Prágai Magyar Hirlap, 1937. június (16. évfolyam, 122-146 / 4268-4292. szám)
1937-06-19 / 138. (4284.) szám
4 to^<ra-MA&$AR-HTía»aS 1937 junius 19, szombat, Miérf nem építtet iskolát az aknaszlatinai bányakincstár félezer magyar tanulónak? A cseh iskolapalota egyik legszebb épülete Kirpátaljának ■ A kincstár mint a katolikus magyar iskola kegyura köteles gondoskodni munkásai gyermekeinek iskoláztatásáról AKNASZLATINA. — (Kiküldött mnnkatá-r- yunktál.) Hatalmas arányokban, fényűző kivitelben 'betonból, acélból és üvegből épült az akna- ezlatinai kétemeletes cseh. iskola, mely Kárpátalja egyik legnagyszerűbb középülete. A zólyom- brézói állami vasüzem kétmillió 'hétszázezer korona költséggel készítette a modern építkezésnek ezt a rémiekét. Az épület homlokzata majdnem tiszta üveg. A nyolc méter hosszú, aoélrámás ablakok sorát csak keskeny betonfalak választják el egymástól, úgyhogy távolabbról nézve teljesen összefüggőnek látszanak és az egész épület az üvegpalota benyomását kelti a szemlélőben. Az üvegpalota A pompás épület berendezése valósággal szemkápráztató. A félkörives lépcsőház üvegtoronyhoz hasonló, melynek kétemeiet-magasságu üvegfalát csak az acélváz hálózata szakítja meg. Az ötven méter hosszú folyosók padlója tarkamintájiu kera- mit, széleit csillogó csempe szegi. A folyosókon két tágas be szögei és öltöző céljaira szolgál, még pedig az egyik a fiuk, a másik a leányok részére. Az öltöző fogasai alatt alacsony lócák futnak körbe. Ezekre ülve cserélik ki a tanulók cipőiket papuccsal, mert a tantermekbe senki nem léphet cipőben. Az egész épületben napfény és világosság honol. A hatalmas ablakokon beözönlő fénytömeget azonban letomipitják. Az öt, különböző színre festett fal felbontja a nap vakitó fehér fényét, lággyá teszi és egyenletessé. A. tantermek egyik fala üveg, a többi egymásba olvadó színekben gyönyönködteti a szemet. A padok váza acélcsövekből készült, ülőkéjük önmüködőleg felcsapódik, tintatartója is automatikusan záródik. Minden tanteremben három mosdókészlet van és egy szekrényben mindegyik tanuló részére külön törülköző. A falitáblák sarkuk körül forgathatók és fel-1 ehuzhatók. Darabjuk 1100 komnába került és tizenkét ilyen tábla van az iskolában. Az egész épületnek központi légfűtés ad télen kellemes meleget és a villanyégők tömege nappali fényt, ha arra szükség van. Szertárak, rajzterem és tornacsarnok teszik teljessé az iskola berendezését, melyhez fogható nincsen egész Kárpátalján. A római katolikus magyar iskola Amilyen tündöklő ez az épület, olyan elhanyagolt a kincstári római katolikus iskoláé, pedig ennek a magyar többségű községnek ez az egyetlen magyar iskolája, és közel félezer tanulója van. A magyar iskolának közel két esztendeje nincsen rendes hajléka. Az iskola céljaira szolgált két kincstári épület közül a nagyobbik Leomlással fenyeget. Teljesen aláaknázott területen fekszik, melynek környékéről már minden épületet lebontottak és lakóit kitelepítették. Tágas rések mutatják, hogy az épület alatt a talaj süpped és olykor földalatti beomlások vészes moraja hallatszik. A falakon keletkezett repedéseket először vaspántokkal próbálták még összekapcsolni, de hasztalan és azért a fcéesői járási hivatal 1935 karácsonya előtt ezt az épületet bezáratta. 470 magyar gyermek lett hajléktalanná és három hónapon át szünetelt a tanítás, mert a másik, de kisebbik épületben a cseh és ruszin iskola működött. 