Prágai Magyar Hirlap, 1937. július (16. évfolyam, 147-170 / 4293-4316. szám)
1937-07-18 / 161. (4307.) szám
2 1937 julius 18, vasárnap* nek engedik át. Ezért a tárcáért a szociáldemokrata párt ellenszolgáltatásul megszavazná az agrárpárt által követelt gabonaárat. Az uj kormányból állítólag kimarad Krofta, aki nyugdíjba vonul s a külügyminiszteri tárcát Hodfa vezetné. Szó van arról, hogy esetleg az igazságügyi tárca élén is személy változás lesz. Az összkormány lemondása, bár a koalíció belső válsága már egy hónap óta akut volt, meglepetésszerűen következett be. Hogy az utolsó percig mennyire titokban tartották a kormánytöbbségben dúló ellentétek komolyságát, erre nézve jellemző az, hogy a félhivatalos Prager Presse péntek esti első kiadásában még a megegyezés remélt lehetőségéről számolt be, holott megjelenése pillanatában a kormány lemondása már megtörtént. A lemondás magukat a kormánytöbbségi pártokat is meglepte. A pártvezetők mind szabadságon tartózkodnak s csak a bevégzett tényekről vettek tudomást. Beran Rudolf képviselőt, az agrárpárt elnökét Szlovenszkón érte a hir. Beran még az éj folyamán autóba ült és a déli órákban várják Prágába. Hampl képviselő. a cseh szociáldemokratapárt elnöke a kormány bukása hírére még éjszaka megérkezett a fővárosba. A kormánytöbbség kettészakadása a gabonakérdésben A kormány lemondásának oka nemcsak a gabonaárak kérdése volt, mert hosszabb idő óta súlyos politikai nézeteltérések tették munkaképtelenné, azonban az alkalmi ok, amely a válságot kirobbantotta, mégis a gabonaárak körüli harc volt. A koalíció a gabonaárak kérdésében két táborra szakadt. Egyik oldalon a csehszlovák agrárpárt, a német agrárpárt és a cseh iparospárt blokkja, a másikon a csehszlovák és a német szociáldemokrata párt, a cseh nemzeti szocialisták, a cseh néppárt és a német keresztényszocialisták helyezkedtek el. Az első csoport a gabonaárak emelését szorgalmazta s követelése az volt, hogy a búza mázsánként 8, a rozs ér, a sörárpa 20, a zab pedig 18 koronával magasabb beszerzési árat kapjon. A hosszas tanácskozás során az álláspontok állítólag annyira közeledtek egymáshoz, hogy a búza alapára kérdésében már csak kétkoronás különbség volt a két csoport tervében. Ennek ellenére a megegyezés lehetetlenné vált: az agrárpárt blokkja levonta a konzekvenciát és a kormány lemondását kezdeményezte. A másik ütközőpont volt a fölraktározandó húszezer vagonnyi gabonának, az úgynevezett vastartaléknak a finanszírozása. A pénzügyminiszter megtagadta, hogy ezt a terhet az állam vállalja. Ez a szocialista lapok számítása szerint 100 milliós terhet jelentett volna az államnak. Erzzl kapcsolatos volt az állam garanciája a Gabonatársaságot esetleg érő veszteségekért, amely eddig 60 millió koronáig szólt. A Gabonatársaság amikor a levonások megszüntetését tervezték, azt az ellen- követelést állította öl, hogy a fölvásárlási és eladási ár közti különbség csökkentésével előállható összes veszteségeiért az állam szavatoljon. A harmadik ok, amely miatt a koalíció megegyezése hajótörést szenvedett, a cseh néppárt követelése volt. Ez a párt ugyanis a maga érdekcsoportjai számára képviseletet követelt úgy a Gabonatársaságban, mint pedig a gabonabevásárló bizományosok sorában, amivel persze az agrárpárti érdekeltségek rovására szeretett volna terjeszkedni. Ez is lényegesen hozzájárult a helyzet gyógyíthatatlan elmérgesedéséhez. A tény mindenesetre az, hogy az eddigi koalíció szétesett és nagy nehézségekbe fog kerülhi az uj kormányelnöknek, hogy a szétesett többséget újból egységbe kovácsolja s megszüntesse, vagy legalább is enyhítse azokat az okokat, amelyek