Prágai Magyar Hirlap, 1937. június (16. évfolyam, 122-146 / 4268-4292. szám)
1937-06-11 / 131. (4277.) szám
2 1937 junius 11, péntek. A képviselőház földművelésügyi bizottsága sürgeti ez elemi csapások károsultjainak segélyét A bizottság magáévá tette a magyar ellenzék számos kezdeményezését éppen úgy lehet eszköz az ellenforradalom, mint a forradalom kezében. S aztán, ugy- látszik, ma már — főleg a japán események hatása alatt — Oroszország nem fél többé a közvetlen háborús veszélytől. 'A belső ellenségek, a kommunista párt régi elégedetlen vezérei is hidegre vannak téve, a hadsereg fedezete alatt, ugylátszik, sikerült Sztálinnak leszámolni ellenfeleivel s most ráveti magát a hadseregre. Vorosilovon és Elücheren kívül a hires orosz tábornokok közül egy sincs a helyén többé. Döntő szót kaptak a hadsereg irányításában az újonnan kreált katonatanácsok. Hogy mi történt Tuchacsevszkyvel. nem lehet tudni. A prágai ,,Vecer“ néhány nap előtt állítólagos szemtanú vallomása alapján a letartóztatásról irt, nem kizárt dolog, bár jelentést nem adtak ki róla, de helyére mást ültettek s arról szóval sem történik említés,< hogy Tuchacsevszky hova lett. Oroszországban minden forr és kavarog. Tegnap a vörös hadsereg oltalma alatt a katonai diktatúra felé tett egy lépést a szovjet, most ugylátszik visszakozz* csinál és erősiti a párt diktatúráját. Vájjon hol fog megállni? A magyar kormányzói jogkör kiterjesztése és az ellenzék BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefon- jelentése.) Darányi Kálmán miniszterelnök csütörtökön folytatta az ellenzéki pártvezérekkel tárgyalásait a kormányzói jogkör kiterjesztésére vonatkozó javaslat ügyében. A miniszterelnök ma délelőtt újból hosszabban tanácskozott Eck- hardt Tiborral, a független kisgazdapárt vezérével. Eckhardt a miniszterelnöktől való távozása után a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy benyomása szerint az általános kielégítő megoldás biztosítva van. Mindenkinek voltak ugyan észrevételei, — mondotta, — de megnehezíteni a kielégítő megoldást, vagy felborítani a nyugodt hdyzetet senki sem akarja. Darányi miniszterelnök is nyilatkozott röviden a lapoknak. Kijelentette, hogy úgy látja, hogy a felfogások a legtöbb kérdésben nincsenek távol egymástól. Biztosra veszi, hogy a javaslat tekintetében megfelelő helyzet fog kialakulni:. Politikai gyilkosság Jugoszláviában BELGRÁD. —- A laibachi báni hivatal Zsiv- kovics tábornoknak, a jugoszláv nemzeti párt vezérének szlovéniai agitációs körútja alkalmával történt politikai bűntényről számol be. A jelentés szerint junius 8-án Pricnova község közelében a nemzeti párt tizenöt tagja megtámadott két autóbuszt, amelyben főleg a radikális párt tagjai utaztak. A támadók revolversortüzet zúdítottak az autóbusz utasaira. Amikor az utasok rémülten ugrottak ki az autóbuszból, a támadók rájukvetették magukat és összeszurkálták őket. A verekedésnek Dolinar egyetemi hallgató áldozatul esett. Holttestét a csata színhelyén másnap találták meg a csendőrök. A nyomozás megállapította, hogy a támadást a ,,Jutro“ cimü lap szerkesztője szervezte meg és ő maga személyesen is résztvett benne. A „Jutro“ Zsivkovics pártjának a lapja. A szerkesztőt azonnal letartóztatták és a támadók ellen elfogatási parancsot adtak ki. Példanélkül álló rektorválasztás a pécsi egyetemen PÉCS. - A pécsi Erzsébet tudomány- egyetemen ma tartották meg a rektorválasztást. A választás eredménye a magyar egyetemek történetében eddig példa nélkül áll. Az uj tanévre az orvosi karnak kell adnia a rektort. Szavazáskor Scipiades és Rohrer professzorok egyenlően nyolc-nyolc szavazatot kaptak. A törvény értelmében a szavazást meg kellett ismételni, de ez sem hozott változást. A másodszori szavazásnál is mindkét orvosprófesszor egyenlő számú szavazatot kapott. Ez eddig még nem fordult elő a magyar egyetemeken. Az uj rektor személyéről most a kultuszminiszternek kell döntenie. PRÁGA. — A képviselőiház földművelésügyi bizottsága Masata képviselő elnöklete alatt tartotta meg ülését. A gépek vámkedvezményes behozatalára vonatkozó törvényjavaslat letárgya- lása után a földművelésügyi bizottság az elemi csapások által okozott károkra vonatkozó 97 kezdeményező indítványt tárgyalta le. Mint ismeretes, az egyesült párt szintén több javaslatot terjesztett be. Pozdilek előadó jelentése szerint Szlovenszkóra és Kárpátaljára vonatkozóan 40 indítvány érkezett be. A bizottság az egyes indítványok letárgyalása után határozati javaslatot fogadott el, amelyet a képvisélőház elé terjeszt azonnali intézkedések megtétele céljából. Az elemi csapásokozta károk összeírása A 13 pontból álló határozati javaslatban a földművelésügyi bizottság javasolja, hogy felügyeleti hatóságoknak és főképpen a belügyNagy fontossággal bir a határozati javaslat 5. pontja. Ebben a bizottság indítványozza, hogy a pénzügyi kormányzatnak rendeljék el, hogy az elemi csapás által sújtott adófizetők kérvényeit kedvezően bírálja el és megfelelő kedvezményben részesítse az adófizetőket a jövedelmi, a kereseti, a forgalmi- és a házadó fizetésénél. Egyben javasolja a bizottság, hogy a károk végleges megállapításáig hivatalból szüntessék be a károsultak elleni adóvégrehajtásokat és árveréseket és a károsultak kérésére adjanak kamatmentes fizetési haladékot, PRÁGA. — A képviselöház alkotmányjogi bizottsága pénteken folytatta a kárpátaljai kormányzó jogkörének, ideiglenes rendezéséről szóló kormányjavaslat részletes vitáját. Az ülésen Cerny belügyminiszter is jelen volt. A vitában Suchy agrárpárti, Mi- cura cseh néppárti, Richter és Stránsky cseh nemzeti szocialista, Kossey agrárpárti, Do- lansky kommunista, Kundt szudétanémet- párti, Luschka német keresztényszocialista és Borkanyuk kommunista vettek részt. Úgy a kormánypártok, mint az ellenzékiek módosító javaslatokat nyújtottak be. A módosító indítványok tanulmányozása végett a bizottság megkezdte az egyes szakaszok fölötti szavazást. Az első öt paragrafust változtatás nélkül fogadták el. A hatodik paragrafusban több stiláris módosítást eszköminisztériumnak és a járási hivataloknak rendeljék el, hogy a helyi bizottságok által a károkra és a szükségintézkedésekre vonatkozó összeírások mielőbb végrehajtassanak, illetve az előterjesztések mielőbb mgtétessenek, A második pont szerint rendeltessék el a pénzügyminisztériumnak, hogy a mezőgazdasági tanácsok alapjai javára megállapított hozzájárulási összegeket haiedék nélkül utalja ki és fizesse ki. Szükség esetén a hozzájárulási összegek a kormány által megállapítandó eszközökből fel- emelendők. A földművelésügyi bizottság a határozati javaslat 3. pontjában indítványozza, hogy rendeljék el a földművelésügyi minisztériumnak, hogy kisérje figyelemmel a termést és tegyen megfelelő intézkedést a minőségi vetőmag, palánta és takarmány bebiztosítására. A 4. pont szerint a bizottság azt javasolja, hogy rendeljék el a vasutügyi minisztériumnak, hogy a segélyakciók céljára szállítandó produktumok szállításánál nyújtson állandó kevezményt. különösen a kis adófizetőknél. A javaslat 6. pontjában a bizottság javasolja, hogy a gazdák moratóriumát mindaddig hosszabbítsák meg, sor nem kerül a mezőgazdák adósságának végleges rendezésére és a mezőgazdahitel megszervezésére. Fokozni keli a beruházási tevékenységet A nyomor és a munkanélküliség enyhítése érdekében a földművelésügyi bizottság a határozati javaslat 7. pontjában azt indítványozza, hogy az elemi csapás által sújtott vidékeken fokozzák a beruházási szükségmunkálatokat, a közA déli órákban Boris király ötnegyedórás kihallgatáson fogadta a német külügyminisztert és a Sándor-rend nagykeresztjével tüntette ki. A kihallgatás uátn a király nyári kastélyában vil- lásreggeli volt Neurath tiszteletére. A reggelin résztvett Ciril herceg és Kjossze Ivanov bolgár miniszterelnök is. lió léva volt, az elmúlt évi 68 millió lévával szemben. Az év első négy hónapjában Bulgária 1775 millió léva értékű árut exportált s ebből 814 millió Németországba ment. A behozatal Németországból ugyanebben az időben 636 millió lévára emelkedett, mig az egész bolgár behozatal 1288 millió léva, zöltek. így az eredeti szöveg azt mondotta ki, hogy a kormányzó nyelvi szempontból jóváhagyja az orosz (kisorosz) nyelven irt tankönyveket, az uj szövegezés egyenrangusitja a kisorosz nyelvet, mert nem zárójelben említi, hanem igy szól róla: a kormányzó jóváhagyja az orosz vagy kisorosz nyelven irt tankönyveket. A nyolcadik paragrafusban is jelentéktelen változtatást eszközöltek. Eredeti szövegezésben maradt meg a 9—21-ik paragrafus. A 22-k paragrafusban kimondták, hogy a kormányzói tanács tagjai nemcsak javaslatokat nyújthatnak be, hanem kérdéseket is tehetnek. A többi szakaszt változatlanul megszavazták. lekedési és más jellegű beruházási tevékenységet. E munkákra azok a törpegazdák és iparosok is fölveendők, akiknek szükségük vau egzisztenciájuk fenntartása érdekében keresetüknek ilyfórmán való kiegészítésére. Ezek fölveendők tekintet nélkül arra, hogy munkanélküliek-e vagy sem. Ezzel kapcsolatiban a bizottság javasolja, hogy a népjóléti minisztérium tegye meg a szükséges intézkedéseket és a munkanélküliekről való produktív gondoskodás céljára szabadítsa fel a megfelelő összegeket. A határozati javaslat 8. pontjában a bizottság javasolja, hogy a villamosítási és talaj javítási munkálatokat mielőbb kezdjék meg a már korábbi törvények által jóváhagyott terjedelemben és a költségvetés e célra szolgáló tételeit megfelelően emeljék fel. Különös figyelem szentelendő az olyan technikai és vizgazdasági munkálatokra, melyeknek célja az elemi csapások által okozott károk mérséklése éz a>z azok elleni védelemnyujtás. A javaslat 9. pontjában a bizottság megállapítja, hogy állandóan égető kérdés ama földeknek rekultivá- lása, amelyekről a felső réteget az áradások elvitték. A bizottság javasolja, hogy az illetékes minisztérium ilyen esetekben haladéktalanul nyújtson pénzügyi é stechnikai segélyt. A javaslat tö. pontjában a bizottság a telepesek sorsát viseli szivén és azt javasolja, hogy a károsult telepeseknek azonnal és föltétlenül többirányú kedvezmény nyújtandó. A 11. pontban az 1936. évi 163. számú kormány- rendelet meghosszabbítását javasolják és inditvá- nypizzák. hogy a mezőgazdasági bérletekre vonatkozó előírásokat külön törvénnyel szabályozzák. A 12. pontban a bizottság javasolja, hogy az elemi csapás által sújtott gazdáknak nyújtsanak segítséget azáltal is. hogy a tényleges katonai szolgálatot teljesítő gazda- fiuknak adjanak utánszolgálási kötelezettség nélkül szabadságot éspedig abban az időben, amikor a gazdáknak a katonai szolgálatot teljesítő fiuk segítségére elengedhetetlenül szükségük van. A határozati javaslat 13. pontja szerint a bizottság azt javasok ja, hogy az 1928, évi 74. és 75-ös számú végrehajtási rendeleteket olyan értelemben változtass sák meg, hogy a segélyeket készpénzben fizessék k?. Stomfa és Kőhalom között a vonat elütött egy autót POZSONY. —• (Szerkesztőségünk tele- fonjel'entése.) Súlyos autószerencsétlenség történt ma délelőtt a pozsony—malackai országúton. Fischer Krisztián, a prágai Speedwell olajcég briinni képviselője Tatra autóján délelőtt Pozsonyból1 Malackára tartott. Stomfa és Kőhalom között az országutat átszeli a vasút. Sorompó azonban nincsen. A zohor—detrekőszentmiklósi vonat szokott itt közlekedni. Féltizenegy óra tájban Lozorno felől közeledett a vonat. Fischer autójával éppen abban a pillanatban érkezett oda, amikor a vonat áthaladt az országúton. A vonat elütötte a kis személyautót. Az összeütközés következményei borzalmasak voltak. Az autó teljesen összetörött s a vonat kereke Fischer jobblábát levágta, ballábát pedig teljesen összeroncsolta. Azonnal beszállították Zohorba, ahol a községi orvos a szerencsétlen ember ballábát is amputálta, majd beszállittatta Pozsonyba az állami kórházba. Fischer ál" Iapota életveszélyes. Megállapították, hogy a szerencsétlenséget Fischer elővigyázatlansága okozta, mert tudta, hogy sorompó nélküli vasúti átjáró van ottan, mégsem fi" gyeit a közeledő vonatra. Polgári származású sógornőt kapott a holland trónörökösnő BERLIN. — A hercegi családok szerelmi regényeiből ugylátszik nem fog kijönni ez a különben meglehetősen romantikamentes kor. A közelmúltban a következő uralkodócsaládok tagjai kötöttek szerelmi házasságot: A svéd királyi család tagjai. Azután Edvárd volt király. Juliána hercegnő ugyan rangjabelihez ment feleségül, de köztudomású, hogy Bernát herceg, akiből a jövendő holland királynő férje lett, igen szerény kishivatalnok volt a házasságkötés előtt. Most Bernhard herceg fivére feleségül vett egy berlini polgárleányt. Hertha Weilandnak hívják a holland királynő legújabb sógornőjét. A leány nagyon ió polgári családból származik, apja felügyelŐDizottsági tagja az Aschinger-konszcrn- nek. Igaz viszont, hogy nővére 1933-ig a Kabarét der Komikcr színpadán adott elő igen tehetséges, de sikamlós dalokat. A művésznő azóta Párisban él és legújabban egyre-másra adja a nyilatkozatokat 5 párisi lapoknak húgáról. A legerélyesebben cáfolja azt a hirt, hogy a hercegné kis áruházi kiszolgálóleány voiL Neurath Szófiában SZÓFIA. — Neurath báró német birodalmi külügyminiszter kíséretével együtt csütörtökön délelőtt felkereste a bolgár és német hősök temetőjét és koszoruelhelyezésével áldozott emléküknek. Azután diszes katonai parádé keretében az ismeretlen katona sirját koszoruzta meg. SZÓFIA. — Neurath német külügyminiszter Bulgáriai látogatásával egyidejűleg a bolgár gazdasági körök rámutatnak azokra az egyre teljesebbé váló kapcsolatokra, amelyek Németország és a bolgár közgazdaság között vannak. A bolgár kivitel Németországba áprilisban 132 miiAz alkotmányjogi bizottság apró módosításokkal elfogadta a kárpátaljai kormányzó hatásköréről szóló javaslatot Az adóvégrehajtások elhalasztása és egyébb kedvezmények A bolgár közgazdaság és Németország