Prágai Magyar Hirlap, 1937. június (16. évfolyam, 122-146 / 4268-4292. szám)

1937-06-16 / 135. (4281.) szám

4 1937 jonius 16, szerda* Fölakasztják az aszódi gyilkos kötélgyártót Mindig rossz elöérzete volt a kötél miatt Magyar tanitógyülés Szepsiben SZEPSI. — A Szlovenszkói Magyar Tani- tóegyesület Kassa—szépsi körzete e napokban tartotta rendes évi közgyűlését Szepsiben. A körzet magyar tanítói nagy számban vetitek részt a közgyűlésen, amelyre eljött Kovács Alajos központi elnök, dr. Fekete Géza pápai kamarás, szepsi plébános, Csáji Pál szepsi refor­mátus lelkész, Kőszeghy Gábor görgői refor­mátus lelkész, Eperjesy István hitoktató, Per- gely István községi biró és Juhász Árpád, a kas­sai rádió kiküldötte. Megnyitóbeszédet Szepessy Gyula alelnök mondott, utána Ovisek Már­ton tanfelügyelő beszélt a tanitóség föladatairól. Kovács Alajos, a Tanítóegyesület országos elnö­ke magasszárnyalásu beszédben összetartásra és a kultúra szeretetére buzdította a tanítóságot. Hangoztatta, hogy a magyarság legfőbb ereje kulturális fölényében van. Ez tette ellenállóvá a történelem minden megpróbáltatásával szem-ben. f Felszólaltak még a gyűlésen Csáji Pál reformé- i tus lelkész, Pergely István községi biró, Juhász i Árpád, Bárdos Gyula és Boros Miklós. A föl- szólalások után megkezdte a közgyűlés munkáját s mindenekelőtt uj tisztikart választott. Elnöklett Szepessy Gyula, alelnökök Tecsó Gyula és Tö­rök István, jegyző Boross Miklós, pénztáros Mikulik Pál, ellenőrök Kunt Jánosné és Sárái János. A közgyűlés után társasebéd volt, ame­lyen Szepessy Gyula, Kovács Alajos és Boross Miklós mondottak pohárköszöntőt. A jugoszláv rendőrség letartóztatott egy prágai származású szatirt ZOMBOR. — A jugoszláv rendőrség le­tartóztatta ,,dr.“ Pokorny Frantisek 35 éves, prágai származású masszőrt fiatal fiúgyer­mekek megrontása miatt. Pokorny csoda­doktornak adta ki magát és azt hiresztelte, hogy minden betegséget meggyógyít. A rendőrséget a véletlen vezette a csodadok­tor nyomára. Az egyik Zombor melletti strandon egy fiúnak ellopták a cipőjét. Po­korny megvigasztalta, hogy másnap uj cipőt szerez részére, csak jöjjön el érte a folyó­partra az egyik bokorba. A fiú elmondta az esetet a szüleinek, s ezek Pokorny jószívű­ségét gyanúsnak találva, figyelmeztették a rendőrséget. Két detektív lesbeállott a bo­kor közelében s amikor a fiú megérkezett, a csodadoktor szorongatni kezdte. A detek­tívek Pokornyt letartóztatták és beszállítot­ták a zombori államügyészségre. Bevallotta, hogy másfél év alatt mintegy ötven fiúgyer­meket rontott meg Jugoszláviában. Ufbé! önálló pártként lép föl a esek nemzeti liga PRÁGA. — A cseh nemzeti liga, amely — mint ismeretes —• Stíibrny volt képviselő ve­zetésével két évvel ezelőtt a cseh nemzeti de­mokrata párttal csehszlovák nemzeti egyesülés pártja címen fuzionált, de szervezeteit egész mostanáig nem oszlatta föl, vasárnap Prágában pártkongresszust tartott. Az értekezletnek az adott különösebb politi­kai jelentőséget, hogy éppen egy héttel előzi meg a cseh nemzeti egyesülés pártjának kongresszusát, amely véglegesen ki fogja zárni kebeléből a cseh nemzeti liga tagjait, így tehát Stíibrny ellenkongresszust