Prágai Magyar Hirlap, 1937. június (16. évfolyam, 122-146 / 4268-4292. szám)
1937-06-20 / 139. (4285.) szám
4 ^««iAI-A\A<AAR-HlftLAg 3 nemzetközi Kisebbségi jog rendszere Dr. Flachbarth Ernő hatalmas tudományos miiben dolgozta fel a nemzetközi kisebbségi jog rendszerét ■ A német nyelven Írott munka első része most jelent meg 475 oldalas kötetben i. BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztőségünktől.) Egy 475 oldalas németnyelvű tudományos mű fekszik előttünk. Ez a tudományos munka — mint már röviden jelentettük — a Pázmány Péter-tudományegyetem Kisebbségjogi Intézetének közleményei sorában jelent meg, illetően ez a mű vezeti be a Kisebbségi Intézet tudományos kiadványait. A szlovensz'kói magyarságot ez a tudományos és publicisztikai világban igen nagy elismeréssel fogadott mű főleg két szempontból érdekli. Érdekli tárgyánál fogva, mert a nemzetközi kisebbségi jog rendszerének első teljes és abszolút értékű összefoglalása. Már pedig olyan kérdés ez, amely éppenséggel nem pusztán tudósok elméleti búvárkodásának a tárgya, hanem a békeszerződések létrejötte után negyvenmilliónyi európai embernek — mert ennyien élnek kisebbségi sorban Európá bán— mindennapi életébe vág. A kisebbségi jog elemeinek ismerete voltaképp pen nélkülözhetetlen minden kisebbségi em bér számára, de feltétlenül szükséges mindazoknak, akik hivatalból vagy élethivatásuk rendeléséből olyan posztra kerültek, amelyen a kisebbségi kérdéssel állandóan foglalkozniok kell. Ebben a tekintetben tehát rég érzett hiányt tölt be dr. Flachbarth Ernő, amikor a tudós alapos felkészültségével, a tárgyát alfától ómegáig ismerő szakember óriási adatkészletével, a melodikus fő rendszerező képességével elénk tárja azt a hatalmas anyagot, amely több mint egyévtizedes tudományos munka eredménye. Flachbarth müvére valóban ráillik, a horáciusi elv: nóvum prematur in annum. De ez a kilencévi dolgozószobai munkálkodás, a tudósnak ez az önmagát marcangoló, belső vívódása az anyaggal és gondolatokkal, tökéleteset eredményezett: előttünk áll a nemzetközi kisebbségi jog egész rendszere olyan formában, hogy azt meghaladni nem lehet. A tárgynak — hogy úgy mondjuk — tudományos és mindennapi aktualitásán kivül közelről érdekel bennünket ez a munka szerzőjének személyiségénl fogva is. Büszkék vagyunk arra, hogy olyan ember irta meg a kisebbségi jog rendszerét, aki a csehszlovákiai magyar kisebbség küzdelmes életében fejlődött azzá, amivé alakult: a kisebbségi jognak nemzetközileg is ismert és elismert szaktekintélyévé. Maga mondja előszavában, hogy több mint egy évtizeden át vett részt a csehszlovákiai magyarság kisebbségi életében és ezalatt az idő alatt bőven nyílott alkalma arra, hogy a nemzetpolitikai és kisebbségjogi kérdésekkel úgy gyakorlatilag, mint elméletileg foglalkozzék. Gazdag tapasztalatok és meg nem szűnő búvárkodások eredménye tehát ez a munka. Hogy milyen tökéletes tudományos felkészültséggel íródott, arról már az is tájékoztat, ha a 32 lapon felsorolt tudományos irodalmon végigtekintünk, amelyet az iró áttanulmányozott. Hogy ennek a munkának különleges súlya és jelentősége van, az kiviláglik abból is, hogy gróf Bethlen István, Magyarország volt miniszterelnöke, akinek történeífilozófiai mélységű közírói tevékenysége jelentőségében méltán állítható politikai és államférfim működése mellé, előszót irt elébe és