Prágai Magyar Hirlap, 1937. július (16. évfolyam, 147-170 / 4293-4316. szám)
1937-07-04 / 150. (4296.) szám
1937 július A, vasárnap. 17 Húsz évvel ezelőtt pusztult el a volt monarchia icgnaiftobh csatahajója Miért maradt el az antant és a monarchia sorsdöntőnek készült nagy tengeri ütközete? ■■ Horthy Miklós otrantoi áttörési terve Szemtanú a Szent István katasztrófájáról r június 10-étn volt huszadik évfordulója annak a nagy katasztrófának, amelynek a volt monarchia hajóhadának egyik legnagyobb egysége, a „Szent István" csatahajó áldoza/fcul esett és a hajóóriás nagyszámú emberélet pusztulása közepette merült a hullámsirba, Az osztrák-magyar hajóhad mindvégig teljesi- tette feladatát, amely abból állott, hogy megakadályozza a monarchia és az áltállá megszállt part- vidéki területeken ellenséges haderők partraszállását. A csatahajó katasztrófája összefüggésben állt a hajóhad főparancsnoka, nagybányai Horthy Miklós nagyszabású újabb otrantói áttörési tervével, amely azonban már nem került kivitelre. A monarchia legnagyobb csatahajója A „Szent. István" a monarchia flottája dread- nought-osztályának negyedik és egyben legmodernebb egysége volt. A Ganz-Danubius-gyár fiumei hajóépítő-telepén épült. Magyar tudás és magyar ipar hívta életre. Építését 1912 január 29-én kezdték meg és 1914 január 17-én ugyancsak Fiúméban bocsátották nagy ünnepélyességgel vízre. Építési költsége 65 millió aranykoronára rúgott. A hajótest hossza 157, szélessége 29 méter volt, mélyjárata kilencedfél méter. Tonnatartalma 20.500 volt, két, összesen 25.000 lóerejü turbina hajtotta. Tizenkét darab 30.5 centiméter öbnagy- ságu messzehordó ágyúi félelmetessé tették az Adria vizein. Horthy át akarta törni az otrantoi ántánt-zárt Az ántánt tengeri haderők 1918 tavaszán mind- erősebben igyekeztek hálóval elzárni az otrantói utat, hogy megakadályozzák a monarchia hadihajóinak a Földközi-tengerre való kifutását, különösen a tengeralattjárókét, amelyek ilyképpen valóban erős veszteségeket szenvedtek. A Földközi-tengeri Antant-hajózás veszteségei ezáltal csökkentek, de a monarchiára nehezedő tengeri nyomás minderősebben volt érezhető. Horthy ■Miklós, a hajóhad főparancsnoka ekko-r elhatározta az otrantói zár áttörését és á Földközi tengerbe való bejutás kierőszakolását. A pólai admiralitás dolgozta ki a haditervet, amely nagyszabású volt, mert a csatahajók harc- bavetésével is számolt. Merészség, de nem lehetetlenség volt az ántánt- haderőt a győzelem reményében megtámadni...- A szövetségesek Otrantó, Korfu és Fano között aknazárt vontak. Santa Maria dá Leuca magasságában buvárnaszád-kutató hajók, a szoros alatt pedig könnyű flotilla egységei cirkáltak. Köztük az Egyesült Államok két sloopja. Számolni kellett még az egész olasz, valamint a földközi-tengeri francia és angol hajórajjal, amelyeket az óceánról hozott nagy egységekkel erősítettek meg. Horthy Miklós Brindisi, az olasz főhadikikötő, valamint Valona elé vizaíattjárókat rendelt. A cirkálókból, rombolókból és torpedónaszádokból álló két áttörő csoport rendeltetése volt Korfu szigete mellett déli irányban áttörni, a biokáló hajókat elpusztítani, illetőleg az otrantói angol repülőállomást összelőni. A csatahajókból, rombolókból és torpedónaszádok- bód álló hét fedező csoportnak a nyílt tenger különböző pontjain keltett elhelyezkednie — további rendelkezésig. Mimién hajócsoportihoz hidropláno- kat osztottak be. Az ántánt, főleg az olasz haditengerészeti vezetőség március óta várta már Horthy Miklós támadását, amelyet junius elejére tételeztek fel. A könnyű cirkálókból, rombolókból éa naszádokból álló áttörő csoportok, valamint a három régitipusu csatahajóosztály a cattarói öbölben gyülekezett össze. Á főfedezőcsoport szerepét vállaló dreadinought-esoportnak két rajban, huszon- négyórás időközben kellett a pólai főhadikikötő- ből kifutnia, hogy állásait a nyílt tengeren elfoglalja. Utóbbi csoport