Prágai Magyar Hirlap, 1937. július (16. évfolyam, 147-170 / 4293-4316. szám)

1937-07-20 / 162. (4308.) szám

__________________________________________________________

El

őfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Ké„ külföldre, évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ki. • fl képes melléklettel havonként 2.50 Ki-val több. Eg/es szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.— Ki.

A szlovenszkói és ruszinszkón magyarság politikai napilapja

Szerkesztőség; Prága 11., Panská ulice 12, II. emelet • Kiadóhivatal: Prága U., Panská ulice 12, 111. emelet • • TELEFON: 303-11. » •

SÜRGÖNYCIM HÍRLAP. PRAHA.

Egyezkedik a kettészakadt koalíció

A baloldal ki akarja szorítani az agrárpártot a nemzetvédelmi tárcából

Az agrárok ragaszkodnak a régi kormányhoz - Világ szemlélőt helyett tárcákért folyik a harc - Egyre mélyül a szakadék a koalíció két blokkja közt

PRÁGA. — Hodza Milán hétfőn megkezdte kormányalakítási tárgyalásait Vasárnap a kormányválság kérdésében semmi nem történt, mert a kormánytöbbség vezető politikusainak jórésze nem volt Prágában. Maga Benes köztársasági elnök is távol volt a fővárostól. Az államfő szombaton este, miután Hodzát megbízta az uj kormány megalakításával', nyári tartózkodási helyére, Sezimov Usti-be távozott s ott vasárnap senkit sem fogadott, Kettőn reggel ismét a fővárosba jött és állandóan tájékoztatja magát a kormányalakítási tárgyalások menetéről.

Tárgyalnak a pártok

A tárgyalások súlypontja most a kormánypártok végrehajtó bizottságaiban van. A végrehajtó bizottságok egész nap tanácskoznak. A vita tárgyát nem annyira a kormányalakítás képezi, hanem azok a problémák, — vagyis a gabonaárak, a vastarta- léík finanszírozása és az 1938-as költség- vetés kidásainak emelése —■, amelyek miatt a kormányválság kitört és a kormány le*

A szocialisták buktatták meg a kormányt?

A kormányválsággal kapcsolatban heves sajtócsata folyik a széthullt koalíció két blokkja közt. A szocialisták és a cseh nép40 milliónyi európai kisebbség

(*) Hiába próbálja az érdekek sajtó agyonhallgatni vagy bagatelizáLni, mégiscsak az az igazság, hogy Londonnak számos más, nyilván súlyosabb s az angol világbirodalom sorsát közelebbről érintő gondja mellett telt érdeklődésre a kisebbségi konferencia iránt is. S igazság még az is, hogy a tizenhárom 'kisebbségi koníerncia közül a mostani váltott ki Európa közvéleményéből, ha nem is a legbangosabb, de a legkomolyabb érdeklődést. Most kezd aggódva és szorongva odafigyelni Európa, hogy mit mondanak negyvenmillió európai kisebbség sízószólói, most kezdi felfedezni a hatalom s biztonság önfeledt évei után ezt a problémát, most kezdi csak felismerni súlyát, s papiros gondból most kezd csak sajgó napigond lenni a kisebbségek ügye. Most, amikor más szervi bajai is jelentkeznek a békehelyzetnek, kiütköznek ezek az évek óta elhanyagolt, mellékesnek kezelt, az idő csodatevő gyógyexejére bizott betegségek, megda- gadraak az általános krizáspszilhózissail, átsajog- nalk a legegészségesebb testrészekbe is és éb- xesztgetik az éietösztönt. Legyünk őszinték: a

kisebbségi kérdést nem Európa ébredő lelikiis- merete tűzte napirendre, hanem inkább az életösztöne.