a többséget szétrobbantották. Pz agrárpárt meg akarta buktatni Hodzát? A legfigyelemreméltóbb a cseh nemzeti szocialista sajtónak az a megáál^pitása, hogy a kormány távozásét az agrárpárt erőszakolta ki. Az agrárpárt ebben a törekvésében keresztezte saját kormányelnökének egyeztetési kísérleteit is, A szocialista köröknek az a benyomásuk, hogy p7 po-r- 'ivirtnak egyik titkos célja volt, hogy a srj.V: miniszterelnökét megbuktathassa és eddigi vezető szerepéből mellékszerepre szó1893 — Elbeszélés — Irta: Komáromi János Harmadf éléveske voltain azon a nyárutón, de emlékszem reá azért, hogy éppen egyik távoli utjáról tárt meg hassa az apám s mialatt a két lovacskát igyekezett kifogni a szekérből, lelkesen kiáltott fel: — No, feleségi, tanálkoztam végüli egy nekem való emberrel... De micsoda emberrel! Szegény fiatal anyám szomorúan sóhajtott fel: — Őszit nyakunkra hózod ezt is, akkor itt marad és kieisz bennünket... Istenem! Isteneim! — Ez imár igaz! — s unegittasodott a saját mámorától. — De mit értei te ahhoz, feleség? Valódi obsitoskatona, verekedett Lombardiába és annyit tud beszélni, hogy alig győzi hallgatni az embere... Miután istállóba kötötte a két girhes lovacskát, a ház felé indult s fesztelenül folytatta aközben: — Megbújtam magunkhoz s holnapután itt lesz. Az ember maga se 'tudja, minek veszi hasznát eccer! Édesanyám sóhajtott egy másodikat, apám viszont kiadta neki az utasítást: — Most pedig ne felejtsd el, hogy holnapután paszulyt főzzél csipetkével, mert azt igen kedveli az öreg Szedlacsek. Úgy összebarátkoztunk NagyimiiJhályba, hogy a legjobb komák lettünk. Tetszik nekem ez az ember... Az az idő, mikor apám az Obsitost várta hozzánk látogatóba, olyan régen volt, hogy ima már úgy jön nekem az egész, mint egy elfakult álomkép. Aipró legényke voltam akkor még, térdigérő ingecskében (alig lehetett valamivel a kánikula után), volt egy Béla nevű kutyánk s a felvég valamelyik udvaráról elszomorító nóta hallatszott el hozzánk, csakném minden délután ... Olyan szivfájditó volt az a régi dal, hogy elhallgattam sokáig s minden alkatommal szerettem volna rnesz- sze ' világokba menni el a szülőfaluimból. Akkor először ütött meg az a megnevezhetet- len szomorúság, amely elkísért aztán egész későbbi életemben. Este odafurakodtaim az apámhoz: — Kedves apám, ki ellen csatázott az az obsitos bácsi? — Hogy ki ellen? — s az öreg elkomoro- dott abban a pillanatban. — Francuzok meg taliánok ellen. De te ehhez úgyse értei még, mert csak tökmag vagy! S magához beszélgetve tette hozzá: — Nagy ember... Nagy ember ... Abban az időben gyakran voltak szívfájdalmai az apámnak. Mély buját azzal magyarázta, hogy — szerencsétlenségére — olyan időszakban szolgálta le három kurta esztendejét, amikor ráunt már Ferenc József a verekedésekre s Így egy tüzérnek alig akadt egyéb teendője, minthogy az ágyút tartotta rendben, meg a lovát vakarta. . * Harmadnapon beállított az obsitos s megpillantván az édesanyámat, már a küszöbről kiáltott egy éleset: — Meggyűltem, kedves hugoimasszoiny! Szegény anyám jobb kedvet igyekezett mutatni: — Isten hozta, Szedlacsek bácsi! Hová- valósinak tereik lenni Szedlacsek bácsinak? Az obsitos nem jött zavarba: — Ami ezt illeti, magiam se tudtom, kedves hu goim asszony. Bizony isten mondom! Annyi ideig voltam katona, hogy azalatt el tanai- •tani felejteni teljesen, melyik faluba hozott világra a szülém? De azt hiszem mégis, hogy alighanem Túrjare metán ... S félp illámat alatt körülnézvén az egyszerű bútorzata szobában, így kezdte: — Oszt mondja csak, kedves hugomasszony: kész van-e a paszulya a csipetkével? — Készen van, Szedlacsek bácsi — nyugtatta meg némi szorongással az édesanyáim. — Akar neki s ülhetnek imiingiyárt, csak kanalat veszek éllé. Mert arra az időre megjött az apáim is, a falu mellől valahonnét, miután előzőén valami dolga akadt a Trinkely-major körül. Megjött az apám s kitörő örömimiel üdvözölvén az obsitost, oidaszólt felhangon az anyámnak: — Mária fiam, szólj csak be Picik-hez, vigyél magaddal egy üres üveget s mondd meg neki, hogy tiszteltetem és jásizivvel 'gondolok rá. Picik szomszéd érteni ifog a szóbul... Édesanyáim előkereste az üres üveget, sóhajtott egy fájdalmasat s ment is már a kocsma felé. A szoba közepén ugyanakkor lelkesen kezdte az apám: — No, Szedlacsek bácsi, igazán örülök! Hozta Isten!... De most nálunk marad legalább két hónapig... — Csakis! — bólintott felcsillant szemmel az obsitos. Koszt ól-pác Olt, hegyes katonasipkáját levette a fejéről. Különben fesztelenül érezte magát s meg is jegyezte: — Hát bizony, meg kell becsülni egy olyan vén katonát, amilyen magam is vagyok... Apám még mindig szétvetett lábbal állt a szoba közepén: — Oszt hány esztendős most, Szedlacsek bácsi? — Én, fiatal katonatársam? — vetette föl fejét az obsitos. — Az ötvenediket taposom éppen. Ott dulakodtam 66-ba a lombardiai mezőkön, amikor taliánokkal csépeltük egymást. Szakadt rólam a verejték, úgy csapkodtam a kardommal. — Látszik, hogy komoly ember, — bólintott reá némi meghatottsággal az apám. Miközben az ütközet részleteibe merültek el, nékifogtak a paszulyevésnek. Azalatt megjött az édesanyáim is, szegény, a hitelbe-vá sáréit gabonapálinkával, letette kettejük közé az asztalra s hangtalanul ment ki a pitvarba. Magam" is kitotyogtam az udvarra, leültem a ház előtti agyagtornáckára s szomorú lettem. Mert noha alig tudtam még valamit emberekhez és dolgokhoz/édesanyám bánatából megérezteim imár akkor, hogy valami nincs rendben a háznál, ültem-üldögéltem a tornáckán, messze, nagyon messze valami hegylánc sávosodéit: azt néztem rajongó él- vágyakozással. Aközben pedig, valahol a kertek alatt, szívfacsaró dalt fújt valaki. Ma sem tudom, ki lehetett? A paszulynak meg a drótszégnék a vége körül járhattak odabent ők ketten, amire visszatotyogtam újból a szobába. Szedlacsek bácsi éppen a különböző fegyvernemek jelentőségét magyarázta: — Az Isten úgy adjon étvágyat nekem, amilyen igazat szólok: először gyónnék a bakancsosok ... — Nono — szisszent fel az apám — a tüzérség se kutya, Szedlacsek bácsi! Szedlacsek bácsi megakadt, nyelt egyet: — Hát aimii úgy van, az uigy van! A tüzérek döntik el a csatát, föltéve, hogy télitalálatba dolgoznak. Erről az egyről nem szabad megfeledkezni ... D ehát régen volt mindez, ka- itona-öcséim! A'ttólfogva niáluinkragadt az obsitos. De nem ült mindig a háziban, mert az apáim rendszerint magával vitte távoli útjaira. De az apáim nem igen beszélt, inkább Szedlacsek bácsit hallgatta: az öreg obsitossal úgysem ritsa félre. Ezt a magyarázatot megerősíteni látszik az a tény, hogy az agrárpárt köreiben a kormányválság nyilvánosságra jutása után rögtön Cemy és Malypetr nevét lanszi- rozták s e két személy valamelyikében vélték látni a leendő ko rmányelnököt. Az agrárpárt átmenetileg a külügyi tárca élére szeretné tenni Hodzát. Az agrárpárt titkos számításai azonban most aligha valósulhatnak meg, mert Hodfa bírja a köztársasági elnök bizalmát s a szocialista ellenblokk is őt szeretné leginkább kormány- elnöknek. Ezért úgyszólván biztosra veszik Hodza újabb megbízatását. lehetett vitába szállna, már ami a hadidolgokat illette. S ami kevés pénz akadt volna az apámnál, közösen itták be. A kereset tehát imiég kevesebb tett kis családunkban: annál jobb