Prágai Magyar Hirlap, 1937. július (16. évfolyam, 147-170 / 4293-4316. szám)

1937-07-03 / 149. (4295.) szám

■Maí&SXi H1RLAÉ' Nagy munkáscsoportok indulnak Szlovenszkórói és Kárpátaljáról a belga bányákba ZSOLNA. (Tudósítónk jelentése.) Nemrégiben jelentettük, hogy mintegy 300 lijptómegyei bányamunkás kapott alkalma­zást a belgiumi bányákban. A munkások bizonyára beváltak uj munkahelyükön, mert a napokban ismét bizottság érkezett Liptómegyébe és felhívást tett közzé to­vábbi jelentkezésre. Összesen 380 munkás jelentkezett ismét és ezek közül 245 embert találtak alkalmasnak. Ezek a munkások a közeli napokban már útnak indulnak Belgium felé. HUSZT. —< (Saját tudósitónktól.) A huszti járásban szintén folyik a munkásto­PRÁGA. A törvények és rendeletek gyűjte­ményében ma 157, szám alatt jelent meg a ga­bonavetésterület 1937—38. évi korlátozására vo­natkozó rendelet. Az 1. § szerint, ama mező- gazdasági üzemben, amelyben az 5 hektárt (8,7 kát, holdat) meghaladja a szántóföld területe, gabonával (búza, rozs, árpa, zab) és búzával nagyobb terület nem vethető be, mint amennyit a földművelésügyi minisztérium 1936 augusztus 10-én kelt 81.366-IV A/1936 és az 1936 szep­tember 29-én kelt 97,244-IV A/1936. számú hir­detményeiben foglalt gabona- és búza,vetési táb­lázat ama községekre vonatkozóan feltüntet, amelyekben a mezőgazasági üzem van, A föld­művelésügyi minisztérium a gabonanemesitéssel foglalkozó mezőgazdasági üzemekkel egyes ese­Törvények és rendeletek PRÁGA. — A meghatalmazási törvény alap­ján hozott kormányrendeletek kiadása még min­dig tart. Ma jelent meg a törvények és rende­letek gyűjteményének 39, számú — e héten már az ötödik — füzete junius 30-i dátummal. Ebben 155. szám alatt a nemzetgyűlés tagjai fizetésé­nek levonására vonatkozó törvény jelent meg, 156. szám alatt a törvényhozás mindkét háza elnökeinek és alelnökeinek nyújtandó térítésre vonatkozó 1921. évi 115, számú törvényt meg­változtató törvény jelent meg, 157, szám alatt kormányrendelet jelent meg az 1937—38, évi gabonavetésterület korlátozására vonatkozóan. 158. szám alatt jelent meg a malomügyi testület likvidálására, 159. szám alatt pedig a belföldi gyapjukereskedelem szabályozására vonatkozó kormányrendelet, 160. szám alatt kormányren­delet jelent meg, amely megvátoztatja a háború utáni időkben keletkezett károk mérséklésére vonatkozó 1924, évi 237. számú törvényt. 162, szám alatt egy csehországi vonatkozású rende­let jelent meg, 163. szám alatt pedig az állam­vasutak betegbiztosító intézetére vonatkozó kor­mányrendelet jelent meg. (—) Likvidálják a malomtestületet. Jelentet­tük, hogy a malomi termelés szabályozására vo­natkozó kormányrendelet meghosszabbítása, illetve kiegészítése kérdésében az érdekelt mol- nárszrvezetek nem hoztak létre megállapodást. Ennek folytán a rendelet julius végén hatályát veszti. A törvények és rendeletek gyűjteményé­ben 158. szám alatt ma kormányrendelet jelent meg a kereskedelemügyi minisztérium mellett működő malomtestület vám- és kereskedelmi malomi csoportjának likvidálásáról. (—) 100 vagon burgonyakeményitő Németor­szágnak. Németország 100 vagon csehszlovákiai burgonyakeményitő-liszt behozatalára nyújtott kontingenst és 33 vagon szállításáról még tár­gyalások folynak. Ezáltal a.csehszlovákiai kész­let jelentősen fogyni fog. borzas