Prágai Magyar Hirlap, 1937. június (16. évfolyam, 122-146 / 4268-4292. szám)
1937-06-01 / 122. (4268.) szám
1937 junlus T. he3A Hírek □ Kedd rtíiiffl! Felkérjük tisztelt előfizetőinket, akik lapunkat házhoz való kézbesítéssel kapják, hogy az előfizetési dijat kizárólag kiadóhivatalunk által kiállított elismervény ellenében fizessék ki megbízottunknak. — TUDÓSÍTÓINK ÉS MUNKATÁRSAINK FIGYELMÉBE! A PMB régi igazolványai a mai nappal érvényüket vesztették, a künnlévő régi igazolványok szives beküldését kérjük. — A szerkesztőség. ■— HORTHY MIKLÓS FÖLAVATTA A SZEGEDI „HŐSÖK KAPUJÁT", Szegedről jelentik: Vasárnap délelőtt országos ünnepség keretében nagy diszpompával avatta föl Horthy Miklós kormányzó a tizenkétezer szegedi hősi halott emlékére emelt „Hősök kapuját". Az ünnepséget 24 ágyulövés vezette be s ezúttal szólalt meg először a „Hősök harangja". — BÉRMÁLÁS BEREGSZÁSZON. Tudósítónk jelenti: Svoboda Ferenc, Kárpátalja apostoli kormányzója vasárnap a bérmálás szentségét szolgáltatta ki Beregszász és környéke híveinek. Az apostoli kormányzó szombaton este érkezett autón Beregszászra. A város határában a járás, a város, a csendőrség és a helybeli római katolikus egyháztanács kiküldöttei üdvözölték az egyházi főméltóságot, akit Podaril József pápai kamarás, a püspöki iroda igazgatója kisért el bérmautjára. A templom előtt Pásztor Ferenc főesperes fogadta a helybeli római katolikus lelkészek élén az apostoli kormányzót, aki azután teljes főpásztori ornátusban vonult a templomba*- kíséretével, ahol áldást osztott. Vasárnap a főpásztori szentmisét reggel nyolc órakor pontifikálta ..az apostoli kormányzó, amely után féltiz órakor kezdődött a templom tágas udvarán a bérmálás. Több, mint nyolcszáz hivő jelentkezett a bérmálás szentségének felvételére, melyhez hasonló nagy számban soha sem volt még bérmáló Beregszászban, ami a vallási élet megerősödésének biztató jele. Beregszászról vasárnap este Mezőkaszonyba utazott az apostoli kormányzó, hogy hétfőn az ottani és környékbeli katolikusokat megbérmálja. A következő vasárnapon Nagyszőllősre megy Kárpátalja katolikus főpásztora, majd Máramarosban folytatja bérmautját. — SZEMÉLYI HÍR. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: Hungaricus Viator, lapunk külföldi munkatársán a budapesti Vörös Keresztkórházban dr. Sirovica Mihály főorvos súlyos természetű, de szerencsés kimenetelű műtétet hajtott végre. Hungaricus Viator a teljes gyógyulás utján van, ismét íróasztalhoz ülhetett s első cikkét a PMH-nak küldte be. — FÁBRY VIKTOR GYÁSZA, özv. Berg Arturné szül. Fábry Izabella szombaton Felkán elhunyt. A megboldogultat Lei- bicre szállítják, ahol junius elsején temetik el. Az áldottemlékü uriasszonyban Fábry Viktor eperjesi lelkész, a Szlovenszkói Magyar Evangélikus Szövetség elnöke édes nővérét gyászolja. — AZ ORSZÁGOS HIVATAL RENDŐRSÉGI OSZTÁLYÁNAK UJ VEZETŐJE. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonon jelenti: Mint értesülünk, dr. Simek rendőr főtanácsos junius 1-én az országos hivatal rendőrségi vezetését veszi át Liska tanácsos helyett, aki Prágába kerül. Dr. Simek helyére Bukovsky Jaroslav kerül, aki évekkel ezelőtt Kassán müKödött. — MEGHALT DR. GATTINGER LÁSZLÓ. Dr. Gattinger László, a szepes- szombati Tátra-kórház vezető főorvosa 52 éves korában meghalt. Halála pótolhatatlan veszteséget jelent a szepességi magyarság számára. Dr. Gattinger László tette híressé a szepesszombati kórházat s általános közszeretet és megbecsülés övezte. Temetése az egész szepességi társadalom osztatlan részvéte mellett ment végbe. A sirnál dr. Mly- nár poprádi járási főorvos, dr. Szontágh Miklós, a Szepesi Orvosegyesület elnöke és Kozlay Kálmán evangélikus pap-tanár mondott megható búcsúztatót. Az egyházi szertartást