Prágai Magyar Hirlap, 1937. július (16. évfolyam, 147-170 / 4293-4316. szám)

1937-07-03 / 149. (4295.) szám

T937 Julius 3, szombat. sHnHBHnm ^mgaiAWAarhtrmp 3 Magyar gyermek magyar iskolába való Harmincszázalékos emelkedés a kassai magyar reálgimnázium első' osztályában És még hátra vannak a szeptemberi beiratások! » Örvendetes beiratási eredmény valamennyi kassai magyar iskolában kassa". — Az itteni magyar iskolák-1 bán az évvégi beiratkozások meglepően jó eredménnyel jártak. Még hátra vannak a szeptember eleji beiratkozások, de egyes iskolákban már az eddigi ered-1 meny is lényegesen felülmúlta a tavalyi összeredményt, másutt pedig már eddig is annyi a jelent­kezők száma, mint tavaly az egész évben volt a beíratott tanulók száma. A legörvendetesebb eredmény a legfon­tosabb helyen, a magyar reálgimnázium első osztályában mutatkozik, ahol a szep­temberi beiratások nélkül már eddig is 30 százalékkal múlja fölül a beíratott nö­vendékek száma a tavalyi létszámot. Az első osztályba 71 tanuló iratkozott be a múlt évi 55-tel szemben és ez a har­mincszázalékos emelkedés egyben azt jelenti, hogy az első osztályban is visz- sza kell állítani a párhuzamos osztályo­kat. A tavalyi iskolai évben átmenetileg csak egy első osztály működött a tanulók meg­fogyatkozása következtében és egyesek már úgy vélték, hogy a meglepő csökkenés az elnemzetlenedés tartós folyamatának egyik jele lesz. Annál nagyobb elégtétellel mutathatunk rá most a kishitüekkel szem­ben az örvendetes jelenségre, hogy már most, az évvégi beiratkozások után is újra biztosítva van a párhuzamos első osztály a kassai magyar reálgimnáziumban. Hasonlóan biztató eredménnyel végződ­tek az évvégi beiratkozások a többi kassai magyar iskolában. A magyar polgári iskolában 210 tanuló iratkozott be a múlt 180-as létszámmal szemben és az elsőosztályos növendékek száma négy hijján eléri a tavalyi elsőosztályosok számát. Itt is hátra vannak még a szep­temberi beiratkozások és ekkor négynél jó­val több elsőosztályos növendék jelentke­zésére számitamak. A felsőipariskola ma­gyar tagozatának első folyamatába eddig 37 tanuló jelentkezett, ugyanannyi, amennyi növendék tavaly volt. A jelentkezőkből eddig harmincat vettek föl, de a múlt példáját alapul véve szep­temberben még sok vidéki tanuló fog je­lentkezni az első évfolyamba. Az összes tanulók száma biztosan jóval meg fogja haladni a százat, ezzel szem­ben a múlt évben 90 volt az összes tanu­lók száma. De biztató a helyzet az egyetlen magyar elemi iskolában is. Tudvalevő, hogy az elemi iskolákba a növendékek jórészét csak szeptemberben íratják be, mégis már eddig -465 gyermeket írattak be a magyar elemi­be. A múlt évben 498 volt az összes nö­vendékek száma, de nem vitás, hogy a szeptemberi beiratkozások alkalmával a hiányzó 33-nál jóval nagyobbszámu növen­déket fognak beíratni. A szép beiratási eredmény is teljes mér­tékben igazolja, hogy Kassa magyar ősla­kossága egyre inkább magához tér átme­neti fásultságából és egyre öntudatosakban igényli a maga nemzeti kultúráját. A nem­rég lezajlott községi választások nagyszerű eredménye után fokozott önbizalommal tölt­het el minden szlovenszkói magyart a kas­sai magyar iskolások számának szép nö­vekedése. Iskolaanként Kassán KASSA. — (Kassai szerkesztőségünk telefon- jelentése.) A Szlovénszkó-szerte megindított is- kola-ankétok során Kassán is értekezletet tar­tottak a Slávia-kávétház különtermében a ma­gyar ifjúság kezdeményezésére. Felszólalt az ankét elnöke, Ungár Jób ügy­véd is. Hangsúlyozta, hogy az állampolgári lojalitás nincs kapcsolatban az