Prágai Magyar Hirlap, 1937. június (16. évfolyam, 122-146 / 4268-4292. szám)

1937-06-13 / 133. (4279.) szám

^i«gmA\ag£ar.htkm§

1937 junius 13, vasárnap.

A KOS

A kérők már nagyon' kerülgették a házat s a kisfiú ezt igen gyanúsan és ellenségesen nézte. Különösen Zsuzsika néni volt ellenség. Már ha meglátta, hogy totyog a kerítésen kívül, forróság öntötte el s szinte reszketett az ismeretlen harág tói. Juliska nénje, úgy tűnt fel neki, mint ha veszedelemben volna, idegen férfiak céloznak rá, nem tudja mit akarnak vele, de nem jót. Egyáltalán a rendetlenség bántotta. Mikor olyan szép nyugalomban élnek ők itt a tanyán, apja, anyja, Juliska, meg ő, meg a cselédek. Az egész tanya rendben van s akkor jön Zsuzsika néni és fel akarja fordítani az ő szép életüket. S még az egészben az a leginkább felháborító, hogy sem az apja, sem az anyja nem utasítják ki Zsuzsika nénit, ezt a vén boszorkányt, s Juliska is csak nevet... Mit nevet? Lekapja a fejét s maga elé nevet és viháncol. Nem tudja milyen rosszat akarnak vele?

A kisfiú Matyival játszott, a kossal, mikor jött a tanyaudvaron Zsuzsika néni' a kerités felé.

—' Döfd meg, — mondta a kosnak.

De a kos nem értette s a kisfiú csak állott és nézte ellenségesen a nénit, hogy ijön zöldrefakult fekete ternóruhájában, mint a vész.

Mire bejött volna a belső udvarra,! kapta magát s beszaladt a kamarába, ahol | az apja borsót zsizsikeltetett:

— Édespám, édesapám, mán megint Syün.

Az apjának a nagy borzas bajusza meg rázkódott a nevetéstől. Akkor barackot nyomott a kisfia fejére s kiment és látta, hogy Zsuzsika néni jön.

— Ennek szabad jönni, — mondta *— ez Nagy Antalné, Bodolay Zsuzsika. Ugye Zsuzsika?

Zsuzsika néni csak pislogott rá, aztán meghajlott és azt mondta:

— így ni, tekintetes uram, kesztyűbe, derukciósan jöttem, — és simított kesztyűs kezével a másikon, úgy mutatta, hogy nem tesz szégyent a rokonságra. Vigyáz ő mindig, hogy ne kompromittálja a családot. Az nem zavarta, hogy az egyik kezén női kesztyű volt, a másikon pedig férfikesz- tyü.

A kisfiú csak még ellenségesebben nézte, ahogy látta, hogy apja mekkorát kacag a Zsuzsika nénin.

Ez pedig ha már benne volt, tovább is megmutogatta magát:

— így ni, tisztába jöttem! — s hozzáfogott felhajtogatni a szoknyáját s megmutogatta hogy milyen tiszta fehér neki még az alsó szoknyája is.

—’ Jól van, Zsuzsika, —* mondta az apa s deres bajsza csak úgy csiklandozta az orra hegyét is. Aztán vígan kiáltott a felesége után s Zsuzsika néni bement a a házba, az apa meg borsó után.

A kisfiú tovább játszott a kossal.

Megtalálta az apja pipáját, ami le volt téve a földre. Felvette s csattogva kiveregette a tenyerébe, ahogy az apja szokta.

A kos odadugta az orrát s ő tréfából megkínálta a kis tenyerében a kivert dohánynyal. A kos meg megette.

Ezen nagyon elcsodálkozott s beszaladt, megmondta az apjának. Az meg azt mondta rá:

— Még jót is tesz neki.

A kisfiú tovább nem törődött mással, csak azzal, hogy a kost ellássa ilyen Ínyencséggel. Csak éppen úgy félfüllel figyelt oda, hogy Zsuzsika néni gazdag legényt ígért, Tassonyi nevűt. Meg azt is hallotta, hogy mondta, hogy ha inkább akarják, egy Andrási nevűnek hozza el a Pista fiát, aki még a vincellériskolába is járt már. A kisfiú csak abból Ítélt, hogy akit inkább akartak, azt abból lehetett megtudni, hogy mind a hárman jobban nevettek rá. így ő már tudta, hogy Zsuzsika néni az Andrási1 Pistát hozza, mikor valami egy hét múlva újra beállított egy .nagy mafla legénnyel.

Az úgy esett, hogy ő az állásoknál volt, mikor ezek jöttek s nem vették észre, hogy ő ott lebzsel s hallotta, hogy Zsuzsika néni megállította a legényt s megmagyarázta neki, hogy úgy viselje magát, hogy meg ne Játszón rajta, hogy paraszt.

— Porold le a csizmádat, — mondta neki _ verd le a szép fekete nadrágodat. Meg van még a vastag, szivar? Nem törött össze? Húzd fel a kezedre a kesztyűt: mind a két kezedre. Keresd elő a szép tajték- fzipkát, aztán, ha majd ott leszünk, vesd

Irta: Móricz Zslgmond

szét a két lábadat, ha leülsz és gyújts rá a szipkában a szivarra, hagy lássák, hogy milyen nagy ur vagy. Azután majd kérdezd meg a kisaszonykától, hogy akar-e a feleséged lenni?

De a kisfiú csak hallgatta ezt. Nem szólt, de nagyon szeretett volna valamit csinálni.

— Döfd meg, döfd meg, — mondta a kosnak.

Csak az nem értette.

A kisfiú nem ment a ház felé. Valami olyan érzése volt, hogy Juliskát most eladják a gazdag parasztnak. Nem tudta mi az, ami nyugtalanítja, csak vágtatott s a kos utána. Mert úgy össze voltak szokva, hogy a kos egy percre el nem maradt volna mellőle.

Nagyot futottak a tarlón, megkergették a gyöngytyukokat s azok rikácsolva szállottak meg a buzakereszten, mintha vasat vernének. A kisfiú belekapaszkodott a kos zsíros gyapjújába s azt rázta meg a sziva- ros parasztfiu helyett. Bezzeg az most veti szét a lábát a szobában a zöld díványon s szívja a szagos szivart. Nem is akart hazamenni, mig az Andrási Pista ott van, de egyszer csak elunta a futást s fájdalmas

kíváncsiság támadt benne, hogy Juliska megvan-e még, vagy azóta feltrancsiroz- ták.

Hát az Andrási még most is ott volt náluk, de már kísérték kifele s hallotta az édesapja hangját, ahogy szépen, vidáman mondta a legénynek:

—< Majd meglátjuk, még nem tudunk mit mondani.

A kisfiú összehúzta a szemét s gyűlölettel nézte az idegen legényt, aki most elővette a pipáját a magyarnadrág zsebéből és elkezdte veregetni a tenyerébe.

A kos meg figyelni kezdett rá s odaballagott a legény csizmájához és felnézett rá, fel a tenyerére, amit a pipán csattogtatott. Még bégetett is egy kicsit, de a legény nem érette, hogy a bagót kéri, csak játszogatott a pipával s egyre jobban pattogtatta a tenyerébe, a bagót kiszórta, aztán az agyara közé fogta a pipát.

Á kos erre elkezdett curukkolni hátrafelé, a kisfiú már látta, mit akar s lélegzetvisszafojtva leste, megteszi-e?

Hát mikor már jó messze volt a nagy kos, hupp, nekiveselkedett, nekiiramodott és teljes erővel megöklelte a legényt, hogy az váratlan előre bukott orral.

—' Mi a fene van evvel a kossal? «— kiáltotta az apjok és még segített is, ahogy tápászkodott felfelé a legény.

De a kos nem hagyott békét, újra curuk-j költ s újra, még egyszer nekiiramodott al

LETON

«aaaaa

KRÉMES HABJA FIATALÍT és BÁJOSSÁ TESZ

Főlerakat: ENGEL D. BRATISLAVA, MASARYKOVO 6 - VENTUR U. 12

legénynek, aki ingyen se várta az újabb támadást s még egyszer letérdelt. Éppen Juliska előtt s ahogy takarni akarta a szégyent, hogy egy kos felöklelte, azt mondta:

— Kisasszony, hé, hát lesz a feleségem?

De Juliska nem tudott felelni, úgy kacagott.

— Mit akar ez a kos? —• mondta az apa és belerúgott a kosba.

— Nem adta neki a bagót, azér, — ujjongott a kisfiú.

A világtörténelem legvéresebb korszaka

Irta: Neubauer Pál

Sorokin, az ismert szociológus nagy fel- tünéstkeltő előadást tartott az amerikai Har- vard-egyetemen. Az utolsó két és fél évezred háborúinak és forradalmainak áttanulmányozása alapján megállapította, hogy a huszadik század első negyede volt a világ- történelem legvéresebb korszaka. Számítása szerint a 13-ik században élt embernek 6500-szor annyi kilátása volt arra, hogy természetes halállal haljon meg, mint a mai embernek. Sorokin statisztikai adataiból kiderül, hogy a spanyol nemzet a legharcia- sabb: történelmének 67 százalékát háborúk teszik ki, mig az angoloknál 56, a franciáknál 50, az oroszoknál 46, az olaszoknál 36 és a németeknél 28 százalék a háborús évek száma.

Sorokin megállapításai akkor nyernek rendkívüli fontosságot, ha például Sztálin diktátor! hatalmát analizáljuk. A „történelem legvéresebb korszaka" nem a világháború miatt az, hanem Oroszországban akkor vált azzá, amikor a diktátori jelleggel felruházott Sztálin a maga „eszméit" kezdte megvalósítani. A történelem rendszerint ott a legvéresebb, ahol „eszmei" szempontból a háború elleni küzdelmet írták zászlóikra a vezetők és Sztálin ezt úgy értelmezi, hogy a háborúk a kapitalista világrend következményei. Csodálatos, de megfellebbezhetetlen tény, hogy a háború elleni sztálini küzdelemből minden háborúnál véresebb háború fejlődött ki és Oroszországban a fejeket egyszerűen levágják, ha másként látják a népek boldogulási lehetőségeit.

Julius Caesar kímélte ellenfeleit és ha legyőzte őket, barátai lettek. Igaz, mindenki, még a legelvakultabb diktátor is betéve tudja, hogy a terror ellenzéket teremt és az ellenzék annál biztosabban győz, minél erősebb h terror, egyszerűen azért, mert a terror az ellenzék melegágya. A diktátor mégis s minden felismerés ellenére sem mond le a terrorról s hogy ennek mi az oka, hiába találgatják pszichológusok és szociológusok. Azzal, hogy a hatalom birtoklása olyan csábítás, amelynek nem tud ellent- állni, ezt a felette érdekes kérdést elintézni nem lehet.

Mély titok lappang mögötte, amelyre talán Sztálin sem tudna válaszolni, mert őt is ismeretlen erők hajtják. Baldwin például egyszerűen úgy próbált magyarázattal szolgálni és az orosz rejtélyt megoldani, hogy azt mondta, hogy az emberiség, amely ezt tűri, megőrült. Csábító megállapítás, hiszen százmilliókat egyetlen egy ember tart sakkban: Sztálin.

A legújabb spanyol statisztikai jelentés szerint a polgárháborúnak háromszázezer áldozata van és a polgárháború hatvanmilliárd koronába, azaz tízszer annyiba került, mint amennyi Spanyolország háború- előtti aranyállománya volt. A történelmi materializmus lapos és vérszegény világ- szemléletén túl valóban „eszmék" küzdenek egymással és Sorokin statisztikájának, bár megdöbbentő, de csak kis részletillusztrá- ciója a spanyol polgárháború. — S itt eszünkbe jut, hogy Karin Michaelis szerint Dánia a legboldogabb és leggazdagabb ország, ott mindenki megelégedett. Minden politikai ellenvetéstől — amelynek csak vi szonylagos a jelentősége —» eltekintve, meg kell állapítani, hogy Dánia minden valószínűség szerint azért boldog és megelégedett ország, mert ott nem akad diktátori Szta lin, aki cézári terrorral a maga eszméjét óhajtja embertársaira kényszeríteni.

Sorokin nem mutatott rá a legfontosabbra: a világtörténelemnek azért ez a legvé resebb korszaka, mert egy „eszme" egy egy embernek az agyából pattan ki, egyéni elgondolás, s általánosításában szembehelyezkedik a természettel, amely nem ismer általános eszmét, nem ismer abszolút egyenlőséget, sőt ennek éppen az ellentétét. Soha nem volt annyi egyéni eszme, mint ma. A történelmi materializmus szerint az emberi eszmék anyagi síkon mozognak, sőt akkor leginkább, mennél inkább palástolják ezt. Ha ez így lenne, akkor Sztálinon a materializmus bosszulja meg magát, azon a sztálini „eszmén", amelyből szükségszerűen terror lesz s annál inkább, minél „esz- meibb" köntösben jelenik meg. Sztálin eszméje egyenlő Sztálinnál. Csak így érthető, hogy az orosz diktátor ma mindazokat árulóknak bélyegzi és kiirtja, akik tegnap a szovjet megalapítói voltak s könnyen lehet, sőt az eddigi adottságokból szinte szükségszerűen folyik, hogy ha Lenin ma élne, közte és Sztálin közt feltétlenül élet-halál- harcra került volna a sor. „Eszméről" van szó, az eszme egyéni, mindenki másként gondolja el1 és maradéktalan megvalósítása csak terrorral lehetséges akkor, ha annyira összeforrt egy emberrel, mint Sztlin esetében. Úgy gondolom, hogy az orosz rejtélynek ez a legegyszerűbb magyarázata. Két diktátor nem fér meg egymás mellett, még a 160 milliós Oroszországban sem. Ez az „eszme" és a vele járó terror pszichológiájának szinte matematikai képlete.

Baldwinnek tehát nincs igaza, az emberiség nem őrült meg. Ez nem is lehetséges. A „történelem legvéresebb korszakában" azonban annyi vérveszteséggel jártak a háborúk és forradalmak, hogy az emberiség végzetesen elgyengült. Nem tud védekezni, akkor legkevésbbé, ha pontosan látja a helyzetet, ha gondolkozik. Hasonlít a

csirkéhez, amely a kígyó szuggesztiv pillantásától nem tud szabadulni és védekezés nélkül a kígyó áldozatává lesz. Fakirmutat- ványt láttam egyszer: az indus karja köré csavart egy kígyót. Jobb kezében kis csirkét tartott, amely halálos ijedelmében nagy lármát csapott és szárnyaival maga körül csapkodott. A fakir egyetlen hosszas pillantására a csirke kővé dermedt. Erre a fakir a kígyó tágranyitott szájába helyezte a csirkét, merev pillantással kisérve a kígyót* Pillanatokig tartott a küzdelem, aztán a ki-i gyó szája tárva maradt, a csirkének nem történt bántódása. így állt a csoport der- medten percekig, majd a fakir elegáns mozdulattal kikapta a csirkét a kígyó szájából s szabadon engedte. A történelem legvéresebb korszakában az a végzetes, hogy; nincs fakir, aki paralizálná egy Sztálin halálos szuggeszcióját s kimentené a torkából a csirkét. Mert az ilyen fakiros erő csajba lélekből törhet elő és a lélek a huszadik század szörnyű első negyede után csak most kezd újból eszmélni és hatalomra szeri tenni, amely, ha kiteljesedett, nagyobb min-i den terror hatalmánál.

FELHÍVÁS

A magyar kisebbségi sajtóból már értesülhetett a magyar társadalom, hogy április 5-én Érsekujvárott megalakult a „Csehszlovákiai Magyar Gyermekvédő és Szünidei Gondozó Egyesület", mely céljául tűzte ki a szociálisan elhanyagolt szegény magyar gyermekek egészségének gondozását.

A gyermekvédelmet nyaraltatási akcióval kivánjük megkezdeni, még pedig olyan formában, hogy körülbelül 40—50 szegény munka- nélküli, lehetőleg városi magyar szülők gyermekét egészséges, vizmelléki helyre küldünk, megfelelő gondozók kísérete mellett, hogy ezek a szegény sorsú gyermekek legalább pár hétre elfeledjék a nyomort és nélkülözést. Már most természetesen minden megmozduláshoz pénz kell. Erre a célra a rendelkezésünkre álló címekre csekkeket küldtünk szét. Nagyon szépen kérem a magyar társadalmat, ne tagadják meg rosszabb sorsban tengődő véreinktől segítségüket és hacsak pár koronát is, de adakozzanak és adományaikat juttassák el a pozsonyi „Signum" iparosok és gazdák hitel és kereskedelmi szövetkezete címre, ahol folyószámlát nyitottunk. De igen sokan vannak, akiknek címei ismeretlenek előttünk. Ezeket a nemesszivü adakozni kívánókat külön kérem, segítsenek és támogassanak minket anyagiakkal, hogy ezt a tervünket keresztül tudjuk vinni. Egyesületünket idővel és Isten segítségével a gyermekgondozás minden ágára ki akarjuk terjeszteni, mert ezen a téren igen sok a tennivaló.

Ismételten és ünnepélyesen felkérem asszonytársaimat és az eddig még nem szereplő férfiainkat, hogy amig a tőbhi férfi az élet porondján küzd a magyar jövőért, addig mi többiek a házitüzhelynél, a bölcsőnél kezdjük és folytassuk nemzetmentő munkánkat.

Hiszem, hogy segitőkezekre találok, remélem, hogy munkánk célhoz vezet, mert a szeretet nem ösmer akadályt.

Csehi, 1937 május 18

JAROSS ANDORN I.

4