1919-ben, a békekötések idején alig ismerték ennek a kérdésnek igazi értelmét, tulajdonképpeni történelmi szerepét, feszitőerejének hőfokát s még: azok is, akik éveken át 'életék egy nemzeti kisebbség életét, most, hatalomba emelkedve, megfeledkeztek a múlt tapasztalatairól és tanulságairól. Igaz ugyan, hogy a háboruutáni Európában támadt kisebbségi kérdés történelmi hátterénél és keletkezési okainál fogva is más volt, mint a háborueiőtti Európában, amikor inkább nemzeti önállóságért vagy egyesülésért közdő néptöredékek követeltek önálló államéletet maguknak. Tehát alapjában véve fejlődés- tünet volt. Az 1919-es békeszerződésekkel támadt helyzet azonban önálló állami életből kisebbségi rangsorba taszított le hatalmas nemzettöredékeket is s állította őket a nemzei létküz- d elemnek súlyos feladatai elé. Európa a háboruutáni években politikai, gazdasági és szociális téren erősen visszafejlődött, gondjai nemhogy enyhültek volna, hanem megszaporodtak. Sajátságos módon éppen azoknak az elveknek az érvényesítése súlyosbította el a nemzeti és szociális problémákat, tehát a jelenkor e két legfájóbb és legtöbb izgalmat kiváltó gondját, amelyektől az örökidőkre való megoldást remélték. Ma már objektiven meg lehet állapítani, hogy a nemzetek önrendelkezési jogának wil- soni elve nem hozta meg mind azt az eredményt, amit általában vártak tőle. Várták tőle egyebek között a demokrácia szélesebb alapon való érvényesülését, az európai sorsközösség öntudatának növekedését s légióként és mindenekelőtt: elfo- giulatlanabb érintkezést nemzetek és nemzetek közt. S 'tizenkilenc év európai tapaszitlalatai után vájjon akad-e olyan tárgyilagos szemlélő, aki igaz lélekkel állíthatja, hogy ezek az ideálok Európában megvalósultak? Sőt azáltal, hogy minden politikai kérdésben, még a gazgaságiakban is kiélezték a nacionalista hangsúlyt, szinte óhatatlanul elmélyitették a nemzetek közötti rivalizálást ils. Azt pedigi, hogy ilyen körülmények között mit jelent nemzeti kisebbségnek lenni, való- siznüleg nem kei 'bővebben magyarázni. Az bi- ' zonyos, hogy Európa gondolkozóit soha nem ! foglalkoztatták annyit a nemzeti kisebbségek poblémái, mint ma. A nemzeti türelmetlenség a legtöbb országban nem politikai, hanem egyszerűen közigazgatási vagy még inkább rendőrségi kérdést csinált a kisebbségek élétnyilvánu- lásaiból. Végzetes rövidlátás. volna nem észrevenni azokat a hibákat, amelyek egy jól és nagyvonalúan elgondóit, de rosszul és a bürokrácia szükkeblüségiével megvalósított eszme magvetőkéből nőttek ki. De ugyancsak végezetes hiba volna Európa hatalmad részéről az érdektelenség fellegvárába menekülni és sorsukra hagyni azokat az államokat, amelyek súlyos nemzetiségi problémákkal bajlódnak. Ismerjük el, hogy Európa most lázas iramban igyekszik pótolni mindazt, amit tizenkilenc éven át e téren elmulasztott.

Kezdik felismerni a kisebbségi kérdés hord- erejét, kezdenek számotvetni vele, mint élő és folytonosan ható gyakorlati problémával. Az európai kuriózumok sorából kezd a politikai problémák sorába emelkedeni a kisebbségi kérdés; Tizenkilenc éven át nem volt kisebbségi kérdés Európa számára, házi gondnak tekintették, amivel az érdekelt államoknak maguknak kell elkészülni s bíztak benne, hogy el is készülnek vele. Valóban volt néhány éve a háboruutáni Európának, amikor úgy látszott, hogy a fejlődés annyira a szociális problémák irányába tereli az ösz- szes történelemformáló erőket, hogy a nemzetiségi kérdések önmaguktól oldódnak meg a szociális átalakulás olvasztókemencéjében. Aztán kiderült, hogy a tizenkilencedik század első nagy európai krízise óta, amikor elvi alapjai összeomlottak a metternichi rendszernek s a történelemformáló erők porondján megjelent, úgyszólván egyidőben, a Szocializmus és a Nacionalizmus, ez a két erő még mindig együtt hat, egyszerre, egyirányba és egymást segitve-taszitva. A szociális fejlődés nemcsakhogy nem semlegesítette le a nemzeti kérdést sem hóditó, sem szenvedő alakjában, hanem kiélezte bizonyos irányba, formát és irányt adott társadalmi összefüggéseinek s ahol megoldást sürgető nemzeti problémák lépnek föl, ott a szociális átalakulás is nyugtalanító időrendszerüséggel jelentkezik.

Ma már kezd bíbelődni Európa a kisebbségi kérdéssel s ha húzódva és ellenkezve is, de azért hozzányúl. Olyan aktualitást adott a kisebbségi kérdésnek a világpolitikai helyzet fejlődése, hogy többé kitérni előle nem lehet s nemcsak azoknak, akiknek közvetlen van dolguk vele, hanem azokmondásra kényszerült. A tanácskozásoknak az a kiindulópontja, hogy a kormányalakításnak csak abban az esetben van értelme, ha a kormánypártok ezekben a vitás pontokban megegyezésre jutottak.

Az uj kormány: a rési?

Ha ez a megegyezés a mai napon létrejön, akkor Hodza minden valószínűség szerint a régi kormánylistát terjeszti az államfő de kinevezésre, mindössze annyi lesz a különbség, hogy Kalfus pénzügyminiszter helyett Trapl volt pénzügyminiszternek, a postatakarékpénztár kormányzójának kinevezését fogja ajánlani. A hírek szerint azonban Trapl nem mutat nagy hajlandóságot arra, hogy a mai nehéz körülmények közt vállalja a pénzügyi tárcát. Ha Trapl elutasítja Hodza ajánlatát, akkor egyik verzió szerint Franké iskolaügyi miniszter vezeti majd ideiglenesen a pénzügyeket, a másik szerint maga Hodza veszi kezébe a miniszterelnökség mellett a pénzügyi tárca irányítását.

pártiak azzal vádolják az agrárpártot, hogy könnyelműen erőszakolta ki a kormányválságot. Rámutatnak arra, hogy Hodza

