Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)
1937-05-08 / 104. (4250.) szám
1937 május 8, szombat* 9 KÖZGAZDASÁG £ A rovatért LüKŐ GÉZA felel Márciusban jelentősen csökkent az állam adó- és illetékbevétele Az első negyedévi bevétel 37 millióval kevesebb a költségvetési előirányzatnál — a márciusi 215.70 millióval PRÁGA. — A márciusi és az első negyedévi adó- és illetékbevételek végleges adatai ma kerültek nyilvánosságra. Ezek szerint márciusban az állam összes adó-, illeték és kisebb monopolbevétele az önkormányzati testületek részesedésének leszámítása után 574.38 millió koronát tett ki, mely összeg a múlt év azonos hónapjában kimutatott bevételnél 191.35, a költségvetési előirányzatnál pedig 215.70 millió koronával kevesebb. Az egyenesadóbevétel 59.75 millió korona volt, azaz 172.80 millióval kevesebb, mint a múlt év márciusában és 133.52 millióval kevesebb a költségvetési előirányza tnál. A forgalmiadóbevétel 148.78 millió korona volt. Ez a tétel 59.83 millióval kevesebb a múlt évinél és 73.80 millióval kevesebb az előirányzatnál. A vámbevétel 73.44 millió korona volt s a múlt évit 8.38, az 'előirányzatot pedig 7.86 millióval haladta meg. A fogyasztási adóbevétel 173.79 millió koronás tétele 20.73 millióval meghaladja a múlt évi márciusi bevételt, de az előirányzatnál 1.42 millióval kevesebb. Az illetékbevétel 114.37 millió korona volt, mely összeg a múlt évit 12.34 millióval meghaladja, de az előirányzatnál 14.38 millióval kevesebb. A kisebb monopóliumokból eredő bevétel 4.24 millió korona volt. Az év első negyedében az állam az adókból és illetékekből összesen 2413.40 millió koronát vett be. Ez az összeg a múlt év azonos szakában kimutatott bevételt 1Ó7.81 millióval meghaladja, de a költségvetési előirányzatnak 37.21 millió koronával alatta marad. Az egyenesadóbevétel 739.10 millió volt, mely összeg a múlt évit 106.86, az előirányzatot pedig 158.61 millióval haladja meg. A forgalmi adóbevétel 579.35 millió koronát tett ki. Ez a tétel a multévinél 34.86, a költségvetési előirányzatnál pedig 126.26 millió koronával kevesebb. A vámbevétel 185.83 millió koronás tétele a tavalyinál 7.33 millióval nagyobb, az előirányzatnál viszont 9.25 millióval kevesebb. A fogyasztási adóból eredő első negyedévi bevétel 504.37 millió koronás tétele 19 millióval több a tavalyinál, de 27.07 millióval kevesebb az előirányzatnál. Az illetékbevétel 371.80 milliót tett ki. A bevétel 8.54 millióval nagyobb a tavalyinál, de 34.13 millióval kisebb az előirányzatnál. A kisebb monopóliumokból eredő bevétel 14.93 milliót tett ki. Ami a költségvetési előirányzattal szembeni százalékos különbséget illeti, az év első negyedében az egyenesadóbevétel 32.7 százalékkal, a monopolbevétel 6.28 százalékkal magasabb, a forgalmiadóbevétel viszont 68.8, a vámbevétel 49, a fogyasztási adóbevétel 6.28, az illetékbevétel pedig 9.02 százalékkal kevesebb. A teljes bevétel 2.22 százalékkal marad a költségvetési előirányzat mögött. A dohányjövedék az első negyedévben az állampénztárnak 248 millió koronát szolgáltatott be, azaz 28 millióval többet, mint a múlt év azonos szakában, de 71.66 millióval kevesebbet a költségvetési előirányzatnál. Az előirányzattal szembeni százalékos különbség 22.41 százalék. Harmadszor kísérleteznek az állatmonopólium tervével Gyiimölctértékesitési nyilvántartási irodát szerveznek Sziovenszkún PRÁGA. — A szlovenszkói gyümölcsészeti társaság a napokban ülést tartott. Ezen megtárgyalták a gyümölcs szövetkezeti értékesítése megszervezésének.kérdését. Az ügyről Buchta Viktor gyümölcsészeti főfelügyelő referált. A referátumot hosszas vita követte, amelyben a nagyszámban jelenlévő gyümölcstermelők majdnem