a belgiumi bányákba. A hatósági segítséggel történő toborzás eredménye­képpen több mint 2000 munkás jelentkezett Huszton. A felvonuló embereket először a járási hi­vatalban sorozásnak vetették alá és csak a 22-—30 év között levő, teljesen egészséges, erőteljes férfiakból állították össze a Bel­giumba induló munkáscsoportot. Az első csoport száma meghaladja a 400-at, de a hírek szerint rövidesen újabb csopor­tokat fognak útnak indítani Belgiumba. íekben kivételt tehet. Ha a mezőgazdasági üzem több önállóan megmunkált gazdasági egyséből áll, úgy minden ilyen egység önállóan bírálandó el. Arra vonatkozóan, hogy szántóföldről van szó vagy sem, a tényleges használat az irány­adó. A Gabonatársaágnak azokban az eseték­ben, amelyekben a rendelet előírásai nem tar­tattak be, joga van a felvásárlási árból 20 szá­zalékot levonni, A vetésterületre vonatkozó kor­látozás betartását a Gabonatársaság az 1938 május 1-i állapot szerint fogja ellenőrizni. Az áthágásról jelentést fog tenni az illetékes járási hivatalnak. A rendelet előírja, hogy amennyiben a gazdasági viszonyok úgy kívánnák, e rendelet­ben foglalt korlátozások újabb rendelettel rész­ben vagy egészben megszüntethetek. A rendelet érvénybelépett. A dohányjövedék bevételei PRÁGA. — A dohányjövedék júniusi bevé­tele 152.3 millió koronát tett ki, azaz 9.1 millió­val többet, mint a múlt év azonos hónapjában. Az első hat hónapban a bevétel 813.7 millió ko­rona volt, azaz 20.65 millióval több, mint a ta­valy. Az állampénztárnak beszolgáltatott ösz- szeg 548,5 millió koronát tesz ki, azaz 33.5 mil­lióval többet, mint a múlt év azonos szakában. Tárgyalások a cukornagykeres­kedelem szabályozásáról PRÁGA, — A kereskedelmi minisztériumban a cukornagykereskedelem viszonyainak szabá­lyozásáról az érdekelt testületek megbizottainak bevonásával ma tárgyalások folytak. Lényege­sebb megállapodást nem létesítettek. Az érdekelt testületek megbizottaiból szükebbkörü bizottsá­got alakítottak, amely a közeljövőben javasla­tot fog kidolgozni a cukornagykereskedelem sza­bályozására vonatkozóan, A bizottság a jövő héten tart ülést. (—) Emelkedett a bankjegyforgalom. A Nemzeti Bank heti kimutatása szerint az aranykészlet 62 ezer koronával 2,579.162 ezer koronára, a külföldi követe­lések és valutakészletek összege 12.148 ezer koronával 381.941 ezer koronára, az egyéb készletek összege 44.483 ezer koronával 140.385 ezer koronára, az állam államjegyadóssága 843 ezer koronával 2,015.102 ezer koronára csökkent. A leszámítolt váltók összege 109.389 ezer koronával 1,021.559 ezer koronára, a le­számítolt értékpapírok összege 30.085 ezer koronával 154.285 ezer koronára, az értékpapírokra nyújtott köl­csönök összege 233.393 ezer koronával 1,028.125 ezer koronára, az egyéb aktivák összege 35.729 ezer koro­nával 819.696 ezer koronára emelkedett. A zsiró- követelések és azonnal esedékes más tételek összege 567.912 ezer koronával 211.310 ezer koronára csök­kent. A bankjegyforgalom 864.892 ezer koronával 6.158,384.428 koronára, az egyéb passzívák összege pedig 54.080 ezer koronával 1,273.805 ezer koronára emelkedett. Az aranyfedezet 40.5%-ot tett ki. Az ap/ógénzforgalom 1.059,424,645.15 koronát tett ki. Folynak a tárgyalások a gabonaárak megállapításáról PRÁGA, — A Gabonatársaság hivatalos je­lentése szerint Hodza