Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)

1937-08-15 / 185. (4331.) szám

MUc és a %&<zUafí

Irta: BALASSA LILL

— 360 —

Bősznyil, a szabad indiánok nemes törzs* főnöke szünetelt, ami azt jelentette, bogy La Juci szakácsnő megkérte Pétert, hivja apukát ebédelni, akkor Péter már nem úgy állított be a dolgozószobába, bogy:

A sápadtarcu leányzó szeretné munkája gyümölcsét a Nagy Főnöknek megizlel- tetni.

Mondom, Bősznyil egyelőre szünetelt, mert Pétert pillanatnyilag a közlekedési eszközök érdekelték. Minden autóról tudta, milyen gyártmányú, sőt a különböző autók szirénáit is utánozta. Ennek az volt az eredménye, bogy anyu egyszer percekig állt egy uccasarkon s leste, honnan fordul ki a harsányan tülkölő autó. Valahányszor megindult, újabb szrrénahang hareant, egészen addig, mig anyu véletlenül meglátta, hogyan igazítja Péter derűs és várakozó mosolyra az imént még tülkölő szájacskáját.

Jelenleg Péter legújabb tipusu, S. Qv. védjegyű autójában tilt. A védjegy annyit jelentett, hogy Saját Gyártmány s a kocsi a nappali szoba székeiből állt. Azaz, bogy nem állt, mert járnia kellett szegénynek, minthogy Péter rángatta a padlón. Hogy anyunak mi nem tetszett ezen, azt igazán nem tudom. Annyi bizonyos bogy egyszerre ölébe ejtette a varrnivaíóját és vágya- kozón sóhajtott fel:

— De jól lesz már, ha elutazunk. Legfőbb ideje, bogy kikerülj a városból kisfiam.

— Igen, — bólintott Péter komolyan. — Jó lenne elutazni. Csak az a baj, bogy te nem engeded, bogy kihajoljak és a kerekeket nézzem, akkor pedig az egész utazás nem ér semmit. Tavaly is, mikor nagymamához mentünk, oda Bécs mellé, egész csomó óráig kellett nyugodtan ülni. Vagy attól féltél, bogy kinyitom a vasúti kocsi ajtaját, vagy az a bácsi tartotta kinyújtva a lábát, hogy megbotlottam benne. Es kinézni se lehetett, nehogy a szemembe menjen a korom, — akkor pedig mit ér az egész ?

— Jól van kisfiam, — mosolyodott el anyu, — ezidén úgy utazunk, hogy jö- hetsz-mehetsz egész utazás alatt és annyit nézhetsz ki, amennyit CBak akarsz.

Ez az engedékenység szöget ütött Péterünk fejébe s most már nem hagyta abba a kérdezősködést, amig ki nem derült, bogy anyu is megelégelte tavaly & vonaton Péter ide-oda mászkáláaát, türelmetlenségét,

meg az örökös ablakon kihajlást és a meleget. Aztán meg idén kell a pénz tandíjra, mert Péter gimnáziumba kerül ősszel s a vasút drága, — egyszóval Péterék idén hajón utaznak, gyönyörű, igazi nagy gőzhahón Becsig, nagyanyóhoz.

Az autó egyszerre elvesztette minden érdekességét Péter szemében. Mikor megtudta, hogy a hajón fognak aludni is, meg enni, igazán nehezen bírta kivárni a harmadnapot, az indulás idejét.

A gyönyörűség mindjárt akkor kezdődött, amikor anyu letette a nagy táskát a ruhatárba s a kis táskával kezében, takaros kis fülkébe vezette Pétert. A fülkében jóképű pamlag terpeszkedett, de nem lehetett ugrálni rajta, mert akkor az ember beleverte volna a fejét — a másik pam- lagba, amelyik e fölött volt.

Minthogy a hajó hat óra tájban indult, nem sokáig kellett Péternek várni, hogy közelebbről megismerkedhessék a pamla- gokkal. Valami hazulról hozott ételt ettek vacsorára s utána bevonultak a kis fülkébe; Péternek helyes kis falétrát állított oda anyu, hogy felmászhassék a felső pamlag- ra. Megjegyzem, hogy ezt Péterünk egészen feleslegesnek találta, mert igazán egész jól fel tudott volna mászni anélkül is. El* végre, ha az ember fellép a mosdóra és onnan az ablakpárkányra, aztán még egy kicsit buzódzkodik... furcsa, hogy ezek a felnőttek milyen félősek.

Hanem pompásan aludt Péter, annyi bizonyos. Friss, vidám, kialudt kisfiú jött fel reggel anyuval a fedélzetre s meg sem látszott rajta a félnapi ut, ami már a hátuk mögött volt. Hát még, mikor anyu az étkezőbe ment vele s nagy csésze haboskávét raktak elébe az asztalra.

Péter még a kávét kanalazta, de a szeme kint kalandozott a fedélzeten.

— Anyu, — kérdezte aggodalmasan, — még meddig utazunk?

— Uzsonnáig, Péterkém, — nyugtatta meg anyu a kisfiát, — az elég lesz?

— Talán, — bólintott a gyerek és megkönnyebbült lélekkel készült kifelé a fedélzetre.

Mire anyu elhelyezkedett az alsó fedélzet árnyékos ’részén, Péter terepszemlét tartott a hajón.

<—• Két emeletből áU, anya, — jedeutet te