1936 'busvétja után a rahói tanfelügyelőség elrendelte, hogy a magyar gyermekek ennek a kisebBUDAPEST. — A PMH jelentette már röviden, hogy a Nemzetközi Katolikus Sajtószövetség állandó bizottságának ezévi budapesti közgyűlését ünepélyes keretek között nyitották meg. Á megnyitó, illetőleg üdvözlő beszédeket León Mérteién, a La Croix főszerkesztője, az állandó bizottság elnöke, Hindy Zoltán, a Pázmány Egyesület ügyvezető elnöke, Mészáros János érseki helytartó és Huszár Károly volt miniszterelnök mondották. Az üdvözlő beszédekre gróf Dalia Tőrre, az Osservatore Romano főszerkesztője, a Nemzetközi Katolikus Sajtószövetség elnöke válaszolt olasz nyelven, azután üdvözölte Rákóczy Imrét, a magyar miniszterelnökség sajtóosztályának vezetőjét, majd a következőket mondotta: — Az eucharisztikus kongresszus nem a politika, hanem az egyház müve. Nem oszt meg, hanem egyesit. Megragadom az alkalmat, hogy a világ katolikus újságírói nevében megköszönjem a magyaroknak azt a csodá’atos együttműködést, amelyet a vatikáni sajtókiállitáson tapasztaltam. — Amikor tegnap este Szent deliért kivilági- tott szobrát láttam, a kereszténység védelmére gondoltam, amelyet Magyarország teljesített az bik épületnek egyik tantermébe járjanak a ruszin tanulókkal együtt. Egyetlen tanteremben ötszáz gyermeket tanítottak egy napon. Reggel 7 órától este 7 óráig folyt a tanítás megszakítás nélkül. A tanulók egymást váltották fel a kihasznált levegőjű, poros, sokszor szellőzetlen tanteremben. A bányakmestár, amely ezt a Mária Terézia által alapított kincstári magyar iskolát fenntartani köteles, sem uj épületről, sem más megfelelő helyiségről gondoskodni nem akart. KQ^dóttségiórás Prágában Az aknaszlatinai magyar szülők küldöttséget menesztettek Prágába és feltárták a magyar iskola szörnyű helyzetét. Az iskolaügyi minisztériumban biztatták a küldöttség tagjait és megmutatták nekik az uj maévszázadok során. És gondoltam arra a csodálatos kultúrára, amellyel ez a nép azt mutatja, ihogy övé a béke, az igazság és a világ többi nemzetével testvéries együttműködés joga. Az ünnepi megnyitóülést választmányi ülés követte, melyen az elnöklő Léon Merklen mondott köszönetét a magyar előkészítő bizottságnak. Indítványára Tóth Lászlót az Állandó Bizottság társelnökévé és Hivatal Józsefet a bizottság tagjává választották. Ezután Tóth László főszerkesztő tartott előadást a katolikus sajtó nemzetközi hírszolgálatáról, Aradi Zsolt pedig a 34. nemzetközi eucharisztikus kongresszus hírszolgálatát ismertette. Dr. Hoebennek, a brémai sajtóközpont vezetőjének jelentése kapcsán a bizottság elhatározta, hogy Tóth. László főszerkesztő indítványa szerint kérelmet intéz a vatikáni államtitkársághoz az információs szolgálat kiterjesztése ügyében. Megtárgyalták továbbá a különböző nagy távirati ügynökségekkel való kapcsolatokat. Salv Dezső főszerkesztő, a magyar katolikus sajtó helyzetéről tartott előadást. gyár iskola terveit és megígérték, hogy mihelyt pénz lesz, megkezdik az építkezést. Közben a cseh iskola remek palotája fölépült, azonban a másik iskolára már nem volt pénz. Bérelt korcsma és szövetkezeti üzlethelyiség mint tanterem Gyermekeik egészségéért aggódó, a kétévszáza- dos iskola fennmaradásáért küzdő magyar szülők nem adták fel a reményt az eredménytelen küldöttségjárás után sem. Sok utánjárással, fáradsággal és áldozattal sikerült elérniök, hogy a múlt év őszén a magyar iskola részére helyiséget bérelt a bányakincstár, egy fából tákolt, sárral tapasztott földszintes épületet. Eredetileg üzletek számára készült az épület és mielőtt a magyar iskola beköltözött volna falai közé, egy korcsma és egy fogyasztási szövetkezet volt azokban a helyiségekben, amelyek ma tantermekül szolgálnak. Amikor az épületet iskola céljára sebtében kivették, nem alakították át és homlokzatán most is két üzleti portálé mutatja eredeti rende’tetését. A volt korcsmaépületben összesen • két tanterem van és reggel 7-től délután 5-ig megszakítás nélkül folyik bennük a tanitás, természetesen erősen lecsökkenteti óraszámmal. Mind a két tanterem szűk és túlzsúfolt. A padsorok között alig van tenyérnyi hely és a táblához kimenni csak a tanterem egyik oldalán lehet. Az egyik tantermen körös-körül ajtók vannak és a kályha a padok közt áll. Az udvar kicsiny és azért a tanulók nagyobb része az uccán tölti az óraközi