mindnyájan resztvettek. Elhatározták, hogy ebben az évben a gyümölcsértékesítés elősegítésére lehetőleg információs irodát állítanak fel és megteszik a további lépéseket a gyümölcster- més szövetkezeti értékesítésének megvalósítására. (—) Az Idegenforgalmi törvényjavaslat mlnlsz- terközl eljárása befejeződött. A legtöbb vitás kérdést sikerült megoldani, csupán a pénzügyminisztérium emel még néíhány kifogást, amelyek a javaslat autonóm jellege ellen irányulnak. E kifogások fölött a minisztertanács fog dönteni. (—) öt évig őrizendők meg a forgalmiadóra vonatkozó okmányok. A legfelső közigazgatási bíróság 12.949/36. számú döntvénye szerint az adófizető az iparára vonatkozó okmányokat öt évig köteles megőrizni és köteles azokat a pénzügyi hatóságok felhívására becsatolni még akkor is, ha az adófizetési meghagyás régen jogerőre emelkedett és az adó befizettetett. Abban az esetben, ha az adófizető az okmányokat nem tudja becsatolni, rendbírsággal sújtható. SPORTHÍREK X A bajor vívók Prágában 1:2'arány-u pont- vereséget szenvedtek. A bajorok a kardban, Prága tőrben és párbajtőrben győzött egyformán 9:7 arányban. )( A rigai kosárlabda világbajnokság során Olaszország Franciaországot 36:32, Észtország Csehszlovákiát 39:30 és Litvánia Lengyelországot 32:25 arányban győzte le. LABDARÚGÁS )( A Teplitzer FK és a Warnsdorfer FK 2:2 (2:0) arányban eldöntetlenre játszottak. A revánsmérkőzés 3000 néző előtt folyt le Warnsdorfban. DFC Graslitz—Karlsbader FK 4:2. Barátságos. ) ( A DSV Saaz nemzetközi mérkőzésen a Chem- nltzer BC-ot 6:3 (4:0) arányban legyőzte. ) ( Bír óküldés a nyugati divízióban. Vasárnap a VAS—Rapid mérkőzést Bízik helyett Laboda vezeti. Május 16-án Komáromban KFC—Losonci AFC: No- vák, Füleken FTC—Rapid: Bízik, Zólyomban ZTK— Pöstyéni SK: dr. Brüll, Trencsénben TTS—Zsolnai SK: Brüll Emil, Ruttkán FC^-Érsekujvári SE: Veres. ) ( A prossnitzi Krist bíró vezeti Berlinben május 16-án a Németország^Dánia válogatott mérkőzést. ATLÉTIKA ) ( A prágai egyetem és műegyetem atlétáinak találkozása több jó eredményt hozott Győzött az egyetem 82:33 ponttal. Galanda a magasba 186 cm.-t ugrott: Rositzky a 400 métert 51.8 mp. alatt futotta meg, legyőzvén dr. Fischert <— Hanő a 100 méteren 10.9 mp. alatt győzött Knénlcky előtt )( A csehszlovákiai atlétikái válogatott pünkösd hétfőjén Pozsonyban vendégszerepei. )( A pozsonyi középiskolások versenye a PTE- pályán folyt le nagy érdeklődés mellett. Győzött éfí a Móravek-serleget megnyerte a_ kereskedelmi akadémia 33 ponttal a .német reálgimnázium 27 és a magyar tanítóképző 26 pontja előtt. 4, Magyar reálgimnázium 16 ponttal PRÁGA. — Az állat és az állati termékek piacának szabályozása az agrárokat annak ellenére nem hagyja nyugton, hogy a már eddig kétszer átdolgozott javaslat a közvélemény egyöntetű visszautasítására talált A földművelésügyi minisztérium a javaslatot most már harmadszor dolgozta át s rövidesen miniszterközi eljárás alá bocsátja. A tapasztalatok és a közhangulat alapján aligha van kilátás arra, hogy a minisztériumnak a harmadszor is átdolgozott jvaslattal nagyobb sikere legyen, mint az előbbi kettővel, annál is inkább, mivel a harmadik javaslat sem tartalmaz semmi olyan intézkedést, PRÁGA. — Az agrárolló nyílásának súlyos hatását egyre jobban érzik a köztársaság mezőgazdái. Ma már a hivatalos tényezők is belátták, hogy a gazdasági élet nagyobb zavarainak elkerülése céljából feltétlenül fokozott figyelmet kell szentelni a mezőgazdaság válsága megoldásának. Ez nemcsak a mezőgazdaság érdeke, de érdeke egyben az iparnak is, amelynek fokozottabb elhelyezési lehetőséget kell teremtenie a belföldi piacon, ami a mezőgazdasági válság megoldása nélkül