miniszterelnök még junius elején felhívta dr* Feierabendet, a Gabonatár­saság elnökét, hogy a Gabonatársaság junius 25-e után tegye meg az előkészületeket a búza­árak megállapítására és az uj búza felvásárlásá­ra, A jelentés szerint a Gabonatársaság ezt i megtette (eddig miért titkolta és cáfolta? , Szerk.), tárgyal az árakról és a vonatkozó in­dítványokat a közeljövőben a kormány elé ter- , jeszti. Országos szövetséget akarnak | alakítani a szlovenszkói asztalosok , R1MASZZOMBAT. — Jelentettük, hogy Gö- mör és Nógrád asztalosiparosai mozgalmat in­dítottak az asztalos társadalom védelmére. A i négy héttel ezelőtt Rimaszombatban tartott érte­kezlet folytatásaként a napokban Tornaiján tar­tottak . értekezletet, ahol harmincegy asztalos jött össze. Elhatározták, hogy követelni fogják a forgalmiadónak az anyagbe vásári ásnál való megfizetését és a balesetbiztosítási díj igazságos rendezését. Elvül fogadták el, hogy asztalos ne vállaljon el csak szakmába vágó munkát. Köve­telték a kőműves mesterek megrendszabályozását, Az egybegyült asztalosok arra az álláspontra he­lyezkedtek, hogy a bérharcok esetén a túlkapá­sok ellen szolidaritást vállalnak. Az értekezlet kimondotta, hogy országos mozgalmat indát az as'ztaloisszövetség megalakitására 'és e mozgalom vezetését a rimaszombati szakosztályra bízta. Kárpitaljai adóbizottságok tagjai BEREGSZÁSZ. — Tudósítónk jelenti: A be­regszászi adóigazgatóság mellett működő adóki­vető bizottság újonnan kinevezett, tagjai a követ­kezők: Szívós András földbirtokos (Mátyfalva), Rozgonyi Iván földbirtokos (Nagyszőllős). Bara­nya Bertalan földműves (Mezőkaszony), Reinitz Henrik ipartársulati főnök, fakereskedő (Bereg­szász), Braha Antónia, kereskedő (Nagyszőllős), Katz Jenő kereskedő és Krejicsl Rohuimil iparos (Beregszász), Yass Imre kereskedő (Tiszánjlak), Doháuics József (Feketeardó.) A huszti adóikivetőblzottság tagjai a követ­kezők: Andrisin Dimitrij (Bustyaháza), Velioskó Vaszi'l (Huszt), Semet Mihály (Taracköz), Weisz Emánuel (Ökörmező), Rosenbaum Hermán, Smy- kál Jarosláv (Huszt) és Bozsejovszky Zsigmond (Bustyaháza). A bizottságok működése három év­re szól. A belföldi gyapjukereskedelem szabályozása PRÁGA. — A minisztertanács junius 30-án tartott ülésén kormányrendeletet fogadott e! a belföldi gyapjukereskedelem szabályozására. E funkcióval az eredeti tervtől eltérően nem a po­zsonyi „Centrovlna,f társaságot bízzák meg, ha­nem a földművelésügyi minisztérium a kereske­delemügyi minisztériummal való egyetértésben külön szervet létesit. Ez fogja a juhtenyésztők- től a gyapjút fölvásárolni, osztályozni, elraktá­rozni és eiadni. A gyapjuföldolgozással foglal­kozó üzemek állami és közszállitások céljára kö­telesek lesznek a belföldi gyapjutermelés 20 szá­zalékát átvenni. A szlovenszkői adóbizottságok tagjai PRÁGA, — A szlovenszkói adóbizottságok kinevezett rendes- és póttagjai névsorának is­mertetését az alábbiakban folytatjuk: Privigyei adóigazgatóság: I Rendes tagok: Hlinka János mészáros (Pri- vigye), Zachovan Ignác mezőgazda (Bajmóc- lazány), Nedbal János földbirtokos (Privigye), Sluka József asztalos’ (Nyitrabánya), Keíler- mann Samu kereskedő (Privigye). Póttagok: Briadka Pál kereskedő (Privigye), Páles Mihály mezőgazda (Nagycsófa), Hyros Kázmér mezőgazda (Oszlány), Richter József molnár (Nádasér), Hankó