Prágai Magyar Hirlap, 1937. június (16. évfolyam, 122-146 / 4268-4292. szám)
1937-06-26 / 144. (4290.) szám
4 5^<3g-MAG§^HIBL3g 1937 junius 26, szombat MoIá6 és sziilőft Irta: Mészáros Gyula A lelkiismeretes magyar szülőt két kérdés foglalkoztatja, amikor Iskolába küldi gyermekét. Az első, hogy gyermekének magyar szellemű nevelést biztosítson, s a másik, — amely a ml speciális kisebbségi helyzetünk folyománya, — hogy miképpen fog a gyermek boldogulni az életben. Az anyanyelvű oktatás szükségét és jelentőségét senki sem vonhatja kétségbe és ez úgy tudományos, mint gyakorlati szempontból már régen tisztázott dolog. A katolikus egyház^ mint az európai kulturnem- zetek egyik legnagyobb nevelője, határozottan állást foglalt az anyanyelven való oktatás mellett. A békekonferencia az úgynevezett kisebbségvédelmi szerződésekben biztosította a kisebbségek számára az anyanyelven való oktatást. A volt osztrák-magyar monarchia nemzetiségei féltő gonddal őrködtek iskoláik fölött és évtizedeken keresztül harcoltak az anyanyelven való oktatás biztosításáért, s egv-egy iskola kiharcolását a legnagyobb eseménynek tekintették nemzeti életükben. A csehszlovák többség túlzott gondossággal törődik a nemzeti kisebbségek által lakott területeken élő cseh és szlovák szórványokról, s nagy áldozatkészséggel épít számukra csehszlovák nyelvű iskolákat. A német és a lengyel kisebbség is nagy gonddal ügyel iskoláira, s nem riad vissza semmiféle áldozattól, hogy biztosítsa gyermekeinek az anyanyelvükön való oktatást. Vájjon ennek az elszánt harcnak és áldozatkészségnek, ennek a szívósságnak és odaadásnak csak külső okai lennének, csak hiúság vagy féltékenység az, ami a középeurópai nemzeteket ilyen nagy ellenállásra és küzdelemre sarkalja az anyanyelvű oktatás terén? Ki olyan naiv és ki oly ostoba, hogy elhinné ezt! Az életerős nemzeteket éppúgy összetartja egy belső erő, mint egy család tagjait. S egy nemzet összessége éppúgy ragaszkodik a tagjaihoz, mint egy család hozzátartozói egymáshoz. Amint egy apa és anya nem mond le a gyermekeiről, ugyan úgy védi és oltalmazza a nemzet egyeteme a fiait és minden eszközzel igyekszik megtartani őket a maga számára. Ez a sorsközösségi és összetartási érzet még nagyobb mértékben van meg egy kis nemzetben, vagy egy kisebbségi sorsban élő nemzet tagjaiban. S ha nincs meg, ki kell fejlődnie, különben pusztulás vár reá. Jellemző példa erre a magyar és a cseh nemzet újjászületése a tizenkilencedik század elején. Egyszerű szülő, vagy müveit szülő, miképp jutottál odáig, hogy felvetődhetik nálad a kérdés : magyar, vagy államnyelvü iskolába adjad-e a gyermekedet? Kishitűség, félelem, vagy a sorsáért való aggódás váltotta ki belőled ezt? Gyermeked sorsán akarsz könnyíteni? Képzeld el azonban, hogy milyen sivárrá teszed gyermekéveit, amikor oly nyelven kénytelen tanulni az elemi ismereteket, oly nyelven kell tanulnia az abc-ét, a számtant, oly nyelven kell imádkoznia, — amelyet nem ért?! Milyen diszharmónia támad a gyermek lelkében, amikor azt parancsolják neki, hogy az iskolán kívül is olyan nyelven beszéljen, ahogy az iskolában tanul és ő kétkedik, hogy szabad-e neki odahaza az anyanyelvén beszélnie?! Az elemi iskola évei gyorsan elmúlnak, s ha tovább nem megyen tanulni, — mit ér az, amit az iskolában tanult. Az államnyelvet nem sajátította el, de a magáét sem tudja. Egy nyelven sem tud Írni, olvasni, egy nagy zavar van a fejében, s felemás ember lett belőle. Nincs nemzeti Öntudata, nem tudja hová tartozik, s nincs meg az alapja ahhoz, hogy esetleg Önerejéből tovább tanulhasson. Ahhoz pedig, hogy a családi körben szerezze meg a magyar műveltséget és nyelvi készséget,— csak Igen kevésnek van alkalma. Kárbavesztek az iskolai évek, — kínlódás lesz az élet. Milyen előnyök származnak azok részére abból, ha a középfokú iskoláikat államnyelven végzik? Elsajátítják az államnyelvet! Ez igaz! De vájjon jelent ez valami előnyt a létért való harcban, amikor ezer és ezer cseh és szlovák nemzetiségű fiatalember a konkurrens, akik a nyelvet minden bizonnyal tökéletesebben uralják, mint a csehszlovák iskolát járó magyar gyermek. És elegendő az életben való elhelyezkedéshez maga a nyelvtudás, amely egyedül semmire sem képesít, ha még oly tökéletesen beszéljük is?! Hogy az életben érvényesülhessünk, ahhoz elsősorban müveit embernek kell lennünk. És igazi műveltséget — kivételes tehetségektől eltekintve — csak anyanyelvűnkön szerezhetünk. A második kelléke az érvényesülésnek a szaktudás. Hiába beszéled tökéletesen az államnyelvet, ha rossz orvos, rossz ügyvéd, mérnök, kereskedő, iparos, munkás vagy, nem fogsz boldogulni az életben. És hiányos nyelvtudásodat szaktudásod mindig pótolni tudja. Szükséges az államnyelv Ismerete. Ezt azonban könnyebb elsajátítani, mint igaz lelki műveltséget és kellő szaktudást szerezni. Ezt minden magyar főiskolás fiatalember igazolni tudja. Nekünk, magyaroknak, Itt többet kell tanulnunk, többet kell tudnunk és többet kell dolgoznunk. Ez a kisebbségek sorsa, amely azonban ^ Imiképpen sem lealázó, hanem Inkább felemelő, bátorító. Az állásokat ma nem osztogatják széltében- hosszáhan, gondtalanul élnie ma senkinek sem j^het. A cseh és szlovák fiatalság is nehezen küzd a megélhetéséért, s a kisebbségi fiatalság nem jut azért kivételes helyzetbe, mert megtanulta az államnyelvet. Az érvényesülés alapja egyedül a munkateljesítmény, és pedig úgy mennyiség, mint minőség tekintetében. Ezeket a szempontokat — kedves szülő — mind figyelembe kell venni, amikor gyermekedet elindítod az élet utján, amikor azon tűnődői, magyar, vagy államnyelvü nép- és középfokú iskolába iratod-e be őt, A magyar népben van életerő, van nemzeti öntudat. A magyar nép a nagy nemzeti katasztrófa után azonban még mindig nem szedte össze magát teljesen. De lassan megint csak magára talál. Kezdi megérteni az iskola jelentőségét, kezd fokozódni érdeklődése minden iránt, ami az Iskola- kérdéssel összefügg. Nem mai keletű ez! Visszanyullk évekre. Azok a községek, ahol megszűnt a magyar Iskola, még ma is visszakövetelik az iskolájukat és nem tudnak belenyugodni abba, hogy gyermekeik nem tanulhatnak magyarul. Milyen csodálatos és tiszteletreméltó az a heroikus küzdelem, amelyet a csécsi és makranci magyarok tiz év óta folytatnak magyar iskoláik visszaállításáért, — vagy amilyen szívóssággal kérelmezi Tótmegyeren 120, többnyire szegény zsellércsalád régi magyar nyelvű katolikus iskolájának visszaadását. És mennyi Csécs, Makranc és Tótmegyer van Szlovenszkón és Kárpátalján, ahol megszűnt a magyar nyelvű tanítás, de a községek magyarsága nem nyugszik bele és kitart a magyar iskola követelése mellett. Hogy micsoda nehéz, fárasztó küzdelem ez, azt csak azok a kevesen tudják, akik az egy-egy iskola visszaállításáért való harcot már végigcsinálták. A bürokrácia útvesztőiben nagyon nehéz kiigazodni, s a kedvező hivatalos ígéretek dacára hónapokig, évekig tart, amíg egy lépéssel előbbre lehet menni. Milyen könnyen megy egy szlovák iskola felállítása, pláne, ha a Slovenská Liga is támogatja. A tanfelügyelő készségesen támogatja, a kölcsön megszerzése könnyen megyen és az iratok gyorsan vándorolnak egyik helyről a másikra, s az elintézés mindenütt kedvező. Ezzel szemben egy magyar iskola útja milyen rögös! Klasszikus példa erre a dornkappeli magyar iskoláért évek óta folyó harc. És hány dornkappeli iskolakérelem van, amely Íróasztalok fiókjaiban fekszik, hónapokon, éveken keresztül. Miért? Kérdezhetné a tájékozatlan idegen, — hiszen mindenkinek joga van az anyanyelvű oktatáshoz. Az egész kisebbségi kérdés lényege ez a „miért", amire senki sem akar kielégítő, megnyugtató feleletet adni. Eljön az idő hamarosan, amikor nem kellesz többé figyelmeztetni a magyar szülőket arra, hogy gyermekeiket magyar iskolába adják. Nem lesz szükség semmiféle rábeszélésre, mert az élet maga fogja őket megtanítani, hogy gyermekük boldogulását és előrehaladását éppen ezen az utón biztosíthatják a legjobban. De milyen nagy árat kellesz fizetnie azoknak, akik ezeket a figyelmeztetéseket semmibe sem vették és gyermekük jövőjét ingoványos talajra akarták felépíteni. A magyar sorsközösséghez az ut a magyar iskolán vezet keresztül. Uj veszély a harmadik köztársaság egén Afrika bennszülöttei nem segítik meg többé Franciaországot Fenyegető hangulat Tuniszban a francia uralom ellen ■ Kik állnak a mozgalom hátterében? ■ Újra hallat magáról az „Eszakafrika csillaga" A PMH munkatársától PARIS. ' (MTP) Franciaországnak nemcsak belpolitikai megrázkódtatásai van rak, hanem a gyarmatvllágból is egyre nyugtalanítóbb hírek érkeznek a francia fővárosba. Északafrika népe nem tud megnyugodni. Tuniszban minduntalan nyugtalanságok robbannak ki, legutóbb Melassi- neben és Melauiban került sor véres zavargásokra. A szélső nemzeti Destour-mozgalom, amely eredetileg az európai mintájú demokratikus alkotmány bevezetéséért harcolt, ma nyíltan hirdeti újságjaiban és a szinte nap-nap mellett megjelenő brosúrákban, hogy végcélja elszakadás Franciaországtól. A francia gyarmatprobléma legérdekesebb része tulajdonképen a ,,kisebbségi kérdés". A francia gyarmatoknak ugyanis óriási olasz kisebbségük van és ezek napról-napra több jogot követelnek maguknak az állam vezetésében és ma már köztudomású, hogy fasiszta munkásszervezeteikkel külön államot alkotnak az államban. Karbatett kezekkel •.« Az európaellenes arab szervezetnek az „északafrika csillagáénak vezére, dr. Ben Djellul röviddel ezelőtt Konstantineben államellenes propaganda miatt bíróság elé került, amely egyhavi fogházra ítélte a vezért és megtiltotta a szervezet további működését. Alighogy a vezér mögött bezárultak a fogház kapui, az arab nemzeti mozgalom tagjai hatalmas gyűlést tartottak, amelyen Ben Djaballah alvezér, aki egyébként szintén európai egyetemet végzett orvos, hatalmas beszédet tartott és szóról-szóra a következőket mondta: „Az egész világnak tudomásul kell venni, hogy amennyiben Franciaországot holnap megtámadják, Algír bennszülöttel nem fognak többé segítségére sietni, hanem békésen, karbatett kezekkel fogják szemlélni Franciaország sorsát." Ma mér nem kétséges, hogy a mozgalomban van annyi erő, hogy adott alkalommal ennek a kijelentésnek érvényt is tud szerezni. A franciaellenes hangulatnak sokféle oka van. Nagyrészt, akármilyen paradoxul is hangzik, a bennszülöttek tökéletesen euró- paizált felső rétegéből indul ki, azokból, akik párisi egyetemen jártak, párisi ruhákat viselnek, akik lapokat olvasnak, a színházakat, mozikat, kávéházakat megtöltik és akik ma Északafrikának európai szinvonalat kölcsönöznek. . A francia gyarmatokon él néhány száz dúsgazdag bennszülött, akiknek családtagjai az év legnagyobb részét Európában töltik s főleg természetesen Párisban és sajátságos módon éppen ők a franciaellenes mozgalom hordozói. Ennek az a magyarázata, hogy ezek az em berek az európai külszín ellenére is, belsőleg rendületlenül kitartanak az izlám mellett és Európától mindössze azt tanulták meg, hogyan kell hatalmat és gazdagságot szerezni, de megtanulták azt is, hogy mi a különbség az uralkodók és elnyomottak kö zött és ők az ébresztői az ifjú és türelmetlen tuniszi nacionalizmusnak, amely abban kü- lönözik egyébként a többi arab függetlenségi mozgalmaktól, hogy nincs határozott pánizlám jellege és kizárólag Tuniszra kor látozódik. Borzalmas szociális viszonyok Más oldalról lelkes támogatói a francia- ellenes