nem valósítható meg. A gazdák érdeklődése az utóbbi időben egyre erőteljesebben a búzaárak szabályozásának kérdése felé fordul. A kiszivárgott hírekből nem lehet remélni, hogy a gabonagazdálkodásban a közeljövőben lényegesebb változás álljon be, minthogy a gabonatmonopóíiumra vonatkozó kormányrendelet 1940-ig lesz érvényben s az idén novellizálásra kilátás nincs. A gabonagazdálkodásban tehát elvi változás nem lesz. Ennek ellenére azonban elkerülhetetlennek látszik a gabonaárkérdés rendezetlenségének megoldása. A kormánynak a kérdéssel (—) Emelkedett a szénkivitel ez Ostrau-kar- wini szénjvidékről. Április hónapban az Ostrau- karwini szénvidékről 44.286 vagon szenet exportáltak. A múlt év azonos hónapjával szemben az emelkedés 16.713 vagon, azaz 60.6 százalék. Magyarország félé a kivitel 35.6 százar lékkál emelkedett, amennyiben Magyarországra 1225 vagon szenet vittek ki a muilt év azonos hónapjában kimutatott 903 vagonnal szemben. (—) Bomladozik a központi fatanács. Az erdőigazgatóságok szabad egyesületének központi bizottsága a napokban bejelentette, hogy a faamelytől az állattenyésztők valamit is várhatnának. A harmadik tervezet lényegesen azonos az előbbi kettővel, amelyeket annak idején részletesen ismertettünk. A behozatal, valamint Prága, Pilsen, Aussig, Mahrisch-Ostrau, Pozsony, Zsolna, Kassa és Ungvár állatpiacának szabályozása ebben a tervezetben is benne szerepel. A szindikátust — mint ismeretes — korlátolt felelősségű társaság alakjában akarják létrehozni. A tervben újdonság csupán annyi, hogy a társaság veszteségeit a mindenkori megegyezés alapján az állam fogja fedezni. A szindifoglalkoznia kell. Bár az árkérdés a Gabona- társaság hatáskörébe tartozik, de ismeretes, hogy végül mindig politikai kérdést csinálnak belőle s ez igy lesz az idén is. Az árkérdés elintézésére május hónapban semmi szín alatt sem kerül sor, mert Hodza miniszterelnök a Londonból való visszatérése után Bukarestbe utazik, Hir szerint a Gabonatársaság bizonyos feltételek mellett hajlandó lenne belemenni a gabonafélék árából eszközölt levonások némi csökkentésébe s állítólag ezért akarja fokozni a kivitelt. Ezzel akarja ugyanis elérni a raktározási költségek csökkentését, mely összegeket — mint ismeretes — a gabonaárakból eszközölt levonással fedezték. Ezen a címen a Gabonatársaság az idén 180 millió koronát vett be s ettől az összegtől a termelők estek d. Nézetünk szerint a gabonaár kérdés nem oldható meg csupán a levonások csökkentésével, de Szlovenszkó és Kárpátalja mezőgazdaságának érdeke megköveteli a méltánytalan paritásos különbségek megszüntetését, hogy a szlovenszkói és kárpátaljai gazda ugyanolyan, sőt jobb terményéért ne kapjon alacsonyabb árat a történelmi országrészek gazdáinál. kitermelésbe és a fakereskedelembe történt beavatkozások folytán a cseh- és morvaországi, valamint a sziléziai fakitermelők és erdőtulajdonosok megkárosítva érzik magukat s ezért a szervezetek a központi fatanácsból kilépnek. A szervezet megállapítja, hogy az exporttarifák felemelése és az engedélyezési eljárás jelentősen súlyosbította a fakitrmelés helyzetét s minthogy a központi fatanács a szervezet akcióival szemben semmi megértést nem tanúsított, ezért nem maradt más hátra, mint kilépni a központi fatanácsból. kátus működését állami felügyelet alá vonják. Mikor kerül sor a gabonaárak szabályozására? Szlovenszkó és Kárpátalja mezőgazdaságának érdeke a méltánytalan paritásos kfllónbség megszüntetését követeli Bátor vagyok bemutatkozni: „Pepi a dohányzó“ Ezen a kelyen megkezdem az optimizmus tanfolyamát és kérek megfelelő figyelmet! Mindenek előtt: szívj ABADIE-t! ne mérgelődj — Tizenegy százalék osztalékot fizet