dolga lett ellenben, az obsitosnak. Nem* csak lakott, evett és ivott nálunk, hanem dohányszükségletéről is az apám gondoskodott. Szakadatlanul pipázott Szedlacsek ‘bácsi* Mert apám igen megbecsülte az obsitost! szinte meghatottam bánt vele. Egy estén, már vacsora után, oda is súgta szegény anyámnak! — Ritka-egy ember... Más alkalommal, úgy az első hét' vége táján, igy szóit váratlanul Szedlacsek bácsit — Nem is mondtam még, fiatal katonatár* sam, hogy egyiizhe keresztül is lőttem magamat. Saját fegyveremmel. Akkoriba a halálomat jósolta mindenki... — Hogy-hogy? — ütődött meg az apám. — Úgy, hogy amikor kilencedik esztendőimet szolgáltam már, elhagyott a szeretőm s erre olyan dühbe gyöttem, hogy magamba durrantottam. Dülit belőlem a vér, de miég volt annyi erőm., hogy a vártáig szaladtam el, ott bapitákba kaptam a két bakancsomat s jelentettem a firer urnák, hogy imingyárt meg fogok halni... Apám felmosoly goit: — S mégis itt van Szedlacsek bácsi és pipázik! — Pipázok hát — kiáltott az obsitos —, mivelhogy nem haltam meg. Valamivel megkenték a sebet, bekötözték s még csak le se feküdtem. Úgy ám, katonatestvérem! Apám lassan bólogatott: — Ez miár erő dolga, Szedlacsek bácsi! Az obsitos összecsattintotta a két tenyerét s úgy kezdte: — Hát ami az erőt illeti, az van! (Régen volt mindez, nagyon régen... Az 1893-ik esztendő nyarán.) Akkortájt csak totyogtam még: hisz harmadik esztendőmhevi bukdácsoltam és eset- lettem. Csak arra tudok visszaemlékezni ma, hogy alkonyatidőben sokat, igen sokat nézegettem a távoli hegyek koszorúját. Elmondhatatlan vágyakozás rohant még, valahányszor pásztor tüzek kezdtek lágyulni azokon a távoli hegyeken. Hanem akkor történt valami... -A Az első hét végén ugyanis távoli szekere- zéisbe indult az apám azzal, hogy ímeg sem áll Remetéig. Hívta az Obsitost is, hogy legalább kibeszélik magukat az utón. A régi katona hajlandó lett volna egy kis kirándulásra, mikor azonban meghallotta a „Remete'* szót, nem akart menni. A szentnek sem! így oszt egymagába indult el az apám..« Egymagában indult el, de negyednapra a dühtől remegve tért vissza. Ingerülten fogta ki a két girhes lovacskát, bekötötte az istállóba, kijött az istállóból s megállt az udvaron. (Volt pedig ez uigy alkonyatfelé.) Megállt az udvaron s bekiáltott: — Szedlacsek bácsi! Az obsitos épp a szobában iddogált egyedül s potyára persze. Félszümet múlva kidugta féjiét a pitvarajtón: — No mi az, katonatársam? — Gyüjjék csak! Karomfogta az obsitost, a kiskapuig vezette (túl a kiskapun nagy tócsa fényiéit), háttal forditotta az öreget s akkor nekilenditvém a jobb lábát, úgy rúgta f eneken Szedlacsek bácsit, hogy tompán puffant. Maga az obsitos hosszú ívben zúgott kifelé a kiskapun s tmig belevágódott a tócsa közepibe, káromkodva kiáltott át apám: ‘— Teremtésit az ilyen piszkoknak! * (Az történt időközben, hogy Remetén fordulván meg az apám, baráti körben megtudta, miszerint Szedlacsek bácsi éppen odavaló illetőségű. Ámde nem obsitos, miután katona sem volt világéletében. — Olyan potyaalak az csak s ha2Udobásaival becsapott már hét vármegyét! — kacagtak apáim szemébe összes barátai Remetén. Volt azonban tovább is! Kiderült ott mindjárt, hogy Szedlacsek nemcsak a tegszemtelenebb lódító, hanem állása sincs. Régein hetes volt ugyan az urasági kertész mellett, de elcsapták, mert semmi hasznát nem lehetett venni. Hát igy volt!) Szedlacsek akkor már fel támaszkodott a pocsolyából, melynek sara lefele potyogott róla. Mert sáros volt a szerencsétlen. Feje búbjától a bakancsa sarkáig. Gyomorrontásnál gyorssegély! Egy fél pohár „Igmándi" keserüviz. Kapható hts- és nagyüvegben.