János vendéglős (Privigye). Rimaszombati agóigazgatóság: Rendes tagok: Hortensky Ferenc papirke- reskedő (Tiszolc), Kriska Béla mezőgazda (Tiszolc), Fejes János mezőgazda (Alsószik­lás), Ceglédy Samu mezőgazda (Mártonfalva), Horovitz Béla kereskedő (Rimaszombat), Vi- rok Gyula vendéglős (Feled), Szalvendy Gyu­la bérlő (Rimaszombat). Póttagok: Temják Pál kereskedő (Rima­szombat), Erdélyi István mezőgazda (Jánosi), Hankó András mezőgazda (Felsősziklás), Fabó András mezőgazda (Cserencsény). Stern Ár­pád kereskedő (Rimaszécs), Józsa Áron szabó (Rimaszombat), Novak József gabonakeres­kedő (Rimaszombat). Rózsahegy város: Rendes tagok: Houdek Vilmos kereskedő, Zachar György kereskedő, Králiöek Béla me­zőgazda, Sliacky Marcell elektrotechnikus, Cavoja Sándor yegyeskereskedő. Póttagok: Kvietok János kőfaragó, Bugán János asztalos, Kubanic Márton, Mackó me­zőgazda, Steiner Gyula divatárukereskedő, Srsen István vendéglős. • ■ .(Folytatjuk.)' 9 (—) Gabonavámpótlékok. A gabonavámpót­lékokat julius 10-től kezdve további egy hónapi ra a következőképpen állapították meg.: búza 25* rozs 36, árpa 35, zab 24 (eddig 25) korona. (—) Bulgária ismét résztvesz a prágai őszi vásáron. Szófiai jelentés szerint a bolgár ex­portintézet elhatározta, hogy a prágai őszi vásá­ron, amely szeptember 3-tól 12-ig fog tartani, hivatalos csoporttal vesz részt. Bulgária ezuáal másodszor fog résztvenni a prágai mintavásá­ron. (—) Leszállították a melegvérű lovak vámját. A 143. számai kormányrendellet a.melegvérű lovak vámját 2000 darab behozataláig darajbomkint 000 koronára szállította le. A leszállított) vám csak a földművelésügyi minisztérium igazolására ér­vényes. (—) A rotációs papír leszállított vámja. A teg­nap megjelent 144. számú kormányrendelet a ro­tációs papír vámját egytizedére, illetve 8.40 ko­ronára szállította, le. Áz uj vám julius 8-tól ér­vényes. (—) Meghosszabbították a zsír leszállított vám­ját. A törvények és rendeletek gyűjteményéiben megjelent 142. számú kormányrendelet az olvasz­tott zsir vámját 120, a nyersz sir vámját pedig 90 koronában állapította meg’. Az intézkedés no­vember 9-ig érvényes, (—) A postatakarékbetétek betéteinek növe­kedése. A ipostatakarék betéteinek összege jú­nius -hónapban 14.25 millió koronával, a betét­könyvek száma pedig 13.768-oal emelkedett. Az összes betétkönyvek száma 605.000, a betétek végösszege pedig 476.64 millió korona, (—) Enyhítették a fióktilalmi rendeletét. A törvények és -rendeletek gyűjteményében 148. sz. alatt megjelent kormányrendelet a fióktilalmi ren­deletét enyhítette. A rendelet érvényét kiterjesz­tették ugyan a mosodákra és vasaldákra, a má­sik oldalon azonban a rendelet előírja, hogy a-3 1-935. julius 26-án valóban üzemben volt eiadó* -helyek, javitóhelyek és raktárak nem esnek kor­látozás alá. A gyarmatáru és élelmiszer üzletek­re vonatkozóan a döntő határidő 1935 junius L Igen fontos a rendelet ama intézkedése, amely azokban a községekben, melyeknek lakossága a legutóbbi népszámlálás szerint 100 ezeren alul van, lehetővé teszi a községen 'belül az átköltöz­tetést, A 100 ezer lakosnál több lakosú városban a költözés csak ugyanolyan városrészben lehet­séges. A-z átköltözés folytán az üzem felénél job­ban nem terjeszthető ki. A rendelet érvénybelé- pett és 1938 végéig hatályos. (—) A kollektív