rende­zett. A kongresszus egyhangúlag kimondotta, hogy a cseh nemzeti demokraták nem tartották be a fúzió alkalmával kötött megegyezést és annak a legnagyobb megsértése volt az, hogy leg­utóbb az úgynevezett népmozgalom tagjait tö­rölték a párt tagjainak sorából. A liga továbbra is kitart a kötött választási listák rendszere elleni harcában és ezért nem igényli a választási bíróság előtt Trnobransky szenátor és Chmelik képviselő mandátumának elvételét annak ellenére, hogy a két törvényhozó szakított a ligával és ártpár- tolt a liga ellenzőihez, mindössze megfosztja őket azoktól a funkcióktól, amelyeket a liga megbízásából töltöttek be. A nemzeti liga kongresszusa meghatalmazta a szervezet vég­rehajtó bizottságát, hogy belátása szerint zár­ja ki a szervezetből azokat, akik a liga ellen fordultak. Megbízta továbbá, hogy tárgyaljon a cseh nemzeti egyesülés pártján belül mű­ködő „népi mozgalom" vezetőivel. A határo­zatból nem vehető ki, hogy a liga már most teljesen önálló pártként szervezkedik-e, vagy pedig megvárja, amig a cseh nemzeti egyesü­lés pártjának jövő vasárnapi kongresszusa sza­kítja meg vele az utolsó kapcsolatokat. — FÖLAKASZTOTTA MAGÁT EGY TIZENEGY GYERMEKES CSALÁDAPA. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Jü­ger Tóbiás 50 esztendős iglói fuvaros fölakasz­totta magát s mire rájöttek, már nem volt élet benne. Öngyilkosságának okát nem ismerik. A fuvaros tragédiája mély részvétet keltett mindenfelé, annál is inkább, mert özvegye és tizenegy árvája siratja. BUDAPEST. — Machnik János kötélgyártó munkás ez év április elsején Aszódon meggyil­kolta hatvannyolc esztendős munkaadónőj ét, Tóth Andrásnét. A gyilkos mindössze 190 pen­gőt tudott Tóthnétól elrabolni. Rövid bujdosás után Budapesten elfogták és most kellett felelnie a pestvidéki bíróság előtt tettéért. Machnik a bi- róság előtt elmondta, hogy soha nem volt ked­ve a munkához, könnyen és vígan szeretett él­ni. Több ezer pengőt kitevő örökségét is napok alatt elherdálta Budapesten. Tóthnét nem pénzért ölte meg, mint mondja, hanem inkább bosszúból. Egy ízben 80 pengőt lopott munkaadónőjétől, aki azonban megbocsátott neki, mert Machnik NYITRA. — Most tárgyalta a nyitrai esküdtbiróság Sulák Mihály semptei le­gény gyilkossági bünperét. Sulák múlt év december 14-én két revol- verlövéosel meggyilkolta kedvesét, majd j merényletet követett el az üldözésére kiküldött csendőr ellen. Az ügy előzményei a következők: Sulák hosszú időn át ismeretséget tartott fenn Já­vor Irén falubeli leánnyal, aki először szí­vesen vette a legény udvarlását, később azonban elhidegült tőle, főleg a szülők rá- beszélére. Jávorék ugyanis jómódú földmű­vesek voltak és a leány apja azt gondolta, hogy Sulák csak a leány hozományára pá­lyázik. A fiatalok a szülői akarat ellenére is megpróbáltak egybekelni, jártak a plé­bánosnál is, akinek azt adták elő, hogy nem élik túl a szülők ellenzését, sőt a szom­szédközség jegyzőjét is megkérték, hogy adja össze őket. Közben azonban a leány érzelmei megváltoztak s elhidegült a fiú­tól, aki nem akart belenyugodni szerelme elvesztésébe. December 14-én, a kritikus napon az esti órákban találkozott a két volt szerelmes. A férfi szemrehányásokkal