iskolakérdés­sel. Nem mondhatja senki, hogy az a tény, hogy valaki magyar iskolába íratja gyerme­két, szemben állna az állam törvényeivel. Az ifjúság csak a saját anyanyelvén szerezhet megfellő képesítést az életre. Az elnök után Gömöri János nyugalmazott igazgató szólalt fel s beszédében hangsúlyozta, MOSZKVA. — A távolkeleti határinci­dens ügyében tovább folytak a tárgyalások a külügyi népbiztosságon. Sigemitsu japán követ a junius 30-i, amurmenti összeütkö­zés miatt tiltakozását jelentette be Stomo- niakov helyettes külügyi népbiztosnak, aki visszautasította a japán tiltakozást. Ma dél­előtt tovább folytak a tárgyalások és a ja­pán ügyvivő megismételte tiltakozását Lit- vinov előtt is, aki viszont az orosz tiltako­zó jegyzéket nyújtotta át a japán követnek. Az orosz fölfogás szerint ugyanis a mand­zsu partokról kezdtek el tüzelni az orosz motoros naszádokra. Litvinov figyelmeztette a japán követet az esemény súlyos követ- kezméMgwe és kijelentette, hogy a szovjet- kornícmy fenntartja magának a jogot, hogy a súlyos anyagi kár és embereinek elpusz­títása miatt kártérítési igénnyel lépjen föl. Litvinov hangsúlyozta, hogy a szovjet­kormány hajlandó a kritikus zónáról azon­BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefon­jelentése.) A képviselőház mai ülésén Röder hon­védelmi miniszter benyújtotta a frontharcosokról szóló törvényjavaslatot. A ház egyébként har­madszori olvasásban is elfogadta a kormányzói jogkör kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatot. Ezután a képviselőház ülését bizonytalan időre elnapolták. Pártközi értekezlet Darányinál BUDAPEST. — (Szerk esz tőségünk telefonje- leaitése.) Darányi Kálmán miniszterelnök ©énte­hogy az iskoláknak felül kell emelkedniük a világnézeti kérdéseken. Felszólalt még Vas László, Farkas Zoltán, Schwartz Vilmos tanár jelölt s Veisz István egyetemi hallgató. nal visszahívni katonáit, amennyiben ugyanez a lépés történik japán-mandzsu részről is. Sigemitsu újból kifogást emelt a két Amur-sziget orosz megszállása ellen, amire Litvinov azt válaszolta, hogy kár er­ről a kérdésről vitázni, mert a szigetek tu­lajdonjoga fölött csak későbbi tárgyalások fogják kimondani a döntő szót. Az egyet­len mód, amivel a Távol Keleten a status quo-t meg lehet menteni, a fegyveres erők azonnali visszahívása mind a két oldalon. Újabb intidens Annak ellenére, hogy a diplomáciai tárgyalá­sok tovább folynak, *a helyzet egyelőre nem mondható teljesen veszélytelennek. Mindeneset­re szerencse az, hogy az Amur nincs befagyva, ha ez a konfliktus télen történik és az ingerlé­keny helyi parancsnokok csapataikat az Amur jegén a túlsó partra tudják szállítani, akkor el­kerülhetetlenné vált volna a véres összeütkö­kein délelőtt pártközi (konfereineiiáira (hívta meg a .polgári ellenzék vezetőit. Az értekezlet a kép­viselőiház elnökének dolgozószobájában folyt le. A miniszterelnök cin kívül jelen volt Sz taranya. v- szky Sándor kazeinok, Ivády Béla, a nemzeti egység pártjának elnöke1, továbbá Emészt Sán­dor, Rassa-y Károly és Eckhardt Tibor. A miinisz- terelnölk az értekezlet után újságírók előtt kije­lentette, hogy megköszönte a polgári ellenzék vezetőinek azt, hogy lehetővé tették a képviselő- ház csütörtöki ülésének ünnepélyes lefolyását, majd .megállapodott velük abban, hogy a képv.ise- lciház nyári szünet utáni első ülését október 26-án tartja meg, Merénylet készült Roosevelt ellen BOSTON. —' A Rcuter-iroda jelentése szerint Bostonban letartóztatták Morton Wainwrigh volt katonatisztet, aki ellen az a gyanú, hogy merényletet akart megszer­vezni Roosevelt elnök