I nak sem, akik csak nagy távolból érzik szelét. [Negyvenmillió embernek a sorsa nem lehet közömbös a nagyhatalmak szempontjából még akkor sem, hogyha nem rendelkeznek önálló hadsereggel és önálló vámsorompóval. Sem Anglia, sem Franciaország, sem akármelyik harmadik nagyhatalom nem intézheti el a hatalmi öntudatnak azzal a cinizmusával a nemzeti kisebbségek kérdését, amivel Nagy Frigyes fogadott minden polgári kritikát: „Mennyi katonát tud ellenem állítani a harctéren?" Akinek nincs katonája, an- niaik a kritikája nem érdekel. Ez volit a naigy- frigyesi felfogás, dehát Európa nyugati és demokratikus hatalmainak kellene tudni, hogy ennek a felfogásnak súlyos fogyatékosságai vannak s nemcsak azoknak a szempontjából, akik ellen irányul, hanem azokéból is, akik alkalmazzák. Európának demokrácia kell, ha élni és boldogulni akar, de igazi demokrácia. Nemcsak papiroson s nemcsak színes frázisokba csomagolva, hanem történelmi valóságra váltva. Nincsenek jóvátehetetlen hibák, csak néha jóvátehetelenné teszi a legkisebb baklövést is a közöny és a csökönyös segíteni nemakarás. Kétségtelen, hogy a kisebbségi kérdés mai alakjában tovább nem vezethető az európai könyvvitelben, át kell értékelni, sürgősen és maradéktalanul, azoknak az elveknek alapján, amelyek a demokratikusnak elgondolt, de imperialistának megvalósított Európát kialakították. De természetesen nem úgy, hogy megint csak hangoztatják, hanem úgy, hogy valóra is váltják őket. Ezt minden józan európai látja, az angolok éppúgy, mint a franciák s látják nyilván azt is, hogy abban a pillanatban, mihelyt a szélsőradikális és bomlasztó erejű nacionalizmus elveszíti a talajt lába alól és vele együtt megszümaga a kompromisszumos megoldást kereste, csupán Zadina és Cerny agrárpárti miniszterek intranzigens álláspontja és lemondása bírta rá Hodzát arra, hogy az egész kormány lemondását javasolja.

A szocialista néppárti blokk továbbra is erősiti, hogy

az agrárpártnak egyik titkos célja az volt, hogy Hodzát a kormányválság r*5 - vén kibuktassa a kormányelnöki székből.

A baloldal a kormányválságot arra szeretné kihasználni, hogy megvalósítsa régi követe-, lését és elérje a miniszteri tárcák uj fölosztását.

Az agrárpárt a hatalmi terjeszkedési vágynak azzal vágott elébe, hogy máris bejelentette, hogy az uj kormányban ugyanazt a négy tárcát igényli, amelyet eddig birtokolt s az uj kormányba ugyanazokat a személyeket delegálja, akik eddig képviselték a kormányban.

Különösen a cseh néppárt nincs megelégedve eddigi tárcáival. (Srámek pártelnök, — mint ismeretes — a legjelentéktelenebb tárcát, az unifikációs minisztériumot vezette eddig.) A szocialistáknak különösen az fáj. hogy az agrárpárt által birtokolt négy tárca közül a nemzetvédelmi rendkívüli módon

[ nik a nemzeti magárahagyottság és kiszolgáltatottság érzése negyvenmillió európai emberből: a nyugodt fejlődés és barátságos nemzeti közeledés kurzusa váltja fel a mai nyugtalan, a bizonytalanság és rettegés exaltálciójában vergődő világot. De végzetes tévedés azt hinni, hogy ha a mai világpolitikai feszültség megszűnt, lekerülnek a napirendről a kisebbségi problémák is. Nem, majd akkor szűnik meg a világpolitikai feszültség, hogyha — természetesen egyebek között —• megoldódtak az európai nemzeti kisebbségek problémái. Mert remélhetőleg nemcsak az a felismerés emelkedett az európai közvélemény tudatába, hogy van kisebbségi kérdés, hanem az is, hogy a kisebbségek ügye szorosan összefügg azoknak a problémáknak sorával, amelyek ma megoldásra várnak. A kisebbségi kérdés nem elszigetelt probléma, hanem mintahogy természetes következménye a jelenlegi békehelyzetnek úgy összefügg a béke valamennyi sorskérdésével. Nem oldható meg egyedül önmagában, de külön sem választható, mintahogy 1919-ben tudatos vagy tudattalan egykedvűséggel gondolták a béke megalkotói. A negyvenmillió európai kisebbségnek nincsen hadserege, nincsen pénze, nincsenek hatalmas szövetségesei — de azért mégis van egy hatalmas pártfogója: a történelmi szükség. Nem alkalmas a dicsekvésre, de nem mi tehetünk róla, hogy szövetségeseink: Európa gondjai. S ez ma, ugylátszik, a világon a leghatalmasabb szövetség, őszinte reményünk, hogy rövidesen megszabadul tőle a világ, — úgy hogy a segitőszándék és akarat elsimítja a gondokat és életrehivja helyette a közös munka és kölcsönös megértés világszövetségét.