halmozta el a leányt, veszekedés támadt közöttük és ennek során a legény hirtelen átölelte a leányt, mintha búcsúzni akarna tőle és mig az egyik kezével ölelte, a másikkal revolvert vett elő, a leány szivének irá­nyította és kétszer elsütötte, A szeren­csétlen leány a helyszínen meghalt, POZSONY. — (Szerkesztőségünk telefon­jelentése.) A pozsonyi büntető járásbíróságon Husek járásbiró becsületsértési pert tárgyalt. Bányai-Munels Pál, a Masa ryk-Akadémia egykori levelező tagja becsületsértés elmén feljelentést tett Orbán Gábor tanár, az aka­démia volt elnöke ellen, mert kizárta őt az akadémia tagjainak sorából, arra hivatkozva, hogy többször büntetve volt. Azonkívül azt is felhozta ellene, hogy sikkasz­tás miatt bocsátották el párttitkári állásából. A mai tárgyalás nagy érdeklődés mellett vet­te kezdetét. Orbán Gábor azzal védekezett, hogy nem mint magánember zárta ki Bányait a társaság tagjai közül, hanem kötelességét tel­jesítette, mert csupán becsempészték Bányait a levelező ta­gok közé s későb az egyik tagtól éretsdfést kapott, hogy Bányai büntetett előéletű ember. Mivel a társa­ság erkölcsi testület, kötelessége tagjai erkölcsi azzal fenyegetőzött, hogyha elbocsátja, élzüllik, rabló és betörő lesz belőle. Az asszony nem akarta lelkére venni a fiú dzüllését és ezért a jóságáért életével kellett fizetnie. Machnik nem tudta ugyanis soha megbocsá­tani a megaláztatást, amiben mnukaadója ré­széről akkor részesült, amikor a 80 pengős lopás kiderült. Machnik, akinek nem tetszett soha a kötélgyártó mesterség', most a bíróság előtt el­mondja, hogy mindig rossz elöérzete volt a kötél miatt. A rossz előérzet nem is csalt, mert a bíróság a mai tárgyaláson kötél általi halálra Ítélte. ■ a gyilkos pedig egyenesen hazarohant, ma­gához vette katonai karabélyát és ellbujdo- sott a határban. Másnap szembetalálkozott az üldözésére küldött csendőrrel, aki meg­állásra szólította föl, a a legény azonban lekapta a karabélyát és rá­lőtt a csendőrre. Sulák golyója nem találta el a csendőrt, aki szintén fegyverhez nyúlt és viszonozta a legény lövését A csendőr job­ban tudott bánni a fegyverrel, mint Sulák és egyetlen lövéssel összeroncsolta támadójának a vállát. Sulák a mai tárgyaláson tagadta, hogy előre megfontolt szándékkal ölte volna meg kedvesét. Azzal védekezett, hogy a gyilkosság után ön­gyilkos akart lenni, de nem volt ereje az ön- gyilkosság elkövetéséhez. Tényleg a drámai ta­lálkozás élőt levelet irt kedvesének, amelyben azt irta, hogy nem tud tovább élni nélküle. Több falubeli legény vonult fel mentőtanunak Sulák mellett, a csendőr azonban súlyosan ter­helő vallomást tett ellene. A csendőr vallomása után Sulák felkelt a vádlottak padjáról és nagylelkűen kijelentette, hogy ő megbocsát a csendőrnek a sebesü­lésért. Nagyon csodálkozott, mikor az elnök rendre- utasitotta azzal, hogy neki nincs mit megbocsá­tani, mert először ő lőtt rá a csendőrre. Sulák Mihályt a bíróság két és félévi fegyház­büntetésre ítélte. Sulák az ítéletben megnyugodott, az ügyész azonban fellebbezett. életét is figyelembe venni. Nem felel meg a va­lóságnak, mondotta, hogy Bányai viselt dol­gait tanuk előtt szellőztette volna. Utána Lőrincz