ebben az előszóban jellegzetes szavakkal világítja meg Flachbarth müvének korszerűségét és nagy értékeit. Az illusztris kommentáló ismeri az egész müvet, nemcsak annak első részét, amely most nyomtatásban megjelent és az ő szavaiból tudjuk meg, hogy a nagy műnek különösen értékes része lesz a második kötet, amely a jövő útját világítja meg és megadja a kisebbségi kérdés kielégítő megoldásának jogtudományi alépítményét. Ahogy ezt az önmagában zárt, tudományos egészet alkotó első részt áttanulmányoztuk, magunknak is az az érzésünk, hogy ez, az óriási tudással, hangyaszorgalommal összehordott és széles látókörrel megvilágított anyag azt a célt szolgálja, hogy szilárd alapokra lehessen felépíteni egy olyan rendszert, amely a kisebbségi kérdés végleges és megnyugtató megoldását fogja majd adni. Annyi bizonyos, hogy hézagpótló mü a Flachbarth müve. Lehet, valaki egyes pontokban egészen diametrálisan ellenkező állásponton vele, de — ha a kisebbségi kérdéssel komolyan foglalkozni akar — ezt a munkát tudomásul kell vennie és foglalkoznia kell vele. És el kell ismernie azt is, hogy dr. Flachbarth Ernő ebben az egész lelki és szellemi világával egybeforrott tárgykörben is mindenütt megőrzi a tudós kötelező, nemes és hűvös tárgyilagosságát. Egy 475 oldagas könyvről egyetlen cikkben tartalmi ismertetést nyújtani nehéz, szinte kilátástalan feladat. De a Prágai Magyar Hírlapnak kötelessége is, hogy ezzel a korszakos müvei behatóbban foglalkozzék. Tradíciót követünk ezzel, hiszen minden olyan munkát, amely kisebbségi életünk valamelyik fontosabb kérdését taglalta, igyekezI9ó7 junius 20, vasárnap. Wicii-Buflapcsf, vii. 2,6. Etrcsűen-Lcipzi&viiXe. LID O - Lidová autodopravá spolecnost s r. o., PRAHA II„Václavské nám. 72. Tel. 213-08,222-08 SEBESI ERNŐ: GALÉRIA IRODALOMTÖRTÉNET SZONETTEKBEN GYULAI PÁL Komoly hegyekből jöttél. Fészked: Erdély. El nem csábított káprázat lidérce. Királyi jogar kezedben a mérce, Te józan fejjel Ítélkezni mertél. A magyar Betű sűrű barázdáit Könyörtelenül újból parcelláztad. És egészséget varázsol a lázad, Amellyel lelked jogot s rendet áhit. Ha néha-néha el-eJáimodozva Megzendült méla kedved játszi kobza És alkotáson érted magad tetten: —1 Sok elfojtott dalért szived viharzott, De megbékültél s megharcoltad harcod. Most végzésed szent. Fellebbezhetetlenl RÁKOSI JENŐ Sohase pihen. Lelkesítve alkot, Enervált nemzedéknek gyújtó példa. És igazában csakis attól félt, ba Nagy álma mellett lát majd katafalkot. Sebeket kapott és sebeket osztott, De tiszta fegyverrel csatázott mindig, S bár uj idők dalai csöndre intik, Ő el nem hagyott hűtlen semmi posztot. A kortársak körötte mind elhulltak, ő áthidalta a jövőt s a múltat: S itt állt, mint akin nem fog az Enyészet. Aggastyán lett, die soha meg nem rokkant S a Történelem mély szemébe roppant Nagy hittel, mint az Üdvözült — úgy [nézett! Az apák címére Irta: Farkas István Mint afféle bolondos szív embere, aki úgy vándorol népe között falucskától-falucskáig, állomástól-állomás- ig, mint a még fel sem nőtt, tele szemmel nézdegélő félig gyerek, úgy ültem a kis helyiérdekű vonatban a kezdődő nyár alkonyatában. Kint nagy darabon szomorú volt a kép, jégverte határok esdekeltek életért s mi, akik csendben utaztunk, magunkban Istennel beszélgettünk, mintha titkos szemrehányással Őt kértük volna számon az elmaradt aratásért. Nem volt