Krizík-Chaudoir PRÁGA. — A prágai Krizik-Chaudoir acél-, kábel- és elektrotechnikai rt. tegnap tartotta rendes évi közgyűlését. Az üzleti jelentés szerint az üzem foglalkoztatottsága a múlt évnek különösen második felében lényegesen javult, úgyhogy hetenként teljes 48 órát dolgoztak a felemelt munkáslétszám mellett. A gyár felszerelését kiegészítették. Különösképpen áll ez a bo- denbachi rézmüre és a prága-smichovi elektrotechnikai gyárra. A részvénytársaság üzemei az 1937. évre megfelelő megrendelésekkel rendelkeznek s igy biztosra vehető, hogy az 1937. év üzleti eredménye is kedvező lesz. A közgyűlés elhatározta, hogy a 10,133.374 (tavaly 6 millió 938.530) korona tiszta nyereségből 11 százalék osztalékot fizet, azaz részvényenként 44 koronát, vagyis nettó 30.60 koronát. Az igazgató- tanács jutalma 772.208 (453.238) koronát tesz ki. Az alkalmazottak alapjára 600.000 ( 350 ezer), a nyugdíjalapra 1,000.000 ( 300.000) koronát fordítanak. A revizoroknak 36.000 (24 ezer) korona jutalmat fizetnek ki s a fennmaradó 2,885.166 koronát átviszik az 1937. évi számlára. A közgyűlés, amely dr. Krizik Ferenc elnöklete alatt folyt le, az őszes jelentéseket egyhangúan tudomásul vette. Megkétsze; e lődött a cukorkivitel PRÁGA* *— Április hónap folyamán még 11 ezer 993 q nyerscukrot állítottak elő s igy az idei cukortermelés 7,238.608 mázsára emelkedett a tavalyi 5,699.860 mázsával szemben. A cukor- termelés a kampány végéig valószínűen 73 millió mázsa lesz. Az áprilisi cukorfogyasztás 284 ezer 587 q-t tett ki a múlt évi 282.539 q-val szemben. A kampány elejétől a belföldi cukor- fogyasztás (nyerscukorértékben) 2,083.430 q-t tett ki a múlt év azonos szakában kimutatott 2,058.583 q-val szemben. A cukorkivitel áprilisban is kielégítő volt. Kivitelre 279.100 q került a tavalyi 122.828 q-val szemben. A kampány elejétől kezdve összesen 2,047.719 cukor került kivitelre a múlt évi 1,000.497 q-val szemben. A kivitel tehát megkétszereződött. A cukorgyárak raktáraiban április végén 3,305.913 q nyerscukor volt a múlt év azonos szakában kimutatott 2,992.919 q-val szemben. (—) Aláírták a nemzetközi cukoregyezményt* A nemzetközi cukoregyezményt tegnap Londonban 22 állam megbízottja aláírta. Állandó cukortanácsot létesítenek, amely rendszeresen tanulmányozni fogja a világ cukorgazdálkodásának időszerű kérdéseit. (—) Indítvány az összes korlátolt felelősségű társaságok föloszlására. A korlátolt felelősségű társaságok szövetségének e napokban megtartott ülésén az elnök leszögezte, hogy a pénzügyi kormányzat eljárásából arra kell következtetni, hogy a vállalkozásnak ezt a formáját teljesen lehetetlenné akarja tenni. Ezért mint védelmi eszközt azt ajánlotta, hogy a korlátolt felelősségű társaságok föloszlására vonatkozóan hangoztatott fenyegetést hajtsák végre, ha a pénzügyi kormányzat nem mutat nagyobb megértést a korlátolt felelősségű társaságokkal szemben. (—) Május végéig a pénzintézeteknél cserélhetők be az államkötvények. A 21.600 millió korona értékben unifikációs kölcsönre való becserélés alá eső államkötvények közül postatakarékpénztári kötött letétbe eddig mintegy 58 millió korona értékű kötvényt helyeztek. Március végéig összesen 19.500 millió korona értékű kötvényt cseréltek be s igy még 2042 millió értékű kötvény becseréletlen. A pénzintézetek ezeket a kötvényeket május végéig cserélik be. Ez idő után a becserélést az államadósságok igazgatósága fogja végezni. (—) Eredménytelen sztrájk, A liptószentmik- lósi bőrcserző munkások sztrájkja eredménytelenül ér* véget. A bőrcserző iparosok szövetsége, amelynek telepén a bérmozgalom lefolyt, a munkásokat kizárta s szónknak egyenként történő ujrafelvéfcelét határozta cl.