Gyula festőművészt hallgatták ki, akit Bányai jelölt ki tanúként, de Bányai vallomását nem erősítette meg. Ezután felolvasták a besztercebányai államügyészség hivatalos jelentését, amely szerint Bányai sok­szor volt büntetve többek között hatóság el­leni erőszakért is. Bányai kijelentette hogy a büntetéseket politi­kai vétségekért kapta. A biró ekkor megkérdez­te tőle hogy vájjon a hatóság elleni erőszakot is politikai bűncselekménynek tartja-e. Az érdekes perben Ítéletre még nem került sor, mert két tanú, Győry Dezső és Vozárf De­zső nem jelent meg a tárgyaláson s emiatt a tárgyalást szeptember 28-ára halasztották el. A bíróság Győryt és Vozárit 100 korona pénzbün­tetés terhe mellett kötelezte a tárgyaláson való megjelenésre. Harmadik hete sztrájkolnak a nagyszőllősi szőlőmunkások NAGYSZŐLLŐS. — Részletesen beszámol­tunk arról, hogy Nagyszőllősön a szőlőmunká­sok újabb 20 százalékos béremelési követeléssel állottak elő és követelésük nem teljesítése miatt sztrájkot kezdtek. A sztrájk már harmadik hete tart A bérmozgalom kilátástalamságát belátó munkások meg akarták kezdeni a munkát, de a kommunista agitáció fenyegetései miatt ezen a héten is folytatják a sztrájkot A szőlőtermelők elhatározták, hogy a sztrájkba kezdett munká­sokkal semmiféle további tárgyalásokat nem fognak folytatni. Egyelőre úgy a szőlőtermelők, mint a munkások várakozó álláspontra helyez­kedtek. Az anyagi tönk szélére jutott szőlős­gazdák hangoztatják, hogy a legjobb akarat mellett sem képesek a tavaly felemelt munka­béreket tovább emelni s igy kénytelenek sző­lőiket megmunkáladanul hagyni, mert a meg­munkáláshoz szükséges anyagiakat nem tudják előteremteni. A kommunisták által sztrájkra buzdított munkásság munkabérvesztesége a sztrájk harmadik hetében máris óriási összegek­re rúg. — HAMISPÉNZ-CSEMPÉSZEK A BÍRÓSÁG ELŐTT. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefo­non: A kassai kerületi bíróság nagy érdeklő­dés mellett kezdte meg a ihamispénz csempészés­sel vádolt hat keletszlovenszkói kereskedő bűn­ügyének tárgyalását. Két vádlott ellen, akik sza­badlábon védekeznek, a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt emeltek vádat. A vádlottak padján Spiegel Salamon, Licihtermann Márton, Löwy Ciháim, Lebovics Miklós, G-rünbe.rger Ár­min és Rosenberg Áron királyházkörnyéki ke­reskedők ülnek, akiket még a múlt év októberé­ben letartóztattak s azóta vizsgálati fogságban vannak. Szabadlábon védekezik Rosenfeld Pál és Rosenfe'd Ferenc. Ma a terjedelmes vádiratot olvasták fel. Eszerint a vádlottak még 1985-ben megismerkedtek egy Farkas nevű romániai egyénnel, akinek Budapesten hamispénzgyártó müihelye volt. Farkast a budapesti rend őrs-ég le­tartóztatta és az ottani törvényszék már el is Ítélte. A kassai vádlottak a vádirat szerint Far­kas révén közel 400 darab hamis csehszlovák tiz- koronás ércpénzt hoztak forgalomba. A tárgya­lás valószínűleg néhány napig el fog tartani. ISKOLAI HÍREK * I. * * 4 A pozsonyi állami magyar reálgimnázium igaz. gatósága közli, hogy az 1937—38. iskolai évre:az I. osztályba a felvételi vizsgát 1937 junius 26-án, szombaton reggel 8 órakor tartja meg. Azon ta­nulók, akik felsőbb osztályokba tesznek