szerződések kötelező ereje. A törvények és rendeletek gyűjteményében 141. sz. alatt megjelent kormányrendelet szerint a népjó­léti minisztérium az illetékes minisztériummal va­ló egyetértésben a kollektív munkaszerződések kötelező erejét rendelheti el bizonyos területekre ■és termelési ágakra vonatkozóan. Ez intézkedés alól néhány vállalat indokolt esetben kivonható. Csak egy tizemre vonatkozó kollektív szerződési nem lehet kötelezőnek nyilvánítani. (—) Cukorfölszabaditás júliusra. Julius hónap­ra a belföldi fogyasztás céljára a finomítói kon­tingens 8 -százalékát szabadították föl. A teljes fölszabadított mennyiség a folyó kampányban a kontingens 59 százaléka. (—) Javult a cukorrépa állása. A cukorgyár! kisérleti intézet jelentése szerint a cukorrépa- vetések állása junius 24-ig lényegesen javult. (—) Késmárk városa át akarja venni a Prágai Városi Takarékpénztár helybeli fiókját. Tudósí­tónk jelenti: A város tanács a Prágai Városi Takarékpénztár helybeli fiókjának átvétele cél­jából tanácskozásokat kezdett. Annak ellenére, hogy erre a városnak csak 5 évi működés után lenne joga, a központi igazgatóság hajlandó már most beleegyezni az átvételbe. Nagy kérdés azonban, hogy sikerül-e a városnak előteremteni a szükséges összeget. (—) Megnövekedett Jugoszlávia kivitele Ma­gyarországba. Belgrádból jelentik: A Statiszti­kai Hivatalnak az év első öt hónapjáról köz­zétett kimutatása szerint az idei év első öt hó­napjában a Magyarország felé irányuló kivitel 101.7 millió dinárt tett ki a tavalyi esztendő hasonló időszakában kivitt 84.7 millió dinárral szemben. (—) A Balkán-szövetség kamaráinak kon­ferenciája, Bukarestből jelen-tik: Szeptember' hónap második felében Bukarestben tartják meg a kisantant és Balikán-szövetség kereske­delmi és iparkamaráinak kongresszusát. (—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon a lej 0.25 koronával gyöngült, a dinár 0.25, a lira 1 koroná­val javult. A pengőcsekk árfolyama változatlanul 607 korona. (—) Devizapiac. A mai prágai devizapia­con a frankot ismét jegyezték, éspedig; 18.50 koronával alacsonyabban, mint junius 28-án. Amszterdam 1, Kopenhága, Oslo, Stockholm 0.50, Zürich 0.25 és Athén 0.01 koronával gyöngült. ÉRTÉKTŐZSDE Prága szilárd PRÁGA. — (Pragoradio.) A tőzsde nyugodt irányzattal nyitó,tt. A-z első árfolyamjegyzések után a hangulat megváltozott s a spekuláció vá­sárlásokat eszközölt s az árfolyamok javultak. A tőzsde zárlatig szilárd volt. Az érdeklődés középpontjában a nehézipari értékek állottak. Nyertek: Alpine 8.50, Amylon, Centrokomise, Deli, Hellmann, Heinriohsthali, Kolini Kávé, Schönprieseni, Medica 5, Sphinx, Roha-u 4, Réz­müvek 27, Északi Vasút, Waltér 20, Cseh Ke­reskedelmi 85, Dux-Boednbachi 60, Königshofi Cement, Kolini Vegyi, Poldi 15, Ringhoffer 25, Cseh Cukor, Kábel, Malmok 30, régi bonok 145, A bonnok 195, Zettletzi Kaolin, Északcseh Szén 20, Prágai Vas, Podoli Cement, Aussigi Fi­nomító 40, Brüxi Szén 45, Sellier 90, Aussigi Vegyi, Hengerművek 50, Csehszlovák Solo 30, Wichterle 5, Nyugatcseh Kaolin 50, Nyugat- cseh Bánya 25, Skoda 58, Karborundum 2, Her- nyeli 35, Cseh-Morya 195, Horyát Cukor 17* A rovatért LüHÖ GÉZA felel Kihirdették a gabonavetésterület korlátozására vonatkozó rendeletet 1937 Julius 3, szombat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom