csak sikerül őt a jdbb belátásnak megnyerni. A válasz a magyar fiuknak a szlováknyelvü istentiszteleten szío- váknyelvü avatása s dr. Osuskynak levelemre nem éppen egy püspökhöz méltó válasza volt, amelyet azzal fejezett be, hogy levelem tárgyi és személyi része hivatalos beavatkozást igényelne, ettől azonban egyelőre eltekinteni szeretne ama föltevésben, hogy jelen soraival elintézést nyert az én levelem. S amikor az erre a levélre adott válaszomba», hogy ha hivatalos beavatkozásra van szükség, akkor azt nem lehet a levélben foglalt módon könnyelműen elintézni, agyonhallgatni, hanem igenis kötelessége ezt megtenni s ettől nem lehet egyelőre sem eltekinteni, a hivatalos beavatkozás az ő részéről mégsem történt meg, (Üobrda Vladimir egyetemes püspökünkhöz terjesztettem föl az egész ügyet s tőle kértem a legszigorúbb vizsgálat megejtését az igazság győzelme s a bűnös megbüntetése érdekében. A személyemet ért sérelemért elégtételként pedig csupáncsak annak a jogos kívánságunknak hivatalosan való leszögezését kértem, hogy a jövőben az avatandó fiukat nem szabad a vizsgák előtt a fölszentelés nyelvét illetőleg megkérdezni s hogy már hivatalból természetszerűen a magyar fiuk fölszentelése -—■ amennyiben azt az illetők nem kérik a saját gyülekezetük részére, mert hát ehez is joguk van — a pozsonyi magyar istentiszteM keretei közé iktatandó. (Vége következik.) Rohamosan modernizálódik az ébredő India Gandhi egyik intim barátjának érdekes nyilatkozata Bécsben »■ Három férfi vezérli a 350 milliós nemzetet A kasztrendszer megszüntetésének köszönhető a forrongó átalakulás BÉCS. — Dr. Maneck, a United Press of Indie igazgatója, aki több, mint hetven indiai újság fölött gyakorolja az ellenőrzést, Bécsbe érkezett, hogy itt előadást tartson az indiai és osztrák kulturális javak kicseréléséről. Dr. Maneck egyike Gandhi legintimebb híveinek és iofy kijelentései, amelyeket egy bécsi újságíró előtt tett, különös figyelmet érdemelnek. — Mindig különösnek tartom — mondotta dr. Maneck K. Anklesaria —, ha európai folyóiratokat veszek a kezembe és azokban azt olvasom, hogy India a kígyók, tigrisek, szemfényvesztők és elégetett özvegyek országa. Gyakran kérdezem magamban, honnan származik az, hogy Európa Indiát mindig csak a múlt alapján ítéli meg és semmiképen sem akar tudomást venni arról, hogy ott közben egészen más, egészen uj világ keletkezett. Európa annyira el van foglalva a saját ügyeivel, hogy figyelemre sem méltatja az egyéb földrészeket? A villamosított India — India óriási változáson ment keresztül! Az európai, akinek fejét teletömték a szokásos leírásokkal, nem is sejti, hogy milyen változáson ment keresztül India. Az odakerülő európai a szemét dörzsöli, mintha varázslatos álomból ébredne, amikor látja a hatalmas villamossági müveket, amelyek ma egész Indiát behálózzák és ha látja az ipari üzemek hatalmas térfoglalását. Az egész birodalom forrongásban van. Valamennyi városban vízvezetéket és csatornázást építenek és vannak városok, ahol minden föl van forgatva, olyan nagyarányú átépítések folynak. Csakugyan úgy látszik, mintha India, az évezredes kultúra földje, egy csapásra akarna mindent behozni. amit századokon keresztül elmulasztott. — Az uj alkotmány, amit India nemrégiben kapott, óriási, lendületet adott az építkezéseknek. A tartományoknak most már nem kell attól félniök, hogy a törvényben lefektetett jogaikból kiforgathatják őket és a központi kormány is hatalmas segítséget nyújt az épitkezésekben. Teljes átalakulásban van minden és nem kell sok fantázia ahoz a jóslathoz, hogy ötven-hatvan év múlva semmi sem fog megmaradni abból, ami ma még India „tegnapi“ jellegét mutatja. A megszűnt kasztszellem —- Milyen csodának köszönheti India ezt a gyors átalakulást? - ez a kérdés valóban jogosult. A válasz erre egyszerűen az, hogy az indiaiak leküzdötték a kasztszellemet és ennek köszönhetik a fejlődés hatalmas megindulását. A kasztszellem volt eddig az, amely megosztotta a lakosságot és lehetetlenné tette a közös kulturmunkát. Még két-három évvel ezelőtt régi ortodox vezetők kezében volt az egész nép és e vezetők semmitől sem féltek annyira, mint az újításoktól. Ez az idő elmúlt. Egész sereg fiatalember dolgozik a fölvi- lágositás nagy müvén és sikerült megértetniök az indiai tömegekkel, hogy ezeréves kultúrájuk végleges pusztulásra van ítélve, ha nem értik meg a modern idők szavát. Azóta a vallási ellentétek teljesen háttérbe szorultak és India közéletét a gazdasági és kulturális megfontolás vezérszavai uralják. Három népvezér — Az indiai viszonyok gyors változása elsősorban három férfinak köszönhető, akik fölbecsülhet?tlenül sokat tettek a fölvilágositás munkájában. A három férfi: Gandhi, Rabindranath Tagore és Nehru. E három nagy férfiú — ugyanúgy, mint én — India fejlődését és az egész világ fejlődését abban látja, hogy a keleti és nyugati kultúrákat egyesíteni kell. India három vezére csodálatos példaadással rázta föl a 350 milliós hindu népet az eddigi csüggedésből és tespedésből. Gandhi, aki valósággal a legnagyobb fényűzést fejthetné ki a gazdag ajándékok révén, amelyek az egész világból özönlenek hozzá, igénytelenségével ad elhatározó példát. A mahatma napi 50 garast költ el saját szükségletére és többi jövedelmét a hindu nemzetnek adományozza. Nehru, aki fiatal éveiben sokszoros milliomos volt, egész vagyonát jótékony célokra adta és hatalmas palotáját, amely Alahabadban van, az indiai kongresszusnak ajándékozta. Tagore, akinek különösen a hindu inteüektüelek modernizálása fekszik a szivén, minden jövedelmét egyetemek és iskolák létesítésére áldozza. Legutóbb Santieuyketen-ben, Kalkutta mellett létesített hatalmas egyetemet, amelyét a „béke házá“-nak nevezett el. E nemes példával igen nagy hatást ért el egész Indiában az áldozatkészség terén. India valóban mindent e három férfi példaadásának köszönhet, ők azok, akik megalkották a legnemesebb hindu nacionalizmust és igy a szó legmagasabb értelmében nevezhetők a hindu nemzet vezéreinek. Lindbergh szigetet vásárol Bretagne mellett LONDON. — Itteni jelentés szerint Lindbergh ezredes meg akarja vásárolni Maillau szigetét Bretagne partvidéke mellett. Lindbergh « szigeten szándékszik végleg letelepedni. A sziget arról nevezetes, hogy Briand, az elhunyt francia külügyminiszter minden nyáron itt töltötte a szabadságát