fedezete nem volt elégséges, mert a déildalmáciai és albániai, uszó-szállitmá- nyok biztosítására a torpedónaszádok legnagyobb részét foglalkoztatni kellett. A nagy vállalkozást a hiradószolgálat és a Tádió részére adott bizalmas utasításokkal is kellőképpen biztosították, hogy a felvonulás lehetőleg titokban maradjon. Az indulás A Horthy Miklós vezénylő tengernagy személyes vezetése alatt álló első csatahajóosztály június 8-án éjszaka kifutott Pólából és 10-én reggel beért Slanoba. A hajórajt azonban még az éjszaka folyamán Promontore közelében észrevette egy olasz tengeralattjáró, amely hajnalban jelentette hazai állomásának a tapasztaltakat. Kilencedikén este negyed tizenegy órakor éles trombitaszó harsant a „Szent István" fedélzetén: — A horgonyálláeok'ba! Mindenki a helyén ... A gépteremben indulási parancsot jelzett a táviró. Nekilendültek az óriási gépek és a csavarszárnyak is forogni kezdtek'. A kikötőből kiérve, az- élen haladt a „Yetebít" romboló, 'utána ezer méternyire. a „Szent István", majd ezt 7—800 méternyire a „Tegethoff" követte. Oldalvást 3—3 torpedónaszád, amelyek parancsot kaptak ellenséges, vagy gyanús 'hajók észlelésénél ezekre irányt venni, a látottakat kék fénnyel jelezni, a szirénákat megszólaltatni és azonnal tüzet nyitni. Promontore érintése után a hajóraj már tizennyolcadfél mérföldnyi sebességgel haladt, amelyet éjféltájban egy turbina átme- legedése folytán ideiglenesen csökkenteni kellett. A katasztrófa Ugyanazon este két olasz torpedónaszád a 15-ös és 21-es MAS-okat (lég-csavaros hajtású, óriási sebességű siklónaszád), amelyeknek ítizzo kapitány volt a parancsnoka, kivontatta az Adria megállapított pontjára, hogy ezek ott aknákat kutassanak. ítizzo korvettkapitány Lutroenjak szigete tájékán a láthatáron nagy füstfelhőt vett észre, amelyre figyelmessé lett és észrevette, hogy nagyobb harci egységek haladnak délre, biztosított menetben. A kapitány hirtelen úgy határozott, hogy kihasználja a ritka alkalmat és torpedót vet. Könnyű felhőjárás volt az égen. Éjfél után fél 3 óra volt. Rizzo kapitány naszádja, a 15-ös előre- gzáguldott és két torpedót vetett. A „Szent István* oldalán toronymagas vizosz- lop szökött fel, rettenetes csattanástól kisérve ... A torpedónaszádok üldözték a MAS-okat, amelyek vizibomba vetésével sikeresen elmenekültek. A csatahajó tiz foknyira jobbra dőlt és megállt. Az emberek a kettős lökéstől és oldaldőléstől egymásnak, majd a padlózatra estek. Minden osztály parancsot kért, amely midőn megjött, úgy hangzott, hogy: Minden ember a harcállásba! A hajóoldalon két hatalmas rést szakított a robbanás, amelynek ereje az ott dolgozó fűtők cafatokra tépett testét kidobta a vizre. Rövidesen a dinamó- és világitógépek működése is megszűnt és az áramszolgáltatás kikapcsolódott. Ekkor a csatahajó parancsnoka úgy rendelkezett, hogy az összes ágyutornyokat balra el keli forgatni — kézierővel. Megtörtént. A nehéz lövedékek egyrészét elsüllyesztették. A tonpedózás- kor a lőszere® kamrákban a futómacskák pokoli robajjal nekiszaladtak a hajóoldalnak. Az egyik torpedóosztályban — mert torpedóvetőkkel is fel volt szerelve a csatahajó — az élesre töltött torpedó-1 övegek kicsúsztak helyükről és lassan a páncélöv felé közeledtek. Hugó Victor „Az elszabadult ágyú* cimü elbeszéléséhez hasonló, idegölő küzdelem fejlődött ki az osztály legénysége és a mindjobban lefelé csúszó lövegek között, amelyeket kötelekkel és láncokkal sikerült végre irtó tusakodás árán megrögziteni, mert — irtózatos szerencsétlenség fokozhatta volna még az amúgy is nagy bajt . . . Nincs segítség! Az első ijedelemben az alsó osztályokból számosán felrohantak, de az altisztek és tisztek ismét leterelték őket a helyükre, ahol továbbra ellátták szolgálatukat. A beszakadt külíőfalu, hátsó kazán- házat a nagy vizbeömlés miatt ki kellett üríteni. A nagy oldaírések elfedése végett a lékvászon alkalmazására megtették aiz