Prágai Magyar Hirlap, 1937. július (16. évfolyam, 147-170 / 4293-4316. szám)

1937-07-07 / 151. (4297.) szám

4 1937 julius 7, szerda* Masaryk elnök a zborowi ünnepségen PRÁGA. —- A zborowi emlékünnep ségek Során a prágai Masaryk-stadionban vasárnap délután folyt le a zborowi dandárból alakult há­rom prágai ezred ünnepélye, amelyén Masaryk elnök is megjelent, Masaryk elnök kocsin érke­zett Lanából negyed öt órakor a stadionba. Az autó körüljárta a stadiont és a közönség hatal­mas ovációban részesítette Masaryk elnököt, aki az autóban ülve maradva, két óra hosszat szem­lélte a programszámok lefolyását. Syrovy had­seregfőfelügyelő beszállt Masaryk elnök autójá­ba és mindvégig magyarázatokkal szolgált. Fél hét órakor Masaryk elnök kocsija elhagyta a stadiont, A zborowi csata PRÁGA. — A prágai Neue Morgenpost a 20 év előtti emlékezetes zborovi csatáról a követ­kezőket irja: — Amikor pontosan két évtizeddel ezelőtt Franciaország és Anglia miniszterelnökei Páris- ban összeültek, hogy megbeszélést folytassanak ez uj nyugati offenziváról, táviratokat nyújtot­tak át nekik, amelyek a keleti hadszint érről ér­keztek. Oroszország meglepetésszerűen offen- zivát kezdett. Párisban nem akarták kezdetben ezt elhinni, mert Oroszország a 4 hónappal az­előtt bekövetkezet cárellenes forradalom óta még nem látszott teljesrangu katonai küzdőfél­nek. A cárizmus bukása megbénította az orosz hadsereget, német oldálon pedig lábhoz tett fegyverrel vártak, nehogy a békekilátásokat tá­madó előtörésekkel veszélyeztessék. Most pe­dig újból megindult a háború. A Szereth és a Dnyeszter között orosz ágyuk dörögtek. Há­rom napon keresztül a felhalmozott ágyuk lö­vedékei zúdultak rá a nyugati anyagháboru min­tája szerint a német és osztrák-magyar lövész­árkokra Keletgaliciában. Kerenszki, az uj péter- vári diktátor elrendelte az offenzívat. Julius 1- én legjobb csapatait küldte a középhatalmak katonái ellen. —• A déli német hadsereg a vonalakat csak gyéren tartotta megszállva és a háromnapos pergőtűz még jobban leritkitotta soraikat. Ami­kor az oroszok rekedt „hurrá“ kiáltással sürü sorokban törtek elő, sikerült a 15 egymásmögöt­ti rohamoszlopnak helyenként behatolni az első árokba. Julius 1-én este betörési hely keletke­zett nem messze a lemberg-tarnopoli vasútvonal­tól déli irányban. Stanislaunál is vissza kellett vonni a középhatalmak arcvonalát. — Azután jött julius 2-a. Finn hadosztályok igyekeztek kitágítani az előző napon nyert át­törési helyet. Ezek közé volt besorozva az első cseh lövészdandár, cseh nemzetiségű osztrák ha­difogoly-katonák, akik harci osztagokba tömö­rültek. Ekkor következett be a jelenleg Prágában ünnepelt zborovi csata. A cseh légionáriusok­kal szemben itt a csehországi 37. gyaloghad­osztály állott, amely a 75. és 35, gyalogezre­dekből alakult, tulnyomórészben cseh nemze­tiségű katonákból. Ezzel Zborovnál elsőizben lépett harcba zárt cseh alakulat és Masaryk azt irja „Világíorradalom" cimü könyvében, hogy ,,a cseh hadsereg ténye a jövendő Cseh­szlovákiának, mint hadviselő hatalomnak el­ismerésére vonatkozó tárgyalásoknál jelentős szerepet játszott". Ebből a cseh nemzeti szempontból válik érthetővé a zborovi csata mostani emlékünnepe Prágában. A katonai történetírás, különösen az egykori közép­hatalmak katonai történetírása, a zborovi csa­tát természetesen más szempontból ítéli meg, ami szintén természetszerűleg érthető. — Zborov a nagy világháborúban termé­szetesen csak epizód volt. Az orosz előtörést is hamarosan feltartóztatták. Bekövetkezett az ellentámadást julius 25-én elfoglalták Tar- nopolt, ezáltal a déli orosz frontot felgöngyö­lítették és augusztus 3-án az osztrák-magyar csapatok bevonultak Csernowitzba, Magában Oroszországban azután 1917 október tvégén Lenin és Trookij lett a helyzet ura. A görög trónörökös szerelmi regénye