szünetet, itt gyülekeznek a tanitás előtt is, zajjal és lármával verve fel az egész környéket. Kétóránként jönnek csoportokban a tanulók és az iskola körül gyülekezve, zajongásukkal zavarják az iskolában bentlevőket. Reggeltől estig nem fogy ki a gyermeksereg az iskola elől és a szomszédok valósággal megkönnyebbülnek, amikor véget ér a tanítás. A csoportokban való tanításnak az a következménye, hogy népesebb családokban mindig van iskolába készülő, vagy onnan érkező gyermek. A több kilométer kiterjedésű község uccáin napestig vándorol a sok magyar gyermek és szenved az időjárás viszontagságaitól, hogy naponta két órán át részesüljön oktatásban. Hyen sanyarú helyzetben van az aknaszlatinai magyar iskola, pedig a község nagy többsége magyar nemzetiségű. Aknaszlatina 2610 lakosa közül a legutóbbi nép- számlálás alkalmával 1560 vallotta magát magyarnak. Csehszlovák 479 volt. Az aknaszlatinai magyar iskola elhanyagoltságáért a bányakincstárt terheli a felelősség. Az Iskola római katolikus jellegű, az itteni egy- háznak pedig a bányakincstár a kegyura, s igy kötelessége az iskola fenntartásáról gondoskodni, annál is inkább,''mert a bányamunkások munkabéréből bizonyos összeget közcélú intézmények fenntartására levonnak. A többséget képező magyar munkások tehát joggal elvárhatják, hogy filléreikből a« ő iskolájukra is jusson. A bányakincstárnak megvolna rá az anyagi lehetősége, hiszen a páratlan szépségű cseh iskola épitési költségeit is a bányakincstár fizette ki.. a Dr. HUBAY KÁLMÁN. „Az eucharisztikus kongresszus nem oszt meg, hanem egyesit" Az Osservatore Romano főszerkesztőjének érdekes beszéde a Nemzetközi Katolikus Sajtószövetség budapesti ülésén (2) — De megkéstek — gondolta — s belesett a palánkon. Az udvaron fekete pernyekupac fölött 'épp most emelték befelé a hízót. — Dél felé benézek egy kis levesért, most már ezt is lehet — motyogta 'boldogan, megkop- lalt kincsére gondolva. Aztán megint sietni kezdett. A falu hosszú volt s az Ur háza a felvégen. Az ilyen reggeli séta, amellett, hogy az Istennek szólt, Bora néni gazdasági tájékoztatását is szolgálta. Ilyenkor vitatta meg magában a kéregetés esélyeit. Meg-megállt és szimatolva fürkészte a tél: hódunyhák közt szunyókáló falut. Szekér zörgött el mellette, Szűcs gazda hajtott a városba. A koldusasszouy rögtön elhatározta, hogy ma benéz a Szücs-portára, jobb szívvel ad az asszony, ha nincs otthon az ura, — állapította meg ösztönös üzleti érzékkel. A harmadik háznál a tipegő bot óvatosan csúszott keze alatt, mintegy figyelmeztetve a kapu alatt kicsordogáló, tejfehér tócsára. Bora néni ebből is értesült valamiről: itt ma kenyeret sütöttek, annak vize fagyott meg. Ropogós, tepertős cipóra gondolt. A hősies lemondás, mely oly hosszú időn át elleniéi!* korgó gyomrának, most lázadozva mordult föl. Szagok, izek rohanták meg, vonaglani érezte zsigereit, reszketni kezdett lába. De a bot sietésre nógatta, későre járt. A községháza előtt mégis megállt. Csoportba verődve izgatottan tárgyaltak valamit az emberek. Bora néni átvágott a havas utón s szürsubák közé fu- irakodott. — Mi történt? — kérdezte, szemét egy bamba- arcú legényre függesztve. — Valaki meghött, — rándított vállán a sihe- der. Az öregasszony fogatlan szája csámcsogva rágta az elégtelen választ. Most már csak azért is tudni szerette volna, ki halt meg. Hogy egy falubeliről azt mondják neki: ,.valaki". Neki mondják ezt, aiki bejáratos minden portára. Beljebb tipegett, de kérdezni már restéit. Mindenki Tóth Ábris szavára figyelt. — ... ott volt a csűr végibe, oszt, hogy közelebb mék, akkor látom, hogy emberforma. Majdhogy egészen befútta a hó. De mán nem volt benne élet. Gyüttem rögvest a jegyző urhol és . . . — Oszt mit csináltak vele? — böffent ki a kérdés pipafüsttel vegyest az egyik subából. — Hát al jegyző ur kocsit küldött érte, oszt idehozzák. A csoporton átfutott