szem, amely kíváncsian fordult volna a letarolt határhoz, nem volt 5£áj, mely sóhajnál egyebet kiejtett volna s nem volt szív, mely sorstestvérek nehéz sorsával egyet nem értett volna. Ebben a nagy, szomorú hallgatásban egyszerre csak megszólal egy vékony, fáradt gyerekhang és úgy kérdezi: — Édes apukánk vár-e minket? Háromesztendős-forma kislány volt, ünneplő ruhába öltöztetve, szegény emberek gyereke, de meglátszott rajta, hogy éppen azért, mintha egy kicsit jobban is szeretnék. A zörgő kocsiban ülő szülők egy hosszú pillanatra mind a kislányra néztek. Annak szeméből az utazás fáradtsága mellett csodálatosan mosolygó szikrák ragyogtak, amelyek gyújtottak és lángoltak, örültek és sirattak, temettek és vigasztaltak s milyen nagy csoda a gyermek: ezek az érzések úgy eltelitették minden felnőtt szivét, hogy most már mindnyájan egy középpont felé: feléje néztünk. Talán magam voltam a legkiváncsibb, hogy „édes apukám" várja-c és hogyan a kislányát? Vájjon hajlott, görnyedt, fáradt, keserű ember-e, aki a nap robotja után csak egyszerű emberek kötelességérzésével veti oda a jó szót, vagy fiatal, bátrabb és az életet jobban bíró magamfajta ember-e, áld otthon él Igazában s aki gyermekei szemében sem a „gazdagoknak foglya", sem a zsörtölődő, csak otthon ur-ember, aki játszva veszi az életet s minden rárakott nagyobb darab terhet mosolyogva cipel. A kis falu állomásán aztán mintha magammal találkoztam volna. Fürge, még fiatal munkásember szaladt a síneken az előresiető vonat után, karjait kitárta és úgy várta a lányát, szeméből a félsötétség ellenére is örömcsóvák lángoltak s a leányka anyja és nagyanyja pedig előre biztatták a kicsikét. Az ablaknál ültem és mindent jól láttam. Az én emberem, „édes apukám", kitárt karokkal szaladt, szaladt, egyszerre csak a csúnya sin elébe állott, megirigyelte jóságát és gáncsot vetett neki. Amilyen magas volt, olyan hosszat esett, de karjai még akkor is tárva voltak, szeméből még akkor is égtek az öröm- csóvák. Aztán hirtelen talpraugrott és mégis elérte a vonatot. Amikor a kislányt éppen az én ablakom alatt vette az ölébe, akkor láttam, hogy kő sebezte fel erős kezét s a kislány fehér ruhájára észrevédenül tapadt rá a vér. A vonat elment, még hosszú kilométereket kellett megtennie az én városkámig, de a vonatablak bolondosa én, úgy éreztem, hogy az apa mindig velünk szalad, a csillagok fényében és a föld szemérmes félálmában is vérző tenyerét és tiszta szivét láttam. És apák szaladtak a rohanó vonat mellett, mind többen és többen, a magyar vidék egyszerre föléledt, sorsok szaladtak a fényes vonatablakok alatt, sorsok villantak a csillagos égen, fényszórók és tűzijáték A SzMME s a PrMKE célja: tünk behatóan, több cikk keretében ismertetni. Legutóbb nyolc nagy cikket szenteltünk Szabó István nagyszabású történeti munkájának, amely Ugocsa-megye népiségtörténetét tárta fel. Flachbarth müvével is behatóbban kívánunk foglalkozni és következő két cikkünkben részletes tartalmi ismertetést fogunk nyújtani erről a nagyszabású műről, kiemelve azokat a szempontokat, amelyek a csehszlovákiai magyarságot különösképpen érdeklik. —Y. hulló sziporkái voltak s én kinyújtottam a tenyeremet és úgy akartam segíteni rajtuk. Magam előtt láttam az én gyerekeimet, kislányomat, aki a felnövekvő lányok gondosságával készül az életre s otthon most még a kémia-jegyzeteit