Prágai Magyar Hirlap, 1937. július (16. évfolyam, 147-170 / 4293-4316. szám)
1937-07-11 / 155. (4301.) szám
ÍR! 1937 julius 11, vasárnap. HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT... A Szart István csaíanalo hatasKrótöf® Nagybányai Horthy Miklós utolsó otrantói áttörésének terve ■ ■■ Miért maradt el az ántánt és a volt monarchia sorsdöntő nagy tengeri ütközete a Földközi-tenger kulcsáért? « ■ ■ ■ ■ n. Harc a vizen az életért Ezernyi ember úszkál a vizen, amely kihúzza fejükből az éjszaka megfeszített munkájának és izgalmainak bódultságát. Ordítás, tusakodás mindenfelé. Az idő pedig múlik. Egyre többen vannak, akik mindnehezebben küzdenek azzal, hogy fenntartsák magukat a vizen. Vergődők igyekeznek a még úszókba kapaszkodni. — Eressz el, mert leszúrlak! — hangzik innen is, onnan is. A már úszni nem tudók lehúzzák az úszókat, némelykor egész emberfürt merül el, a levegő halálkiáltásoktól hangos. Kés villan a reggeli napfényben. A felborulás pillanatában Seitz Commodore neki- vágódott a hídon elhelyezett készülékeknek és a nagy fájdalomtól elvesztette eszméletét, de a négy lendület kivetette a vizre, ahol magához tért. Csak a felszínre nem tudott kerülni, mert valami folyvást visszanyomta. Végre feldolgozta magát és akkor látta, hogy az akadály combnyi vastagságú hajókötél, amely a vontatásba fogáskor cérnaszálként szakadt el. Ezeken a vizeken az égi aranytányér talán még soha sem látott oly tusakodást az életért, mint e reggelen ... Egy matróz a lőszereskamrából csak nagy erőlködéssel tudott a felszínre vergődni és akkor vette észre, hogy egy ingó asztallap nyomta a viz alá, amelyre hárman könyököltek. Valaki a zsákjával úszott. Egy román szabó a varró gépe födelével. Távolabb a Tegethoff oldalozó csónakokkal kapcsolt naszádja szedegette ki az embereket, de már a fedélzetig merült a nagy megterheléstől. — Hol vannak a naszádok? — hangzott az elkeseredett kiáltás száz meg száz torokból. Utolsó útjára indul a Szent István ... Aki hátrafordult, láthatta a dreadnought felfordult testét, amint fenékélável felfelé ott lebegett a vizen. Az árbocok lefelé nyúltak a mélybe. E$ ekkor... a vergődő úszók közül vagy harmincán igyekeztek visszamászni a felfordult hajóra. Egyikmásik visszacsúszott, de újra nekikezdett. Rekedt kiáltásuk borzalmasan hangzott. így a halál torkában levők ordítoznak, akik a szalmaszálba is .belekapaszkodnak. Véres testek a vizen. Derékba vágott emberek, akiket a felborulás alkalmával az árbocok rádiődrótjai vágtak zuhantukban kétfelé. — Testvér, segíts, magyar vagy...! — hangzott innen is, onnan is. És a magyar tengerész, amely a világ első tengerésze lehetne, nem hagyta el bajtársát. Deszkát tolt oda, vagy másképpen sietett a segítségére, tartotta benne a lelket. — Miért nem jönnek a naszádok? — hördülnek fel a vízben levők. Azután felhördültek és mind egy irányba tekintettek zavaros szemmel. A Szent István teste kissé emelkedett, majd utána erősebben a hajó tatja. A fenékélen levők egyszerre pottyantak a vízbe. Néhányszor megforgott a táton az óriási csavar. Ekkor a Szent István orrával lefelé megindult a mélybe. Lassan, utolsó útjához illően. Néhány pillanatra még látni lehetett a kabinok ablakait, majd ezek is eltűntek. Rézsutosan süllyed a csatahajó, végül a fara is vízbe merül. Utolsónak tűnik el a. csavar és a kormány. A vízben úszó, vergődő ezernyi tengerészember irtózatos éljent és hurrát ordít. Az utolsó üdvözlet... Amikor végre elcsöndesedett a viz, a közelben már nem volt látható úszó anyag, sem ember. A zugó, forrongó örvény körletében mindenki menthetetlenül elpusztult. A nagy tenaetés halotti dalát a reggeli szél és a hullámok zúgása kísérte. A vizben levők rémes kiabálást csapnák. Egyesek nyitott késsel úsznak. Különböző irányokba éviekéinek. Messze el a katasztrófa színhelyétől. Időnként ujult erő száll beléjük, mert a láthatáron füstöt vélnek észlelni, de csakhamar kiderül, hogy felhő. Megmentve! Torpedónaszád közeledik. Orra magasra vágja a tajtékos vizet. A parancsnok leszól a szócsövön, majd f leeresztik a yollet. Ismét egy fuldoklót emelnek ki, j éppen az utolsó pillanatban. Mesterséges légzést alkalmaznak vele a fedélzeten, majd rumot öntenek a szájába. A megmentett kinyitja a szemét, hogy a következő pillanatban minden életösztön kitörésével kitépje az altiszt kezéből a rumos üveget és feléig ki- igya. Azután takarókba csavarják. Amikor már jobban érzi magat, feljön a fedélzetre. Az emberek - sajkaszámra isszák a kávét. A megmentettek. Egyeseket a hideg ráz. Vannak, akik már kártyáznak a legénységi j közben. Egy csónakmester áll a kémény mellett. ij Idegenül nézik, nem mindjárt ismerik meg, persze, mert J nem egészen huszonnégy órával ezelőtt még koromfekete volt a haja, most ezüstfehér.... A menekültek már félálomban vannak, amikor hallják a parancsnok szavát: — Harcállásba! Kormányfél! * Amikor felébredtek, már a Tegethoff mellé voltak kikötve. Az embereket, akik nem voltak fekvő betegek vagy sebesültek, felsorakoztatták. A tajeri kikötőben voltak. Itt gyülekezett a hajóraj. A készleteket kiegészítették. Jöttek a naszádok. Az egyiknek fedélzetén megmentett élők, a másikon egymás mellett feküdtek a holtak, a végső tusában összegémberedett végtagokkal, arcukon a halál irtózatát felváltó örök béke nyugalmával. Tengerészsors ... A Tegethoff még az éjjel visszaindult Polába, fedélzetén számos hajótöröttel. A betegek és sebesültek hordágyakon. Számosán kiszöktek a hordágyból, mert attól tartottak, hogy ezt a csatahajót is torpedótámadás éri. Az orvosok és mentőlegénység alig győzte őket összekeresni, azután lekötötték őket a függőágyakba és altatóval kevert feketekávéval itatták, úgy, hogy a legtöbben közülök már csak a promontorei világítótoronynál ébredtek fel. Egy másik csoportot a Pola fedélzetén helyeztek el és a sebenicoi tengerészeti bizottság által gyűjtött szappant és cigarettát osztották ki közöttük. Háromnapi veszteglés után a hajó el akart indulni, de a megmentettek ennek hírére fölzendültek. — Nem akarunk még egyszer elsüllyedni! — kiáltották. A következő napon megérkezett a Novara és a Saida cirkáló, amelyek felvitték őket Polába, ahol az állomásozó hajók legénysége nagy hurrázással fogadta a megmenekülteket. Árulás történt! A hajóhad vezénylő-tengernagya, Horthy Miklós, elállt a vállalkozás folytatásától. Minden jel arra mutatott, hogy árulás történt. — A nagy tervről sokan tudtak és akiknek kezei elértek a hadseregfőparanesnokság legféltettebb irataihoz, azoknak módjuk volt ezt a tervet is megszerezniük. Junius 10-én a brindisi tengerészeti vezénylő egy Férfi túra-kerékpár teljes felszereléssel mar m írásbeli jótállással " havi részletre. Árjegyzék ingyen. TECHNO-FREISTADT, Bratíslava. Marianská 10 osztrák-magyar rádiósürgönyből értesült arról, hogy Horthy Miklós csatahajói utón vannak Otranto felé. Erre Tarentóban azonnal készenlétbe helyezték az entente csatahajóit. Valonát riadókészültségbe helyezték és valamennyi repülőt felderítésre küldtek ki. Brindisiből kimentek a felderítő gőzösök. Ugyanezen időben az angol cirkálók is kiszaladtak a rendelkezésre álló rombolókkal, a többit erősen fütötték. Az Otrantoi-szorosból is felfelé indultak a védőegységek, Korfu felől pedig a francia csatahajóraj mozgolódott A vizalattjárók lesállásokba helyezkedtek. így maradt el a nagy mérkőzés, amelynek kimenetele tán még megfordíthatta volna a sors kockájának perdülését. (Vége.) CSÁSZÁR ISTVÁN. A népszövetség korában! Rabszolganemzedékek kegyetlen élete a Szahara sópoklában Életfogytiglani rabságra kötelezik magukat a gyilkos sóbányák munkásai Akik keserves munka mellett lopni kénytelenek, hogy éhen ne haljanak Fatima, a vigasztaló hatósugár a tüzsivatagban PARIS. — (MTP) A kis Reggan város, amely Timímktütól keletre, Tanzerouft ismeretién ország északi szélén fekszik, előretolt katonai állomás a Szaharában. Többhetes időközökben megái itt az autóbusz, amely Uallá- ból Tessaldton keresztül Timbuktuba halad, egyébként azonban teljesen elhagyatottan fekszik a kegyetlen napfényben ez a kis helység. A piactér közepén, ahol csak napszállat után van némi élet, hatalmas betumfa áll szilárdan és viharállóan,-mint valami öreg tölgyfa. A sü- rülombu ágak széles területet árnyékolnak be. A tuiarég-törzs tagjai a „Jóság fájának" hívják, mert ahol ez a fa megterem, néha gyér eső esik a Szaharában is. Egynapi járóföldre fekszik Reggántól Taudemi község, ahová ritkán téved el európai és ez utóbbi község lakosai végtelenül irigylik Reggan lakosait a betumfa miatt. A kecskék városa Ritkán veszi útját egy-egy állami autó Timbuktutól Taudemi felé, hogy élelmiszert és orvosság ót vigyen a pusztai város bennszülött lakóinak. Néha tevekaraváno(k is megállapodnak a községben, de ez ritkán fordul elő, mert Tau- demiben alig van keresnivalójuk. Itt kezdődik a sóvidék. A sóval átitatott talajban nem terem meg semmiféle fa, semmiféle bokor, annál kevésbé gabona. Csak néhány igénytelen kaktusz és kóró terem meg itten. Alig van állat, amely el tudja viselni a szörnyű szárazságot, amelyet sem szellő, sem eső nem enyhít. Csak skorpiók hada lepi el a vidéket és néhány száz kecske él meg itt. Ezek az' igénytelen állatok megelé- gesznek az itt termő száraz kóróval. A kecskék húsa, főleg pedig teje képezi az itteni tuarég- törzsek főtáplálékát. A taudetnii sejk a francia kormányzóság nevében korlátlan hatalmat gyakorol a vidéken, elsősorban az úgynevezett „hartani'Vk, a vidék sórabszolgái fölött. A só rabszolgái A közeli Agórgotból minden nap karaván indul Timbuktuba és e karavánok kizárólag sót szállítanak. Negyven napra van szükségük, hogy elérjék céljukat, negyven napig vándorolnak az izzó homokban és a tevehajcsárok napi tápláléka néhány datolyából és csekély rizsből áll. És mégis, e tevehajcsárok valósággal a szerencse fiai a „hartanik‘-hoz, a só rabszolgáihoz képest. A rabszolgaságot régen megszüntették a Szaharában, de hartanik mindig voltak és mindig lesznek. Sem a népszövetség, sem a francia főkormányzó nem akadályozhatja meg, hogy bármelyik szabad arab saját akaratából élete fogytáig szóló szerződést írjon alá és ezáltal valósággal eladja magát. Utólag már nem lehet bizonyítani, hogy a szerződés aláírása berúgott állapotban, vagy ópiumkábulatban történt Lopni kénytelenek A só rabszolgái keserves munkájukkal még a táplálékukat sem tudják megkeresni. Hetenkint négy napig a sejk számára dolgoznak, a hét két napjának munkája az övék. A négy emberből álló munkáscsoport huszonnégy óra alatt tiz rúd sót termel, tehát húsz rúd só képezi közös heti keresetüket. Vagyis egy ember nem egészen egy egész sórudat keres naponta és ebből kell táplálékukat beszerezniük, mert egyébként semmiféle ellátásban nem részesülnek. Egy kiló méz egy rúd sóba kerül, tehát egynapi munkánál többe. A ,só rabszolgáinak ezenkívül datolyára, rizsre és némi kecsketejre van j szükségük. A munkabérük távolról sem elegendői, ás ezért 1 a szerencsétlen emberek lopni kénytelenek. Sót lopnak és ez a tolvajlás itt a legsúlyosabb bűntény. A rabszolga, aki egyszer lopott, végleg ki van szolgáltatva a sejknek. És egyetlenegy sincs közöttük, aki még nem lopott volna és mindig újra lopniok kell, hogy éhen ne haljanak. » Nincs menekvés Mindenesetre könnyű volna megszökni, mert a szökevény sómunkást mégcsak nem is üldözik. De még senki sem szökött meg erről a vidékről. A környéken hiénák és sakálok leselkednek, a sóbányavidéken legalább az életük biztos a szerencsétleneknek, akiknek már rég nincs meg az energiájuk ahhoz, hogy szökésre vállalkozzanak. A só minden életerejüket kiszívta, olyanok, mint az élő csontvázak és az ivóvíz is csak hozzájárul, hogy végleg megfossza őket akaraterejüktől. Agorgot vidékén csak egyetlen vizforrás van és az erősen magnéziumtartalmu. A nap égető heve, a magnéziumos viz, az elégtelen táplálék, az emberfeletti munka néhány év alatt tönkreteszi a testet és az agyat. A rabszolgák énekelnek A hartanik nemcsak, „szabad munkások" toborzása által egészítik ki soraikat, hanem szaporodás által is. Az agorgoti sópokolban vannak asszonyok is. akik barna gyermekeket szülnek és ezek meztelenül játszanak a napban szikrázó sótömbök között. Mac gyermekkorukban magukon viselik a, szörnyű nyomor minden Jelét: pupilláik természetellenesen kitágultak, mellük lapos, lábacskáikat felmarja a só. Játék közben már a hartanik dalát éneklik, ugyanazt a dalt, amelyet apáik a kegyetlen munka közben dúdolnak: „Hartani, a só éget Hatrani, dolgozz az urnák, Hartani, a só egyre erősebben éget, A só elégeti a lelkedet. Hóha, hóha, hóha, hó." A dallam kimondhatatlan monoton és szomorú. A lelörölhetetien bélyeg Mint mondottuk, négy ember képez egy munkáscsoportot. Ezek közül az első a nyerssót lapátolja ki a felszínre, a második lapáttal tovább adja a felvetett sót, a harmadik éles kapával lefejti a sódarabokról a rátapadt földet, a negyedik összeállítja a sórudakat az előirt formában: minden sórud egy méter hosszú, 50 centiméter széles, 15 centiméter magas. A munkások a sóban dolgoznak, a sóból élnek és a són alusznak, a hasznavehetetlen, széttöredezett sóru- dakon, amelyeket a sejk felügyelője nagylelkűen átenged nekik és amelyeket rongyokkal takarnak, be, nehogy a közvetlen érintkezés teljesen fölmarja testüket. A só mar, de jótékony hűvösséget áraszt. A só rabszolgái nem tudnak’ sírni. A nap heve rögtön fölégeti a könnyeket, a só pora ráülepszik a szemhéjakra és a szemöldök alatt minden sórabszolgának bőrén vörös sebheíyszerü folt látható. Ez a só bélyege és valamennyi rabszolga viseli ezt a bélyeget. „Tündér“ a sópokolban A Szahara páriái között él egy asszony, aki valamikor jólétben és dicsőségben élt: Fatima, az Ulednail- ból való táncosnő. Öt évvel ezelőtt még egy reggani arab kávéházban táncolt. Brahim, egy sókaraván vezetője, volt a barátja és a karavánvezető fáradságot nem ismerve dolgozott, hogy minél hamarabb feleségül vehesse a táncosnőt. Egy este, amikor Brahim túlsók pálmabost ivott, néhány arab erőszakkal kényszeri- tette, hogy aláirjon egy iratot és Fatima hiába integetett neki, a részeg ember aláírta saját ítéletét: másnap reggel a sejk emberei erőszakkal Agorgotba hurcolták, mert a szerencsétlen a sórabszolgák szerződését irta alá. Fatima követte a só kegyetlen hazájába a férfit, akit szeretett. Azt remélte, hogy Agorgotban is kereshet valamit táncával, de bizony egy egész évre volt szüksége, hogy néhány frankot megtakarítson. Fatima azóta a rabszolgák között él, mert férje nem hajlandó a szökésre. Mindössze huszonegyéves, de a só párája annyira megviselte, hogy ötvenéves asszonynak látszik. Az éjszaka kezdetén, mikor a hartanik visszatérnek a sóbányából, összegyülekeznek Agorgot főterén és Fatima, a lerongyolódott, lesoványodott no, táncol előttük és a rabszolgák gyűrött arca kisimul, a hartanik lassan vidámakká válnak, majd kacagnak, mint a gyermekek, a női tánc megrészegíti őket.., 7