mozgalomnak a szegény falusi lakosok, akiket az arab feudális urak a legbar- bárabb módon még mindig kizsákmányolnak. A francia gyarmatpolitika elkövette azt a hibát, hogy hatalma megszilárdítása érdekében ezekkel a feudális főurakkal kötött fegyverbarátságot. Ez a magyarázata annak, hogy az összes gyarmatbirtokok közül a legrosszabb a bennszülött munkás helyzete a francia gyarmatokon. Tuniszban a bennszülött munkás munkaideje még mindig átlag 12—15 óra és ezért mindössze 7 frank napibért keres, de rengeteg gyermekmunkást is alkalmaznak, akiknek természetesen még kevesebb a fizetésük. Igen természetes, hogy a francia ellenes hangulat erős támogatásra talál az olaszok részéről, akik főleg a váirosii munkásság körében helyezkednek el és jobbak a szervezeteik, tehát jobb a szociális helyzetük Is. Különösen veszedelmessé vált az arab munkásság francia-ellenes magatartása, mióta egy fiatal, energikus és lelkes vezérre talált, aki elkezdte szervezni Tunisz leg- nyomoruságosabb helyzetben levő páriáit. Ez az ember Mohamed Turki, aki nem volt mindig a franciák ellensége. Sőt öt évvel ezelőtt még annak a mozgalomnak az élén állott, amely a tuniszi lakosság részére a naturalizálást követelte és akinek mozgalmát annakidején a franciák Is lelkesen támogatták. Közben azonban Mohamed Turki elfordult a franciáktól és a Neo-Destour- mozgalom élére állt, amely a legradikálisabb eszközökkel harcol a francia uralom ellen és önálló tuniszi királyság létesítését követeli. Az arabok hosszú keze Genfig is elér Az északafrikai bennszülött mozgalom sokkal súlyosabb veszélyt jelent, mintsem az európaiak gondolnák és még nagy meglepetéseket tartogat Európa számára. Mindenesetre tisztában kell lenni azzal, hogy az európai politikusok mellett az északaf- rikai bennszülött lakosság politikai vezérei egyáltalában nem törpülnek el. Az egész francia-ellenes északafrikai mozgolódás élén Emir Shekib Arszian áll, a Sziria-palesztinai komité genfi el' nőké, akiről a francia titkos rendőrség aktaszerüen bebizonyította, hogy az 1925—26-os ixancia-sziriai háborúskodás főokozója és megszervezője volt. Shekib Arszian állandó kapcsolatot tart fenn Abd el Krímmel és egyike volt azoknak, akik a kulisszák mögött a sziiriai francia egyezmény létrejöttében közreműködtek. Az északafrikai propaganda céljaira külön központot létesítettek, amely az „Izlám-Vahabit egyházi társaság" ártatlan címét viseli, amelyet azonban a francia-ellenes mozgalom legradikálisabb vezére, Abd el Khale Torres vezet és amelynek kimondottan politikai céljai vannak. Annak, hogy még nem tört ki a forradalom Észak-Afrikában, egyedüli magyarázata az, hogy rendkívül erős a francia katonai hatalom. Abban a pillanatban azonban, hogy Franciaország bajba kerül, Észak-Afrika nyugtalan tömegei is mozgás- gáisba jönnek. A poígári törvénykönyvét a perrendtartás a közös bizottság előtt PRÁGA. — A képviselőház és a szenátus alkotmányjogi bizottságának tagjai pénteken délelőtt együttes ülést tartottak, hogy megkezdjék a polgári törvénykönyv és a polgári per- rendtartás tárgyalását. Dr. Stránskv képviselő előadó javaslatára a két javaslatnak külön-kü- lön való tárgyalására albizottságokat küldtek ki, amely a nyári parlamenti szünet után azonnal megkezdi munkáját. A két albizottságban az egyesült párt részéről beválasztották dr. Holota János képviselőt és dr. Turchányi szenátort. Stránsky előadó beszédében rámutatott arra, hogy a két javaslat parlamenti általános vitájában kifogások merültek fel, mert a javaslatból kimaradt a családi jog kodifikálása. Bejelentette, hogy a kormánynál el fog járni, hogy a nagyjelentőségű javaslatnak ezt a hiányát kipótolják. A két hatalmas javaslatot a köztársaság fennállásénak huszadik évfordulójára, 1938 október *28.-ig törvényerőre akarják cmeln/