Slafkovszky szepesszombati plébános végezte. A nyitott sirnál fölzokogott a cigány hegedűje és az elhunyt kedvenc magyar nótáinak hangjai mellett eresztették le a koporsót az anyaföldbe. A megboldogultat hitvesén és két fiúgyermekén kivül kiterjedt rokonság gj£ászolJar Lemondott a japán kormány A parlament egységes ellenzéke Uj nacionalista kormány alakul? TOKIÓ. — Hayashl miniszterelnök vasárnap lemondott, mert a parlament többsége nem támogatta a kormányt. Az utóbbi napokban a japán parlament két nagy pártja szövetkezett és egységes ellenzéket alakított ki. A felsőház elnöke úgy véli, hogy hatalmas nacionalista kormány alakult, amellyel valamennyi párt hajlandó együttműködni. A Sejukai és a Minselto-párt, a parlament két legnagyobb pártja, ellenzi az államügyek katonai ellenőrzését A kormány a minisztertanács határozata értelmében mondott le. A miniszterek legnagyobb része a lemondást ajánlotta a miniszterelnöknek, annak ellenére, hogy Hayashl helyén akart maradni. A kassai városi képviselők 61 százaléka magyar! 48 képviselőtestületi tag közül 29 vallja magát magyarnak. holott a népszámlálás szerint csak 17 százaléknyi magyar él a városban Az egyesült pártból j PRÁGA. — A Slovák hosszabb cikkben foglalkozik a kacsai választások tanulságaival. Megállapítja, hogy az egyesült párt 28.38 százalékát nyerte el az összes szavazatoknak. Ugyanakkor a kommunista párt, amely szerinte a nemzetiségi kérdésben hasonló álláspontot vall, a szavazatok 18.42 százalékát kapta meg, a két párt együttvéve a szavazatok 47.22 százalékát képviseli. Mandátumok szerint a magyarok és szlovákok viszonya a városházán 23:25. De ha tekintetbe vesszük a magyar szociáldemokraták listáját, akkor a mandátum szerinti megoszlás 24:24, vagyis a magyar érdekképviselet 50 százalék. Ami pedig az uj képviselőtestület tagjainak nemzetiségét illeti, a nemzeti viszony még kedvezőtlenebb a szlovákság szempontjából, mert a képviselőtestületbe 28 olyan ember került, aki magyar nemzetiségűnek vallja magát. Ezenkívül még két zsidó képviselő van, akik közül az egyik valószínűleg magyarnak fog jelentkezni. Ha a Slovák adatait egybevetjük azzal, amit a választás utáni napon irtunk, nevezetesen, hogy a választóknak bízvást legalább az 50 százaléka tekinthető magyarnak, akkor a képviselő- testület nemzetiségi összetétele mindennél meggyőzőbben igazolja Kassa magyar jellegét annak ellenére, hogy a népszámláláskor csak 17 százaléknyi magyart állapítottak meg. Ha a 48 választott városi képviselő közül 28 magyar, akkor ez azt jelenti, hogy a képviselő- testület 58.33 százaléka magyar, az egyik ma- gyarajku zsidópárti képviselő hozzászámitásával pedig a képviselőtestület 61.43 százaléka a magyar nemzeti kisebbség tagjának vallja magát. És ilyen városban töröltették el a magyar nyelvnek második hivatalos nyelvként való használatát! A Venkov vezércikkben foglalkozik a kassai választás eredményével és azt a tanulságot szűri le, hogy Kassán megismétlődött a bud'weissi példa, nevezetesen, hogy a „szegények koalíciója” gyengülőben van. A szocialisták együttesen szavazatveszteséget mutatnak, a cseh néppárt pedig ráfizet a szocialistákkal való együttműködésre. Még a városokban sem bizonyosodik be az a szocialista tétel, hogy a fejlődés iránya a bal felé való haladás lenne. Az irányzat a középpártok erősödésére mutat. A szegények koalíciójának pártjai csak egymás kárára tudnak erősödni, vagyis ez a csoport az olyan kígyóhoz hasonlít, amely a saját farkát falja. A munkácsi rendörbiró tizenegy tüntető zsidó fiatalembert többnapi elzárásra Ítélt el MUNKÁCS. — (Tudósítónk telefonjelentése.) A munkácsi rendőrbizottság büntető bírája hétfőn délután félnégy órakor hirdetett ítéletet a pünkösd másodnapján Munkácson történt tüntetés