Egy gyáros leányát akarja elvenni s inkább lemond a trónról A görög király még nem döntött ■ Terjed Windsor herceg példája BUKAREST. — A Curentul dmü lap rend­kívül érdekes szerelmi regényről számol be leg­utóbbi számában. A szerelmi regény hőse Pál herceg görög trónörökös, aki, úgy látszik, Windsor hercegénk nyomdokába akar lépni, A lap szerint Athénből érkezett utasok beszélik, hogy Görögországban a legnagyobb izgalommal tárgyalják a trónörökös körüli eseményeket. A fiatal Pál herceg ugyanis beleszeretett Komán- daros dúsgazdag gyáros egyetlen csodaszép leá­nyába, akinek már meg is kérte a kezét. A leány természetesen Igent mnodott és Athénben most nagy izgalommal várják, hogy György ki­rály milyen állást foglal el öccsének házas­sági tervével kapcsolatban. Pál herceg még az angol koronázási ünnepségek előtt Londoniba utazott, hogy képviselje a görög királyt és az­óta még nem tért haza. A trónörökös London* ból levelet irt bátyjának és kérte, hogy járuljon hozzá házasságához. Pál herceg bizalmas kör* ben állítólag kijelentette, hogy ha bátyja nem adja hozzájárulását házasságához, többé nem tér vissza Görögországba, inkább lemond a gö­rög trónról, mint szive választottjáról. Athén­ben most izgalommal várják a király állásfogla­lását a trónörökös szerelme ügyében. Felvonulással tüntettek az éhhatál ellen a détaSrikai busmanok Ahol az antilop értékesebb, mint az ember • A világ legrégibb ember- íajtája • Rezervációhat létesítenek a kihalóban tevő ősfaj számára FOKVÁROS. — A Kalahári-sivataigban él a busmanok törzse, ez a legprimitívebb népfajta, amely még ma is nyíllal vadászik, keresztübka- sul vándorolva a pusztaságban. Keserves har­cot folytatnak a busmanok a minAnnapi létért, egyre inkább pusztulnak, vesznek és maholnap hírmondó sem akad közülük. Pedig ez a primi­tív népfaj egyik legrégibb emberfajta és az em­beri kultúra érdekében gondoskodni kell fenn­maradásáról és épugy védelem alá kell helyezni őket, mint a kiveszőben levő északamerikai in- diánusokat. Most mégis éhhalál fenyegeti a busmanokat, mert a büro­krata rendelkezések előnyben részesítik a vadállományt az emberek felett, A fokvárosi erdőhivatal eltiltotta, hogy a bus­manok a kalahári sivatagban antilopokra va­dászhassanak, igy akrja a hivatal megóvni az állatállomány épségét, nem törődve a szeren­csétlen emberek sorsával. Smuts tábornok, aki pénzügyminisztere a dél­afrikai Uniónak, annak idején külön engedélyt adott a busmanoknak, hogy antilopokra va­dászhassanak a sivatagiban, ez engedélyről azon­ban elfelejtették értesíteni az erdőhivatalt és igy a vadászási tilalom továbbra is fennáll. Félmeztelen vadak a nagyváros uccáin A windsori hercegi pár a magyar tenger me lett fog nyaralni BUDAPEST. — (Budapesti szm-ke.s/.tőségün-k- től.) A Nemzet cimü lap azt a. hirt közli, hogy Édvárd windsori herceg felesége és titkára tár­saságában augusztus 1.-én Budapestre érkezik. A (hercegi pár állítólag két hetet fog Magyaror­szágon tölteni. Néhány 11 após budapesti tartózko­dás után Balató,n,földvárra utaznak, ahol a her­cegi pár titkára már bérelt is lakosztályt, továb­bá jachtot, garázst és két hátaslovat. Valószínű, hogy a hercegi pár Keszthelyre is ellátogat, megvalósítja régi tervét és meglátogatja 1 •• tlcfi György herceget, ahol nagy vadászaton vesz íaajd részt/ A busmanok azonban — és ez egyáltalán nem csodálható — nem nyugodtak bele egyszerűen a rendelkezésbe, amely halálos Ítéletüket jelenti, hanem csodálatosképpen a legmodernebb módon, tüntető felvonulással tiltakoztak ellene. Az elmúlt hetekben ötven- tagu busman-küldöttség jelent meg Fokváros­ban, a nagyon hiányosan öltözött férfiak, nők és gyermekek felvonultak a nagyváros uccáin és azt a benyomást keltették, mintha Afrika legsötétebb őskora támadt volna életre. Hatalmas tömegek gyűltek össze mindenütt, ahol a