nézegeti, aztán hirtelen magam előtt láttam, ahogy a kis konyha eldugott sarkában hárombónapos korában krumplival etetem, hogy erősre és nagyra nőjön. Vagy amint tipegni próbál és az én szememben könny ragyog, amint rám mosolyog és hozzám készül. A fiamra gondoltam aztán, aki a labdarugó mérkőzésekről álmodik és Háda látogatására gondol. A leckéjét sebbel-lobbal már lámpafény mellett végezte el, érzései á gyakorlatiasság felé vonják. Vele úgy ya- gyunk, mint két csinytevő cimbora, nem áriájuk el egymást és átokban mindig összejátszunk. Aztán, lehet, hogy csak az én meselátó szemem csalt meg, más gyermekeket és más apákat láttam. Voltak, akik az érettségi vizsgától remegtek és estenként hosszabban imádkoztak, voltak, akik fiukból álmukban urat neveltek, de álom közben mindig felébredtek ... Láttam apát, aki magában félhangon számolt, ruhára, cipőre és élelemre gondolt. Voltak apák, akik csak sóhajtani tudtak s kicsinyhitüségükben nem tudtak aludni. Voltak apák, akik „szólni szerettek volna, hogy megremegnének sokan" s bevallom, hogy ezek voltak a legtöbben. Nagy sürgés-forgás támadt a vonat mentében, minden apa ott szaladt, hogy a maga sorsát panaszolja és a maga keresztjét mutogassa. Egészen a végén, inkább csak a szaladás izgalmától csábítva, ott szaladtak a közömbös apák is, mintha megérezték volna, hogy az éjszaka nagy táncában nekik sem szabad lemaradniok. Nekünk, apáknak, minden év végével számadást kell tartanunk. Minden iskolaév végével le kell ülnünk lelkiismeretünk asztalához és úgy kell elővenni a szív noteszét és ceruzáját, hogy önmagunkat is osztályozhassuk. Akiket közülünk az Isten tanítónak választott, azoknak még nagyobb, még szigorúbb számadást kell tartaniok, mert kisebbségi sorsban kettős a feladatunk. Nemcsak a saját gyermekeinket kell szeretnünk, nemcsak értük kell állandóan remegnünk és aggódnunk, hanem minden más gyermek is egyformán a miénk, szivünket és erőnket ezernyi részre kell felosztani, hogy mindenkinek igazságosan juttassunk valamit. Az édesanya szeretete drága érzelmi érték, a mi szeretetünk legyen reális kötelességvállalás. Érzelmek és értelem együtt dolgozzanak, hogy minden apa, minden felnőtt magyar magában érezze a vonat elé szaladó apának érzéseit, a szerétéiért jutalmul kapott vérző tenyér a magunk életéért, a magunk szeretetéért kiontott vér legyen. Az apákra vár a munka és a felelősség, mint ahogy minket is apáink ereje és munkája nevelt naggyá és erőssé. Apáink komoly szavai és néhanapján elmondott kedves meséi legyenek családi ereklye, amelyet nemzedékeknek is megőrzünk. Érzéseinket, nyelvünket, egész világunkat őrizzük meg számukra, ne legyen bennünk kicsinyhitüség, ne legyen bennünk megalkuvás, sorsunk jelen proletárjai, mi, örüljünk a belőlünk fogant életnek. A proletár sző régi értelmezésében is azt a szegényt jelentette, akinek gyermekein kivül egyéb vagyona nem volt. De hát nem vagyon-e a gyermek, nem életünk mása és folytatása-e a mi felnövekvő, uj nemzedékünk? Munkabírásunk cs erőnk teljében bizva, szabad-e csak egy pillanatra is arra gondolnunk, hogy érdemcs-e értük élnünk? Érdemes és kell. A magyar szív és a magyar jövő így parancsolja. müveit magyar ember Szlovenszkó és Rus7Ínszkó minden városában, falujában. A tiszta magyar kultúra vára minden kulturház, építője minden kulturmunkás. On még nem tagja a kulturegyesületnek?