ügyében. Tizenegy zsidó fiatalembert ítélt el a rendörbiró közfelháborodást okozó rendzavarás miatt. A rendörbiró az 1927. évi 125. számú törvény harmadik szakasza alapján mellőzte a pénzbírság kiszabást s vala- mennyiöket elzárásra ítélte el. öt zsidó fiatalembert tiz napra, ötöt pedig négynapi elzárásra Ítélt el, mert a tüntetés folyamán köveket dobáltak és szidalmazták a katonaságot, egy zsidó fiatalembert pedig nyolcnapi elzárásra Ítélt el, mert a városháza előtt ráköpött a tisztre. Feltűnést keltett, hogy a rendörbiró a mentőtanuk kihallgatását teljesen mellőzte, s csupán a vád tanúit hallgatták ki. A rendőrbirói Ítélettel a munkácsi tüntetők ellen indult eljárásnak csak egyik része fejeződött be. Most a tüntetők ügyét átteszik a bírósághoz, ahol hatóság elleni erőszak cimén indul meg ellenük az eljárás vagy a rendtörvény alapján. Az ügyben szerepelt Borovec hadnagy tegnap este j félnyolc órakor autójával elütött egy kisgyermeket; szerencsére azonban nagyobb baj nem történt. Hogy milyen büntetésben részesül Borovec hadnagy, arról mégeddig nem adtak ki jelentést. Pozsonyból jelentik: Az egyesült párt impozáns le* folyású népgyülést tartott a közelmúlt napokban Bős községben. A délelőtti istentisztelet után a falu magyar lakossága a szövetkezet helyiségeiben gyülekezett, a hallgatóság tekintélyes része az udvarra szorult ki s onnan hallgatta a gyűlés lefolyását. Derzsi István helyi pártelnök megnyitója után a magyarruhás Csörgő Jolánka, Nagy Mariska, Both Irénke és Csörgő Mariska üdvözölték a megjelent törvényhozókat s virágcsokrokat nyújtottak át nekik. A közönség lelkes ünnepléssel fogadta Füssy Kálmán és dr. Turchányi Imre szenátorokat, akik beszámolójukban érdemlegesen foglalkoztak az aktuális politikai, gazdasági és szociális kérdésekkel. Ugyancsak lelkes visszhangja volt Szabó Béla pozsonyi munkásszervezeti elnök és Méhes Rudolf titkár felszólalásának is. Gyűlés után a közönség Füssy szenátor indítványára az elesett hősök emlékműve elé vonult, ahol Bohus Rezső plébános imája után a törvényhozók ajándékesokraikat letették az emlékmű talapzatára. Ugyanaznap a bősi helyiszervezet választmánya is ülésezett, Méhes Rudolf titkár részvételével. Megválasztották a gazdasági, kulturális és szervező bizottságokat. Bősről Méhes titkár Csalira és Nádasdra utazott, ahol a helyi választmányok hasonló munkaülést tartottak. Kassáról jelentik: A királyhelmeci járásban, Dobra községben e napokban alakult meg lelkes pártgyülésen az egyesült párt helyi szervezete. Böhm Ferenc járási titkár nagyhatású beszéde után a következő tisztikart választották: elnökök Katrincsák Mihály és Szabó Imre, ügyvezető-elnök Náhori István, alelnök Peka- rovics Sándor, titkár Czető István, pénztárnokok Pe- karovics Endre és Petrik László, jegyző Kiss István, ellenőrök Kis Péter és Brindzák Mihály. Nyolc évet kapott, mert megölte lányának féltékeny udvarlóját Az udvarló lányát fenyegette, ő husánggal ütötte le a legényt ■ Falusi tragédia a pozsonyi bíróság előtt POZSONY, — (Szerkesztőségiünk telefon- jelentése.) A pozsonyi esküdtszék hétfőn kezdte meg tavaszi ciklusát. Elsőnek Stvertedky Rezső 39 éves bro'dski munkás bűnügyiét tárgyalták. A tárgyalást Jónás, a pozsonyi kerületi bíróság helyettes elnöke vezette, a vádat dr. May államügyész képviselte. Stverteckyt szándékos emberölés bűntettével vádolta az államügyészség. A vádirat szerint Stvertecky ez év január 6-én kányának egykori udvarlóját, Csulen Sándort husánggal úgy fejbeütötte, hogy a szerencsétlen legény másnap reggel belehalt sérülésébe, Csulen már régebben uidlviairolt Stvertecky Stefánia nevű leányának, A szülők azonban ellenezték a fiatalok ismeretségét és a leány is hajlott a szülőt szóra és kerülte a legénnyel való találkozást. Vizkereszt • napján a leány egyik barátnőjét látogatta meg a faluban. Egy másik falubeli legényt talált ott, akivel barátságosan elbeszélgetett. Csilien véletlenül árváidé Járt s meglátta a leányt bizalmas beszélgetésben a legénnyel. Éktelen haragra gerjedt, féltékenység lett úrrá rajta s az ablakon bekiáltva, megfenyegette a leányt. A leány nem mert hazamenni, hanem barátnőjének hatéves kishugát elküldötte apjáért azzal az üzenettel, hogy jöjjön hamar, mert baj van, Csulen megfenyegette. Az apa husánggal fegyverezte föl magát s úgy ment leánya elébe. Útközben találkozott Csu- lennel. Sző nélkül rárontott, a husánggal fejbeütötte s mikor a legény összeesett, késével meg akarta szurkálni, A legényt a falubeliek mentették ki szorongatott helyzetéből. Az orvos bekötözte sebeit, de sérülése oly súlyos volt, hogy nem lehetett megmenteni. A mai tárgyaláson Stverecky tagadta, hogy meg akarta ölni a legényt. Több tanú kihallgatása után az esküdtek verdiktje alapján a bíróság bűnösnek mondotta ki a vád szerint Stverteckyt és nyolcévi fegyházbüntetésre Ítélte el. Az elitéit és az államügyész háromnapi gondolkodási időt kért* Neviile Chamberlain bemutatkozott az alsóházban LONDON. — Neviile Chamberlain, az uj miniszterelnök ma mutatkozott be az alsóházban. Baldwin nem volt jelen, MacDonald az elhunyt Austin Chamberlain helyén ült. Az ellenzék vezérei meleg szavakkal méltatták Baldwint, majd a miniszterelnök mondotta el nagy beszédét a voít miniszterelnökről, akit a költő, a bölcs, a íilozóf fus és az államférfiu értékes keveredésének ne* vezett. Újabb tizenegy kivégzés Oroszországban MOSZKVA. — A Reuter-iroda jelentése szerint a szibériai Chabarovszkban újabb tizenegy troc- kistát kivégeztek. Az elmúlt tizennégy nap alatt összesen hatvanhat trockistát végeztek ki Oroszországban. Fejszével agyonütötte anyósát egy nyitravidéki asszony NYITRA. — A Nyifra melletti Alsószőllősön megdöbbentő gyilkosság történt. Abrahamovics Jánosné, akinek férje Franciaországban van már hosszabb idő óta, tegnap anyósát fejszével agyonsujtotta. A szerencsétlen öregasszony menten szörnyethalt. A gyilkos fiatal asszony azóta, hogy férje Franciaországban volt munkán, állandóan haragban volt anyósával, akivel közös lakásban lakott. Tegnap is valaki miatt újból veszekedni kezdtek s a veszekedés hevében a fiatal Abrahamovicsné fejszét ragadott s azzal anyósának fejére sújtott. Az ütés ily erős volt, hogy a szerencsétlen öregasszony koponyája megrepedt. A gyilkos asz- szonyt letartóztatták s beszállították a nyitrai állam- ügyészség fogházába.- VILÁGÉRTEKEZLET KÉSZÜL A KOMMUNIZMUS ELLEN. A Berlinben megjelenő „Contra- Komintern" cimü folyóirat áprilisi első száma bejelenti, hogy feladatául tűzte ki az első kommunistaellenes világkongresszus előkészitésének támogatását. Az uj folyóirat első számában Nilson Bar svéd kapitány, az antikommunista világkongresszus előkészítő hivatalának vezértitkára interjú keretében nyilatkozik az értekezlet jelentőségéről. — AZ ÓTÁTRAFÜREDI HELIOS PENZIÓ (volt Fortuna) — a Stópkilátón, Ótátrafüredtől öt percnyire — junius 10-ón nyílik meg uj vezetés alatt. Felnőttek részére legmodernebbül berendezve. Elsőrangú konyha.. Uj turistatermek és étterem. Felvilágosítást nyújt: Helios, Stary Smokoveo.- BATA JUGOSZLÁVIÁBAN HÁROM KÖZSÉGET VÁSÁROLT. Belgrádból jelentik: Bata a Strumica völgyében, Skoplje közelében három községet vásárolt. Ezeknek területén megvette az összes megvásárolható telkeket. Batának az a tcrv<\ hogy ezeken a területeken nagyszabású gyártelepeket létesít gumiáruk és harisnyák előállítására. Bata állítólag Jugoszlávia dél* kerületeiben több más telek megvásárlásáról Is tárgyal. /n A tapasztalt ember pengáje A1A 2 „E C L I P 8 E“ \1 ^^^^a^ango^^^zoHd^penge!^^/^ 4'