tüntető busmanok fölvonultak. A forgalom is elakadt, a szenzációs jelenség bámulói ezer­számra követték a félvad embereket és igy a tüntetés egész hatalmas jellegűvé alakult. A busmanok a maguk részéről leírhatatlan csodálkozással szemlélték a nagyváros csodáit, az autóbuszokat és az áruházak kirakatait. A legnagyobb benyomást azonban az óceán, eme természeti csoda megpillantása tette rájuk. A busmanok eddig sohasem láttak tengert és azt hz amatőrfényképész01 Az infravörös fényképezés Irta: Kankowsky Erwsn E tárgykörrel sokat foglalkozik a sajtó, néha elég tájékozatlanul, de mivel időszerű és mindenkit érde­kel, röviden a következőkben ismertetem. Mit értünk infravörös alatt? Tudjuk, a napsugár különféle szí­nekre bontható. Ismerjük őket a szivárvány hét szí­néből. E színek utolsója felül az ibolya, mely után az ibolyántúli (ultraviolett) sugarak következnek, alul a vörös, mely előtt a vörösön inneni sugarak követ­keznek. Utóbbira polgárjogot szerzett az „infravörös" elnevezés. A szemmel érzékelhető szivárványszinek- kel szemben sokkal gazdagabb fokozata van az ibo­lyán túli és a vörösön inneni sugarak színeinek, em­beri szemünk tökéletlenségén múlik, hogy nem gyö­nyörködhetünk e kétféle sugár pompás színgazdag­ságában.­És amikor sajnos, nem érzékeljük a vörösön inneni sugarakat, mégis hogyan fényképezhetünk ezek segít­ségével? Mindez lehető, mióta a vegyészet olyan cián festékeket talált fel, melyek e láthatatlan sugarakra is érzékenyek. Ilyen festékek a neo-xenocyanin, az allokrypto stb. Ezek után olyan szinszürőre van szükségünk, mely minden sugarat kikapcsolva, csak az infravörösét engedi át. Ma már ez a kérdés is meg­oldást nyert, elértük célunkat — a vörösön inneni sugarakkal való fényképezést.' De lássuk most a gyakorlatot. Vörösön inneni fel­vétellel mi minden válik láthatóvá? Pl. előttem fek­szik pancró anyagra felvéve a Zugspitze tetejéről fel­vett kép, látom a Waxenstein szikláit, aztán semmi egyebet mint ködöt illetve papirfehérséget. Pontosan J e helyről infrafelvétel, Mintha e fehér ködfüggönyt | valaki egyszerűen elfujta volna, cumulus felhőzet az égen, mély távlat a völgybe, látom Garmlsch-Parten- kirchen házait, sőt mi több a láthatáron München tornyait is. íme a mai fényképezés csodája, mely a legműveltebb embert is bámulatba ejti. Az infra-fényképezés lehetővé teszi, hogy tiszta légkörben, vagy akár sürü ködön keresztül oly mesz- sze fényképezhetünk, mely távolság már szabad szem­mel nem érzékelhető, ősi papiruszok láthatatlan Írá­sai, elszenesedett iratok betűn tisztán olvashatók az infra-íelvételen. Csodásán beválik az orvosi diagnosz­tikában és terápiában, az antropológia, etnológia és őslénytani kutatásokban, a növénykórtani megállapí­tásoknál, a spektrográfiában, csillagászatban és a ka­tonai tudományokban. Vörösön inneni sugárra érzé- kenyitett negativ anyag igen érzékeny a melegre. Szobában, eltakart petróleum lámpánál kitünően fény­képezhetünk, a lámpa melegének hatása alatt. Ezekből következik, hogy eléggé gyorsan közeledik az idő, mindön a nélkülözhetetlen felvételi anyagunk­hoz az orto és pancron kívül az infra is hozzá fog­tartozni. Utóbbinak műszaki kezelése nem okoz sok gondot. Költségei elviselhetek. Fontos a szinsziirő, melynek minden látható sugarat ki kell kapcsolnia, kivéve talán a vöröset. Hogy halványabb vagy sö- tétebb vörös szűrőt alkalmazzunk-e — ez a felvételi anyagtól függ, Figyeljünk az itt következőkre! Né­mely gyár az érzékenységi fokozatok megállapítására ilyen számokat alkalmaz, mint 700, 730, 750, S00, stb. Ezek a sugárhoss.z milliómodinilliméterjét jelentik, illetve azt a hullámhosszat, melyen ezen felvételi anyag-" k alkalmazásával vörösön inneni sugarakat „fogni" tudunk. A 700, 730, 750, hullámhosszon hitték, hogy a túlvilág partjára érkeztek el, mikor meglátták a végtelenül