a néma izgalom, mindnyájukat lecövekelte a várakozás. — Bhun gyiin la! — kurjantott a tátottszáju cibak s csizmája táncosán csusszant a szenzációra. Mindannyian arrafelé néztek. A keményre fagyott kátyúkon döcögve csikorgott a szekér. Lassan forgó kerekein trágyás szalmaszálak ta- padoztak. Á szekeres ember a lovaik mellett ballagott a kisbiróval s egykedvűen lóbálta ostorát. — Hóó! Nee! — fordult a lovak felé s a szekér nagyot döccenve a rögön, megállt. A nép körülse regi ette s Bora nénit is magukkal sodorták. Ott feküdj a halott, Rongyokba bónyált I asszonytest. Viaszsárga arcát kékes árnyék futotta be s nyitott szeme rémülten meredt a havas reggelbe. A halál borzalma végigsuhintott a körülálló- kon, torkukra forrasztotta a szót. A gyöngébb szivüek el is maradtak a szekér mellől. Bora néni tűnődve állt egyhelyben, öt nem rémitette a halál közelsége. Annyira felkészült rá, olyan egy volt már vele, hogy közönyös egykedvűséggel szemlélte s inkább csak az idegen személye érdekelte. Ez is koldus lehetett, mint ő s a téli éjszaka ott érte a szérűk felől. Megfagyott, meghalt. Kíváncsisága jóllakott s most már megnyugodott. A kisbiró kijött a községházáról s a szekér felé tartott. — A temetőbe, — intett a fuvaros felé. A gazda a lovak közé suhintott, az embexgyü- rü tágult s Bora néni is megindult. Szaporán lépegetett. Már alig érdekelte a dolog, oda se figyelt a beszélőkre — No Bora néni, ennek bezzeg nem lesz halottas ruhája, odaadhatná neki a magáét! — mondta valaki mögötte, felszabadult évődéssel. S a tompa téli ködbe belenevettek a falusiak. A koildusasszony kezében görcsösen megrándult a bot, s szivébe ijedten vágott bele a szó. Tiltakozás és harag lendítette meg lépteit. Gyorsan be tipegett a templomba s imádkozni kezdett. Imádkozni akart békés, boldog szívvel. És nem tudott. Az ösmeretlen halott arca vádló ki- sértéssel merült föl a tömjénszagu félhomályban. Nem tudott szabadulni tőle, rongyaitól! Behunyta a szemét, hogy ne lássa s ehelyett megint a régi képek elevenedtek meg. Az egész szörnyű számkivetettség, ami a koldusok osztályrésze kell, hogy legyen a túlvilágon is. E percben testvérének érezte az idegen asszonyt s bármennyire is rémüldözött benne az önszeretet, a birtoklás gőgje, tulpezsdült, eláxadt lelkében a részvét! Elképzelhetetlennek tartotta, hogy azokban a piszkos foszlott rongyokban üljön koldustársa fölött itélőszéket az Ur. Két keze reszketően tapadt egymáshoz, gyötrődve hesegeéte el magától a látomást. Megint imádkozni kezdett, de szája üresen morzsolta a fohászt. És megint belenyilalt a szó a gúnyos nevetés hegyén: ő adja oda! . . Saját halottas ruháját!? . . . Jaj nem! Nem lehet! . . . Hogy ő adja oda ennek?! Hisz nem is ismeri ... És újból kezdje, mig. összekoldul egy másikat?! híjból a kínzó koplalást, a naponkénti remegést,^ vájjon futja-e az időből, elkészül-e, mire neki menni kell?! . . . Felnyögött. A szive nyugtalanul hánytorgott a vedlett kendő alatt, majd hogy ki nem tört helyéből. Kétségbeesve markolászta a rózsafü- zért. önmagával harcolt s a halottal. Perbe szállt a végzettel s a maga igazával. Észre sem vette, hogy a misének már régen vége, még mindig ott kuporgott a templom sarkában. S még mindig kísértette a koddusasszony vádló, kérő arca. Reszketve szedte föl botját s imbolyogva botorkált kifelé. Úgy ment mint a halálra ítélt* Gyulladt öreg szeméből könny szivárgott, lefolyt ráncos arcán. Aszott kis feje reszketve kók- kadozott s most nem szimatolt hírek után. Benyitott a nyomorúságos kis szobába, tétován tipegett jobbra-balra, késleltetni akarta a szörnyűséget. A bot sem találta helyét a sarokban, végigvágódott a földön. Bora néni ezt sem vette észre. Nehéz sóhajjal szedte elő a ruhát. Mégégyszer kibontotta, végigsimogatta reszkető kézzel kincsét, aztán karjára vette s megindult a temető felé. ÍVége.^ A nagy uf elöfí Irta:Zobor Eszter