ellen. Románia felmondta a francia gazdasági egyezményt? BUKAREST. —' A kormány gazdasági bizottsága csütörtökön ülést tartott. Popp Valér ipari és kereskedelemügyi miniszter előterjesztést tett a külállamokkal kötött szerződések megváltoztatása tárgyában. Kiszivárgott hírek szerint Románia föl­mondta a Franciaországgal kötött gazda­sági szerződést. A románok ugyanis a második frankdevalvációkor nem tudták idejében frankkészletüket fontsterlingre átváltani és igy nagyon sok érték veszen­dőbe ment. A frank újabb ingadozása miatt a románok inkább fölmondták a gazdasági szerződést. Emelik a magyar Irosiliöícemk és rilkmiil nyusdiját BUDAPEST, — (Szerkesztőségünk telefon­jelentése.) A nemzeti egység pártja csütörtök délután tartotta a nyári szünet előtti utolsó ülését. Az ülésen Darányi miniszterelnök is megjelent. Felszólalásában bejelentette, hogy ősszel a parlament először a frontharcosok nyugdijáról és rokkant illetményeiről szóló javaslatot fogja tárgyalni,majd a felsőházi reformjavas­latot és a gazdasági raunkásbiztositást tárgyal­ják. Bejelentette végül a miniszterelnök, hogy a nap­tári év befejezte előtt benyújtják a titkos vá­lasztójogról szóló törvényjavaslatot a parlament­ben. zés. Japán forrásból származó hír szerint tegnap az orosz Amur-flotilla négy-öt motoros ágyu- naszádja flottatüntetést rendezett a japán par­tok közelében. A Times rigai jelentése szerint újabb súlyos összeütközés történt tegnap az Amur mentén. Egy japán motoros hajó rálőtt az orosz őrszolgálatot teljesítő motoros hajóra, ahonnan azonnal viszonozták a tüzelést. A két csónak párviadalában csakhamar a partról ja­pán ütegek is resztvettek és sikerült az orosz hajót elsüllyeszteniük. A harc alkalmával két ember életét vesztette, három pedig súlyosan megsebesült. Az Amur-szigetei: jelentősége A sok vitára ökot adó két sziget, a Senufa és Bolsoj, az Amur főfolyamában fekszik. Ezen a részen az Amur egybeesik a Szovjetoroszország és a Mandzsúria közötti határvonallal és közvet­len Charbin fölött terülnek el. A távolkeleti há­borúk sora kiterjesztette a japán birodalom ha­tárát egészen az Amur torkolatáig, A legfonto­sabb japán hódítás volt a Formosa- és a Liso- tung-félsziget. Az utóbbit Mandzsúriához csa­tolták. Később Japán Kina északkeleti határa mentén is megvetette a lábát és most minden eszközzel igyekszik a birodalom határait ebbe az irányba kiterjeszteni. Már most nyugodtan lehet japán világbirodalomról beszélni, annál is inkább, mert a japánok által uralt földterület ugyan messze az angol, az orosz, a francia és az amerikai birodalom nagysága mögött marad, mégis óriási előnye, hogy az újonnan meghódí­tott területek szorosan összefüggenek az anya­országgal, A jelenlegi konfliktus jeelntőségét ak­kor tudjuk legjobban megérteni, ha megondol- juk, hogy Oroszország, mint a második legna­gyobb terület fölött rendelkező birodalom, egy geopolitikai egységet képvisel és az egész orosz birodalomnak csak a távol keleten, a Csendes óceán partján, vannak olyan részei, amelyeket a japán hatalmi zóna az orosz anyaországtól elvág. Önnek, a férfinek szintén tudnia kell, hogy csak az edzett bőr ellenálló, a nap Csak ^ eredeti NIV£A erős hatásával és az esős, szeles idővel szemben. - Csak az edzett bőr barnul tartalmazza a bőrtápláló le gyorsan és főleg egyenletesen, ehez Euceritet.- azonban nélkülözhetetlen a NIVEA • CREME ára Ke 5. — 15. NIVEA - ÓLAI ára Ke 6. — J2. A távolkeleti tüzlészek Újabb véres hatérlnddens az Amuron - Mindkét fél tiltakozik ­A magyar parlament is megkezdte nyári szünetéi

Next

/
Oldalképek
Tartalom