hullámzó nagy vizet. Szónokolnak a pártfogók Az életükért tüntető busmanok felvonulásának meg is volt az eredménye. Másnap nap íreden kí­vül tárgyalták ügyüket a déla-frikai parlament­ben. Roydell szenátor emelt szót érettük és ha­talmas beszédben fejtette ki, hogy szörnyű go­nosztett volna, hogy éhen pusztulni engedjék ezeket az ártatlan embereiket. Smuts tábornok mindenben azonosította magát Boydell kijelenté­seivel és elmondta, hogy a busmanok valósággal élő őslények, mert legrégibb emberfajta a busmanok törzse. Hu-, szonötezer évvel ezelőtt a busmanok nemcsak egész Afrikát, hanem Déleurópát is elözönlöt- ték, tehát valósággal a mai kulturember távoli őseit kell megmenteni a pusztulástól. Még egy hatalmas pártfogójuk akadt a busmanok­nak Donald B-ain, a híres afrik avadász szemé­lyében, aki minden erejével a busmanok pártjára kelt és igyekszik keresztülvinni, hogy a Carnegie Trust Foundation terjedelmes va­dászterületeket vásároljon a veszendőben lévő emberfaj számára és hogy Anglia a Behuana földön engedjen át nekik vadászterületeket. Hat ember bűnhődik egy antilopért Az ötvemtagu küldöttség a parlamenti tárgyai lás napján megjelent Crobler P. G. W. miniszter­nél, aki a bennszülöttek ügyeit vezeti és a kül­döttség tagjai közölték, .vele, hogy hat társukat börtönbe zárták, mert elejet.tek egy antilopot. & A miniszter nyomban intézkedett, hogy a hat em­bert szabadon bocsássák és a minisztertanács a további intézkedésig megadta az engedélyt, hogy a busmanok szabadon vadászhassanak a-z anti­lopokra. így érték el ezek az őslények a modern tüntetés eszközével azt, hogy most már többre becsülik életüket, mint. az antilopokét. világos vörös szűrőt használunk, míg 800-on felüli hullámhosszon már sötét vörös szűrőt is alkalmaz­hatunk. Két fontos tényezőre figyeljünk az infra-fényképe- zésnél: Egyik az éles beállítás, másik a helyes meg­világítás. T. i. használatos tárgylencséink az infra- sugarakra nincsenek korrigálva (bár a kereskedelem­ben ilyenek már kaphatók) és az ebből származó életlenség F:10.5-en felüli gyutávu lencséknél észre­vehetővé válik. E hiba javítható, amennyiben az 1, 3, 5, 10, stb. méter beállításhoz hozzá adjuk a lencse gyutáv 1/200 ad részét (optikai és vegyi gyutáv kiegyenlítése), mely által az optikailag élesen látott kép vegyileg is éles rajzot fog adni. A gyutávra visszatérve tehát F:10.5-ig nincs baj, csupán rekeszelni kell F: 10-ig, ezen alul, pld. 7.5 gyutávon már rekeszelni sem kell. Tehát 3.5 fény- erejű és 7.5 gyutávu Tessárnál egész nyílással kiváló élességet kapunk, megemlítve, hogy sötétvörös szűrő­éi 1/25 mp. nappali megvilágítás helyesen árnyékolt képet ad. A felvétel előhívása, mosása, rögzítése, ugyanoly feltételek mellett történik, mint a pancró anyagoknál, kivéve, hogy pancrónál megengedett a halványan világitó zöld lámpa, mig jelen esetben egész sötétben dolgőzunk, mert az infravörös érzékeny a zöld iránt is, tehát fátyolt okoz. Az infra-anyag könnyen romlik, ezért a kereskede­lemben csak előzetes rendelésre kapható. Az infra-fényképezéssel érdemes foglalkoznunk, meri a korszerű tudományok nagyszerű segédeszköze. A műkedvelőnek, ha egyben turista Is, szinte kívánatos* hogy magashegyi kirándulásaira infra-lemezeket is vigyen. Nagy örömét fogja e felvételekben találni. N<| feledjük az első gyakorlatokat otthon végezni, hogy a tettek helyén kellő tapasztalatokkal végezhessük nagyszerű feladatunkat! ■ - ......... VÍ ZUMOT (magyart, lengyelt, bolgárt) igen t. Előfizetőinknek és Olvasóinknak gyorsad és megbízhatóan megszerea pozsonyi kiadóimat tálunk: Bratislava, Lőrinckapu-uoca 17. II« (Central Passage). Ilyen útlevelek meghosszabbí­tását is vállaljuk. A többi országba szóló vieumol és meghosszabbítást prágai kiadóhivatalunk esi* közli: Pr&lia ll* Panská ul. 12. Hl.

Next

/
Oldalképek
Tartalom