előkészületeket, de a sínekben mozgó kis láncoskocsi kifordult és belezuhant a vízbe. A gőznyomás a kazánokban egyre jobban esett, majd a szivattyúk is felmondták a szolgálatot. Kéziszivattyuzással folyt ezután az irtózatos küzdelem, de a csövek teljesítőképessége kisebb volt, mint a nyílásokon betóduló víztömegek mennyisége. Alul már egyre emelkedett a viz. Az állandó elhajlás következtében a parancsnok — dr. treffeni Seitz Henrik sorhajókapitány — eloltatta a kazánokban a tüzet. A bajbajutott 'hajó-óriás már alig negyedórával a torpedózás után szakadatlanul jelezte testvér- hajójának a sürgőé vontatásba-fogást. A „Tegethoff" azonban teljes sebességgel elhagyta a helyszint és amidőn visszatért, már nagy volt a baj... Közvetlenül a vontatásba-fogás előtt vaklárma volt egy állítólagos periszkóp feltűnése miatt, amelyre a kis ütegek pokoli tüzet zúdítottak. A „Szent István" ekkor már zászlójelzéssel kért sürgős vontatást, — öt óra húsz perc volt, — de amikor a kötelet a korongra kapcsolták, nagyot billent a hajó, ugv, hogy nyilvánvaló lett, hogy nincs segítség . . . A jobboldali 15 centiméteres ütegek lőnyilásai a viz alá merültek. A „TegethO'ff“-róil filmezték a vezérhajó haláltusáját . . 4 Életre-halálra! . Csúsznak, kapaszkodnak az emberek. Két haragos testvér kibékül egymással. Egyesek ettek, mert a lengyel pék zsák-számra hozta fel a kenyeret. Egy horvát matróz a korlátnál imádkozott térdelve. A legénység a baloldalon áll végig. A gépházban a viz itt-ott megindította a. kerekeket, amelyeknek csikorgó, idegrázó zörgése kísértetiesen hangzik fel, A baloldalon huszonöt-harminc ember le akar •csúszni a vízbe. Minden figyelmeztetés ellenére. Mert a vizvonaltól lefelé éles csigák ezrei tapadnak a hajóoldalra, amelyek az elszánt embereket a szó szoros értelmében halálra borotválják. Véres a hajóoldal, halálkiáltások hangjai hallatszanak. A fedélzeten egyre gyorsabban indul meg aí mozgó anyag. Minden kirakott holmi csúszik lefelé. Az emberek csetlenek-botlanak, kapaszkodnak, minden útra kel, recseg és ropog. A dübörgés. lárma egyre fülsiketítőbbé válik. Mindenkit* rajta a mentőöv. Az utolsó percek Búcsúz-kodnak egymástól az emberek . .• , A daru alatti bárkában nyüzsögnek az ügyesek?,- akik jóe’őre elfoglalták ezt a helyet, azzal szá-i mitván, h-ogv a boruláskor a bárka a vízbe vetődik é-s ők megmenekülnek. Nem sejtik, 'hogy a végzetes pillanatban a hajótest maga alá temeti és a lecsapó darukar összetöri őket . . . Trom-bitaszó -harsán fel. Azt fújják, hogy! . . . Mindenki hagyja el a hajót! i A tengerészek felnéznek a parancsnoki hidra. Ott áll Seitz Commodore, tisztelegve a zászló alatt. Mellette a kürtös. Az utolsó jelet fújja ... Sághy hajóle-lkész az oltáriszentséggel megadja a térdelő matrózok tömegének az utolsó feloldozást. Nem tud beszélni, szeméből lassan folydogálnak I a könnyek. 1 Maxo-n sorhajóhadnagy, aki egy órával előtte még igy biztatta embereit: „Fiuk, ne hagyjátok elpusztulni a mi magyar hajónkat, a „Szent Istvánét! — leszól a lépcsőfeljárón: — Fiuk, hamar fel! Nagysulyu vaslemez zuhan rá. Többé nem szólal meg. A magyar lelkipásztor teljesítette a kötelességét, mindaddig, mig a vízbe nem zuhant. A hajótest borul . . . I . . . száz meg száz ember ordit fel, Istent hív, imádkozik, segítségért kiált . . . . . . valahonnan a hátsó fedélzetről eldördül egy kis üteg . . . ... az utolsó ágyulövés a „Szent István* csatahajóról, amely árbócán felvont lobogóival, köztük Klapka tábornok 1849-es behimzett komáromi zászlószalagjával a felkorbácsolt hullámok irtó, sürrenő zúgása közben borul a vizre... (Vége következik.) CSÁSZÁR ISTVÁN. Tizenöt perc Makay Margittal, a budapesti színpadok „üdvöskéjével“ Röpke eszmecsere a „Tökéletes házasság" rádió-előadása előtt BUDAPEST, julius. —• Akik szívesen hallgatják a rádión át közvetített színdarabokat, azoknak régi jó ismerőse Makay Margit, a -legjobb és legrokonszenvesebb