felvételi vizsgát, junius 24. reggel 8 órakor jelentkezzenek az intézet igazgatói irodájában. Mindazok a ta­nulók, akik újonnan lépnek be az intézetbe, hoz- zák magukkal: 1. születési anyakönyvi kivonatu­kat, 2. állampolgársági oklevelüket, 3. utolsó évi bizonyitványukat. Felvétel a kassai r. k. szemináriumba. A kas­sai kis- és nagjTpapnevelő intézetbe a felvételt julius 1-én reggel 8 órakor ejtik meg a szemi­nárium épületében (Stefanik-ucca 93.) A kis-sze- mináriumba csakis olyan növendékek vehetők fel, akik jó eredménnyel végezték el a gimná­zium legalább hatodik osztályát, nagy-szeminá­riumba pedig csak olyanok, akik már leérettsé­giztek. A szemináriumba való felvételt irásbelileg és személyesen is kell kérvényezni. Az Írásbeli kérvényt junius 28-ig kell beküldeni az Egyház­megyei Hatóság címére. Ehhez a kérvényhez mel­lékelni kell: 1. a keresztlevelet, 2. az állampolgár- sági okiratot, 3. az utolsó évvégi bizonyítványt, 4. a pályázó rövid életrajzát, 5. az illetékes hit­tanár és plébános ajánlóvelelét. Az ajánlólevelet azonban úgy a hitta-nár, valamint a plébános posta utján küldje be az Egyházmegyei Hatóság címére. Azok, akik nem a kassai reálgimnázium­ból pályáznak a kis-szemináriumba, évvégi bizo­nyítványukra vezettessék rá a klauzulát, hogy más intézetbe való átlépésüknek nincsen semmi akadálya. Felvételkor orvosi vizsgálat van. A pályázók azonfelül tetszésszerinti költeményt szavalnak el és latinból forditanak. Akiknek a> felvétel idején szükségük van ellátásra, jelentsék be előzetesen a szemináriumi vicerektornál. Beiratások a pozsonyi polgári leányiskola ma­gyar és német tannyelvű osztályaiba és az egy­éves továbbképző tanfolyamba junius 28-án és 30-án lesznek d. e. 8—12-ig és d. u. 3—5-ig. A felvételre jelentkezők szülőik kíséretében tartoz­nak megjelenni s a következő okmányokat bemu­tatni. I. születési anyakönyvi kivonat, 2. ujraol- tási bizonyítvány, 3. utolsó bizonyítvány, 4. ál­lampolgársági bizonyítvány. A beiratásnál 25 ko­rona fizetendő. Az I. osztályba jelentkezők 26.50 koronát fizetnek. Azok a szülők, akik a behatási dij elengedését kérik, kötelesek szegén3'Ségi bi­zonyítványt vagy munkanélküli igazolványt fel­mutatni. Behatások a pozsonyi magyar kereskedelmi iskolákba. A pozsonyi állami kereskedelmi aka­démia és kétéves nyilvános kereskedelmi • iskola magyar osztásaiban a beiratások az 1937—38. tanévre junius 28-án reggel 8 órakor lesznek. A jelentkezésnél bemutatandó az utolsó iskolai bi­zonyítvány, a születési és az állampolgársági bi­zonyítvány. Középiskolákból jövő tanulóknál az utolsó iskolai bizonyítvány elbocsátó zára­dékkal látandó el. A beiratkozásnál felvételi és egyéb dijak óimén 75 korona és a félévi tandji (kér. akadémiában 200 kor.), kér. iskoláiban 100 kor.) fizetendő. Bővebb felvilágosítást a magyar osztályok vezetősége (RratislavaTozsoay, Apáca- pálya 13.) ad. p Harmadféíévi fegyházat kapott egy legény „revolveres ölelésért" Megölte kedvesét, majd a csendőrre lőtt ■ A vád­lott „megbvesátott" a csendőrnek, aki őt megsebezte Bányai-Munels Pál kommunista iró becsületsértési poré Orbán Gábor ellen Orbán kizáratta Bányait a Masaryk-Akadémiából

Next

/
Oldalképek
Tartalom