magyar színművésznők egyike,- aki épp olyan nagyszerűen megállja helyét egy-egy hangjáték keretében, mint amilyen forró sikereket arat esténként a színpadon. Neve valóságos fogalom a pesti művészvilágban. Ma- kay Margit az a színésznő, aki nem szolgákat anyagot a divatos ,,sztár-pletykák" rovatának és mégis nagy, vagy talán éppen ezért nagy a maga hasonlíthatatlanul sajátos, egyéni művészetén keresztül. Most is, ahogy itt ül a mikrofon előtt és partnerével, a kitűnő Rajnai Gáborral a „Tökéletes házasság“-ról beszél, tehetségének lenyűgöző hatása alatt már nem is őt látjuk, hanem Hiia- ry-t, az okosan szeszélyes kis angol ladyt, aki férje hibáiba burkolózva rejti el ügyesen a saját hibáit. A finom, szelemes -kis darab valóságos ékszerdobozzá válik szavainak hatása alatt, amely csak úgy ontja magából művészetének drága gyöngyeit, tüzes rubinjait, szikrázó fényű brilliánsait. Mielőtt átadnánk a szót neki, meg kell említenünk azt is, hogy Makay Margit valóságos üdvöskéje a magyar színpadoknak. És ez nemcsak levegőbe dobott szó, de ez ig-y is van. Amelyik színpadon ő megjelenik, ott másnap biztosan kiteszik a „táblát" a pénztár fölé. Az idei szezonban ő volt a legtöbbet szerepelt színésznő, de a felfokozott tempójú munkának nyoma sem látszik rajta. Friss, üde, mosolygós és szép, mint mindig, pedig kapunyitástól, kapuzárásig állandóan játszott. — Melyik szerepét szerette a legjobban az elmúlt szezonban? — tesszük fel a „zápo-rpróba" utáni aktuális kérdést. — Nagyon nehéz erre felelni. Sokkal nehezebb, mintsem hinné! Mégpedig azért, mert minden szerep kedves nékem, mindegyik a szivemhez nő, amelyikben fellépek. LIgy vagyok vele, mint az anya, aki nem tud különbséget tenni a gyermekei között. — De kivételt csak tesz? — makacskodunk tovább . — Ugyan milyen lenne az az anya, aki kivételt tenne egyik gyermekével a másik- rovására? Kivétel, vagy különbség, egyre megy. így vagyok én is a szerepeimmel — teszi hozzá mosolyogva. — A „Virágzó asszony" Valentine- ját épp oly szív és lélekkel játszottam, mint a „Szűz és a gödölye" Margitját. És az „Amerikai El-ektrá“-b'an épp oly örömmel léptem föl, mint most ebben a kis hangjátékban. — Mi a különbség a rádió és színpadi szereplés között? — Lényegében semmi. A jó színész épp oly lelkii-s-emeretes felkészültséggel lép a mikrofon elé, mint a színpadra. A különbség mindössze annyi, hogy a mikrofon szereplése még a színpadinál is nagyobb elmélyülést kivan, — és ez természetes is — nehogy az állandó kontaktus egy percre is megszakadjon a színész és a láthatatlan közönség között. — Miért nem látjuk filmen? — Magam sem tudom — feleli tűnődve. — Talán irtózik a fel-vevőgéptől? — Óh dehogy is — tiltakozik élénken, — szó sincs róla, Hiszen a némafilm idejében rengeteget játszottam. Két évig dolgoztam Korda Sándorral és egész csomó Jókai-xegényből dramatizált filmben léptem föl. Legkedvesebb emlékeim az „Aranyember" és „Lélekidomár"-ban játszott szerepeimhez fűződnek és mindig szívesen gondolok vissza arra az időre, amikor, mint filmszinésznőt is ismert a közönség. — Nyári tervei? — Kialakulatlanok. Egyelőre Pesten nyaralok, a terraszomon és élvezem ezeket a gyönyörű nyári napokat, a szabadságot, a pihenést, és az erős munka után a jól megérdemelt semmitevést. Egész nap a levegőn, a napfényben üldögélek, olvasgatok ési gyűjtöm az erőt későbbi feladataimhoz. — Mit vár az uj évadtól? — Korai volna még beszélni róla! Majd, ha megnyílnak a kapuk, akkor bővebben beszédünk minderről! De most, most sietek, az éteir- szinházba, amelynek hallóterén vár az én kedves közönségem! — és a következő percben, már a rádió hullámai szórják szét kedves, be- hizedgő hangját. SZIRMAY KALOS MARGIT* 1 egy koronát áláozacoxt a szlovenszkói magyar kultúráiét fejlesztésére és lépjen a SzMKE tagjai közé. Ha községében van SzMKE-szervezet: jelentkezzék ott, ha nincsen: szívesen felveszi a központ, Komárom, Kultúrpalota.
